Szegedi Híradó, 1870. július-december (12. évfolyam, 78-156. szám)

1870-08-14 / 97. szám

A hivatalos lap a fenebbi kéziraton kívü­l Stremayr kultusminiszternek Beust grófhoz küldött átiratát közli, melyben a concordatum eltörlésére vonatkozó fölterjesztését mellékli, megjegyezvén, hogy a fölterjesztés azon nyo­mon jár, melyet a külügyminiszter a pápai szék fenyegető határozatai ellenében Traut­­mansdorfnak kijelölt. Az előterjesztés júl. 25-én kelt. A csatatérről semmi újabb hír, mely különös érvekkel bírna. A lapok többnyire az eddigi csaták részlete­zésével s a két hadsereg számszerű összeál­lításával foglalkoznak. Mac Mahon visszavonulását stratégiai mesterműnek mondják s az általa vitt csaták semmit sem vontak le harci nymbusából, sőt növelék azt. Legújabb hírek szerint a poroszok Strass­­burgot körülvették. A francia összes haderő a Mosel mögé vonult vissza s ott fogadja el a döntő csatát, melyet már minden órán várhatni. A 3-dik saarbrü­cken­i csata. Az első csatát, mint tudjuk, Saarbrücken­­nél a franciák nyerték meg, kik támadólag lépvén föl, a poroszokat elfoglalt positióikból kiszok­ták s a helység körüli magaslatokat elfoglalók. Néhány napra azonban (aug. 6.), midőn a poroszok combinált támadásaikat az egész csatavonalon megkezdék, itt­ is, és pedig túlerővel, támadólag léptek föl, s véres csata után hátrálásra kényszerítik a franciákat. E második saarbrückeni csatáról egy stuttgarti sürgöny hoz bővebb részleteket. — Eszerint Steinmetz tárnok hadtestének jobb szárnya aug. 6-án Bischmissheim, Kekersten, Burch és Manstadt mellett átlépte a Saar­­­folyót s nagy erővel megtámadta a franciák balszárnyát.­­ A franciák az előnyomulókat gyilkos tűzzel fogadták, melynek a poroszok kezdetben ellen nem állhatták. Azonban két hadosztály Goeben tánok vezérlete alatt gyor­san segély­ekre sietett s az igy megszaport­ HETI TÁRCA. V. Komoly fejlemények. — Dynastia és a nép — Fegy­ve­re­8 semlegesség. — Beszéljünk a szegedi politikai konstellációkról. — Kupakkonfcressusok a belvárosi sétányon.— Hogy áll a világ?— „Lámpás“ és vilá­gosság. — Franciaország helyzete. — Buikus királyi parancs — Anglius szándék. — Vén névi számításai — Lengyel eltökélés. — Dánus igények. — Olaszország, Garibaldi és Klapka. — Magyar hazánk sora. Vész és halál! A háború rohamos gyorsaságú esélyei vérbe keverték azoknak reményeit, kik a be­következendő gyászos drámának még útját szegni vélték a hatalmak közbejötte és né­hány jelentéktelenebb összecsapás véráldozata által. A reménykedők csalatkoztak. Már meg­kezdődött a két óriási ellenfél pusztító opera­­tiója és pedig sokkal komolyabb és kétségbe­­ejtőbb módon, mint azt egyelőre hittük volna. A harc villáma lecsapott. Dörgő ágyuk halált­­szóró golyói széles barázdákat szántanak a népek százezreinek tömegében, mely vakon ront egymásra és gyilkolja saját embertársát, azon sérelem megboszulására, melyet nem ő, hanem két nagyravágyó egymás hiúságán el­követtek. A népek százezrei a csatasíkon , a sakk­táblán hitvány fabábok, melyekkel két dynas­­tikus kéz könnyelműen játsza saját érdekei­nek versenyét. A közelebb lefolyt napok alatt a táblán jelentékenyebb húzások létettek, a játék kezd bonyolódni, a felek egyike egy lépéssel előny­ben van a másik fölött. A helyzet mindin­kább aggasztó szint ölt s a béke csendes keblén pihenő államok élesen figyelve az ese­mények folyamát, mintegy ösztönszerüleg fegy­verhez nyúlnak, hogy készen találja őket a háború bármely balfejleménye. — — — Eh! de mit firkálok én össze ilyen jeremiádokat, úgyis van elég, aki búbá­­natteljes hangon reggeltől estig szünet nél­kül panaszolja a háború fenyegető fejlemé­nyeit, a balsejtelmeket, az aggályt, a rette­gést. Óvakodni jó, de rettegni gyávaság. Én voltaképen nem is az európai helyzetet szándé­kozom ecsetelni, hanem a politikai constel­­lációkat Szegeden. Hejh, furcsa sorok folynak mostanság a világon! Az ember, ha a belvárosi sétány ku­­pak-congressusain meg nem fordul, még csak nem is sejtheti, mily különös állapotok kötik le most a világ, vagy legalább a belvárosi sétány figyelmét. Mióta — a hír szólása szerint — Fodor Márton uramnak hetenként egy levelet hoz Turinból egy bús gilice madár, amelybe meg vannak írva ékes betükkel az európai ,nagy sorok, mióta Kossuth megüzente a háborút, K­aim d. — Parisban a Palikao (reactionarius katonai) minisztérium megalakult s a válsá­gos napokban az vette át a haza védelmét. A közös veszély érzetében egyelőre, úgy lát­szik, megnyugvással fogadta a kamra e gyű­lölt embereket s mindazon nagyszerű intézke­désekben, melyek a veszély elhárítására szük­ségesek , segélykezet nyújt neki. Az új miniszterelnök a f. hó 11-iki ülés­ben odanyilatkozott, hogy a pillanatnyi ku­darc csakhamar jóvá lesz téve, s a vissza­­torlás bizonyos. A kamra tetszéssel fogadta e nyilatkozatot. — A porosz király a francia nép­hez proclamatiot bocsátott ki, melyben a ki­rály ezeket mondja : „Miután Napoleon császár mind vizen, mind szárazon m­gtámadta a német nemzetet, mely a francia nemzettel békében kívánt és kíván most is élni, — átvevém a német had­sereg parancsnokságát, hogy a támadást visz­­szautasítsam. (már hogy kinek ? az nem tartozik az dolog­ban) azóta nagyon másképen állanak a poli­tikai konstellációk, sokat változott, sokat ko­molyodott az ügy. A makrapipás polgártársak átértve a helyzet nagy horderejét, a szokottnál több kongressust tartanak a sétányi parlament ló­cáin , fontos képpel hiteles referádákat cse­lekszenek világrenditő­­l meg új események felől s a bekövetkezhető fejleményekre nézve éles combinatió után bölcs indítványokat rak­nak garmadái , melyek a haza jövőjére elha­tározó befolyással bírnak. Sajnos, hogy nincs jelen a kormánynak valamely képviselője e diplomátiai tárgyalásokon, mert a helyzetről kimerítő­­belátást nyerve, az itt tétetni szo­kott indítványok alapján minden alkalommal, minden véletlen esetén a leghelyesebb állást lenne képes elfoglalni szemben az európai nehéz viszonyokkal. A congressusokon a szellemi világosságot a „Lámpás“ hinti szerte. Tán ennek köszön­hető, hogy tisztán lát az igen tisztelt con­­gressus közönsége s oly alaposan képes kö­vetkeztetni a jelenből a jövőre. Halljuk, hogy áll a világ!? Franciaországban furcsán állanak az ak­­ciók. A franciákat egészen leverte a burkus, úgy, hogy nem tudják magukat összeszedni. Most már nálunk a szélsőbalodal győzött. A nép fölkelt, kikiáltotta a respublikát, Roche­­fort-ot kiszabadította börtönéből és megvá­lasztotta köztársasági elnöknek. Sőt — mint Vajas Imre bácsi mondja — a császárné el van fogva és zár alá téve őriztetik. Sok ez egy szuszra atyámfia, sok ! Burkusországban már egészen máskép megy. A király kiadta parancsolatba, hogy Párisból egyenest Makóra vonuljon a hadierő. A burkusnak nagyon tetszik ez a mi orszá­gunk, de nem akarja elfoglalni, csak épen, hogy no hát, ne­m látni akar bennünket ! Hát az ánglus ? Az ánglus nagyot akar. Ki akar tér­ni a róm. kath. hitre. A pápát már invitálja is magához Maláta szigetére. Védelme alá akarja venni az istenadtát az ellenség ellen. Ha nem kell a pápa a róm. katholikus világnak, majd kell neki ! Venecia pedig erre azt mondja, hogy neki nincs ellenére, ha a pápa Máltába megy lakni, hanem szeretné, ha a burkusokkal egye­sülve, bevonulna Berlinbe és Berlin az övé is lenne, ne csak a burkusé, mert hát az igazat megvallva — neki bizony egy kicsit sok az a birodalom, ami van. No, de a lengyel meg egészen más for­mán vélekszik. Ő nem akar egyebet, mint­hogy összeadja magát Magyarországgal, aztán együtt harcol velünk a török nemzet ellen, akivel mindig legtöbb baja volt. Csak a múlt esztendőkben is hogy meg lettek verve a lengyelek egy török basa által, most akarják -­­e neki a tromfot visszaadni, ha még élne vala­hol az az a bizonyos török basa. A diánus pedig nagyon mérgesen készü­lődik a csatára a római pápa ellen, ő nem akar beleavatkozni ebbe a mostani háborúba, csak azt kívánja és követeli is , hogy ez az ő részére üssön ki jól és legyen neki benne valami nyeresége. Követséget küldött a fran­ciához is, meg a burkushoz is, hogy neki csupán vagy Spanyolország kell , vagy pedig a monakói haza, megelégszik akár egyikkel, akár másikkal. Az olasz már harcba van. Segít a francia nemzetnek. 100,000 katonát küldött a tűzbe és már kimondta a határozatot, hogy legyőzi a Bismarkus gróf csapatát. Garibaldi a római birodalmat tegnapelőtt foglalta el. Vele van Túrr tábornok is, meg Klapka is. Hát hazánknak miként folynak sorai? Kilenc millió, meg tizenhét muszka áll a grá­­nicon. Ezek fognak bejönni hazánkba. Már sokan közülük idebenn is vannak. A muszka főhldivezér Nagy-Körösön négyszázezer porció uborkát és százezer mázsa jóféle (ennivaló) erős lúgot rendelt meg a kozákok számára. A makói sör is nagy keletre számíthat, a káposzta torzsának pedig naponként emelke­dik az áglója. A honvédség már be van szólítva és künn van a határszéleken. Hogy még idebenn is látunk honvédeket , az csak szemfény­vesztés. És hogy Magyarországban is megkezdő­dik a háború, az már bizonyos szent, még csak azt nem tudni, micsoda nemzet ellen, hanem nagyon véres harc lesz. Meg aztán, hogy az országgyűlés is ki­mondta volna, hogy hát minden fegyverfogható ember rukkoljon be. Be is rukkol már 16 esztendőstől 45 esztendősig mindenki, még tán az asszonyokat is elviszik. íme tisztelt olvasó, ezek az aurópai tit­kos konstellációk Szegeden, melyekről tudom, még fogalommal sem bírtál eddig. Azért ajánlom, jó lesz azokban a palánki sétányon tartandó fontos haditanácskozmá­­nyokban minél gyakrabban résztvenni ! Kék diacynthá­ tott csapatok rohammal foglalták el a fran­ciák positióit. A porosz csapatok egy része a csatasoron kívül tartalékban maradt, de ve­zetőik állítása szerint a franciák golyóitól sokat szenvedtek, noha nem álltak tűzben, hanem a csatavonaltól mintegy 4,000 lábnyi távolságban voltak elhelyezve. Azt hiszik, hogy a mitrailleusok, melyek közül négy hasz­nálható, kettő pedig használhatón állapot­ban jutott a poroszok kezeibe, lőttek oly tá­volra. A francia csapatok iszonyú ágyutűz kö­zepette vonultak ki positióikból Gross-Ros­­seln, Forbach és Eylingen felé. A porosz csa­patok kimerülése folytán, üldözésekre gon­dolni sem lehetett. Ezek az évét az elfoglalt positiókban töltötték Saarbrück majdnem egé­szen leégett, St. Johann igen sok kárt szen­vedett. A Steinm­etz-hadtest a poroszok állí­tása szerint, legalább 3.000 halottat és sebe­sültet vesztett. A franciák valószínűleg szintén nagy veszteségeket szenvedtek, noha ige­n jól fedött positióik voltak. A franciák vesztesé­geit 1500 emberre teszik. Én a francia katonákkal és nem a fran­cia polgárokkal folytatok háborút. Utóbbiak ennélfogva személyük és vagyonuk tekinteté­b­en teljes biztosságot élvezendnek mindaddig, míg a német csapatok ellenei ellenséges vál­lalatok által saját magukat az oltalmi jogtól meg nem fosztják. A parancsnokok rendszabályokat fognak megállapít­ni azon községek és egyes szemé­lyek ellen , kik a hadi szokásokkal ellentét­be helyezik magukat, a parancsnokok azon­­képen szabályozni fogják mindazt, a­mi a requisitiókra, a német valuta értékkülönbö­zetére és a csapatok l lakosság közötti egyes forgalomra vonatkozik. Mi történik Berlinben. Ha a franciák veresége után feszült figye­lemmel néz Európa szeme Pakisra, melynek méhében forrnak a még talán ezután bekö­vetkezendő nagyszerű események anyagai; szintoly érdekes, habár egészen másnemű je­lenetek tárulnak szemeink elé Berlinben, a porosz fegyverek első szerencséje után. — Amott sötét, mogorva kép, itt ragyogó arc, ittas öröm, amaz a megvert, emez a diadal­mas fél anyja. Lássuk tehát most a berliniek örömét, amint azt a bécsi „N. Fr. Presse“ berlini levelezője rajzolja, természetesen patriotikus lelkesedéssel irt sorokban, amikben tehát itt­­ott egy-egy kis túlzás elkallódik. A levél augusztus 6-dikáról kelt s így hangzik: A weissenburgi csata első diadalhíré­­nek megérkezése óta a siker iránt m­inden aggodalom elenyészett Berlinben. A győzel­met most már bizonyosnak és már egyik vagy másik kudarcot is akadálynak alig tart­ják. Meg kell vallani, a vezénylő személyek, kik a Rajna mellől teszik intézkedéseiket, tud­nak a viszonyokkal számolni. A magunk be­vallott nagy veszteségei felől még nem tud­tunk meg közelebbi részleteket, de mintegy a győzelem bérét, vagy abból valót a közön­ség előtt közvetlenül feltüntetik a francia hadi­foglyok első szállítmányát. íme a turkok és zuávok a maguk valóságában, nézzétek Erd­élyors­zág napjai 1847—1848. és 1849-ben. (Történeti vázlat.) (Folytatás.) Brassó bevétele. Itt még az nap egyesült erővel a miein­ket megtámadván, gyönge sáncaikból csakha­mar kiszok­ták s a Besztercére vonulókat egé­szen Wallendorfig üldözék. Innen junius 23-án Grotenhjeim Borgóra meg a társaságot, melytől megóvtunk titeket, és most hadd kérdezzék a foglyok maguk, mint egykor „papa Vrangel“ e jó város for­radalmi lakóitól: „Berliniek, hogyan tetszik ?“ Megvárom, szörnyebb népet alig képzelhe­tünk, mint a sivatagnak e citromsárga, félénk és vadtekintetű fiait, kik tegnap teher- és állatszállító kocsikon az anhalti pályaudvarra érkeztek. A franciák kellemes ellentétet ké­peztek az afrikaiakkal, csakhogy ép oly ron­dán voltak öltözve, egyenruhájuk tarka színe el volt kopva, kabátjaik és köpenyeik rész­ben igen szomorú állapotban voltak. A franciák valamennyien sapkát, az afri­kaiak fez-t vagy turbánt viseltek, utóbbiak majdnem kivétel nélkül mezítláb voltak. A foglyok tömegéből minden vagyonban néhány porosz fasik­er emelkedett ki, virággal vagy koszorúval a sisakon.­­ A francia tisztek, kik másodosztályú coupékban ültek, leeresz­tettél­ a függönyöket és alig mutatták magu­kat; sebesültek is voltak a vonaton. A kö­zönség tapintatosan viselte magát, tapsolt a fedező katonaságnak és szivarral kínálta a lépést haladó foglyokat, mit ezek illedelmesen fogadtak; jelek által s itt-ott német nyelven köszönték meg. Az alsósziléziai pályaudvarra érkeztek, de úgyszólván csak a sör után nyúltak, az árpadara levest nem érintették. Különösen annak látszottak örülni, hogy az őket kiszolgáló nők majdnem kivétel nélkül francia nyelven szóltak hozzájuk, s a szívé­lyes gazdasszonyoknak kezet csókoltak és letépték vállrojtjaikat, és azokat odaadták nekik emlékül. A turkok csak vizet ittak és máshoz nem nyúltak ; a tisztek, kik igen le voltak verve, sem ettek sokat és megelégedtek né­hány pohár borral. A foglyok különben igen beszédesek voltak; magam hallottam, miként szidták és átkozták a háborút, melyet Fran­ciaországban csak néhány szájhős kívánt, és mely már annyi vérbe került. Vezérek, tisztek, katonák valóságos cso­dának tartották, hogy a németek azon golyó­zápor dacára, melyet Weissenburgnál rajok szórtak, mégis egészen odajutottak soraikhoz , és mikor ott megkezdték a gyorstüzel­és­t, már nem volt maradásuk, a franciák elvetet­ték fegyvereiket, és mindenki örült, hogy tért vissza, hol tábort ütött s a hadsereget rendezé. Bem hírét vévén az oroszok északon tett betörésének, Deésnél azonnal hadat szerve­zett volt, melylyel junuis 26-án (1849) Besz­tercére sietett, hogy Grotenhjeimet Bukovinába visszaverje. Grotenhjeim, amint Bemnek Besztercére előnyomulását megtudta, tüstént fegyverbe pa­rancsolta katonáit és Bem ellen Wagen­dorfra indult. Itt jun. 27-én (1849) a magyarokat egész erejével megtámadá. A mieink jó ideig vitézül ellenálltak, de a túlnyomó orosz erőnek végre engedni kényszerülvén , csatarendben visszahúzódtak Jádra. Grotenhjeim ismét régi szállására, Borgóra ment vissza. De minthogy Bem másnap újra Wallen­­dorfra jött s ott megerősített hadállást fog­lalt, hogy mihelyt a hadszerek és csapatok­­­­Vásárhelyről megérkezendnek , támadást intézzen az oroszok ellen : ez Grotenhjelmet, arra inditá, hogy Bemet megelőzze és Wallen­dorf ellen nyomuljon. A mieinket a nem várt megtámadtatás igen nagy zavarba hozta s hátat fordítván az ellenségnek, futva futottak Besztercén át Sze­­redfalvára. Grotenhjeim ismét csak régi hadiszállá­­sára tért vissza, nem lévén szándéka addig az ország helyébe előnyomulni, mig Lüders is ki nem fejtette délen egész haderejét s meg nem kezdette a jul 7-re határozott valóságos támadó műveleteket. Ezalatt Bem, Szeredfalván erős helyőrsé­get hagyván, Tekére ment, hogy itt a várt segélycsapatokat bevárja s Grotenhjelmnek netalán Deésre nyomulását megakadályozza. Mig a magyar ügyek éjszakán jun. hó­napban (1849.) egyre roszabb fordulatot ve­­nek, azalatt délen is nem kevesebbé kedve­zőtlenül kezdettek fejlődni az események. Lüders orosz tábornok jun. 18-án Oláh­országból két irányban tört be délen Erdélybe, t. i. maga a fősereggel a tömösi szoroson, melyet jun. 20-án két órai konok harc után megvívott; Engelhardt vezére pedig a törzs­­várin, melynek ostromlása már sok véráldo­zatba került az oroszoknak, midőn a tömösi szoros elvesztésének hírére elkedvetlenedett magyar sereg hátrálni kezdett s elvonult Há­romszékre, hogy a tömösi csatavesztés után odamenekült Szabó őrnagy csapatainak hátra­maradt romjával egyesüljön. Lüders Tömös elfoglalása után Brassó ellen nyomult s miután a magyarok által előbb kiürített külvárosokat minden kardcsa­pás nélkül elfoglalta volt, a várkastély pa­rancsnokát Szydlowszky őrnagyot azonnal meg­adásra szólította föl. De Szydlowszky határozottan visszautat.

Next