Szegedi Híradó, 1879. január-június (21. évfolyam, 7-78. szám)
1879-05-16 / 59. szám
Huszonegyedik évfolyam 1879. 59-ik szám Péntek, május 16-án. Hl f/'i: Vasárnap, szerdán ás péntek*« FMifixetési föltételek : Szegesen házhozhordhal ét vidékre r"ft*n: Rgés* évre Ht frt | Félévre , !s frt. Évnegyedre 2 frt r.O kr Melyben • kladénivétellel elültetve : (Cgés* évre 1» frt | Félévre 1 frt ’SOkr. Évnegyedre 2 frt 25 kr POLITIKAI És VEGYESTAll TALMÜ LAP Hxer'i eaxtfméffl iroda: hol alap szellemi részét illető ügyekben értekezhetni, Klauzál-tér, 209. sz. a. az udvarban balra. ZEHg'3' est? Szá.rny.T© Skrr. ffirde ének dijai: A héthasábos petitsor vagy annak téréért egyszeri hirdetésnél 6 kr, kétszerinél 6 kr, többszörinél 4 kr és minden beiktatásnál 10 kr. kincstári illeték fizetendő. A bizonyítékul kívánandó lapok és a nyugtabélyeg külön fizetendők. A „Nyilttér“-ben a négyhasábos petitsor iktatási díja 15 kr. Hirdetések fölvétetitek: Szegeden a kiadóhivatalban, valamint Pesten, Bécsben és Európa nevezetesb városaiban létező valamennyi hirdetési irodában Kiadóhivatal: Burger Gusztáv könyv- és könyomdája, könyvkötészete, papírraktára hova az előfizetési pénzek és hirdetések küldendők. A tiszaszabályozás. (Reflexiók Lónyay Menyhért gróf cikkeire.) III. Még mindig Herrichnél vagyunk. Második cikkünkben kimutattuk, hogy mi értéke van Lónyay gróf azon védelmének, a mely szerint az általa is beismert szabályozási hibák ódiumát tisztán a néhai bécsi kormányok nyakába akarja varrni, hogy védencéről a felelősség terhét elhárítsa ; kimutattuk, hogy mennyire nem menti ez a védelem Herrichet még akkor sem , ha föltétlenül igaznak fogadjuk el azt az állítást, hogy a bécsi kormány nem hallgatott a maga szakértőire, még a főműszaki vezetőre sem, hanem akárhányszor azok ellenére a maga feje szerint cselekedteti. Ámde ezt még nem is ismerhetjük el igaznak, legalább oly mérvben nem, hogy a tiszaszabályozás főtechnikai vezetőit a felelősség terhe alól fölmentetteknek tekinthessük. Lehet, hogy voltak esetek, a midőn Bécsben nem hallgattak Herrich úrra ; de ha fordult is, nagyon ritkán fordulhatott elő ilyen eset; ellenben köztudomású tények és teljes hitelességű hivatalos okmányok halommal állnak rendelkezésünkre, amelyek bizonyítják, hogy Herrich ur s vele a kisebb-nagyobb hatáskörű hivatalos szakértők igenis befolytak s nemcsak tettleg , parancsszóra, hanem tanácsadólag is befolytak a legnagyobb szarvashibák elkövetésébe. Szeged város memoranduma , a melyet Herrich ur vesztére provokált, ad oculos ki fogja ezt deriteni, ki fogja a többi közt deríteni azt is, mily bűnös szerepet játszottak Herrich úr és szakértő társai a Maros árjának levezetésére szolgálandott vasúti hídnyitás kérdésében, amelyet Szeged polgárai annyira sürgettek , mily szerepet, játszottak továbbá a Maros levezetése kérdésében s általában mindazon ügyekben , ahol Szeged volt, érdekelve. De hiszen Lónyaynak ez irányú védelmét maga Herrich lerontotta már jóeleve korábbi nyilatkozataival, amikben határozottan síkra száll azok ellen, akik — mint Hobohm, Stefanovits, sat. — a tiszaszabályozás elkövetett hibáit s magát az elhibázott rendszert támadták meg, mint okait a fenyegető katasztrófáknak. Mi haszna védi valaki Herrichet az elkövetett, hibák miatt, midőn maga Herrich nyíltan védelmezi a hibákat, a felső átmetszéseket s az egész hibás rendszert ? Aki ezen kételkednék , olvassa el Herrich úrnak a „Pest. 1I.“ 1877. évi szept. 11. és 12. számaiban megjelent cikkeit, melyekben — Hobohmmal polemizálva — hetykén kérdi, hogy ha a szabályozás eddigi rendszere és elvei hibásak voltak, ugyan mily rendszerrel kellett volna tehát szabályozni? Hálásan venné, ha valaki fölfedezné neki azt az ismeretlen arkánumot. „Egy bizonyos — mondja ugyanott Herrich, — hogy az elvekben nem hibáztak, azt tették, amit egész Európában mindenütt követnek a vízszabályozásoknál. Hol van hát a hiba?“ Herrich úr szerint sehol, mert hiba nem történt, csak mulasztás, ennek pedig Herrich ur magától érthetőleg nem oka; mert hiszen ő sürgette ezt is, amazt ír , de hasztalan. A kormányok szűkmarkúak voltak , nem adtak elég pénzt a Herrich urék nagyszabású terveinek kivitelére. (E részben Herrich ur nagyon szépen egykoron pendül Lónyayval, a ki szintén ezt veti a Tiszakormány szemére s most is azt szeretné, ha az két marokkal szórná a milliókat a szaktársulatoknak, mielőtt a hibásnak beismert szabályozás további sorsára nézve tisztába jöttek volna.) Hanem Herrich ur elég kegyes, megsúgni a „türelmetlen kérdezőnek“, hogy voltaképen hol a baj. A baj, szerinte, abban van, hogy a tiszaszabályozást nagyban megengedték ugyan, de korántsem fejezték be. A min. tanácsos úr azonban, nyilván érezvén, hogy ezt a szakértői ibis redibist a laikus publikum nem érti meg, hát bővebb magyarázattal is szolgál, mondván: „A szabályozás 1-ső stádiuma: a kiszárítás még nincs végrehajtva; a 2-ik stádiuma: a vízlevezetés (Entwässerung), erre nézve még egy lépés sem történt, annál kevésbé a 3-ik stádiumra : az öntözésre. Szóval, egy négyemeletes ház falait sem emeltük föl egészen, s az egész világ csudálkozik, hogy a ház nem kényelmes, és tépelődik azon, hogy hol a hiba.“ Erre aztán elmondhatjuk, hogy „te mondod.“ Ennél sajtóbb ítéletet, mondani a tiszaszabályozásra csakugyan nem lehet. Pompás hasonlat, mondhatjuk, csakhogy persze egy kissé sántikál, a szegedi katasztrófa most kiigazította. Ma már nem azon csudálkozik az egész világ, hogy a tiszaszabályozás négyemeletes palotája még egészen föl sem épített falaival nem nyújt, kényelmes és nyugalmas lakást, hanem azon bámulhat — mi pedig arról koldulunk — hogy a büszke palotát, úgy építették, hogy mielőtt csak a falait is egészen fölemelhették volna , a nyakunkba szakadt, s eltemette az ország második városát! így építettek Herrich urék. És mégis azt meri mondani Herrich, hogy a tiszszabályozás rendszerében, elveiben nincs hiba , hogy úgy csinálták, amint Európában mindenütt csinálják. Szerintünk ugyan, kik a gátrendszert in principio rosznak és elvetendőnek tartják, ez nem igazolja a szabályozás helyességét.. De különben is az összehasonlítás csak olyformán áll, hogy a mi bognárunk is olyan kocsit készített, mint az a másik, azzal a különbséggel, hogy a mi kocsinknak először a hátulsó kerekei készültek el s azokat a derék szakértő bognár az első tengelybe illesztette. A kocsi persze egy kontár ma s már föl is borult velünk, a bognár Herrich azonban azt mondja, hogy sebaj (neki persze nem baj), várjatok csak, míg a másik két kerék (a 2-ik stádium) elkészül; ezeknek ugyan az első tengelyre kellett volnajönniiök, de jók lesznek azok a hátulsón is, meglássátok, mily pompásan halad ez a szekér ! Mi pedig azt mondjuk, hogy ez a drága szekér soha sem lesz tökéletes. Megszabályozták a Tiszát felülről a mellékfolyóival együtt; ez az első stádium, a mely tartott 30 esztendeig. Az eredmény: Szeged elpusztulása s az egész alsó Tiszavölgy halálos veszedelme Csongrádtól Titelig. A második stádiumba megint eltelhetik vagy 30 év, ha a szabályozás Herrich ur ideája s az eddigi eljárás szerint folytattatik. Hogy addig el ne pusztuljon minden alsó tiszavidéki magyar város , nincs más mód, mint haladéktalanul emeljen maga körül dinai falakat; ha pedig élelemforrásokat, a külterületeket is biztosítani akarják (úgy féligmeddig, mert a fakadóvizeket ki nem zárhatják), akkor a külső védgátakat is emeljék legalább falusi torony magasságra. Akkor aztán csak bevárhatják valahogy a 2-ik stádium végét, ha ugyan a kenyérrevalót el nem nyelik a töltések. Hanem hát akkor minek nekünk a Tisza? Annak, hogy messzelátón gyönyörködjünk a folyásában ? Ez a Herrich urék hibátlan rendszerű és elvű tiszaszabályozása. Mert hogy Herrich és Lónyay gr. a 2-ik stádiumig nem akarnak egyebet, mint alapjában a mostani rendszer szerint a töltésezések tovább folytatását, az bizonyos. Szeged és a Tiszavölgy ügyei a képviselőháziban. A képviselőház f. hó 12- én és 13-án a Szegedet és a Tiszavölgyet érdeklő ismert törvényjavaslatokat tárgyalta s pedig 12 én először is a Szegedre kinevezendő királyi biztosról s a Szeged területén való kisajátitásról szóló tvjavaslatokat. Az utóbbi nagy figyelemmel kidolgozott javaslat kevés anyagot nyújtott a vitára s némi irány módosításokkal elfogadtatott. A kir. biztosról és hatásköréről szóló tvjavaslat fölött már élénkebb vita folyt s az ellenzék részéről többrendbeli módosítások ajánlottak, amik Szegednek a rekonstrukció munkálataira való nagyobb befolyását s az autonómia biztosítását célozták. A többség azonban ezeket mind elvetette, valamint elvetette Ráth Károly indítványát is a becslésnek a külterületi károkra való kiterjesztésére nézve. Tisza Kálmán ez ellen azt hozta föl, hogy a tvjavaslat csupán Szegedre, a városra nézve intézkedik, s ha a becslések a külterületekre is kiterjesztésztlenek, akkor nem lehetne indokolni azt, hogy a törvény hatálya miért nem terjesztetik ki más árvízkárosult vidékekre is. Ugyanezen ülésben vette kezdetét a Tisza és annak mellékfolyói mentében alakult vízszabályozó és ármentesítő társulatoknak adandó állami előlegekről szóló tvjavaslat tárgyalása is, amely 8 milliót határoz a mondott célra fölvétetni, de csak másnap fejeztetett be. A vita folyamában érdekes mozzanatok merültek föl. Lónyay gróf csakugyan föllépett a 20—25 milliónyi végleges kölcön megkötésének idítványával, de határozott ellenzésre talált, úgy a pénzügyminiszter mint a min. elnök részéről. Ellene szólott Bakay N. is, kinek beszédét a következőkben reprodukálja az ü-ügy.“ Bakay Nándor ellenkező állást kénytelen elfoglalni Lányaival szemben, akiről, tekintve a tiszaszabályozás körül eddigi szereplését, bátor azt állítani, hogy az ő eljárása mindig az egyesek érdekeinek szembeállítása volt a nemzet érdekével. Már a bizottsági ülésekben meggyőződött, hogy Lónyay és érdektársai követni szándékoznak azt a régi szabályozási politikát, amelyet eddig követtek, amelynek következtében az Alföld elúszott, Szegednek 30 milliója elveszett. (Úgy van a szélső baloldalon.) Egy néhány hét előtt tartott bizottsági ülésben egy irományt látott Lónyaynál, amelyben meg volt téve a hozzávetőleges számítás 20 — 24 millióért költség megállapítása iránt, s látta, hogy annak nagy részét a felső vidékre szándékozik fordítani, míg az alsó, már tönkre tett vagy rövid időn tönkre teendő vidékre alig néhány százalékot óhajt fordítani. Egyátalán azt látja, hogy Lónyay igen praktikus és mélyreható ismeretei ahelyett, hogy kivezetnének a hínárból, abba csak jobban belefutnánk. Óva inti a kormányt azon befolyásoktól, melyekkel már 30 év előtt is Paleocapának megküzdeni kellett. Óva inteni kénytelen a kormányt attól, hogy az eddigi rendszert folytassa, amelyet magasabb hivatalnokai körilnt A*» — f — -1-*«1— -0Sík----------, v ,i, t r w—w-— -1- ' 1 binációt, mely szerint ezen pénzek fölhasználandók volnának, a közlekedési minisztérium egy hivatalnoka, Boros Frigyes készítette. Helyteleníti, hogy a kormány közegei közt találkozik olyan, aki képes ilyesmit készíteni. Herrich miniszteri tanácsosnak Szeged polgárait vádoló fölolvasására megjegyzi, hogy aggódik, hogy a közvélemény ily kihívása meg fogja rendíteni Szeged polgáraiban a bizalmat. Bakai Simonyi Ernő hat javaslatát pártolta, amely, igen helyesen, mit sem akar tudni a kölcsönről addig, míg a külföldi szakértők kihallgatása után a szabályozás terve végleg megállapítva nem lesz, az előlegeket pedig lehetőleg korlátolni akarja. Azonban a többség Lónyai indítványával együtt ezt is elvetette. Ezután tárgyalás alá vétetett, a Szegednél kitört árvíz folytán, valamint a tisza- és duna szabályozási munkálatok iránt meghallgatandó külföldi szakértők meghívása folytán fölmerülő költségek födözéséről szóló — bosszú című — törvényjavaslat. Szél György megtette az indítványt, hogy amerikai szakértők is hivassanak meg. Péchy miniszter és Hyeronimy azonban ellene szóltak s a többség megelégedett a német, olasz, francia és hollandiai szakértőkkel. Profit! A t. javaslat ezután lényegtelen módosításokkal elfogadtatott. Pótlólag megemlítjük, hogy Tisza Kálmán mint elnök a 12-iki ülés elején, a kir. biztos kinevezéséről szóló t.-javaslat tárgyalása közben, röviden előadta a Szegeden eddig történt intézkedéseket s konstatálta, hogy az eddig begyűlt pénzbeli adományok összege két millióra tehető, amelyből eddig alig 100 ezer frt ment el élelmezésre, ruházatra, stb. Lónyai indítványára a ház.-könyvileg fejezte ki örömét és háláját a nagymérvű segélyezés fölött. A kormányelnök pedig a közös hadsereg és honvédségnek Szegeden a veszély alkalmával működött tagjai irányában adá az elismerésnek meleg kifejezését. Városi tisztviselőink sorsa. ii. Az első cikk megjelenése után tisztviselőink sorsáról beszélve egynémely városatyával, az egyik nagyon erősen hangsúlyozta, hogy ezeket a cikkeket érdekelt egyén írja, aki maga is hivatalnok lehet. Megvigasztaltam az illetőt, hogy biz az épen nem nagy baj volna még, ha a hivatalnok egy osztály érdekében is, csak jóllegyen az írva. Most tehát megnyugtatom az én „urambátyámat“ s más uram bátyám városatyát is, hogy biz ezeket a cikkeket tisztviselő írja, s pedig a legszentebb meggyőződésből, a ki azonban csak annyiban van érdekelve, hogy maga is tisztviselő, máskülönben e cikkeiért sem tiszteletdíjat nem kap, sem kartársai bókját nem keresi, mert e cikkírásra őt nem inspirálták. Egy municipális tisztviselő mindig bir anynyi joggal, hogy a maga ügyében szót emelhessen. Ez is szabadságához tartozik. Ha nem szól senki az ő érdekében, hát ő is hallgasson ? Ki illetékesebb saját sorsáról szólni, mint épen a tisztviselő ? Avagy helytelen dolog lenne az, ha az iparos megrovatnók azért , mert osztály - és érdektársai érdekében szót emel , hiszen még eddig a világ folyása úgy volt , hogy az iparos a maga iparérdekeiért , a kereskedő a kereskedelem érdekében , a honoratior a szellemi munka érdekében maga szólalt föl, nem pedig megfordítva. A közigazgatási érdekek szintén akkor lesznek igazán védve , ha azt érdekeltségből védi valaki. Ez etiquette-kérdés után bátor leszek áttérni a fölvetett kérdés további tárgyalására. Az autonómia a népképviseleti rendszer egyik legféltettebb kincse. Önmagát kormányozni a népnek: szép és dicső föladat. — Ha egy nép nagy, ennek a nagyságnak és nemességnek önkormányzatában is kifejezést ad. Ki meri állítani, hogy Magyarországon az autonómia valami épületes benyomást tesz ? — Az autonómia csaknem agyonfojtja a közigazgatási rendszert. A táblabirói korszak letünte óta csaknem nevetséges megyei autonómiáról szólni; mindenfélekép tatarozzák , mégsem mennek vele semmire. A megye most egy tökéletlen gép, sehogy sem akar forogni. Csuda-e ezélistán, ha az elróttv. niszáprban általánnaan ismert égető kérdésnek tartják a törvényhatóságok újból való rendezését ? Érdemes most a törvényhatósági joggal fölruházott városok önkormányzati életét figyelőre venni. A városi autonómia szebb is, egyöntetűbb is, mint a megyei. S ami a megyénél nem sikerül, az a városnál virágzásra emelkedik: a közügy iránti meleg érdeklődés. Tulajdonképen a demokrácia eredménye az, hogy tehetsége szerint mindenki befolyjon a közügyre, ami azonban nem annyit tesz, hogy mindenki befolyhasson a közügybe, akár ért hozzá, akár nem, mert ez nem egyenlőségi jog volna, hanem egyenlő jog volna az egyenlőtlenségre. Már most az a kérdés, hogy a magyarországi városi törvényhatóságok azon eszményi demokráciának hódolnak e, hogy mindenki tehetsége szerint folyjon a közügyek elintézésébe, vagy hogy, ettől eltérve, befolyhat.