Szegedi Híradó, 1861 (3. évfolyam, 24-103. szám)
1861-03-28 / 24. szám
sabb helyre szállítani. A nála talált iratokból, valamint későbbi vallomásaiból kitűnt, hogy ezen bűnös üzlet egyik fő vezetője Markus pesti kereskedő, kitől eddig 18 darab ily hamis 100 frtos bankjegyet vett át. Alkotmányos hatóságunk ezen ügyet a Pest városi kapitányi hivatalnak már néhány nap előtt fölküldötte, honnan máig még semmi tudósítás nem érkezett, hogy Mar J—s mily mérvben üzé e bűnös merényt, vagy hogy honnan kerültek országunkba. K. J. vallatás közben odanyilatkozott, miszerint gyanítja,, hogy ezen hamis jegyek Oláhországban készültek volna. ” A jeles színész és igazgató, Molnár György következő sorokkal vett búcsút Szeged közönségétől: „A lefolyt héthavi szinészaknak a mai estével vége, s mi ismét vándorútra kelünk, mely először is hazánk fővárosába vezet bennünket, hogy a 70 évvel ezelőtt Budán megszólalt magyar színművészet ajkán Mátyás palotájának falai alatt mi elsők újra hangoztassuk nemzeti nyelvünket, hirdessük nemzeti dicsőségünket, művelődésünket, terjeszszük dicső hazai anyanyelvünket. Mi vár ránk e fontos és merész vállalatban, a jövő kezében van; tán utánunk rövid évek múltával hazánk fővárosában a hazai színművészet, a nemzeti színház mellett elfoglalja azon tért is, melyen még most idegen színészet nemzetiségünk rovására kényelemmel pihen; mi ezután nem sóvárgunk, megszoktuk a nélkülözéseket, s csak mint egyszerű bajnokai magyar Thaliánknak, nemes célunk tiszta tudatában bátor bizalommal sorakozunk nemzetiségünk templomában hazánk fővárosában kiküzdeni azon tért, melyen nemzeti művelődésünket, nyelvünk terjesztését eszközölni segítjük. Ez a közeljövőbeni nemes feladatunk, a közelmúltban Szeged n.é. közönségének körében szintén ezirányban igyekeztünk működni, melyben e nemes várostól és közönségétől hazafias kitartó részvéttel támogattattunk — és úgy fogunk a jövő őszszel általunk újólag megnyitandó szintszakra visszajönni, gazdagabb tapasztalással, még több tanulmánynyal és nagyobb erővel egy rendes, szép sziniszak újbóli eszközlése végett, mely, mint ezévben is, napról napra növelni fogja Szeged n.é. közönségének fölemelkedett lelkű színházlátogatóinak számát s diadalt szerzend drámai és szavaló szinművészetünk hazánkbani fontos küldetésének. Fogadja Szeged n.é. közönséges forró hálánkat és köszönetünket.“ Mi pedig lelkes közönségünk nevében kívánjuk, hogy koszorúzza a legszebb siker hazafias törekvéseit. — Fővárosi lapjaink egyike, a jelesen szerkesztett „Magyarország“ nemrég óta oly gyanúsító, hazugságokon alapuló közléseket hoz Szegedről, melyek itt általános visszatetszést okoznak. íróik ez oldalról régóta ismeretesek közönségünk előtt sóhajtják, hogy e derék lap városunkból mielőbb becsületesebb levelezőt nyerjen. Amit abban lapunkról olvastunk, azzal nem sokat törődünk, józan észszel biró ember úgy sem hiszi, mindenki tudja, mily aljas szándék vezérlé a cikkíró tollát s mosolyog a fondorkodó levelező rémszüleményein, valamint az irántunk nyilvánított sajnálkozáson. — A nálunk szegedieknél közbecsülésben álló tudós hazafi s 1848-ban szegedi képviselő, Somogyi Antal, kiről 11 év óta mit sem hallunk , életben van, s mint „Magyarország“ közli, Kossuth megbízásából jelenleg Tarnnba érkezett. — Kozma Imre győrmegyei követről irja egy bécsi lap után a Hölgyfutár, hogy 11 év előtt megfogadá, miszerént addig ki nem lép szobájából, mig hazája borúját derű föl nem váltandja. Megyénkből is mutathatnánk föl egy ily szép példát, de félünk, hogy a lelkes hazafi szerénységét sértenék. Egy mindkettő megtartó fogadását. — A közelgő országgyűlésre vonatkozólag a prágai (!) hivatalos lap azon hírt közli, hogy öfelsége 20-dikán (?) érkezik Pestre. A koronázás a budai garnison templomban fog megtörténni. És csak az e két megkoronázott király által megnyitott országgyűlés fog Budáról Pestre áttétetni, mert a budai helyiségek nem elég kényelmesek, nincsen is bennük alkalmas hely, melyen a trónmenynyezet fölállíttassék. (Tehát nem azért, mert a törvény Pestet tűzi ki országgyűlés helyéül ? Igaz, ennél fontosabb ok a menynyezet fölállítása!) — Munkácsról írják a „M. Sajtó“nak, hogy a követválasztás alkalmával a várkastélyban az 1848-diki törvényeket megerősített törvényes királyt, V. Ferdinand ö felségét pohárköszöntésekben hangosan éltették. — Asbóth ügyében, mint a Sürgöny irja, az udv. kancellária tett lépéseket. Ugyane lapból értesülhetnek azok is, kik az „Ost D. Post“ holmi kósza híveinek hitelt adtak, mintha Asbóth valami parancsnokságot fogadott volna el a forradalmi kormánytól, hogy a rendőrség nem emelt ellene semmi vádat (És ennek dacára is elfogatott és idegen országba hurcoltatott ?) — Követválasztások: Nyitra megye érsekujvári kerületből Buzna Lajos, nyitrai ker. Tóth Vilmos, galgóci k. Krassai József, tarnóci k. Bossányi Simon, Abauj megye kassai k. gr. Károlyi Ede, füzéri k. Bárczay Bertalan, gönci k. Gábry István; Sáros m. tapolci k. Bánó Miklós, f. tárcai k. Bánó József, széksői k. Hódosi Ede, egy kerület Jekelfalussi Emil, Jankovicai k. Dobrzsánszky Adolf, cs. k. udv. tanácsos és több osztrák s orosz rendjel birtokosa, Békés városa Lónyay Menyhért lemondása után Asztalos István, Nógrád m ecsegi k. Fráter Pál, szécsényi k. Pulszky Ferenc, losonci Kubinyi Ferenc, b.-gyarmati Madách Imre, nógrádi Fridecky Lajos, füleki Károlyi János; Fehér m. váli k. gr. Zichy Jenő, csákvári Sárközy Kázmér, r.-keresztúri Madarász József, rác-almási Fiáth István, váli Salamon Lajos; Veszprém m. vásárhelyi k. Rékási Lajos; Csanád m. Makó: Návay Tamás; Somogy m. kaposvári k. Somsich Pál, lengyeltói gr. Hunyady János, marcali Kozma Sándor; Nyitra m. tapolcsányi k. gr. Berényi Ferenc, zsámbokréti bg. Odescalchi Gyula, vecsei Simonyi Simon, szakolcai Schmerzing Tádé szénnéi Z mertich Károly, v.-ujhelyi Barinyai József, verbói Zelenay Gedeon, privigyei Simonyi Ernő; Turóz m. sz. mártoni k. Justh József, moróci Justh György; Liptó m. szent-miklósi k. Szentiványi Adolf; Bereg m. beregi k. Buday Lőrinc; Nagy-Becskerek városa Ignatovics Jakab, N.Kikinda Csernovics Péter; Abauj v. szikszai k. Darvas Antal, szepsi Szentimrei György. — Nyitra város tanácsa elhatározta, hogy az elemi iskolákban a magyar nyelv kötelezőleg taníttassák. — Pesten magyar gazdasszonyok társulata alakult, mely vidéken fiók-egyesületek fölállítására szólítja föl a honleányokat. — Szilágy- Csehen (Erdélyben), mint a „Kol. Közi.“ írja, a katonaság és népség közt sajnos összeütközés történt. A részletek eddig ismeretlenek. De Közép - Szolnok megye főispánja Lichtenstein herceghez irt, hogy a katonaságot az említett mezővárosból vonja ki, hasonló kedvetlenségek elkerülése végett, harcosok fásult keblére, eléggé mutatók a sasszemekben rezgő könyek. A nemes tettének hatását egész nagyszerűségében szemlélő király ezután a megindult harcosok felé fordulva, menydörgésszerü hangon szólt: — Bajtársak! Fiaim! Tanúi valátok egy jelenetnek, melyben Csanád bebizonyitá, miként kellessék az igaz hazafinak s valódi magyarnak az Isten s nép szava által törvényesített király iránti hűséget híven megőrizni! Ő azáltal, hogy vitéznek ismert karját épen akkor ajánló föl személyünk védelmére, midőn legnagyobb szükségünk van rá, nem csak az én, de az egész magyar nemzet bizalmának is tökéletesen megfelelt! S én — folytató ünnepélyesen — a honfierényeket méltányolni akarván, úgy hiszem, nem leend ellenetekre, ha öt, mint véleményem szerént hozzátok egészen méltó férfiút, ezennel hadvezéretekül nevezem ki. Akarjátok-e ?! A kérdést elején helyeslő morgás követé, mely később általános Helyes! Akarjuk ! kiáltásokban tört ki. Ugyanazon pillanatban a székesegyház előtti térségen hatalmas Éljen! rázkódtatá meg a léget, s az egyházba tódult harcosok Csanádot paizsra kapva, vivék kifelé, hogy a hadsereg láthassa ujjonnan választott vezérét. — Éljen a király! Éljen a vezér! — harsoga még egyszer, midőn Csanád magasra emeltetve, a harcosoknak bemutattaték, ezután, mint vihartól fölkorbácsolt tenger kezde hullámzani a fölizgatott tábor ides tova, szűnni nem akaró örömkiáltásokkal üdvözölvén vezérét, a becsületes lelkű Csanádot. ~ — Ungvár városa Vincketti porosz országgyűlési szabadelvű szónokot díszpolgárává nevezte ki. — A pozsoni akadémia levegője megtisztult a morva civilizátoroktól, s az előadás, önkényt vállalkozott ottani derék ügyvédek által, a második félévben tisztán magyar. — Pest városa főpolgármesternek Rottenbiller Lipótot 2883 szavazat közöl 2844-el, főbíróul Horváth Károlyt 2632-el, főkapitánynyá Thaisz Eleket 2283-al és alpolgármesternek Ságodyt 2146-al választó meg. A Nógrád megyében követül megválasztott Kubinyi Ferenc választóihoz intézett roppant lelkesedést előidézett beszédében és politikai hitvallásában többek közt kinyilatkoztató : „Az országgyűlés a koronázásba addig nem egyezhet, mig az 1847—8-ki törvények elismerve és életbeléptetve nem lesznek, továbbá , hogy a magyar alkotmány Anglia királynője, Franciaország császára és Olaszország királya által biztosittassék.“ — A követválasztásoknál, fájdalom, ismét több helyen rendháborítások, sőt összeütközések is jöttek közbe, így legközelebb Bazingból, Galántáról, Máté-Szalkáról és Mező-Kövesdről érkeztek hasonló hírek. — Makón a rendezett tanács következőkép alakult meg : polgármester Faragó Ferenc, főbíró Juhász István, főjegyző Halász János, aljegyzők: Szilvási István és Borza Pál, tanácsnokok: Cseh Döme, Vajda István, Halász Mihály, Szirbik Ferenc, Szirbik Sámuel, Nagy György, Gyrge Sándor, Kozma Antal, adószedő Faragó János, ellenőr Hegedűs Sándor, biztos Erdei Miklós, mérnök Varga Zsigmond, telekkönyvvezető Urbanek Imre , árvapénztárnok Szirbik Gábor, ellenőr Gerzonics István. — Temesvár ott is uj hatóság (!) keletkezett, a megyében a cs. kir. pénzügyigazgatóság ott is hirdetményt bocsátott ki, mely szerént a közvetlen és közvetett adózásról, név szerént a dohányegyedáruságról és fogyasztási adóról szóló törvények (!?) teljes erejökben fönállanának, s a tartozások egy hét alatt befizetendők, mivel ellenkező esetben kényszerítő rendszabályok fognak alkalmaztatni. (Ki által?) — Győrött a tavaszelő 15-diki rendzavarás folytán a köztiszteletben álló polgármester, Korbonits kiáltvány által hatósági engedélyről föltételez minden fáklyászenét és népünnepet; a népet a kinevezett békebírák iránti szófogadásra utasítja és a mestereket felelősökké teszi segédeikért. A Teleky-jutalomért pályázott öt drámáról a bírálók úgy nyilatkoztak, hogy kitűnő becscsel egyikök sem bír, azonban az alapítvány szellemében a jutalom az aránylag legjobbnak ki lévén adandó, ezt Szigligetinek „A trónvesztett“ című szomorújátéka nyerte el. — Velencéből írják, hogy Mantuában egy piemonti emissariust fogtak el, ki a katonákat szökésre akarta csábítani. — Táncsics Mihály, a 70 éves agg, börtönében egészen megvakult. — A magyar bankjegyper további tárgyalása valószínűleg csak húsvét után várható, miután a felperés elhalasztásért folyamodott. — A krakói tanulóknak megtiltották a lengyel sas viselését, a hirlapolvasást (!) és a színházba járást (!!) — József napját Olaszország minden, nevezetesebb helyein fényesen megünnepelték Garibaldi tiszteletére. TÁRCA. Cs a ná cs. Történeti beszély Varga Ferenctel. (Folyt.) — Azt, nagylelkű király, hogy én akkor oly embert védtem előtted, ki kegyeidért köszönet helyett csak hálátlansággal fizetett, s igy nem csak azon állásra, melyre őt nagylelkűséged emelé, hanem a legcsekélyebb védelemre is méltatlanná tévé magát; engem pedig, ki őt védtem, bűnössé. Te tudod, hogy a baráti szeretet részrehajló s a hibát bárkiben másban, csak barátjában nem szereti keresni. Én is részrehajló valok még akkor, de most meggyőződésem megváltozott, a hályog lehullt szememről. Igen, uram király! — folytató elragadtatva — most előtted a bűnbánó Csanád térdel, hogy karját s kardját szolgálatodra fölajánlja! Az ezalatt becsödült s mindinkább összecsoportosult vad kinézésű harcosok között meghatóban álló király lehajolt a még mindig térdelő vezérhez, s kezénél fogva fölemelést. — Kelj föl vezér! — mondó elérzékenyülve — nemes szived megérdemli, hogy Magyarhon koronás királya keblére emelve, kezet szorítson veled. A lelkes szavakat tett követé; a király forrón ölelé magához a lelkesültség füzétől remegő Csanádot, miáltal egy rövid, de ritka szépségű jelenet fejlődött ki, mely minő hatással volt a vad VII. Megvolt az ütközet. Achtum győzött. A borús felhőktől lepett ég halotti gyászpalástként borult a síkra, mint ha el akarná takarni a csöndesen nyugvó, vértől fölázott csatatért ezrenkint fedő bajnokok holttesteit, melyeknek fagyos ajkai oly némán, s mégis oly érthetőleg beszélnek a hadisten szeszélyes játékáról, mely szerint ez némelykor a jogtalanságnak szokta nyújtani győzelmi babérait. Borzasztó a csatatérnek némasága, de annál vidorabb a győzedelmes tábor élénksége, mely most Nagenzorónáin üli fényes diadalát. Lehetlen leírnunk azon örömet, mely a bors győzelemittas harcosok vad kedélyét a nyert csata után lelkesité; lehetlen azon túláradó kedvet, mely viharos nyilatkozatával betölté a léget s előidézé mindazon jeleneteket, melyeknek a tábori élet oly sokszor tanúja szokott lenni, s melyek önmagunkban véve jelentéktelenek ugyan, de a győzelem, bor s társalgás által fűszerezve, a jelen örömeit fenékig kiüritni iparkodó harcosokat a legpajzánabb kicsapongásokra ragadni képesek. Mámor a harcos élete. Ezáltal feledi a múlt szenvedéseit szintúgy, mint a jövő kételyeit; ebből merít ösztönt, bátorságot; de vajmi sokszor ez hoz romlást is az általa védett ügyre. A hullámzó tábor közepén egy kerek térségen állott Achtum tarka sátora; előtte magas tűz ropogott, melynek lángjai rémesen világíták meg a körötte heverő páncélos bajnokok zord arcait, kik *) A mai Nagy-Őz (Triebswetter).