Szegedi Híradó, 1866. január-június (8. évfolyam, 1-51. szám)
1866-06-21 / 49. szám
* Új pénzügyi tervekről írnak a lapok. Beszélnek egy kényszerkölcsönről, beszélnek a magánkezeken levő összes földbirtok elzálogolásáról. Legérdekesebb, amiről a „P. N.“ egyik levelezője Bécsből értesíti e lapot. Levelező ugyanis utaztában Esztergomnál kiszállván, a legelső hír, a mivel meglepték, az volt, hogy b. Sennyey főtárnokmester ő excja ugyanaznap reggelén távozott Esztergomból budai székhelyére. Állítólag ő excja inség-ügyben járt volna s tanácskozmányt is tartott a megyei hivatalnokokkal; azonban avatottabb körökben azt rebesgeték, hogy az inség-ügy mellékes célja volt ő excja esztergomi kirándulásának , vagyis , jobban mondva: azzal akará fedezni a magasabb megbízatást, mely ez alkalommal bizonyára terhesen nyomta ő excjának vállait. A megbízatás pedig az iránt történt volna, hogy szólítaná föl herceg-primás ő emtját, hogy bizonyos eshetőségekre, milyetén önkénytes kölcsönnel volna kész az állam segélyére lenni? — egyszermind hívná föl a többi megyés püspököket és káptalanokat, hogy e tárgyban gyorsan nyilatkoznának. Különben az egész hírnek valódiságáért nem mer levelező kereskedni, de kell a dologban valaminek lenni, mert az napon ő emja aggódó kedélyállapotban találtatott. * A második sorozás a hivatalos bécsi lap szerint el van rendelve. Sorozás alá ugyanazon korosztályok jutnak, melyek első ízben voltak alárendelve. * A bécsi kiállításon megtetszett a magyar dohány, még az „A. A. Ztg.“ is el van általa ragadtatva, pedig neki nem igen szokása elragadtatni azáltal, ami magyar. Állítja, hogy legközönségesebb szivaraink a „lendres“ és milaresz“-el egy fokon állanak, a magyar dohánylevél aromáját pedig India balzsamos légénél is többre becsüli. *A pesti lapok újólag számos tűzesetet registrálnak. Legborzasztóbb volt ezek közt az, mely e hó 7-dikén Orosziban (Veszprém megye) dühöngött, mely 2 óra alatt 70 lakházat hamvasztott el, minden ezekhez tartozó gazdasági épületekkel együtt. *A „Taurus“ állatbiztosító-intézet, melynek székhelye eddig Bécs volt, mint a „M. V.“ írja, gyökeres átalakuláson ment át, melynek ép úgy az üzlet terjedése, valamint különösen a hazai állatbiztosító ügynek érdekében fontos hordereje van. — A „Taurus“ — a kölcsönös viszonyosság elvére lévén alapítva — az a magyar és osztrák koronához tartozó minden tartományban külön-külön társulattá alakult, — mely társulatok ismét egymással kölcsönös szövetségi viszonyba léptek. A magyarországi „Taurus“ állatbiztosító intézetnek székhelye Pest főváros lett. * Meteor-esés. Hrabócon, Zemplénmegyében jun. 9-én körülbelől öt óra előtt az egész falu hatalmas ütés által riasztatott föl, mely oly nagyszerű rázkódást idézett elő, hogy néhány háznak ablakairól a redők is leestek; az emberek, kik a mezőn tanyáztak, egy fényes tüzes golyót láttak a földbe hullani s nyomait szivárványszerű fehér, kékes esik követte, tompa moraj kíséretében, mely kellemetlen hódító hatást gyakorolt mindenkire ; ugyanekkor Kassán és más vidékeken is észleltek ily futó meteorokat, csakhogy a fényes esik helyet fújtó fekete füst ömlött szét a látkörön. * Három merényletet említnek a lapok. Egyiket nápolyiak akarták volna Viktor Emanuel ellen elkövetni, mi nem sikerült. A másikban, mely a porosz király ellen intéztetett volna, egy őrült tette magát nevezetessé, ki bottal rohant a királynak. Ha igaz, ez már a második őrült, ki meg akarta ő felségét dorongolni. A portugalli királyt pedig phosphorral akarták megmérgezni, melyet ivóvize közé vegyítettek, azonban mielőtt a király ivott volna belőle, a bűntényt fölfedezték. * A cholera Poroszországban is kiütött, Stettinben már is igen fenyegető jellemet vett föl, sőt újabb hírek szerint Berlinben is mutatkozik. *A Dalmatiába tervezett betörésről írják a „La Pressernek Fiorencből. E betörés egyik ágát képezi a hadjárati főtervnek. 30,000 olasz katonát, köztük csatárokat 12,000 önkénytest szállítanának ki a dalmát part sok kikötője valamelyikében. Dalmátia — írja a levelező — hirtelen olaszszá változott a mi szemeink előtt, most már nem elégszünk meg Istriával. Egyébiránt Dalmatia elfoglalását az olaszok által az „Ost. D. Post“ nem tartja nagy bajnak, miután e kopár vidéken, ahol — úgymond — víz sincs, úgy sem maradhat az ellenség sokáig. Annál szükségesebb, hogy intézkedések tétessenek Magyarország és Horvátország megvédésére. Reméli azért az „Ost D. Post“, hogy a kormány a várnégy- SZD2* védelme mellett évekezni m.* nehnorv valami vakmerő katonai mesterfogás által az olasz urak Dalmatiából egy oly osztrák tartományba juthassanak, ahol megjelenésük „sensatiót találna okozni.“ * Olaszországi tudósítások szerint az Abruzzók között magyar légió alakult. ■* Dunai ejedelemségek. Mint egy távirati tudósítás jelenti, Oláhországban a határőrök ismét föllázadtak, Brailában a mintegy 1500 emberből álló negyedik határőrzászlóalj megtagadta az engedelmességet parancsnokának. A közel 70 éves Steriadi ezredes hivatott elő, ki minden erejéből igyekezett a legénységet engedelmességre birni, ami nem sikerülvén, az ezredes fölszólította a lázítókat a fegyverletételére. Erre ketten előléptek s kijelentették, hogy a zászlóalj csak Cousa fejedelemnek vagy az orosz kormánynak adja ki fegyverét. Ekkor az ezredes célszerűnek vélte halálos büntetéssel fenyegetni a két izgatót, de alig mondá ki a végzetes szót, hat golyó által leteríttetve rogyott le halva. A lázadók erre magukkal vivén fegyvereiket s töltéseiket, a közel erdőbe vették magukat, s úgy látszik, el vannak rá szánva, hogy minden támadás ellen védelmezik magukat.II. Károly fejedelem 60,000 román élén ment el Kalafatba, megakadályozni Omer basának a Dunafejedelemségekbe benyomulását, ki 80,000 török katonával áll a Duna mellett, fölkészülve a bevonulásra. A fejedelem távozása előtt kiáltványt bocsátott ki, melyben azt mondja, hogy ismeri a veszély nagyságát, amelylyel szembe megy, de kész életét a fejedelemségekért feláldozni. A román csapatok állapotáról nem lehet jót hallani. TAE€A. Szálláskeresés. (Humoresk.) Három dolognál kell a legjobb belátás mellett a kilátást kockára tenni: a házasodásnál, gyakornokoskodásnál és szálláskeresésnél. airám vissza Xenophon barátomnak, aki fölkért, hogy számára egy csinos hónapos szobát vegyek föl, miután néhány nap múlva Pestre szándékozik jönni: „Tornyot építhetsz készségemre, szorgalmasan fogok körültekinteni, — kivált ha szép nők lesznek hátam mögött; — de tücsökházat se építs szerencsémre, mert a szerencse külön bejáratú körszoba; aki nem találja a bemenetet, az lefekhet aludni! Tehát a példabeszéd mondja: „a ki mer nyer,“ de a szállásadók úgy gondolkoznak : „a ki jól fizet, nyer.“ Eszeden légy hát János s ne engedd, hogy a szállásadók kifogjanak rajtad. Ezeket gondolom magamban, midőn vándorutam kapucéduláit szemlélgettem és ime úgy találtam, hogy ezen reám nézve nem legkedvesebb mulatság is bir némi irodalmi érdekkel. Mily költőiesen hangzik, p. o. következő kapuhirdetés: „Hir Tir N-ro Vir ain Quatir fir Vir Hern, Auskompft bai mir allhier 1“ Vagy p. o. ezen cédula: „Hir im I. Stock, ein Kabernett für Hörner, Eingang von hinten mit oder one Nebel.“ Végre találtam egy cédulát, melynek regényes szelleme akaratlanul is a csillagokig emelt, a szállást adandó nő szemcsillagához. „I. emeleten csendes férfiak számára egy csendes elválasztott szoba zongorával, a Dunára való szabad kilátással és külön bejárattal minden órában kiadandó, legszívesebben láttatnék egy háziasan elfoglalt férfiú.“ Győzelem ! — Barátom úgy is egész nap a kávéház és vendéglőben van, tehát háziasan elfoglalt férfiú! — Falépcső — nem tesz semmit, ez vidékies, regényes — borzasztó kellemetlen szag, — no hisz mindent nem lehet kívánni! — az utolsó lépcső oly magas, hogy ezen egy lépéssel át lehet lépni a lánchidat, piszkos ajtó, az ajtóban egy lyuk és a lyuk mögött minden sötét, nem tesz semmit, ha egyszer benn leszek, majd világos lesz előttem minden! Csengetek! „Csak tessék bejönni, a szolgáló elment a nekem a kis Mátyásnál kell maradnom, különben sir.“ „Alázatos szolgája.“ — Belépek, egy piszok fészekben vagyok s nagy tisztelet, ha előszobának merem nevezni; a festői világosság a konyhaablakon jön be, a konyha azt az éléskamarából nyeri, mely az udvarra szolgál; — kellemetlen bűz üti meg orromat! „Kérem — mondom — ez az a kiadandó szoba?“ „Óh nem !“ — mondá az előbbi hang, hogy honnan jött, nem tudhattam és a kis Mátyás iszonyúan sírt. „Szíveskedjék csak jobbra három lépcsőn fölmenni, ott az ajtót megkeresni és azután ismét hat lépcsőn.“ „Leesni?“ — mondám — „alázatos szolgája , azt abba hagyom, hisz nem látok semmit, hisz minden sötét!" „Óh kérem, az onnan van, mert kevés világosság van ide benn, de.“ „Ön értelmes nő, hol van itt a külön bejárat?“ „Ugyancsak itt. Tessék csak három lépcsőn föl és hat lépcsőn lemenni; ha egyszer ott lesz, ott megtalálja a külön bejáratot!“ „Hisz itt ön lakik, asszonyom ?“ „Szolgálatára, de az nem tesz semmit; remélem, lesz irántam annyi kímélettel, hogy ha elmegy hazulról, 7 órakor hazajön, én csak 7 után fekszem le; idegzetem gyönge, férjem már öt éve távol van, a gazember nem tudom hol vesz, kérem tessék helyet foglalni. Én 14 szobát adok ki, mindannyit megtekintheti, 13 szobauram éppen nincs honn, tessék csak 3 lépcsőt föl és hatot le ----------.“ „Hol vannak a többi urak ajtai?“ „Mindnyájan ezen ajtón mennek be, egyik a másik után, hallgass Mátyásom, ha e fiú nem szopik mindig, egyre sír. Kérem tessék helyet foglalni!“ „És mit fizetnék lakbért azon szobáért?“ „12 forintot. De ha uraságod 15-öt ad, úgy szolgálatot is kap. A szoba oly csendes, mint a sír; a zongorának sincs egyéb baja, mint az ütenyek.“ „És a kilátás?“ „A kilátás a Dunára; előtte áll ugyan néhány ház, de az nem tesz semmit, két év előtt még mindent lehetett látni!“ „Majd meggondolom, alázatos szolgája!“ Újra éledtem, midőn az utcára értem: „Xenophon, mit vétettem neked, hogy így büntetsz!“ Azonban tovább mentem s ezt olvastam: „A második emeleten egy csinos szoba, üvegajtóval, minden órában kiadandó.“ „Miért nem minden percben! — E szállás kárpótolni fog eddigi szenvedésemért! — Voila! Pompás udvar, világos, széles lépcső! Éljen a győzelem az enyém! — A lépcsőn két ajtó, külön bejárat! — Egy csinos szobacicus barátságosan nyitja föl az ajtót. „Kérem csak tessék besétálni!“ Előhívja gyönyörű ifjú úrnőjét, a lakás pompás, fölséges ! Xenophon ezt nekem köszönheted. És e nő, ki, a mint módja, már egy éves özvegy, mily finom modorú, mily szeretetreméltó! — Olasz képek, angol tökrök, francia szőnyegek, két rózsalugosos nyílt ablak! Ámulatomból nem térek magamhoz! Mindent megtekintek, tetszésemet jelentem a szép lakás fölött, nem merek az ár után tudakozódni. A nő igen beszédes, fecsegek vele fél óráig, egy óráig, két óráig. — Végre megszakasztom a beszéd fonalát, vissza akarok húzódni. „Kérném nagysám! — mondom sebesen, csaknem mogorván — mi ára e szállásnak?“ „Szállás? melyik? mit gondol ön?“ „Hisz, amint a kapuhirdetés mutatja, e szoba kiadandó?!“ „Óe az átkozott szél már ismét megfordította a hirdetést! A szállás, mely itt kiadandó , a túlsó oldalon, a III. emeleten van, az a csúnya szél mindig megfordítja a hirdetést. Azon cédula, melyet ön olvasott, még azon lakóktól maradt fen, akik ezelőtt laktak itt. Azt gondoltam — téve hozzá szemérmes elpirulással — hogy ön bátyám barátja, kiről azt mondá, hogy ezen órában hazajöveteléig nálam fogja megvárni!“ Xenophon, Xenophon! mivétettél?!! Rotenberg Kálmán. Egyveleg. * Furcsa esetet közöl egy pesti német lap, mely szerint a Deák utcában múlt szombaton éjjel 11/2 órakor egy választékos öltözetű fiatalembert leltek a korcsmából hazamenők a kövezeten, kinek egyik lába el volt törve. A szerencsétlennek összefüggés nélküli beszédéből az tűnt ki, hogy egy hölgynek első emeleti boudokjából röpítették le az utcára. A szerelmes lovagot azonnal átadták egy sebésznek. Mire lábszára újra összeforrad a sajnálatraméltó Don Juannak, akkorára a szívseb is behegedt már. * A poroszok huszáraiknak éppen olyan egyenruhát csináltattak, mint amilyen a magyar huszároknak van. — A szélen állomásozó magyar huszárok közül egy öreg vitéz erre azt jegyezte meg, hogy csak azért restelli ezt a dolgot, mert mikor ezek szaladni fognak, valamelyik a csatát messziről néző angliui, még azt hiszi el, hogy az igazi huszárok szaladnak s nemcsak olyan izék. * Kortes fogás. Midőn Layard, a híres államférfin először candidált követségre , egy választó kereken kijelenté neki, hogy nem fog reá szavazni. „S miért nem?“ — kérdés. „Azért, mert ön nem angol.“ — „Csalódik uram!“ „Mit? Csalódom? s ön meri tagadni, hogy Franciaországban született?“ „Ez igaz, de szüleim angolok voltak.“ „Mindegy, ön Franciaországban született, tehát francia ! Punktum!“ Layard gondolkozott, egy pillanatig, azután tréfásan mondá: „Nem fogadhatom el okoskodását, uram, mert a szerint, ha esetleg istállóban látok világot, ön bizonyosan jónak declarál. Vagy nem?“ „Helyes, kiálta föl nevetve az ellenfél. Az ön logikája lefegyverzett!“ s egy hatalmas gestussal markába csapván Layardnak, másnap csakugyan reá adta szavazatát. * Párisban egy magas állású házaspár kis leánygyermeke megbetegedett. Az orvos kinyilatkoztatá, hogy veszély forog fen, — az anya felöltözködött, hogy bálba menjen. „Nem fogsz elmenni“ — szólt e férj. — „Megígértem és szavamat nem szeghetem meg. Csak két órát maradok ott.“ — „S gyermekünk meghal.“ — „Csak egy órát maradok.“ — „Jó, ha kimegy, nem szabad többé visszajönnöd.“ — Az anya elment a bálba, de amint visszatért, az ajtót zárva találta. Hiába kocogott. A férj azonnal válópert indított s azt meg is nyerte. A törvényszék kinyilatkoztatá, hogy e nő elvesztette minden jogát, mint feleség és anya s a kis leánygyermek is az elvált férjnél hagyatott. * Egy külnös vallásfelekezet alakult Franciaországban a Loire mellett. — Vallásuk legsarkalatosabb pontját azon hit teszi, hogy a világnak minél hamarább el kell veszni, mégpedig pünkösd első napján. Ez évi pünkösdről már feltételezték, hogy összerontja a mindenséget, azért ezelőtt egy évvel már elkezdték gyakorolni az önmegtartóztatást. Többi közt semmi szeszes italt nem ittak, még kávét is igen keveset. Hajukat s szakállukat nőni hagyták, s igy várták a pillanatot, melyben a föld megnyílik s a világot elnyeli. * Német ország egy kis városában aranymenyegzőjét volt ülendő egy boldog öreg pár. Éppen áldását volt adandó rájok a lelkész, mikor a nőnek órája ütött, halva rogyott férje s a lelkész lábaihoz. Képzelhetni az átalános megütődést s a férj és a körülálló gyermekek bánatát. Színészet. Vasárnap, június 17-én Tóth József első vendégjátékául adatott: „A fösvény“, vígjáték 5 felvonásban írta Moliére, Kazinczy után színre alkalmazta Tóth József. A vígjátékot leginkább nevezhetjük a kor szülöttjének. A költő azon finom szemléleti tehetséggel, melyet csak kevés lángelmü ember nyer a kegyelmes természettől, meglesi korának gyöngeségeit s a gúny éles fegyverével szembe száll azokkal s ha műveli aki ugyan az életből van merítve s az életet híven visszatükrözi, megtetszik a korbelieknek és ezáltal célt ér, mert semmit sem szokott az ember oly nagy gonddal kikerülni, mint azt, amit nevetségesnek talál Mihelyt pedig az idő változik, más nézetek, más szokások és gyöngeségek divatoznak, elveszti ama vígjáték jelentőségét, tehát érdekességét, sőt olykor épen a hajdan legjobb darab emészthetlenné válik. Léteznek azonban nemcsak nagy szenvedélyek, hanem nagy gyöngeségek is, melyek az mberi nem minden korszakában föltalálhatók és melyek épen ez oknál fogva örökké érdekesek maradnak. Ha a költő agyában egy áldott pillanatban ilyen mindörökre állandó ábrázolat fogamzik meg és azt korának megfelelő ruházatban előállítja, akkor kétszeres célt ér el: kortársai tetszését és műve halhatatlanságát. Az e két szempontnak megfelelő műveket nagyon könnyen meg lehet számlálni s e kevés, ritka mű közé a „Fösvény“ is sorozható. De csak akkor lehet a költőt tökéletesen szerencsésnek mondani, ha lángelmü művéhez méltó előadót talált, és ilyenre akadt a francia Aristophanes legjelesebb alakító színészünkben, Tóth Józsefben. És ezzel úgy hisszük, legalább is mondtunk annyit, mintha ívre terjedő dicséretekkel halmoztuk volna el a nagy művészt, kit kilépése alkalmával s minden jelenete után szűnni nem akaró tapssal és éljenekkel tüntettek ki. Volt nagy elragadtatás és igen kis közönség. A páholyok 27%-a volt kibérelve, azaz 12: 44 közt, épen ily arányban a zártszékek is. E részvétlenséget a vendég nem érdemelte , de sem ő, sem az igazgató úr nem vesztett annyit, mint azok, kik az előadáson jelen nem voltak . Június 19-én, Tóth József második vendégjátékául: „Richelieu bibornok“, történeti szintny 5 felvonásban. Irta Litton Bulwer, angolból fordította Tóth József. Ritkán sikerült még költőnek drámai alakot a történelemhez oly hőven előállítani, mint Bulwernek, kinek Richelieujében nemcsak a megtört, sírja szélén álló aggastyánt látjuk, hanem egyes, apró, de rendkívül jellemző vonásokból látjuk a rettenthetlen és vállalkozó Lujoni püspököt Armand János du Plessist is Midőn ez a bíbort az államminiszterséget, de mindenek fölött Frankhon nagyságát életcélul tűzte ki, valóban szükséges volt szivében folytonosan e szavakat ismételnie: „Elhibázni? e szó nem létezik !“ Láttuk továbbá a magasztos önérzetben erős és győzhetlen hőst, midőn Maupratnak kiállt: „Oly törtelmet még nem szült Fratikhon, mely Richelieut megölje!“ Láttuk a „vén rókát“, ki a cselszövény legtekervényesb utaiban jártas, és az ármányt saját fegyverével győzi le; és mindazt oly szép összehangzásban, oly finom összefüggésben, mintha ama nagy férfiú életének minden jelentékenyebb mozzanata szemünk előtt egységgé olvadna. „Richelieu bibornok“ nem csupán drámai életkép, nem halovány korrajz, hanem a francia nagy miniszter életéből oly kiszakított rész, mely saját jellemével együtt kora minőségét, annak egész mély romlásával élőnkbe zárja. S mily kitűnő jelemfestő Litton Bulwer, kivált ha művét Tóth József magyarázza! Igenis, előadása nyomról nyomra művészi volt, de tetőpontját az utolsó felvonásban érte el, midőn a haldokló bíbornokot ábrázolja. És milyen nagyszerű volt az átmenet a halálból az életre! A „korlátlan hatalommali“ kecsegtetés volt a lankadt, előfogyott testnek élesztője. Különben vannak még ma is olyanok, kiknek e két szavacskától minden legfájásuk elmúlna. Ami a többi szereplőket illeti, azok mindkét előadás alkalmával meglehetős igyekezetet fejtettek ki, de úgy látszik rögtönözve betanult szerepeikben nem érezték magukat otthonosnak. Kocsisovszky Borosának mindkét darabban egyes sikerült pillanatai voltak, s igen csinosan öltözködött Említést érdemel még HorváthRichelieu megbízottja,aki szerepét jól fogta fel. ja. m.