Szegedi Híradó, 1867. január-június (9. évfolyam, 1-52. szám)

1867-05-16 / 39. szám

1867. Ki­len­c­e­d­i­k é­v­f­o­l­y­a­m. Megjelen: Hetenkint kétszer, vasárnap és csütörtökön reggel. Szerkesztési iroda: Tanoda-utca, Vadász-ház I. emeletében Kiadóhivatal: Burger Zsigmond könyvkereskedése, hová az elő­fizetési pénzek küldendők. Előfizetési Szegeden házhozhordással és vidékre postán: Egész évre....................................................8 frt. Félévre . 4 „ Évnegyedre...................................................2 „ ■ feltételek: Helyben a kiadóhivatalból elültetve: Egész évre...............................................6 frt — kr. Félévre ....................................................3 „ — „ Évnegyedre...............................................1 „ 60 „ 39-ik szám. Csütörtök, május 16-án, ügyes szám­ára S kr osztr. ért. Hirdetések fölvétetnek: Szegeden a kiadó­hivatalban; Pesten Neumann A. hirdetési irodájában; Bécsben Oppelik A. hirdetési irodájában; Maria­m. Frankfurtban Hausenstein és Voglernél, valamint a Jaeger-féle könyvkereskedésben; Lipcsében Sachse és társánál; Párisban Havas, Lafitte, Bullier és társánál. Hirdetések díja: A hathasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 6 kr, két­szerinél 5 kr, többszörinél 4 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beigtatás mellett kedvezőbb feltételek alatt vétetnek föl. Kincstári illeték minden egyes beigtatásért 30 kr. ) ____ A „Nyílttérien a négyhasábos petitfor­ogtatási dija 15 újkrajcár. Memento. Míg az ember egyéni életében beálló halál után , a föltámadásnak csak édes remé­nyével bírunk, addig a politikai testületek életében tényleg következhetik a halálra, majd hosszabb, ipajd rövidebb időköz után, dicső­séges föltámadás , és az ilyennek első nyilvá­­nulását nem is képzelhetjük egyébként, mint magasztos, lélekemelő mozzanatokkal. Azonban , ki a közelebb múlt április 25-én ily gondolkodással ment Szegvárra, Csongrád megye újraszü­letésének ünnepére, az nagyon csalatkozott. Egy futólagos körültekintéssel is a ke­délyeknek valami nyomottságát, a kebleknek valami elszorultságát kellett fölismerni, a­mi pedig a lelkesedést, az ihlettséget csak el­fojtani képes, de sohasem fölidézni. Azt lehet ugyan erre mondani, hogy mindent összefoglalva, végre is oly fenyegetők a körülmények kívül-belől, miszerint az át­alakulásra szükséges béke iránti kétség mél­tán nem engedi fölbuzdulni a kedélyeket. De ha egy társaságnak, vagy éppen egy család­nak tagjai, kiket sok éven keresztül erőszak tartott távol egymástól, végre ismét nemcsak összejöhetnek, sőt együtt és nyilvánosan foly­tathatják az életet s kezökbe adatik a hata­lom a szenvedett sebeknek begyógy­ítására, az elmulasztottaknak kipótolására: Lehet-e körül­mény, mely e változás és az első találkozás örömének legkisebb fölvillanó szikráját is kiolthatná ? Nem lehet. S inkább hasonlított ama gyülekezet egy oly családhoz, melynek tagjai egy rég lefoglalva tartott s valahára fölszaba­dult örökségen , valami titkos végrendelet szerint osztozni gyűltek egybe ; s innen azok a kétséges arcok és hideg találkozások, innen az az egyetemes feszély, bizalmatlanság, a­mi miatt senki, de senki még csak jól sem érezte magát, nem hogy örülni tudott, még kevésbé , hogy lelkesült volna. Sokkal tisztultabb lesz vala a jég, mert t­á­­­jékozottabb a közönség, ha a tisztújítás tárgyá­ban előleges értekezések tartottak volna, mint máshol mindenütt, ami Csongrád megyében any­­nyival inkább kivihető lett volna, mert a megye összes lakossága négy öt népes községben, megannyi külön járásban van öszpontosulva , és erre a főispáni meghívás után volt is még idő; de éppen az a szerencsétlenség, hogy sehol sem találkozott ember a hivatottak közül, ki akarta és megkísérlette volna nyilvános, sze­mélyes összejövetel útján bizonyos közmegálla­podást hozni létre, legalább a külön községek­ben. Sőt még a választás helyén, a tényt meg­előzött napon sem igyekeztek a bizottsági tagok egymással értekezni a felől, hogy kiket kívánja­nak választani, úgy hogy e miatt, míg egyfelől a választók között alig volt, a­ki előre tudta volna, hogy kikre fogja szavazatát adni, addig másfelől a választandók között egy sem volt, ki csak magára nézve is többségről biztos lett volna. Az utolsó pillanat vala eldöntendő min­dent, mint valamely szerencsejátéknál. Ily állapotban, a nyomott közhangulaton nem könnyíthetett sem átalában a főispáni beigtatás ünnepélye, sem különösen az egyéb­ként több helyen megéljenezett beköszöntő­beszéd, vagy az erre hallatott, benső hódo­latot kifejező szép válasz. Mely utóbbit te­kintve , tudom érteni, hogy a megye közön­sége , mely évek hosszú során át idegen pa­rancsnak engedelmeskedett méltatlankodva és elkeseredéssel, midőn valahára a hazai tör­vények nevében kormányozni saját, rég ismert fia jó körébe, nem gondol egyébre, mint ha­tártalan hódolatát kinyilatkoztatni és tanúsí­tani, hogy mily szívesen kész az így meg­változott körülmények között engedelmeskedni. De volt e beszédben egy szó, egy nehéz szó, mely éppen ez alkalommal, a közönség részé­ről kimondva roszul hangzott, ugyanis, a megye , a nemzet állapotát egy-két vonással jellemezni akarván szónok, anyagi és erköl­csi sülyedést hangsúlyozott, holott kérdezni lehet: mikor tanúsított a nemzet egészben véve, több és nagyobb, úgy hazafiai, mint keresz­tyéni erények gyakorlatát, mint a magyar a 48-tól 67-ig lefolyt éveiben a hazafiui és ke­resztyéni súlyos megpróbáltatásnak? A magyar nemzet, hála Istennek, bir azzal a férfias lelki erővel, melynél fogva a szenvedések alatt nem görnyed le, nem kor­csul el, hanem megedződik és megtisztul. Óh nem a szenvedés demoralizálja a magyar nemzetet! Hanem ha valahol oly al­kotmányos megye jöne létre, melyben az ifjúság — a végett, hogy előremehessen — nem arra utaltatnék , nem arra nyerne ösz­tönt, hogy magát minél többoldalúlag kimi­velje, tökéletesítse, hanem arra, hogy egye­sek kegyét hajhászsza és tanuljon vakkövető lenni; — ha valahol oly megye alakulna, mely­ben , ha némelyek véleménye ellenvéleményt idéz föl, azok lelkiismeretükben tekintik ma­gukat megtámadottaknak, s nincsen eszköz, melyet meg ne ragadnának nem az ellenvé­leményeknek, hanem az ellenvéleményezőnek s nem nyilt legyőzésre, hanem még alatto­mos elnyomására, semmivétételére is. Ha va­lahol oly megye léteznék, melynek bizottsága szavazó­géppé alacsonyíttatnék, mely noha elpirul és följajdul, mégis megteszi, mintegy igézet alatt, a meggyőződése elleni lépést, s hol közérdekek és közvélemény színe alatt kevesek személyes érdekei és egyéni nézetei erőszakoltatnának érvényre , ott bizonyára gyors haladást fogna tenni az erkölcsi sü­­lyedés. Azután egy hang emelkedett föl, az asz­talnak legalsó végéről, mely nem találván elégnek azt, a mit a méltóságos főispán ur kegyelettel és megindulással Klauzál Gábor emlékezetére mondott, melegen és lelkesen indítványozá, hogy a megye a megdicsőültnek családjához részvétiratot küldjön, hogy nagy fiának elhunyta fölötti gyászát jegyzőkönyvé­ben kifejezze, s hogy annak arcképét rendelje meg és a közgyűlés teremében, hol annyiszor hallotta vezérszavát, állítsa föl. Alig lehet valami természetesebb annál, hogy a megye, mely sajátjának mondható Klauzál Gábort, de annak jobblétre szenderültekor maga is halott vala, föltámadásának első pillanatában, sem időt, sem alkalmat nem várva, siet megörökíteni kebelében a dicsőnek emlékét. És alig lehetett volna tény , mely a közönség hangulatát jobban jellemezni képes vala, mint az a némaság, melylyel ezen­­való, hogy egy igénytelen tagtól eredt) indítvány fogadta­tott, s mely némaságnak még fagyosabb lát­szatot kölcsönzött a megyének egyik első rendű tekintélye, szárazon mondván: „hogy ez indítványnak itt most sem helye, sem ideje, minthogy a megye még nincs forma szerint megalakulva, — egyébként az ellen nem volna kifogása. Az alkotmányos új életnek az sem lehe­tett valami lélekemelő, de még csak meg­nyugtató inauguratiója sem, hogy a második napon, az úgynevezett értekezletben, de a­mely sajátlag alig volt egyéb, mint a válasz­tók series­ olvasása, — a megyének egy szin­tén első rendű tekintélye jónak, szükséges­nek látta kijelenteni a közönség előtt, hogy a hivatalbeli felelősség azt is magával hordja, miszerint oly esetekben, mikor egyik-másik tisztviselőnek a felesége is hozzá­fér a hiva­­vatalos pénzekhez, s mikor a sikkasztásban leledző s fejére keresetet várható tisztviselő vagyonát a feleségére íratja át, mindannyi­szor a felsőbb tisztviselők tartoznak helyt­­állani. Mert, eltekintve attól, hogy akkor hát a felsőbbekért, kik állanak helyt? — nem lehet megnyugtató , ha maguk a megye ve­zérei, már az újjászületés pillanatában fölte­­hetik, hogy az új tisztikarba is vegyülhetnek ily piszkos elemek, vagy abból kinőhetnek. Szebb is, hatásosabb is, üdvösebb is lett volna, ha már egyszer ama tények föl­említendők valának, arról biztosítani a megyét, hogy ilyenek többé egyátalában elő nem for­dulhatnak, és aztán úgy rajta lenni, hogy ilyenek valóban ne is fordulhassanak elő. De legyen elég az adatokból, ezután majd áttérek közleményemnek tulajdonképi céljához. Garzó Imre: Szeged város közgazdasági teendői. ii. Szeged város kereskedésének közegei, mi­lyenek a pest-baziás-alföldi vasút, a Tisza és Maros — ha szabályozva lesz — készen van­nak és készülnek. Kereskedelmi útjaink így már csak vol­nának, — ha elég drágák is — de mit fogunk rajtuk szállítani? Talán örökké nyers terményeket ! Az nem lehet. Hogy most a városok emelkedhessenek, nem elég, ha forgalmuk, kereskedelmük van, kell , hogy iparuk is legyen. London, Páris, Berlin , Bécs nemcsak kereskedésük, hanem nagyszerű iparuk által is tűnnek ki. Manchester, Beermingha­, Lyon, Nürn­berg, Lipcse csak iparuk által lettek nagyok. Angliában, Németországban és másutt nem­csak a városokban igyekeznek az ipart meg­telepíteni, hanem a földmiveléssel is szoro­sabb kapcsolatba hozzák, a­mennyiben az ős­terményeket (búza, répa, kukorica s .­b.) termőhelyükön azonnal iparcikkekké átváltoz­tatják és csak azután bocsátják forgalomba. Sokáig nézzük-e még, hogy viszik ki a nyersbőröket, gyapjút s a t. potom áron, s hogy mi azt méregdrágán visszavásároljuk, mit különben magunk is készíthettünk volna. Alkalmazni akarom itt azon nemzetgaz­dasági igazságot, hogy: a földmivelés — a­mire nálunk leginkább támaszkodnak — csak az iparral karonfogvást virágozhatik föl s ebből azon következést akarom bebizonyítani, hogy Szeged város polgárai csak úgy lehet­nek anyagilag jómódúak, ha az ipart kellőké­pen fölkarolják és ápolják. A tisztán földmivelő ország főn nem áll­hat; ilyen csak a műveltség kezdeményes stádiumába létezhet s nagygyá, virágzóvá csak az ipar által lehet. De az ipar még azért is hasznos, mert a munkásságot, a tudományokat, a fölfedezé­soket mozdítja elő, mint a miveit iparral biró országokba eléggé láthatjuk. Végre az iparnak kimeríthetetlen nagy haszna van a forgalomban, a cserekereskedés­­ben. A­mit például Anglia nem képes ter­meszteni ős terményekben, azt megkapja cse­rében iparcikkeiért; a­hol határt szab a nagy tenger a szárazföldi uralomnak , ott megala­pítja azt az angol tengeri hajó, a­mely or­szág elzárja, elszigeteli magát, azt az ipar megnyitja, a tudomány kikutatja, megvizs­gálja és az iparos országoknak haszonhajtha­­tóvá teszi. A legjózanabb elv: oly ipart fejleszteni, fölkarolni, a­melyhez maga a természet nyitja az ősanyagot, így Szegeden senki sem fogna beszélni vashámorok­, vasgyárakról, mert az ősanya­gok: fa és szén hiányoznak. Angliában senki sem álmodozik tokaji bor-, vagy verpeléti dohánytermesztésről, mert az alapföltételek, a földnek ilynemű kellékei, klímája hiányzik. Beszéljünk mi is arról, a­mink van, vagy a­mit a kevés munkánál bőven visszafizet a természet. Ilyen a már is jó hírben álló, szegedi szappan, szegedi paprika, szegedi festő, a timárság, dohány- és kendertermesztés és gyártás , kocsi­gyártás , hajóépítés (uszály), asztalos ipar s­a­t. Az iparosok megtakarított pénzeiket ne házakba, ne földekbe fektessék, mert ezt, mint iparosok célszerűtlen teszik, hanem áll­janak össze, készítsenek pénztőkéket és ala­pítsanak gyárakat, a­melynek munkásai és részvényesei ők legyenek. Ne adják ki ke­zeikből a biztos hasznot, mert sohasem gaz­dagszik meg az annyira, a­ki két kezével dolgozik, mint a ki dolgoztat is, a­ki csak mesterember s nem iparos is, a­ki csak apja módja szerint becsületesen él, és nem okos­kodik , nem spekulál, ki a pénzt forgatni nem tudja. Amerikában az associatio annyira megy, hogyha egy bált rendeznek, arra is részvény­­társaság alakul. Miért ne alakulhatna nálunk is iparos célra iparosainkból egy társaság, egy asso­ciatio, a­hol ők maguk a vezénylők és mun­kások volnának! Vagy szégyenli a mester a munkát és a címe után akar élni? Az ilyen nagyon téved. Mert a régi köz­mondás: „a ki nem dolgozik, az ne is egyék,“ helyét egy más foglalja el, mely igy hangzik : „a ki nem dolgozik, nem fog élni, miert mun­kájával helyét más tölti be.“ Munkálkodni kell mindenkinek , mert igazán csak az érdemli meg­becsülésünket, tiszteletünket, a ki dolgozik, fáradozik. Álljanak tehát össze a régi céhek ma­radványai Itt egyik legháladatosb cikk a szappan. Könnyű lenne azzal az „Apolló“, Himmelbauer és másféle szappanokat lenyomni. A főváros, az ország szívesen látná ipar­kodásukat, és szívesen segítené őket. Nem kevesebb hasznot várhatni a nyers­bőrök nagybani, azaz gyári kikészítéséből, a nyersfa gyári földolgozásából bútorok és épületekre, a kendertermesztéséből és annak elkészítéséből s­a­t. Ilyenekre adják a szegedi iparosok gara­saikat, üres politizálás helyett ezeknek szen­teljék idejöket, ők legyenek a vezénylők és munkások s a biztos haszon el nem marad Palánkai. Szeged város közgyűlése. (Május 14-én és következő napjain.) Szeged város ujonan választott képviselői f. hó 14-én kezdték meg első közgyűlésüket. A városi tisztikar s a képviselők teljes számban jelentek meg s hallgató közönség is nagy számmal foglalt helyet földszint és karzaton. Elnöklő polgármester a gyűlést megnyitván, röviden ecsetelé azon viszonyokat, melyek ha­zánk ügyét oda fejlesztették, hogy alkot­mányunk gyakorlatában ismét tényezőkként szerepelhetünk. A feladat nehéz, de reménye, hogy a képviselők lelkes támogatása azt köny­­nyíteni fogja. Azután felhívta a képviselőket, hogy óhajtják-e a fontosabb tárgyalásokat azon­nal megkezdeni, vagy előbb a tisztikart kie­gészíteni-Mire némelyek egy bizottmány választá­sát óhajtották, mely javaslatba hozza , hogy melyek szükséges és, melyek a nélkülözhető és szükségtelen tisztviselői kisebb állomások. A többség azonban azt kívánta, hogy a tisztikar már csak azon szempontból is azon­nal egészítessék ki, hogy a közgyűlés teljes legyen. Erre elnök a tisztviselők választására hívta fel a képviselőket. Ezek választásánál az absolut szavazat­­többség fogadtatván el döntőül, megállapítta­tott, hogy azon esetben, midőn a folyamodó­jelöltek közül egyik sem nyer absolut többséget, a két legtöbb szavazattal bíróra új szavazás fog történni. Mialatt a szavazati szekrénykék elhelyez­tettek , elnök az állandó szakbizottmányok megalakítását tűzte napirendre, egyszersmind javaslatba hozta az ezen bizottmányokban helyet foglalandó képviselőket. A javaslatba hozottakhoz többen részint önként csatlakoztak, részint a képviselők ál­tal ajánltattak. E mellett fölvettek több olyan szakférfiút is, a­ki nem képviselő. Ekként a bizottmányok következőleg ala­kultak meg:­­ Gazdaszéki bizottmány. Elnök: Taschler József tanácsnok. Bizott­­mányi tagok: Balás Mihály, Börcsök Ignác, Csakovácz György, Dobó József id., Fekete István, Szilágyi Gusztáv , Fodor István , Kő­­rösy Antal, Kreitzberger Ferenc, Leffter Mi­hály, Kis István szíjgyártó, Pap József, Ró­­zsó Pál, Szűcs Ferenc cserepes, Szűcs Fe­renc szűrszabó , Imre Antal, Szántó Leander, Neskovits György, Pálfy Ferenc, Szekerke József, Madár Mihály, Mihálkovits János, Hanki M. Ede, Masa József, Wágner Károly, Ördög János ifj., Takács Mihály, Zombori András, Dobó Miklós, László Mihály, Simon Ferenc, Zsótér Andor. Továbbá a fő- és al­­kamarás, számvevő, erdőmester, főmérnök, egy ügyész és egy jegyző. II. Tanügyi bizottmány, Elnök: Korda István tanácsnok. Bizott­­mányi tagok: Kremminger Antal prépost s belv. plébános , Ernyősy László gymnasiumi igazgató, Tóth János elemi t. igazgató, Bolgár Mihály gymnasiumi tanár, Bója Gergely, Ke­lemen István, Szabadfy Ede, Bába Imre, Dobó Miklós, Takács Mihály, Szabó Mihály.

Next