Szegedi Híradó, 1871. január-június (13. évfolyam, 1-78. szám)

1871-05-26 / 63. szám

Megjelent hetenkint 3-szor, szerdán, pénteken és vasárnap reggel. Szerkesztőségi iroda, hová a lap szellemi részét illető közlemények külden­dők: iskola-utca, Vadász-ház, t-ső emelet. Kiadóhivatal Burger Zsigmond könyvnyomdájában, hová az előfizetési pénzek küldendők. Előfizetési z Segeden házhozhordással és vidékre postán". Egész évre . . . 8 frt. | Félévre . . . . 4 frt­ Évnegyedre ... 2 frt. Helyben a kiadóhivataltól elvitetve: Egész évre ... 7 frt. | Félévre . . 3 frt 50 kr. Évnegyedre . . . 1 frt 75 kr. Hirdetések fölvétetnek : Szegeden a kiadóhivatalban, Pesten­­Neumann B. első magyar hirdetési irodájában, kigyó-utca 6 szám; Bécsben Hausenstein & Vogler (Neuer Markt 11), Oppelik A. (Wollzeile 22) és Mosse Rudolf (Seilerstätte 22) hirdetési ügynököknél; Maria m. Frankfurtban G. L. Daube & Cp. és Mosse Rudolf hirdetési expeditiójában, Lipcsében Eugen Fort, Párisban Havas, Lafitte, Bullier & Co. (Place de la Bourse 8), Prágában, Münchenben, Nürinbergben, Strassburgban, Zürichben és Hamburgban Mosse R. hirdetési irodájában. föltételek: 63-ik szám. Péntek, május 26-án. 1871. Tizenharmadik évfolyam. POLITIKAI ÉS VEGYESTARTALMÚ KÖZLÖNY. Hirdetések díja: A hathasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 6 kr., két­szerinél 5 kr., többszörinél 4 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beigtatás mellett ked­vezőbb feltételek alatt vétetnek föl. Kincstári illeték minden egyes beigtatásért 30 kr. A „Nyílttér“-ben a négyhasábos petitsor igtatási dija 15 krajcár. A horvátországi választások. A közömbösséggel határos túlbi­­zalom , melylyel a magyar kormány utóbbi időkben a választási fontos moz­galmak és tények iránt viseltetett, már eddig is többszörös s igen érzékeny csalódást szült, azonban néhány igen jelentékeny positio elvesztése és az el­lenzék tetemes megerősbödése, úgy lát­­szik, nem gyakorolta még a kellő er­kölcsi nyomást, mivel máskép a kor­mány a horvátországi választások alkal­mából legalább is oly elővigyázati rend­szabályokhoz folyamodott volna, melyek tekintélyét föntartani és teljes vereségét mindenesetre meggátolni képesek legye­nek. Lehet, hogy a minisztérium az or­szágban uralkodó ellenséges szellem áramlata felől nem volt kellőleg értesítve, lehet, hogy nem tudta, mily titkos ha­talom szövetkezett a nemzetiekkel a ki­egyezési törvények által szentesített unió ellen: ez a pártoskodók győzelmét meg­magyarázza, de a kormányt nem menti ki, habár a felelősség egy része Bede­­kovics bánt és Pejácsevics minisztert terheli. Midőn a magyar kormány az döb­bent bánt elmozdította bel­­éből, mivel kétes jelleme és cselekedetei által töb­bet ártott, mint használt az ügynek, amelynek szolgálatában állt, igen helye­sen cselekedett; azonban kötelessége lett volna a megürült helyet egy min­den tekintetben megbizható egyéniség­gel betölteni. Bedekovics politikai kül­detésének nagy és nehéz feladatával szemközt gyöngének bizonyult be; még sajtóbb ítéletet lehet Pejácsevics fölött mondani, és ha e két férfiú a választási krízist túléli, ezt épen nem fogják ál­lambölcsészeti tehetségüknek köszönni, hanem inkább azon körülménynek, hogy a magyar kormány egyelőre megelég­szik a saját keblében véghezmenendő személy változásokkal. Mindamellett azonban , hogy az eddigi választási eredmények, az ellen­zéki és klerikális roppant izgatások és hallatlan terorizmus folytán, a „nemzeti“ párt részére oly előnyösek, a szigorúan alkotmányos és az unió alapján álló Magyarországnak csak vigyáznia kell, de nem félnie; a választások egy része még nincs megejtve, a virilis szavaza­tok a kötött megegyezés mellett van­nak és az unió képviselői átalában egy eszme körül csoportosulnak, míg a „nem­zeti“ párt, önmagában meghasonolva, csak a választások tartama alatt képez tömör testületet, azok után pedig, mi­vel tulajdonképeni programmal nem bír, egyes szétágazó, sőt ellenséges elemeire szétbomlik. Ezeket egyenként észre té­ríteni oly feladat lesz, melyhez politi­kai ügyesség és diplomatiai jártasság szükségeltetik ugyan, de amely Hor­vátország helyzete által lényegesen köny­­nyíttetik. Mert valóban , létezik-e az unión kívül még egy más józan kom­­bináció, mely ez országnak annyi füg­getlenséget biztosítana, mely a fiumei, a határőrvidéki és dalmátországi kér­dést a horvátországi óhajokkal oly szép öszhangban megoldaná? Magyarország különben oly parla­mentáris szívóssággal bír, az Andrássy­­kormány minden hibái mellett is szük­ség esetében annyi erélyt képes kifej­teni , hogy még azon körülmény sem hozná zavarba sem Magyarországot, sem a minisztériumot, ha a zágrábi ország­gyűlés a 38 pesti követ választását megtagadná; egy jó darabig ezen urak nélkül is csak a szokott alkotmányos és törvényes uton mozogna az állam­­gépezet, a dacolók és duzzogók pedig csakhamar megunnák nevetséges tétlen­ségüket és a „nihil de nobis sine no­bis“ méltányos elve szerint ismét beál­lítanának a törvényhozás csarnokába.­­ Azért igen csalódnak a német la­pok , melyek Horvátországban máris az Andrássy-kormány Csehországát látják, valamint csalódnak a szláv lapok, me­lyek a horvátországi „nemzeti“ párt győzelmét a panszlavismus győzelmének hirdetik és az „együttes érdekek“ büszke hangsúlyozásával további „nemes“ ki­tartásra és harcra buzdítják. E „nemes“ kitartás el fog lankadni, e „nemes“ harc véget fog érni , és ha egyszer csakugyan a panszlavismus lép a síkra, akkor nem a diplomatia, hanem a stra­tégia fog vele megmérkőzni. *) K. L. A szegedi kir. biztosság. A szegedi kir. biztosság ügye néhány nap óta nyilvános vita tárgya lett a hazai la­pokban. A „P. Lloyd“ adta az első meglehe­tős kemény hangot a kir. biztosság eljárása ellen intézett támadásával; folytatta a „Hon“ , majd megindult a védelem is ugyancsak a „Hon“-ban, „P. Naplódban, „Ung. Lloyd“ s egyéb lapokban. Bár a „P. Lt.“ támadásának indokát éppen nem magából az ügyből eredetinek, hanem magánérdek által sugalmazottnak ismerjük, s igy az a közvélemény becsülésére nem is számíthat; mindamellett megvan az az érdeme, hogy fölidézte a nyilvános vitát s napfényre segít hozni egy oly intézmény titkait, melyet szándékosan mysztikus ho­mályba burkoltak, oly homályba, melyen a közönség szeme semmikép nem hathat ke­resztül, s igy haszna mulhatlanul meglesz. Ez — nyíltan kimondjuk — igen jól is volt igy egész addig, mig a teljesen megrendült köz­­biztonság az alföldön helyre lett állítva, azontúl azonban nincs értelme, s mi már *­ A panslavismus eszméje, melynek rugója min­dig Pétervárott keresendő, nem uj és Horvátország már a 40 es években is annak befolyása alatt állott. Egy Lipcsében 1844 ben megjelent, Horváth Ist­ván által szerkesztett mű, mely számtalan okmány­nyal bebizonyítja, hogy Horvátország több mint 700 év óta Magyarország kiegészítő része, az „illirismus“­­ra (a panszlavismus horvát láncszeme) vonatkozólag a többi közt körülbelül ezeket mondja: 1.Én az illi­­rismust egyes túlságos és rövidlátó szí­­v írónak ro­vom föl Ezeknek fejében egy egész Európát elnyelő szlá­v birodalom csirája fészkel. Ily magasztos kép után nagy buzgalommal kapkodnak a szláv elmék és vak­tában firkálnak és tanakodnak légváraikban e nagy eszme valósítása felöl. — Ti magyarok — mondá nekem egy lengyel — számra nézve kevesen vagy­tok és már csupán azért sem fogjátok magatokat fönntarthatni; a szláv nép ellenben számtalan millió­ból áll, és nemsokára minden tájszólása egy közös tő alatt fog egyesülni.­­ A legbiztosabb történelmi adatok után a legrégibb görög írók a szlávokat „kér­­kedők” nek nevezték, a kérkedés még mai napság is a szláv nemzeti jelleme. — Horvát művének meg­­ismertetője — egy német író — ez alkalommal igy nyilatkozik: „Minket németeket ez ügy csak annyi­ban illet, amennyiben a panslavismus egy nekünk határozottan ellenséges eszme, mely ellen minden ponton, hol felénk közeledik, küzdenünk kell. Ebből következik, hogy föltétlenül a magyarok részére kell állanunk a panslavismus ellen. A magyarok termé­szetes szövetségeseink a szlávok ellen s igy nekünk csak hasznosak, nem veszedelmesek.“ K. L. régóta nem csupán az egyoldalú örökös be­­fogatásokat s a bűnhálózat végtelenbe szövé­sét, hanem a perök lebonyolítását, a bűnösök büntetését is szeretnék látni.] Azonban mi ezúttal még ne­m szándéko­zunk a kir. biztossá­g eljárásának érdemleges tárgyalásába bocsátkozni; lesz még erre elég időnk, mert meg vagyunk győződve, hogy a most megindult hírlapi vita csak előőrsi csa­tározás , a harc melege ezután fog követ­kezni. Ezúttal még a tárgyiasság terén ma­radva, miután közöltük a „P. L­.“ nagy fel­tűnést okozott cikkének lényegét, az audia­­tur et altera pars nyomán közöljük most a védelem lényegét is a „P. N.“ után. „Hogy a kir. biztos hatalomvágya — úgymond a védelem — nem ismerve határt, oly kisebb bűntényekre is ki­terjeszkedik, mely megbizatása körén túl van, mint lopás és sikkasztás, ez csak annyiban való, ha oly emberek követik el, kik már nagyobb be­­számitású bűntényeket is elkövetvén, ezt is bevallották, de egyebekben csak annyiban, mennyiben van több oly bűntény, mint ban­­kóhamisítás és postai sikkasztás s lopás, me­lyet a kir. biztos csak utólagosan az illető minisztérium megkeresésére vont vizsgálat alá. Volt számtalan eset, hogy lopások­, csa­lás- és sikkasztásért is folyamodtak egyesek a kir. biztoshoz, de ezeket ő legnagyobb rész­ben az illető hatósághoz utasította. Hogy úgy az elfogatást, mint a vizsgá­latot a kir. biztos saját hatáskörében, saját közegei által teljesíti, az jogában áll, mert ezzel ellenkező utasítása soha sem v­olt, sőt az által, hogy a tvszék csak hónapokk­al ké­sőbb s akkor is csak az átadott ügyek m­eg­b­i­rá­l­ásá­r­a, nem pedig megvizsgá­lására küldetett ki, s hogy az országgyűlés a kir. biztosi vizsgáló bíróság személyzetének költségét megszavazta, úgy a kormány, mint az országgyűlés által is helybenhagyatott. A kir. biztos kideríti a bűntényt s nagy rész­ben készen adja azt át a csekély, s csakis vádlói s­­téles személyzettel ellátott törvény­széknek. Hogy az a praxis, melyet a „P. Lloyd“ emleget, Szegeden nincs használatban, igaz, de hát hol van az? Mutasson hazai törvény­kezésünkben egyetlen egy tvszéket, mely ha­­sonlólag járna el, mindenütt az elfogatás ren­delet nélkül történik, s az elfogott egyén sokszor csak hónapok múlva kerül a tör­vényszék elé. Ez kétségkívül visszás állapot, de oly visszásság,­ mely általános, s ha ezer meg ezer szegény embert ér, miért történnék ez alól kivétel, midőn gazdagról van szó ? Ha valaki e visszásságot általában meg akarja szüntetni, igaza van ,­­ de kivétel s privi­légiumnak nem lehet helye. Hogy sok rab sokáig tartatik vizsgálati fogságban, az megtörténhetett, de ez oly vég­telen bonyolódott s oly sok ügy mellett, mint az itteniek, épen nem csodálható, kivált miután tudjuk, hogy más egyedül álló vizs­gálatokat sem lehet oly gyorsan befejezni. Kecskemét városa és vidékéről pl. mint­egy 200 ember van Szegeden, de kérdezős­ködjék utána a „P. Lloyd", hogy van-e ezek közt csak egy ártatlan is? A kir. biztos eresztett ki egyéneket, de csak kezességre, s olyanokat, kik később el fognak ítéltetni. E jogot minden szbi­ó gya­korolja s a „P. Lloyd“ ezt épen a kir. biz­tostól akarja elvitatni. Ami a bánásmód feletti vádjait illeti, az nem igaz, hogy a rabok földalatti börtönben tartatnának, ilyen a szegedi várban egyetlen egy sincs. Hanem vannak földszintre épített s földdel fedett kasamaták, melyekben 48 előtt politikai foglyok tartattak, azután pedig részben városi foglyok börtöne volt, részben katonák által lakattak. Hogy a rabok álarc alatt járnak, igaz, mert különben a vizsgálat kijátszása nélkül egy udvarban 4 - 5 börtönből nem sétálhat­nának, s így a százon felül biró börtönök la­kója ritkán élvezhetne szabad levegőt. Igaz az is, hogy a koszt csak 24 órában jár ki s kívülről nem lehet élelmezni senkit. Ámde nem fog senki megbotránkozni, ki valaha bűnvádi ügyekkel foglalkozott, s tudja, hogy mily nehéz ilyen alkalommal, kivált nagy­számú raboknál, az összejátszást ellenőrizni s olyan koszt, mint Szegeden a raboknak van, sem megyei, sem államfogházban nem adatik sehol. Különben benn a profosznál külön koszt is kapható, s ezenkívül a raboknak több iz­ma külön húsétel, sör, bor is adatik. Hogy az érintkezés csak engedélytyei, s akkor is ritkán történhetik, az is világos, mert akkor akár egyebet sem kellene tenni, mint rabokat mutogatni, erre pedig oly szá­mos s biztos személyzet nincs. Ilyen dolgot pedig szolgára bízni nem lehet,“ s a t. Magyarország népiskolai 1869-ben. Az „országos m. kir. statiszt­­iai hivatal“ hivatalos közleménye Ill­ ik évfolyamának 5-dik füzetében közzéteszi a tanfelügyelők által községenkint fölterjesztett népiskolai kimutatásokat Magyar- és Erdély­­országról 1869-dik évből, megyei és országos áttekintésekben, valamint e kimutatásoknak csoportozatát felekezetek szerint. E lap ol­vasói előtt vázolni fogjuk a népiskolák or­szágos állapotát, s azután áttérünk a cson­­grádmegyei viszonyokra, mindenütt a lehető­leg híven az eredeti közleményhez tartván magunkat. S Magyarország népiskoláiról országos át­nézet mindekkoráig nem létezett. Az első kí­sérlet e téren azon anyag volt, melyet a stat.­osztály, most már stat. hivatal, az 1864/s iki iskolai év adataiból 1868-ban közrebocsátott. Noha az anyag hézagossága már akkor is elismertetett, nem lesz mindazonáltal ér­dektelen némely összehasonlításokat tenni, már csak azért is, mert az akkori anyagot az egyházi hatóságok szolgáltatták, minélfogva az egyházi kerületek, superintendentiák, stb. szerint dolgoztatott föl, holott most maguk a községek küldték be a tanfelügyelőknek a kívánt adatokat, és így ezek sokkal megfele­lőbben, az ország politikai felosztásával azo­nosan, megyék szerint közölhetők. Együtt Magyar- és Erdélyországban van : 13,798 népiskola. Ez összegből esik Magyar­­országra 11,144, 1864/5-ben e szám volt 10,848. A különbözet 296 iskola, vagyis 2­,0 % szaporodás. Részletezve az iskolákat jellegük sze­rint, a következő kis táblázatot nyerjük. Volt ugyanis: 1869-ben községi iskola 428. Római ka­­tholikus 4971, görög kath. 1238, görög keleti 971, helvét h. ev. 1952, ágost. h. ev. 1117, izraelita 467. Összesen: 11,144. 1865-ben községi iskola még nem léte­zett: római katholikus 5184, görög kath.­1295, görög keleti 824, helvét h. ev. 1987, ágost. h. ev. 1148, izraelita 410. E számok összehasonlításából is látszik, hogy mind az 1865-diki, mind az 1869-diki kimutatásoknak, noha más forrásból merít­­tettek, eléggé meg kell közelíteniük a valósá­got. Ami pedig a számosabb vallásunknál 1865-hez képest némi csökkenés látszik, az azon egy tényből is világos magyarázatát nyeri, hogy az időközben bekövetkezett poli­tikai fordulatnál fogva s az újabb törvényho­zás alapján, községinek mondatik most több iskola, mely akkoriban még felekezeti volt. Nagyobb különbség mutatkozik a tankö­teles gyermekek körül, mi talán az újabb föl­vételek tökéletesebb eszközlésének tulajdonít­ható. Volt ugyanis : Tanköteles gyermek: 6—12 évig 1869-ben 700,417 fiú, 664,407 leány ; összesen 1.364,824. 1865-ben 641,519 fiú, 576,653 leány ; össze­sen 1.218,172. Tehát 1869-ben több : 58,898 fiú, 87,754 leány ; összesen 146,652, vagyis 12­0* %• 13 — 15 évig 1869-ben 287,209 fiú.

Next