Szegedi Híradó, 1879. január-június (21. évfolyam, 7-78. szám)

1879-05-04 / 54. szám

nak. De bár a szegedi nép kész izzadni, tűrni a rekonstrukció munkájában, fájdalmasan kell bevallanunk, hogy a szegedi kisdedek, a gyermekek fogják ezért a munkáért az áldozatot meghozni, vagy a­mennyiben a szegényebb szülő­ket e gyermekek kenyérszerzésükben visszatartják , a szegényebb néposztály­nál tömeg­nyomor fog elő­­állani! Már most is ezer meg ezer szülő van, a­kik ugyan segélyezést nem kér­nek, de nagyszámú gyermekeik miatt a kenyérszerzéstől vissza van­nak tartva. És ezen szomorú tényállás­nak kettős következménye lesz: egyrészt a porig sújtott, árvízkárosult nem képes magán segíteni s a majd közeledő tél kegyetlen ínséget hoz reá ; másrészt a gyermekek a keresetképtelenség folytán s rendes lakhely, kellő táplálás hiányá­ban betegségben és nyomor­ban fognak elzülleni! A haza számos nemeskeblű­ fiai és leányai már a vész után nyomban föl­fogták e helyzet veszedelmes voltát, s ezért siettek ajánlataikkal segítségére lenni a szerencsétlen , gyermekekkel megáldott családoknak. S bár helylyel­­közzel az ajánlatok rögtöni igénybevé­tele nagy áldás volt, mégis fájó szívvel jeleznünk kell azt, hogy az ajánl­a­­tok legtöbbje Szegedet föltámadá­sában nem segíti elő! Az országnak majd minden részéből érkeznek ajánla­tok, de a legtöbb ajánlattevő szegedi árva­vagy nem árva gyermeket örökbefo­gadni akar. A vízkárosult szegedieken segíteni óhajtanak a nemeslelkű ajánlattevők, de az örökbefogadási ajánlatokkal rajtunk segítve nem lesz! A koronás királynak, a nemzetnek és törvényho­zásnak jelszava : „Szegednek len­ni kell“; az örökbefogadás és adás által pedig ezt a kitűzött eszmét egy porszemnyivel sem segítjük elő ! Ha az örökbefogadás volna csak a balzsam, úgy a gyermekek kétharmad részét örökbe kellene adni; Így azonban Szeged el­vesztené azt az ifjú nemzedéket, a­melyből a jövő Szegednek kell elő­állnia ! Azt hiszszük, hogy ez az emberba­rátok és jóltevők intenciója nem lehet, mert ha ez volna, ez a szegediek elszé­­ledésére vezetne! A szegedi nép gyermekét, legyen bármennyi, örökbeadni nem haj­­landó! Nem a gyermek teher neki, hanem a nyomor , az ínség. S bizton állíthatjuk , hogy a­mint a szegedi nép hajlékra tesz szert, királyi palotából is visszahozná szegény, de szeretett gyer­mekeit. A legcélravezetőbb segély tehát az vol­na, ha a szegedi gyermekek elhelyezhetők lennének intézetekbe vagy családokhoz legalább egy évre, vagyis addig, míg a családfő hajlékot teremthet ma­gának, míg szerzőképes állapotba jöhet. Eltartásra kívánja tehát a szegedi nép gyermekeit, nem örökbe adni ; a nyo­moron ez sokat segítene , mert a mun­kaképes családtagok így föl lennének oldva az ápolási és eltartási gondoktól. Kívánatos ennélfogva, hogy a szege­dieken segítni akaró emberbarátok, min­dennemű iskolák és intézetek ezt a szo­morú állapotot vegyék tudomásul s jótékonyságukat ez irányban gyakorol­ják a szegedi családokkal és azok gyer­mekeivel. V­a­s­s Pál: Az árvizes zongorák. Az irtózatos rész , mely drága városunkat romba döntötte, több száz zongorát is martalé­kául ejtett. Várjon elpusztultak e ezek végkép, vagy van-e még segítség számukra? Erre a kérdésre kívánok röviden felelni s fölvilágosí­­tani a károsult közönséget az úszott zongorák mibenlétéről. Talán kissé föltű­nőnek is látszhatik, hogy én mint laikus szólok e tárgyhoz ; tartozom tehát megjegyezni, hogy egy alaposan képzett zenetanárnak nemcsak mestersége némi mecha­nikáját kell egy kissé ismernie, hanem ismer­nie kell hangszerét is teljesen , a­melyen tanít. Vegyük tehát első­sorban tekintetbe azo­kat az alkatrészeket , a­melyek a víz pusztító hatásának legjobban ki vannak téve. Ezek a zongora faalkatrészei. Ezek közt első s a zongorának legfonto­sabb alkatrésze a hanghullámzó (Rezo­­nans-Boden). Mellőzve itt annak hangtani sa­játságait, pusztán alkotó elemeit fogom elmon­dani. A rezonancia áll több simára gya­lult, fél centiméter vastagságú fatáblákból , a­melyek enyvvel ragasztatnak szekrény alakban össze. A rezonancia alsó felületén alkalmaztat­nak az úgynevezett bordák, melyek a re­zonancia ruganyosságát segítik elő és kon­zerválják a tartósságát. A száma e bordák­nak a rezonancia nagyságától függ. Az így elkészített rezonancia aztán teljesen odaillőleg, a szekrény keretében , körülbelül egy centimé­ter vastagságú párkányra van fektetve s enyv­vel leragasztva; fölülről még egy lécperem is megerősíti. Ezek az alkatrészei a zongora­test e legfontosabb részének. Legfontosabb , mert a hang minősége első­sorban a rezonancia mi­kéntiségétől függ. A második nevezetes alkatrész, mely a szekrénynyel egyetemben elősegíti a hározattal szemben az ellentállási képességet : a hangoló­tőke (Stimmstock). A hangoló­tőke áll egy kö­rülbelül 9 centim, vastag, tömör fagerendából, a­melyre ráenyvesztetik az úgynevezett dupla fournier. Ez a dup­la foumier, a nagyobb erős­ség végeit, egymást keresztezőleg erősíttetik meg. Ebbe a dupla fournier-ba vannak a lyu­kak a hangoló­szögek (Wirbel) számára. A szekrény szintén több darab fából ké­szül s a részek egy­mást keresztezőleg enyvvel vannak összeerősitve. Szintigy történik a re­­zonáns fenék alatt a szekrény megerősítése is. Az elém szabott szűk keret nem engedi, hogy mind e részeivel a zongorának körülmé­nyesebben és behatóbban foglalkozzam s így kénytelen vagyok csupán a legelemibb pon­tokra szorítkozni. Az eddig vázoltakban meg­ismer­kedtünk a zongora faalkatrészeivel , a melyeknél az enyvezés és a keresztezés nagy szerepet játszanak s igy a viz pusztító befo­lyásának legjobban vannak kitéve. Megemlí­tendő még a zongora födele, a mely szintén összeenyvezett több darabból van összetéve. A mondottakból most már kitűnik, hogy mindezen alkatrészek a víz befolyása következ­tében, minthogy az enyvezés a vízben elázik, ha nem is azonnal, de a megszáradás pillana­tában egymástól elválnak. Nagyon természetes, hogy mindez akkor történik , ha a zongorák teljesen vízben voltak. Az első kérdésre tehát megfeleltünk volna, hogy a zongorák bár tetemes kárt szenvednek, de nem pusztulnak el végkép , a­miből követ­kezik a második kérdésre is a felelet , hogy : igenis van segítség számukra. Mert ennyi rész­ből lévén a zongora összerakva — mely ré­szek a fedél szilárdsága következtében ritka esetben lesznek a végmegsemmisülésnek kitéve — azok szétmenvén, egy ügyes, hozzáértő kéz által ismét teljesen összerakhatók lesznek. Természetesen mindez majd hosszabb időt vesz igénybe, mert az elázott fát mindenek­előtt teljesen ki kell szárítani. Hátra van még a mechanikáról és a hálozatról szólani. A mechanika fő alkatrészei ismét a fa és enyv, a­melyhez még járul a bőrözés. Nagyon természetes, hogy az enyv és bőr elázván, ezek a részek is egymástól elválnak. De ha mind­ez megjavítható is, a bőrözés használhatlanná válik , így azt ujjal kell pótolni. Végkép tehát a me­chanika sem veszendő, de minden esetben újra szabályozandó. A borozat, ha a zongora nem állott vízben, nincs fenyegetve, ha ellenben a víz a szekrénybe betódult, akkor végkép hasznavehetetlenné vált, mert a rozsda következtében keménységét s vele hangját veszti. Ily esetben aztán nincs más segítség, mint a teljesen új hurozás. Lássuk még azt az esetet, ha a víz nem hatolt a szekrénybe, de mégis oly mélyen állott a vízben, hogy felszívta a nedvességet. Ez eset­ben szükséges kivenni a rezonanciát, mert a fölszívódás által az elveszti rugékonyságát s vele a részben hangébresztő tulajdonát. Ezekben kívántam röviden elmondani a ba­jokat, miket a féktelen úr zongoráinkra hozott, s egyúttal megmutatni az orvoslás módját is. Ne essünk tehát kétségbe kedvenc hangszereink fölött, melyeket Roch oly találólag a szen­vedő fölüdítőjének s az öröm részesének nevez, nem fognak azok végkép elpusztulni, nem any­­nyival inkább, mert hisz ismét köztünk van a kis Berger, az ügyes hangoló, a­kinek nem mindennapi képzettsége és szakismerete teljes garanciát nyújt arra nézve, hogy az így pusz­tulásnak indult zongorák, nem nagy költséggel, ismét előbbi használható állapotukba hozhatók­. Nem a reklámozási vágy, nem a föltűnési viszketeg az, a­mi a soraim megírására öztön­­zött, hanem az az óhaj, hogy általa a nagy­kö­zönségnek némi hasznot hajtsak, hogy az ér­dekletteket figyelmeztessem, hogy ha zongoráik nagy kárt szenvedtek is, nem pusztulnak el végkép. Most, mielőtt soraimat befejezném, még né­hány rövid észrevételt akarok tenni a tempera­­túra befolyásáról a hangolásra. Időszerűnek lát­szik ez, mert erről most bő alkalom van tapasz­talatot szerezni. Kétféle hőmérsék gyakorol befolyást a han­golásra, a. m. a nedves, hideg és a száraz, me­leg jég. Nedves légben a szekrény megeresz­kedik, s a farészek tágulása a húr hosszabbo­dását eredményezi, a­minek aztán természetes következménye a hangolás emelkedése. Ez kivált a bassusban történik, mert a zongora szárny formában lévén építve, a hosszú bassus-hurok nagyobb változásnak vannak alávetve, mint a rövid discant burok, melyek az egyensúly-hely­zetet jobban megtarthatják. Ez az eset áll elő rendszerint télen, ha a szoba rendesen fűtve nincs, vagy pedig a nedves légben. Száraz légben az ellenkező történik. A szek­rény ugyanis összehúzódik, mi­által a húrozat behajlik, s így a búr hosszabb lévén, mélyebb hangot ad. Leginkább észlelhető ez a közép A lapokból. Julia Alfred a szegedi vészről és óvószereiről. E cím alatt közli a Hon Jú­lia Alfrédnek, francia igazságügyminiszteri osztályfőnöknek, hazánk nemeskeblű barátjának — a­ki mint a statisztikai kongresszus tagja Szegeden is járt — egy dr. Csatári Grosz La­joshoz intézett levelét, a­mely a kitűnő férfiú irántunk való meleg rokonszenvének meggyőző tolmácsa. A levél így hangzik : „Kedves barátom! Hála a „Hon“-ban meg­jelent közleménynek, melyből szegedi barátaim megtudták aggodalmaimat, siettek engemet sa­játkezű leveleik által megnyugtatni, a­mi nekem kimondhatlan örömet okoz. Ön azt írja nekem, hogy Szeged föl fog támadni az ár habjaiból s hogy magas körtöl­tés fogja a jövőben biztosítani lételét. — En­nek keresztülvitele viszonylag könnyű. Egész­ben Magyarországnak csak Hollandia példáját kell követni, s valóban különös lenne, ha az erőtel­jes magyar nemzet nem lenne képes egy folyónak rakoncátlanságait megzabolázni, midőn Hollan­dia lakói nyugodtan alusznak mindenütt a ten­ger színe alatt fekvő városaikban és falvaikban. Azonban a körtöltés biztosítani fogja Sze­gedet, de nem a körülte elterülő lapályt, a­mely­nek földmiveléseitől el fogja ragadni az árvíz fáradságos munkájuk gyümölcseit. Igaz, hogy beszélnek a Tisza, Maros, Sza­mos és a három körös szabályozásáról, de vé­leményem szerint nincs eléggé megvilágítva, hogy váljon az eddigi munkálatok nem súlyos­bították e a helyzetet, a­helyett, hogy javították volna, s félek attól, hogy a jövőre nézve terve­zett nagy munkálatok nem fognak a kívánt eredményre vezetni. A veszély nem csak a Tisza csekély esése, hanem az összes magyarhoni folyók kifolyásá­nak fölötte szűk nyílása által föltételeztetik, ér­tem ez alatt: a vaskaput; itt tolatik vissza az oda özönlő folyamok vize és akadályoztatik a gyors lefolyás. Ily körülmények között, úgy látszik nekem, csak egy biztos mód van a jövő veszélyeinek megelőzésére, mely abban áll, hogy a pusztá­nak jól megválasztott helyein nagy vizfogó me­dencék ásattassanak, ezek tehát, sőt a két nagy folyó — Duna és a Tisza — között egy kis beltengert képeznének. E nagy medencék, melyekből kettő talán elegendő lenne a Tisza mindenik partján, ma­gukba fogadnák a folyók fölösleges vizét s meg­akadályoznák a lápok és mocsárok képződését, de mindenesetre nagyobb földterület mentet­nék meg a földmivelés számára és pedig állan­dóan, mint a­minőt ezek a medencék elfoglal­nának ; könnyen szervezhető csatornázási és ön­tözési rendszer elhárítaná a száraz évek nyomo­rát s hathatósan emelné az Alföld jólétét; sőt arról is meg vagyok győződve, hogy az én ma­gyar beltengerem az éghajlati viszonyo­kat és közegészségi állapotot is megjavítaná, állandóbbá s biztosabbá tevén a földmivelés vi­szonyát és eredményét. Én csak szerény szobamérnök vagyok s nem igénylem e kérdésekben magam számára az illetékességet; azért tehát ne tekintse egyéb­nek az auteuil-i magányzó nézeteit, mint azon bő kívánság kifejezésének, hogy szép hazája boldog legyen. Sokszor hallottam honfitársaitól azon nézet­nek előadását, hogy nem lehet a természeti erőkkel viaskodni ; nagy hibának tartom az ily nézeteknek a nép között elterjedését, mert zsib hasája az üdvös munkálkodást s kockáztatja a fejlődést. A mai tudomány diadalt ült a legnagyobb nehézségek fölött s megváltoztatja planétánk fö­­lületét............“­gármester úr és nemesszivű neje iránt, a­kik mindent elkövettek a szerencsétlenek segélye­zése ügyében. Húsvét napján minden szegényebb sorsú család egy sonkát, öt kiló kalácsot és egy üveg jó bort kapott a polgármesterné szívessé­géből, a­melyért kények között rebegtek forró köszönetet. Dicséretre nem szoruló tett volt az ország­szerte jótékonyságáról ismeretes Nogáll János kanonok úrnak azon nemes tette, hogy három sze­gény sorsú leánykát elhelyezett az apácák vezetése alatt álló­­­iá­nynevelő-intézetbe, hol azok tizen­két éves korukig teljes ellátásban, ruházatban és neveltetésben részesülnek. Ugyanez a nemes emberbarát a többi tanköteleseket is ellátta tan­könyvekkel s minden dij nélkül elhelyezte őket a népiskolákban, a kicsinyeket pedig a kisded óvókban. Fölemlítendő még a helybeli három lap, u. m. a „Szabadság“, „Nagyvárad“ és „Bihar“, a melyek pártkülönbség nélkül a vész beállta óta talán egy számban sem feledkeztek meg rólunk szerencsétlenségünkben s u.g. a gyűjtésnél — mely több ezer írtra megy — mint a menekül­tek fölsegélyezése körül maguknak maradandó érdemet szereztek. Bár mindenképen enyhíteni és felejtetni iparkodik e nemes város velünk szerencsétlen­ségünket, mégis sóvárogva olvassuk a „Szegedi Híradót“ — a­melyet egy Szegedvidéki ember barát küld meg — nézvén abban először is a most oly szomorú „vízállást“ s azután a ben­nünket érdeklő többi cikkeket. Mindannyiunk közös óhaja pedig , hogy mielőbb visszatérhes­sünk szeretett és felejthetlen szülővárosunk rom­jai közé, a­hol közös erővel a romokból uj, szebb és hatalmasabb várost emelhessünk. T. Gy. fekvésben, mig a bassus és discont egyenlete­sebb marad. Ezt a két temperacionális változá­sát a hangolásnak, mint már fönt is említettem, most a vízben és a víz után bő alkalmunk lesz tapasztalni. Főkövi Lajos: A vidékről. Nagyvárad, máj. 1. Tek. Szerkesztő úr! Az ország minden helysége vetélykedve iparkodott segíteni szerencsétlen városunk lakos­ságán. Ezek sorában nem utolsó helyen áll Nagy­várad városa, a­mely tárt karokkal fogadta az ide menekült szegedieket. A lakosság tömegesen vonult ki a „R­édey“-féle kertbe, a­hol mene­kültjeink kényelmesen voltak elhelyezve ; min­denki tőle telhetőleg iparkodott segíteni rajtuk ruhanemű,­ eleség- és pénz­­adománynyal. A vá­ros a hajléktalanoknak lakást, kenyeret, főze­léket és tűzifát szolgáltatott. A „László“ hen­germalom lisztet, a mészárosok pedig húst aján­lottak föl részükre. Az ide menekültek száma mintegy 150, kik a könyöradományokból nagyobbrészt fölruház­­tatván, többnyire alkalmaztattak mint ispánok, gazdák, fölügyelők, stb. Több iparost fölsegítet­­tek annyira, hogy mesterségét némileg űzhesse ; mások egyes nemesszivű családoknál találtak ellátást. A város a munkaképeseket alkalmazta a faültetésnél, erdőtisztitásnál, stb, hol az ellá­táson túl naponta még 60 krt kerestek. Nagy­várad városa — bár úgyszólván semmi birtoka nincsen — a vész beálltakor kétszáz fős intőt küldött rögtöni segítségül, megtoldván azt ké­sőbben nyolcszáz frtal, s igye nemes város tör­vényhatósága összesen ezer irtót szavazott meg ; ezenkívül a közönségtől még nagy mennyiségű pénzadomány, igen sok ruhanemű és élelmiszer gyűlt be és küldetett rendeltetési helyére. Eléggé ki nem fejezhetjük hálánkat különö­sen az itt közszeretetben álló Sail Ferenc pol Helybeli újdonságok. Szeged, május 3. , Szeged jövő nemzedéke s igy maga a város jövője érdekében bátrak vágyunk a hazai sajtó figyelmét mai számunk máso­dik cikkére fölhívni. Kétségtelen, hogy a hazai közönség nemeslelkű részvéte a sze­gedi árvák és a nyomorra jutott szülők gyer­mekeinek örökbefogadásával oly irányt vett, a­mely Szeged jövőjére nézve épen nem kedvező. Ezt fejti ki ama cikk bővebben, s azért megérdemli, hogy azt a fővárosi úgy mint a vidéki lapok , a­melyek mind meleg érdeklő­déssel viseltetnek városunk jövője iránt, a szo­kottnál nagyobb figyelemben részesítsék s a közönséget az ideiglenes eltartás esz­méjének fölkarolására buzdítsák , mint a mely sokkal többet fog használni Szeged jövőjének. — A Szeged városa részére ké­szült s ő fölsége által előlegesen jóváhagyott kisajátítási tö­rv­ény­javaslatot, mint halljuk , a kormány ma nyújtotta be a képviselőháznak.­­ Az alföldi vasút viharrongált vo­nalát tegnap délután megszemléltük a közvetlen tapasztalásból megerősíthetjük mind­azt, a­mit róla múlt számunkban hivatalos jelentések alap­ján írtunk. A vihar keményen megtépázta a cölöpmunkálatokat s kétségkívül többnapi mun­kát elrontott, ezt azonban helyre lehet pótolni még a határidő keretében is , csakhogy persze az eddigi munkaerő tetemes szaporításával. Ha a vállalkozó ezt nem teszi, akkor — a­mint mi megítélni bírjuk — a munkálat május kö­zepéig is aligha lesz bevégezve. — Adomány. Gold­bergerné Stein Róza úrnő Bécsből három csomag mindenféle ruha- és fehérneműt, továbbá 240 irtot küldött P­o­ll­á­k­n­é Kohen Teréz úrnőnek oly káro­sultak részére, a­kik segélyt nem kérnek, de segélyadományra szükségük van, miért is ez utóbb említett úrnő a megbízáshoz képest sze­mélyesen keresi föl az ilyen károsultakat, a­kik áldani fogják a nemeslelkű adományozót. s Kiss Dávid úrnak ismét egy szép tettét van alkalmunk följegyezni. Az öreg úr ugyanis — ki most a fővárosban tartózkodik — meghagyta itteni megbízottjának, hogy csak azon lakóitól szedje be a házbéreket, a­kik ön­ként fizetik, a fizetésre azonban senkit ne szo­rítson. Jól esik ily nemes tettet regisztrálnunk, midőn azt látjuk, hogy az ép házak lakásaival s üzlethelyiségeivel egész a botrányig üzérked­nek, fokozva az úgyis elég nagy nyomorúságot.­­A Debrecenbe szánt 30 gyer­meket (20 fiút és 10 leányt) holnap indítják útnak Pap Antal árvatári ellenőr felügyelete alatt. A gyermekek közül tíz teljesen árva , a többiek mind a legszegényebb vagy nagy csa­láddal megáldott szülők gyermekei.­­ Ugyan­csak holnap küldenek k­é­t leánykát a s­z­a­t­h­­már- német kis nőegylet leányárvaházába , szerdán pedig ismét két leánynövendéket a kolozsvári nőegylet Mária-Valéria le­ányárvaházába.­­ A mi rendőreink. A nyomorúság­ban örömest takargatnánk hibáinkat s gyönge­­ségeinket a világ előtt , de m­­ár már valamely dolog közbotránynyá válik és nincs remény, hogy az erélyes ostorozás nélkül megszűnjék, köte­lességünk kíméletlenül föllépni ellene. Köztudo­mású dolog, hogy rendőri személyzetünk, alig néhány ember kivételével, a legroszabb anyag­ból való s egyátalán nincs képesítve hivatása betöltésére ; az is köztudomású dolog, hogy a rendőri testületben a fegyelem sohasem állott valami erős lábon, mert nem volt, a­ki fegyel­met tudjon tartani; most azonban, mióta a gyöngélkedő főkapitány úr állandóan a szobára van szorítkozva, a fegyelem tökéletesen fölbom­lott s naponta oly jeleneteknek vagyunk tanúi.

Next