Szegedi Híradó, 1877. július-december (19. évfolyam, 78-155. szám)

1877-10-14 / 123. szám

Tizenkilencedik évfolyam. 1877. 123-ik szám Vasárnap, október 14-én. Megjelen: Vasárnap, szerdán és pénteken reggel. Előfizetési föltételek: (i.g.dwi házhozhordistal ás vidékre postán. Egész évre 10 frt.­­ Félévre . 5 frt. Évnegyedre 2 frt 50 kr. H.lyb.n a kiadóhivataltól elvitatva Égési évre 9 frt. | Félévre 4 frt 50 Évnegyedre 2 frt 2.5 kr.­iák A­­ POLITIKAI És VEG­YEST­ART­ALMIT LAP Szerkesztőségi iroda: hol­n­ap szellemi részét illető ügyekben értekezhetni, az udvarban balra. Klauzál-tér 209. sz. a. Egyes szám ára, © h­r_ Hirdetések díjai: A k­­éthasábos petitsor vagy annak tereét egyszeri hirdetésnél 6 kr, kétszerinél 5 kr többszörinél 4 kr, és minden beiktatásnél 30 kr. kincstári illeték fizetendő. A bizonyítékul kívánandó lapok és a nyugtabélyeg külön fizetendők. A „nyilttér“-ben a négyhasábos petitsor iktatási díja 15 kr. Hirdetések fölvétetnek: Szegeden a ki­­adóhivatalban , valamint Pesten, Bécsben és Európa nevezetes­ városaiban létező valamennyi hirdetési irodában. Kiadóhivata­l: Ringer Zsigmond özvegye könyv- és kőnyomdája, papír- és irószerkereske­­dése, hova az előfizetési pénzek és hirdetések küldendők- Szeged, október 13. „Nincs oly rész könyv, a­melyből valami jót tanulni nem lehetne.“ Ezt mondta valaki, a­ki bizony okos ember volt, így vagyunk az eseményekkel is, melyek a történelmet, az élet legnagyobb mesterét alkotják. Csak az a kár, hogy az emberek nem akarnak tanulni, vagy elfeledik, a­mit tanultak, s innen van, hogy a régi hibákat, a régi botlásokat egyre ismétlődni látjuk. A mai zűrzavaros napok eseményei­ből is sokat lehet tanulni, a­minek jó hasznát vehetnénk a jövőre; csakhogy fogadni mernénk, hogy éppen azok nem akarnak belőlük tanulni és a tanúság­nak jövőre hasznát venni, a­kikre ez a discipólusi foglalkozás legjobban ráférne.­­ Nagy baj az és egyik árnyoldala a szabadságnak, hogy hívatlanok veszik kezökbe az areopágok fontos szerepét; hogy oktatni akarnak milliókat olyanok, a­kik maguk tudatlanok; hogy ítélnek elevenek és holtak fölött azok, kik az ehet megkivántató legfőbb kellékkel: judiciummal nem bírnak ; a­kik — pró­zai magyarán mondva — sokat ettek, de keveset emésztettek meg .... Csak a napokban volt alkalmunk rámutatni azon sajnos jelenségre, hogy a politikai sajtó terén — a pártszenve­délyek és személyi gyűlölködések józan megfontolást gátló hatása alatt — mily nagyban elharapózott az események s a tények nagyításának s eltorzításának hi­bája. S rámutattunk különösen az er­délyi ügyre s egyúttal a túlzások vesze­delmes voltára. Voltak lapok, a­melyek 40,000 db fegyver lefoglalásáról, stb. beszéltek, sőt akadt egy, a­mely lefoglalt ágyuk­ról is tudott. Azután jött a rémrendszer beütése a székelyföldre : a kormány nagy katonai és zsandár-föllépése, a tömérdek elfogatások, üldözések, úgy hogy a sze­gény székely góbék este nem tudják róla, hogy reggel nem a sötét börtön­ben ébrednek-e föl, stb. így természe­tesen nagy dolog lett belőle, s nem csoda, hogy végre Lengyelország, sőt Szentpétervár föllázításánál állapodtak meg a mindentudó újsághírek. Most az­tán, kisült, hogy bizony csak egér az, a­miből elefántot csináltak. a köszönet a két hordártól mártírrá ijedt Helly­­n­e­k , a­ki szíves volt az erdélyi ügy­ben a min.-elnököt meginterpellálni, a­ki aztán bemutatta azt a maga valóságá­ban, hogy­ eddig mindössze 2000 drb fegyvert foglaltak le és 8 egyént fogtak be, a­kik a legillendőbb bánásmódban részesítve a rendes, törvényes bíróság­nak adattak át; hogy egy szál katonát sem küldtek be Erdélybe, hogy egyetlen kir. biztos, de még kormánybiztos sem lett kinevezve, stb. S végül a min.-elnök sajnálatát fejezte ki a fölött, hogy ép­pen a hazai lapok álhírei s nagyításai folytán ez esemény oly nagy port vert föl és sokkal nagyobbnak tűnt föl a külföldön, mint a minő a valóságban. A ház aztán, s maga az interpelláló is, tudomásul vette a választ. Hogy ezzel az oktalan nagyrafujás­­sal azitsem használtunk hazánknak, az bizonyos, s hogy ártottunk vele, az is bizonyos. Hogy többet ne említsünk, veszélynek tettük ki Oláhországban élő magyar véreinket,, a­kikre úgyis kan­csaiul nézett a muszka­nyűgbe esett oláh politika; már írják, hogy a buka­resti rendőrfőnök magához hivatta az ottani magyarság tekintélyesebb egyé­neit s kijelenté nekik, hogy ha baj lesz, őket teszi felelőssé. És ezenkí­vül ürügyet adtunk az oláh kormány­nak a tartalékosok behívására. íme, az oktalan lármának egyik rész következménye, a­mit már tudunk, de lehetnek még másfelé is rész hatásai, a­miket nem tudunk, de gyanítunk. És hát ugyan fogunk-e okulni, látva az elkövetett hiba káros következményeit ? Nem hiszszük. A politikai hírlapiroda­lom terén létrejött óriási verseny annyi hívatlan elemet hozott fölszínre, hogy ezt nem remélhetjük. Az üzlet „érde­kes“ híreket kíván s a szellemi képte­lenség, hogy a versenyben föntarthassa magát, kénytelen arra vetni magát, hogy túllicitálja kollegáit. És a rikító zaj és túlzás torzképei itt-ott már a lojalitás köpenyébe burkolt jakobinusokat mutatnak ; a törvény és alkotmány keretében frigiai süveggel járva forradalmi hangon kiabálnak — ma, midőn a higgadtságra és egyetér­tésre legnagyobb szükségünk van. Miért? mert ebben a majomszerepben tetszenek maguknak, s egy-egy szellemi bors­­szemjankó azt hiszi, hogy így a publi­kum legalább is Dantenak vagy Saint- Justnek nézi őket. Messziről azt hinnéd, hogy Titánok, akik mázsányi kövekkel ostromolják az Olympust, pedig volta­­képen utcagyerekek, a­kik kavicsokkal dobálják be az ablakokat. S a forradalmi hang, fájdalom, utat talált már a törvényhozás szentélyébe is. Vitéz Helfy úr, a maga személyi ügyének tárgyalásakor, alkalmat vett magának a kaszára és kapára hivatkozni, a­mely szintén fegyver lesz az ilyen rendszer ellen. Olyan kis népfölkelés vagy mi! Hát ez bizony derék dolog egy törvényhozótól, hanem jegyezzék meg csak a jakobinusságot affektáló urak, hogy a magyar nép — bármennyire dolgoztak is rajta — nem vesztette még el a józan eszét annyira, hogy holmi Helfy-Verhovay-féle nagy hazafiak szép szemeiért tüzet kiáltson és félreverje a harangokat. S a­ki ma így beszél Ma­gyarországon, az megérdemli, hogy a provokált kapa nyele a hátához lapuljon! Hazai ügyek. Országgyűlés. A képviselőház okt. 10-iki ülésében kezdetét vette a közgazdasági kiegyezéssel kapcsolatos nagyfontosságú ügyek tárgyalása. Azok sorában első volt a szeszadó­ról szóló törvényjavaslat. O­r­d­ó­d­y Pál előadó bemutatja a pénz­ügyi bizottság jelentését a szeszadóról szóló törvényjavaslatról s röviden ajánlja annak el­fogadását Erre S­i­m­o­n­y­i Ernő hosszabb beszéd kí­séretében saját és pártfelei részéről a követ­kező határozati javaslatot nyújtja be: Tekintve, hogy a fogyasztási adóról szóló törvényjavaslatok a magyar korona országai és ő­felsége többi királyságai és országai közt kö­tendő vám- és kereskedelmi szövetségről szóló törvényjavaslattal nemcsak szoros összefüggésben vannak, hanem annak lényeges kiegészítő részét képezik ; tekintve, hogy a vám- és kereskedelmi szö­vetségről szóló törvényjavaslat még mindig kel­lőképen fölszereve nem lévén , eddigelé még a képviselőház szakbizottságában sem volt tárgyal­ható és így a törvényhozás az abban foglalt nagy közgazdászati kérdésekre nézve kellőleg tájékozva sem lehet; tekintve, hogy a napirenden levő fogyasz­tási adókról szóló tövényjavaslatok a közös vám­terület és a fogyasztási adók néhányainak egyenlő rendszer melletti kezelése szempontjából lettek szerkesztve, melyek, ha már most elfogadtatná­nak, hazánk anyagi fölvirágoztatása, sőt állami tétele életkérdéseit képező elvek sorsa előbb fogna eldöntetni , mintsem a képviselőháznak módjában lenne azokra nézve még csak a kellő ismereteket is megszerezhetnie, mondja ki a ház határozatilag , hogy a szesz- és cukoradóról szóló törvényjavaslatok csak a vám- és kereskedelmi szövetségről szóló törvényjavaslat letárgyalása után fognak napi­rendre tűzetni és tárgyalás alá kerülhetni ; de tekintve továbbá , hogy a napirenden levő szeszadó-törvényjavaslat egyike azon tör­vényjavaslatoknak, melyek az úgynevezett bécsi egyezség folytán terjesztettek a képviselőház elé ; tekintve, hogy azon sokoldalú, nagyfontos­ságú és horderejű kérdések , melyek ezen tör­vényjavaslatok tárgyait képezik, részben még oly stádiumban vannak, hogy azok a legközelebbi időben alaposan tárgyalhatók nem is lesznek, szentesítés alá pedig csakis együtt és egyszerre lesznek terjeszthetők ; tekintve az idő rövidségét, amennyiben mindezen törvényeknek még ez év folytán meg­alkottatni és szentesítve kihirdettetniök kell, nehogy az alkotmányos élet félbeszakítást szen­vedjen ; tekintve, hogy a jelen európai viszonyok s különösen a hazánk délkeleti határain dúló há­ború Magyarország és Ausztria népeinek legjobb egyetértését és egymás iránti barátságos indula­tát parancsolólag követelik , következésképen eltávolítását minden oly kérdéseknek, melyek a két állam népeinek politikai és közgazdászati érdekeit eltérőleg, sőt néha ellentétesen érintik, és ha ezek nem szigorúan a jog és méltányos­ság alapján fognának megoldatni, kétségkívül a két állam népei közti egyenetlenségre és a ba­ráti viszony fölbontására vezetnének . Mindezek folytán alulírottak tisztelettel ké­rik a képviselőházat, mondja ki határozatilag, hogy : az úgynevezett bécsi egyezséget illető törvényjavaslatokat jelenleg a napirendről leve­­vén, azokat a keleti háború befejeztéig tár­gyalni nem fogja , és utasítja a kormányt, hogy az alkotmányos élet szakadatlan folytathatása tekintetéből igyekezzék a bécsi birodalmi ta­nácsban képviselt országok és tartományok kor­mányával egy időközben követendő és, amennyire lehet, a jelen állapot fönntartása alapján léte­sítendő ideiglenes modus vivendit találni és azt mielőbb alkotmányos tárgyalás végett a törvény­hozás elé terjeszteni. Széll Kálmán pénzügyminiszter az imént közlött határozati javaslattal szemben kéri a törvényjavaslat tárgyalását. A monarchia két fele közti egyetértést , melyet a keleti ügy kí­vánatossá tesz, nem az által véli előmozdíthatni, ha a kiegyezési ügyek függőben hagyatnak, hanem inkább azok megoldása által. He­dry Ernő Simonyi javaslata mel­lett szól. B­á­n­h­i­d­y Béla báró nem fogadja el tár­gyalási alapul a törvényjavaslatot, mert még a ház nem jutott elvi megállapodásra a vámterü­let kérdésében. Szóló a külön vámterületet pár­tolja, s azt hiszi, hogy a szeszadót képtelenség eldönteni a közös vagy önálló vámterület kér­désének elvi eldöntése előtt. Móricz Pál a törvényjavaslat elfogadása mellett szól. Ezzel a vita félbeszakíttatott. A szeszadóról szóló törvényjavaslat tárgya­lását megelőzőleg végleg elfogadtatott a le­tárgyalt bagatell-törvényjavaslat. A párbaj ellen­ is. Az eddig elmondottakból azon meggyőző­désre jutottunk , hogy becsületügyekben sem a párbaj, sem a törvény nem vezet az óhajtott célhoz , mert míg az első a merészeknek s több­ször a garázda természetüeknek előnyt nyújt, a második a gyáva impertinenseket gyámolítja. A törvény relativ kifejezései nem állítanak föl semmi konkrét elvet, mely a sokféle becsület­­sértésekkel szemben határozottan alkalmazható lenne, s így már azért sem vezet célhoz, mivel nagyrészt minden sértő kifejezés súlya a föl­fogástól függ (kivévén az egypár kifejezést, a­mely magában a törvényben halványan bár, de mégis körülírva van) és így a bírói meggyő­ződésre szorul minden ítélet lényege, ez pedig baj mind a bíróra, mind a felekre nézve, mivel a bíró határozott törvényen alapuló ítéletet hozni képtelen, továbbá, mivel valamint a sértő, úgy a sértett sem képes előre meghatározni az el­követett hiba nagyságát; s ami a legfőbb hát­ránya ezen relatív fogalmakból összeállított egésznek , az , hogy ugyanazon sértés különbö­­zőleg büntettetik, vagy míg az egyik büntetle­nül megmenekszik, a másik ugyanazon hibáért, mint bűnös, elmarasztaltatik. És vájjon hol rej­lik ennek az oka? Talán a birói eljárás hiá­nyosságában, vagy egyéb körülményben ? — Igenis abban, hogy az emberi műveltségi foko­zat különböző, s ehez képest a sértés mérve is különböző, holott a büntetőjog egyik fő elve az, hogy mindenkit egyformának tart. Itt van a gordiusi csomó , ez a szirt, melyben az ész megakad. Ha mélyebben behatolunk a büntető-tör­vénykönyvek alapeszméibe, azt az elvet találjuk föl mint vezérfonalat, hogy mentől miveltebb az egyén, aki bűntényt követett el , annál szigo­rúbban büntetendő. Szép és igazságos elv ez büntetőjogi szem­pontból , de becsületbeli alapon éppen nem mondhatjuk helyesnek, mert ez irányban, ha a műveltségi fokot veszszük mérlegül, akkor csakis a bírói meggyőződés dönthet, holott elismert szabály az, hogy meg kell menteni a bírót azon kellemetlen helyzettől, hogy kénytelen legyen egyéni meggyőződését alkalmazni az ítéleteknél, mert a bíró a törvényt alkalmazni , nem pedig magyarázni van hivatva. Ugyanezen elvből kiindulva, Németország­ban a jogászok már­is azt az elvet kezdik pen­getni, hogy a párbaj ne legyen mint kriminalitás jelezve, hanem csak mint legfölebb 6 havi ál­lamfogsággal sújtható kihágás. Ellenben a párbaj alaphibáját abban ta­lálom , hogy a­ki sértést akar elkövetni, oly kifejezésekből is összetákolhatja azt, hogy tulaj­donképen nem is képez sértést, s hogy presz­­szióját érvényesítse, mindjárt az ellenfél bátor­ságára appellál, és ebből az következik, hogy magyarázás helyett rendszerint előáll a párbaj, nehogy a kihívott a fölvilágosítás következtében gyávának látszassák, sőt a hibás fél, hibáját eltakarandó, inkább hajlandó a párbajt valósí­­tani mint oly eszközt, a­mely nem ítéli el, sőt rehabilitálja. És végül, mint már mondottam, a­helyett, hogy a társadalom, a törvény avagy bármely testület által roszólás fejeztetnék ki az ily egyén eljárása ellen, azt örökké újból rehabilitálva, a társadalom körébe újra meg újra fölveszi, mint méltó tagját. Az eddigiekben fölfejtve vélem ama két fő faktort, a­mik jelenleg a becsület garanciáját képeznék; a­miket elmondtam, mind régi igaz­ságon alapuló tények; és ezekből utoljára is azon meggyőződésre kell jutnunk, hogy a tör­vény a becsületekre féltékenyek­nek elég garanciát nyújtani nem képes; viszont a párbajt, mivel ferde alapon nyugszik, észszerű kiegyenlítési alapul elismerni le­hetetlen. Ezekből kifolyólag, mint a becsület­ügy hosszabb tanulmányozásának eredményét, bátor vagyok a következő javaslatot előterjeszteni s annak figyelembevételét kérni. Megnyugodnunk ezen két szék között pad­­alatti állapotban nem lehet, tehát ha a becsü­letügyi garanciák elégtelenek, aminthogy azok, lépjen föl maga a társadalom és keressen eszközt, a­mely lehetővé t­egye a veszélytelen társalgást, szorosan az illem sza­bályainak körletében, a netán mégis előfordulható sérelmek ellen pedig a becsület megvédésére oly biztosítékot nyújtson, mely a humanitás határai közt marad. Minthogy ma már, mondhatni, nincs művelt ember, a­ki nem volna tagja valamely körnek, egyesületnek vagy kaszinónak, tehát a legcél­szerűbbnek vélem, ha az egyesületek ál- — Az erdélyi légió ügyében írja a székelyföldi „Nemere“ . Ismételten tiltakozunk a székely mozgalomról részakaratúlag elterjesz­tett birek ellen, s kijelentjük és kérjük laptár­sainkat is ezt hangsúlyozni : A székely mozga­lom agyrém, a székely fölkelésről szállongó bi­rek légből kapottak. Székely fölkelésről maga a székelység, mely­ly­el az vádol­tatik, épen semmit sem tud. A székelység nyugodt, a közrend és csend megzavarása, törvényes f­elsőbbsége elleni fölkelés esze ágában sem volt.

Next