Szegedi Híradó, 1870. július-december (12. évfolyam, 78-156. szám)

1870-08-14 / 97. szám

Melléklet a „Szegedi Híradó“ 97-ik számához csak életét menthesse meg. Itt csak azt is­métlem egész hűséggel, a­mit a franciák be­széltek, sőt némelyek folyékony német nyel­ven : Eliasz fiai voltak. Mit fognak a veszte­ségi jegyzékek beszélni. Egyes testőr­ezredek itt már utasítást kaptak, hogy századonként 70 embert azonnal indítsanak útnak. — Em­berekben és gyakorlott katonákban nincs hiány, de ami magasabbra becsülendő, egy panaszos hang sem hallatszik, az általános szó ez. Bármint vérezzünk, bárkit kelljen is siratnunk, nin­cs ár, melyet sajnáljunk, hogy a békerontót meggyőzhessük és megalázhassuk a francia chauvinisták gőgjét ! A diadal fölötti öröm és általános ujjon­­gás jelenetei, melyeknek itt mindennap tanúi vagyunk, alig érhetnek nagyobb fokot a teg­napi est eseményei után. Alig csillapodtak le a berliniek az első francia foglyok látása után, már­is új izga­lom támadt: „Megint történt valami!“ — „De micsoda?“ — „Föl a hársak alá!“ — És a tömegek ismét sű­rün a királyi palota előtt álltak. Majd azt beszélték, hogy Fri­gyes Károly herceg győzött, de súlyos sebet kapott, majd a koronaherceg törte ki a lábát, elég az hozzá, hogy az emberek mindenféle rémlátással mulattak és vadon összevissza kiabáltak. Egyszerre Bonin tábornok lép ki az er­kélyre és felolvassa a wörth­i győzelemről és a német hadsereg („észak-német szövetségi hadseregről“ hivatalos rendelet folytán szólni sem szabad többé), újabb fegyvertettéről szóló jelentést, és most kitört az örömrivalgás: „Királyné!“ — kiáltó a tömeg; a királyné megjelen és az ezrekre menő chorus elénekli most az „Erős vár a mi Istenünk“ kardalt; erre más dalok következnek: „Die Wacht am Rhein“, „Das deutsche Vaterland,“ mintha serenadot tartanának. Most, az ég tudja hon­nan, egy kocsi trombitás jelen meg, a tömeg hozzájuk csatlakozik, lámpák, fáklyahordók tűnnek elő, és vonulnak utánuk, bengáli tűz lobban föl, egyes házak kivilágíttatnak, és még nem is hallatszott semmi bizonyos. Reg­sitá a felszólítást: miért Lüders elkezdte lő­­döztetni a kastélyt. Egy nap és egy éjjel szünet nélkül ágyaztatá már a legnagyobb erőfeszítéssel , midőn jun. 22-én (1849 ) reggel a helyőrség feladta a várat. És igy Brassó újra a szövetséges hadak kezére került vissza. Portyázások Székelyföldön. — Sepsi-Sztgyörgy és Fogaras meg­hódítása a szövetségesek által. Brassó elfoglalása után Lüders Hasford tábornokot és az eddig Moldovában állomá­sozó Levi ezredest jun. 23-án Székelyföldre Kezdi-Vásárhely ellen küldé, hogy ezek a székelyeknek Szebennel való összeköttetését elvágják; maga pedig Brassóban maradt, hol jun. 25-ig az osztrák hatóságok visszahelye­zésével foglakozott. Hasford és Levi majd minden ellenállás nélkül foly­taták útjukat. Jun. 25-én (1849 ) Kézdi-Vásárhelyre ér­kezvén, jelentéktelen harc után a várost el­foglalás A kivonult magyar had pedig Csik-Szere­­dára ment, követve az osztrákoktól megfélem­lít lakosok nagy kísérete által. Eközben Lüders is megindult Brassó­ból a Székelyföldre, rabolván és pusztítván mindenütt, amerre csak halad vala. Jun. 29-én (1849.) már Sepsi-Sztgyörgyön portyáztatott. Jun. 30-án (1849) Hasford Kézdi-Vásár­­helyről azon hírrel tért vissza, hogy a széke­lyek teljesen le vannak csendesülve. Lüders tehát most oly tervet készített, mely szerint, Hasforfot Brassóban hátrahagy­ván, maga Nagy Szeben ellen induland. E célból a Feketehalomnál levő előhadat Engelhardt alatt Fogasra inditá, maga pedig a sereg zömével e városban ütötte fel főhadi­szállását. Itt a székelyek uj mozgalmairól ér­tesül , miért is egyelőre felhagyott Szeben el­foglalásának tervével s egy hadosztályt Iler­­mány alá küldött Gaál Sándor székelyei el­el­len ; egyszersmind pedig Clam-Gallas osztrák tábornoknak is, ki még jun. 23-án (1849.) át volt kelendő a vöröstoronyi szoroson, meg­üzente, hogy Törcsvárnak fordítsa meg út­ját s minél előbb Brassónál foglaljon állást. A Hermány alá küldött orosz csapatok inkább csak portyázással tölték az időt, anél­kül, hogy komolyabb nyílt harcba bocsátkoz­tak volna. Lüders július 2-án (1849.) Adlerberg és Jessauloff tábornokokat küldte a székelyek ellen, kik közül az első Kökösre ment, az utóbbi pedig Szent­ Péternél maradt, hogy onnan a tartalék­sereget fedezze. Adlerberg elűzte ugyan Kökösről Gaál Sándor előhadát, mely most Uzonba vonult ; de midőn az üldözött magyar sereget itt újra gél­es hirek érkeznek az elfoglalt hat mi­­trau­leuseről, 30 ágyúról, sasok­ és zászlók­ról és a magentai herceg futásáról. De úgy látszik, mi is drágán adtuk meg az árát, és még több áldozatunkba került, talán a saar­­brü­ckeni diadal, melyet ismét elfoglaltunk. Eddig ugyan a mi zászlóinkhoz van kötve a győzelem, de a legnagyobb munka még hátra van. Ha ez így tovább megy, úgy azok­nak lesz igazuk, kik rövid tartamú háborút jövendöltek. Ha minket vert volna meg Na­poleon Weissenburg, Wörth és Saarbrücknél, ugya ma bizonyosan egy második Villafranca előtt állnának. De oly könnyen ez egyszer nem szabadul meg, megtámadó, megveretett s a kökösi hídhoz nyomatott vissza, hol is az időközben odaér­kezett Jessauiofffal egyesült. Lüders, értesülvén a tábornoknak Szé­kely­ Földön sikertelen működéseiről , julius 4-én (1849.) maga vezette hadát Prásmárra, honnan másnap Gaál Sándort három oldalról megtámadd. A mieink átlátván itteni veszélyes hely­zetüket, anélkül hogy komoly ellenállást kí­sérlettek volna meg, elvonultak Sepsi-Szent­­györgyre, midőn pedig Lüders egy hadosz­tálya ide is követné őket, ismét tova Csík­szeredára. Lüders, Uzon és Sepsi-Sztgyörgy őrize­tére két hadtestet hagyván , maga a szebeni útra indult, hogy a legközelebb megérkezendő Clam-Gallam osztrák tábornokkal magát össze­köttetésbe tegye és a magyarokat Szebentől elvágja. E végből jul. 11-én (1849.) Engelhardt tábornokot előre küldötte Fogaras ellen. Ez jul 12-én három oldalról támadta meg Foga­­rason a magyar őrséget s jóllehet az ilynemű megtámadtatás által igen veszélyes helyzetbe jöhetett volna , azonban gyors és ügyes had­mozdulata által­ — hátrahagyván podgyászát és minden hadiszereit — sikerült mégis kime­nekülnie az ellen kerítő hálójából. Engelhardt ezután bevonult a városba s itt bevárta Lüders fővezért, aki Clam-Gallas Brassóhoz érkeztének hírére azonnal odament, hogy e helyen állítsa fel a központot, hon­nan azután Nagy-Szeben ellen lesz nyomu­landó. A besztercei, s­z­eredi al­v­a­i és sepsi­szentgyörgyi ütközetek. — Bem be­törése Moldovába. Az 1849. jun. 28-iki wallendorfi csata­­vesztés után Bem — amint láttuk — Szered­­falvára ment, bevárandó itt a Maros-Vásár­helyről érkező segélyt; Grotenhjelm pedig régi hadszállását tatta meg Borgónál, hon­nan , Wallendorf tájékára portázó csapatokat küldte ki. Ez Bemet arra bírta, hogy julius elején Szeredfalváról Wallendorf ellen nyomuljon s kivervén onnan az orosz helyőrséget, hadál­lást foglalt, hogy a Székelyföldről érkezendő segélyt elvárja. Grotenhjelm erről értesülvén, Bem tervé­nek megakadályozása és Lüders hadművele­­teteiről szerzendő tudomás végett jul. 4-én (1849.) egy osztrák-orosz hadosztályt küldött Maros-Vásárhely ellen, mely azonban a vitéz helyőrségek által megakadályoztatok célja el­érésében, s csak annyit vihetett ki, hogy Lü­­dersnek Brassó környékén táborozását kikém­­lelé s Grotenhjelmnek hírül hozá. Julius 7-én (1849.) Bem Kusmára egy Zázlóaljat küldött, hogy Grotenhelmet balolda­nodák, egyetem és jogakadémiák újjászerve­zéséről. — Aigner Lajos bizom­ánya. (B e k ü l d e t e 11.) Az államvaspályánál sok sajátságos tüneményt és intézkedést ész­lelhetni, melyeknek voltaképeni oka nem tuda­­tik s csak megfejthetlen talányként állnak a lai­kusok előtt, így többek közt a szegedi állo­máson közelebb azon üdvös szokás jött di­vatba, hogy a váróterem és éttermek ajtajá­ban álldogáló őrök a menetjegygyel ellátott utazókat vonakodnak a pályaudvarra kibocsá­tani mindaddig, m­íg a vonat indulását jelző csengetés meg nem történik. Az ezen célta­lan paradirozás fölötti méltó boszankodást nagyban fokozza a faragatlan bak­terek nyeg­lesége, kik magas méltóságuk teljes érzeté­ben „ich verbiete“, „ich lasse nicht !“-féle udvarias kifejezésekkel adják tudtára a kö­zönségnek — s pedig a művelt közönségnek is — a rettenetes ordrét, Így aztán a jám­bor utazóknak ott kell kucorogniok a váró­­vagy éttermek fojtó gőzében, míg meg nem szólal a megváltás csengetyűje. Mi célja le­het ezen boszantó eljárásnak, nem tudjuk, mert az utazók előbb úgy sem ülhetnek a vonatra, míg az illető konduktor ki nem nyitja a kocsik ajtait. Talán attól tartanak, hogy valamelyik utazó­ fél elszökik a t­enet­­jegygyel ? / Jószág-statisztika. Szeged vá­ros külső legelőin következő számmennyisé­gekben mutathatjuk be a t­. évi jószágte­nyésztés­t: Az alsó részen volt (helybeli jó­szág): 796 ló, 2715 szarvasmarha, 42,762 juh, 194 sert­és, 134 szamár; felsőrészen: 898 db ló, 4307 szarvasmarha, 27,068 juh, 37 kecske, 1909 sertés, 77 szamár.­­ Ezek után legelődij: szarvasmarhától 2 frt, juh 25 kr, kecske 30 kr, sertés 60 kr, szamár 40 kr.­­ Rab-statisztika. A szegedi vár­ban múlt jul. hó végével 394 rab élelmezte­­tett. Elfogyasztottak pedig e hóban 9991 adag ételt és 1498­2 kenyérrészletet, összesen 1923 frt értékben. — Megjegyzendő, hogy a fönnebbi létszám csak a Pétervárról jut, vége­sen nyugtalanítsa s a portyázással felhagyni kényszerítse. Azonban Pachoff egy orosz hadosztálylyal Kulmán a mieinket hirtelen meglevpén, szét­­ugrasztotta. Julius 9-én Grotenhjelm parancsott ka­pott Miskolcról Paskievics fővezértől, hogy a fősereggel egyidejűleg kezdje meg Erdély­ben is a hadműveletet és nyisson annak tért az élelmezésre. Grotenhjelm tehát jul. 10-én (1849.) meg­támadta Bemet Wallendorfnál s rövid ágyu­­harc után Besztercére kényszerité. De alig hogy a tábornok ide érkezett, már is Pachoff, Wladislawkiewich és Spring­insfeld orosz tábornokok közeledtéről ér­tesül. Besztercéről tehát azonnal tovább in­dítá társzekereit Szeredfalvára, hová néhány órai heves harc után maga is követé azokat. Szeredfalván megérkezte után mindjárt hadállásba helyezkedett az esetre, ha az oro­szok által újra megtámadtatnék. De Grotenhjelm kifáradt hadát a beál­lott est homálya Besztercén letartóztatta. Grotenhjelm ezután felhagyott egy időre a magyarok komoly megtámadásával s se­regét Wallendorfnál rendezv­én, Pachoff tá­bornok alatt Bessenyőnél előhadat állított föl őrségül. E közben Bem elhatározta magát délen próbálni hadiszerencét, mire leginkább annak tudata indítá­lt, hogy a Székelyföld elvesz­tése rá nézve igen nagy veszteség fogna lenni. Miért is Szeredfalván Damaszkin alatt egy hadosztályt hagyván, maga a fősereggel jul. 11-én éjjel Maros-Vásárhelyre indult. Itt a hadsereg szervezése és a hadiszerek rende­zése végett néhány napig időzött, ezután pe­dig Csik-Szeredára ment, hova jul. 16.(1849) érkezett meg. Grotenhjelm megtudván Bemnek Maros- Vásárhelyre távozását és hogy Damaszkin Székesföldről segítséget vár, hogy ezt meg­akadályozza, jul. 16-án (1849.) Damaszkint Szeredfalvánál megtámadta s az erre előké­­szülve nem levő magyar sereget ez állás el­hagyására kényszeritette. A magyarok előbb Szentgyörgyre, innen pedig Szász-Régenre mentek. Grotenhjelm nem követé ide a mieinket, hanem Pachoff alatt egy csapat őrséget hagy­ván Szeredfalván, maga jul. 17-én (1849.) a sereg zömével visszatért Besztercére. Ezalatt Bem Csik-Szeredán hadatt gyűj­tött s jul. 19-én harcra szerelvén 20-án Gaál Sándor vezérlete alatt Clam­ Gallas osztrák tábornok ellen küldé; maga pedig az Ostoz szorost ment kikémlelni, mint amelyen Moldo­­dovába lesz betörendő, hogy a moldvaiakat az oroszok ellen fellázítsa. Jul. 22-én (1849.) pedig Gaál Sándor Cáfolat. T. szerkesztőség! Részrehajlatlan igazságszeretetében bíz­ván, remélem, hogy cáfoló soraimnak becses lapjában helyt engedend. A „Szegedi Híradó“ utóbbi számában megjelent, a helybeli szr. hitközségre vonat­kozó közlemény helyreigazítására szabadjon megjegyeznem, hogy: 1) a nevezett összeg nem az elöljáró­ság, hanem az egyedül illetékes képviselőség által, és pedig a legkorrectebb módon, túl­nyomó szavazattöbbséggel —20­­10 ellen — en­gedélyeztetett ; 2) a kérvényező tanító állítólag 800 frtnyi évi fizetése 200 írttal fölebb nem emeltetett, mert az most is a tanítók szá­mára megszabott drágasági pótlékkal együtt mindössze csak 800 frtot húz; után indult, hogy vele együttesen Clam Gallast Brassóba visszanyomja s igy a moldovai utat az osztrákoktól megtisztítsa. Célját elérvén, jul. 23-án (1849.) Gaál Sándor alatt Szemeria körül egy hadosztályt őrségül hagyott, maga pedig átkelt Mol­dovába. Ezt meghallván Clam-Gallal, osztrákjai­val azonnal Szemeriához sietett, hogy Gaál Sándort onnét elűzvén, Szebennel összekötte­tést eszközöljön. A magyarok több óráig vitézül védék ma­gukat az ellennel szemben, mig végre az est homálya véget vetett a csatázásnak s Gaál Sándor Sepsi-Szentgyörgyre vonult, hol tábort ütött. Clam-Gallas pedig jul. 25-én (1849.) Hermányra ment vissza. E nap Bem is visszajött Moldovából eredmény nélkül , minthogy proklamatioi a moldovaiaknál nem találtak visszhangra. Nagy-Szeben bevétele. Amint Bem­csik-Szeredán hadereje ki­egészítésével foglalkozik , azalatt Lüders meg­kezdette délen a hadműveletet a vöröstoronyi szoros és Nagy-Szeben ellen. Ugyanis Fogarason, hova még jul. 14-én megérkezett vala, jul. 17-én seregét rendez­vén s a Clam-Gallas haderejével való össze­köttetés biztosítása végett egy ötcsapatot hátrahagyván, maga jul. 18-án (1849.) a se­reg zömével a vöröstoronyi és szebeni útvo­nalon az előreküldött Engelhardt után indult. A mieink Lüders közeledtének hírére Fenyőfalvánál foglaltak állást; de midőn ész­­revevék hogy Engelhardt őket bekeritni szán­dékozik , gyors mozdulattal Talmácsra vonul­tak s itt újra hadállásba helyezkedtek. Lüders jul. 19-án (1849.) este Vörösto­ronyhoz érkezett s másnap korán reggel meg­támadd a magyarokat Talmácsnál. Ezek egy ideig védék magukat, de ama hírre, hogy az oroszok őket bekeríteni ké­szülnek, a szorosnál levő sáncban csak gyenge őrséget hagyva, visszahúzódtak a veszteg­­zárba. Erre Lüders megrohanta a sáncot s rö­vid pár órai hadakozás után megvévén, az őrséget fogolylyá tette. Ezután a vesztegzárban elhelyezettek el­len ment, kiket szintén rövid harc után meg­futamítván, Oláhországba kergetett, hol egy török őrcsapat velök a fegyvert letétette. Lüders juh 21-én Szeben ellen indult s minthogy az ottani magyar őrség közeledté­nek hírére a várost odahagyta volt, bevonult minden ellenállás nélkül. És így Nagy-Szebent is elveszték a ma­gyarok. (Folytatjuk.) Helybeli i újdon­ságok. JA városi bérház ügye. Az „Éljen a haza“ című pályanyertes terv készítőinek egyike Wegmann Gyula úrral múlt szer­dán csakugyan értekezett és végzett is a nagy bizottmány. Az eredmény az, hogy a bi­zottmány kívánatéra Wegmann Gy.­ul vállal­kozott arra, hogy 14 nap alatt tervét a meg­nagyobbított telekhez átidomítja, úgy hogy mind a négy oldalon kettős épület lesz s nemcsak a felső részek, hanem a boltok is úgy lesznek beosztva, hogy más célra könnyen átalakíthatók legyenek. Minden fölösleges fény­űzés lehetőleg mellőztetni fog. Ha ez átido­­mított terv a bizottmány által jóváhagyatik, akkor ettől számítva 6 hét alatt W. ar el­készíti a részletterveket is, magyarázat- és költségvetéssel együtt. Mindezekért pedig, ha munkájával kész lesz, kap összesen 1200 irtot, ami ugyan nem sok.­­ Megemlítjük itt mindjárt, hogy W­e­g­m­a­n­n Gy. ul, e derék svájci szüle­tésű építész, amint a pályanyertes tervéért járó 500 irtot fölvette, ez összegből azonnal 100 irtot tett le a helybeli sze­gény­ alap javára. J Beküldetett hozzánk: „A tanügyi reformról.“ Egy jogtanár nézetei a középta­j­t I J 1 F.B '.Jaf il J.l I »■ felé ideszállított foglyokkal jött létre; azoly­ban hogy ez a várban jelenleg őrzött rabok létszámát híven fejezné ki, alig hihető, mert valószínűleg lesznek ott számosan olyanok is, akik privát élelmeztetésben részesülnek. — Kéjvonatok. A Sz.­István ünne­pély alkalmából f. hó 20-án kéjvonatok Ora­­viczáról , Báziásról, Temesvárról és Szegedről Pestre igen mérsékelt menetárral fognak köz­lekedni és a közbenfekvő állomásokon utazó­kat fölvenni. Elindulás: Oraviczáról 9 óra, Báziásról 10 óra 25 perc délelőtt, Temesvár­ról 3 óra 7 perc és Szegedről 8 óra 15 perc délután. V­isszajövet: Bezárólag augusz­tus hó 26-áig tetszés szerint bármely sze­mélyvonattal (gyorsvonatok kivételével). Bő­vebbet a kifüggesztett h­idetmények érte­­ten­k — Egy pesti f­ü­s­z­e­rk­e­re­s­ke­désben egy jónevelésben részesült ifjú mint tanonc nyerhet alkalmazást. Bővebb felvilágo­sítás nyerhető Vitkovszky Lőrinc rajztanárnál tükör-utca 60. szám. — Lapunk mai számához van mellé­kelve a „Magyar kölcsönös biztosító­ bank“ fölhívása.

Next