Székely Hirlap, 1874 (6. évfolyam, 52-104. szám)
1874-09-12 / 73. szám
M.-Vásárhelytt, szombat, szept. 12.1874. VI. évfolyam 73. §7. SZÉKELYHÍRLAP Politikai és társadalmi lap s a „Jogász-Egylet“ közlönye. Szerkesztői szállás: Szent-Miklós-utcza 791.. ez. hová a lap szellemi részét illető czikkek küldendők. Kiadó-folvatal : A ref. főtanoda könyvnyomdája, hova az előfizetési pénzek és reclamatiók küldendők. Hirdetési díj: Egy háromszor hasábozott garmond sor árai kr. bélyegilleték miden hirdetés után külön 30 kr. A hirdetési díjak előre fizetendők. Hirdetéseket elfogad, helyben a kiadóhivatal. Pesten: Lang Leopold, • Erzsébet tér, 9. sz.) Bécsben Hausenstein és Vogler (Neu-Markt 14. sz.) Megjelenik e lap minden szerdán és szombaton egy egész ivén. ELŐFIZETÉSI ÁR: Félévre...........................................3 írt. Negyedévre......................................150 kr. Kossuth levele. Budapest, 1874. szept. 6. Nem vagyok azon kornak gyermeke, melyben hazánk dicsőségteljes ország-világ megbámulta, tettekkel mutatta meg életképességét s azt, hogy megértve a korszellemet a nagy és nép eszmékért s különösen a szabadságért annyira tud lelkesülni, hogy ha kell, azért a halálig kész minden áldozatra, de azért jól tudom, hogy ama dicsteljes korszaknak egyik magasan kiváló alakja, annak idejében ragyogó nymbussal körülvett csillaga, Kossuth Lajos volt. A túlságos nemzeti erőlködést a végzetszerű bukás kisérte, a nemzettel bukott nagy férfia is : Kossuth. Az idők teltek, múltak és változtak ; az életerős nemzet, mely átélte a sajói és mohácsi veszedelmeket, nem halt meg. Uj emberek vették kezeikbe a 49-ben sárba tiport zászlót s léptek a tettek terére, nem anynyi lángészszel, nem oly elragadó ékesszólással, nem oly határtalan lelkesültséggel, — de több biztossággal, nagyobb higgadtsággal s talán túlságos óvatossággal! A haza ismét szabadon kezdett lélekzeni az elnyomatás kínos évei után, — bár nem ragyogott is ama káprázatos, de múlékony fényben, — mint midőn Kossuth volt vezére ; száműzetésben élt fiai egyenkint haza tértek s igyekeztek magukat az uj időkhöz alkalmazni s a hazát tettleges szolgálatokkal, vagy mint az ellenzék tagjai — negativ tanácsaikkal gyarapítani. Kossuth nem jött haza ; ő annyira nem volt s nincs megelégedve az uj idők eseményeivel, hogy ma is jobbnak látja a hontalanság keservében élni ; neki annyira lelkében él ama rég eltűnt fény és pillanatig tartott ragyogás, hogy a nélkül itthon élni lehetlennek tartja; s talán kezdetben azt is hitte, hogy szózata, mely egykor oly nagyra tudta lelkesíteni a magyart, most is megteszi koronkint külföldről is hatását; azonban emberi gyarlóságunkból foly, hogy lassankint mindent elfelejtünk, s a história bizonyítja, hogy a miért az egyik nemzedék bármennyire lelkesült is, a másik immár arra nem képes; a 40-es évek idealizmusa helyett ma már sokkal reálisabb irányúak vagyunk, s azon aranyos theoriák beívelt, melyek egyszer közel vittek a sírhoz az aczél gyakorlati élethez nagyobb hajlammal bírunk. Kossuth iránt bár minden igaz magyar mélyen érzi a történelmi kegyelet érzetét, de ma immár tanácsait nem követheti. Folyó évi augusztus 25-től keltezve egy hoszszú és irály tekintetében gyönyörű szózatot intézett a „függetlenségi párthoz“ s részben az egész ellenzékhez. Az, amiről valamennyi budapesti lap vezérczikkben emlékezik meg s a mi hazánk egykori nagy fiától jön megérdemli, hogy a vidéki sajtó is szenteljen neki egy hasábot már csak a kegyeletnél fogva is. Kossuth, természetesen, minden bajainknak fő-fő úgyszólván egyetlen kutforrását az 1867-iki kiegyezésben találja s ennek bizonyítására remek szónoki hasonlatokat s fájdalom némely valóban megtörtént kormányzati hibákat és visszaéléseket hoz föl, s egy teljesen független, önálló Magyarországról akadozik — ez alkalommal hallgatván az uralkodó házról, melyről különben régibb leveleiben igen élesen, a loyalitást nélkülözőleg emlékezett meg több ízben, a mi szintén előtte, mint különben jellemes ember előtt egyik fő okát képezheti haza nem jövetelének. Legyen szabad itt Kossuth 1848. márczius 3-án tartott hires beszédjének némely helyeit idéznem. .... „Kimondom meggyőződésemet: miként hazánk alkotmányos jövendője iránt mindaddig tökéletesen nyugodtak nem lehetünk, valameddig felséges királyunkat minden egyéb uralkodói viszonyaiban is alkotmányos országlási formák nem környezendik....... valameddig azon kormánytanács, mely a monarchia közös ügyeit intézi....... mind elemeiben, mind szerkezetében, mind irányában alkotmányellenes.“ (Tehát K. elismeri, hogy vannak közös ügyek s csak Lajthán túl is alkotmányt kívánt, — ez pedig ma már tény!).... „az uralkodó ház iránti hű ragaszkodásom meleg érzetében jóslatot mondok , hogy az leszen a Habsburgház második alapitója, ki a birodalom kormányrendszerét alkotmányos irányban reformálandja s felséges trónusát hű népeinek szabadságára fektetendi le rendetlenül.“ (Szebben jelenleg uralkodó felséges királyunk nagyszerű tettét senki meg nem jósolhatta volna !) ....... „A nép örök, és öröknekkivánjuk e nép hazáját, s öröknek ama dynastie fényét, melyet uralkodónknak ismerünk. A múlt kor emberei egy két nap után sirba szállanak, de a Habsburgház nagy reményű ivadékára, Ferencz József főherczegre, ki első fellépésekor e nemzet szeretetét magáévá tette, egy fényes trónus öröksége vár, mely erejét a szabadságból meríti, melyet, ősi fényében megőrizni a bécsi politika szerencsétlen mechanismusával bajosan lehet. A dynastiának tehát választania kell saját java s egy korhadt kormányrendszer támogatása között.“ stb. ... ... „Igenis. Az! erős meggyőződésem, hogy dynastiánk jövendője a birodalom különféle népeinek egy szívben lélekben egyesüléséhez van csatolva, ezen egyesülést nemzetiségeik respectálása mellett csak az alkotmányosság érzelemrokonitó forrasztéka teremtheti meg. ....... „átmegyek indítványomra, melyet ajkaimra a dynastia iránti hű ragaszkodás, hazánk s a nép iránti tartozás s felelősségem érzete ad.“ ’stb. Már kérem, midőn egy államférfiu, férfias teljessége, népszerűsége tetőpontja s legnagyobb dicsőssége idejében ily nyilatkozatokat és jóslatokat mond a haza s a világ szine előtt, s aztán midőn azok 9/10 része megvalósittatik utóbb — igaz, hogy nélküle— s akkor nemzete legnagyobb átkának az ő ábrándjait legnagyobb részben megvalósító kiegyezkedést állítja — ott mégis lenni kell némi elfogultságnak, ellenmondásnak, vagy a consequentia hiányának. Abban teljesen igaza van, hogy a kiegyezés óta sok szenvedés érte hazánkat, sok hibás intézkedés és törvény jött létre, sok adóssággal terhelők államunkat , de talán ennek nem annyira a kiegyezkedés (bár hiánya bizonyára annak is van elég,) hanem az emberek, az egyének voltak, kik saját képességeik túlbecsülésében vállalkoztak a kormány hajójának vezetésére, degyakran a világitó tornyot elvesztvén szemük elől, lidércz fény után indultak s bizony ma már szirtes vidékre jutottunk, de Isten segélye s a szomorú tapasztalatok árrán talán ki fogunk ismét szabadulni. E tekintetben azonban szerintem maga a nagy hazafi K. is ha annak idején haza jött volna s lángelméje és hosszas tanulmánya gyümölcseit itthon érvényesítette volna, talán egy s más dolog sokkal szerencsésebben üthetett volna ki. Még csak egy sajátságos s engem valóban bántó körülményt akarok felhozni ; mint már említem minden helyi lap a saját felfogása szerint közli és kommentálja az érdekes levelet. A deákpárti lapok tisztelettel utasítják vissza méltatlan vádjait s egyes részeit elismeréssel említik — csak az ultramontán „Magyar állam“ emlékezik pár szóval és ismeretes butaságával megfelelő — az ellenzéki lapoknál pedig elvártam volna, hogy Jókai és Csernátony urak maguk fognak róla czikkezni, hanem a helyett egy-egy gyerek embert ismeretlen talán még pelyhetlen állókapacitást állítnak a síkra, — ez valóban nagy tiszteletlenségről, kegyeletlenségről s saját hivatásuk igen-igen téves felfogásáról tanúskodik. Kossuth Lajos levele ellenzéki lapszerkesztőktől mégis csak többet érdemelt volna! „Sic transit gloria mundi !“ * D. A „Székely Hírlap“ szerkesztőjéhez. M.-Vásárhely, 1874. szept. 10. Bakcsi Ferencz országos képviselő urnak a „Székely Hírlap“ 72 ik számában megjelent a sepsi szt-györgyi altanoda kölcsönkérése ügyében Küne József úr által követett eljárást igazoló felszólalására egész tisztelettel, kijelentem, miszerint „a székely ügyről“ e lap 63. és