Szegedi Híradó, 1871. január-június (13. évfolyam, 1-78. szám)

1871-04-02 / 40. szám

1871. Ti­zen­harmadik évfolyam. / 40-ik szám. Vasárnap, április 2-án. POLITIKAI ÉS VEG­Y EST A HÍ­VA GM­U KÖZLÖNY. Megjelen. h.tenkint 3-szor, szerdán, pénteken és vasárnap reggel. Szerkesztőségi iroda, hová a lap szellemi részét illető közlemények külden­dők : iskola-utca, Vadász-ház, l­ső emelet. Kiadóhivatal Burger Zsigmond könyvnyomdájában, hová az előfizetési pénzek küldendők. Előfizetési föltételek: Szegeden százhozhordással és vidékre postán- Helyben a kiadóhivataltól elvitetve: e egész évre . . . 8 frt. | Félévre . . . 4 frt- Egész évre . . . 7 frt. | Félévre . . 3 frt 50 kr. Évnegyedre ... 2 frt. ' Évnegyedre ... 1 frt 75 kr. Hirdetések fölvétetnek : Szegeden a kiadóhivatalban, Pesten­­Neumann B. első magyar hirdetési irodájában, kigyó-utca­­i szám . Bécsben Hausenstein & Vogler (Neuer Markt 11), Oppelik A. (Wollzeile 22) és Mosse Rudolf (Seilerstätte 22) hirdetési ügynököknél; Maria m­. Frankfurtban G. J.­ Daube & Cp. és Mosse Rudolf hirdetési expeditiójában; Lipcsében Eugen Fort, Parisban Havas, Lafitte, Bullier & Cp. (Place de la Bourse 8), Prágában, Münchenben, Nürinbergben, Strassburgban, Zürichben és Hamburgban Mosse R. hirdetési irodájában. Hirdetések díja: A hathasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 1­kr., két­szerinél 5 kr., többszörinél 4 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beigtatás mellett ked­vezőbb feltételek alatt vétetnek föl. Kincstári illeték minden egyes beigtatásért 30 kr A „Nyílttéri­ben a négyhasábos petitsor igtatási dija 15 krajcár, a „SZEGEDI HÍRADÓ“ I. évi második évnegyedére. A folyó év első negyede lejár­ván , ez alkalomból bátrak vagyunk lapunkat továbbra is a t. közönség szives pártfogásába ajánlani, s különösen évnegyedes előfizetőinket, kiknek elő­fizetésük március hó végével lejár, föl­kérni , hogy előfizetéseiket mielőbb meg­­nyitni szíveskedjenek. Minden igény kielégítése végett fönntartjuk a két és egy hónapos elő­fizetést is, amazt 1 frt 40 kr. ezt 70 kr. díj m­ellett. A többire nézve az elő­fizetési feltételek lapunk homlokán ol­vashatók. Az előfizetési pénzek beküldésére ajánljuk a postai utalványok igénybe­vételét, mint amely legcélszerűbb és legkevesebb (5 kr.) költséggel jár. Olaszországi állapotok. Európa légköre az 1848-iki forrada­lom óta még nem volt annyira telítve fojtó és gyúlékony párákkal, mint je­lenleg; a fölrobbanás veszedelme részint már bekövetkezett, mint Franciaország­ban, részint fenyegetőzik, mint Spanyol- és Oláhországban. Ita nem sikerül a lázongás féktelen szellemeit a rend és törvényesség korlátai közé szorítani, oly események következhetnek be, melyek­nek h­ord­ereje egyelőre még be nem látható. A hullámzás, melyet a francia-po­rosz háború megindított, tőszomszédsá­gunkban, Ruméniában, különösen érezhető és azért komoly figyelmünkre leginkább méltó. Az ellentét, mely a hohenzollerni fejedelmek érzelmei és alattvalóinak ro­­konszenve közt uralkodik, már rég fe­szültséget szült; a szűk helyzet, mely­ben Károly a portához való viszonyánál fogva van és elszigeteltsége oly kínossá tették állapotát, hogy mélaságba­­ esett és miután függetlenségi vágyai a díván erélyén és az európai diplomatának, mely fontosabb dolgokkal volt elfoglalva, ke­gyetlen siketségén hajótörést szenved­tek , a kétségbeesés egy pillanatában kész volt leköszönni. Volt akkor sürgés­forgás a hatalmak képviselői közt, me­lyeket Károly elhatározása igen alkal­matlan időben lepett meg; a diplomata öröködéseinek végre sikerült a párisi békepontok által teremtett helyzetet fön­­tartani, az anarchia áramlatának elejét venni, és a szegény „martyr“ a rábeszé­lésnek engedve, maradt és tovább is ette fejedelmi hivatalának keserű ke­nyerét. Azonban a válság csak elnapolta­vok és a nemzeti gyűlölet lángjai foko­zott erővel törtek ki, midőn a német konzul Bukarestben győzelmi ünnepélyt ült; az általános elkeseredés rögtön vi­hart szült, mely a nemes konzult és tisz­telt vendégeit egy pillanat alatt elsöpörte és pedig oly kíméletlen módon, hogy az ünnep mámorát csakhamar egy igen kellemetlen mindennapiság józansága vál­totta föl. A német konzul a porosz jelen hatalmának büszke öntudatában termé­szetesen tiltakozott a rajta elkövetett erőszak ellen, mely a fejedelem érzé­kenységét is , uny­­ra sértette, és a dol­gok végre oda fejlődtek, hogy a Ghika­­kormány visszalépett; a megürült fau­­teuil-eket egy új „erélyes“ minisztérium foglalta el, mely működését a kamra föloszlásával kezdte meg. Ruménia jelenleg még az egymás sarkába hágó események és tények meg­döbbentő hatása alatt van, de nem szen­ved kétséget, hogy a mesterséges kö­telek alól mielőbb ki fog bontakozni és akkor a harc nép és fejedelem közt csak annál nyíltabb, annál komolyabb és ha­tározottabb lesz, miután Károly mint német és Hohen­zol­lern dobta oda a keztyűt Hogy melyik fél lesz a győz­tes, csak azok nem látják, kik a nem­zeti szívósság önerejét mindig kicsinyük és az idegen elem életrevalóságában még akkor is bíznak, ha az rideg ellentétbe helyezé magát azon alappal, melyből a nedveket szíja. Károly helyzete annál fatálisabb, miután nem hogy az európai diplomatia, de még protektora, Bismarck sem fogja ügyét fölkarolni; a szövetség, mely Po­rosz- és Oroszország, a barátságos vi­szony, mely Berlin és Bécs közt ural­kodik, e tekintetben át nem hágható gá­takat képeznek. Emellett még azon kö­rülmény is döntő, hogy Károly mint po­rosz előőrs, az egyesült és hatalmas Né­metországgal szemben lejátszotta szere­pét ; most lássa maga, ha boldogulhat-e a magára zúdított fanatizmus közepette. Ausztria-Magyarország politikája az Oláhországban bekövetkezhető esemé­nyek és válságok iránt a párisi szer­ződésekben tisztán ki van jelölve; ha a ruméniai dolgok a végletekre kerülné­nek, a garantírozó hatalmak közbenjá­rása és közbelépése elkerülh­etlen. Azon­ban nem szeretnék, ha a mi diplomatánk, mint a legközvetlenebbül érdekelt, egy­oldali­ig fogna egy oly kérdés meg­oldásához, mely az egyesült hatal­mak birószéke elé tartozik és mely az egyetértés kényszere alatt csakhamar el­vesztené fenyegető jellegét. K. L. Pesti levelek a kath­. kongres­­­szusról. ív. A kath. kongreszszust nem közönyös­séggel, mint némelyek hitték, hanem föltűnő érdekeltség- és meleg részvéttel kísérte a kö­zönség. Az ország fővárosában, felsőbb és alsóbb egyházi és világi körökben, mindenütt élénk tárgyát képezték a beszélgetésnek a többség és kisebbségi javaslat szónokai. Kétséget sem szenved, hogy a magas régiókban csakis a többségi javaslattal ro­konszenveznek, míg a kisebbség törekvéseitől idegenkednek, nehogy „a pokol kapujáig“ vi­zessenek. Különös komikuma a szók értelmének, de tény, hogy a kath. kongreszszusban a töbség képviseli a hivő népség kisebbségét, a kisebbségben levő párt pedig a hívők többségét. Számok beszélnek. A többségi javaslatot pártolók között volt 50 pap, többnyire érsekek­, püspökök, és 48 világi, azok között ismét jobbára grófok és bárók, vagy a születési dignitásoknak megfelelő állam­hivatalnoki személyek, kiknek érdemeit és bőkezűségét el nem tagadjuk, de hogy oly irányban képviselték küldőik érde­keit, mint kellett volna, szen kissé kételkedni bátorkodunk. Tekintve, hogy az autonómiában a papi és világi elem egyesülése céloztatik, a fent kitett számok szerint világos, hogy a szabad­elvű kisebbség 52 világi képviselője inkább képezi a világi elem többségét S azt hiszszük, hogy az az 52 világi kép­viselő nem oly „törpe minoritás", hogy ta­nácsos lenne bármily tekintetben ignorálni. Hogy a kisebbségi párt emberei nem el­szigetelten állanak nézeteikkel ; bizonyság erre, hogy küldőiktől, mint Bírtál, Horváth Döme, Halala Péter, bizalmi sorokkal tisztel­te­tték meg. Nem azért hoztuk fel ezeket, mintha kü­lönös súlyt akarnánk arra fektetni, hogy a többségben levő párt emberei iffélékkel nem tiszteltettek meg, hanem hogy leplezgessü­k a tért azok előtt, akik, mivel a kisebbségi javaslat pártolóival rokonszenvezn­ek, vagy a többség elabor­átumát nem tekintik a kath. érdekek föltétlen garantiójának,­­ azért derűre-borura vallástalanok­ és rosz katholikusoknak kiál­tatnak. A kérvényezési jog védelmére még egy­szer sorompóba lépett Bartal György. Határozottan ismételve kijelenté, hogy a kisebbség a kérvényezés jogkörébe távolról sem szándékozik hitelvi tételeket belevonni, s egyedül oly tárgyakra nézve látszik szük­ségesnek azt kiterjeszteni, melyek dogmatikus jelleggel éppen nem bírnak, hanem amelyek az egyház megalakulása és fejlődése óta min­dig változtak, és az idők követelései szerint a társadalmi élet viszonyaihoz idomultak. Hasztalan volt minden erőfeszítés, tudo­mány, logika, — a többség megtagadó a ka­­tholikus 8 milliótól azon jogot, melyet a leg­vastagabb absolutismus sem szokott jelenleg megvonni az elnyomottaktól. Némelyek a többség táborából azt is ál­­líják, mintha a petitionális jognak rettenes visszaélések lennének végkövetkezményei. Rémképeket látnak a jövőben, melyek­nek neve: „nemzeti egyház* és „teljes el­szakadás Rómától.“ Azok, kik nem birják, vagy nem akar­ják megegyeztetni az önállóságot a függéssel, s mind akiben lázadót látnak, aki saját jo­gait is érvény­ben óhajtja föntartani a felső­bb­­ség irányában — azoknak időre van szük­ségük, mint egyik lap megjegyzé , hogy fé­lelmük és elfogultságuk megszűnjék. Ez alkalomból a petitionális jog védel­mére a kisebbség lapja a „Szabad Egyház“ fölhozza, hogy a papok a szentségeket, u. m. keresztséget, bérmálást, oltári szentséget és házasságot ne többé diákul, hanem magyarul, tehát a nép nyelvén szolgáltassék ki. Természetesen azon célból, hogy a nép megértvén papja szavait, azok által lélek­emelő áhítatra gerjedhessen. S tudva van, hogy Mátyás király pár­tolta a katholikusok ezen kívánságát, és Po­zsonyban tanácskozván az ország főpapjaival, oly hazafias buzgalommal karoltatott föl ott ez ügy, hogy elhatároztatott, miszerint az egy­házi szertartások azonnal magyarul végeztet­nek, mihelyt a latin szövegű rituale hiteles magyar fordításban elkészíttetik. Azonban, fájdalom! mint sok egyéb a nemzet műveltségi életére vonatkozó nagy­szerű terv érvényesülését, úgy ezt is Mátyás király kora halála meghiusítá. Az „Erdélyi magyar Agenda” című ma­gyar szövegű rituále elveszett, s maradt mai napig az egyházban a nép nagy tömege által érthetetlen latin nyelv. S hogy mily hathatós befolyása lett volna annak negyedfélszázadon keresztül a nemze­tiség terjesztése és emelésére, a vallásosság áldásos gyümölcsözésére,­­ csak az elfogult­ság tagadhatja. A reformatiónak kezdete és egész tör­ténete hazánkban világosan mutatja, hogy gyors terjedésére nem maradt befolyás nélkül azon körülmény, hogy a nép saját édes anya­nyelvén érthette ez ujitás papjait ájtatosko­­dásaiban. Vajha életbe léphetett volna a magyar nyel­ven végzendő szertartások szabványait tartal­mazó „Erdélyi magyar Agenda!“ Legalább az a sok eloláhosodott parochia, melyről Haynald érsek congressusi beszédében említést ten, ta­­lán még most is*magyar lenne, élő bizonysá­gául annak, mint a „Szab. Egyh.“ írja, hogy csakugyan volt m­ár példa a magyar egyház­ban is a világiak részéről eszközölt kérvénye­­zésnek a liturgikus dologban. A többségi javaslat szerint peti­tionálni, kérvényezni csak oly dolgokban szabad, midőn Rómának tetszik. Sőt tovább megy , mert ez esetben még dogmatikus dolgokban is szabad a hívő közön­­ségnek kérvényezni, így kérvényezett az infallititás ügyében, mint mondják, valamely főrangú társaság, és Rómában a petizió kegyesen fogadtatott. S mégis jogosulatlannak nyilvánítják, ta­lán épp ugyanazok, a kath. autonómia kérvé­nyezési jogát. A szervezkedő gyűlés már b­e is fejezte munkálatát, mikorra e sorok napvilágot látnak. Nem tagadjuk, hogy kellő biztosítékul mi még néhány oszlopot szerettünk volna emelve látni ; mások hasonló okokból mellőzen­dőnek vélték, attól félve , hogy mint fölösle­ges teher alatt ha össze nem roskadna is, de fölötte gyöngítené az épületet. Az alapok egyébiránt a 27-es bizottság többsége szerint olyanok, melyekre idővel to­vább lehet építeni. Az élet, a gyakorlat leg­jobban föl fogja den­teni autonómiai alkotmá­nyunk árny- és fényoldalait. Mindenesetre, annak dacára, hogy sem közjogi, sem a kárigények tereintetében nem kielégítő és szükségleteink roppant tömegé­nek meg nem felel, — de oly mű, mely úgy­szólván: elsigetelten, egyedül áll a kath. vi­lágban. Azért vessük reményünk horgonyát a kath. önkormányzatból fölemelkedő áldásos hit­élet szebb jövője iránt a legfőbb Urba, aki mind­nyájunk, a püspök és mágnás urak fölött is áll s aki egyedül tud mindent és egyedül csalhatatlan. T. P. Szeged város 1871. évi közk­ölt­­ség-előirányzatát. (Vége.) (U a.) A haszonbéres földek szerencsét­­len kezelése után másik szomorú jelenség az, hogy ama javadalmak, melyek részben a vi­dékiek látogatásától függnek , szintén veszte­ségeket tüntetnek föl. A 15., 16., 17.,­18. tétel alatt egybekap­csolva a piaci helypénzszedés, búzapiaci hely- és vékapénz, mázsálási díj- és karópénzsze­­dési javadalomért a korábban befolyt 5,969 frt helyett most csak 4600 frt folyik be. A 22. tétel alatt fölvétetett a tiszai híd bérlete 12,003 frttal; időközben azonban le­telvén a szerződés , úgy gondolom , mintegy 6,000 frtot ígértek csak érette, s a város kénytelen lett a házi kezeteléshez folya­modni. A vidékről behozott tégla után szedendő díjra a 28-dik tétel alatt előiratott 200 frt; ezen javadalom bérlete is letelvén, két ízben tartatott árverés, árverező azonban még csak hírül sem akadt. Jó szerencse a nemes városra, hogy a kö­­vezetvámszedési bérlet valahogy hamarjában le nem telik, mert a 14,500 frt haszonbér he­lyett alig kapna egyharmadrészt. Az elősoroltakból az üdvösséges tanúság pedig az, hogy ha a bérrendszeren nem vál­toztatunk, földjeink jövedelme , ha becsületes közlekedési utakról nem gondoskodunk, a vidéki látogatók száma, s így legértékesebb

Next