Szegedi Napló, 1922. január (45. évfolyam, 1-25. szám)
1922-01-14 / 11. szám
Ara 3 korona. Pályaudvaron 3.50 korona. Szombat, 1922 Január 14 . ILY. évf. 11. szám ELŐrEBEKSIÁR: Egán érre seo — Fái 480 — Negyed , 240.Egy hóra 80.NAPLÓ POLITIKAI, KÖZGAZDASÁGI ES IRODALMI NAPILAP Megjelenik reggel. Szerkeszt. és kiadóhiv. Dugonics-tér 12. sz. Telefon: szerk. 340. kiadóhiv. 94. Demonstráció. Baranya vármegye állandó választmánya javaslatot terjeszt a közgyűlés elé, hogy ezentúl a vármegye minden negyedéves közgyűlésén fejezze ki tiltakozását az ország megcsonkítása ellen. A javaslatot természetesen el is fogják fogadni, mert el nem fogadni leheteben, az egyet jelentene a hazaárulással. Más kérdés az, hogy volt e szükség erre a javaslatra, amelynek nemes intencióját jószándékú ember kétségbe nem vonhatja. Ha lehet tőle gyakorlati eredményt várni, akkor helyes is volt, szükséges is volt megtenni. De azt nyilván a leglelkesebb baranyaiak se teszik föl, hogy az antantra akár a legszigorúbb közgyűlési határozattal is rá lehetne ijeszteni. Sajnos, nem lehet, még parlamenti beszédekkel sem. De hiszen a baranyai derék megyei urak nem is gondoltak erre. A határozatnak tisztán demonstráló célja lesz. Önmagunkat fogjuk minden negyedévben figyelmeztetni arra, hogy mi ellenünk a történelem legnagyobb gaztettét követték el, amibe mi soha belenyugodni nem fogunk. Hát ami a demonstrációkat illeti, azok bizonyára mindig beletartoztak a közéletbe. A közlések kirobbanásai s mint ilyenek, természetesek is, szükségesek is s olykor hasznosak is. De a közigazgatásilag állandósított és rendszeresített demonstrációk nemcsak hogy nem használnak annak az eszmének, amelyet szolgálni akarnak, hanem egyenesen ártanak neki. Tessék csak elképzelni, hogyan fognak viselkedni a baranyai urak, ha majd három év múlva tizenkettedszer hallják már a tiltakozó határozat fölolvasását. Ásítozni fognak, vagy átmennek pletykázni a bizottsági terembe. A ravaszabbak pedig föl se mennek a közgyűlés elejére, mert az nem érdekes, az alispán negyedéves jelentését olvassák föl, meg a tiltakozó határozatot. Ne tessék sietni a fölháborodással, nem mink vagyunk a cinikusak, hanem az élet. Nincs megrázóbb dolog, mint mikor magyar emberektömege azzal könnyít a lelkén, hogy belső kényszerűségből elénekli a himnuszt. De tessék megnézni, mikor a kabaré zenekara zendül rá és tisztességből és muszájból, kelletlenül elfujják az emberek és örülnek, mikor megint leülhetnek, — ez olyan profanálása a szakramentumnak, amit meg kellene tiltani. A magyar hiszekegy is szép gondolat volt, de előre lehetett látni, hogy mihelyst rítust csinálnak belőle, kihal belőle a lélek. Elsőnek egy erősen konstruktív újság, a keresztényszocialista nép merte ezt kimondani. Néhány nappal ezelőtt olvastunk benne vezető cikket a „hiszek egy — injekciók* ellen, mertnemzetek életében a köteles jelszók, jelmondatok, kokárdák, sűrűn elrendelt öröm- és gyászünnepek, mindennapivá sülyesztett himnuszok, fohászok és imák mindig a kórság jelei. Ott valami nagy bajnak kell lenni, ahol a lehető leg legtermészetesebb dolgot unosuntalanul hangoztatni kell.* Van-e természetesebb dolog, mint hogy a magyar lélek nem nyugszik bele hazája világnyomorékjává tételébe? De jaj nekünk, ha erre újsághirdetésekkel, kirakatforrásokkal és negyedévenként megújuló közgyűlési határozatokkal kell bennünket emlékeztetni! Ami a szívében és vérében van az embernek, azt nem kell dobszóval a fülébe verni. Xerxes, aki minden délben rabszolgákkal juttatta eszébe önmagának, hogy ő nagyon haragszik a görögökre, belepusztult a bosszú hadjáratába. Ha a lelkünk nincs tele keserű elszánással, se irredenta költészettel, se vármegyei levéltárosok által nyilvántartásba vett határozatokkal ezt az országot soha életre galvanizálni nem fogjuk. ■ t' ■ r '" Az államfő kérdés rendezéséről tett indítványt Rassay a nemzetgyűlésen. Az indemnitás mai szónoka Rassay Károly volt, aki kifejtette, hogy a nemzetgyűlések mindig forradalmak után keletkeznek, mégpedig azért, mert az államélet vezetői a megváltozott viszonyok- követelte reformokat erőszakos módon valósítják meg. Huszár Károly 19£0-ban megígérte, hogy a nemzetgyűlés első feladata a földbirtokreform megoldása. Kérdezi, végre van-e ez hajtva ? Olyan hírek keringenek, hogy a földbirtokreform megvalósítását pénzügyi akadályok miatt nem lehetett keresztülvinni. Ha ez így van, akkor a nemzetgyűlés feladata az akadályok elhárítása. A kormány a földreformot törvényerőre emelte. Meghozta a munkásbiztosítás reformját, ezek mellett egy egész csomó adótörvényt statuát, a költségvetést mindezideig nem terjesztette a Ház elé. Kéri a pénzügyminisztert, mutasson biztos kivezető utat a jelenlegi pénzügyi helyzetből. Fölfogása az, hogy a kormány a költségvetéstől azért tartózkodott, mert félt a kritikától. Utal arra, hogy a kormány nem valósította meg a közigazgatási reformot, nem írták ki a törvényhatósági választásokat és még mindig van megye, amely csak három faluból áll, de azért megvan az alispánja, a főlevéltárosa s a többi hivatalnoka. Meghozták az 1921. évi XIII. te. Kifogásolja, hogy ebben a nemzetgyűlés az államfővel szemben túlságosan lojálisnak mutatkozott, sőt szolgalelkűnek . .. (Ezért a kifejezésért az elnök rendreutasítja s figyelmezteti, hogy a házszabályok tiltják az ilyen kitételek használatát.) . . . amennyiben ezzel a törvénnyel az államfő jogait szaporította. Ő, aki Károly király eckartschaui levelét be akarta cikkelyeztetni az 1920. évi I. törvénycikkbe, Habsburgellenes. Akkor is ez volt az álláspontja, ma is. Úgy érzi, hogy a Habsburg-restauráció elutasítása fogja meghozni a nyugalmat és békét ennek az országnak, így fogjuk tudni megkezdeni az érintkezést a szomszéd államokkal. Ezután a kormány ama ténykedésével foglalkozik, hogy a trón betöltése kérdésével lehetővé tette idegen hatalmak beavatkozását. Erre vonatkozólag határozati javaslatot nyújt be, mely szerint a nemzetgyűlés a trón betöltésének kérdését kizárólag belügynek tekinti és tiltakozik minden idegen beavatkozás ellen. Hatálytalannak nyilvánít minden megállapodást, akár a múltban kötötték, akár a jövőben fogják létrehozni, amely a nemzetnek a trón betöltésére vonatkozó jogát idegen hatalmaktól teszi függővé. Ezután utal arra, hogy még mindig fönn vannak tartva azon külső közjogi jogosítványok, amelyek a Habsburg-ház tagjait megillették, így a főudvarnagyi bíróság. E tekintetben szintén határozati javaslatot nyújt be, amelyről azt hiszi, hogy egyúttal a nagyhatalmak kívánságának is megfelel. Ebben a nemzetgyűlés fölismerve a nemzet parancsoló létérdekeit, utasítja a Kormányt, hogy az 1921: XLVll. tc.-ben trónvesztettnek nyilvánított Habsburg-Lotharingiai ház tagjainak vagy trónvárományosának kizárása iránt haladéktalanul törvényjavaslatot terjesszen elő, egyúttal intézkedjék, hogy a volt királyi ház tagjait megillető közjogi jogosítványok, nevezetesen a főudvarnagyi bíróság megszüntettessék. Az államforma kérdésével foglalkozva kijelenti, hogy oly államformát kell választani, amely a nemzet érdekeinek legjobban megfelel. Az államfő kérdését minden esetre rendezni kell. Az 1920. évi 1. tc. szerint ideiglenes államfője van az országnak. Határozati javaslatot nyújt be, utasítsa a nemzetgyűlés a kormányt, haladéktalanul terjesszen törvényjavaslatot a Ház elé, amelyben a jövőben is választandó államfő hatalmi jogának gyakorlása meghatározott időhöz legyen kötve, valamint rendelkezzék az iránt is, hogy az esetleg bármely okból megüresedő államfői szék mily módon töltessék be. Szünet után a kormánynak a munkássággal való kibéküléséről és az amnesztia-rendelet alkalmazásáról szólt. A kormány a közigazgatási reformot és a választójogi törvényjavaslatot nem hozta a nemzetgyűlés elé. Minthogy a nemzetgyűlés élete már csak négy hétre van szabva, ebben a négy hétben meg kell teremteni azokat a jogi és erkölcsi feltételeket, amelyekkel lehetővé teszik az új törvényhozó testület létrehozását, a kormányzói hatalom időhöz kötöttségének megszavazását, a választójogi törvény megalkotását és a felsőház megteremtését. Fontos a sorrend is, a választójog a legsürgősebb. Ezután határozati javaslatot nyújt be, amelyben kéri, hogy a nemzetgyűlést ne oszlassák föl hamarább, míg akár a nemzetgyűlési, akár a képviselőházi választójogot meg nem hozták. Kívánja továbbá, hogy az új országgyűlés csakis az új választójog alapján legyen összehívható, végül, hogy a nemzetgyűlés minden ezzel a javaslattal ellenkező kormányintézkedést már eleve alkotmányellenesnek nyilvánítson. (Taps az ellenzéken.) Az általános, titkos, köz-ségenkénti választójog mellett foglal állást. Az indemnitást csak három hónapra szavazza meg. Friedrich István fölszólalása után, melyről külön emlékezünk meg, elnök bejelenti, hogy 50 képviselő aláírásával kérték a 8 órás ülések elrendelését. Az indítvány fölött holnap határoz a nemzetgyűlés. Srájer István reflektál ezután Hornyánszky Zoltán beszédének azon részére, amelyben a vitézi telkek adományozásának módjával foglalkozott. Vitéz telkek adományozásának kérdése nem oly egyszerű dolog, csak az igazi érdemeket veszik itt tekintetbe. " Nem elég az arany vitézségi érem, kell, hogy ha hazafi is legyen az illető. Szóvátteszi Pallavicini december 30 iki beszédének azon részét, amelyben kijelentette, hogy a csehek a királypuccs idején nem tudtak mozgósítani és hazaárulás történt akkor, amikor a magunk részéről nem igyekeztünk fölhasználni a kiváló alkalmat. A dologhoz tisztán csak katonai szempontból kivan hozzászólni. A rapallói egyezmény kimondja, hogy a Habsburgok restaurációja Magyarországal szemben casus bellinek tekintendő. A királypuccs idején a kormány abban a helyzetben volt, hogy vagy elfogadja a helyzetet, amelyet a király visszatérése teremtett és a király mellé áll, vagy elfogadja a másik utat, amely a casus bellinek megszüntetése. Kérdés, mi lett volna akkor, ha a kormány rálép az első útra. A hadvezetőségnek három dolog fölött kellett gondolkodnia. A népnek megvan-e a konszolidációja lelkileg is egy új háború megvívására? Várjon megvan-e hozzá az anyagi fölkészültség, a hadikellékek és nyersanyag? Azonban ha sikerült is elérni azt, amire a két első szempont alapján elhatároztam magam, ha meg is volt az anyagi és lelki feltétel, még mindig kérdéses, hogy sikerülni fog-e megtartani azt, amit a háború által elvesztettünk? Miután ezt a kormány nem látta biztosítva, a másik utat választotta: a casus belli elhárítását. Azt mondják, hogy alkuba lehetett volna akkor bocsátkozni a hatalmakkal. Erre Sréter csak azt feleli, hogy aki tárgyalni akar, annak erővel is kell rendkeznie. Pallavicini azt mondotta, hogy a honvédség nem utóda sem a vol közös hadseregnek, sem a régi honvédségnek, hanem a trianoni