Szegedi Híradó, 1866. július-december (8. évfolyam, 52-104. szám)

1866-10-14 / 82. szám

1866. Nyolcadik évfolyam. Most Ólon: Betenkint kétszer, vasárnap és csütörtökön reggel. Szerk­.emiztési Iroda: Ötpacsirta utca Terestyéni ház emeletében. Jo Lladek­loratal: Burger Zsigmond könyvkereskedése. Előfizetési föltételek: Szegeden házhozhordással és vidékre postán: Egész évre................................................8 írt: Félévre............................................ , 4 . ...........................................2 „ Helyben a kiadóhivatalból elültetve: Egész évre...............................................6 frt — kr, Félévre...................................................3 „ — „ Évnegyedre...............................................1 „ 60 „ 82-ik szám, Vasárnap, október 1­4-én. Z hirdetéseU.: A hathasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 6 kr, két­szerinél 5 kr, többszörinél 4 kr. Bélyegdij minden egyes beigtatásért 30 kr. A „Nyílttérien a négyhasábos petitsor igtatási dija 15 ujkrajcár. Az előfizetési pénzek és hirdetmények Berger Zsig­mond könyvkereskedéséhez cimezendők. Egyes szám ára 8 fér otztv. ért. Előfizethetni .SZEGEDI HÍRADÓ­ nyolcadik évfolyamának utolsó negyedére Szegeden házhozhordással és vidékre pos­tai küldéssel évnegyedre 2 frt; helyben a kiadóhivatalból elvitetve 1 frt 60 krral. Szeged, oct. 12. 1866. Az őszi vetés ideje már nagyon is elér­kezett s a segély Szeged szükségben levő gaz­daközönsége részére még mindig késik. A­mint Ő Felsége a május 24-iki fagy­ról értesült, m­élyen­ megindulván, sokat súj­tott magyarországi gazdaközönség sor­án, azon-­ nal utasította a kormányt, hogy a csapás nagy­ságáról biztos adatokat szerezvén magának, minden intézkedést tegyen meg az ínség el­hárítására. Némely lap akkor örömmel hirdette, hogy az ország az idén tulajdonkép nem is néz elébe ínségnek, mivel már jóelőre gondoskod­va lesz róla, hogy annak eleje vézessék. És ime azóta hónapok múltak el, a tél is küszöbön van már és némely szükségben szenvedő vidék még épen semmi, a másik csak igen csekély segélyben részesült. Az előbbiek közé tartozik Szeged is, a­melyről igen mostohául lett gondoskodva, sőt dacára nyomorúságos helyzetének, a számítás­ból csaknem végkép kimaradt. Ennek oka pedig az eljárás lassúságában keresendő. A helyett, hogy az illető megyei főispánok azonnal királyi biztosokként kikül­detvén , az ínség ügyét saját megyéjükben ma­guk intézték volna, a magas kormányszék vál­lalta magára e terhet s csak jó későn neve­zett ki négy királyi biztost az egész inségi területre, kik aztán beutazták az illető me­gyéket , inségügyi gyűléseket tartottak, ezalatt pedig az idő eltelt és Szeged szűkölködő gaz­dái még ma se kaptak pénzt a vetőmag be­­szerezhetésére, a munkára váró néposztály pe­dig a tavasz előtt aligha kap foglalkozást. Pedig a szeged-vidéki gazdaközönség tán még sohasem volt oly szorongatott helyzetben, mint jelenleg.­­ Más évben ez idő táj­ban már zöld búzatáblákat látott a szem, most mindenfelé csak szürke, kopasz földdel találkozik s ha a segély minél előbb meg nem jő, sok tábla végkép vettetlen marad s a je­len csapásai közt a jövő sem nyujthatand re­ményt a végletekig megpróbált földnépnek. Még szomorúbb a munkás­nép jövendője. Városunkban és legközelebbi környékén leg­alább is 20,000 ember van, ki a napi­ munka után élt s kinek három hó óta kevés, igen kevés foglalkozása volt, úgy, hogy lehetetlen volt a télre való legnélkülözhetlenebb szük­ségleteit is beszereznie. Ez emberek akartak és akarnak dolgozni, de mindeddig nem kap­tak munkát. Saját életét fen­tartani nemcsak vallásos és társadalmi törvény, de az egész állat és embervilágnak legyőzhetlen ösztöne és legbuzgóbb törekvése. Hogy az emberek azt becsületesen fentarthassák, arról gondoskodni a társadalom vagy természetellenes viszonya­ink közt, hol az állam a társadalmat túlságo­san korlátozza s majdnem egészen fölemészti, oly viszonyok közt az állam kötelessége. És ha az állam-kormány e kötelességé­nek meg nem felel, ha minél hamarább nem nyújt munkát, mi lesz annak következménye? Kérdezzék meg­­. olvasóink a rendőrsé­get, hogy növekszik már most is a lopások száma, s erről biztos tudomást szerezve, köny­­nyű lesz következtetni, hogy mily állapotba fog városunk közbátorsága a télen jutni, mert valóban a kínzó éhség és fagy nem indíthat­ják az embert jámborságra. Ha tehát eddig a szegény foglalkozás­nélküli munkások érdekében sürgettük a nyil­vános munkák megkezdését, most azt a birto­kos osztály érdekében is tesszük s őszintén óhajtjuk, hogy szavunk ne legyen kiáltó szó a pusztában. Szentesi levelek. (Október hó 1866.) A „Szegedi Híradó“ hasábjain Szentes város érdekei mindeddig kellőleg képviselve nem valának. Ennek oka nem a szerkesztő­ségben, hanem valljuk be őszintén, bennünk szentesiekben van. Ezen hibát — ha a t. szerkesztőségnek úgy tetszik — némileg hoz­zuk helyre azáltal, hogy Szentes város szel­lemi és anyagi állapotát ismertessük időnként.*) Én részemről — mint e város egyik igény­telen polgára — mentséget reménynek találni eme régi közmondás igazságában : „nisi utile est quod facimus, stulta est gloria!“ Márpe­dig tudjuk, hogy a reánk súlyosodott nehéz időkben sem a szellemi, sem az anyagi téren örvendetes előmenetelről írni nem lehet, csak egyedül az ínség, a nyomor, a közelszegénye­dés rettenetes tüneményeit közölhetjük, mely közléseknek hasznos következményeit soha, rész következéseit pedig magamra nézve több­ször volt­ alkalmam tapasztalni. De térjünk a dologra. 1. Politikai életünk hasonló a tetszhalott ál­lapotához, ki látja, hallja a körülötte történő dolgokat, figyelemmel kiséri az ő arcának ve­rejtékével szerzett vagyonának páraként­­osz­lását, hallja a halálát hirdető harangok zúgá­sát , s mind­ezek ellen szeretne szóval és tet­tel tiltakozni, de nem lehet, mert nem csak nyelvét, de egész organismusát egy erős görcs tartja lekötözve. Csak bent a szív melegében központosul az életerő, mely előbb utóbb életre hozza őt. Csak az a baj, hogy minél tovább késik a perc, melyben életjelt adhat, annál több helyrehozni valót talál körülte. Jól tudom én azt, hogy minden lakosára nézve széles Magyarországnak életfeltétel az alkotmányos önkormányzat, de azt hiszem, nem túlozok, ha azt mondom, hogy nincs e megyében, sőt az egész hazában oly község, mely annyi kárát vallotta volna a 17 év óta tartó absolutismusnak, mint Szen­tes város. Ha a szíves olvasók közül valaki ezen állításomban túlzást látna, vegyen fáradságot magának figyelemmel átnézni ezen tételem iga­zolására szolgáló adatokat. Midőn e nagy mezőváros, áthatva e szá­zad elején felébredt nemzeti és alkotmányos szellem jótékony melegétől, 1835 és 36-ban váltsági szerződésre lépett a mirsgos gróf Ká­rolyi családdal, azon óhajtás adott e népnek legerősebb ösztönt a váltsági szerződés meg­kötésére, hogy az uradalmi hatóság alól ki­szabadulván , saját maga által választott tiszt­viselői által kezeltesse minden ügyeit, s ekként a szellemi és anyagi fejlődés legelső és leg­főbb kellékének, az alkotmányos önhatóságnak birtokába juthasson. Egyedül ezáltal lehetett ezen népet arra bírni, hogy oly iszonyú ma­gas váltsági összeg lefizetésére magát leköte­lezze.­­ Előre lehetett tudni, hogy azon ma­gas összeget csak úgy lesz képes ezen köz­ség lefizethetni, ha időnként önmaga által vá­lasztandó tisztviselőit folytonosan felelősség alatt tarthatja. Épen azért a váltsági szerző­déssel egyidejűleg kidolgoztatott, s mind a volt földesuraság, mind a nép által elfogad­tatott és a felsőbb hatóságok által helybenha­­gyatott egy rendszer, mely szerint lesz az önkor­mányzás életbeléptetendő és kezelendő.­­ Ezen igen üdvös, igen célszerű intézkedésnek koronáját képezi az 1848-ban megnyert első­­birósági hatósági jog, mely amazzal együtt kedvezőbb politikai, gazdászati és kereskedelmi viszonyok között képessé tette volna ezen népet váltsági kötelezettségének le­rovására, és azon túl e nép jó szellemét, ha­tára nagyságát és minőségét megillető hiva­tásának betöltésére. De fájdalom, 1849 után minden ellenke­zőre változott, csak a számokban kifejezett váltsági összeg maradt meg. A legfőbb városi hivatal, t. i. a polgármesteri hivatal egy pen­­sionatus uradalmi tisztre bízatott s azáltal vezettetett minden városi ügyekkel együtt a vált­sági ügy is, ki magát intézkedéseiért vagy mulasztásaiért a nép általi kérdőre vonatta­tás ellen az absolut hatalom által biztosított­nak érezvén, az akkori eseményekkel ismere­tes olvasó képzelheti, mi módon vezettetének ügyeink. Hogy az 1848-diki IX. t. c. jótékonysá­gától megfosztassunk, de nobis sine nobis pótlószerződés köttetett a volt földesurasággal, mely azt eredményezte, hogy most már, da­cára annak, hogy tőke és kamatokban közel két millió frtot fizettünk le, mégis 1863-ban 22,274 hold olyan földünk, mely 1851 óta mintegy 2000 szentesi lakosnak telekkönyve­­zett tulajdona, biróilag átadatott a volt föl­­desuraságnak, mint bírói jelzálog, ki ezen jo­gát azokra be is tábláztatván, azon nyomorult helyzetbe hozta az érdekletteket, hogy a mos­tani irtózatos ínségben kínálkozó egyetlen men­tőszert , a hitelintézet által nyújtandó kölcsönt is amiatt igénybe nem vehetik. Hogy pedig ez évi váltsági tartozásunknak a következő évre kért elhalasztását meg nem nyerhetvén, an­nak teljesíthetése végett a jelzálogi elsőség a hitelintézet számára átengedtessék, azt az ed­digi tapasztalatok után kérni sem meri sen­ki , mert a szentesiek számára nincs irgalom a földön! Ezúttal legyen elég ennyi a váltsági ügyek­ről. Eljön az idő arra is, midőn azt részle­tesen megismertethetjük a világgal, de most még nincs ideje. — Ennyit is csak azért hoz­tam fel azon ügyről, mint szerencsétlenségünk legfőbb forrásáról, miként fentebbi állításom igazolására azon következtetést vonhassam le, hogy ha alkotmányos önkormányzatunk birto­kában lehettünk volna, az 1851-diki pótló­szerződés soha létre nem jött volna, hanem a helyett az 1848-diki IX-dik t. c. értelmében váltsági tartozásainkkal régen készen volnánk, annyival is inkább, mert az 1853-ik évi csá­szári nyilt parancs 17-ik §-a értelmében kelet­kezett per miatt a váltsági fizetések az 1856. év elejétől fógva az 1863-ik évig szüneteltek, s mégis a drágán megvett regálék jövedelme elfogyott épen a miatt, hogy a nép nem in­tézkedhetett önnön maga választottai által. Van ugyan jelenleg egy 40 tagból álló váltsági bizottmányunk, melyet a birtokos la­kosság 1863-ban leginkább a váltsági és ez­zel összefüggésben lévő egyéb gazdasági ügye­ink kezelésére választott, de ennek hatásköre a jelenlegi absolut rendszer miatt annyira kor­látolt és sikeretlen, miként a mese szerint Sisiphusé volt hajdan. Oroszi Mikia*­ folyó partjait ezelőtt számtalan falucskák és mezei házak boríták, mindez azonban jelenleg az indusok által rommá tétetett, és a népség egy része az innét 16 magyar mértföldnyire fekvő Fuerte városba menekült, a folyó alré­­szén lakók pedig Zaragosába hátráltak, hol a tenger további meneteket akadályozván, kény­telenek lőnek szemközt nézni az indusokkal, kik, miután Fuerte várostól visszanyomattak, jelenleg Zaragosát ostromolták, és ámbár jan. 25-én innét is elüzettek a kétségbeesett nép által, mégis újratámadásuk — fenyegetődzé­­seik szerint — naponta várható volt, ami nem kevés aggodalmat okozott a nagyobbrészt fegy­vertelen nép között, annál inkább, mivel a legnagyobb közelségben valónak láthatók indus lovasok, kik leégették a még fönnálló házakat, melyek füstjeit mindenki szemlélhető. Azért a nép közt a legnagyobb tevékeny­ség uralgott érkezésünkkor, a férfiak egy része a kőház erősítésével foglalkozott, tetejére desz­kákból és földdel töltött zsákokból mellvédet készítenek, a falakból pedig nyílásokat vág­tak, a házak körül lévő kerítéseket ledönték, nehogy támadás alkalmával az indusok azok mellől lőhessenek, mások készíték mindenféle nemeit amaz eszközöknek, melyeket valaha az emberek fölhasználtak egymásnak kölcsönös legyilkolására; többen hosszú botokat készí­tettek, kötözvén azokra a kovács műhelyéből kijött kasza forma éles vasakat, maga pedig a Cyclopsok emez unokája a legnagyobb siet­séggel igyekezett rendbe hozni némely, az idő által majdnem használhatlanná tett régi alakú puskákat, mások az indusok által elhunyt nyi­lakat és íveket igazgaták, ismét mások ama nevezetes nemét készíték a harcias eszközök­nek, amelylyel a pásztor Dávid Góliátot a földre fektette, a gyermekek pedig alkalmas kövecsek szedésével valának megbízva, melye­ket a ház tetejére lakásokba gyűjtenek. Első pillanatra ez utósó neme a fegyverzetnek nem igen hasznosnak tűnt fel, de próbatét után igen alkalmasnak bizonyult be; némelyek a marhabőrből szabott parittyákkal ökölnyi kö­vecseket a legnagyobb gyorsasággal és ügyes­séggel dobáltak, melyek 50 lépésnyire valakit főbe találva, minden kétség kívül halált okoz­tak volna. — így készült a nép ellenál­­lani kézzel lábbal egy oly ellenség támadásá­nak, ki ha győzelmes, kegyelem nélkül kon­­col föl mindenkit. Az indusok ámbár számosbak és jobban fegyverzetiek, mégis hátrálni voltak kénysze­rítve. Január 25-én mindazáltal ők is meg­öltek néhányat a védelmezők közül, többek közt egy fiatal­ember 15 nyilat kapott testébe, melyet a nyilak mérge igen kevés idő alatt egy ismer­etlen daganat­ tömeggé változtatott, hulláját érkezésünk után temették el. A je­lenlevőket könyekre indítók fiatal nejének fáj­dalmas fajai; a siránkozó hangok hosszú ideig valának hallhatók az éj sötétében, úgy tetszett, mintha a fiatal nőnek férjétől­ válása lehetet­len lenne; úgy térdelt ott, mint a kétségbeesés szobra, a már eltemetett férjnek egyszerű ke­resztfája mellett. Ha lord Byron e jelenetet látta volna, bizonyosan ismételte volna ne­jéhez intézett gyönyörű versének utolsó sorait: „That when they part — they part? — ah no! They cannot part, — those souls are one.“ (Folyt, köv ) *) Örömünkre szolgál, hogy épen Szentes város 1. képviselője az, ki erre vállalkozott. Szerk. Amerikai levelek. xv. Mexikó. A Mazatlan előtti táborból. Május hó 1866. Ámbár a szünteleni foglalkozás között igen kevés időm van leveleket, különösen hosszú leveleket írni, mégis, miután reá adom fejemet a levelezésre, fölhasználom e rövid alkalmat, márc. 25-től kell levelemnek egy kis folytatá­sát adni, habár — mint a múltkor mondom — körülményeink között vérünk majdnem soha sem eléggé higgadt, hogy eszméinket világos szavakba öntve, kellemes alakban hozhassuk a közönség elé, de az olvasók tekintvén hely­zetünk természetét, meg fogják bocsátani az itt-ott felmerülő hiányokat. Zaragosa — hová mint mondom, január 27-én délután érkezünk — egy egészen igény­telen kis falu, a közepén épült mintegy 40 lépésnyi hosszú lapos tetejű kőházat apró, in­kább gunyhóknak nevezhető házacskák a leg­nagyobb rendetlenségben veszik körül, melyek csendes időben mintegy huszonöt családnak szolgálhattak lakóhelyül; most azonban az in­dusok pusztításai elől idemenekülőkkel a nép­ség száma annyira szaporodott, hogy a csa­ládok nagyobb része kénytelen len a házak körül fák alatt tanyázni, de a hely így sem lévén elegendő, igen sokan nejeiket és gyer­mekeiket a tengerpartig terülő sűrű bokrok közé helyezék. Mindezen emberek mindenöket vesztek és alig életökkel menekülhetének, míg sok esetben az európai műveltséget, rendet és boldogságot terjesztő császárság nevében föl­lázadt indusok, a kezeik közé került családok férfiait legyilkolván, maguknál zárták a nőket és leányokat. — Zaragosa egy kis magaslaton fekszik a Fuerte folyó partjától mintegy fél mértföldnyire, és a kikötő csak másfél mért­föld lévén, ezen az úton ment a folyó völ­gyének terménye a kereskedelem kezébe. A Bácskai levelek. I. Baja, október 10-én 1866. A vidéki levelező hasonlít a földműveshez, izzadjon bár olykor még annyit levele érdeke­­sitésére, nincs áldás munkáján, mert az idők soványak, esemény-meddők, a társasélet pang, mi közleni valót sem nyújt, mig máskor csak úgy tódul a tárgytömeg papírunkra. Városunk társas­életének folyása olyan, mint a lassú vizé, — egyhangúsága mellett partot is mosván néha, felszíne mint a tóé, melynek szemfárasztó sima tükörén alig-alig tűnik fel egy hullámka, mig lenn a mélyben láthatlan férgek csatáznak. Nemesbült Ízlés, tisztult fogalmak, aka­rat s egyesitett tetterő szüleményeiről tudósí­tást küldeni, — leírni, mint emelkedünk fel­felé, kedves hivatás volna! De éltünk hasonlít a sivataghoz, egyhangú, kietlen, mely lelket csü­ggeszt, ha itt-ott zöld

Next