Szegedi Híradó, 1863 (5. évfolyam, 1-34. szám)

1863-01-07 / 2. szám

alakokban nem szűkölködik a darab, de az erkölcsi tanulság hiányzik belőle. Hacsak azt nem akarnók belőle kivonni, hogy aki tiltott szerelmét nagylelkűleg el tudja rejteni, annak meg kell halni. Az előadás igen jól ment, a főszereplők többször hivattak. Egressi meglepő hűséggel, mondhatni éle­sen személyesítő a grófot. Közönség közép számmal. — Jan. 4. „A jól őrzött kis leány“ és a „Földszint — Szeged, január 6-án. Napóleonnak békés szellemű újévi beszéde az európai pénzpiacokra kedvező benyomást ten, és minthogy egyelőre meglehetős politikai szélcsend uralkodik, az árfolyamok erősen tartják magukat, mialatt az ezüstagrp újév óta­­ alábbszállt, tegnap pedig is­mét l­'/IX-re emelkedett. Ezen gyors esés minden üzletre igen lehangolólag ha­tott, mivel a külföld tőlünk a jelenlegi árak mellett kivi­telre nem vásárolhat. Piacunkról csak igen lanyha üzletmenetről írhatunk; a tél fehér leplét ismét levetkőző, s nyolc nap óta időjárá­sunk egészen tavaszias, melynek következtében az alsó Tisza jegétől nagyrészben megszabadult; s ha e lanyha időjárás még néhány napig igy tart, a felső Tisza és Maros is szabad lesz a jégtől. Hogy ezen gyönge időjárás az őszi vetésre kedvező-e, alig hiszszük, miután még erős fagyok várhatók. A fölengedett utak miatt piacunkra kevés szállíttatott, miáltal az árak csaknem a múlt hetiek maradtak. Tiszta búza és zab néhány árral inkább fölebb ment. Külföldi tudósítások, jelesen Francia- és Angolország­ból , kedvezőbb árakról szólanak, mik hazai piacunkra sem tévesztendik el jó hatásukat. A sertéskereskedés a régi bajban siűlódik, mivel a kiviteli tilalmak még mindenütt szigorúan megtartatnak. Terményeink helyi ára. Tiszta búza nehéz minőségű 3 frt 85—95 kr., közönségesebb 3 frt 75—80 kr., rozs 2 frt 35—45 kr., sörházi árpa 2 frt 20 kr., etetnivaló árpa 2 frt— 2 frt 10 kr., zab tetejezve 1 frt 85—90 kr., kukorica 2 frt— 2 frt 10 kr., bab 3 frt 50-75 kr. Egy mázsa szikkadt szalonna 23—24 frt, egy mázsa fris olvasztásra 20—21 frt, egy mázsa füstölt oldalszalonna 30—32 frt, sonka mázsája 30-32 frt. Szegedi piaci árak: Repce mérője 8 frt — kr. Borsó mérője 6 frt 20 kr. Lencse mérője 6 frt 10 kr. Paszuly m. 4 frt — kr. Köles m. 2 frt 40 kr. Burgonya m. 1 frt 20 kr. Marhahús fontja 18 kr. Juhhus fontja 12 kr. Sertéshús fontja 20 kr. Szalonna mázsája 23 frt 50 kr. Zsír és lebuj,a vagy „egy kis tévedés“ című egy felvonásos víg­játékok adattak. Láng Irén a tuleszes kis leányt igen jól játszotta. A többi szereplők mindkét darabban érezték, hogy­ nem vígjáték- de tulajdonkép valószínűtlen bohózat­ban működnek, és sokszor (Szigetiné is) kifordulva sze­repéből nem helyesen elelkacagták magukat. Ismét rende­zéshiány. No de Petropolis újra és csakugyan utójára bámul­itcéje 44 kr. Lángliszt mázsája 12 frt — kr. Zsemlyeliszt m. 6 frt 60 kr. Kenyérliszt itcéje 6 kr. Kukoricaliszt itcéje 4 kr. Árpadara itcéje 6 kr. Köleskása itcéje 7 kr. Rizs­kása fontja 24 kr. Faolaj fontja 80 kr. , Repceolaj 40 kr. Lenmagolaj 52 kr. Uj bor itcéje 10 kr. Ó bor itcéje 16 kr. Sör itcéje 14 kr. Gabona-pálinka itcéje 22 kr. Törköly-pá­linka itcéje 30 kr. Szilva­ pálinka itcéje 30 kr. Faggyú má­zsája 33 frt — kr. Faggyugyertya öntött fontja 36 kr. már­tott fontja 30 kr. Szappan fontja 24 kr. Só fontja 10 kr. Kőrösfa öle 15 ft — kr. Tölgyfa öle 13 frt 20 kr. Lágyfa 8 ft 60 kr. Kőszén rékája 1 frt — kr. Széna m. 3 frt 40 kr. Szalma m. 1 frt 40 kr. Kender m. 19 frt. 50 kr. Len 41 frt. Bécsi pénzárfolyam január 5-én: 5 % metalliques 77.35; nemzeti kölcsön 82 35 bank­­részvények 821.5 ; hitelintézeti részvények 222 40; ezüst agio 111.75; arany darabja 5.42; londoni váltók 113.35. V i z­á­llá­s. Pest, jan 5-én :4' 11'' ,o felette. Pozsony,n 2-án:1'0" „0 alatt“. Szeged,n 5-én: 4'3" 6"' „0 alatt“ Ttn 6-án: 4'3" 6"'( rt* 7-én: 4'4" 0"" 1)­ tatá magát, újra megkötözték, a 100 irtot újra ő tarta meg magának. Ez alkalommal úgy látszott, nem őt kötözték a székhez, de inkább a széket ő hozzá, s ő mint a kígyó ki­bújt kötelékeiből. A dráma hőse, a szegény megkötözött szék széthullva kiszenvedett! A ház ismét megtelt. Itt-ott a föld­szinti páholyokban kis hiány mutatkozott, de ezeken kivü­l, tolongás. Közlekedés a vasúton. Vegyes vonatok. Indul: Szegedről Pestre 2 óra 25 perc éjjel, 2 óra 37 perc délután. — Temesvárra 12 ó. 17 p. éjjel, 2 ó. 7 p. „ Temesvárról Szegedre 10 ó. 32 p. estve, 9 ó. 57 p. reggel. Pestről Szegedre 5 óra 35 p. délután, 6 óra 25 perc . — Bécsbe 9 óra 55 p délelőtt, 9 óra 30 p. estve. Czeglédről Aradra 8 óra 39 p. estve, 9 óra 42 p. reggel. Aradról Czeglédre 12 ó. 41 p. délután, 8 ó. 20 p. est­ve. Czeglédről Nagyváradra 8 ó. 24 p. estve, 9 ó. 27 p. reggel Nagyváradról Czeglédre 11 ó. 2 p. reggel, 9 ó. 30 p. estve Érkezik: Szegedről Pestre 8 óra 45 p reggel, 8 óra 27 p. estva.­­ Temesvárra 4 ó. 46 p. reggel, 7 ó. 1 p. estve. Temesvárról Szegedre 1 ó. 52 p. éjjel, 2 ó. 7. délután. Pestről Szegedre 11 óra 59 p. éjjel, 1 óra 39 p. délután. — Bécsbe 6 óra 33 perc estve, 6 óra reggel. Czeglédről Aradra 6 óra reggel, 3 óra 3 perc délután. Aradról Czeglédre 5 óra 56 p. estve, 5 óra 39 p. reggel. Czeglédről Nagyváradra 4 ó. 40 p. reggel, 3 ó. 45 p. délut Nagyváradról Czeglédre 5 ó. 41 p. délután, 5 ó. 55. p. reggel Teherszállítási bér a vasúton: Vámegyleti mázsánkint (90 bécsi font , 100'/, 0 vám­egyleti fonttal) Pesttől Szegedig a 3 osztály szerént 41, 60 80 kr, Pesttől Debrecenig 58, 81, 113 kr, Pesttől Bécsig 63, 90, 124 kr, Pesttől Bodenbachig 168, 212, 232 kr. Drezdáig ezenfelül 3'/,, Berlinig 14’/2, Hamburgig 55'/a ezüst garas. Általános biztosítási díjul még fizetendő a föladási vo­nalon mázsánkint s/io kr, a mellékvonalakra nézve 0, 0 kr. mázsapénz közönséges tehernél mázsánkint 16/­ 0 kr. fekbér */,, kr. mázsáért és naponkint. A szerkesztésért felelős: Burger Zsigmond, kiadó: k­­. 6738-998. sz. Hirdetés. (6­5—1) Sz. k. Szeged város tanácsa részé­ről közhírül létetik , hogy követke­zendő javadalmak és vállalatok nyílt árverések, illetőleg árlejtések utján haszonbérbe, tekintőleg pedig vállal­kozás alá fognak bocsáttatni. 1- szer. A piaci helypénz-sze­­dési jog, hetivásári, buzatér, 4 or­szágos vásár, mázsálási és karópénz­­szedési jog a régi behozott szokás szerint, mely szerint különbség nél­kül mindenki tartozik fizetni, f. évi mártius 1-től 1866-ik évi martius 1-ig azaz három évekre, a tanácsteremben f. é. január 23-án d. u. 3 órakor, — 2- szor: A tübér-szedési jog f. évi april 1-től 1866-ik évi martius 31-ig, azaz 3 évre a tanácsteremben f. é. január 24-én d. u. 3 órakor, — 3- adszor: A kórházbani ápol­taknak élelemmel­ ellátása folyó évi május 1-től 1864-ig április 30-ig, azaz egy évre a tanácsteremben f. é. jan. 30-án d. e. 10 órakor. Erre vonatkozó feltételek az al­­kamazási hivatalban bármikor meg­tekinthetők. Mely árverésekre és árlejtésre a vállalkozni kívánók illendően meghi­vatnak. Szeged, 1863-ik évi jan. 3-án­ Taschler József, polgármester. Csődhirdetmény. Sz. kir. Szeged város törvény­széke részéről ezennel közhírré téte­tik , hogy Brichta Johanna helybeli vasáru-kereskedő ellen — vagyona követelési és tartozási állapotának elmulasztott kimutatása következté­ben a csőd megnyittatván, hitelezői összejövetelére 1863- évi március 2., 3., 4-ik napjai tűzettek ki határidőül; ideiglenes tömeggondnoknak pedig Eisenstädter S. helybeli kereskedő s pelügyelőnek Prasznovszky János hi­tes ügyvéd neveztetett ki. Felszólíttatnak tehát mindazok, kik a fentebbi csődtömegből bármely jogcím alatt követelnek, hogy kerese­tüket szükséges okmányokkal és bi­zonyítványokkal gyámolítva, a fenn ki­tűzött határidőre azon törvényszéknél annál bizonyosabban adják be, mivel később beadott követeléseknek többé hely nem fog adatni. Szeged, 1862. évi december 24-én tartott polg. törvényszéki ülésből. Veszelinovits Bazil, főbíró. (7-3-1) Hirdetmény. Szabad királyi Szeged város kapitányi hivatala részéről ezennel közhírré tétetik, miképen Fehér Ig­nác bormérőnek (lakik palánkbelvá­­ros ötpacsirta-utca Terescsényi György házában) különféle bútordarabjai s egyéb ingóságai f. hó 9-én reggeli 9 órakor önkénytes árverés utján a fennebb kitett helyen azonnali kész­pénz-fizetés mellett el fognak adatni. Miről a venni szándékozók ezen­nel értesítetnek. Szeged , 1863. jan. 5. A kapitányi hivatal. 7450. (3—3—2) Árverési hirdetmény. Szeged szabad kir. város polgári törvényszéke által közhírré tétetik , miszerint Fogas Györgynek Füleki Gábri Jánosné elleni 75 frt 60 kr. es járulékait tevő követelése kielégítése végett, Füleki János nevén levő 49. szak. 1642—1. sz alatti 200 ftra becsült 2­-711,0 00 hold felsővárosi homoki szőllő 1863. évi január 17-én délelőtt 9 órakor a telekhivatal előtt; s ha ekkor a becsár meg nem igértetnék, 1863. évi mártius hó 14-én becsáron alul is — Balog János tanácsnoknál megtekinthető feltételek mellett, — elárvereztetik. Szegeden, 1862. december 16-án tartott polgári törvényszéki ülésből. Veszelinovits Bazil, főbíró. 8133—146 sz. (423-3-3) 7749. (1-3-2) 6729. sz. (425- 3- 3) Hirdetmény. Szabad kir. Szeged város törvény­székének f. évi december 16-án 6729 sz. alatti Blázs Kovács József kérel­mére hozott végzése folytán, Tóth Katalin Blázs Kovács József neje, ki Szabadkán 1821. évi május 27-én ne­vezett Blázs Kovács Józseffel meges­küdött, és ezen esküvő után mint­egy 5 évre férjétől elvált s eltávozott, s jelenlegi holtartózkodása nem tuda­­tik: felszólitatik, hogy ezen hirdetés­nek a hivatalos hírlapba történt meg­jelenésétől számítandó 1 év alatt ma­gát annál is inkább jelentse , mivel azon egy évi határidő eltelte után, ha tartózkodási helyét vagy életben lételét nem jelenti, holtnak fog nyil­váníttatni. Szegeden, 1862-ik évi december 16-án tartott polgári törvényszéki ülésből. Veszelinovits Bazil, főbíró. Árverési hirdetmény. Ifjú Bába Ferenc csődtömegét képező következő ingatlanok, u. m. 78. 79. szak. 142. sz. alatti 5—184,200­0 hold 1532 frt 50 ktra becsült makkos­házi szántóföldnek 79. szak. 150. sz. 654 □ ös 160 ftra becsült makkosházi szán­tóföld , 79. szak. 151. számú 212 négy­szögöl 75 ftra becsült makkosházi föld, 79. szak., 140. szám alatti 214 négyszögöl 75 frtra becsült makkos­­házi föld, 79. szak. 148. számú 280 négyszögöl 78 írtra becsült makkos­házi földnek, úgy 21. 22. szak. 578. sz. alatti 96—910,200 hold 8300 felső­városi kaszállóföldnek az épületekkel együtt, a csődtömeg részére való ár­verése elrendeltetvén, határnapul 1863. év január hó 31-dik napjának, úgy 1863-ik évi február hó 28-ik napjá­nak reggeli 9 órája a telekhivatal előtti folyosóra kitüzetik; az árverési feltételek az irodában megtekinthetők. Felhivatnak mindazok, kik netán ezen ingatlanra igényt tartani vélnek, hogy ezt az árverés előtt ezen törvény­széknél benyújtsák. Szegeden, 1862. évi december 16-dikán tartott polgári törvényszéki ülésből. Veszelinovits Bazil, főbíró. 8082-862. sz. (426-3-3) Hirdetés. Szabad kir. Szeged város törvény­széke részéről ezennel közhírré téte­tik, miként vagyonbukott Gotthard Vilmos szegedi kereskedő csődtömege elleni követelések bejelentésére kitű­zött határidő 1863-ik évi február hó 23., 24. és 25-ik napjáig meghosszab­bíts tott. Mindazok tehát, kik a fent em­lített csődből bármely jogcímen vala­mit követelnek, felhivatnak, miként azt rendes keresettel a fenkitűzött ha­tárnapokig ezen törvényszék előtt ér­vényesítsék , mivel később beérke­zendő követelések tekintetbe nem vé­tetendnek. Szegeden, 1862. évi december 24-én tartott polgári törvényszéki ülésből. Veszelinovits Bazil, főbíró. 7750. (2- 3 -2) Árverési hirdetmény. Szűts Antal és neje Sugár Ágota tulajdonát levő 16. szak. 569 — 1. sz. alatti 56 hold kaszálló a rajta fekvő épületekkel együtt, mely felsőváros­­részen úgynevezett Gargonyába fek­szik és mely az épületekkel együtt 2960 o. é. írtra becsültetett, végrehaj­tási árverésen lévén eladandó, árve­rési határnapul 1863. január hó 31-ik és második napul 1863. évi február hó 28-dik napjának reggeli 9 órája telekhivatal előtti folyosóra kitü­­zetett. Felhivatnak mindazok, kik az említett földre igényt tarthatni vélnek, hogy ezt az árverés előtt ezen tör­vényszékhez bejelentsék, mert ellen­esetben az tekintetbe nem jövend. Mely árverésre a venni szándé­kozók oly említéssel hivatnak meg, hogy a feltételek az irodában bete­­kinthetők. Szegeden, 1862. december 16-án tartott polgári törvényszéki ülésből. Veszelinovits Bazil, főbíró. [4-6-2] Lak-bérbeadás. A kereszt-utcában levő Porgányi házban az egész első emelet 1863 évi május hó első napjától bérbe kiadandó. E­gy jóhitelű fűszerkeres­­kedés egy tanítványt óhajt azonnal felfogadni. Bővebb tudósítást ad Burger Zsigmond könyv­­kereskedése. [5­­- 3-1] 5-3-2] Értesítés. Aluljegyzett tisztelettel értesíti a t. c. közönséget, hogy a palánki külső temetőnél létező szárazmalmában a téli őrlés megkezdetvén, a t. c. közönség könnyebbségéül az őrlendő gabonát mázsán lemérve, a Sziráki­­házban levő lisztes boltjában is átveszi, honnan azt lisztté őrölve az ese­dékes malomvám, t. i. egy tized díjával és minden mázsa után 2 font po­rciót leszámítva, a mázsán méretik vissza, és ugyanott lisztté azonnal kicserélhető. Azonkívül egy köböl búza őrléséért 60 kr., és pedig a kukoricáért 80 kr. fizetendő őrölési díjat. Ki az őrlendő gabonát maga szállítja ki a malomhoz, 10 krral kevesebbet fizet. Szeged, január 2-án 1863. Csiszár József, 398-9­9) Hirdetmény. Aluljegyzettnek alsó-ángyási és hantházi majorjaiban eladóvá tétetik 3 kazal anyaszéna 30 öl hoszban 3° széles és 3 öl magasságban 2 * sarju 11 „ „ 2'/2„ „2„ „ 1 „ őszi és táv. búzaszalma 10 „ „4„,3„ „ 3 „ tök 4614 darab tartalommal 12 kúpban kukoricaszár 5380 kéve tartalommal 20 öl polyva, búzából és kölesből 2700 kéve gyékény ponyva szövésre alkalmas 10000 „ „ tetőre „ „ 5000 „ nád „ 4396 „ lev. nád „ „ „ 204 pozsonyi mérő paprikaköles 200­­ „ „ kitűnően száraz kukorica, még csöves 200 „ „ rozs. Gazdasági eszközök, u. m. sz­ekerek, kocsik, vasekék, kettős és egyes Howard-féle boronák, szerelő- és tisztitó rosták, hengerek, 16 lóra szerszámok, ponyvák, zsákok, pozsonyi s fél pozsonyi hitelesített mérők, répa- és tökvágó, kukoricamorzsoló, kádak, szóval mindennemű gazda­sági eszközök. Értekezhetni e tárgyban: Szegeden kálvária utca Zseravitz házban vagy a helyszínen lakó gazdatisztnél. Karlovszky Vilmos: (6-3-2) Farsangi idényre. Aluljegyzett tisztelettel jelenti a n. é. közönségnek, hogy nála is azon áron mint Pesten , azaz 35 o. é. írtért egy öltözet csinos magyar ruha, úgymint egy atilla, nadrág és mellény megrendelhető, a csinos ki­állításért kereskedvén J­ozgay Károly. (8-3-1) Burger Zsigmond könyv- és szépmű-kereskedésében kapható: Való és költött. Novellák és vázlatok gyűjteménye, írt ki. irta Jósika Julia, 3 kötet. Ára ... 3 — A javai orvos. Regény, irta Dumas Sándor, fordí­totta Csávolszky Lajos és Győry Elek. 3 kötet 2 80 Petőfi Sándor vegyes művei 1838—1849. Ki­adta Gyulai Pál. 3 kötet. Ára . . . 4 50 A vivómester. Irta id. Dumas Sándor, magyarította Podk­ajeczky Sándor. 2 kötet. Ára ... 2 — Szerelem és eskü. Regény, irta Mészáros István 1 —­ A banya sziklu­ja. (Piatra Bábi.) Korrajz, irta Or­mós Zsigmond. 2 kötet. Ára .... 1 — Jellemvonások Mátyás király életéből. A szem­tanú Galeotti latin műve után fordítá Barna N. — 90 Magyar Miska és Német Miska Londonban. — 80 A fekete gyöngy. Regény, irta Sardou Viktorien, franciából Bodor Károly. Ára . . . . 1 — 1. N. Boully elbeszélései. Francia eredetiből ma­gyarította Fekete Józsefné szül. Szabó Ida. 2 köt. 2 — Utazási emlékek. Irta Ormós Zsigmond. V-ik kötet 1 50 Cserjebokor. Irta Tihamér. Ára .... 1 — Német nyelvtan. Készítette Riedl Szende. Ára . 1 20 Kossuth levelei a magyar szabadságharc karvezérei­vel 1848—1849-ben. Közli Mészáros Károly. Ára 1 — Nyomatott a kiadó-tulajdonos Burger Zsigmond könyvnyomdájában

Next