Szegedi Uj Nemzedék, 1921. április (3. évfolyam, 75-97. szám)

1921-04-22 / 90. szám

1921 április 22. péntek. SZEGEDI ÚJ NEMZEDÉK Napishirek Ma: Naptár: 1921. április 22. Péntek. Kath. és prot. Szotér. Napkelte 5 óra 55 perc. Napnyugta 5 óra 53 perc. Időjárás: Változó. Somogyi könyvtár: Nyitva d. e. 10—12, d. u. 4—7 óráig. Múzeum: Zárva. Városi Színház: Szulamith, opera. Belvárosi­ Mozi : Nagy vígjáték est. Széch­eyi-Mozi: Xa-Xa, II. rész. Küldöttség a miniszterelnökhöz. A Sze­gedi Menekültügyi Hivatal és egyébb városi- és állami hivatalok üdvözlő küldöttséget vezetnek gróf Bethlen István miniszterelnökhöz, ki előbb a menekültügyi tanács elnöke volt. A küldöttség péntek délután indul el. A kegyesrendi főgimnázium 200 éves évfordulója. Említettük már, hogy a városi fő­gimnázium 200 éves évfordulójának május 5-iki emlékünnepét nagyszabású alapítvánnyal szándé­koznak megörökíteni. Az alapítványt úgy tervezik, hogy annak előnyeit évenként egy-egy kegyesrendi tanár élvezze, aki már legalább öt évet töltött Szegeden. A szükséges összeget társadalmi gyűjtés útján hozzák össze. A gyűjtési felhívást már szét is küldötték mindazoknak, akik a piaristák nö­vendékei voltak, vagy akiket hozzájuk szeretet és hála fűz, hogy ez alapítványhoz hozzájáruljanak. Népgyűlés a nemzetbomlasztó sajtó el­len. A főváros keresztény lakossága után az ország csaknem mindegyik városa tartott már ha­talmas népgyűlést,­ melyen állást foglaltak a destruktív sajtó ellen, követelve annak törvény útján való megszüntetését. Ehhez az országos mozgalomhoz Szeged város keresztény lakossága is csatlakozni kíván és e célból, mint megírtuk, a jövő vasárnap népgyűlést tart. Közbejött akadá­lyok miatt azonban e népgyűlést nem a jövő vasárnap, hanem május 8-án tartják meg a Klauzál-téren. A menekült gyermekek vakációja. Az Országos Menekültügyi Hivatal szegedi vezetője Pietsch Sándor vezértanácsos a napokban Gyulán járt. Útjában felkereste a szomszéd város hatósá­gát és társadalmi egyesületeinek vezetőjét, akikkel eredményes tanácskozásokat folytatott a szegedi menekült gyermekek Gyulán való szereplése ér­dekében. A megbeszélések értelmében Gyulán 70 szegedi menekült gyermek talál kellemes otthont a nyári hónapokban. Szeged város segélye a Bethlen Gábor körnek. A város közönsége előtt hosszú időkre emlékezetes lesz az a matiné, melyet a protestáns egyetemi hallgatók, Bethlen Gábor köre rendezett Szegeden ez év február 20-án. A kör vezetősége annak idején arra kérte a tanácsot, hogy a ma­tiné után járó 6200 korona vigalmi adót engedjék el. A tanács elutasító határozatára most azt kéri a Bethlen kör vezetősége, hogy ezt az összeget se­gély címén szavazzák meg részükre. Kérelmükben elsorolják azt az élénk támogatást, melyben a kör szegénysorsú ifjakat részesíti és megígérik, hogy a szegedi diákokat még jobban fogják se­gíteni. Balogh Károly tanácsnok a kérelmet azzal a javaslattal viszi a közgyűlés elé, hogy a Bethlen­­kör részére 5 ezer korona segélyt szavaz­zon meg. A városi felsőkereskedelmi iskola elhelye­zése. A kolozsvári egyetem Szegedre helyezésével kapcsolatban tudvalevőleg az ítélőtáblás hivatalokat a városi felsőkereskedelmi iskola épületében helyezték el, melynek tanulói ideiglenesen az állami kereske­delmiben részesülnek tanításban. A városi felső ke­reskedelmi iskola igazgató tanácsa ezzel szemben azt kéri, hogy az Ítélőtáblát ne az ő épületükben helyezzék el,­­ hanem a Boldogasszony sugárúti pol­gári iskolában. A tanács megkísérli a kérelem telje­sítését, de hogy sikerrel-e, az épen nem valószínű. Kis hírek a tanácsból. A szegényház gondnoka különböző célokra 100 ezer korona előleget kér. A tanács intézkedik az összeg kiutalása iránt. A közszolgálat­­ alkalmazottak szegedi csoportja az általuk bérelt üzlethelyiség után járó vízdíj és szemét ki­hordási díj csökkentését kéri. A tanács nem csökkent. A tisztviselők földbérlethez való juttatásáról szóló javaslatot az április havi közgyűlés tárgyalja. A városi mérnöki hivatal annak idején ígéretet ka­pott, hogy az államvasutaktól vasúti síneket kap Az árak azonban 80—90 százalékkal arányultak és így a város a síneket nem vásárolja meg. Felhívás: A Menekültügyi Hivatal felhívja Szeged és vidéke gazdatársadalmát, hogy akik a nyári hónapokban menekült gyermekeket vagy a gazdaságban alkalmazható egyetemi hallgatót el­fogadnak, jelentsék be a fenti hivatalnál igényüket. Gyáva Magyarország elpusztul, Bilor Magyarország felvirul. A közvágóhíd mellett lesz a vásártér. A rókusi gazdák kérelmére a tanács elhatározta, hogy a Rókus-állomás melletti vásártér helyett másul je­löl ki vásárteret. E célra végleges helyet egyelőre még nem találtak. A májusi vásárt azonban már nem a régi helyen, hanem a közvágóhíd mellett tart­ják meg. Valószínű, hogy még a nyári vásár is ezen a helyen lesz, de a későbbi vásárokra már más helyet szándékoznak kijelölni. Kulturelőadás az Ipartestületben. Az Ipartestület székházában vasárnap délután 6 óra­kor Csizmadia Sándor felsőipariskolai igazgató tart előadást az iparosok szakolvasmányairól. A tanács és, a cipészek. A szegedi cipőiparo­sok termelő szövetkezete beadványt nyújtott be a tanácshoz, melyben a Mérey­ utca 6. szám alatti telek fizetés ellenében való átengedését kérte, hogy rajta gyárüzemet létesítsen. A tanács a kérelmet elutasította, egyben pedig megbízta Balogh Károly tanácsnokot, h­ogy a szövetkezet tőkéjét és felszere­lését vizsgálja felül, hogyha a szövetkezet telket kap, mennyiben lesz képes a vásárolt telket a bejelentett célra felhasználni. A cipőiparosok körében az a vélemény alakult ki, hogy a tanács határozata össze­függésben van azzal a mozgalommal, amelyben a cipészek a közélelmezési hivatal sok gyanúsításnak kitett korosztályának nyilvános felszámolását követel­ték. A magunk részéről meg vagyunk győződve, hogy a tanács felül áll a bosszúnak ezen a kicsinyes módján. Kik jönnek a legközelebbi hadifogoly szál­lítmánnyal. A legközelebbi hadifogoly szállítmány­­nyal a következő 5. honvéd gyalogezred és 46. gya­logezredbeliek jönnek: Magyar István 5. hgye., Ollay Ferenc 5. hgye., Kovács József 46. gye., Dicső Imre 5 hgye. Sztrájkolnak az erdélyi aranybánya munká­sok. A bukaresti belügyminisztériumba érkezett je­lentések szerint az erdélyi aranybányák munkásai sztrájkba léptek. A sztrájkolók száma közel 4000. A sztrájk oka az, h­ogy a bányászok három hónap óta sem fizetést, sem élelmiszereket nem kapnak. Húsárzuhanás. A hatósági húsárnál is 25—30 százalékkal olcsóbb árak. Marhahús, pap­rikásnak való 46, levesnek való 50, sütni való 55 korona, borjúhús, eleje 68, hátulja 74 korona kig.­kint Disznóhú­s is lessz a napokban. Állandó húsvásárlási igazolvány a keresztény családok számára az alsótiszaparti vámépületben szerzendők be. Ugyanitt az érkezett kovácsszén és tűzifa is kiosztatik. Keresztény Gazdasági Szövetség R.-T. Telefon 15—66. — Heti előjegyzési naptárak darabonkint 10 koronáért kapható a Move szövetkezetnél. Klauzál-tér 5. sz. Felhívás. A „Kansz“ szegedi nyugdíjas cso­portja f. hó 24-én délelőtt fél 11 órakor a levél­­mozi helyiségében (Kálvária­ utca 10. szám) nagy­gyűlést tart. Felkérjük a csoport bizottságát, vá­lasztmányát és az összes tagokat, hogy a tárgy­­sorozat fontosságára való tekintettel teljes számban megjelenni szíveskedjenek. Vizorlások. Április 19-20. Tokaj 0.66, 0.60 Szol­nok 1.14, 0 86 Csongrád 0.67, 0 44. Szeged 1 27, 104. Gyoma 0.26, 0.16. Makó 0.54, 0.46. megalakult ellenforradalmi kormánynak. Bizonyíték hiányában a bíróság felmentette a vádlottat. Hat mázsa csokoládé elkobzása. Néhány héttel ezelőtt a Boldogasszony-sugáruti Biró-féle cukrázda részére Olaszországból nagyobb mennyiségű csokoládé érkezett. Midőn Baneth Samu dr. kerületi orvos megvizsgálta a csokoládét, úgy találta, hogy az nem vajjal, hanem valami megavasodott növény­­zsirral van összegyúrva és hogy fogyasztásra nem alkalmas. A csokoládénak csakugyan volt is bizonyos szappanra emlékeztető csípős íze. A tiszti főorvos ekkoriban el is rendelte, hogy körülbelül három és fél mázsa csokoládét el kell kobozni. Ez meg is történt. Tegnap azután tudomására jutott a főorvos­nak, hogy azok kiknek részük volt az olaszországi csokoládé rendelésében ismét 6 mázsa csokoládét akarnak elárverezni. Ezt az árverést azonban a főor­vos intézkedésére megtiltották, minthogy a főorvos véleménye szerint a csokoládé gyomor és bélbántal­­mak előidézésére alkalmas. A csokoládé ártalmassá­­gára vonatkozó vélemények azonban ellentétesek és így az ügy valószínűleg más hatóságok elé is kerül. A csokoládé értéke meghaladja a 300 ezer koronát. Cári ékszerek Nagykanizsán. Érdekes emlé­ket hozott magával egy bánokszentgyörgyi lakos oroszországi hadifogságából. Tarnovics Imre zalai baka öt évi szibériai hadifogoly, sok viszontagság után hazakerülve felbecsülhetetlen értékű kincseket hozott magával. Az ékszerek a cári család tulajdonai voltak. Az egyik egy kb. 15 dkg-os szivartárca a másik egy aranyóra, mindkettő gyönyörű ötvös munka. Mindkét darabot Tarnovics állítása szerint egy vörös katonától vette 300 rubelért. A rendőrség nyomozást indított ez ügyben. A tanítóképző növendékei a törvényszéken. A szegedi tanítóképző összes növendékei vettek teg­nap délelőtt részt tanítóik vezetésével a törvényszéki tárgyalásokon. A törvényszék 94-es számú tárgyaló­termében több tárgyalást hallgattak végig, hogy jogi tanulmányaik kiegészítése végett a közvetlen meg­figyelés útján is megismerkedjenek a magyar tör­vénykezés perrendtartásával. Elutasított iparengedély iránti kérelmek. Nagy Sándor sütő­munkás cukorsütemén­y árusításra Czinner Imréné baromfikereskedésre kért engedélyt. Az iparhatóság mindkettőt elutasította. Felebbezés folytán a kérelem a tanács elé került mely az ipar­hatóság határozatát jóváhagyta. — A valódi Janina cigarettasodrópapírt víznyo­­mással kérte minden dohánytőzsdében. 311 Miért nem fürdik Ön? Mert nem jó a gázfürdőkályh­ája? Telefonáljon 14—öl KNEFFEL mérnök műszaki vállalatának Pusztaszeri­ Utca 3. Jutányosán és szakisseb­mű­en tavítja azt. 717 Gázvasalók, gázresok. A szabadkőműves nagy vezéreinek vád alá helyezése. A szabadkőműves nemzetrontó mun­kája miatt az ország keresztény lakossága egyre hatalmasabban emeli fel a szavát. A legutóbb Kecs­kemét város törvényhatósági bizottsága foglalkozott az üggyel március 31-én tartott közgyűlésén. Hatá­rozatában csatlakozott a fővárosnak e tárgyban ho­zott határozatához, egyben követeli a szabadkőmű­veseknek az összes vezető állásokból való eltávolí­tását és a vezető páholy­testvérek vád alá helyezését. Súlyos vádak alól felmentett dijnoknő, Gallovics Izabella makói hivatalnoknő hűtlenség, folytatólagosan elkövetett orgazdaság, nemzet és osztály elleni gyűlöletre izgatás, végül hamis tanú­­zásra való rábírás vádjával került a szegedi törvény­szék elé. Gallovics Izabella a megszállás alatt állandó barátságot tartott az oláh tisztekkel, akiket rávett arra, hogy házigazdája teh­enét elrekvirálják, a rekvi­­rált készletekből kocsiszáróra fogadta el a lisztet, rizst és más élelmiszereket, a magyarokat disznóknak nevezte, a cselédjét pedig, mikor az eljárás megin­dult ellene, rá akarta venni, hogy hamisan valljon mellette. A beidézett tanúk lényegtelen vallomást tettek a vádlott terhére, sőt bebizonyítást nyert az is, hogy­ a vádlott hasznos szolgálatokat tett a Szegeden A Maggyar Királyi Operah­áz együttese Sándor Erzsivel keddtől-péntekig minden előadásban Azonkívül Olaf Fenss Az örök éjszaka című filmben. AZ ÖSSZES IDEGEN PÉNZEK beváltását és beszerzését legelőnyösebben, tőzsdei napi áron eszközli Bank-és PénzváltóüzletVaspálya-a S.Sze­­ged-állom­ás mellett. Telefon 6­89. Pénztári óra egész nap. Törvénykezés. Czirbus Sándor, a szentesi „Pletyka“ főszerkesztője, lapjában megtámadta dr. Vecsery Sándor vármegyei főjegyzőt, amiért a kis­gazdákat kommunistáknak nevezte. A becsületbe vágó kifejezésekért a szegedi törvényszék 10 napi fogházra és 100 korona pénzbüntetésre ítélte.­­ Rácz Rókusné két évvel ezelőtt malacot lopott. A vádlott a bírósá­gon azt vallotta, hogy a malacot gazdátlanul találta. A bíróság orgazdaság vétségében találta bűnösnek s ezért egy hónapi fogházra ítélte. Nyilatkozat. Kaptuk a következő sorokat: A Szegedi Uj Nemzedék április 21-iki számában „a lapterjesztő terrorja“ című személyemre vonatkozó hír nem felel meg a valóságnak. Győri Lajos újság­árust azért inzultáltak, mert a nevezett feleségemet a Szeged álltomáson két ízben is felbuktatta cs­ak

Next