Szegedi Híradó, 1863. május-december (5. évfolyam, 35-104. szám)

1863-06-10 / 46. szám

1863. Ötödik évfolyam IVLogj­olon: Hetenkint kétszer, szerdán és szombaton reggel. Előfizetési föltételek: Szerkesztési iroda: Oroszlán-utca Ivánkovits-ház. Kiadóravatal: Burger Zsigmond könyvkereskedése. Szegeden hrázh­oz,hordással és vidékre postán. Egész évre.......................................................8 frt Félévre . . .............................. 4 „ Évnegyedre.......................................................2 „­­ Helyben a kiadóhivatalból elvitetve: Egész évre........................................6 frt — kr. Félévre ........................................3 „ —•■ „ Évnegyedre........................................1 „ 60 „ Egyes szám ára S kr osztr. ért. 46-ik szám. Szerdán, junius 10-én Ilircfozófiok­: Az hathasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 5 kr, két új­szerinél 4 kr, többszörinél 3 kr. Bélyegdíj minden egyes beigtatásért 30 kr. A „Nyilttér“ben a négyhasábos petitsor igtatási díja 15 újkrajcár. Az előfizetési pénzek és hirdetmények Burger Zsig­mond könyvkereskedéséhez címezendők. Még egypár szó a hitelintézetről. Pest, június 5. Mióta a hitelbank által adandó kölcsö­­nökről szóló cikkeimet írom, több felől intéz­ték hozzám azon kérdést: milyen ára lesz a pénz helyett nyerendő papí­roknak? s mit csinál azzal a vidéki ember, ki azt sem tudja, hogy bánjék vele? Az első kérdésre határozott feleletet adni ma még nem lehet. Az értékpapírok ára csak kibocsátásuk­kal indul meg, s megállapodni csak idővel fog, amennyire az ily börzei cikkeknél meg­állapodásról lehet szó. Háromféle papírokat bocsátván ki a magyar földhitelintézet, természetesen azok értéke is háromféle lesz. Az öt éves papírok, az úgynevezett jövedékjegyek — melyeket azok kapnak, a­kik öt évre vesznek csak kölcsönt a bank­tól — okvetlenül legdrágábbak lesznek s hi­hetőleg párt fognak állani, azaz egyenlő lesz az áruk a névszerinti értékükkel, vagyis az 1000 frtos jövedékjegy 1000 frt készpénzen lesz eladható. A tíz éves jövedékjegyek, melyeket a tíz évi kölcsönt kérők fognak nyerni, már egy vagy két percenttel olcsóbban kell hogy keljenek, mert azokat két annyi idő múlva váltván be a bank készpénzzel, mint az előbb említetteket, a dolog természete és a börzei praxis szerint kevesebbet érnek a ki­bocsátáskori eladásnál, mint amazok, és így ezek ára hihetően 1—2%-kal alantabb álland­ó névszerinti értéknél, azaz egy 100 forintos db jegyért a beváltásnál készpénzül 98 frtot fognak adni. Legolcsóbbak lesznek mindenesetre a záloglevelek, vagy azon papírok, melyek a 34 évre kölcsönzőknek fognak adatni. Ezek ugyanis nem bizonyos meghatározott idő múlva, hanem sorshúzás útján váltatván be a bank által készpénzzel, meglehet ugyan, hogy példa egy 1000 frtos jegy, amit az in­tézettől kaptam, 20 év múlva jö ki a sors­húzásnál, de meglehet, hogy már a jövő évben kijö, és így e hosszú időközti lejárás a névszerinti becsből jóformán le szokott vonni. Úgy hogy a galíciai hitelintézet zá­loglevelei 85—88—90-en szoktak állani, vagyis ennyi forinton kel egy 100 frtos záloglevél; a bécsi bank záloglevelei pedig 82—84-en szoktak kelni. S több okunk van hinni, hogy a magyar bank jegyei ennél magasabb áron fognak kelni. Amit egyébiránt, ismé­teljük, előre meghatározni nem lehet, majd midőn papirosaink a pénzvásárra kiáltanak , akkor látjuk meg, mit ad érték a kereskedő világ. Erre nézve egy körülményt máris ked­­vező jelenségül említhetünk föl. A magyar földhitelintézet záloglevelei és jegyei ugyanis, az alapszabályok 182. §. szerint, a bécsi pénzpiacon fognának jegyez­tetni, azaz a bécsi börzén bejegyzett áruk lenne irányadó a külföldi börzéken leendő forgalmára is. Már hogy a bécsi börze nem igen lesz hő barátja a mi bankunknak és jegyeinek, azt elég alaposan gyaníthatjuk azokból, a­mik egy idő óta a Lajtha túlsó oldalán a magyarországi hitel és így a magyar hitelin­tézet ellen elkövettettek. Ott a mi papirosa­inkat bizonyosan nyomni fogják inkább, mint emelni. Ettől megszabadulhatni azonban remé­lünk azáltal, hogy amint nemrég említik a lapok, egy pesti börze fölállítására is meg­adatván a felsőbb engedély, ezzel emanci­pálva leszünk Bécs tutorsága alól, s itthon bizonyosan hívebben fogják jegyezni zálog­leveleink árát, s a külföld is ezen jegyzés­hez fogja magát irányozni a magyar papírok adásvételénél. Azonban akármi legyen is a magyar földhitelintézet jegyeinek árfolyama, a köl­csön­ve­vő azáltal nem veszít úgyszólván sem­mit sem. Mert miután az alapszabályok megen­gedik a kölcsönt az átvettekhez hasonló ter­mészetű értékpapírokban adni vissza, amely 100 frtos papírért nekem ma 90 frtot adtak, mikor visszafizetem e 100 frtot, ismét 90 frton veszek egy 100 frtos záloglevelet s azt adom be fizetésül a banknak. Tehát 90-et kaptam ugyan 100 helyet, de én is 90-et adok az intézetnek 100 helyett, mikor tör­leszten­ adósságomat. És így a beváltásnál mutatkozó kár in­kább csak látszólagos. Ami már a papirosok pénzzé tételét il­leti, az valóban nagy baj volna, ha például egy vásárhelyi vagy csongrádi birtokos, meg­kapván a zálogleveleket, otthon lenne kény­telen a zsidónak vagy másnak eladni, így bizony veszthetne rajta eleget. De ezen segített az intézet, mert ott van szabályai közt, hogy a papírokat a köl­­csönvevő számára maga beváltja, s ezt min­den díj nélkül megteszi, és a kölcsönt kész­pénzben küldi el a folyamodónak, ha t. i. ez a bankot erre megbízza; pedig legjobban teszi, ha megbízza, mert az leghívebben jár el a beváltás körül, és így eljárásában job­ban megnyughat a kölcsönző, mint akármely egyes emberében. Tétetett kérdés aziránt is, hogy a köl­­csönvétel által a bank részére jelzálogul 34 évre lekötött jószágot ezen 34 év lejárta előtt lehet-e eladni vagy nem ? Erre az alapszabályok 8. §. világos fe­leletet ad, mert aszerint a birtok időközi másra ruházása egyátalában nincs megtiltva, csupán annyi kívántatik, hogy az új birto­kos ezen tényt, a telekkönyvi átírástól szá­mítandó 15 nap alatt, az intézetnek beje­lentse, mit ha elmulaszt, úgy tekinti a bank, mintha az új birtokos fölmondta volna a köl­csönt, azaz behajtja tőle. Végül még egyet. Mint mindennek a világon, a magyar földhitelbanknak is megvannak a maga ellen­ségei. Vannak, akik megnyílásának kény­szerű elhalasztásából indulva ki, azt mondo­gatják : nem is lesz abból semmi! Vannak, akik minden módon bizalmatlanságot akarnak iránta elhinteni. Ne higgjetek az ilyeneknek. Ezek nem tiszta érzésű hazafiak. Vagy a körülmények­kel ismeretlen rövidlátók. Mert vagy nem tudják, vagy nem akarják tudni, hogy a legbecsületesebb és legjobb honfiak, idestova 20 éve már, hogy küzködnek ennek fölállí­tásán, s hogy nem gyermekjáték ily nagy­szerű intézetet megindítani, kivált mikor a természetes nehézségeken kívül, rendkívüli akadályok állanak az útban, miket teli to­rokkal még ki sem tálalhatunk. De eljö nemsokára a nap, melyen e huhogások el fognak némulni, s a szoronga­tott magyar földes gazda élvezni fogja az olcsó és nyugod­almas kölcsön áldásait. Szathmári Károly i­ lyett, hogy első lépésül, a hazai közművelt­ség érdekében, átalános népnevelésről intéz­kednénk , fogházainkat akarjuk nevelőházak­­ká varázsolni; emberies e cél utólagosan is, a bűnöst megjavítani, de jobb lenne először elemi nevelés által elvenni a lehetőséget, a hajlamot a néptől a rész­tettek elkövetésére, és ekkor utólagosan a fogházi nevelés, javí­tás csak azon egyénekre alkalmaztatnék ki­vételesen, kik a nehéz élet sikamlós utain sokféle körülmények behatásai alatt eltéved­tek és a társadalmi s honpolgári erények és kötelességek ellen, féktelen indulataiktól zak­latva, nyílt harcot kezdeni merényeltek. Ily módon állunk hírlapirodalmunk egy részével is. Emelni akarjuk népünk szellemi értékét, polgárisodását, be akarjuk mutatni Európá­nak általunk óhajtott nagykorúságában, s hírlapokkal árasztjuk el; a cél jó, a törek­­vés nemes, de — úgy tartom — először hírlap­olvasó, olvasni szerető, óhajtó s értel­mes népet kell nevelnünk, teremtenünk, s mutatni s biztosítani kell ennek tért, munkát, mely által körének megfelelő anyagi értékek fölött rendelkezhessék. És ekkor — nem kétlem — hírlapirodalmunk nagyobb számú kiáltó bizonysága lesz népünk szellemi élet­revalóságának, ellen esetben az irodalom és időszaki sajtó csak a hazai műveltebb osztá­lyok közegeiül lesznek tekintendők. Ne tartsuk azért bajnak a hírlapok sza­porodását, a vállalkozási szellem verseny­tért keres a szellemi munkakörökben is; a mű­velt közönség nem irtózik az áldozatoktól és meg fogja ítélni, megfelel-e ez vagy ama vál­lalat a nemzet, a haza korszerű igényeinek? tisztulni fognak az eszmék s meg fogják bí­rálni önmaguk, a szellemi versenytér harco­sai, jobb-e, üdvösebb-e e kép szétforgácsolni az erőket, vagy pedig inkább egyesítve a szellemi tehetségek kincseit, áldásosabb lesz a közügyre kevesebb lapban fényesebb ered­ményeket mutatni föl a szellemi világ tisztult légkörében ?! Ha nem juthatunk egyenes vezető úton a jó és hasznoshoz, hozzá fo­gunk s akarunk jutni kétannyi kerülés s fá­radsággal is; a műveit osztályok védő osz­lopai a hazai irodalomnak, s ezen osztály ez időszerinti kivételei — mert vannak ilye­nek elegen — követni fogják osztálysorso­­saik nemes nyomdokait; ezen szellemi bás­tyák addig is, míg nevelt és az irodalom becsének s elvitázhatlan előnyeinek fölfogá­sára alkalmas, érett és sok rétegekben va­gyonosabb népünk lesz, fönn fogják tartani a művelt külföld előtt szellemi értékeink hi­telét, és félig már betöltjük az eddigi mu­lasztásokat, ha a kezdet fogyatkozásait utó­lagosan a hírlapirodalom erkölcsi hódításai­val pótoljuk; tömeges nyereményekre ez idő szerint még ne számoljunk, ez lehetetlen, de ha csak néhány egyént bírhatunk is reá az irodalom folytonos pártolására, már némi­leg a nagyszerű cél eléréséhez a kivívandó bizonyos siker egypár alapkövét raktuk le. Jelen korunkban nincsen az a népies vagy népszerű beszédmód, avagy a néptö­meg bármely osztályzata által könnyen meg­érthető irály, íráskezelés, mely képes lenne a közrendű nép rétegeiben s a kézművesek nagyszámú soraiban a hírlapirodalom, vagy átalában a hazai irodalomnak állandó, min­den áldozatra kész olvasókat, pártfogókat szerezni. Nem mondom, mintha nem akad­nának, kik ha ingyen kapnának könyveket és lapokat, szívesen ne olvasnának üresebb óráikban, de már ha pénzekért kellene ezen élvezeteket megszerezni, a nagy rész elfor­dulna ezen szellemi élményektől a fönakadt keresetmód, pangó pénzforgalom és sok más egyéb ok miatt; soknak pedig nem fér fejé­be, hogy midőn 6—8 frtért — a piaci ár hullámzásai szerint — egy köböl búzát ve­het, mikép vesztegesse ezen értékét hírlap­ért, melynek becsét ama nemes terményárá­val sehogy sem tudja kiegyenlítő arányba hozni, s annál kevésbé pedig azt fölfogni, miszerint valamely hírlap olvasásából több erkölcsi hasznot, szellemi lendületet nyerhes­sen, mint amennyi anyagi előnyre jut egy köböl búza birtokával. És alig csalódom ak­kor is, ha azon föltevést kockáztatom, mi­kép igen sok azok száma, kik még ingyen sem fognának olvasni. Ignoti nulla cupido. A tudatlanság, műveletlenség az alsóbb nép­körök különböző vegyületeiben oly nagy; a szellemi elfásultság olyan tehetetlenséggé nőtte ki magát, mely az anyagiság látkörén túl magát tájékozni képtelen. Itt van fagy­pontja az erkölcsi és szellemi életnek. És ezen betegség csak alapos nevelés által tá­volítható el gyökeresen; s míg ez bekövet­keznék, behunyt szemmel kell elnéznünk azon otromba kevélységet, mely sok tudat­lan, faragatlan, de vagyonos közrendü em­bert jellemez, lenézvén botorul a szellemi — az ő anyagi jóléte áldásaival szinte nem is hasonlítható — fensőséget, melynek pedig egyetlen gondolat szikrája, szivének egyetlen dobbanása, mely mindig a haza és közjó ér­dekében nyilatkozik, ezerszeresen fölü­lhalad­­ja azon anyagi vagyonosság értékét, mely­nek gazdája döre fővel nem látja a fától az erdőt. Egry Sándor. [Folyt. köv.] Hazai mozgalmak. Szeged, junius 9. Nyi. Az időjárás rendesen a társalgás legizetlenebb tárgyai egyikének tartatik, s a hölgyvilág bizonyosan azt nem fogja ügyes társalgónak tartani, ki­mulattató beszédét azzal kezdi, hogy „de gyönyörű idő van ma!“ És mégis most úton útfélen, piacon és boltokban, szalmakunyhókban és paloták­ban rendesen a mostani rendkívüli száraz­ságról beszélgetnek. Annyi bizonyos, hogy ez napról napra aggasztóbb szint ölt magá­ra, melyet azon harmatforma kis esők, me­lyek olykor néhány percre beállván, a port sem verik el, nem képesek enyhíteni. Nem szólunk pedig csupán Szegedről és legköze­lebbi vidékéről; e panasz országos, legalább azon tájakon az, hol a termesztés mennyisé­ge a fogyasztásét fölülhaladja. Hasonló pa­naszok érkeznek Pest, Heves, Borsod, Bi­har, Békés, Csanád, Arad, Torontál és Bács megyékből. — E csapásnak szomorú követ­kezményei már most is érezhetők. A gazdák nemcsak juhaikat, de legszükségesebb vonó­marháikat is kénytelenek takarmányhiány miatt eladni. A szegedi piac telve van bir­kával és báránynyal, melyeket potom áron kínálnak, például egy bárányt 60—70 kron. Gyomáról pedig a legutóbbi vásárról írják, hogy egy négy éves, járomba való tinót 11%, írton adtak el; egy gyönge borjas te­hén ára 12—30 frt. 4 darab címeres, jó húsban levő ökröt 170 frton kértek, 8 az, aki ennyit ígért, hamar elkotródott, mert at­tól félt, hogy rajta hagyják. Egypár birka 3 frtért nem kellett; egy éves süldő 1—1 frt 50 kr. Hasonló tudósítások érkeznek más vidékekről is. Mit várhatunk akkor még majd télen, mit a jövő tavaszszal? És ha a gazdák marháikat kénytelenek elprédálni, mivel fogják művelni földjüket? Akiknek pedig lesz mivel fölszántani, mivel fogják bevetni? Mert lesz elég, kinek vetni valója sem terem. És ha terem ennyi, mi marad az év 366 napjára élelmül? Lehetetlen, hogy azon sanyarú állapot, melynek eléje megyünk, a kormány figyelmét elkerülte le­gyen. És csakugyan olvassuk a „Független“ - ben, hogy a helytartótanácshoz egy udvari Elmélkedések. (Folyt.) A szerencsés külföldnek nemcsak fő-, de vidéki nagyobb városai is virágzó hírlap­irodalommal ékeskednek; miért maradna te­hát e részben hátra Magyarország? Igaz ugyan, van némi anomália eljárásunkban, olyanforma t. i., mint a javító fogházak be­hozatala iránti nemes törekvésekben. Ahe­

Next