Szegedi Híradó, 1877. január-június (19. évfolyam, 1-77. szám)

1877-05-16 / 58. szám

Tizenkilencedik évfolyam. 1877. Szerda, május 16-án. 58-ik szám. Megjelen. VftS&intip, szerdán és pénteken reggel.­­Előfizetési föltételek: Szegeden házhozhordással és vidékre postán. Egész évre 100 frt.­­ Félévre . 5 frt. Évnegyedre 2 frt 50 kr. Helyben a kiadóhivataltól elvitatva Egész évre 9 frt.­­ Félévre 4 frt 50 kr. Évnegyedre 2 frt 25 kr.Szegedi Híradó. POLITIKAI És VEGYESTARTALMU LAP, Szerkesztőségi iroda: hol A lap szellemi részét illető ügyekben értekezhetni, Klapzár-tér 209. sz. a. az udvarban balra. Egyes szám ára, S Irr. Hirdetések díjai: A héthasábos petitsor vagy annak teréért egyszeri hirdetésnél 6 kr, kétszerinél 5 kr, többszörinél 1 kr, és minden beiktatásnál 30 kr. kincstári illeték fizetendő. A bizonyítékul kívánandó lapok és a nyugtabélyeg külön fizetendők. A „Nyilttér“-ben a négyhasábos petitsor iktatási díja 15 kr. Hirdetések fölvétetnek: Szegeden a ki­­adóhivatalban, valamint Pesten, Bécsben és Európa nevezetes­ városaiban létező valamennyi hirdetési irodában. Kia­dóhivatal: Burger Zsigmomd Özvegye könyv- és kőnyomdája, papír- és irószerkereske­­dése, hova az előfizetési pénzek és hirdetések küldendők. Szeged, május 15. A zágrábi tüntetés magyarországi viharos viszhangja, mely a kedélyeket annyira fölzaklató, a képviselőházban szolid accordokban ért véget. Simonyi Ernő interpellációjára válaszolva Tisza K. annyira-mennyire megnyugtató a föl­háborodott kedélyeket azon kijelentésé­vel, hogy ami politikai jellegű tünte­tés volt, abban a hatóságok nem vet­tek részt, sőt azt rászalták. Aztán volt kitűzve magyar zászló is, de muszka nem volt. No meg az sem való, hogy a zenekar az orosz hymnuszt játszotta volna, csak olyanforma hangzású volt és az illető „kappelmeister“ úr fabri­­kálta (akinek ezért jó lenne egy kissé a hátát megkótázni a maga karnagyi botjával) , aztán a főherceg úr el is hall­gattatta ezt a leyális muszka zenét. A ház aztán tudomásul vette a vá­laszt s ezzel a zágrábi komédia nálunk is véget ért. Kivánjuk, hogy miniszter­elnökünk alapos információk nyomán adta légyen fölvilágosításait, s mivel ezt szeretjük hinni, benső egyenetlenségre pedig e válságos időben vajmi kevés szükségünk van,­­ azért szívesen bo­rítunk fátyolt erre is, de a belőle von­ható tanúságot nem feledjük el. * Forduljunk hát kelet felé, ott ko­vácsolják most a mi jövendő sorsunkat is, mialatt mi ölhetett kezekkel nézzük a fejlődő eseményeket. Vagy talán nem ? Hiszen napok előtt rebesgették, hogy külügyi kormányunk óvatosságra in­tette a muszkává szegődött Oláhorszá­got ; most meg kövérbetüs táviratok hir­detik, hogy monarchiánk tiltakozott az ellen, hogy az orosz hadműködés Kis- Oláhországra is kiterjesztessék. Csak az a baj, hogy bátortalan hangon tiltako­zunk és keveset követelünk a monar­chia biztossága érdekében. Hiszen amit most az egy millió 200 ezer főnyi had­erőre támaszkodó alkotmányos és ha­talmas Ausztria-Magyarország követel, annál sokkal többet követelt ugyancsak a muszkától a gyönge lábon állott abszo­lút Ausztria 1854-ben, amikor fenye­gető szavára egész Oláhország megtisz­tult a muszka hadseregektől, pedig az az Ausztria Oroszországnak hálára volt kötelezve a magyar szabadságharc el­nyomásáért. Meglássuk, hogy ennek a szerény tiltakozásnak is lesz-e foganata a musz­kánál , mert azt már látjuk, hogy a ná­lánál ötvenszerte hitványabb Oláhor­szággal semmire, sem mentünk. — An­nak idején nem tudtunk elég erős nyo­mást gyakorolni Károly fejedelemre és kormányára, hogy ne mentek volna bele a muszka szövetségbe, hát bizon belementek, megkötötték vele az isme­retes konvenciót, arra a kamrák — mi­kor már a kozák szablyák benn villog­tak — ráadták az áment, és azután a többi magától jött szép logikai rend­ben, amint előre lehetett látni. Eleintén kétszínűsködtek a szoron­gatott helyzetben volt román atyafiak, hogy ők csak a kényszernek hódolnak, de a porta ellen nem akarnak hadat vi­selni, sőt,, hanem amint naponta na­gyobb és nagyobb tömegekben vonul­tak az oroszok a Duna felé, azon mér­tékben nőtt a muszka szarvuk, míg végre egészen eldobták az álarcot. Amit az áruló román képv. kamara máj. 11-én éjjel elhatározott, azt a szenátus 13-án helybenhagyta: a vazallus Oláhország megüzente a háborút törvényes hűbérura, a porta ellen s elvileg kimondotta függetlenségét, ennek tényleges valósítását akkora ha­lasztva, midőn a békekötésről lesz szó. Ez az egész engedmény, amit Oláh­­ország e végzetes lépésében monarchiánk­nak tett. Édes kevés lesz ez, a semmi­nél alig több, és eltörpül a vakmerő tény mellett, amit e kis ország itt az orrunk előtt végrehajtott s amiben mon­archiánk habozó, bátortalan politiká­jának első fanyar gyümölcsét élvezzük. Ha valaki olyan lejtőn indult el, mint Oláhország, az nem fordulhat visz­­sza, míg a lejtő végére nem ért. íme, már­is hazugságnak bizonyult a többivel együtt az oláh kormány azon bizony­kodása, hogy Románia nem támadja meg Törökországot, csak védelmezi ma­gát a netáni támadás ellen. A távíró meghozta az épületes hírt, hogy K­á­­r­o­l­y fejedelem 25.000 főnyi sereggel át akar kelni a Dunán. Csak a fizikai törvényeknek hódol. Rohan a lejtő felé, mert más útja nincs, és ott reméli megtalálni a független román királyság koronáját, melyet a muszka lesz fejére teendő. Hogy ez töviskorona lesz, az nagyon valószínű. De hát ez az ő dolga, meg a román vöröseké, akik ide vitték országukat. Hanem van ám ennek a muszka-lejtőnek egyéb vad fája is, amely megint csak nekünk terem vackort. Hogy a háborútól szepegő oláh népet föllelkesítsék, hát biztatják min­den égi s földi jóval, — nemcsak füg­getlen királysággal, hanem területi na­gyobbodással is. És buzgón csinálják a térképet, amely „Új-Dáciát“ tárja a ru­­mán­ok szeme elé, amely Bukovi­nát, Erdélyt és Dél-Magyar­­országot egész Temesvárig a román birodalomba kebelezi. És az oláh kor­mánylapok tüzet okádnak a magyarok ellen s a még tüzet nem látott oláh törzstiszt urak hangosan hirdetik, hogy az első győzelmek után a magyar határ felé fordulnak. Hiszen erőnk érzetében az ilyen térképgyártáson és idétlen hencegéseken csak mosolyoghatunk ugyan, de hát mégis csak boszantó, hogy afféle szerb és oláh egerek így packázhatnak ve­lünk, és ami komoly jelentőségű, lát­nunk kell, mint idegenednek el tőlünk s válnak ellenségeinkké a szomszéd né­pek, azok is, akiket helyzetük termé­szetes szövetségeseinknek jelölt ki. Meddig hagyjuk még nőni ezt a gonosz áradatot ? Meddig nézzük még tétlenül, mint készít elő az orosz invá­zió keleti és déli határainkon új állam­alakulásokat, amik ugyanannyi felénk fordult fent-kardok lesznek ! ? A türelem emberi erény ugyan s bizonyos határig a bölcseség jele, sőt férfias is, de azontúl — birka-erénynyé válik. Ez pedig még nem indított re­­spektusra senkit, hanem csak fölbáto­­rítja a szemtelen legyeket és csipkedő bogarakat ! Hazai ügyek, Országgyűlés. A képviselőhöz május 12-iki ülésében kérvények tárgyaltattak, melyek közül kettő idézett elő nagyobb vitát. Bács- Bodrogh megye a közadók kezeléséről szóló tör­vény azon szakaszának módosítását kéri, mely­ szerint a 100 írton fölül fizető adózók adójokat az adóhivatalnál tartoznak lefizetni. Ez a kér­­vényi bizottság előterjesztése szerint a pénz­ügyminiszternek adatott ki. A másik, még hosz­szabb vitát fölidézett kérvény, Hajdú-Böször­mény rendezett tanácsú város kérvénye, mely­ben a közgazdasági kiegyezést elvettetni kéri. A bizottság visszautasíttatni javasolja a kér­vényt, mert községeknek s így rendezett taná­csú városoknak nincs megadva a jog­politikai kérdések megvitatására, ezek csak saját bel­­ügyeikben bírnak kérvényezési joggal. A ház elfogadta a kérvényezési bizottság jelentését. Tolna megye kérvénye, mely szerint a ház a ke­leti kérdésben nyilatkozatra szólíttatik, kiadatott a miniszterelnöknek. A kérvények tárgyalása befejeztetvén, Ti­sza miniszterelnök válaszol Mocsár­ és Remete interpellációira a Corvinákat hozó török kül­döttnek le nem jövetele­ ügyében. Az iránt, hogy az ajándékot hol adja át a török küldött, saját kormánya volt hivatva utasítást adni, de hogy az átadás a külügyminisztérium útján tör­ténjék, megfelel az általános gyakorlatnak s a nálunk is már nyilvánult nézeteknek. Az átvé­tel a kormány küldöttjeinek jelenlétében is tör­tént s a köszönet kifejezésére nézve nem is kevesebb, de még több történt a rendes szo­kásnál. A török küldött lejövetele nem akadá­lyoztatott meg senki által s ő a szerint jött vagy nem jött le, amint azt neki kormánya parancsolta. Kéri válaszának­ tudomásul­vételét. Mocsáry Lajos a közjogi kiegyezési tör­vényekre utalva kijelenti, hogy az oly ügy, mint a Corvinák átvétele, nem illeti meg a külügyminisztériumot, hanem a magyar kor­mányt. A tény az, hogy Tabir bey nem fogad­tatott el s úgy viselte magát a kormány, mintha terhére lenne a küldött és az ajándék. Ez gya­nússá teszi a kormányt és szláv szimpathiákat tanúsít. Azután Remete Géza szólt, tudomásul vévén a választ, melyben Tisza Kálmán ismé­telt fölszólalása után a ház is megnyugszik. Végül Miskatovics interpellációjára felelt a miniszterelnök. Miskatovics azt kérdezte a kor­mánytól, elérkezettnek látja-e már az időt arra, hogy a határőrvidék Horvát- és Szlavónország­­hoz csatoltassék .­­ A miniszterelnök azt felelte, hogy nem. E választ Miskatovics tudomásul vette. — A magy. kir. honvédelmi mi­niszter a következő körrendeletét intézte va­lamennyi törvényhatósághoz : A pót­tartalékba akár állandóan, akár ideig­­len beosztott egyének, háború esetében, hadké­­pességek tekintetéből leendő megvizsgál­tatásuk és hadcsapatok szerint való beosztatásuk végett, a védtörvény végrehajtása tárgyában kiadott utasítás 166-ik szakaszának 7-ik pontjához ké­pest, kötelesek az állandó sorozóbizottság előtt megj­elenni. S ez eljárás megkönnyebbítése és gyorsab­­bítása céljából ezennel megengedtetik , hogy az illetékes hadkiegészítési kerület körén kívül tar­tózkodó póttartalékosok, a póttartalék átalános behívása és mozgósítása alkalmával, a tartóz­kodási helyükhöz legközelebb eső sorozóbizott­ság előtt jelentkezhessenek, és ezen sorozóbizott­ság által, amelynek feladata lesz a reájuk vo­natkozó állítási lajstromkivonatokat is, a pót­tartalékba tett áthelyezésről szóló ajánlati bizo­nyítványnak s esetleg más igazolványoknak alapján, elkészíteni, legyenek vizsgálat és föl­avatás alá vonhatók. Mindazon szabályok egyébiránt, melyek a póttartalékosok elővezetése körüli eljárásra s ezeknek az állítási és avatási lajstromokban való kezelésére és az állításnak módozatára, úgy­szintén az állandó sorozóbizottságoknak szerve­zésére s átalában a póttartalékosok és különö­sen a semminemű szolgálatra nem alkalmas póttartalékosok irányában s a hadképesség iránt fönnforgó kétségek eseteiben megállapított ha­táskörére vonatkoznak, és a védtörvényi utasí­tás 72-ik, 80-ik, 83-ik és 166-ik szakaszaiban vannak elősorolva, továbbra is teljes érvényük­ben maradnak fönn. Fölhívom tehát a törvényhatóság közönsé­gét , hogy ezen rendeletemet, az említett ked­vezménynyel élni kívánó póttartalékosok figyel­meztetése tekintetéből, közhírré tenni, s mind az állandó sorozóbizottságok polgári elnökeit, mind az összes tisztviselőket ez értelemben uta­sítani ne késsék. Kelt Budapesten, 1877. évi május hó 2-án. Szende Béla, s. k. — Andrássy gr. külügyminisz­ter leköszönésének hirét terjesztették vasárnap a bpesti börzén, s a hir városszerte nagy re­­szenzust keltett. Közel fekszik a gyanitás, jegyzi meg a P. N., hogy a hír azon rejtélyes körül­ményből vette eredetét, hogy gr. Andrássy ép most, válságos viszonyok közepette, elhagyta Bécset s hosszabb időt tölt magyarországi bir­tokain. —* Szerbia csak nem akar férni a kipo­rolt bőrében. Az „Ellenőrinek távirják Zi­­monyból e hó 14-ről: „Az hallatszik, hogy valamint Ausztria-Ma­gyarország, úgy Oroszország is (?) m­e­g­i­n­tette Sz­erbiát, hogy ne szegje meg a békét. Minthogy Risztics és az omladina attól tart, hogy Ausztria-Magyarország Szerbiát lázadás esetén megzabolázná ,a szerb kor­mány azon van, hogy magyar terüle­ten fölidézett bonyodalmakkal ne­hezítse meg e föllépést. Ily külde­tésben már tegnap utaztak itt át szerb ügynökök. — Fiuméba is ellátogatott Albrecht főrig, ahol nem zágrábi módon fogadták ám. Egy máj. 12-ről kelt távirat erről így szól: Albrecht főherceg az esti vonattal Károlyváros­­ból ide érkezett. Az indóházban, mely hatal­mas nemzeti zászlókkal volt díszítve, a kormányzó és a podeszta, a polgári és kato­nai hatóságok és testületek üdvözölték ; nagy­számú néptömeg dörgő éljenekkel fogadta; itt­­ott néhány félénk zsm­­e is hallat­­s­z a 11. — A zágrábi tüntetéseket, ame­lyek fölött Albrecht főlig az „Ellenőr“ szerint boszankodását, egy későbbi távirat szerint pe­dig a búcsúzáskor megelégedését fejezte ki, Bécsben is elitélik az alkotmány­párti független lapok s mindazok, kik osztrák politikát akarnak űzetni a monarchiával, jól tudván, hogy az a keleti kérdésben egyet je­lent a magyar politikával. A „N. Fr. Presse“ szerint a zágrábi tüntetés arculcsapása volt a magyar nemzeti érzületnek „és hozzátehetjük, úgymond, hogy az osztrák németekre sem hatott kellemesebben.“ Idézi az­tán a „P. Lloyd“ erre vonatkozó sorait s hoz­ -s­záteszi: „Elejétől végig aláírjuk a „Lloyd“ cik­két. A horvátok, kik feledni látszanak, hogy Horvátország alkatrésze Magyarországnak , akik épen e pillanatban nagyon rászorulnak a magyar kormány támogatására, ha a határőr­­vidék bekeblezése iránti óhajukat valósítani akarják, — nagyon tévednek, ha azt hiszik, hogy Zágrábból dirigáltatják a monarchia ke­leti politikáját.“ — Zágrábban nem kell magyar zászló. Zágrábból írják a „P. Napló“-nak : „Míg a magyar képv.­házon és a főrendiházon a horvát zászló mint a testvériség jelvénye dísz­ült, míg a magyar ünnepélyeknél a horvát zászló kitüzetik , addig itt Horvátországban ün­nepélyes alkalmakkor a magyar zászló nemcsak hogy ki nem tűzetik, de mi több, maga mód­ján el is tiltatik. A polgármester fölszólítására, hogy házát zászlókkal földiszitse, Rauch báró a­ cs. kir. zászlót, a bajor zászlót, a horvát és a magyar zászlót tűzte ki.­­ Ez a merénylet annyira bántotta a csőcseléket és a hatóságot, hogy az előbbi a ház előtt gyülekezve szidta és piszkolta a magyar zászlót, az utóbbi pedig azt jelentette ki a bárónak, hogy a magyar zász­lót húzza be. Ezen meghagyásra a báró azzal felelt, hogy valamennyi zászlót levétette. — A török küldöttségről a leg­utóbbi hir Brindisibő­l jött s jelenti, hogy a kül­döttség a Lloyd-gőzösön tovább utazott Kon­­stantinápolyba. — Ugyanő gőzösen utazott oda Iskander Kán, az afganisztáni emir unokaöcscse, hogy a szultánnak fölajánlja szolgálatait. A h­á­b­o r­ú, Szeged, május 15. Török testvéreink ügye eddig a viszonyok­hoz képest mind az Al-Dunánál, mind a kis­­ázsiai harctéren igen jól áll. A Dunát a napok­ban több helyen megkisérték átlépni az oro­szok , de mindenütt visszavezettek.­­ Újabb táviratok szerint május 19-én fognak átkelni , még­pedig Ka­­­afat és Turn- Szeverin közt , hogy aztán a török-szerb határon a szerb hadsereggel egyesül­jenek— már­­, ha lesz rá jó idő ! Sokkal roszabbul állanak azonban muszka uralmék Kis-Ázsiában , ahol legközelebb két támadásukat véres fejjel verték vissza a törö­kök ; az egyik csata —­ Bat­um körül — igen jelentékeny volt, amennyiben többrendbeli tudó­sítások 4000-r­e teszik az orosz halot­tak számát. Itt a vitéz Al­­­basa másodszor fütyült már be nekik. De a vesztett csatáknál még komolyabb jelentőségű a berlini „Tagbl.“ azon híte , hogy az orosz kaukázusi sereg háta mögött ismét­ lázadás tört ki; ezúttal az a­ra­hh azok törzse (a Kaukázus déli lejtőin) kelt föl az orosz iga lerázására­ —-

Next