Szegedi Híradó, 1869. január-június (11. évfolyam, 1-51. szám)

1869-06-10 / 46. szám

nyok megváltoztatását igenis kívánja, az ta­gadhatlak (Helyeslés.) A másik, mit meg kell jegyeznem, az, hogy nem barátja a hazának, nem barátja a népnek, ki bármi célból ígé­reteket és biztatásokat tesz, melyek nem va­lósíthatók. / -Az embe­r­­vágyak hatalmas ösztönei a tevékenységnek­, va­gy m most a vágyak a lehe­tőség sorába tartoznak. Olyan vágyak, ame­lyeket elérni nem lehet, olyan vágyak, ha va­lakiben fölébresztetnek, nagyobb erőre kap­nak, megölik még azt az elégültséget is, amelyet tán táplált eddig kebelében és elve­szik a tevékenységet, leverőleg hatnak; azt a vagyont, azt a gazdagságot, melyet becsü­let útján elérhetett volna az ember, azután legalább igen sok ember munka nélkül, a vakszerencsétől vagy időtől várja (helyeslés); pedig minden országban nagy a csapás, hogy ha egy nevezetes része az ország la­kosainak nem teljesíthető vágyak által el­ragadtatva, azt amit elérhetne, elhanyagolja. Ismételve mondom, hogy nem képvise­lőkről szólok, én a factumról szólok. Senki­nek sem rovom azt föl, mert senkit megne­vezni nem tudok, de hogy ily vágyak föléb­resztettek, ez kétséget nem szenved­ ígérni a népnek, hogy a lehetőségig köny­­nyítünk sorsán, igen legális ígéret, köteles­ség is. Hanem mindnyájan azt mondjuk, hogy igen sok a teendő, mondjuk, hogy bel­­szervezetünknek a kor igényei, az ország szükségei szerinti átalakítása, minél jobb és gyorsabb igazságszolgáltatás, jobb és gyor­sabb közadminisztratív, jó és célszerű isko­lák, vasutak és csatornák, egy szóval min­denféle beruházások az anyagi és szellemi téren múlhatlanul szükségesek , és van e valaki, aki azt hinné, hogy ez pénz nélkül, és igen tetemes pénzáldozat nélkül megtör­ténhetik, és hogy mind­ez — miután igen sok pénzt igényel — az állam kiadásainak emelése nélkül keresztülvihető. Egyrészt te­hát mindnyájan beismerjük, hogy sok áldo­zatra van szükség; ha azonban valaki egy­szersmind azt i° mondja a népnek, hogy az indirect-adónak nagy részét el fogjuk törülni, a direct-adókat leszállítjuk , akkor igazán megáll az emberben a gondolat, hogy a ket­tőt hogyan fogja valaki összeegyeztetni, t. i., hogy nagy költségű reformokat fogunk be­hozni és egyszersmind a reformra szükséges eszközöket, a státus jövedelmeit igen neveze­tesen megcsökkenteni, miként fér ez meg, azt nem tudom. (Helyeslés.) Hogy sok helyütt a nép azt hitte, hogy bizony ez eszközölhető, — miután kiszámí­tani nem képes azt, hogy mit igényelhet az állam a célba vett reformok keresztülvitelére, és mit kell födöznie — azt én nem csodá­lom. Tény az, hogy voltak, kik a népet ez után hitegették és ámították. Továbbá nem barátja a hazának az sem, aki minden hatalmat, még a törvényhozásét is, nemcsak kifogásokkal, hanem erős, ke­mény, sértő megtámadásokkal aláássa. (He­lyeslés jobbról.) A hatalomra és a hatalom tekintélyére, legyen a kormány jobb vagy baloldalról, min­dig szüksége lesz. (Így van.) És ha valaki a népet vagy annak egy­­részét hozzászoktatja ahoz, hogy a hatalom­ról megvetőleg gondolkozzék, hogy a tör­vényt ne tekintse nemcsak célszerűnek, ha­nem még olyannak is, amit jó szívvel akar­jon a közérdekből teljesíteni, ez oly szeren­csétlenséget idéz elő, amelylyel azon pártnak is, mely most, mint ellenzék áll, ha majo­ritásra kerül, neki is küzdeni kell. Még egyet mondok utoljára, azt, hogy az előadott beszédekben számos kifogások létettek az administrativ hiányaira, a kor­mány eljárására és a választásokra nézve. Meglehet, hogy ezek közt vannak ala­posak, vannak alaptalanok. De én azt gondo­lom, hogy ami a választásoknál történt hely­telen eljárást illeti, akár egyik, akár másik fél által követtetett el, ennek a múltra nézve nem az az útja, hogy a válaszfölirati viták­ban hozzuk föl, s tán a válaszföliratba is beletegyük, hanem útja az, hogy akik sértve vannak, adjanak be kérvényt és efölött a bizottságok határoznak. (Fölkiáltások a szélső­balon : láttuk, mi eredménye van a kérvény­nek!) Meglehet, hogy valaki egyszer-máskor nem lesz megelégedve az ítélettel; meglehet, hogy azon bíróság egyéni nézete, p. o. az én nézetemtől eltér, de nem segíthetek rajta, mert bíróságra bíztuk az ügy elintézését és a bírói ítéletet kénytelenek vagyunk tisztelni. Ami pedig a kormány ellen fölhozott vádakat, panaszokat illeti, ezeknek most tár­gyalása engem nagyon emlékeztet a régi gra­­vaminális országgyűlésekre. Nem volt akkor felelős kormányunk, bennünket nem kérdez­tek meg, akarjuk-e alkancellárnak ezt, ország­bírónak amazt, hanem ő fölsége nevezte a maga tetszése szerint , s bár ezen kancellár vagy kancellária, ezen consilium, vagy ország­bíró helytelen , törvénytelen lépéseket tett, nem volt más eszköz, mint hogy a fejedelem­nek mondjuk meg: ime ezek igy bánnak ve­lünk, ezen bajokat orvosolja, s ezen szemé­lyeket, ha olyanok, bocsássa el. Ámde parla­mentáris kormány alatt, mely felelős az or­szágnak, nem az az orvoslás módja, hogy a kormányt ő Felségénél bevádolja, hanem az, hogy egyes esetekben interpelláljuk a mi­nisztériumot, úgyis elég bőven használta föl a t. ház ezen jogát és kétségkívül joga is volt ehez, és ha csakugyan törvényellenes cselekedetet követett el a kormány, nincs más mód, mint hogy vád alá helyezzük, mert a törvény ezen utat rendeli. (Helyeslés.) Ha ezt nem teszszük, akkor annak, hogy ő fel­sége előtt bevádoljuk a minisztériumot, nincs alkotmányos, parlamentáris értelme. (Helyes­lés jobbról.) De nem lopom tovább az. ház idejét. (Halljuk , halljuk!) Többet is szólottam már, mint szerettem volna; egyszerűen csak azt mondom, hogy pártolom a bizottság javasla­tát, és óhajtom, hogy a többség minél előbb határozzon annak sorsa fölött. (Lelkes él­jenzés a jobboldalon és fölkiáltások : Szavaz­zunk! szavazzunk !) Mi történik az országgyűlésen. A június 1-jén tartott ülésben elnök a házszabályokhoz képest bemutatja a múlt hónapban történt interpellációk, határozati- és törvényjavaslatok jegyzékét, a következő rendben : a horvát országgyűlés átirata a határ­őrvidéki erdőségek szándékolt eladása ellen; Iványi D. törvényjavaslata a testi büntetések eltörléséről; Tisza Kálmán indítványa a kor­mányhivatalba lépett képviselők lemondásáról; Nyáry Pál indítványa a ház szolgáinak fize­­tése tárgyában; Császár Bálint interpellatiója a fogarasvidéki daco román agitatiókra vonat­kozólag; Miletics interpellatiója az osztrák­magyar külügyi kormány Bosnia iránti inten­­zióit illetőleg; Németh Albert interpellatiója a heves megyei királyi biztos , Henszlmann Imre interpellatiója a botbüntetés eltörlése, Holfmann Pál interpellatiója a budapesti la­káshiány, Szirmay Ödön interpellatiója a fagy­károk fölvétele, Kraljevics Benő interpellatiója az eszék-sziszeki vasút, s végül P. Szath­­máry Károlyé a somogyi botoztatások tár­gyában. A fölolvasott jegyzék kinyomatni, s a ház tagjai közt szétoszlatni határoztatik. Antalffy Károly, előadó, az állandó iga­­zoló­bizottság részéről jelenti, hogy a Huszár Imre választása ügyében Atzél Péter, Orczy Elek b. és Ivacskovics György képviselők bí­zattak meg a vizsgálat teljesítésével. Ghyczy Kálmán személyes kérdésben szót kérve, helyreigazítja az igazságügyminiszter tegnapi beszédének szólóra vonatkozó egyik tételét, melyben azt állítja az igazságügy mi­niszter, hogy komáromi választói előtt a de­ficitet csak 12­, millióra tette. — Kimutatja, hogy a deficitet akkor is 12 millióra számí­totta s reméli, hogy az igazságügy miniszter gondoskodni fog beszéde illető pontjának utó­lagos helyreigazításáról. A válaszfelirati vita folytatására térvén át a ház, fölszólal Deák Ferenc. Beszédét egész terjedelmében közöltük. Mocsáry Lajos Tisza javaslatát pártolja s azt hiszi, hogy a kiegyezés ellen ennek megkötése óta csak még növekedett az ellen­zék; kívánja megváltoztatását, mert az ala­pon a belreformok sem lesznek szabadelvűek, különösen a megyei intézményt félti, hogy korlátozást fog szenvedni, s hosszasan, nagy tűzzel kardoskodik az „ősi“ institutio mellett, melyet a kormány elavultnak szeretne föltün­­tetni, csakhogy eltörölhesse; a kormány az egyesületi jogot is megsértette, mert a de­mokrata köröket föloszlatta, a sajtószabadsá­got szintén, Kossuth levelei üldözésével. Nem akar végtelenig várni, míg az élet mutatja ki, jó-e vagy rész a mostani állapot, hanem ennek határidőt kíván tűzni, mert különben úgy járunk, mint a cigány lova; az emlege­tett reformoknak a jobboldal általi megoldá­sára nézve azt óhajtja hogy múljék el a nemzettől e pohár sál. A ház nagy zaj közt ezután ismét elál­lást követel; több percig tart a roppant lárma és zavar, minek vége, hogy az összes jobb­oldaliak , név szerint Muzslay Sándor, Szabó Imre, Érkövy A., Szuppan Zsigmond, Pa­­czolay János, Ordódy Pál, Hrabár Manó, Berzeviczy Tivadar, Román Miron, Szabó József és Szontagh Pál a szólástól nagy éljenzés közt elállanak. Berecz Ferenc a balközépen szintén eláll, ellenben a szélsőbal beszél s folytatja a vitát Rákóczy János, ki elől majdnem az egész ház kimenekült, s kinek hangja a nagy te­remben érthetlenül elvész. Utána Dobsa Lajos szól, de inkább hu­­moristikus, helyenként meglehetős ítetlen el­mefuttatást mond el, melyben minden kigon­dolható benne volt: saját fösvénysége, a ci­gány lova, az olasz opera, a kotlós tyúk, közben aztán delegátió, közös ügy, mihez jött még szólónak oly mulatságos színészi elő­adása , hogy a ház több ízben egyes mulat­tató mondatainak „újra“-zását kiáltozta. Utána Csiky Sándor szélsőbali szólott. Zámory Kálmán beszédének kilenctized­­részét elhagyva, igen röviden szól Tisza K. fölirata mellett. P. Szathmáry Károly, Kollár Antal és Péchy Tamás egyszerűen kijelentvén, hogy Tisza Kálmán föliratát pártolják — szintén elállanak. Majoros István pár szóval ajánlja a szél­sőbal föliratát, Éder István pedig eláll. Több szónok följegyezve nem lévén, el­nök kijelenti, hogy a holnapi ülésben , mi­után az indítványozók az őket megillető vég­szót elmondották, a felirati javaslatok szava­zás alá fognak bocsáttatni. Végül Lónyay Menyhért pénzügyi­ és Andrássy Gyula gróf honvédelmi miniszter tettek előterjesztéseket, az első törvényjavas­latokat nyújtván be 10 és 20 frankos aranyak vezetése és a vámtérítési költségek megálla­pítása tárgyában, a honvédelmi miniszter pe­dig az idei ujoncállítás iránt. Kinyomatni s a ház tagjai közt szét­osztatván, napirendre tűzetni határoztatnak. Miután még Atzél Péter, Ivacskovics György és Orczy Elek báró, mint vizsgáló­­bírák feleskeztettek volna, az ülés fél 2 óra­kor eloszlott. A június 2-ikán folytatott ülésben. Napi­renden van a válaszfelirati vita be­fejezése, a négy javaslat benyújtóinak zárbe­széde által. Nagy zaj és zavar fejlődik ki amiatt, me­lyik kezdjen beszélni s melyiké legyen az utolsó szó. Pulszky Ferenc szívesen szól legelőbb, mert abban nem lát semmi fontosságot, hogy legutolsó legyen, aki szól, csak praecedens ne vonassák ez esetből. Nem akar hosszasan mind­azok cáfolatába bocsátkozni, miket az ellen­zék szónokai elmondottak, nemcsak mert a többség szónokai ezt már megtették, de mert nem tartja azt, hogy ami a vita alatt meg nem cáfoltatott — az való, mert a felirati vita nem per, hol a meg nem cáfolt állítás való­nak vétetik — hanem ez harc a hatalom, a kormány felett. Vukovics Sebő arra kérte a többséget, hagyna fel a delegatióval s akkor a két párt egygyé olvad — de szóló ezt nem hiszi, mert más pontokra nézve is lényegesen eltér a két párt nézete, s most a delegatió épen csak kedves jelszava az ellenzéknek a többség népszerűtlenítésére, s ilyet mindig fog keresni és találni. (Úgy van?) A bizottsági javaslat ellen felhozott azon vádat, hogy ez csak a trónbeszéd körülírása — szól, elfogadja, mert hisz ez azt jelenti, hogy a többségből eredt kormány s e többség még mindig egy nézeten vannak, minek a feliratban kell kifejeztetni, míg azon Prog­ramm, melyet a baloldal készített, nem a trónhoz, hanem a nagy­közönséghez van in­tézve. (Helyeslés.) Azon kifogás, hogy a bizottsági javaslat Dalmátia és a határőrség ügyében nem eléggé erélyesen szólal fel, nem fogadható el; a ha­tárőrség nagy része Horvátországhoz tartozik, ennek képviselői még melegebben szívükön hordják ez ügyet, ők legjobban ismerik a vi­szonyokat, s tudják, hogy több száz eszten­dős viszonyokat nem lehet egy tollvonással el­törölni. Dalmátiát illetőleg pedig szintén nem lehet csak oly röviden elbánni. Dalmátiában vannak most részek, melyek soha sem voltak a magyar korona kiegészítő részei, Dalmátiá­­nak megvan a maga alkotmányossága — s igy róla nélküle határozni komoly zavarok fel­idézése nélkül nem lehet. (Élénk helyeslés.) A békét is erősebben hangsúlyozni sze­retné a baloldal, de higgjék el a baloldalon, hogy a többség által mondottak elhatnak oda hova kell, s Párisban, Londonban többet hat az, mit a többség alanthangon kijelent, mint amit az ellenzék nagy zajjal proclamál. (Élén­k helyeslés.) Egyébiránt szóló a balközépi feliratot ma­gát és elveit veszélyeseknek nem látja, mert olyanok, mint egy széles, sekély folyó, mely az előhaladásban nem gátolhat; de mégis­ ve­szélyessé lehet, mert beleolvadhat egy keske­nyebb, mélyebb folyású vízbe, s bármit mon­dott is a szélsőbal egyik vezére arról, hogy ők forradalmat nem akarnak, ha összecombi­­nálunk bizonyos turini leveleket s több oly­­féle nyilatkozatot, mely szerint csak egy vihar vonhat üdvöt stb. aggódni lehet. (Mozgás.) Pedig a történelem azt mutatta, hogy egy nemzetnek soha sem volt több szabadsága, mint amennyit saját erejével kivívni és fentartani tudott. (Élénk helyeslés.) Mivel pedig a több­ségi javaslat ily után tovább vezetni akarja a nemzetet, annak elfogadását ajánlja. (Zajos tetszés több percekig.) Tisza Kálmán mint a balközépi javaslat benyújtója, emellett tart zárbeszédet, s előre bocsánatot kér, hogy nem lesz rövid, s valóban másfél óránál tovább beszél. Nem bocsátkozik a tárgy lényegébe, hanem polemizál majdnem valamennyi jobboldali szónok ellen, azzal vá­dolja ezeket, hogy a baloldali szónokok sza­vait elferdítették ; közben Simonyi Ernő ellen is védi magát, és boncolja feliratát, emellett azonban inti a jobboldalt, ne örvendjen, mert az ellenzék, ha több árnyalatú és nem com­pact is , azért együtt opponál. Gr. Andrássy Gyula, K. Eötvös, Horváth Boldizsár minisz­terek, úgyszintén Kerkápolyi, Zsedényi, Pet­­rovay beszédének egyes pontjait cáfolgatja sok­szor az ellenzék nagy tetszése s helyenkint nagy zaj között, miután oly frázisokat mondo­gat nagy bőséggel, hogy azért oldottak meg a kiegyezés által századok óta függött kérdé­sek, mert a nemzet századok alatt tűrte a hatalom nyomását, de csak most adta fel jogát. A többség a nemzet óhajainak, boldogu­lásának útját állja. Végül még Andrássy Gyula gr. és Lónyay miniszterek némely ellenzéki képviselők egyes tételeit cáfolgatták. A válaszfelirat átalános vitáját csü­törtökön a tizenkettedik napon (a közbeeső ünnepeket nem számítva) végre bevégezék. Simonyi Ernő hosszas zárbeszédet tartott, mi­nek egy pontjára az elnökminiszter cáfolólag szólalt föl. Ghyczy K. pedig e cáfolatra akart felelni, de a ház azt nem találta helyén. S megtörtént a szavazás, mely szerint: 397 kép­viselő közül, (mert 24 távol maradt) 255 a Pulszky F. javaslatára szavazott. Ellene 142. Ekkép a jobboldalnak 113 szótöbbsége lett. A részletes vita alkalmasint rövid lesz, mert a balközép nem szándékozik benne részt venni. A bíráló bizottságok bejelenték, hogy Pethes József igazoltatott, Németh Albert ellen pedig vizsgálat van rendelve. Volt egy pár kérvény is, Jankovics Antal pedig felszólítá a pénz­ügyért, van e tudomása arról, hogy az adó­beszedők a hátralékok után eljárási díjat szed­nek ? A pénzügyér máskor fog felelni. Ditt­rich Ignác letette a ház asztalára a Perczel Miklós főispánra vonatkozó „vesztegetési ok­mányt“, melyre Latinovics Vince — ki azt hamisnak nyilvánítá — ismét nagy zaj közt szólalt föl, mondván, hogy Dittrich e magán­levélhez nem juthatott jó uton, s a háznak kötelessége szigorú vizsgálatot rendelni. Múlt pénteken a részletes tárgyalást is befejezték. Három taódosítványt adtak be: a nem­zetiségekre, Erdélyre és békére vonatkozó pontoknál. Egyet se fogadtak el, hanem min­­denikről beszéltek. Irányi D. mindjárt legelős közjogi fejte­getésekbe ereszkedett, de az elnök figyelmez­­tet­, hogy nincs helye az átalánosságoknak, miután részletes vita foly. Erre Iványi leült. Buttyán László oly módosítványt terjeszt elő, mely szerint a ház elismerve a tavaly hozott nemzetiségi törvény hiányosságát, kész­nek nyilatkozzék új törvény hozatalára. Deák Ferenc ezt helytelennek találja a válaszfeliratba tenni, miután újabb törvény­­javaslat beadása s újabb meggyőző okok hal­lása nélkül a ház hiányosnak nem mondhat egy törvényt, melyet csak az imént hozott. Több nemzetiségi képviselő szólalt föl azon­ban a módosítvány mellett, de mind oly hig­gadtan , minden szenvedély nélkül, hogy Nyáry Pál örvendetesnek nyilvánítá e hangu­latot, mely annak jele, hogy ismerni kezdjük egymást s bízni kezdünk egymásban. A vá­­laszföliratot minden pontjában úgy fogadta el a többség, amint az előterjesztve volt. Hazai ügyek. A képviselőház osztályai megala­kultak s az elnök és jegyző­ választásból ítél­ve, valamennyiben többséggel bir a jobboldal. Az első osztály elnöknek választotta Kerká­polyi Károlyt, jegyzőnek Bujanovics Sándort. A másodikban elnöknek: Jankovich Antalt, jegyzőnek: Térey Pált. A 3-dikban elnöknek: Dániel Pált, jegyzőnek: Majláth Istvánt. A 4- dik osztályban elnöknek: Pulszky Ferencet, jegyzőnek: K. Kerány Gábort. Az 5-dikben elnöknek: Bethlen Farkas grófot, jegyzőnek: Urházi Györgyöt. A 6-dikban elnöknek: Justh Józsefet, jegyzőnek: Széll Kálmánt. A 7-dikben elnöknek: Madocsányi Pált, jegyzőnek: ifj. gr. Zichy Józsefet. A 8 dikban elnöknek: Hor­váth Mihályt, jegyzőnek: Szögyényi Lászlót. A 9-dikben elnöknek: Zsedényi Edét, jegyző­nek: Horváth Dömét. A Deák-párt egyik közelebbi érte­­kezletén a „Pesti Napló“ ügyét tárgyalta öttagú bizottság küldetett ki, mely vagy oly egyezményt hozzon létre a nevezett lap s a párt között, mely mindkettő érdekeit egyaránt megóvja, vagy pedig tervet dolgozzon ki új lap alapítására.­­ Szóba jött ezután a dele­gate ügye. Némelyek amellett szóltak, hogy az idei delegatióba, bár csekély számban, bal­oldaliak is választassanak Végül határozatba ment, hogy mivel a baloldaliak nemcsak mint egyesek, hanem mint párt, léptek ki a dele­­gatióból, az idei delegatióba csupán csak jobb­oldaliak fognak megválasztatni. A fiumei ügyben kiküldött regnico­­laris deputatio kedden délután 5 órakor tar­totta 5-dik ülését. A magyar bizottság javas­latára a horvátok péntekre ígérték a felele­tet. A fiumei deputatio, a mostani helyzetből lehető gyors kiszabadulás tekintetéből sür­getni fogja a kormányzó kineveztetését. A toborzás a honvédtanosztályok számára teljesen kielégítő eredményre veze­tett.­­ Pozsonyban többletet eredményezett.

Next