Szegedi Híradó, 1871. január-június (13. évfolyam, 1-78. szám)

1871-02-15 / 20. szám

1871. Tizenharmadik évfolyam. POLITIKAI ÉS VEGYESTARTALMÚ KÖZLÖNY. Megjelelt: ezenkint 3-szor, szerdán, pénteken és vasárnap reggel. Szerkesztőségi iroda, hová a lap szellemi részét illető közlemények külden­dők: iskola-utca, Vadász-ház, 1-ső emelet. -----­Kiadóhivatal Burger Zsigmond könyvnyomdájában, hová az előfizetési pénzek küldendők. Előfizetési föltételek: Szegeden házhozhordással és vidékre postán■■ Helyben a kiadóhivataltól elvitetve: Egész évre ... 8 frt. 1 Félévre . . . . 4 frt- Egész évre ... 7 frt. 1 Félévre . . 3 frt 50 kr. Évnegyedre ... 2 frt. Évnegyedre . . . 1 frt 75 kr. Hirdetések fölvétetnek : Szegeden a kiadóhivatalban; Pesten ,Neumann B. első magyar hirdetési irodájában, kigyó-utca­i szám; Bécsben Hausenstein ,ie Vogler (Neuer Markt 11), Oppelik A. (Wollzeil­ 22) és Mosse Rudolf (Seilerstätte 22) hirdetési ügynököknél; Maria m. Frankfurtban G. L. Daube & Cp. és Mosse Rudolf hirdetési expeditiójában; Lipcsében Eugen Fort, Párisban Havas, Laflite, Bullier & Cp. (Place de la Bourse 8), Prágában, Münchenben, Nürinbergben, Strassburgban, Zürichben és Hamburgban Mosse R. hirdetési irodájában. 20-ik szám. Szerda, február 15-én. Hirdetések díja:­­ A hathasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 11kr., két­szerinél 5 kr., többszörinél 4 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beigtatás mellett ked­vezőbb feltételek alatt vétetnek föl.­­ Kincstári illeték minden egyes beigtatásért 30 kr. A „Nyiltér“ ben a négyhasábos petitsor igtatási di 15 krajcár. Európai reactio. I. A görög rayth­osz egy kilencfejű mesés szörnyetegről tesz említést, mely­nek oly szívós élete volt, hogy ha egyik fejét lecsapták, helyébe azonnal másik nőtt, csak Herakles ügyességének és bátorságának sikerült végre a veszedel­mes hydrát elpusztítani. A görög világ gazdag fantáziájú termékei és teremt­ményei nem háborgatják többé a rea­­lizmus mindenféle fanyar és üdvös pro­duktumaival telített kedélyünket és csu­pán, ha hasonlatosságokat keresünk, ha jelszóra van szükségünk, mely rövid­sége és határozottsága által hosszadal­mas körmondatokat helyettesít, folya­modunk a hellén forráshoz és támasz­tunk föl egy-egy regét — más alakban. A hydra neve mai napság az ab-­solutismus, ami ellene küzd elszán­tan, lankadatlanul, az a Parlamen­tarismus; az újra és újra kinövő fej a reactió. Kontinensünkön, fájdalom! még nem született meg azon hérosz, ki az önkényuralom kilencszeres életét végkép eloltotta volna és igy nemcsak hogy a folytonos és kimerítő küzdelme­ken még nem vagyunk túl, hanem min­den fáradságos munka után a vívmá­nyok megvédése körül kell csoportosul­nunk és vesztegelnünk, anélkül, hogy a nagynehezen megszerzett előnyök csakugyan biztosítva is lennének, mert az újból és újból fölbukkanó reactió azokat ismét semmivé teheti. A reactio! Tollunk szinte vo­nakodik e vészteljes szót leírni, mert nem jó az ördögöt a falra festeni. Azon­ban mit használ a rejtegetés és palás­tolás, hol a tények már oly nyíltan szólanak? mire vezet a strucmadár ma­­nőverje, midőn a politikai légkör sötét felhői összetorlódnak és mindinkább föl­ismerhető alakot mutatnak? Nevezzük a gyermeket saját nevén, mert így leg­alább tudjuk, hányadán vagyunk és a kellemetlen meglepetés kikerülésén kí­vül még azon előnyben is vagyunk, hogy készülhetünk és fölfegyverkezve fogad­hatjuk a fatális vendéget. A reactio! Mióta Osztrák-Ma­gyarország alkotmányos a­urája megnyílt és a baglyok odvaikba bújtak, e sötét fogalom eltűnt az életfriss ajkakról és csak árnyékként tengődött a szabadság virágos fájának tövében; ott tengődött, hogy alattomosan kiszilja éltető nedvét, hogy féregként megrágja gyökereit. És ime, a virágok összefonnyadnak, a le­velek elhalnak, még mielőtt az íiditő gyümölcs megtermett volna, és a kidőlt fa helyébe egy nemrég múlt elátkozott idő torzképe néz felénk. Látjuk a kar­­rikatúrát, érezzük jelenlétét, de nem foghatjuk meg kézzel, nem nyúlhatunk feléje, nem támadhatjuk meg hozzáfér­hető oldaláról, mert az alkotmányosság színét hazudja, a törvényesség komoly­ságát mutatja és fölemelt karunk mind­eddig hiában keresi az ellenállás és megtámadás jogosultságának fogantyúját. Ha a dualistikus monarchia hatá­rain túlemelkedünk, a messzen elter­jedő látkör sehol sem nyújt vigaszt és biztatást; mindenütt a politikai vissza­esés és hanyatlás nyomai tűnnek föl, akár tekintsünk a nagy szláv birodalom titkos gépezetébe, akár analizáljuk a német győzedelem és militarizmus je­lentőségét, akár fejtegessük a párbati­­port nagyhatalom benső ziláltságát. Re­actio hic et ubique! mert valahányszor a fejedelmek szövetkeznek, az csak a népek és a szabadság rovására történik, és valóban sejtelmes rokonszenv volt az, mely épen azon nemzeteket von­zotta az alkotmányosság előharcosai felé, melyek előbb a semlegesség tehetetlen­ségére voltak elítélve, és most a győz­tes diadalszekeréhez a „barátság és szö­vetség“ csengő, de hazug címe alatt akaratuk és meggyőződésük ellen van­nak csatolva. Ausztria, Orosz- és Németország, a három legnagyobb európai hatalom, jelenleg jó szomszédságban vannak. Fran­ciaország e közösség roppant súlya alatt nem kelhet saját szárnyaira; a kisebb államok az elsőrendűek concertjében csak mellékszerepet játszanak és kény­telenek hangszereiket a nagyok kénye­­kedve szerint hangolni, így készül elő az európai reacti­o. K. L. ■ - r ----—---------" 7------------------- "--------------—-------------------------? ^ . . külön királyságot, Tirolnak egy extrapápát, és szent lesz a béke in aeternum. Nekik legalább már vannak miniszte­reik, de nálunk a közoktatásügyi nagy ta­risznyát még nem tudták a nyakába varrni senkinek. *) Pedig a hegymagiek, kiknek szine-java legközelebb befejezte a katholikus autonómia theocratiáját, aligha készek nem volnának ezt az egész közoktatási miniszté­riumot átvenni, ad majorem dei glóriám. Bizony közel járt a valósághoz az, ki azt állította, hogy figyelembe véve létező vi­szonyainkat, a cultusminiszternek olyan se bal, se húsféle compositioból kellene állania. Mert ha szabadelvű, ujjaira ütnek a nem szabadelvűek, ha pedig nem szabadelvű , kí­gyót békát kiáltanak rá — és joggal — a sza­badelvűek. Szerintünk legalkalmasabb lesz Szilágyi Virgil , ő benne sok van abból a se hal, se húsféléből. Mások Zichy Antalt, Paulert, és — uram bocsá ! — Lonkayt emlegetik. No ez az utóbbi szinte nem megvetendő candi­dates. Különben nem is értjük , hogy mit ra­jongnak olyan nagyon azért a népnevelésért. Amely országban, mint nálunk, a terület és népességi viszonyokra való tekintettel, a nép­számlálási tanakalat 677 irót és 9815 mű­vészt (Erdélyt tán nem számítva) tud kimu­tatni, ott közműveltség tekintetében nem le­het baj. író tehát van elég, — vájjon a vaj is ily szerencsés mennyiségben produkálta­­tik-e? arra is megfelel majd a statisztika. De mi ez mind a tenger sima arcához képesti kiáltott föl a budai országos tébolyda egyik állandó lakója, midőn a tébolyda ter­meiben febr. 11 én tartott bolondok báljában végig sétálgattam vele a tükörsima parqnetten. Bolondok, őrültek táncvigalma ! Érdekes tárgy, hálás anyag, mondjuk el tehát, mit lát­tunk és tapasztaltunk, hisz okos emberek báljába a bolond is elmehet , de aki a budai tébolydában évenként rendeztetni szokott vi­galomba elmegy, az már azon szent meggyő­ződésben megy el, hogy legalább is — okos­bolond. (Vége következik.) A fővárosból. Pest, febr. 12-ed. IV. — Ismeri ön Habietineket ? — Nincs szerencsém. — Hát Schöfflát ? — Ennek sem hallottam még hírét. — De Jirecseket csak ismeri ? — Akár a japáni mikadót. Teremtő úristen , hát senki sem ismeri e triást, pedig miniszter mind a három , még pedig nem is Bergengóciában, hanem a laj­­thántúli székvárosban , Bécsben. Már az igaz, hogy reánk pestiekre nézve Szilágyi Virgil canonizáltatása kisebb megle­petést okozott volna, mint e három ignota quantitásnak miniszterekké történt kinevezése. Habietinek és firecsek! Welche Fluth von Erinnerungen wecken diese Namen ! Az emlékek mily sokasága tódul reánk ezen ominosus nevek hallatára, — reánk magya­rokra ! Amint e két név füleinket megüti, rög­tön a Bachkorszak ólomeukorédességű­ nap­jait látjuk ránk hajnaliam, a cseh-beamterek aranjuezi kora tűnik tel előttünk, midőn Csaszlauban nem lehetett sem hauszknechtet, sem kintornást kapni drága pénzért sem, mert el­jött Árpád földére mind, ki C­omitatsvorstand­­nak, ki Financiathnak, ki Stuhlrichternek, ki számfölötti állandó ideiglenes díjtalan ad­­junctusnak, stb. És sajátságos, de azért nem kevésbé igaz, hogy sógoraink is igen keserves arcot vágnak az újdonsült miniszter urakra; leg­alább a bécsi lapok unisono arról vezér­cikkeznek , hogy ha a Potoczky-miniszté­­rium nem is volt jó, de a Habietinek­ iire­­esek, no ez meg épen . .. Itt azután megszakad a mondat , s a gondolatot pótolja az a sok pauza, melyek anélkül, hogy betűk volnának, mégis oly nagy jelen­tőségűek, különösen a censorok előtt. Különben hadd osztozzanak a jó bécsiek a koncon, majd kibékülnek az új miniszter urakkal, csak azoknak legyen eszök, s adja­nak Bécs minden polgárának kirántott csir­két és mellé egy népénekest, ki elénekli ne­kik a „Höher Pétert", a cseheknek egy kis Pesten székelő központi kormányhoz tárca­nélküli horvát-szlavon-dalmát miniszterré ne­vezem ki. Kelt Bécsben, 1871. február 10-én. Ferenc József, s. k. Gróf Andrásy Gyula, s. k. A fentebbi kinevezések által tehát minisztériumunk újra teljes. Hogy mily reményeket köthetünk az uj erőkhöz , afelől mi, Izraelben járatlanok, nem sokat mond­hatunk. Olvasóink tájékozása végett azonban közöljük az „Egr“-nek idevonatkozólag elég tárgyilago­sággal közölt jegyzeteit. Pauser Tivadar pesti egyetemi ta­nár, kinek neve országszerte ismert és mint ilyen , jóhangzású. Kitűnő jogtudós, kinél a tudomány előadási tehetséggel párosult s en­nek, valamint érintkezési modorának köszön­heti a nagy népszerűséget, melyben az egye­temi ifjúság mindig részesité. Volt néhány­szor rectora az egyetemnek, s 1869-ben az igazságü­gyminiszter septemvirré nevezte ki, de engedve a közvélemény sürgetésének, mely a sajtó többszörös felszólalásaiban nyilvánult, ez állásáról csakhamar lemondott, s ismét el­foglalta tanári székét a jogtanuló ifjúság nagy örömére. Administratív tehetségnek nem adta és nem is igen adhatta jelét, pedig a köz­oktatási tárcánál mi ez a jó dolog. Erélyt azonban lehet róla föltételezni, de nála is attól kell félnünk, hogy nagyobb barátja lesz a papoknak , mint szükséges. Tóth Vilmos az uj b­lügy miniszter még Hatul ember. 1826^..naájiii^1l8­4diG» sü­letett Temesmegyében L­.écsényben s 48-ban ("atyja Nyiramegyében is birtokos lévén) Nyitrame­­gye tiszt. aljegyzője lett, s 48 után nyitra­­megyei birtokára Ivánkára vonult vissza. 1860-ig gazdálkodott, midőn tiszteletbeli főjegyzőnek, 1861-ben pedig Nyitra városi képviselőnek választatott. A provisorium alatt 1863-ban Pesten ügyvédi vizsgát tett. 1865-ben ismét képviselő lett, s a ház jegyzőjének is meg­választotta ; ez időtől szóval és tettel nagy szolgálatokat tett a jobboldalnak és kormány­nak. Wenckheim belügyérsége alatt minisz­teri tanácsos lett, Rajner kineveztetésével pe­dig belügyi államtitkár, és most belügymi­niszter. Az uj horvát miniszterről Pejácsevich Péter grófról annyit tudunk, hogy barátja volt mindig az uniónak. — A magyar delegátió f. hó 13-ai így igen rövid ütést tartott melynek tárgyát egy jelentés képezé, az t. i. mely szerint a budgetbs 3 millió összeadási hiba csúszott be A delegation működése emiatt meghosz­­szabbittatott. Hazai ügyek. — A kiváló­­ „Bud. Közlöny" vasár­napi száma , a magyar minisztérium körében várt változásokra vonatkozólag az alábbi ki­rályi kéziratokat hozta: I. Kedves miniszter Rajners Cat, egész­ségi állapotára való tekintettel, belügyminisz­teri állásától, saját kérelmére , hű és buzgó szolgálatainak elismerése mellett, ezennel ke­gyelemben fölmentem. Kelt Bécsben, 1871. évi febr. hó 10-én. Ferenc József, s. k. Gróf Andrásy Gyula , s. k. II. Kedves államtitkár Tóth­ Magyar minis­­terelnököm előterjesztése folytán önt ezen­nel magyar belügyi miniszteremmé kinevezem' Kelt Bécsben, 1871. évi febr. hó 10-én. Ferenc József, s. k. Gróf Andrásy Gyula, s. k. III. Kedves tanár Pauler J Önt, magyar mi­niszterelnököm előterjesztésére, vallás- és köz­­oktatásügyi magyar miniszteremmé ezennel kinevezem. Kelt Bécsben, 1871. évi febr. hó 10-én. Ferenc József, 8. k. Gróf Andrássy Gyula, 8. k. IV. Kedves gróf Pejácsevich­­ Magyar minisz­terelnököm előterjesztése folytán önt a Buda­*! De már megvan. Szerk. TANÜGYI ROVAT. Ó-Kanizsa, 1871. febr. 4-én. E lapok m. évi okt. havi szám­i egyi­kében amaz örvendetes eseményről tétetet emlités, melyet leánynevelésünk terén akko még vártunk, de amely azóta bekövetkezett a­z évi dec. 20-án valóban megnyitott III és IV-ik egyesített leányosztály fölállítása által. Hogy mily szükséget pótol e rég nélkü­lözött tanoda városunkban, melynek gyors előállításában és fölszerelésében a legnagyobb elismerés városunk bíróját, a lelkesült tan­­ügy barátot, Fehér P., továbbá Szerdahelyi J. urat illeti meg — eléggé kitűnik azon való­ságból , hogy a beirott leánykák száma a 90-t megközelíti. De nemcsak ezen tanosztályok bizonyul­tak égetőleg szükségeseknek, hanem a kö­vetkező tanévben ezen osztályokba föllépendő tanulók mutatkozó száma az V-ik és Vl-ik leányosztály megnyitását is elodázhatlanná teszi. » E tekintethe­z azonban a legszebb remé­nyekre jogosít képviselőtestületünk azon in­tézkedése, hogy a legközelebbi tanévre a ne­vezett tanítói állást már rendszeresítette, és a napokban bizottmányt nevezett ki az építendő

Next