Szeged és Vidéke, 1917. november (16. évfolyam, 251-275. szám)

1917-11-14 / 261. szám

9 románok Z0 milliói márk­a hirtik­u­st ikDieter Angliától. BUKAREST, november 13. Romá­niának a központi hatalmak által történt elfoglalásakor a Sir John Norton Griffith angol ezredes pa­rancsnoksága alatt működő angol katonai missziónak, amely a német csapatokat nyilvánvalóan már nem tartóztathatta vissza, az a feladat jutott, hogy a romániai olajforrásokat rombolja szét. A munkálatokban Griffith ezredes maga is résztvett és a román bizottság tagjainak tiltako­zását a „drasztikus“ rombolási mód­szer ellen semmibe sem vette, sőt vitriolt öntetett a tartályokba, hogy a rombolás még hatásosabb legyen. A rombolásról szóló, most kiadott je­lentés megállapítja, hogy legfőbb ideje volt a rombolás végrehajtásá­nak, mivel néhány órával később már a németek birtokába jutott volna az egész terület. A Roumanian Con­solidated Oil Fielles (Limited) az angol kormányhoz fordult jelentésé­vel és 1.270.724 font sterling (25 millió márkánál több) kártérítést kö­vetel öt százalékos kamattal 1916 november 29-től a kifizetés napjáig. Az angol kormánytól ezideig még semmi válasz sem érkezett a kár­térítési beadványra. 9."- XIII Gyakran látunk hölgyeket, akiknek arcbőrét szeplők, pattanások, mitesszerek, fol­tok éktelenítik el. Határozottan önmagának tesz az a nő szívességet, aki Diana­­alabástrompúdert és Diana-krémet használ, amely kiváló készítmények az arcbőrt tisztává és üdévé vará­zsolják. Ha nem ellensége a saját szépségének, akkor kísérletet tesz velük és csodás eredményeket ér el. Olyan lesz az ember arca és keze, mintha tejben fürösz­­tötték volna meg. Mindenütt kaphatók ! Főelárusítóhely : Diana Kereskedelmi R.-T. Budapest, V., Nádor­ utca 6. SZEGED ÉS VIDÉKE, 1917 november 14 A NAP ESEMÉNYEI. A hetedik hadikölcsön. A hetedik hadikölcsön nyilvános aláírása csütörtökön, e hónap 15-én kezdődik. De már most is nagy összegű előjegyzések vannak minden aláírási helyen. Az aláírási felhívás­ból mindenki meggyőződhetett, hogy milyen előnyös tőkebefektetés a hadikölcsön, hogy a 6®/o és 5 és ®/o-os járadék évenként 6­3, illetőleg e­lőVo OS kamatot hoz. Ilyen jöve­delmet biztosít mindenkinek a hadi­kölcsön, de jövedelmezősége mellett a hadviselés költségeinek fedeze­­tére, a hadseregnek ellátására szol­gál. Kettős célja van tehát: először tőkebefektetés és a hadviselés költ­ségei. Most, amikor dicső hadsere­günk ellenséges földön egyik diadalt a másik után aratja, fokozott mér­tékben van szükség arra, hogy az ország népe anyagi erejének leg­javával támogassa a hadsereget, hogy kivívja mindnyájunk számára a dicsőséges békét. A szenilis Ausztria. Megint nem jutnak ki magyar újsá­gok, sőt magyar levelek is alig jutnak ki a semleges külföldre. Megbízható híreink vannak erről. Legutóbb Stockholmból írják, hogy hétszámra nem érkezik magyar posta és ha keressük ennek a különös jelenség­nek okát, megleljük azt a híradás másik részében, amely azt jelenti, hogy viszont az osztrák újságok za­vartalanul és pontos időben szolgál­tatják az információkat rólunk. Egy pillantás a térképre és ha látjuk Ausztriát, amely mint pióca tapad Magyarország testén, megértjük, hogy technikailag nagyon is lehetséges ez az elzárás. De nem találunk feleletet arra a másik kérdésre, hogy miért jó az, ha a semleges külföld hallja az osztrák parlament gyalázkodásait és ezeket a magyar újságok elma­radásával összevetvén, természet­szerűleg olyan képet alkot magá­nak a monarkia belső állapotáról, mintha Ausztria csak erőszakkal, terrorral, rendőrséggel, cenzúrával lenne képes fékentartani a lázadó tartományt, ezt a Magyarországot? A közveszélyes őrültség sáncokat épü­let határainkon s mint divatból kiment vén költő jár Ausztria a semleges kávéházakban, hogy szer­vezze az ifjú vetélytárs agyonhallga­­tását, ha már a maga sikerét úgyis hiába szervezné. Mi ezt kibírjuk va­lahogy, de kérdés, kibírja-e ez a keserves monarkia ? részül Szenttamásy Miklósnak, a szegedi törvényszék volt bírájának, jelenleg a belgrádi katonai főkor­­mányzósághoz beosztott ítélőtáblás bírónak a Ferenc József-rend hadi­­diszitményes tisztikeresztjét adomá­nyozta. Katonai kitüntetések. A király a 3. osztályú katonai érdemkeresztet adományozta Walla István és Beck Dezső 46. gy. e.-beli tart. hadna­gyoknak. Elrendelte, hogy dicsérő elismerése tudtul adassék Égető Ernő tart. főhadnagynak és Róna József tart. hadnagynak a 46. gya­logezredben, ismételten pedig Un­terreiner Mihály 5. honvédgyalog­­ezredbeli századosnak. A villanyórák. Panaszt emeltek a Szeged és Vidéke szerkesztőségében, hogy a villanyórák akkor is járnak, amikor áramot nem fogyasztanak. Mikor pedig jelentést tettek erről a légszeszgyár vezetőségénél, senki sem jött, hogy az órákat megiga­zítsa. Természetes, hogy ez a fo­gyasztók kárával jár, mert az el nem használt villamosságért is fizet­­niök kell. Nem akarjuk a panaszt általánosítani, mindenesetre azonban fölhívjuk rá a közönség figyelmét. Figyelemmel kell kísérni a villany­órákat és aki azt tapasztalja, hogy az órának hibája van, az rögtön te­gyen róla jelentést a gázgyár igaz­gatóságának és ott a legenergiku­­sabban követelje az óra kijavítását. Ha pedig kívánsága teljesületlen maradna, panaszával forduljon a hatósághoz. Bokányi Dezső előadása a város­házán. A városháza közgyűlési ter­mében tegnap este fél nyolc órakor Bokányi Dezső tartott előadást, a szocializmusról és keresztényszoci­alizmusról. A szocializmus — mon­dotta — Krisztus tanutásán­ alapszik. A szocializmus éppen úgy, mint Krisztus, csak embert ismer, szen­vedő embert, rossz embert, jó embert, de különbséget nem ismer faj és vallás iránt. A tőke sem ismer vallást, vagy fajt, csak a hatalomhoz ragasz­kodik, nem törődve Krisztus igazi tanításával, amelyet az elnyomott emberiség javáért hirdetett A szoci­alizmus emberséget hirdet, ember­tiszteletet, igazságot, a munka meg­becsülését. A szocializmus a fejlődés törvényei szerint bontakozott ki, hogy a porból fölemelje a munkást és megszerezze számára az emberséges megélhetés lehetőségeit. — Az elő­adót végül zajosan ünnepelték. A munkásestén Fürtös Sándor, a sze­gedi szociáldemokrata párt titkára elnökölt, jegyezzünk hadikölcsönt eredeti aláírási feltételek mellett a Szegedi Hitelbank R.-T. nál, Kölcsey­ utca 11. A vásárlási igazolványokra nem adnak több gabonát. A Magyar Alt. Hitelbank szegedi kirendeltsége a még be nem váltott gabona vásárlási igazolványokra eddig kiadta az en­gedélyezett mennyiséget, a Szegeden rekvirált gabonából. A közélelmezési miniszter most táviratilag értesítette a polgármestert, hogy a rekvirált gabonából a vásárlási igazolványokra többé semmi sem utalható ki. A bank kirendeltsége tehát a gabona további kiutalását beszüntette. A petróleum elosztása. A kereske­delemügyi miniszter a rendelkezésre álló világító kőolaj mennyiséget no­vember 1-én elosztotta az ország törvényhatóságai között és fölhívta a vármegyék alispánjait és a váro­sok polgármestereit, hogy a kiadott mennyiségből a közvilágítási szük­ségleteken felül a gazdaságok, ipar és kereskedelmi üzemek, valamint a magánháztartások szükségleteit is lehetőleg fedezzék. Tekintettel arra, hogy novemberben a jelenlegi vi­szonyokhoz képest elég nagy meny­­nyiségű kőolaj kerül kiosztásra, kellő takarékosság és gazdaságos elosztás mellett minden nélkülözhetetlen szük­séglet előreláthatólag ki lesz elé­gítve. Az érdekeltek tehát kőolaj­­beszerzés iránti kérelmeikkel ne a kereskedelemügyi minisztériumhoz forduljanak, hanem a törvényható­ság első tisztviselőjéhez, mert a mi­nisztériumba küldött kérvények amúgy is leküldetnek a törvényható­ságokhoz elintézés végett és igy az érdekeltek a kőolajhoz csak kése­delmesen juthatnak. Szegedi Takarék- és Hitel Rész­­vénytársaság (Vár u. 7. szám, főpos­­tával szemben) elfogad a VII. ma­gyar hadikölcsönre előjegyzéseket. Az összes legmagasabb kedvezménye­ket nyújtja ügyfeleinek. Előnyös lombardfeltételek. Fehérneműt a hadseregnek! A Hon­védelmi Minisztérium Hadsegélyző Hivatala fölhívást bocsátott ki a ma­gyar közönséghez, amelyben a had­sereg részére férfi- és női fehérneműt, harisnyát, inget, lábbelit, szoknyát, törülközőt, mindenféle fehér, színes, farka vászon-, pamut-, karton- és barchet-holmit kér, amely alsóruha­­kén­t viselhető, vagy alsóruha készí­tésére és javítására alkalmas. Az adományokat, falragaszokon közzé­teendő napokon, fényképes igazol­vánnyal ellátott katonák elismervény ellenében fogják egy­begyűjteni. De az adományok közvetlenül is bár­mikor leadhatók a Hadsegélyző Hiva­talnál (Budapest, V., Akadémia­ utca 17), ahol mindenféle fölvilágosítással szívesen szolgálnak. Az orvos elfogott egy g­ilkost. Kolozsvárról jelezik, hogy Gspann Károly dr. apahidai körorvos izgal­mas körülmények között elfogott egy Liska Lajos nevű embert, akit gyilkosságért tíz évi fegyházra ítél­tek. Liska a fegyházban elmebeteg­séget színlelt s ezért Budapestre szállították a gyűjtőfogház kórházába megfigyelés végett. Az ufón aztán megszökött. A Rendőri Közlöny kö­­rözvényt közölt róla, amelyben meg­volt a személyleírása is. Ezt olvasta annak idején a körorvos is. A napok­ban egy gyanús ember állított be hozzá, azzal a kéréssel, hogy vizs­gálja meg az elmeállapotát. Az or­vos, ahogy jobban megnézte, rá­ismert benne Liskára. Kérte, hogy várjon, amíg bemegy a szomszéd szobába. Ott mégegyszer megnézte a Rendőri Közlönyt és telefonált a csendőrségre. Visszatérve az első szobába, fölszólította Liskát, hogy vetkőzzön le egészen. Habozás után az olasz szob­ok­ok­ segélyezése. BERLIN, november 13. Hágából táviratozzák. Page amerikai követ 650.000 dollárt juttatott el az amerikai vöröskereszt útján az olasz mene­kültek fölsegélyezésére. A Rio de Janeiroban élő olaszok 200.000 lírát gyűjtöttek ugyanerre a célra. Férfiak diszkrét betegségeit biztosan gyógyítja a SZÉKESSY-féle TAGOBB No. 1. K 1-60 No. 2. K 3-­­No. 3. K 5-­Valódi minőségben egyedül a Boldogasszony--su­gárúti „Csil­lag“ gyógyszertárban kapható. 8476 Egy szegedi biró kitüntetése A király külön­eges alkalmazásában teljesített kitűnő szolgálatai elisme­rt egészségét szereti, úgy kizárólag csakis a valódi higiénikus szivarkahüvelyt szívja, mert minden egyes szivarkahüvely nikotinfelszívó vattával van ellátva* Ara I doboz (100 drb) 1 kora. Kapható minden dohánytőzsdében és a legtöbb fűszer- és vegyeskereskedésben is. Tegyen egy kísérletet, meg fog győződni fenti­bilitás valódiságáról. fIGYŐEn.

Next