Szegedi Híradó, 1866. január-június (8. évfolyam, 1-51. szám)

1866-06-21 / 49. szám

* Új pénzügyi tervekről írnak a lapok. Beszélnek egy kényszerkölcsönről, be­szélnek a magán­kezeken levő összes földbir­tok elzálogolásáról. Legérdekesebb, a­miről a „P. N.“ egyik levelezője Bécsből értesíti e lapot. Levelező ugyanis utaztában Esztergom­nál kiszállván, a legelső hír, a mivel meg­lepték, az volt, hogy b. Sennyey főtárnok­mester ő excja ugyanaz­nap reggelén távozott Esztergomból budai székhelyére. Állítólag ő excja inség-ügyben járt volna s tanácskoz­­mányt is tartott a megyei hivatalnokokkal; azonban avatottabb körökben azt rebesgeték, hogy az inség-ügy mellékes célja volt ő excja esztergomi kirándulásának , vagyis , jobban mondva: azzal akará fedezni a magasabb meg­bízatást, mely ez alkalommal bizonyára ter­hesen nyomta ő excjának vállait. A megbíza­tás pedig az iránt történt volna, hogy szólí­taná föl herceg-primás ő emtját, hogy bizo­nyos eshetőségekre, milyetén önkénytes köl­csönnel volna kész az állam segélyére lenni? — egyszermind hívná föl a többi megyés püspököket és káptalanokat, hogy e tárgyban gyorsan nyilatkoznának. Különben az egész hírnek valódiságáért nem mer levelező keres­kedni, de kell a dologban valaminek lenni, mert az napon ő emja aggódó kedélyállapot­ban találtatott. * A második sorozás a hivatalos bécsi lap szerint el van rendelve. Sorozás alá ugyanazon korosztályok jutnak, melyek első ízben voltak alárendelve. * A bécsi kiállításon megtetszett a magyar dohány, még az „A. A. Ztg.“ is el van általa ragadtatva, pedig neki nem igen szokása elragadtatni azáltal, a­mi magyar. Állítja, hogy legközönségesebb szivaraink a „lendres“ és milaresz“-el egy fokon állanak, a magyar dohánylevél aromáját pedig India balzsamos légénél is többre becsüli. *A pesti lapok újólag számos tűzesetet registrálnak. Legborzasztóbb volt ezek közt az, mely e hó 7-dikén Orosziban (Veszprém megye) dühöngött, mely 2 óra alatt 70 lakházat hamvasztott el, minden ezekhez tartozó gazdasági épületekkel együtt. *A „Taurus“ állatbiztosító-in­tézet, melynek székhelye eddig Bécs volt, mint a „M. V.“ írja, gyökeres átalakuláson ment át, melynek ép úgy az üzlet terjedése, valamint különösen a hazai állatbiztosító ügy­nek érdekében fontos hordereje van. — A „Taurus“ — a kölcsönös viszonyosság elvére lévén alapítva — az a magyar és osztrák koronához tartozó minden tartományban kü­­lön-külön társulattá alakult, — mely társula­tok ismét egymással kölcsönös szövetségi vi­szonyba léptek. A magyarországi „Taurus“ állatbiztosító intézetnek székhelye Pest fővá­ros lett. * Meteor-esés. Hrabócon, Zemplén­­megyében jun. 9-én körülbelől öt óra előtt az egész falu hatalmas ütés által riasztatott föl, mely oly nagyszerű rázkódást idézett elő, hogy néhány háznak ablakairól a redők is leestek; az emberek, kik a mezőn tanyáztak, egy fényes tüzes golyót láttak a földbe hullani s nyomait szivárványszerű fehér, kékes esik követte, tompa moraj kíséretében, mely kel­lemetlen hódító hatást gyakorolt mindenkire ; ugyanekkor Kassán és más vidékeken is ész­leltek ily futó meteorokat, csakhogy a fényes esik helyet fújtó fekete füst ömlött szét a látkörön. * Hár­om mer­énylete­t említnek a lapok. Egyiket nápolyiak akarták volna Viktor Emanuel ellen elkövetni, mi nem sikerült. A másikban, mely a porosz király ellen intéz­­tetett volna, egy őrült tette magát neveze­tessé, ki bottal rohant a királynak. Ha igaz,­­ ez már a második őrült, ki meg akarta ő felségét dorongolni. A portugalli királyt pedig phosphorral akarták megmérgezni, melyet ivóvize közé vegyítettek, azonban mielőtt a király ivott volna belőle, a bűntényt fölfe­dezték. * A cholera Poroszországban is kiütött, Stettinben már is igen fenyegető jel­lemet vett föl, sőt újabb hírek szerint Ber­linben is mutatkozik. *A Dalmatiába tervezett betörés­ről írják a „La Pressernek Fiorencből. E betörés egyik ágát képezi a hadjárati főtervnek. 30,000 olasz katonát, köztük csatárokat 12,000 önkénytest szállítanának ki a dalmát part sok kikötője valamelyikében. Dalmátia — írja a levelező — hirtelen olaszszá változott a mi szemeink előtt, most már nem elégszünk meg Istriával. Egyébiránt Dalmatia elfoglalását az olaszok által az „Ost. D. Post“ nem tartja nagy bajnak, miután e kopár vidéken, a­hol — úgymond — víz sincs, úgy sem marad­hat az ellenség sokáig. Annál szükségesebb, hogy intézkedések tétessenek Magyarország és Horvátország megvédésére. Reméli azért az „Ost D. Post“, hogy a kormány a várnégy- SZD2* védelme mellett évekezni m­.* nehnorv valami vakmerő katonai mesterfogás által az olasz urak Dalmatiából egy oly osztrák tar­tományba juthassanak, a­hol megjelenésük „sensatiót találna okozni.“ * Olaszországi tudósítások sze­rint az Abruzzók között magyar légió alakult. ■* Dunai ej­edelemségek. Mint egy távirati tudósítás jelenti, Oláhországban a ha­tárőrök ismét föllázadtak, Brailában a mint­egy 1500 emberből álló negyedik határőr­zászlóalj megtagadta az engedelmességet pa­rancsnokának. A közel 70 éves Steriadi ezre­des hivatott elő, ki minden erejéből igyeke­zett a legénységet engedelmességre birni, a­mi nem sikerülvén, az ezredes fölszólította a lázítókat a fegyverletételére. Erre ketten elő­léptek s kijelentették, hogy a zászlóalj csak Cousa fejedelemnek vagy az orosz kormánynak adja ki fegyverét. Ekkor az ezredes célszerű­nek vélte halálos büntetéssel fenyegetni a két izgatót, de alig mondá ki a végzetes szót, hat golyó által leteríttetve rogyott le halva. A lázadók erre magukkal vivén fegyvereiket s töltéseiket, a közel erdőbe vették magukat, s úgy látszik, el vannak rá szánva, hogy minden támadás ellen védelmezik magukat.I­I. Károly fejedelem 60,000 román élén ment el Kalafatba, megakadályozni Omer basának a Dunafejedelemségekbe benyomulását, ki 80,000 török katonával áll a Duna mellett, fölkészülve a bevonulásra. A fejedelem távo­zása előtt kiáltványt bocsátott ki, melyben azt mondja, hogy ismeri a veszély nagyságát, a­melylyel szembe megy, de kész életét a fejedelemségekért feláldozni. A román csapa­­tok állapotáról nem lehet jót hallani. TAE€A. Szálláskeresés. (Humoresk.) Három dolognál kell a legjobb belátás mellett a kilátást kockára tenni: a házaso­­dásnál, gyakornokoskodásnál és szálláskeresésnél. a­irám vissza Xeno­phon barátomnak, a­ki fölkért, hogy számára egy csinos hónapos szobát vegyek föl, miután néhány nap múlva Pestre szándékozik jönni: „Tornyot építhetsz készségemre, szorgalma­­san fogok körültekinteni, — kivált ha szép nők lesznek hátam mögött; — de tücsök­házat se építs szerencsémre, mert a szeren­cse külön bejáratú körszoba; a­ki nem találja a bemenetet, az lefekhet aludni! Tehát a példabeszéd mondja: „a ki mer nyer,“ de a szállásadók úgy gondolkoz­nak : „a ki jól fizet, nyer.“ Eszeden légy hát János s ne engedd, hogy a szállásadók ki­fogjanak rajtad. Ezeket gondolom magamban, midőn ván­­dorutam kapucéduláit szemlélgettem és ime úgy találtam, hogy ezen reám nézve nem leg­kedvesebb mulatság is bir némi irodalmi érdekkel. Mily költőiesen hangzik, p. o. kö­vetkező kapuhirdetés: „Hir Tir N-ro Vir ain Quatir fir Vir Hern, Auskompft bai mir allhier 1“ Vagy p. o. ezen cédula: „Hir im I. Stock, ein Kabernett für Hörner, Eingang von hinten mit oder one Nebel.“ Végre találtam egy cédulát, melynek re­gényes szelleme akaratlanul is a csillagokig emelt, a szállást adandó nő szemcsillagához. „I. emeleten csendes férfiak számára egy csendes elválasztott szoba zongorával, a Du­nára való szabad kilátással és külön bejárat­tal minden órában kiadandó, legszívesebben láttatnék egy háziasan elfoglalt férfiú.“ Győzelem ! — Barátom úgy is egész nap a kávéház és vendéglőben van, tehát házia­san elfoglalt férfiú! — Falépcső — nem tesz semmit, ez vidékies, regényes — borzasztó kellemetlen szag, — no hisz mindent nem lehet kívánni! — az utolsó lépcső oly ma­gas, hogy ezen egy lépéssel át lehet lépni a lánchidat, piszkos ajtó, az ajtóban egy lyuk és a lyuk mögött minden sötét,­­ nem tesz semmit, ha egyszer benn leszek, majd világos lesz előttem minden! Csengetek! „Csak tessék bejönni, a szolgáló elment a nekem a kis Mátyásnál kell maradnom, különben sir.“ „Alázatos szolgája.“ — Belépek, egy piszok fészekben vagyok s nagy tisztelet, ha előszobának merem nevezni; a festői világos­ság a konyhaablakon jön be, a konyha azt az éléskamarából nyeri, mely az udvarra szolgál; — kellemetlen bűz üti meg orromat! „Kérem — mondom — ez az a kiadan­dó szoba?“ „Óh nem !“ — mondá az előbbi hang, hogy honnan jött, nem tudhattam és a kis Mátyás iszonyúan sírt. „Szíveskedjék csak jobbra három lépcsőn fölmenni, ott az ajtót megkeresni és azután ismét hat lépcsőn­­.“ „Leesni?“ — mondám — „alázatos szol­gája , azt abba hagyom, hisz nem látok sem­mit, hisz minden sötét!" „Óh kérem, az onnan van, mert kevés világosság van ide benn, de­­.“ „Ön értelmes nő, hol van itt a külön bejárat?“ „Ugyancsak itt. Tessék csak három lép­csőn föl és hat lépcsőn lemenni; ha egyszer ott lesz, ott megtalálja a külön bejáratot!“ „Hisz itt ön lakik, asszonyom ?“ „Szolgálatára, de az nem tesz semmit; remélem, lesz irántam annyi kímélettel, hogy ha elmegy hazulról, 7 órakor hazajön, én csak 7 után fekszem le; idegzetem gyönge, férjem már öt éve távol van, a gazember nem tudom hol vesz, kérem tessék helyet foglalni. Én 14 szobát adok ki, mindannyit megtekintheti, 13 szobauram éppen nincs honn, tessék csak 3 lépcsőt föl és hatot le ----------.“ „Hol vannak a többi urak ajtai?“ „Mindnyájan ezen ajtón mennek be, egyik a másik után, hallgass Mátyásom, ha e fiú nem szopik mindig, egyre sír. Kérem tessék helyet foglalni!“ „És mit fizetnék lakbért azon szobáért?“ „12 forintot. De ha uraságod 15-öt ad, úgy szolgálatot is kap. A szoba oly csendes, mint a sír; a zongorának sincs egyéb baja, mint az ütenyek.“ „És a kilátás?“ „A kilátás a Dunára; előtte áll ugyan néhány ház, de az nem tesz semmit, két év előtt még mindent lehetett látni!“ „Majd meggondolom, alázatos szolgája!“ Újra éledtem, midőn az utcára értem: „Xenophon, mit vétettem neked, hogy így büntetsz!“ Azonban tovább mentem s ezt olvastam: „A második emeleten egy csinos szoba, üveg­ajtóval, minden órában kiadandó.“ „Miért nem minden percben! — E szál­lás kárpótolni fog eddigi szenvedésemért! — Voila! Pompás udvar, világos, széles lépcső! Éljen­ a győzelem az enyém! — A lépcsőn két ajtó, külön bejárat! — Egy csinos szo­­bacicus barátságosan nyitja föl az ajtót. „Kérem csak tessék besétálni!“ Előhívja gyönyörű ifjú úrnőjét, a lakás pompás, föl­séges ! Xenophon ezt nekem köszönheted. És e nő, ki, a mint módja, már egy éves özvegy, mily finom modorú, mily szeretetreméltó! — Olasz képek, angol tökrök, francia szőnyegek, két rózsa­lugosos nyílt ablak! Ámulatomból nem térek magam­hoz! Mindent megtekintek, tetszésemet jelen­tem a szép lakás fölött, nem merek az ár után tudakozódni. A nő igen beszédes, fecse­gek vele fél óráig, egy óráig, két óráig. — Végre megszakasztom a beszéd fonalát, vissza akarok húzódni. „Kérném nagysám! — mondom sebesen, csaknem mogorván — mi ára e szállásnak?“ „Szállás? melyik? mit gondol ön?“ „Hisz, a­mint a kapuhirdetés mutatja, e szoba kiadandó?!“ „Óe az átkozott szél már ismét megfor­dította a hirdetést! A szállás, mely itt ki­adandó , a túlsó oldalon, a III. emeleten van, az a csúnya szél mindig megfordítja a hirdetést. Azon cédula, melyet ön olvasott, még azon lakóktól maradt fen, a­kik ezelőtt lak­tak itt. Azt gondoltam — téve hozzá szemér­mes elpirulással — hogy ön bátyám barátja, kiről azt mondá, hogy ezen órában hazajö­veteléig nálam fogja megvárni!“ X­enophon, Xenophon! mivétet­tél?!! Rotenberg Kálmán. Egyveleg. * Furcsa esetet közöl egy pesti német lap, mely szerint a Deák­ utcában múlt szombaton éjjel 11­­/2 órakor egy választékos öltözetű fiatal­embert leltek a korcsmából hazamenők a kövezeten, kinek egyik lába el volt törve. A szerencsétlennek összefüggés nélküli beszédéből az tűnt ki, hogy egy hölgynek első emeleti boudok­jából röpítették le az utcára. A szerelmes lovagot azonnal átadták egy sebésznek. Mire lábszára újra összeforrad a sajnálatram­éltó Don Juannak, akkorára a szívseb is behegedt már. * A poroszok huszáraiknak éppen olyan egyenruhát csináltattak, mint a­milyen a magyar huszároknak van. — A szélen állo­másozó magyar huszárok közül egy öreg vitéz erre azt jegyezte meg, hogy csak azért res­­telli ezt a dolgot, mert mikor ezek szaladni fognak, valamelyik a csatát messziről néző angliui, még azt hiszi el, hogy az igazi hu­szárok szaladnak s nemcsak olyan izék. * Kortes fogás. Midőn Layard, a hí­res államférfin először candidált követségre , egy választó kereken kijelenté neki, hogy nem fog reá szavazni. „S miért nem?“ — kérdé­s. „Azért, mert ön nem angol.“ — „Csalódik uram!“ „Mit? Csalódom? s ön meri tagadni, hogy Franciaországban szüle­tett?“ „Ez igaz, de szüleim angolok voltak.“ „Mindegy, ön Franciaországban született, te­hát francia ! Punktum!“ Layard gondolkozott, egy pillanatig, azután tréfásan mondá: „Nem fogadhatom el okoskodását, uram, mert a szerint, ha esetleg istállóban látok világot, ön bizonyosan jónak declarál. Vagy nem?“ „Helyes, kiálta föl nevetve az ellenfél. Az ön logikája lefegyverzett!“ s egy hatalmas gestussal markába csapván Layardnak, másnap csakugyan reá adta szavazatát. * Párisban egy magas állású házaspár kis leánygyermeke megbetegedett. Az orvos kinyilatkoztatá, hogy veszély forog fen, — az anya felöltözködött, hogy bálba menjen. „Nem fogsz elmenni“ — szólt e férj. — „Megígértem és szavamat nem szeghetem meg. Csak két órát maradok ott.“ — „S gyermekünk meghal.“ — „Csak egy órát ma­radok.“ — „Jó, ha kimegy, nem szabad többé visszajönnöd.“ — Az anya elment a bálba, de a­mint visszatért, az ajtót zárva találta. Hiába kocogott. A férj azonnal váló­pert indított s azt meg is nyerte. A törvény­szék kinyilatkoztatá, hogy e nő elvesztette minden jogát, mint feleség és anya s a kis leánygyermek is az elvált férjnél hagyatott. * Egy külnös vallásfelekezet alakult Franciaországban a Loire mellett. — Vallásuk legsarkalatosabb pontját azon hit teszi, hogy a világnak minél hamarább el kell veszni, még­pedig pünkösd első napján. Ez évi pünkösdről már feltételezték, hogy össze­rontja a mindenséget, azért ezelőtt egy évvel már elkezdték gyakorolni az önmegtartózta­tást. Többi közt semmi szeszes italt nem ittak, még kávét is igen keveset. Hajukat s szakállukat nőni hagyták, s igy várták a pil­lanatot, melyben a föld megnyílik s a világot elnyeli. * Ném­et ország egy kis városá­ban aranymenyegzőjét volt ülendő egy boldog öreg pár. Éppen áldását volt adandó rájok a lelkész, mikor a nőnek órája ütött, halva rogyott férje s a lelkész lábaihoz. Képzel­hetni az átalános megütődést s a férj és a körülálló gyermekek bánatát. Színészet. Vasárnap, június 17-én Tóth József első ven­dégjátékául adatott: „A fösvény“, vígjáték 5 fel­vonásban írta Moliére, Kazinczy után színre alkal­mazta Tóth József. A vígjátékot leginkább nevezhetjük a kor szülöttjének. A költő azon finom szemléleti tehetség­gel, melyet csak kevés lángelmü ember nyer a ke­gyelmes természettől, meglesi korának gyöngeségeit s a gúny éles fegyverével szembe száll azokkal s ha műve­li­ aki ugyan az életből van merítve s az életet híven visszatükrözi, megtetszik a korbelieknek és ezáltal célt ér, mert semmit sem szokott az ember oly nagy gonddal kikerülni, mint azt, amit nevetsé­gesnek talál Mihelyt pedig az idő változik, más né­zetek, más szokások és gyöngeségek divatoznak, el­veszti ama vígjáték jelentőségét, tehát érdekességét, sőt olykor épen a hajdan legjobb darab emészthet­­lenné válik. Léteznek azonban nemcsak nagy szenvedélyek, hanem nagy gyöngeségek is, melyek az mberi nem minden korszakában föltalálhatók és melyek épen ez oknál fogva örökké érdekesek maradnak. Ha a költő agyában egy áldott pillanatban ilyen mindörökre állan­dó ábrázolat fogamzik meg és azt korának megfelelő ruházatban előállítja, akkor kétszeres célt ér el: kor­társai tetszését és műve halhatatlanságát. Az e két szempontnak megfelelő műveket nagyon könnyen meg lehet számlálni s e kevés, ritka mű közé a „Fösvény“ is sorozható. De csak akkor lehet a költőt tökéletesen sze­rencsésnek mondani, ha lángelmü művéhez méltó előadót talált, és ilyenre akadt a francia Aristo­phanes legjelesebb alakító színészünkben, Tóth Józsefben. És ezzel úgy hisszük, legalább is mond­tunk annyit, mintha ívre terjedő dicséretekkel hal­moztuk volna el a nagy művészt, kit kilépése alkal­mával s minden jelenete után szűnni nem akaró taps­sal és éljenekkel tüntettek ki. Volt nagy elragadtatás és igen kis közönség. A páholyok 27%-a volt kibérelve, azaz 12: 44 közt, épen ily arányban a zártszékek is. E rész­­vétlenséget a vendég nem érdemelte , de sem ő, sem az igazgató úr nem vesztett annyit, mint azok, kik az előadáson jelen nem voltak . Június 19-én, Tóth József második vendég­játékául: „Richelieu bibornok“, történeti szintny 5 felvonásban. Irta Litton Bulwer, angolból fordította Tóth József. Ritkán sikerült még költőnek drámai alakot a történelemhez oly hőven előállítani, mint Bulwernek, kinek Richelieujében nemcsak a megtört, sírja szélén álló aggastyánt látjuk, hanem egyes, apró, de rendkívül jellemző vonásokból látjuk a rettenthetlen és vállalkozó Lujoni püspököt Armand János du Pless­ist is Midőn ez a bíbort az államminiszterséget, de mindenek fölött Frankhon nagyságát életcélul tűz­te ki, valóban szükséges volt szivében folytonosan e sza­vakat ismételnie: „Elhibázni? e szó nem létezik !“ Lát­tuk továbbá a magasztos önérzetben erős és győzhetlen hőst, midőn Maupratnak kiállt: „Oly törtelmet még nem szült Fratikhon, mely Richelieut megölje!“ Láttuk a „vén rókát“, ki a cselszövény legteker­­vényesb utaiban jártas, és az árm­ányt saját fegyveré­­­vel győzi le; és mindazt oly szép összehangzásban, oly finom összefüggésben, mintha ama nagy férfiú életének minden jelentékenyebb mozzanata szemünk előtt egységgé olvadna. „Richelieu bibornok“ nem csupán drámai életkép, nem halovány korrajz, hanem a francia nagy miniszter életéből oly kiszakított rész, mely saját jellemével együtt kora minőségét, annak egész mély romlásával élőnkbe zárja. S mily kitűnő jelemfestő Litton Bulwer, kivált ha művét Tóth József magyarázza! Igenis, előadása nyomról nyomra művészi volt, de tetőpontját az utolsó felvonásban érte el, midőn a haldokló bíbornokot ábrázolja. És milyen nagyszerű volt az átmenet a halálból az életre! A „korlátlan ha­talommali“ kecsegtetés volt a lankadt, előfogyott testnek élesztője. Különben vannak még ma is olyanok, kiknek e két szavacskától minden legfájásuk elmúlna. Ami a többi szereplőket illeti, azok mindkét előadás alkalmával meglehetős igyekezetet fejtettek ki, de úgy látszik rögtönözve betanult szerepeikben nem érezték magukat otthonosnak.­­ Kocsisovszky Borosának mindkét darabban egyes sikerült pillanatai voltak, s igen csinosan öltözködött Említést érdemel még Horváth­­Richelieu megbízottja,a­ki szerepét jól fogta fel. ja. m.

Next