Székely Hirlap, 1871 (3. évfolyam, 1-103. szám)
1871-06-10 / 46. szám
lanak s onnan ezerek vagy milliók jó vagy balsorsára hatnak ki, hanem azok is, — s néha talán nagyobb mértékben — kik szerény kis körben észrevétlenül működnek: az egyszerű föld vagy kézmivestől, a mécsnél virasztó tudós vagy országok kormányzójáig, szóval : minden ember, ha a számára kijelölt s általa elfoglalt helyet méltólag betölti, a társadalomnak egyaránt hasznos tagja, így a különböző egyletek és intézetek között is, a világhírű s messze kiható nagyszerűek, s a szerény kis körben, de czélravezetőleg működők, egyaránt hasznára vannak az emberiségnek, s egymást kölcsönösen segítik elő. E téren — hála az emberek résztvevő nemes indulatának s önérdeken felül emelkedő közérzetének, — mindenfelé folytonosan nagyobb munkásságot fejtenek ki, s hazánkban is, kivált e szabadabb önkormányzat korában — a múltak mulasztásait is pótolva, több hasznos intézetek keletkeztek, azok közt nagyszerűek is, de alig van köztük üdvösebb az óvodáknál. Mert, hogy az ember, emberi s polgári magasabb elhivatásának s a kor fokonként növekedő igényeinek megfelelhessen, hogy a szellemi és testi erők csivajokban el ne fojtassanak, nemcsak , hanem folytonos védés és ápolás mellett fejlesztessenek, a nevelést már a bölcsőnél kell megkezdeni, s úgy fokozatosan folytatni. az első képzőknek és nevelőknek természetesen a szülőknek, különösen magzataikhoz önfeláldozó szeretettel ragaszkodó anyáknak kell lenniök, kik az első percztől fogva őrködnek kisdedeik jólléte fölött; az első gyagyogó szó kiejtése után igyekeznek a naponkint mutatkozó szellemi fejlődést ápolni, elősegíteni. És mily fontos a szülőknek , az anyáknaknak, e sokak előtt nagyon könynyűnek tetsző teendőjük, mert tagadhattam hogy a kezdetheti jó irányú nevelés, a még mindenre fogékony lélekben maradandó nyomokat szokott hagyni, s ekkor készül el a biztos jó talaj, melyben a betehintett jó magvak erőteljesen fejlődhessenek; ellenben, a kis gyermeki években elkövetett mulasztást, vagy sokszor észrevétlenül is becsúszott hibás irányt, ritkán képes többé bármily gondos későbbi nevelés kipótolni. Hiszen ha a gyenge csemete fiatal korában ferde irányt vett, soha sem fog az oszlop, vagy árboczfává kinőni; ha a kora dér elhervasztja a fejlődő rügyet vagy bimbót, virágtalanul hull le ; ha a virág nincs védve fagyasztó hideg, vagy lankasztó melegtől, ha gyümölcsöt hoz is elő, az teljes fejlődése előtt férgesedve hull alá! Fontos feladat i de képesek-e minden szülők, a legjobb akarat mellett is, néha a szükséges ismeret és képesség hiányában, máskor társadalmi viszonyaik, hivatali s kereseti foglalkozásaik, többféle házi bajok, néha beteges kedves, vagy még apróbb gyermekekkel elfoglaltatás miatt a két éven túl, fejlődésnek indult gyermekeiknek, a szükséges czélszerű képző nevelést megadni, azokat testileg, szellemileg részint tovább fejleszteni, részint megóvni mindazoktól, mi vagy a testet ronthatja meg, vagy az ártatlan lélekbe hinti a romlás könnyen fogamzó magvait. Fájdalom, de úgy van , hogy a kis gyermekek egy része a cselédszobában nevekedik, pedig tudjuk, mi hatása van a példának, s a gondtalanul elejtett szóknak. Mit mondjunk azokról, kiket a folytonos utczai lézengések között csak a jó isten véd meg. Megfontolandó az is, hogy okos felvigyázás és korához mért folytonos foglalkozás nélkül, a gyermek henyévé lesz, s a tétlenség és unatkozás már e korban is szülője sok rész hajlam, gondolat és tettnek. Mindezekből kitűnik, hogy a többféle jótékony intézetek között, mily jóltevő hatású, az ártatlan kisdedeket óvó képző intézet, s mennyiben vannak általok könynyítve a szülők teendői, hol alkalom nyílik a szegényebb sorsú kisdedeknek is oly czélszerű nevelés alapjában részesedni, melyet különben nélkülözni lettek volna kénytelenek, s a szülők nyugodtan járhatnak el napi foglalkozásaikban, mert tudják, hogy gyermekeik gondos felvigyázat alatt óva vannak lelki és testi veszélytől. De a tehetősbek, s azok is, kik netalán otthon is képesek kisdedeik felügyeletére, czélszerűleg vehetik az óvodákat igénybe, legdrágább kincseik elhelyezésére, hol csak avatott fel vigyázó alatt játszva-mulatva gyakoroltatnak a szükséges előismeretekben, s korukhoz illő társaságban töltik idejüket, ami már magában is nagy előny, mert a gyermek gyermekek társaságában találja magát legjobban, otthonol a nékiek annyira nélkülözhetlen ártatlan vidorság; ily körben őszintébbek, bátrabbak lesznek, több egyoldalúságot levetkeznek, s korán elkezdik gyakorolni az annyira szükséges testvéri s felebaráti szeretetet. Tudjuk, hogy a jól rendezett gyermekjáték, részint lélek és testfejtő és edző foglalkozás, részint eszköz a gyermek kedélyének folytonos derült állapotban tartására, minek haszna kiszámithatlan. E czélok vezették e nemes város értelmiségét, elöljáróit és polgárait, midőn ezelőtt már 15 évvel, több részvényes és alapitó tagok, — kik között első helyen áll e nemes városi község, — egy óvodát állítottak fel, és tartanak fenn, egyaránt nyitva minden vallási és nemzetiségű kisgyermekek számára. Az intézet működését a kisdedek közül a közelebbi években mind kedvezőbbnek nyilváníthatom, ami nagy részben köszönhető óvó. Lajthai úr szakavatott, buzgó fárradhatlan és tapintatos eljárásának, részint pedig intézetünk hasznossága a czélszerűsége felőli meggyőződés nagyobb elterjedésének. Az ovonezok száma némely hónapban meghaladta a százat, középszámításban 80—90 között lehet tenni. A fenn kijelölt szám, bárha kedvező, de még mind nem kielégítő; remélhető azonban, hogy mind növekedni fog, mert kedvező jelenetként említhetem hogy az intézet jótékonyságát az utóbbi időkben mind inkább át kezdték érteni, s azt igénybe venni azok, kiknek legnagyobb szükségök van reá, a szegényebb osztálybeliek. Bár tennék minél többen, s megtehetnék, mert a fizetésre képtelenek gyermekei ingyen vétetnek fel, s a rendes havi dij is aránylag nagyon csekély — 35 kimondhatni egy napra kr. Mily sok szegény szülő ad ki havonként ennél sokkal többet haszontalanságra, gyakran káros élvezetre, vagy épen ama felnőtt gyermeke túlságos fényűzésére, kinek kiskori nevelését elhanyagolta; pedig ezen csekély kiadás minden más befektetett tőkésnél nagyobb kamatot hajt: gyermeke eszét, szivét nemesiti- fejti általa, s védi a megromlástól. Anyagilag, ha a közelebb múlt években nagyszerű eredményeket nem mutathatunk is fel, mindamellett intézetünk nem csak fennakadás nélkül fennállott, hanem némileg gyarapodott is. A magánsegélyezésseli pártolást, akarom hinni, hogy nem a részvétlenség csökkentette, hanem inkább — részben a viszonyok súlya, részben pedig az is okozta, hogy intézetünk most már nem egyedül áll a jótékony intézetek között, mint keletkezésekor, hogy így a polgárság kizárólagos pártolását vehetné igénybe. Az utóbbi időkben annyi mindenféle különböző , mind szükséges és pártolást érdemlő jótékony intézetek keletkeztek, hogy egynek részére nagyon sok nem juthatott. Bízunk mindamellett, hogy polgártársaink áldozatkészsége nem fog hiányozni intézetünk iránt, ha alkalmilag arra újból föl fogjuk kérni. Kevésbé menthetők azok, kik rendes tartozásaikat, a kamatot, ovásdíjt fizetik pontatlanul, mit mutat a nagy hátralék. De mivel mentsük az áldozatot nem kívánó személyes részvét és érdekeltség hiányát? mit most is tapasztalunk. Az intézet jövedelme állott: kamat — ovásdij — új évi üdvözletek megváltása — hangverseny — báljövedelméből, s nagyon kevés magán ajándékból. E jövedelemből fedezte a bizottmány, évi nyolcz és kilencszáz forint közti kiadásait, s gyarapította valamivel a tőkét is , mely — ide nem számítva e nemes városi közönség által alapított 6°/0-kal kamatozó 5000 forint fölmondhatlan tőkét — volt a kezdő 1856-ik év végével 1022 ft 47 kr; az 1866-ik év végével a hátralékot is belé számitva 6192 ft 47 kr; az 1867-ik év végével 6595 ft 94 kr; az 1868-ik év végével 7425 ft 44 kr ; az 1870-ik év TÁRA. A pünköszi rózsa. (Egy barátom naplójából.) (Folytatás és vége.) Delneiéknél nagy sürgés-forgás volt kinn és benn, mert szokás szerint sok volt a vendég bncsu alkalmával a vendégszerető háznál, mert nemcsak szerettek ide jőni Delnei bátyám jó emberei, de ki sem is merték volna kerülni, mert aztán Delnei kereste volna fel őket bármi távol laktak légyen — a szájával, s ettől féltek. Nem untattak barátom, a társaság bemutatásával, s ami ott lefolyt késő estig, míg a vendégek legnagyobb része az úttól is fáradtan, nyugodni ment; halálos unalmat okozott magamnak is akkor, mert Ágnesemmel — ki egy sereg asszony s leány között volt — egy szót sem válthatok. Tíz óra tájban egyedül maradtunk Delneiék, a néni, Agnes és én. Delnei különben sem állotta ki soha, ha egy leány s ifjú együtt volt közelében, hogy ezekre csintalan czérzásokat ne lövöldözzön ; most annyival is inkább rágyújtott kedvenc a thémájára, mert úgy az én, mint Agnes csüggeteg sóhajtásaink s bizonyára zavart magunk viselete bő tápot nyújtottak jó kedvének. Megvallom, hogy ezúttal szörnyen boszantott és sértett Delnes bátyám kötekedése, s már-már kifakadni vagy elmenni akartam. De valahányszor Agnes félénken fölemelt pillantásával találkozott szemem, mindannyiszor elenyészett mindkét irányú szándékom. Nem fakadtam ki Delnei ellen, és az elmenésből sem lett semmi, a néni egész este igen keveset szólt hozzám, s gyanakvó szigorú szemekkel vigyázott minden mozdulatomra. Agnes szemeiben is valami szemrehányás, vagy szomorú bizalmatlanság felét véltem olvasni, s igy három oldalról éreztem magamra szakadni a fájdalom és boldogtalanság leverő súlyát. E közben már éjfél felé haladt az idő ; Delnei is kivette a maga mulatsága részét s ásítozni kezdett. Én gondolataimba merülve, nem számolhattam most az illem szabályaival s mereven ültem helyemen, mig a kedves Delneiné vállamra téve kezét, örökvidám hangján megszólított: — No, ne búsuljon már többet édes Firtosi, hisz Ages még holnap is itt lesz. Mint égő kanóc, estek Delneiné szavai a belsőmben forrongó türelemre. ... el voltam árulva, s tovább nem tarthatva magamon, lázas hévvel ragadtam meg Demneiné Sympathikus kezét s csókjaimmal halmozva ismétlem : „Agnes,------még holnap is itt lesz“..........Egy gyenge sikoltást véltem hallani s kerestem szemeimmel azt, kivel szivem annyira betelt, — de ő sehol sem volt. E jelenetnél Delnei bátyámnak is egészen kiment az álom szeméből, de a kötekedés is elhagyni látszott őt; mellém jött, s nála oly ritkán észlelhető komoly hangon rapndó: — Öcsém, soha se gyermekeskedjék az efféle dolgokkal ; nini, hiszen itt a sógorasszony (Somosdinét távoli rokonság jussán így szokta nevezni), s erről tudna ő tenni, s én azt gondoltam, hogy azt a leányt is lelte valami, és ennek a kettőnek egy az orvossága, ha mondom......... A néni valami appreheudálás félét emlegetett, amire én akkor nem igen bírtam figyelni , hanem ellenkezőleg indulataim árjától elsodortatva, a néni kezeit ragadtam meg, és első szerelem lángoló szavaival kértem adná nekem leányát, ki nélkül tovább nem élhetek__ Magam sem csudálom a néni meglepetését és zavarát, melyből csak annyit tudott kifejezni hirtelenében, hogy az nem megy ilyen hirtelen, s még kétszer is meg kell ezt gondolni__Ámde a dolog ennyire raenvén, nem lett volna földi hatalom, mely Delnei bátyámat csata közepén takarodásra bírhatta volna ; neki fogott azért az ostromnak a néni szigora és fontolgatása ellen , s egy jó fél órai sűrű sortüz után az életbölcsesség, házi boldogság és atyafiságos confidenczia nehéz lövegeiből, — az én drága Delnei bátyám egy föltételes kapitulácziót eszközölt ki számomra, mely szerint Agnes nyilatkozzék az én lobogóm kitűzése tárgyában__ Delneiné önkéntesen elindult a herold szerepében Ágneshez a másik szobába, de pár percz múlva rémült arczcal futott vissza, s mi mindnyájan egyetlen gondolattól megragadva, kérdés nélkül siettünk a másik szobába, hol Ágnest eszméletvesztve egy ágyon találtuk. Életemben először éreztem a kétségbeesés kínait, s csak nem eszméletemet vesztem én is, mialatt sikerült az asszonyoknak Ágnest magához téríteni. Hozzája rohantam, s nem használt semmi tartóztatás. Agnes bágyadt szemeit reám függesztő, s alig hallhatólag mondá: — Feri, ugye-e nem a rózsatőért akarsz elvenni ?... oh, mert akkor kár volt fölébrednem...... Én nem értem meg ugyan a lány rejtélyes szavait, s csak állapotja képzeményeinek tartom, de forró csókjaimmal erősítem lelkem egyetlen eszméjét, hogy őt, és senki mást, csak ő érezte magáért és semmi egyébért a földön, szeretem és nélküle nem élhetek. Ágnes rövid időn egészen felüdült, s vidám és boldog volt , amit látva Delnei, a néni minden ellenvetései daczára ott nyomban megtartotta közöttünk az eljegyzést. Megáldom szívemben e türelmetlen embert, mint legnagyobb jótevőmet! Boldogan pihentünk le mindnyájan késő éjjel, s csak a néni zsémbelt csendesen magában, hogy ő mégse hitte volna, hogy leányát „férjhez hozza“ erre a búcsúra. . . . Éltem legfontosabb ügye ekép jól útba indulván, az én és Delnes bácsi szívós türelmetlenségének sikerült az összes szokásos családi előkészületek és czerimoniák mellőzésével, menyegzőnket pünköst harmadnapján megtartani, s én másnap mint ,a föld legboldogabb halandója, Ágnest Sándorfalvára vittem uj gazdaságomba, hová anyósom is elkísért. — De kedves Ferim, vágtam szavába elbeszélő barátomnak, — megengedj, én ugyan egész szívből örvendeztem és lelkesültem boldogságod történetén, de hisz te az asztalon díszelgő rózsatő történetét is ígérted nekem elbeszélni és — — — Ej, ej, már csak látom, hogy te is meg vagy érve a házasságra barátom, mert elegendő türelmetlenséggel látszol bírni. — Hisz épen most fog kiderülni az, amit történetemből a dolgok során egészen idáig én magam sem tudtam. Sándorfalvára késő este érkeztünk. Másnap reggel anyósom jobbkor kelvén, a tornáczon találtuk őt, midőn a kertbe indultunk reggelihez. Ott volt most is a tornáczon az a sor virágcserép, melyet a néni szekerein el nem vihetett, ezek között babrált a jó öreg asszony. Ágnes megpillantva e virágokat, összerezzent s karomat jobban magához szorítva, titkolódzva kérde: — Hol a rózsatő? Feri, hová tetted? — Az bizony ott van most is Somlyón kis szobámban, melyet rendes szállóhelyemül bérben tartok ; felelém könnyedén, — az istenért, küldj rögtön, — de nem, menj magad, — de nem te ne menj, maradj nálam ... itt van Rebi, őt küldjed, hogy hozza ki rögtön, de rögtön joh hogy is tudta igy elfeledni, sopánkodék a kedves angyal miközben az aggodalom színváltozásai a szépség minden árnyalatait ragyogtaták gyönyörű arczán. •— Mit susogtok itt a hátam mögött? kérdé mosolygva anyósom, — már vége, látom én; nekem nincs többé leányom ! már ezentúl minden dolga titok előttem . . . fejezébe sóhajtva. — Nincs többé titkunk kedves anyánk, sietek én a felelettel. — Ágnesem visszahozta nekem azon rózsatőt, melyet mama elvitt néki e múlt őszszel, tudja tán még? — Mit visszahozta ? ! rémülködék anyósom, — hol, hogyan, mikor? ez lehetetlen, hisz erről mit sem tudok! — Oh te Feri! vágott közbe nem szemrehányó hangon, s anyjához kérlelően folytatá: lelkem jó anyám, ne haragudjék, de — de — Szegény kis nőm, belesült, valamit hazudni akart, s ehez nem tudott soha az angyali lélek. Egy zavarteljes szünet ült be, mely reám kellemetlenül kezde hatni , s azért ketté vágandó e kérdést, elsiettem, s gondolkozás nélkül az egyik mezőre indított béres szekerom lajtorjájára pattanva, sebes vágtatva Somlyóra robogtam a rejtélyes rózsatő után, mert megvallom, már annyiszor idézett elé e lényegtelen tárgy izgató és csudálatos hangulatot nőmnél, hogy magam is vágytam már tisztába jőni e rejtélylyel. A szerelem valóban szárnyán jár, s én alig másfél óra alatt a fatális rózsatővel Sándorfalván termettem, s azt a kertbe a nők elé vitetem, mint valami delinquenst, kinek elég nagy bűne volt, hogy az én kedvesemet annyiszor rebegésbe hozta. Mikor a rózsatő ott állott előttük s Agnes figyelmesen körül kémlelé és tapogatá a bödönke abroncsait s a földet a tő körül, diadalmas tapsolylyal tekinte rám és mondá: „Na jól van, nincs semmi baja!“ — Hála az égnek ! sohajta anyósom, ki igen felizgatottnak és nyugtalannak látszik. — De hát végre is, kedves Ágnesem, megtudhatom-e, hogy mely titkos varázs vagy érték fekszik e rózsatőben? Kérdem nemet, kissé türelmetlenkedve ily hosszas rejtélyesség után. — Igen édes Ferim, meg fogod tudni rögtön, válaszolt örömmel, — jól mondád, hogy titkos — — — E pill.matban megnyílt a mellékszoba ajtaja, hová barátom elbeszélése kezdetén a társaság tagjai vonultak volt, s elől a házi asszony, két, kezén két gyönyörű kis 184