Szegedi Híradó, 1871. január-június (13. évfolyam, 1-78. szám)
1871-04-26 / 50. szám
1871. Tizenharmadik évfolyam. 50-ik. szám. Szerda, április 26-án. POLITIKAI ÉS VÉG VASTARTALMÚ KÖZLÖNY. Megjeleli: hetenkint 3-szor, szerdán, pénteken és vasárnap reggel. Szerkesztőségi iroda, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők : iskola-utca, Vadász-ház, 1-ső emelet. Kiadóhivatal Burger Zsigmond könyvnyomdájában, hová az előfizetési pénzek küldendők. Előfizetési föltételek: Szegeden házhozhordással és vidékre postán: Helyben a kiadóhivataltól elvitetve: Egész évre . . .8 frt. | Félévre .... 4 frt- Egész évre . . . 7 frt. | Félévre . . .,frt 50 kr. Évnegyedre ... 2 frt. Évnegyedre . . . 1 frt 75 kr. Hirdetések fölvétetnek : Szegeden a kiadóhivatalban, Pesten ,Neumann B. első magyar hirdetési irodájában, kigyó-utca 6 szám; Bécsben Hausenstein & Vogler (Neuer Markt 11), Oppelik A. (Wollzeile 22) és Mosse Rudolf (Seilerstätte 22) hirdetési ügynököknél; Maria m. Frankfurtban C. L. Daube & Cp. és Mosse Rudolf hirdetési expeditiójában; Lipcsében Eugen Fort, Parisban Havas, Lafitte, Bullier & Cp. (Place de la Bourse 8), Prágában, Münchenben, Nürinbergben, Strassburgban, Zürichben és Hamburgban Mosse R. hirdetési irodájában. Hirdetések díja: A hathasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 6 kr., kétszerinél 5 kr., többszörinél 4 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beigtatás mellett kedvezőbb feltételek alatt vétetnek föl. Kincstári illeték minden egyes beigtatásért 30 kr. A „Nyílttériben a négyhasábos petitsor igtatási dija 15 krajcár. A „Szegedi Híradóra“ havonkénti előfizetés is elfogadtabk. — Helyből 60 kr, vidékről 70 krjával, hoszabb időtartamra a fent kitett árak mellett, s ajánljuk lapunkat a közönség további szíves pártfogásába. Szeged, április 25. Az országgyűlésnek múlt szombati ülése parlamentáris életünk egyik legfontosabb mozzanatát képezi, sőt a törvény és jog szempontjából epochális jelentőségű. Az állam és egyház közti viszony, mely ennek túlkapásai és a kath. autonómiai tanácskozásokban önhitten, olykor merészen nyilvánult hierarchiai szellem folytán, részint a helyes alapról leszorítottnak látszott, részint rejtélyes homályba volt burkolva. Pau-er miniszter nyilatkozatai és ezeknek a ház által történt előnyös értelmezése következtében — egyszerre a kellő éles világításban tűnt föl, oly világításban, mely a szabadelvűeket pártszínezet nélkül kielégíteni és megnyugtatni képes. Pauler nyilatkozatai nem voltak egyebek, mint a már várva-várt felelet két különböző, de ugyanazon egy forrásra visszavezethető interpellátióra. Schwarcz Gyula a csalhatatlansági dogmának hazánkban is történt kihirdetése folytán a királyi tetszvényjog (placetum regium) érvényessége és gyakorlása felől kért fölvilágosítást. Ghyczy Kálmán kérdezte, hogy mily álláspontot foglal el a kormány a kath. autonómiának szervezetével szemben. Pauler a nagy horderejű kérdésekre röviden bár, de erélyesen és félre nem érthető szavakkal válaszolt. A kultuszminiszter a királyi tetszvényjogot teljesen fennállónak tekinti és így az egyház részéről jogérvényesen semmiféle dogma, rendelet vagy akármi néven nevezendő határozat közzé nem tétethetik és a hívekre nézve kötelező erővel nem bír, ha a placetum tőle megtagadtatik. Eszerint a csalhatatlansági dogma kihirdetése, mivel a placetummal nem rendelkezik, hazánkban törvényellenes és a kath. kongreszszus vitáiban fölmerült azon nézet, miszerint a kir. tetszvényjog ez idő szerint föladottnak tekintendő, tökéletesen alaptalan és hamis. Ezen igen preciz nyilatkozat hazánk püspökeinek lojalitását nem épen előnyösen illustrálja, de azonkívül még igen sajátságos árnyékot vet reájuk azon körülmény is, hogy Rómában szabadelvűséget fitogtatva, az infallibitás ellen szavaztak, míg itthon a zsinati többségnek hódolva, saját jobb meggyőződésük dacára az ország templomaiban a csalhatatlansági dogmát hirdetik és a lelkiismeret szabadságát megszorítják. Hogy a miniszter úrnak ez eljárásról nincsen hivatalos tudomása, s hogy így annak meggátlása és a klérus rendreutasítására még eddig nem tette meg a törvény által előírt lépéseket, azt nem akarjuk tovább feszegetni, mivel reméljük, sőt most már elvárhatjuk, hogy a kultuszminiszter rendelkezésére álló közegeinek e tekintetben erélyes utasításokat fog adni, nehogy a püspöki kar továbbra is visszaéljen egyházi hatalmával és egy idegen fő szolgálatában kihágásokat engedjen meg magának a haza törvényei ellen. Az állami főhatóság, az állam rendelkezési és felügyeleti joga, melyet Pauler a jus piaceti kérdésére vonatkozólag oly élesen körülírt, Ghyczy interpellátiójára is, melyre különben a miniszter külön válaszolt, vetett világosságot, miután a kath. kongreszszus munkálatai oly jogokat vindikálnak a főpapságnak, melyeket eddig az állam gyakorolt. E jogokról az állam nem mondott le és habár a kath. egyház, mint minden más vallásfelekezet , saját körében és a hazai törvényeken belül ügyeit önkormányzatilag elintézheti, mégis e jogának érvényesítése a kormány és az országgyűlés beleegyezésétől függ, és így csakugyan az állam azon fórum, mely a kongreszszusi határozatok egyes pontjainak élete vagy halála fölött fog döntő ítéletet mondani. Pauler e nézetet, miután a kongreszszusi munkálatok még eddig nem terjesztettek föl a minisztériumhoz, csak általánosan fejtette ki, mondván, hogy „amennyiben ezen önkormányzati szervezés által fönnálló törvények és törvényes gyakorlaton alapuló viszonyok megváltoztatása céloztatnék, foganatbavétele előtt a törvényhozásnak hozzájárulását és jóváhagyását szükségesnek tartja.“ Ghiczy a törvényhozás hozzájárulását mindenesetre szükségesnek tartja és csak úgy elégszik meg a miniszter feleletével, ha ezen nézete ellen nem tiltakozik. Pauler nem tiltakozott, és hallgatását az egész ház kedvező értelemben magyarázta. Reméljük, hogy ebben nem csalatkozott. K. L. éső vértanújának tervezett emléket nem hagyandja azon sorsra jutni, mely más jeleseink régebben tervezett emlékeit érte , hogy megkezdtük, de bevégezni, létesíteni nem tudtuk. Hazafiak ! Honleányok! Ne engedjük magunkra bizonyulni ama vádat, mely többször s talán nem mindig alaptalanul emeltetett a magyar fajra , hogy lelkesedése mulékony s nyomtalanul enyészik el; hogy a kezdetnél nemesnek látszó tüze csak szalmatűz volt. Legyünk kitartók, és a mit nemesen fölgerjedve megkezdtünk, állhatatosan hajtsuk végre ! írjunk alá! Pesten, 1871-ki ápril 6-án. Az emlék-bizottság nevében Horváth Mihály, a bizottság elnöke. Batthyány-emlék. Újabb aláírás gróf Batthyány Lajos emlékére. A Batthyány-emlék ügyében újabban a következő fölhívás bocsáttatott ki. Egy éve múlt körülbelül, hogy a Batthyányemlék bizottsága az aláírási íveket az 1848-ki nemzeti s alkotmányos átalakulásunk egyik vezérének s egyszersmind vértanújának megdicsőitésére célozó emlékre szétküldötte. A közönség lelkesedéssel fogadta a szintoly hazafias, mint kegyeletes ügyet, s annak pártolás által nem kevésbé tisztelte meg önmagát, mint a megdicsőítendő nagy hazafit. Húszezer s néhány száz forint gyűlt össze az alárásokból. A bizottság e siker által buzdítva, pályázatot hirdetett az emlék tervére. A beérkezett pályaművek közül azon terv találtatott legcélszerűbbnek, melyet e rajz (a felhívási íveken közölve van ugyanis az emlék terve) előtüntet. A bizottság örömmel tette meg az előkészületeket e terv létesítésére, mert az szépségében és nagyszerűségében a megdicsőítendőhöz szintúgy méltó, mint a magyar hazafias érzelmű közönséghez. Ámde a legnagyobb szigorral és takarékossággal készült költségvetés szerint még mintegy 15.000 főt szükségeltetnék, a már begyűlt összeg fölött, a mű fölállítására. Az emlékbizottság tehát újabban is azon reménynyel fordul a hazafias érzelmű közönséghez és szólítja föl azt újabb aláírásokra, hogy a nemzeti alkotmányos szabadság di Kisteleki freskóképek. v. Van az emberi társaságban egy osztály, melynek tagjait a „félmüveit“ szóval jelezni szoktuk. Ily „félmüveitek" alatt szorosan véve azokat értjük, kik hivatva voltak arra, hogy egykor az emberi társaság tanult s kiképzett osztályának tagjaivá váljanak ; de részint észtehetség hiánya miatt, részint hanyagság s részmagaviselet következtében az iskolákat odahagyni s igy a célhoz vezető útnak felében megállni kényszerülve valának. Az ily félmüvelt emberek keblében folytonosan rágódik a kaján irigység s az ádáz düh, mivel naponta látják, hallják, vagy olvassák mások előmenetelét vagy kitüntetését s eszékbe jut, hogy önet is kecsegtette egykoron az édes remény; de a gonoszlelkü tanárok secundába, tertiába pónálták, consilium abeundi-t adtak, vagy pláne kicsapták s igy reményük hajója a viruló révparthoz nem vitorlázhatott. Igen, a tanárokat szidalmazzák az ily félműveltek gonoszlelküeknek, s nem akarják elismerni, hogy csakis saját hanyagságukkal, makacs s gonosz magaviseletükkel kényszerítették ők maguk a tanárokat ily drasticus lépésre, hogy a többi, növendéket megóvhassák a romlástól; mint rodhadt almát szoktak kidobni az ép s egészségesek közül, nehogy ezeket is inficiálja. Ha ily félművestek szerencse vagy pártfogás útján aztán valami csekély hivatalba jutnak, ha magasabb hivatalnokok, ügyvédek mellé írnokoknak, vagy falukban jegyzőkké választatnak meg, nemhogy az elmulasztottakat, az elhanyagoltakat szorgalmas tanulmányozás által kipótolnák ; nem, hanem inkább űznek szabad idejök alatt világpolitikát, s mivel csekély s zavart ismeretüknél fogva a műveit társaságokban szerepet nem játszhatnak, a műveletlen néptömegnél tolják föl magukat apostolok gyanánt. Az ily félműveitek azután az emberi társaság valódi megmételyezőivé válnak. Főcéljuk s törekvésük odairányul: mindent, mi tiszta, bemocskolni; mi érdeknélküli, gyanúsítani ; mindent, mi csupa becsületesség kifolyása, önhaszonlesésnek bélyegezni; egy szóval : mindent , mi a magasságban csillog és csillámlik, diszlik és fénylik, lerántani s letiporni a sárba, melyben ők maguk oly szánalomraméltó állapotban fetrengenek ! A fönséges „demokrata" s „republikánus" címeket veszik föl s bitorolják az ily hívatlan apostolok, s nem átalják a XIX. század gyöngy igéit: egyenlőség, testvériség, szabadság, fölvilágosultság, sat. mocskos ajkaikon át kibocsájtani, s a népnek hirdetni ! A madarat tolláról, a fát gyümölcséről, az embert — tetteiről ismerjük meg. Ha az ily félművest hívatlan apostolok tetteit vizsgáljuk, akkor látjuk szörnyüködve, hogy az ő fogalmuk szerint az egyenlőség, a testvériség, a szabadság abban állanak, hogy szabad a rablás, s a gyilkolás, a vagyon s birtok közös, rendre, törvényre, felsőbségre szükség nincsen ; a fölvilágosultság pedig abban áll, hogy mindazoknak, kik az egyenlőség, testvériség, s szabadság ilyetén ferde magyarázása ellen tiltakoznak, hitelt adni nem kell, s mivel pedig leginkább a vallás s annak szolgái, a papok vannak ily ferde s veszedelmes fogalmak ellen: vallásra s papokra nincs szükség, azok csak fölösleges bútorok ! Látta a nyájas olvasó eddig, mily fényes diadalt arattak Greskovits János és Kiszner Mihály urak, s mint adatott el az 1870-dik évnek tavaszán száz s néhány hold föld iskolacélokra ; de látta a nyájas olvasó a kisteleki iskolának szomorú állapotát is, s most már méltán kérdezheti: hát ugyan mit tettek azzal a kétezer s nehány száz forinttal, ha új iskolát nem építettek s a régit sem tartották jókarban? Rövid a felelet: Kisteleken vagyunk ! Hogy azonban még jobban tájékozhassa magát a nyájas olvasó, idézem Schiller néhány ide illő szavát: Aber wie kann man die Knechte loben, Kommt doch das Aergerniss von oben; Wie di Glieder, so auch das Haupt. Most, nyájas olvasó, ért ön engemet ? Ha mégsem, akkor hát Cicero nyelvén mondom meg : diviserunt sibi (nem vestimenta, mint a sz. írásban áll, hanem) pecunias! A pénztárban egy árva garas sincsen; csak kötelezvények vannak ott Greskovitstól, Kisznertől s másoktól. Annyit tartott meg mindenki magának (úgy hiszem , kamatra,) amennyit kinek-kinek a szüksége igényelt. Mi több, az iskolacélokra szánt pénzből fizettek már ügyvédet, abból utazott a jegyző Pestre, sürgetni a kisteleki vásárügyet, s tudja isten mire nem jutott még belőle , csak iskolacélra aligha fordittatott egy fitying is ; n«,rt a kisteleki iskolaszék 1871. jan. 24 én tartott gyűlés jegyzőkönyvének 97-ik száma igy szól: „Olvastattak az iskolaszéki látogatási jegyzőkönyvben egyes iskolaszéki tagok által az iskola rendetlen állapotáról történt megjegyzések, melylyel kapcsolatban elnök előadja, hogy a volt elöljáróságot evégett részint írásosan, részint szóval már többször fölszólította, de eddig még mi sem (?) történt, azért a további kellemetlenség kikerülése végett beadja írásos lemondását !“ Mi még több : magától az iskolaszéki elnöktől, ki Greskovits kérésére lemondását visszavonta, tudom, hogy eddig még csak hivatalos tudomása sincs az iskolaalap létezéséről, vagy hollétéről, annál kevésbé tudhat arról valamit a megyei tanfelügyelő úr. Mi pedig a legtöbb: mind Greskovits, mind Kiszner iskolaszéki tagok, és pedig olyanok, kik ott, mint mindenütt, a vezérszerepet szeretik játszani. S most kérdem : hallott már ilyen dolgokat a nyájas olvasó ? Hát nincs szolgabiróság ? nincs megye, mely ily urakra felügyelne? ily urakat számadásra vonna ? Mert csak nem lehet az, hogy a jegyző, a biró s az elöljáróság büntetlenül használják föl roszul, vétkesen a község vagyonát? A jegyző, a biró s az elöljáróság engedélyt kérnek és nyernek a megyétől iskolacélokra eladhatni száz s néhány hold földet, s ime ők egészen más célokra, sőt a maguk szükségleteinek födözésére használják föl azt, mialatt az iskola majdnem teljesen romban hever ! Hogy egy Kiszner Mihály, vagy más földművelő ilyesmit elkövetni képes, talán menthető ; de hogy egy Greskovits János, aki oly jó hazafi, oly valódi demokrata, oly tisztaérzelmü republikánus akar lenni ; ki nem győzi szóval eléggé hirdetni, mily barátja ő a népnevelésnek s fölvilágosultságnak ; ki, mivel egynél több s nyolcnál kevesebb iskolát végzett s a „Hont" szorgalmasan olvassa, magát a tudományosan művelt osztályhoz kívánja számíttatni; ki, mivelhogy baloldali, annyira haragudni tud, mikor a „Hon" kimutatni iparkodik, hogy a minisztérium az ország pénzével helyesen nem sáfárkodik, — a község pénzével igy segít sáfárkodni , az megbocsáthatlan hiba helyre nem hozható botrány !