Szegedi Híradó, 1863. május-december (5. évfolyam, 35-104. szám)
1863-06-10 / 46. szám
1863. Ötödik évfolyam IVLogjolon: Hetenkint kétszer, szerdán és szombaton reggel. Előfizetési föltételek: Szerkesztési iroda: Oroszlán-utca Ivánkovits-ház. Kiadóravatal: Burger Zsigmond könyvkereskedése. Szegeden hrázhoz,hordással és vidékre postán. Egész évre.......................................................8 frt Félévre . . .............................. 4 „ Évnegyedre.......................................................2 „ Helyben a kiadóhivatalból elvitetve: Egész évre........................................6 frt — kr. Félévre ........................................3 „ —•■ „ Évnegyedre........................................1 „ 60 „ Egyes szám ára S kr osztr. ért. 46-ik szám. Szerdán, junius 10-én Ilircfozófiok: Az hathasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 5 kr, két újszerinél 4 kr, többszörinél 3 kr. Bélyegdíj minden egyes beigtatásért 30 kr. A „Nyilttér“ben a négyhasábos petitsor igtatási díja 15 újkrajcár. Az előfizetési pénzek és hirdetmények Burger Zsigmond könyvkereskedéséhez címezendők. Még egypár szó a hitelintézetről. Pest, június 5. Mióta a hitelbank által adandó kölcsönökről szóló cikkeimet írom, több felől intézték hozzám azon kérdést: milyen ára lesz a pénz helyett nyerendő papíroknak? s mit csinál azzal a vidéki ember, ki azt sem tudja, hogy bánjék vele? Az első kérdésre határozott feleletet adni ma még nem lehet. Az értékpapírok ára csak kibocsátásukkal indul meg, s megállapodni csak idővel fog, amennyire az ily börzei cikkeknél megállapodásról lehet szó. Háromféle papírokat bocsátván ki a magyar földhitelintézet, természetesen azok értéke is háromféle lesz. Az öt éves papírok, az úgynevezett jövedékjegyek — melyeket azok kapnak, akik öt évre vesznek csak kölcsönt a banktól — okvetlenül legdrágábbak lesznek s hihetőleg párt fognak állani, azaz egyenlő lesz az áruk a névszerinti értékükkel, vagyis az 1000 frtos jövedékjegy 1000 frt készpénzen lesz eladható. A tíz éves jövedékjegyek, melyeket a tíz évi kölcsönt kérők fognak nyerni, már egy vagy két percenttel olcsóbban kell hogy keljenek, mert azokat két annyi idő múlva váltván be a bank készpénzzel, mint az előbb említetteket, a dolog természete és a börzei praxis szerint kevesebbet érnek a kibocsátáskori eladásnál, mint amazok, és így ezek ára hihetően 1—2%-kal alantabb állandó névszerinti értéknél, azaz egy 100 forintos db jegyért a beváltásnál készpénzül 98 frtot fognak adni. Legolcsóbbak lesznek mindenesetre a záloglevelek, vagy azon papírok, melyek a 34 évre kölcsönzőknek fognak adatni. Ezek ugyanis nem bizonyos meghatározott idő múlva, hanem sorshúzás útján váltatván be a bank által készpénzzel, meglehet ugyan, hogy példa egy 1000 frtos jegy, amit az intézettől kaptam, 20 év múlva jö ki a sorshúzásnál, de meglehet, hogy már a jövő évben kijö, és így e hosszú időközti lejárás a névszerinti becsből jóformán le szokott vonni. Úgy hogy a galíciai hitelintézet záloglevelei 85—88—90-en szoktak állani, vagyis ennyi forinton kel egy 100 frtos záloglevél; a bécsi bank záloglevelei pedig 82—84-en szoktak kelni. S több okunk van hinni, hogy a magyar bank jegyei ennél magasabb áron fognak kelni. Amit egyébiránt, ismételjük, előre meghatározni nem lehet, majd midőn papirosaink a pénzvásárra kiáltanak , akkor látjuk meg, mit ad érték a kereskedő világ. Erre nézve egy körülményt máris kedvező jelenségül említhetünk föl. A magyar földhitelintézet záloglevelei és jegyei ugyanis, az alapszabályok 182. §. szerint, a bécsi pénzpiacon fognának jegyeztetni, azaz a bécsi börzén bejegyzett áruk lenne irányadó a külföldi börzéken leendő forgalmára is. Már hogy a bécsi börze nem igen lesz hő barátja a mi bankunknak és jegyeinek, azt elég alaposan gyaníthatjuk azokból, amik egy idő óta a Lajtha túlsó oldalán a magyarországi hitel és így a magyar hitelintézet ellen elkövettettek. Ott a mi papirosainkat bizonyosan nyomni fogják inkább, mint emelni. Ettől megszabadulhatni azonban remélünk azáltal, hogy amint nemrég említik a lapok, egy pesti börze fölállítására is megadatván a felsőbb engedély, ezzel emancipálva leszünk Bécs tutorsága alól, s itthon bizonyosan hívebben fogják jegyezni zálogleveleink árát, s a külföld is ezen jegyzéshez fogja magát irányozni a magyar papírok adásvételénél. Azonban akármi legyen is a magyar földhitelintézet jegyeinek árfolyama, a kölcsönvevő azáltal nem veszít úgyszólván semmit sem. Mert miután az alapszabályok megengedik a kölcsönt az átvettekhez hasonló természetű értékpapírokban adni vissza, amely 100 frtos papírért nekem ma 90 frtot adtak, mikor visszafizetem e 100 frtot, ismét 90 frton veszek egy 100 frtos záloglevelet s azt adom be fizetésül a banknak. Tehát 90-et kaptam ugyan 100 helyet, de én is 90-et adok az intézetnek 100 helyett, mikor törleszten adósságomat. És így a beváltásnál mutatkozó kár inkább csak látszólagos. Ami már a papirosok pénzzé tételét illeti, az valóban nagy baj volna, ha például egy vásárhelyi vagy csongrádi birtokos, megkapván a zálogleveleket, otthon lenne kénytelen a zsidónak vagy másnak eladni, így bizony veszthetne rajta eleget. De ezen segített az intézet, mert ott van szabályai közt, hogy a papírokat a kölcsönvevő számára maga beváltja, s ezt minden díj nélkül megteszi, és a kölcsönt készpénzben küldi el a folyamodónak, ha t. i. ez a bankot erre megbízza; pedig legjobban teszi, ha megbízza, mert az leghívebben jár el a beváltás körül, és így eljárásában jobban megnyughat a kölcsönző, mint akármely egyes emberében. Tétetett kérdés aziránt is, hogy a kölcsönvétel által a bank részére jelzálogul 34 évre lekötött jószágot ezen 34 év lejárta előtt lehet-e eladni vagy nem ? Erre az alapszabályok 8. §. világos feleletet ad, mert aszerint a birtok időközi másra ruházása egyátalában nincs megtiltva, csupán annyi kívántatik, hogy az új birtokos ezen tényt, a telekkönyvi átírástól számítandó 15 nap alatt, az intézetnek bejelentse, mit ha elmulaszt, úgy tekinti a bank, mintha az új birtokos fölmondta volna a kölcsönt, azaz behajtja tőle. Végül még egyet. Mint mindennek a világon, a magyar földhitelbanknak is megvannak a maga ellenségei. Vannak, akik megnyílásának kényszerű elhalasztásából indulva ki, azt mondogatják : nem is lesz abból semmi! Vannak, akik minden módon bizalmatlanságot akarnak iránta elhinteni. Ne higgjetek az ilyeneknek. Ezek nem tiszta érzésű hazafiak. Vagy a körülményekkel ismeretlen rövidlátók. Mert vagy nem tudják, vagy nem akarják tudni, hogy a legbecsületesebb és legjobb honfiak, idestova 20 éve már, hogy küzködnek ennek fölállításán, s hogy nem gyermekjáték ily nagyszerű intézetet megindítani, kivált mikor a természetes nehézségeken kívül, rendkívüli akadályok állanak az útban, miket teli torokkal még ki sem tálalhatunk. De eljö nemsokára a nap, melyen e huhogások el fognak némulni, s a szorongatott magyar földes gazda élvezni fogja az olcsó és nyugodalmas kölcsön áldásait. Szathmári Károly i lyett, hogy első lépésül, a hazai közműveltség érdekében, átalános népnevelésről intézkednénk , fogházainkat akarjuk nevelőházakká varázsolni; emberies e cél utólagosan is, a bűnöst megjavítani, de jobb lenne először elemi nevelés által elvenni a lehetőséget, a hajlamot a néptől a résztettek elkövetésére, és ekkor utólagosan a fogházi nevelés, javítás csak azon egyénekre alkalmaztatnék kivételesen, kik a nehéz élet sikamlós utain sokféle körülmények behatásai alatt eltévedtek és a társadalmi s honpolgári erények és kötelességek ellen, féktelen indulataiktól zaklatva, nyílt harcot kezdeni merényeltek. Ily módon állunk hírlapirodalmunk egy részével is. Emelni akarjuk népünk szellemi értékét, polgárisodását, be akarjuk mutatni Európának általunk óhajtott nagykorúságában, s hírlapokkal árasztjuk el; a cél jó, a törekvés nemes, de — úgy tartom — először hírlapolvasó, olvasni szerető, óhajtó s értelmes népet kell nevelnünk, teremtenünk, s mutatni s biztosítani kell ennek tért, munkát, mely által körének megfelelő anyagi értékek fölött rendelkezhessék. És ekkor — nem kétlem — hírlapirodalmunk nagyobb számú kiáltó bizonysága lesz népünk szellemi életrevalóságának, ellen esetben az irodalom és időszaki sajtó csak a hazai műveltebb osztályok közegeiül lesznek tekintendők. Ne tartsuk azért bajnak a hírlapok szaporodását, a vállalkozási szellem versenytért keres a szellemi munkakörökben is; a művelt közönség nem irtózik az áldozatoktól és meg fogja ítélni, megfelel-e ez vagy ama vállalat a nemzet, a haza korszerű igényeinek? tisztulni fognak az eszmék s meg fogják bírálni önmaguk, a szellemi versenytér harcosai, jobb-e, üdvösebb-e e kép szétforgácsolni az erőket, vagy pedig inkább egyesítve a szellemi tehetségek kincseit, áldásosabb lesz a közügyre kevesebb lapban fényesebb eredményeket mutatni föl a szellemi világ tisztult légkörében ?! Ha nem juthatunk egyenes vezető úton a jó és hasznoshoz, hozzá fogunk s akarunk jutni kétannyi kerülés s fáradsággal is; a műveit osztályok védő oszlopai a hazai irodalomnak, s ezen osztály ez időszerinti kivételei — mert vannak ilyenek elegen — követni fogják osztálysorsosaik nemes nyomdokait; ezen szellemi bástyák addig is, míg nevelt és az irodalom becsének s elvitázhatlan előnyeinek fölfogására alkalmas, érett és sok rétegekben vagyonosabb népünk lesz, fönn fogják tartani a művelt külföld előtt szellemi értékeink hitelét, és félig már betöltjük az eddigi mulasztásokat, ha a kezdet fogyatkozásait utólagosan a hírlapirodalom erkölcsi hódításaival pótoljuk; tömeges nyereményekre ez idő szerint még ne számoljunk, ez lehetetlen, de ha csak néhány egyént bírhatunk is reá az irodalom folytonos pártolására, már némileg a nagyszerű cél eléréséhez a kivívandó bizonyos siker egypár alapkövét raktuk le. Jelen korunkban nincsen az a népies vagy népszerű beszédmód, avagy a néptömeg bármely osztályzata által könnyen megérthető irály, íráskezelés, mely képes lenne a közrendű nép rétegeiben s a kézművesek nagyszámú soraiban a hírlapirodalom, vagy átalában a hazai irodalomnak állandó, minden áldozatra kész olvasókat, pártfogókat szerezni. Nem mondom, mintha nem akadnának, kik ha ingyen kapnának könyveket és lapokat, szívesen ne olvasnának üresebb óráikban, de már ha pénzekért kellene ezen élvezeteket megszerezni, a nagy rész elfordulna ezen szellemi élményektől a fönakadt keresetmód, pangó pénzforgalom és sok más egyéb ok miatt; soknak pedig nem fér fejébe, hogy midőn 6—8 frtért — a piaci ár hullámzásai szerint — egy köböl búzát vehet, mikép vesztegesse ezen értékét hírlapért, melynek becsét ama nemes terményárával sehogy sem tudja kiegyenlítő arányba hozni, s annál kevésbé pedig azt fölfogni, miszerint valamely hírlap olvasásából több erkölcsi hasznot, szellemi lendületet nyerhessen, mint amennyi anyagi előnyre jut egy köböl búza birtokával. És alig csalódom akkor is, ha azon föltevést kockáztatom, mikép igen sok azok száma, kik még ingyen sem fognának olvasni. Ignoti nulla cupido. A tudatlanság, műveletlenség az alsóbb népkörök különböző vegyületeiben oly nagy; a szellemi elfásultság olyan tehetetlenséggé nőtte ki magát, mely az anyagiság látkörén túl magát tájékozni képtelen. Itt van fagypontja az erkölcsi és szellemi életnek. És ezen betegség csak alapos nevelés által távolítható el gyökeresen; s míg ez bekövetkeznék, behunyt szemmel kell elnéznünk azon otromba kevélységet, mely sok tudatlan, faragatlan, de vagyonos közrendü embert jellemez, lenézvén botorul a szellemi — az ő anyagi jóléte áldásaival szinte nem is hasonlítható — fensőséget, melynek pedig egyetlen gondolat szikrája, szivének egyetlen dobbanása, mely mindig a haza és közjó érdekében nyilatkozik, ezerszeresen fölülhaladja azon anyagi vagyonosság értékét, melynek gazdája döre fővel nem látja a fától az erdőt. Egry Sándor. [Folyt. köv.] Hazai mozgalmak. Szeged, junius 9. Nyi. Az időjárás rendesen a társalgás legizetlenebb tárgyai egyikének tartatik, s a hölgyvilág bizonyosan azt nem fogja ügyes társalgónak tartani, kimulattató beszédét azzal kezdi, hogy „de gyönyörű idő van ma!“ És mégis most úton útfélen, piacon és boltokban, szalmakunyhókban és palotákban rendesen a mostani rendkívüli szárazságról beszélgetnek. Annyi bizonyos, hogy ez napról napra aggasztóbb szint ölt magára, melyet azon harmatforma kis esők, melyek olykor néhány percre beállván, a port sem verik el, nem képesek enyhíteni. Nem szólunk pedig csupán Szegedről és legközelebbi vidékéről; e panasz országos, legalább azon tájakon az, hol a termesztés mennyisége a fogyasztásét fölülhaladja. Hasonló panaszok érkeznek Pest, Heves, Borsod, Bihar, Békés, Csanád, Arad, Torontál és Bács megyékből. — E csapásnak szomorú következményei már most is érezhetők. A gazdák nemcsak juhaikat, de legszükségesebb vonómarháikat is kénytelenek takarmányhiány miatt eladni. A szegedi piac telve van birkával és báránynyal, melyeket potom áron kínálnak, például egy bárányt 60—70 kron. Gyomáról pedig a legutóbbi vásárról írják, hogy egy négy éves, járomba való tinót 11%, írton adtak el; egy gyönge borjas tehén ára 12—30 frt. 4 darab címeres, jó húsban levő ökröt 170 frton kértek, 8 az, aki ennyit ígért, hamar elkotródott, mert attól félt, hogy rajta hagyják. Egypár birka 3 frtért nem kellett; egy éves süldő 1—1 frt 50 kr. Hasonló tudósítások érkeznek más vidékekről is. Mit várhatunk akkor még majd télen, mit a jövő tavaszszal? És ha a gazdák marháikat kénytelenek elprédálni, mivel fogják művelni földjüket? Akiknek pedig lesz mivel fölszántani, mivel fogják bevetni? Mert lesz elég, kinek vetni valója sem terem. És ha terem ennyi, mi marad az év 366 napjára élelmül? Lehetetlen, hogy azon sanyarú állapot, melynek eléje megyünk, a kormány figyelmét elkerülte legyen. És csakugyan olvassuk a „Független“ - ben, hogy a helytartótanácshoz egy udvari Elmélkedések. (Folyt.) A szerencsés külföldnek nemcsak fő-, de vidéki nagyobb városai is virágzó hírlapirodalommal ékeskednek; miért maradna tehát e részben hátra Magyarország? Igaz ugyan, van némi anomália eljárásunkban, olyanforma t. i., mint a javító fogházak behozatala iránti nemes törekvésekben. Ahe