Szegedi Híradó, 1923. január-július (66. évfolyam, 3-146. szám)

1923-05-29 / 119. szám

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Tisza Lajos-kórus 71. Telefon 102. Fiókkiadóhivatal: Keleman­ u. 7., Endrényi könyvkereskedés. Telefon : 107. SZEGEDI HIBA POLITIKAI NAPILAP Főszerkesztő: ENDRÉNYI IMRE LXVI. évfolyam 119. szám. KEDD Szeged, 1923 május 29. Ára 20 korona Előfizetés: Egy hónapra helyben ,, ,, vidékre 400 korona 430 „ Bethlen griff tárgyalási­ a pártok vezetőiinel Az Est Írja: Bel­en István mi­niszterelnök holnap délben sorjában fogadni fogja a pártok vezetőit s informálja őket külföldi útjáról. Ugyanekkor meghallgatja a pártok kívánságait. A tárgyalások sorát Heinrich Ferenc nyitja meg, aki 12 órára van meghíva. Utána Szilágyi Lajos következik. A kormányhoz közel álló körök­ben úgy tudják, hogy Bethlen leg­közvetlenebb törekvése most arra irányul, hogy a pártokkal való bé­két még huzamosabb időre bizto­sítsa, mert megítélése szerint az ország igen fontos érdekeinek szem­pontjából erre múlhatatlanul szük­ség van. A pártközi békének azonban egyelőre nagy akadályokkal kell megküzdeni. Ezeknek első sorában áll a fővárosi választások dolga, a tisztviselőkérdés, a birtoknovella és ezekhez csatlakozik újabban az áru­export és import újból való rende­zésének ügye. A kormány azzal a gondolattal foglalkozik, hogy minél előbb a Ház elé viszi az új indemnítási tör­vényjavaslatot, hogy a felmerült kér­dések az indemnítási vita folyamán egy kalap alatt megvitathatók le­gyenek. Veszélyeztetve van a török—görög egyezmény „Az Est" Írja: Lausanne, máj. 28. Vasárnap este nagy meglepetés tör­tént. Izmed basa felkereste a szö­vetséges főhatalmak képviselőit és arra kérte őket, siettessék azoknak a fontos kérdéseknek a megoldását, melyek Törökország és a szövetsé­ges államok között még függőben vannak. Izmed megjegyezte, hogy otthon nagyon aggódnak a francia delegáció hidegsége miatt, amellyel az egykori tö­rök államadósság ügyét kezelik és a török közvélemény megnyug­tatására époly sürgősen kellen vég­legesen megoldani a Törökország­ban élő külföldiek jogviszonyáról rendelkező igazságügyi reformokat is. Azzal végezte Izmed, hogy a létrejött török görög egyezményhez való hozzájárulását és a szerződés aláírását kénytelen ezeknek a kérdé­seknek a tisztázásától tenni füg­gővé. Ez a nyilatkozat megdöbben­tette a szövetséges főhatalmak dele­gátusait, mert veszélyeztetve látják a nagy nehezen létrejött egyezséget. A KANSz aranyparitásban kéri az illetményeket Budapestről jelentik. A KANSz vasárnapi nagygyűlése a következő határozati javaslatot fogadta el: A nagygyűlés kimondja, hogy, te­kintettel a dolgozó társadalmat sújtó imrmár elviselhetetlen megélhetési vi­szonyokra, kéri úgy az aktív, mint a nyugdíjas és nyugbéres közalkalma­zottak illetményének aranyparitásban való kiutalását. Ugyancsak kéri hogy amennyiben a létszámapasztás el­kerülhetetlen, első­sorban azok bo­csáttassanak el, akik beszivárgott idegen nemzetiségűek, akik hazafi­­ságukat a forradalom alatt önérdek­ből megtagadták, akik szolgálati ide­jüket betöltötték, a korhatárt átlépték és azok, akik magánvagyonukból meg tudnak élni. Ítélet Nagy Sándorné bűnperében Hétfőn délelőtt folytatódott a nagy­szabású mérgezési per tárgyalása a Táblán s miután az utolsó beszédek is elhangzottak, a bíróság ítélethoza­talra vonult vissza. Fél 12 órakor hirdette ki a Tábla határozatát Orosz Pál tanácselnök, amely Nagy Sándorné életfogytiglan tartó ítéletét jóváhagyta, ellen­ben Kotormán Jolis 5 évi fegy­házbüntetését 8 évre emelte 161. Balassa Ármin dr. Nagy Sándorné védője az ítélet súlyossága miatt fö­­lebbezést jelentett be s kérte az ira­toknak a Kúriához való fölterjesztését. Burger Bála dr. Kotormán Julis vé­dője hasonlóan felebbezést jelentett be az ítélet túl szigorú kiszabása miatt. A vád részéről Horánszky dr ügyész Nagy Sándorné ítéletének helyben­hagyása miatt kifogást emelt, miután, tekintve a bűn súlyosságát, halálos ítéletet várt. Az Ítélet kihirdetése alatt nemcsak a tárgyalóterem telt meg zsúfolásig, de a Tábla épülete előtt ekkor már vagy ICOO—1500 ember ácsorgott, hangosan tárgyalva. Miután a rab­­szállitó kocsi is megérkezett, a han­gulat mindinkább izgatottabb lett s minden szem a kijáratot figyelte. Amikor a tárgyalóteremből is meg­indult a közönség az utcára, a rend­őrség utat csinált a kiváncsiak töme­gében egészen a rabszállító kocsiig. Alig tűnt föl a két szuronyos börtönőr a bejárat előcsarnokában az elítéltek­kel, a tömeg a járdáról előrenyomult egészen a kijárat vaskar­áljáig izga­tottságtól kipirultan. A két sötétlelkű nő felé ekkor a szidalmak egész özöne repült: — Gyilkosok ! — Méregkeverők! — Kötélre velük ! — kiáltották feléjük kórusban. A hangulat oly izzó volt, hogy hajszálon múlott csak, hol az elitélteket meg nem rohanta s meg nem lincselte a tö­meg. Miután a tüntetés még percek múlva sem hagyott alább, a rend­őrség oszlásra szólította fel a töm­e­get s csak a legerélyesebb közbe­lépésre sikerült a két méreg­keverő nőt az inzultustól megóvni. Nagyon sokan még akkor is fenyegetődztek s szitkozód­tak, amikor a rabszállitó kocsi ne­héz ajtaja becsapódott a két sötét nő után . . . Kommunisták harca tűzoltókkal Az Est Írja : Bochum, május 27. Szombaton este a város nyaralóne­gyedében véres összetűzések voltak a tűzoltóság és a kommunisták kö­zött. Estefelé ugyanis a felfegyver­zett kommunista csapatok a nyaraló­negyedbe vonultak és fosztogatni kezdtek. A tűzoltók munkásvédelmi csapatokkal megerősödve üldözőbe vették a kommunistákat és sortüzet adtak a fosztogató kommunistákra, akik közül 18 embert agyonlőttek és 80 nál többet megsebesítettek. Bide Bajazzó . .. — Egy elmaradt operaelőadás története — Vasárnap este szokatlan megle­petés érte a színházban a közönsé­get. A Salome eljátszása után hosz­­szú szünet következett, de aztán sem húzták fel a vasfüggönyt, ha­nem megjelent a vasartóban Palágyi Lajos színigazgató és bejelentette, hogy a Bajazzók előadása elmarad, mert a vendégszereplő Ocskay Kor­nél lemondta az előadást. A jegyek árát hétfőn reggel visszafizeti a pénztár. A közönség zúgolódva távozott a színházból és a tömegek rossz szo­kása szerint össze-vissza-kritikákat mondott, anélkül természetesen, hogy ismerte volna az ügy részleteit. Eze­ket a következőkben igyekeztünk megállapítani, előre is kijelentve, hogy csak azokért a részletekért vállalunk felelősséget, amelyeknek írásos dokumentumát a saját sze­münkkel láttuk. Azért senkinek a szavahihetőségét nem vonjuk két­ségbe, így megmutatta nekünk Palágyi Lajos színigazgató azt az írásos megállapodást, amelyet a Réti féle színházi ügynökséggel kötött több szegedi vendégszereplésre, köztük Ocskay Kornéléra vonatkozóan is. Ebben két előadásról van szó, ösz­­szesen 120.000 korona tiszteletdíjért, hangsúlyozva, hogy a honorárium­ban már benne van Ocskay minden költsége is.* Szokásos ugyanis sok­szor, hogy a színház fizeti a fel­lépti díjon kívül a vendégszereplő művész vasúti jegyét (második osz­tályon,­ a kocsiját, a szállodáját s attól függ, hogy kinek — az el­látását is. Itt azonban tisztán állt a kérdés, kerek honorárium, külön költség nélkül. Május elsején lépett föl Ocskay a Trubadúrban Medveczky Bellá­val együtt s akkor az történt, hogy Palágyi az egyszeri fellépésért járó 60.000 koronán felül a maga jó­szántából még 15.000 koronát fize­tett neki költségei fedezésére. Jól tette­m, vagy sem, ahhoz nincs közünk, mi nem sajnáljuk a művé­szek keresményét, azonban tegnap este az a helyzet állott elő, hogy Ocskay most is ragaszkodott a 15000 koronás többlethez. Palágyi,­­ ahogy elmondta tudósítónknak — erre nem volt hajlandó, mégis ké­sőbb a saját akaratából, de kötele­zettségen kívül, megtoldotta a 60.000 koronát 8000-rel, a vasúti költséggel, de Ocskay ezt nem fo­gadta el. — Fellép, vagy sem? kérdezte akkor tőle Palágyi. — Nem lépek, felelte Ocskay, akit már kimaszkírozva várta az előadás megkezdését. Erre történt meg Palágyi jelen­tése a közönség számára, hogy a Bajazzók előadása elmarad. Megkérdeztük az igazgatót, hogy ha már Ocskay megfeledkezett arról a tiszteletről, amelylyel a művészetet , így a művészt is pártoló, eltartó közönségnek tartozik, miért nem hozta meg ő az áldozatot? Sokféle módja lett volna az elégtételszerzésre azután is. Palágyi azt felelte: — Már torkig vagyok a sok különben-nem, állandóan azt kell hal­lanom számos társulatombelitől is, hogy „különben nem lépek föl". Egyszer élére akartam állítani a kér­dést, főleg mert neves fővárosi mű­vész a szereplője. Mindig én, min­dig csak én legyek az, akinek en­gedni kelljen igazságom tudatában is? Ocskay Kornél visszautazott már Budapestre, vele nem beszélhettünk, de olyanoktól, akiknek elpanaszolta a dolgot a következő álláspontját tudtuk ieg: — Úgy volt tervezve, hogy a május elsejei Trubadúr előadást nyomon követi a Bajazzók s akkor egymásután, esetleg egy napi szü­nettel, énekelhette volna el a két szerepet. A Bajazzókat azonban akkor nem tűzték műsorra, az mos­tanra, a hónap végére maradt s ezért Ocskay külön volt kénytelen Szegedre utazni, ami dupla vasúti költséget jelent. Palágyi, május el­sején megígérte neki, hogy újabb lejövetelekor megtéríti a költségeit, mig most megtagadta azt. Ocskay igazát bizonyítja az is, hogy Palágyi a 60.000 korona tiszteletdíjat meg­toldotta 8000 koronával. Ha tudta, hogy nem jár költség, miért kínált fel ennyit is? Ezekben igyekeztünk pontosan is­mertetni mind a két fél álláspont­ját , nem győzzük hangoztatni, hogy nincs nagyobb könnyelműség, mint ha művészember nem szigorú írásos megegyezéssel védi az érdekeit. An­nál nagyobb szükség van erre, mert a bohém népet önmaga, a hangula­tai, a hajlamai ellen csakis a félre nem érthető írás védi meg. Ismételjük azonban, hogy a kö­zönségnek semmi köze sincs az igazgató és a színész vitájához, azt intézzék el mindig maguk között, a pódiumról csak művészi szó han­gozhat. Nekünk azok a művészek voltak mindig a legteljesebb embe­rek is, akik életük legtragikusabb pillanataiban is tisztelettel adóztak a közönségnek ; akik előadás előtt kapták a hírt, hogy az­ apjuk, vagy az anyjuk meghalt, azért kacagni és kacagtatni tudtak vérző szívvel is. Pedig a szülő elvesztése van olyan fájdalmas, mint 7000 koronáé, de ha a közönség megfizette a jegye

Next