Szegedi Uj Nemzedék, 1921. június (3. évfolyam, 121-145. szám)
1921-06-25 / 142. szám
Szeged, 1921 junius 25., szombat. Ara 2 korona. ill ik évfolyam, 142 szám. Keresztény politikai napilap Előfizetési éra : dijész évre . . 480 . Fél évre . . . 240. ^ . Negyed évre . 120.— . Egy hónapra 40.— . Egyes szám ára a tor. Szerkesztőség és kiadóhivatal . Szeged, Kálvária utca 10. szám Telefon 153. Felelős szerkesztő ZSIRKAY JÁNOS Kiadja: A Szegedi Uj Nemzedék Lapvállalat Részv.Társ. Nem! Nem! Soha! A főispán felolvasása a közgyűlésen I. A legutolsó közgyűlésnek igen nagy érdekességet adott az, hogy azon kivételesen Aigner Károly főispán elnökölt, nyilván a szőnyegen lévő fontos egyetemi kérdés miatt. A padsorok, melyek máskor tátonganak az ürességtől, most szorongásig telvék, a karzatok fogyásig. A levegő izzó és lest, mintha csak egy kánikulai nap vihart rejtő fojtottsága tenné azt feszültté. Már szinte gyönyörrel telték meg a keblünk, látván ez izgalmat, amelyet nyilván az egyetem-kérdés számlájára imánk boldog örömmel, ujjongva, hogy végre nemcsak a személyes kérdések, kis apró pártviszályok, egyéni hiúságok unalmas tücsök csiripelései hozzák szorongásba az alföldi metropolis nagy kaptárját, hanem a tudomány és a kultúra kérdése is. Hogy végre egy kis európai fellángolás, egy kis letagadhatatlan bizonyíték ama sokat hangoztatott kultúrfölényről, amelyről manapság annyit kell hallanunk, hogy szinte már unjuk is. De örömünk korai. Már a délelőtti órákban hire jut, hogy a főispán megnyitójában vissza fogja verni az őt ért támadásokat. Délután már a gépírásos beszédet meg is kapja a sajtó, hogy valamiképen ez a szerfelett fontos kérdés a napi események tömkelegében el ne sikkadjon. Nem is sikkadt el, hiszen a helybeli sajtó mindenike, még a legdestruktívabb is mohó sietséggel közli le ezt a kommünikét, mégpedig tarkított szedéssel, félkövérrel, kurzívval, ritkítva és behúzottan, csakhogy annál jobban kiáltson és valamikép ne akadjon újságolvasó, akinek a figyelmét ez az írásmnk elkerülné. Noha nem vagyunk hozzá szokva, hogy a destruktív sajtó egy keresztény szocialista főispánnal ily előzékeny legyen, de ha elolvassuk a védekezést, megértjük, honnan a nagy szolgálatkészség s hogyan lehet e papiros ínséges világban két és fél hasábot szentelni e politikai nyilatkozatnak. A kaviár az ínyencnek mindig csalogató falat é s a főispán úr ezúttal igazán úri bőkezűséggel szállittatja a kaviárt a destrukció asztalára. Engedtessék meg nekem, hogy először is a ma ama részével foglalkozzam, amely — szerintem — csekélységemet igyekszik a főispán úrtól mindig megszokott diplomáciai finomsággal elpaskolni. Ha e háromévnyi vagdalkozásból három sort foglalok le a magam számára, azt hiszem, nem vagyok szerénytelen. „Természetesen matematikai pontossággal bekövetkezett, hogy a Horuspexek egymásra találtak és összeállva, néhány Szegedre — nem tudom honnan — beszivárgott rosszindulata vagy esetleg általuk megtévesztett jóhiszemű indigénéval . . . harcot kezdtek ellenem“. Majd alantabb: „mindig ott leszek Szeged város közéletében, mint közkatona és nem fogok elnémulni mindaddig, míg Szeged város közéletét kalandoroktól és brigantiktól meg nem védelmezem“. Erre ugyanazt mondanók, hogy akinek nem ünye, ne vegye magára, de mivel nincs szerencsém a „körbelszül“-ök, (körtöltésen belül születtek) nemes családjához tartozhatni, kénytelen vagyok a fentemlített indigénában magamra ismerni s mivel a Szegedi Uj Nemzedékiben a főispán-kérdésről megjelent cikkem óta percenként érzem, hogy mi mindent el nem követnek, hogy elhallgattassanak, kénytelen vagyok a „kalandorok“ és „brigantik“ elleni harcot magam ellen is megindítottnak tartani. A főispán úr nyilatkozatának első részében alattomos hátbatámadásról is említést tesz, mert cikkem véletlenül éppen akkor jelent meg, mikor ő Budapesten volt. Hogy a főispán úr e nyilatkozatai mennyire tárgyilagosak, azt két kis párbeszéddel fogom megvilágítani. Mikor a főispán úr hivatalát elfoglalta, volt szíves e sorok íróját magához kéretni. Felvetette előttem a kérdést, mennyiben számíthat támogatásomra ? — Egyetlen feltételem — feleltem — a meg nem alkuvó nemzeti és keresztény politika az élet minden vonalán. Személyi kultuszt nem ismerek, mert ma sokkal szegényebbek vagyunk, semhogy ezt a fényűzéstmagunknak megengedhetnék. Még méltóságod ezt az utat fogja követni, minden erőmmel mellette vagyok. A magam számára ezért semmit se kérek s nem fogok sokat alkalmatlankodni a hivatalában, hogy a munkáját ne zavarjam. Mihelyt azonban azt látom, hogy a keresztény irányzatot ellaposítani akarja, abban a pillanatban szemben talál magával és tollam hegyére szúrom, „mint bogárgyűjtő az elfogott katicabogarat.“ Szóról szóra igyekeztem visszaadni a kifejezésemet. Ö mosolygott és azt mondta: — Ez nyílt magyaros beszéd. Ez imponál nekem. Tehát nem mondhatja Öméltósága, hogy hátba támadtam. Az indigénára, a brigantira és a kalózra is van egy megjegyzésem. Zadravecz püspököt vártuk a szegedi állomáson püspökszentelésre. Ott voltak a város urai, élükön a főispán úrral. Én ott állottam hátul, ahogy egy kis szürke újságíróhoz illik. Ekkor oda jött hozzám méltóságos Aigner Károly dr. főispán úr. És azt mondotta nekem: — Két ember érdemli meg Szeged háláját: Zadravecz püspök és Zsirkay János. Én pirultam ekkora dicséreten, de tagadhatatlanul, jól esett. Mert ez volt az egyetlen, amit kaptam, igaz, hogy sose kértem, sose kerestem, nagy urakhoz sosem dörgölőztem, vacsorájukra, ebédjükre sose ácsingóztam, mentem a magam utján és verekedtem, hol rosszul, hol jól, de sose magamért, hanem mindig és folyton ezért a szegény boldogtalan magyarságért. Mondom, ez a nyilatkozat elhangzott a főispán úr ajkairól, talán még ő is fog emlékezni rája, noha ő most haragszik s aki haragszik, annak rendesen igen rossz az emlékező tehetsége. És imel Szeged háláját meg is kaptam, még pedig kamatostul s lettem: „indigéna“, „briganti“ és „kalóz“, még pedig ugyanazon ajakról, amely engem nem is oly régen István püspökhöz emelt fel. Hja, kutya dolog az a politika. Sic transit gloria mundi! . . . De nemcsak eddig van. A főispán úr barátai és hívei mindent elkövetnek, hogy a fejemet vegyék, nyilván, hogy olyan valakit ültessenek a helyembe, aki mint a vásári bódék bábuja mindig mosolyog s akinek ha a hasán lévő gombot nyomják meg, azt mondja: „igen“, míg a hátán lévő gomb megnyomására mindig azt mondja: „nem". Ohé, uraim, ebből már kinőttünk. A sajtónak nem az a hivatása, hogy mindig kellemeseket és szépeket mondjon felfelé, mert egy ilyen sajtó mellett nagyon hamar eltalál rohadni végleg ez a megmaradt kis csonka Magyarország. Én dúsnak éppen nem mondható havi fizetésemért csak a munkásságomat ajánlottam fel, de nem a meggyőződésemet. Mert ezt a világ minden kincséért el nem adom. És én igazán keveset tehek róla, hogy az a belső hang, amelyet lelkiismeretnek mondunk, bennem azt mondja, hogy nincs minden rendben Szegedében. És mikor kővel dobálnak azért, mert az igazságomat nyíltan ki merem mondani, a kapitoliumi ludak jutnak eszembe, amelyek veszélyt sejtve, fellármázták az őrséget s mit sem törődtek ama légionistával, aki követ dobott közzéjük, mondván : — Dögöljetek meg — és ne háborgassátok az álmomat és nyugalmamat ... Én is kötelességemhez híven lármázni fogok mindaddig, mig a szegedi keresztény magyarság őrsége fel nem ébred és fegyverbe nem lép . . . Zsirkay János. Szélesebb alapokra fektetik a népnevelést Analfabéta és gazdasági tanfolyamok — Az ifjúsági egyesületek átszervezése — Előadó képző tanfolyamok tanítók részére Az ország újjáépítésének kétségkívül egyik legfontosabb tényezője a kultúra terjesztése, értve ezalatt nem a nyugati dekadencia, az ultramodern áramlatok fokozását, hanem a nép értelmi színvonalának emelését. A népnevelés a megindult rekonstrukciónak egyik legfontosabb feladata. A kormányzat e tekintetben már eddig is sokat épített, most azonban fokozott erővel fogott hozzá, hogy a népművelést minél szélesebb alapokra fektesse. A műveltség megszerzésnek elengedhetetlen feltétele az írás és olvasás tudománya. Az analfabéták oktatása már a háború alatt megindult, a frontok mögött és a kórházakban állandó tanfolyamok voltak, melyek a betűvetés ismeretére tanították a katonákat. A megindult folyamatot, melyet a bolsevizmus megakasztott, a szabadoktatási bizottság most ismét felveszi. A város nagy kiterjedésű tanyáin, ahol az analfabéták száma még mindig igen nagy, tanfolyamok felállítását tervezi. A kurzust az ősz végén nyitják meg, mikor a mezőgazdasági munkákban szünet áll be. E kurzussal egyidőben gazdasági tanfolyamok is létesülnek. A gazdasági konszolidációnak elengedhetetlen feltétele a többtermelés, melyet csak úgy lehet elérni, ha a gazdaközönséget hasznos gazdasági ismeretekre nevelik, a külföldön bevált rendszerekre, melyeket a gazdáknál az iskolai oktatás keretén belül vagy az ekeszarva mellől nincs alkalmuk elsajátítani. A népnevelés alapja az ifjúsági egyesületekben van befektetve. Az ifjúsági egyesületek száma Szegeden igen nagy, működésük azonban nem olyan intenzív, mint amilyent az ország újjáépítése megkövetel tőlük. A szegedi tanfelügyelőség a kultuszkormány rendeletére ezeket az egyesületeket most fogja teljesen átszervezni egységes munkaterv mellett, mely a jellemnevelésen és a tudományos ismeretek terjesztésén kívül a testnevelést is magába öleli! A terv szerint minden népiskolának külön ifjúsági egyesülete lesz, melynek az iskolából kikerült növendékek is éppen úgy tartoznak tagjai lenni, mint az iskolakötelesek. E kötelezettség jelentősége igen nagy horderejű, mert az ifjúság fölött akkor is felügyeletet gyakorol, mikor az iskolából kikerül, amikor tehát leginkább hajlamos arra, hogy a züllés lejtőjére kerüljön. E nagy koncepciójú tervekhez a nyelvoktatási bizottságnak a tanerők nagyobb létszámára van szüksége. E célból rövid időn belül előadóképző tanfolyamot nyit tanítók és tanítónők részére, akiket különösen a gazdasági tanfolyamokon fog alkalmazni. A nyolc napos tanfolyam iránt a tanítókarban szokatlan érdeklődés nyilvánult meg. A cseh—magyar tárgyalások A Cseh Sajtóiroda jelenti: Benes dr. cseh külügyminiszternek a cseh előadókkal való tanácskozása után délelőtt háromnegyed 10 órakor Teleki Pál gróf dolgozószobájában megkezdődött a miniszterek értekezlete. A tárgyalások menetéről szóló tegnapi kommüniké után jelenleg azt a nyilvánvalóan megokolt reményt tápláljuk, hogy a tanácskozásokat még délelőtt befejezik és a cseh delegáltak még a déli gyorsvonattal elutazhatnak. A magyar delegáció körülbelül utánuk két órával utazna el. A Vills—Miramontei értekezlet közvetlen eredménye a Budapesten holtpontra jutott tárgyalások újra való megkezdése. A prágai tárgyalásokat is folytatni fogják. Az itteni tárgyalások sikeres lefolyásának benyomása alatt teljes joggal várható, hogy a tárgyalók a lényeges kérdésekben egyezséget érhetnek el. A kereskedelmi és forgalmi kérdések formális elintézése azonban az utódállamok portorosei konferenciájára vár.