Szegedi Híradó, 1879. január-június (21. évfolyam, 7-78. szám)

1879-06-11 / 70. szám

Szerda, junius 11-én. Huszonegyedik évfolyam 1879. 70-ik szám Menj elm­­­asárnap, szerdán és pénteken reggel Klő/laetéal feltételek : Szegeden házhozhozSiml­it vidékrs p««lé... Ilgéss évre 10 frt | Félévre . » frt. Évnegyedre 2 frt ír« kr Melyben e kladéhivitaltil elvitetve i Égéss évre 6 frt­­ Félévre 1 frt 50 kr. Évnegyedre 2 frt 25 kr. POLITIKAI és VEGYEST­ART­ALMIT LAP SaerkeeatSaéffi Iroda: hol e lap szellemi részét illető ügyekben értekezhetni, Klauzál-tér, 209. sz. a. az udvarban balra. Egy e­zám áurs . fecr. h­irdetésele dijai: A héthasábos petitsor vagy annak teréért egyszeri hirdetésnél 6 kr, kétszerinél 5 kr. többszörinél 4 kr és minden beiktatásnál 1i­0 kr. kincstári illeték fizetendő. A bizonyítékul kívánandó lapok és a nyugtabélyeg külön fizetendők. A „Nyílttériben a négy hasábos petitsor iktatási dija 15 kr. Hirdetések fölvételnek: Szegellen a ki­adóhivatalban, valamint Pesten, Bécsben és Európa nevezetesb városaiban létező valamennyi hirdetési irodában. Hiadóhivatal: Barger fiasztár könyv- és kőnyomdája, könyvkötészete, papirraktára hova az előfizetési pénzek és hirdetések küldendők. Szeged, junius 10-én. A holnapi nap, 1879. jun. 11-ike, nevezetes dátum Szeged város történe­tében. Ezen a napon érkezik a rombadült ős város megmaradt falai közé Tisza Lajos királyi biztos , az a férfiú, a kit Szeged ujjáteremtésének nagy munká­jára, a fejedelmi szavak megvalósítására főfaktorul szemelt ki a király s a kor­mány bizalma. Szeged város mélyen sújtott kö­zönsége nem fogadhatja őt ujjongva, zajos tüntetésekkel, de fogadja előlege­zett bizalommal, a­melyet törvény­­hatósága egyhangúlag kimondott, s fo­gadja oly egyszerű ünnepiességgel, a milyent szomorú helyzete megenged. Mi pedig újra is szívünkből üdvö­zöljük a király biztos urat azon nyilat­kozata alkalmából, a­melyet vasárnap a nála tisztelgett biztosi tanácstagok szónokának üdvözlő beszédére válaszul intézett. (Lásd alább a beszéd szövegét.) Egy önérzetes és magával úgy, m­int a­ reá váró nagy feladattal tisztában levő férfiú nyilatkozata ez , a ki el van ké­szülve a gáncsokra, a­mikről tapaszta­lásból tudja, hogy el nem maradhatnak, de a ki fölül fog emelkedni az „apró kellemetlenségeken“, mert egy magasabb eszme vezérli: „Magyarországnak fővárosa után első városát, a kiválóan magyar Szegedet, romjaiból föltámasztani.“ S mit mond még a kir. biztos úr ? Mondja, hogy Szegednek „ezen a helyen, hová őt a sors helyezte, fontos mis­- s z­i­ó­j­a van“ ; mondja, hogy Szeged ujjáteremtése nem egyes politikai pár­tok hivatása, tehát nem pártkérdés, sem pártérdek, hanem Magyarország érdeke, a­melynek „Szegedre szük­sége van “, s hogy a király szavának : „Szeged lesz, s pedig szebb lesz, mint volt“ — valósulnia kell. Világos ebből, hogy Szeged királyi biztosa tisztán fölismerte Szeged kultur­­s nemzetpolitikai fontosságát ezen a ponton, a­mit mi annyiszor hangoztat­tunk, és tudja, mire vállalkozott, s el van határozva, nagy küldetését, a­meny­nyire képes s a viszonyok engedik, sikerrel végezni. Lehetetlen is az, hogy a­ki egyszer Szeged nagy hivatását föl­ismerte, ha igaz magyar és hazafi, hogy mindent el ne kövessen e város mi­előbbi talpraállítására. Ennek fölisme­rése már fél garanciája a nehéz vállal­kozás sikerének. Az elvek, a­miket Tisza Lajos hangoztat, hozzáférhetlenek, s míg ezek biztosítanak arról, hogy sorsunk főinté­zője jó úton fog haladni , buzgalma és tettereje viszont arról biztosítanak, hogy munkája nem lesz laza és raklábon haladó. De hogy ez így legyen, az Szeged polgáraitól is függ. Nekünk meg kell értenünk és saját érdekünkben követ­nünk a kir. biztos által hangoztatott józan elveket s az ő jószándékánál nem szabad kisebb jószándékot tanúsítanunk. Óvakodnunk kell tehát az üres handa­­bandázóktól, a­kik Szeged sorsával is politikát űzni elég könnyelműek ; a­kik előtt Szeged érdekénél most is előbb­­való a pártérdek, a­melynek léleknyű­­göző békéiből kibontakozni ma sem tudnak ; a­kik tehát már is leintegetik a bizalmatlanság magvát s előre meg­teszik a királyi biztost ijesztő rémnek, basának, csakhogy ellenzéki álláspont­juknak eleget tegyenek. Pedig jól tudják, hogy ez áldást nem, csak átkot teremhet. De mit törődnek ők azzal. Ámde törődjünk mi szege­diek, a kiknek szülővárosunk romjai­ban is kedves s a­kik ennek újjászüle­téséért tűrni és szenvedni, észszel és kézzel közremunkálni el vagyunk ha­tározva. Szeged polgársága józanságot és tapintatot tanúsított eddig , adja isten, hogy ezt tanúsítson ezután is. Szaba­don kimondani véleményünket igen is kell, de a fakciózus ellenzékeskedés nem a mi feladatunk, hanem igen is az, hogy lehetőleg karöltve járjunk s váll­vetve dolgozzunk a kir. biztossal — s akkor Szeged újjászületése biztosítva van. Ebben a szép reményben üdvözöl­jük újra Tisza Lajos kir. biztos urat megérkezése előestéjén. — A szegedi tanács kinevezett tagjai vasárnap délben Tisza Lajos Üdvöz­letére lakására mentek. A tanács megállp­odása sz­erint Horváth Gyula képv. következő be­szédet intézett a kir. biztoshoz : Nagyméltóságú királyi biztos úr ! Egy nagy föladat megoldásának küszöbén, egy óriásinak mondható munka kezd­tén jöt­tünk ide, nagy mél­tóságodat, kit felséges kirá­lyunk bizalma a magyar kormány előterjesztése folytán a föladat szerencsés megoldására, a nagy munka sikeres keresztülvitelére megbízni mél­tóztatott , üdvözölni egyszerű , komoly sza­vakkal. » A legnagyobb magyar várost hullámsirjából kiemelni a föladat , mely nagyméltóságodnak jutott. Alkotmányos királyunknak szavát, hogy „Szeged lenni fog“, melyet e nemzet szivébe vésett és a melyet ez állam határain túl nem­csak a monarchia népei, de Európa összes nem­zetei viszhangoztattak, beváltani Magyarország­nak, a magyar nemzetnek becsületkérdése. E kérdés van amagod kezeibe letéve. — Egy ily kérdés, egy ily nemes munka sikerrel csakis az egész nemzet őszinte támogatása mellett old­ható meg ; mi meg vagyunk győződve, hogy e munkában, midőn a nemzet dolgozik, a pár­tok elnémulnak. Arról is meg vagyunk győ­ződve, hogy Szeged városának polgárai, a ma­gyar nemzeti jellemnek megfelelőleg , a szeren­csétlenségben nagyok, áldozatkészek és neme­sek fognak lenni. Ezen hitünk ad reményt arra, hogy­­ agy méltóságod munkáját siker fogja ko­ronázni és ez adott bátorságot nekünk arra, hogy a kormány megtisztelő, de erőnket csaknem meghaladó és nagy felelősséggel járó megbízá­sát, a királyi biztosi tanácsban részt venni, el­fogadjuk. Nagy méltóságod igaz hazafiasságának, nemes emberi érzületének, szívós munkaképességének és fáradhatatlan szorgalmának köztudomású volta az, a­mi megnyugtatja a választás helyessége iránt az országot és megnyugtatott minket is. Fo­gadja nagyméltóságod azon ünnepélyes ígére­tünket, hogy egész munkaerőnket a legnagyobb készséggel adjuk rendelkezésére, föltétlen biza­lommal fogunk viseltetni nagyméltóságodhoz, igénytelen, de fáradhatatlan munkásai leszünk Szeged városa újjáalakításának. A munkában és a felelősségben osztályrészt kérünk magunk­nak, a dicsőség s a hála a sikerért illeti a ki­rályt és nemzetet, a­kik erre érdemesek. Kérjük nagyméltóságodat, érdemesítsen minket bizalmára. Az ég ura pedig tartsa meg nagy méltóságodat e haza és Szeged városának javára; saját lelkiismeretében keressen és ta­láljon megnyugvást a megpróbáltatások alatt , és a történelem a messze jövőben adjon iga­zat azon megnyugvásnak, mit szívében érzett ! E beszédre Tisza Lajos következőleg vá­laszolt : Tisztelt kartársaim ! Igen ! Nagy és nehéz a feladat, a­melynek megoldására vállalkoztunk. Kellemetlen viszonyok között, egyelőre hala­­datlan munka vár reánk. Önként veti föl magát a kérdés, miért vál­lalkoztunk tehát reát? Azért, mert egy magasabb eszme vezérel, a­mely fölülemel minket apróbb kellemetlensé­geken, az el nem maradandó múldatlan megtá­madásokon. Ez az eszme Magyarországnak a főváros után első városát, a kiválóan magyar Szegedet — romjaiból föltámadni segíteni, polgárainak, kiket a vész a szélrózsa minden irányában szétszórt, lehetővé ten­z, hogy visszatelepedve, a nyújtott szellemi és anyagi segélylyel ősi lakhelyeiket ismét fölépítsék és így ismét megalakuljon azon város, a­melynek épen azon a vidéken, hová őt a sors helyezte, oly fontos missziója van. De van még egy más indok is, tisztelt barátaim, mely az én, s úgy hiszem, mindnyá­junk elhatározására befolyással volt. És ez az­, hogy a külföldnek már azon tény által, hogy nem alárendeltebb közegekre bízatott az, de első helyen épen mi vállalkoztunk ezt teljesí­teni,­­ eleve is kezességet és megnyugtatást nyújtunk arra nézve, miszerint megragadó ro­konszenvvel és áldozatkészséggel összehalmozott kegyadományai a kellő óvatossággal és meggon­doltan, hiány nélkül fognak a nemes adakozók által célbavett irányban a szenvedők és kárval­lottak érdekében értékesíttetni. Minthogy tehát ugyanazon erv indok és magas cél felé törekvés vezérel­t, nincs is kétségem iránta, hogy összhang lesz­­inkál­­kodásunkban. Azon szives bizalmat, melylyel önök­­ igen megtisztelnek, teljesen viszonzom. Nem egyes politikai pártok misszi­ó — bebizonyította ezt a kormány már a összeállításával. — Bármily politikai párt, c.mi is valaki a haza javát legjobb meggyő­z.dése szerint előmozdíthatni, abban pártkülönbség nél­kül egyetértünk, hogy Magyarországnak Szegedre szüksége van. Mi itt mindannyian egy párt vagyunk, mely zászlójára aztn jelszót tűzte ki, a­melyet Magyarország koronás királya hangoztatott elő­ször : Szeged lesz, még pedig szebb lesz, mint volt. Meg vagyok tehát győződve, hogy nem fogja közülünk senki félreérteni hivatását s a közös cél veszélyeztetésével mellékes politikai célok űzélére fölhasználni akarni jelen állását. Én — felelősségünk teljes mérvének, elvál­lalt feladatunk nagy nehézségeinek öntudatában de önök által támogatva — biztos nyugalom­mal nézek elébe a nagy munkának. Ennyi tehetség és ügybuzgalom, melyet önök ma szívesek voltak nekem fölajánlani, meddő nem maradhat. Adjon az ég önöknek is erőt és egészséget, s akkor ez a szövetkezet, a­melyet ma baráti kézszoritással megpecsételünk, kívánt eredményre fog vezetni. A tanács tagjai azután Tisza Lajos veze­tése alatt Tisza Kálmán miniszterelnökhöz men­tek s megköszönték a megtisztelő bizalmat. A miniszterelnök biztosította a tanácsot a kormány teljes támogatásáról s azon reményt fejezte ki, hogy az ország hasonló támogatásban fogja működését részesíteni. — A Tiszavölgyi társulat köz­ponti bizottsága, Károlyi Sándor gróf és S­e­n­n­y­e­y Pál báró egyhangúlag elfogadott indítványai folytán, a leközelebb tartandó köz­gyűlésen utasítást fog kérni az iránt, hogy : 1. A köztek, miniszter alá közvetlenül ren­delendő s a kellő technikai erőkkel ellátandó külön tiszai osztály fölállítását s ennek a köz­ponti bizottsággal különösen technikai irányban is leendő összeköttetését a minisztériumnál sür­gesse , s ezzel kapcsolatosan kérelmezze azt is, hogy a tiszavölgyi társulat központi bizottsága a folyamszabályozási rendszerre vonatkozó vagy egyéb a Tisza völgyét érdeklő elvi kérdések­ben s a vidéki egyletek fontosabb ügyeiben hi­vatalból meghallgatandó legyen. 2. A központi bizottság tegye meg a szük­séges lépéseket, hogy egy teljes és kimerítő vizi törvény alkottassák, a­melyben mindazon magánjogi és közjogi, anyagi és alaki rendezé­sek, melyek a vizek körüli jogot és eljárást szabályozzák, egységesen és összhangzatosan megoldva legyen. 3. Sürgesse a központi bizottság, hogy a vízi rendészet tárgyában, különösen tekintettel a gát­védelemre, a kormány szabály­rendeleti úton intézkedjék; legroszabb esetben pedig annyit eszközöljön ki, hogy a megyei hatóságok uta­­síttassanak, miszerint a gátvédelemben a vidéki egyleteket hatályosan támogassák. 4. A központi bizottság eszközöljön ki egy oly kormányrendeletet, a­mely megengedje, hogy a társulatok töltései utak gyanánt használtat­hassanak, s e célból a közmunkaerő egy része ezen töltésekre fordíttathassék, de ezenkívül kormányi­­ntézkedést eszközöljön az iránt is, hogy azon ármentesített nagy területek, a­me­lyek közlekedési utakkal alig bírnak, ilyenek­kel mielőbb elláttassanak, haladja a humanizmus határait. A rokonszenv­nek oly nagyszerű nyilvánulása ez, a­milyent egy nemzetről egy másik iránt csak ritkán je­gyez föl a történelem. A francia nemzetnek ha­talmas tüntetése, testvéri szeretetének impozáns nyilvánulása ez a magyar nemzet iránt, a mely­nek Szeged­­i­ katasztrófája szivét ütött sebet. .)« A nemz­ekű francia érti és érzi i­­­s azért nemcsak a l­elkü adományainak százezreivel, hanem szivt­e rokonérzelmeivel igyekszik gyó­gyítani sebt­­­et. Nincs ,­ mely a hála és rokonszenv lán­goló érzelmeit — a mik keblünkben a nemes francia nemzet iránt tisztán lobognak, mint a Veszta tüze — leírhatná, s nincs idő és sors­változás, a mely ez érzelmeket keblünkből ki­irthatná. De meg vagyunk győződve, hogy nem­csak Szeged n­épe érez így, hanem így érez az egész magyar nemzet, mert hiszen ő­t illetik a noiák fényes nemzeti tüntetései,­­ Szeged szerencsétlenségével csak az alkalmat adta ezz­á. Azért csak helyeselhetjük, midőn a fővá­rosi sajtó pártkülönbség nélkül ad kifejezést ez érzelmeknek a „Figaro“ szerkesztőségéhez­­ in­tézendő köszönet alakjában, a­mely szerkesztő­ség a most lefolyt fényes operaházi ü­nnepélyt rendezte. A fővárosi sajtó azonban beszélhet a maga nevében s tolmácsolhatja a nemzet érzelmeit ; de nincs hivatva különösen Szeged köszönetét és háláját tolmácsolni, a melynek magának is van sajtója s a melyet ez ügyben ignorált; de ha tenné is, ez nem oldja föl Szeged közönsé­gét a kötelesség alól, hogy maga fejezze ki azt és pedig ünnepélyes módon. A „Hm“ azt ajánlja, hogy Szeged város hatósága a fölépülendő vá­rosban valamely díszes tért vagy épen egy vá­rosrészt Párisról nevezzen el. Ez is megtörtén­hetik, de csak később ; addig is azonban mó­dot kellene találnunk, hogy az egyszerű köszö­­nő­iratnál — a­mit már megtettünk — ünne­­piesebb alakban adjunk kifejezést Páris és a francia nemzet iránt érzett hálánknak és szere­­tetünknek. Reméljük, hogy ez meg is fog történni. És most, a­mint lapunk szűk kerete engedi, rövid leírását adjuk a Szeged javára rendezett s A párisi operaházban vasárnap megtartott fé­nyes ünnepélynek. A nagyszerű operai ünnepély ismertetésé­vel már előzőleg telve volt Parisnak minden lapja. Ez alkalomra csupán a magyar lobogót akarták kitűzni, de gr. Beust intervenciójára kitűzték az osztrák lobogót is. Az ünnepély program­­ját csak pénteken állapították meg végleg. A hangverseny műsora tizennégy szám­ból állt s fél kilenckor kezdődött a Rákóczy­­indulóval, melyet viharosan megtapsoltak. A színpadon az összes párisi színházaknak száznál több nőtagja lépett föl jelmezekben. A Palais Royal csoportja külön sátorban volt, tagjai kö­téltáncos jelmezt viseltek. Az összes baller-sze­­mélyzet körmenete 1 órakor volt.­­ A főlép­csőn és a foyerkban hat zenekar működött. A felső lépcsőházban csárdát rendeztek be, a­hol cigány banda játszott. Jeanne Granier asszony volt ott a csaplárosné. A nagy foyerban jobbra a tiroli daltársulat, balra a Waldteufel-zenekar működött. Két órakor volt a tombola, több igen értékes nyereménytárgygyal. Neuville, Detaille és Zichy eredeti festményeket ajánlottak föl, de ezeket a bizottság a budapesti nemzeti m­úze­umnak ajándékozza. Este 8 óráig esett az eső s e miatt a zász­lókat be kellett venni; de a kivilágítás fénye­sen sikerült s az egész operaház tündéri lát­ványt nyújtott. A roppant közönség soraiban a párisi tár­­disze gyűlt össze. Ott voltak láthatók: Lepère, Ferry, Metternich herceg, Beust gróf a nagykövetségi személyzettel, Lesseps és Haussmann, a pénzkirályok szine-java, kitűnő művészek és kereskedelmi házak képviselői, számos kamarai tag és sze­nátor. Az operaház Ausztria-Magyarország, va-Iz­­Uai Am M Hizila T MhJöck)ho­­ uc a u r e o u n o t, t nagy ted- énekes fényes diadalt aratott. Q­­Krauss, Block, V­e­r­g­n­i­e Paris Szegedért. A­mit a francia nemzet, de külön 11-­11 a franciák fővárosa, Szegedért tesz, az messze túl

Next