Szegedi Uj Nemzedék, 1921. június (3. évfolyam, 121-145. szám)

1921-06-25 / 142. szám

Szeged, 1921 junius 25., szombat. Ara 2 korona. ill­ ik évfolyam, 142 szám. Keresztény politikai­­ napilap Előfizetési éra : dijész évre . . 480 . Fél évre . . . 240. ^ . N­egyed évre . 120.— . Egy hónapra 40.— . Egyes szám ára a tor. Sz­­erkesztőség és kiadó­­hivatal . Szeged, Kálvária­ utca 10. szám Telefon 153. Felelős szerkesztő ZSIRKAY JÁNO­S Kiadja: A Szegedi Uj Nemzedék Lap­vállalat Részv.­Társ. Nem! Nem! Soha! A főispán felolvasása a közgyűlésen I. A legutolsó közgyűlésnek igen nagy érde­kességet adott az, hogy azon kivételesen Aigner Károly főispán elnökölt, nyilván a szőnyegen lévő fontos egyetemi kérdés miatt. A padsorok, melyek máskor tátonganak az ürességtől, most szorongásig telvék, a karzatok fogyásig. A levegő izzó és lest, mintha csak egy kánikulai nap vihart rejtő foj­­tottsága tenné azt feszültté. Már szinte gyönyörrel telték meg a keblünk, látván ez izgalmat, amelyet nyilván az egyetem-kérdés számlájára imánk bol­dog örömmel, ujjongva, hogy végre nemcsak a sze­mélyes kérdések, kis apró pártviszályok, egyéni hiúságok unalmas tücsök csiripelései hozzák szo­rongásba az alföldi metropolis nagy kaptárját, ha­nem a tudomány és a kultúra kérdése is. Hogy végre egy kis európai fellángolás, egy kis leta­gadhatatlan bizonyíték ama sokat hangoztatott kultúr­fölényről, amelyről manapság annyit kell hallanunk, hogy szinte már unjuk is. De örömünk korai. Már a délelőtti órákban hire jut, hogy a főispán megnyitójában vissza fogja verni az őt ért támadásokat. Délután már a gépírásos beszédet meg is kapja a sajtó, hogy valamiképen ez a szerfelett fontos kérdés a napi események tömkelegében el ne sikkadjon. Nem is sikkadt el, hiszen a helybeli sajtó mindenike, még a legdestruktívabb is mohó siet­séggel közli le ezt a kommünikét, még­pedig tar­kított szedéssel, félkövérrel, kurzívval, ritkítva és behúzottan, csakhogy annál jobban kiáltson és valamikép ne akadjon újságolvasó, akinek a figyelmét ez az írásmnk elkerülné. Noh­a nem va­gyunk hozzá szokva, hogy a destruktív sajtó egy keresztény szocialista főispánnal ily előzékeny le­gyen, de ha elolvassuk a védekezést, megértjük, honnan a nagy szolgálatkészség s hogyan lehet e papiros ínséges világban két és fél hasábot szen­telni e politikai nyilatkozatnak. A kaviár az ínyencnek mindig csalogató falat é s a főispán úr ezúttal igazán úri bőkezűséggel szállittatja a kaviárt a destrukció asztalára. Engedtessék meg nekem, hogy először is a ma ama részével foglalkozzam, amely — szerin­tem — csekélységemet igyekszik a főispán úrtól mindig megszokott diplomáciai finomsággal el­­paskolni. Ha e háromévnyi vagdalkozásból három sort foglalok le a magam számára, azt hiszem, nem vagyok szerénytelen. „Természetesen mate­matikai pontossággal bekövetkezett, hogy a Ho­­ruspexek egymásra találtak és összeállva, néhány Szegedre — nem tudom honnan — beszivárgott rosszindulata vagy esetleg általuk megtévesztett jóhiszemű indigénéval . . . harcot kezdtek ellenem“. Majd alantabb: „mindig ott leszek Szeged város közéletében, mint közkatona és nem fogok elné­mulni mindaddig, míg Szeged város közéletét ka­landoroktól és brigantiktól meg nem védelmezem“. Erre ugyanazt mondanók, hogy akinek nem ünye, ne vegye magára, de mivel nincs szerencsém a „körbelszül“-ök, (körtöltésen belül születtek) nemes családjához tartozhatni, kénytelen vagyok a fentemlített indigénában magamra ismerni s mivel a Szegedi Uj Nemzedékiben a főispán-kér­désről megjelent cikkem óta percenként érzem, hogy mi mindent el nem követnek, hogy elhall­gattassanak, kénytelen vagyok a „kalandorok“ és „brigantik“ elleni harcot magam ellen is meg­­indítottnak tartani. A főispán úr nyilatkozatának első részében alattomos hátbatámadásról is említést tesz, mert cikkem véletlenül éppen akkor jelent meg, mikor ő Budapesten volt. Hogy a főispán úr e nyilat­kozatai mennyire tárgyilagosak, azt két kis pár­beszéddel fogom megvilágítani. Mikor a főispán úr hivatalát elfoglalta, volt szíves e sorok íróját magához kéretni. Felvetette előttem a kérdést, mennyiben számíthat támo­gatásomra ? — Egyetlen feltételem — feleltem — a meg nem alkuvó nemzeti és keresztény politika az élet minden vonalán. Személyi kultuszt nem ismerek, mert ma sokkal szegényebbek vagyunk, semhogy ezt a fényűzést­­magunknak megengedhetnék. Még méltóságod ezt az utat fogja követni, minden erőmmel mellette vagyok. A magam számára ezért semmit se kérek s nem fogok sokat alkalmatlan­kodni a hivatalában, hogy a munkáját ne zavarjam. Mihelyt azonban azt látom, hogy a ke­resztény irányzatot ellaposítani akarja, abban a pillanatban szemben talál magával és tollam hegyére szúrom, „mint bogárgyűjtő az elfogott katicabogarat.“ Szóról szóra igyekeztem visszaadni a ki­fejezésemet. Ö mosolygott és azt mondta: — Ez nyílt magyaros beszéd. Ez imponál nekem. Tehát nem mondhatja Öméltósága, hogy hátba támadtam. Az indigénára, a brigantira és a kalózra is van egy megjegyzésem. Zadravecz püspököt vártuk a szegedi állo­máson püspökszentelésre. Ott voltak a város urai, élükön a főispán úrral. Én ott állottam hátul, ahogy egy kis szürke újságíróhoz illik. Ekkor oda jött hozzám méltóságos Aigner Károly dr. főispán úr. És azt mondotta nekem: — Két ember érdemli meg Szeged háláját: Zadravecz püspök és Zsirkay János. Én pirultam ekkora dicséreten, de tagadha­tatlanul, jól esett. Mert ez volt az egyetlen, amit kaptam, igaz, hogy sose kértem, sose kerestem, nagy urakhoz sosem dörgölőztem, vacsorájukra, ebédjükre sose ácsingóztam, mentem a magam utján és verekedtem, hol rosszul, hol jól, de sose magamért, hanem mindig és folyton ezért a szegény boldogtalan magyarságért. Mondom, ez a nyilatkozat elhangzott a főispán úr ajkairól, talán még ő is fog emlékezni rája, noha ő most haragszik s aki haragszik, annak rendesen igen rossz az emlékező tehetsége. És imel Szeged háláját meg is kaptam, még pedig kamatostul s lettem: „indigéna“, „briganti“ és „kalóz“, még pedig ugyanazon ajak­ról, amely engem nem is oly régen István püs­pökhöz emelt fel. Hja, kutya dolog az a politika. Sic transit gloria m­undi! . . . De nemcsak eddig van. A főispán úr barátai és hívei mindent elkövetnek, hogy a fejemet vegyék, nyilván, hogy olyan valakit ültessenek a helyembe, aki mint a vásári bódék bábuja min­dig mosolyog s akinek ha a hasán lévő gombot nyomják meg, azt mondja: „igen“, míg a hátán lévő gomb megnyomására mindig azt mondja: „nem". Ohé, uraim, ebből már kinőttünk. A sajtó­nak nem az a hivatása, hogy mindig kellemeseket és szépeket mondjon felfelé, mert egy ilyen sajtó mellett nagyon hamar eltalál rohadni végleg ez a megmaradt kis csonka Magyarország. Én dúsnak éppen nem mondható havi fize­tésemért csak a munkásságomat ajánlottam fel, de nem a meggyőződésemet. Mert ezt a világ minden kincséért el nem adom. És én igazán keveset te­­he­­k róla, hogy az a belső hang, amelyet lelki­­ismeretnek mondunk, bennem azt mondja, hogy nincs minden rendben Szegedében. És mikor kő­vel dobálnak azért, mert az igazságomat nyíltan ki merem mondani, a kapitoliumi ludak jutnak eszembe, amelyek veszélyt sejtve, fellármázták az őrséget s mit sem törődtek ama légionistával, aki követ dobott közzéjük, mondván : — Dögöljetek meg — és ne háborgassátok az álmomat és nyugalmamat ... Én is kötelességemhez híven lármázni fogok mindaddig, mig a szegedi keresztény magyarság őrsége fel nem ébred és fegyverbe nem lép . . . Zsirkay János. Szélesebb­ alapokra fektetik a népnevelést Analfabéta és gazdasági tanfolyamok — Az ifjúsági egyesületek átszervezése — Előadó képző tanfolyamok tanítók részére Az ország újjáépítésének kétségkívül egyik legfontosabb tényezője a kultúra terjesztése, értve ezalatt nem a nyugati dekadencia, az ultramodern áramlatok fokozását, hanem a nép értelmi színvo­nalának emelését. A népnevelés a megindult rekonstrukciónak egyik legfontosabb feladata. A kormányzat e tekintetben már eddig is sokat épí­tett, most azonban fokozott erővel fogott hozzá, hogy a népművelést minél szélesebb alapokra fektesse. A műveltség megszerzésnek elengedhetetlen feltétele az írás és olvasás tudománya. Az analfa­béták oktatása már a háború alatt megindult, a frontok mögött és a kórházakban állandó tanfo­lyamok voltak, melyek a betűvetés ismeretére taní­tották a katonákat. A megindult folyamatot, melyet a bolsevizmus megakasztott, a szabadoktatási bizottság most ismét felveszi. A város nagy kiterjedésű tanyáin, ahol az analfabéták száma még mindig igen nagy, tanfolyamok felállítását tervezi. A kurzust az ősz végén nyitják meg, mikor a mezőgazdasági mun­kákban szünet áll be. E kurzussal egyidőben gazdasági tanfolyamok is létesülnek. A gazdasági konszolidációnak elen­gedhetetlen feltétele a többtermelés, melyet csak úgy lehet elérni, ha a gazdaközönséget hasznos gazdasági ismeretekre nevelik, a külföldön bevált rendszerekre, melyeket a gazdáknál az iskolai oktatás keretén belül vagy az ekeszarva mellől nincs alkalmuk elsajátítani. A népnevelés alapja az ifjúsági egyesüle­tekben van befektetve. Az ifjúsági egyesületek száma Szegeden igen nagy, működésük azonban nem olyan intenzív, mint amilyent az ország újjá­építése megkövetel tőlük. A szegedi tanfelügyelőség a kultuszkormány rendeletére ezeket az egyesüle­teket most fogja teljesen átszervezni egységes munkaterv mellett, mely a jellemnevelésen és a tudományos ismeretek terjesztésén kívül a testne­velést is magába öleli! A terv szerint minden népiskolának külön ifjúsági egyesülete lesz, mely­nek az iskolából kikerült növendékek is éppen úgy tartoznak tagjai lenni, mint az iskolakötelesek. E kötelezettség jelentősége igen nagy horderejű, mert az ifjúság fölött akkor is felügyeletet gyako­rol, mikor az iskolából kikerül, amikor tehát leg­inkább hajlamos arra, hogy a züllés lejtőjére kerüljön. E nagy koncepciójú tervekhez a nyelvokta­tási bizottságnak a tanerők nagyobb létszámára van szüksége. E célból rövid időn belül előadó­képző tanfolyamot nyit tanítók és tanítónők részére, akiket különösen a gazdasági tanfolyamokon fog alkalmazni. A nyolc napos tanfolyam iránt a tanító­­karban szokatlan érdeklődés nyilvánult meg. A cseh—magyar tárgyalások A Cseh Sajtóiroda jelenti: Benes dr. cseh külügyminiszternek a cseh előadókkal való tanács­kozása után délelőtt háromnegyed 10 órakor Teleki Pál gróf dolgozószobájában megkezdődött a miniszterek­ értekezlete. A tárgyalások mene­téről szóló tegnapi kommüniké után jelenleg azt a nyilvánvalóan megokolt reményt tápláljuk, hogy a tanácskozásokat még délelőtt befejezik és a cseh delegáltak még a déli gyorsvonattal elutaz­hatnak. A magyar delegáció körülbelül utánuk két órával utazna el. A Vills—Miram­ontei értekezlet közvetlen eredménye a Budapesten holtpontra jutott tárgyalások újra való­ megkezdése. A prágai tárgyalásokat is folytatni fogják. Az itteni tárgya­lások sikeres lefolyásának benyomása alatt teljes joggal várható, hogy a tárgyalók a lényeges kér­désekben egyezséget érhetnek el. A kereskedelmi és forgalmi kérdések formális elintézése azonban az utódállamok portorosei konferenciájára vár.

Next