Székely Hirlap, 1874 (6. évfolyam, 52-104. szám)
1874-11-25 / 94. szám
VI. évfolyam M.-Vásárhelytt, szerda, nov. 25. 1874 04 .X. SZÉKELT HIRLAP. Politikai és társadalmi lap s a „Jogász-Egylet“ közlönye. Szerkesztői szállás: Szent-Miklós-utcza 791.. sz. hová a lap szellemi részét illető czikkek küldendők. Kiad.ó-hivatal : A ref. főtanoda könyvnyomdája, hova az előfizetési pénzek és reclamatiók küldendők. Hirdetési díj: Egy háromszor hasábozott garmond sor ára 6 kr. bélyegilleték miden hirdetés után külön 30 kr A hirdetési díjak előre fizetendők. Hirdetéseket elfogad, helyben a kiadóhivatal; Pesten: Lang Leopold, ( Erzsébet tér, 9. sz.) Bécsben Hausenstein és Vogler (Neu-Markt 14. sz.) Megjelenik e lap minden szerdán és szombaton egy egész íven. ELŐFIZETÉSI ÁR: Félévre ... :...................3 frt. Negyedévre.................................1 , 50 kr. I.-Vásárhely, 1874. nov. 24-én. Korábbi czikkünkben az igazságügyi tárczánál czélba vett káros megtakarításokról szólottunk, nem lesz érdektelen, ezzel kapcsolatosan a pénzügyminiszter által tervezett bélyeg- és illetékfölemelés kérdéseit is említenünk. Tehát egyfelől takarékosság, s másfelől terühcsinálás. E két fogalom valóban talál is együtt. Helyzetünk desperátusságát semmi sem illusztrálhatja jobban, mint e két terv egymás mellé helyezése. Jogszolgáltatásunkat nemcsak azáltal nehezítjük, hogy a kellő munkaerőt attól elvonjuk, hanem mindjárt reá bélyeg- és illetékfölemelést is teremtünk, hogy a jogkeresést még a mostaninál is súlyosabbá tegyük. Hiában, a fő cél a „deficittől menekülés,“ az igazságszolgáltatási politika csak másodrendű kérdés , ezzel nem sokat törődünk. Igazságszolgáltatásunkat silány jövedelemforrásra kívánjuk lealacsonyítani, eszközül arra, hogy az állam deficit bajai eltávolíttassanak. Ez is egy szép vidék ! Világért sem csatlakozunk azokhoz, kik az igazságszolgáltatás ingyenességét követelik még a magánjogügyekben is, s nem osztjuk azon theoretikus nézetet sem, hogy az ingyenesség egészen méltányos, amennyiben a perlekedők, kik ügyüket a fórumra viszik, a társadalomnak magának nem kevesebb hasznot szereznek, mint önmaguknak, miután — e nézet szerint — a jogbizottság, a rend, az igazság érvényesítésére közreműködnek, s ez által elősegítik azt, mi az egész társadalom jóllétére üdvös befolyású. E nézetet nem osztjuk egyfelől azért, mert az ily értelemben ingyenesség végtelenig szaporítaná a bíróságok teendőit, s a perek oly halmazát idéznék elő, melynek elintézésére az állam elegendő számú személyzetet sem állíthatna, — de másfelől azért sem, mert a törvénykezés bizonyos költségekkel járván, ha ingyen láttatandnak el a perek, azok költségeinek a közadókból kellene fedeztetniük, s igy a terük azokra is nehezednék, kiknek pereik nincsenek, s kik a bíráskodást igénybe egyáltalában nem veszik, mi pedig nagyon méltánytalan lenne. Jogos és szükséges is tehát, hogy a törvénykezés bizonyos diíjakkal legyen egybekapcsolva, s hogy ezen diíjakat csak azok hordozzák, kik azt előidézik. De azt, hogy ezen diíjak oly magasra emelkednek, miként a költségek fedezésén túl az államnak még külön jövedelmet is hozzanak, ezt legkevésbé sem helyeselhetjük. Egyáltalában elítéljük azon kormányzati politikát, mely a mostaninál is nagyobb igazságügyi jövedelmet teremt elő, s a törvénykezési díjakat, illetéket a jeleninél is magasabbra emelni, szaporítani kiváltja. A bélyeg- és jogügyi illetékek múlt évben közel 17 milliót hoztak be, az összes igazságügy költségei pedig 11 millióba kerültek. A törvénykezés költségei tehát nemcsak fedezve vannak, hanem az állam az igazságügyből 6 millió hasznot húz. Az igazságszolgáltatás magasabb politikájával már ezt sem lehet összeegyeztetnünk, annálkevésbé azt, hogy a jövedelmek még magasabbra emeltessenek. Ez már a fináncz politikának igazán túlságig terjesztése. Igazságügyi kifejlődésünk egyik fő akadályát képezte eddig is az önállóság hiánya. Igazságügyünk 1865. óta folyvást az állampolitika szolgája, a politikai érdekek alárendeltje volt. Illetékes egyének, kik legelőször voltak hivatva jogi épületünk alapjait lerakni, sokkal többet foglalkoztak a szédelgős politikával, mint igazságügyünk javításával. Nem kell már most egyéb, hogy a kincstári politikának is uralma alá jussunk, hogy az igazságszolgáltatás, egy bő jövedelemforrásnak tekintessék, úgy aztán igazán szegre akaszthatjuk azon kevés reményt is, mi eddig még a javulás iránt táplált. Csak még a pénzérdekek túlsúlyra emelése hiányzott, ha ez is bekövetkezik, geschäftet csinálunk az igazságszolgáltatásból, s a börzei cursusok szerint számíthatjuk annak agrpját. A pénzügyi bizottság nov. 21-ei ülésében tárgyaltatott a köztek, miniszt költségvetése, melynek rendes szükséglete 12,627,188 frt, rendkívüli 5,865,065 írt. Jelen volt a közlekedési miniszter gr. , Zichy József. Az előadó kitünteti különös összeállításban az 1874. évre engedélyezett költségekhez képest a miniszter által 1875-re előirányzott megtakarításokat, melyek 8.600.000 írtra rúgnak, és ennek folytán azt hiszi, hogy a központi igazgatás költségeit még az összes minisztérium e tekintetben való nyilatkozata előtt tárgyalni lehetne, miután az első, második és harmadik czím alatti kiadások szoros összeköttetésben vannak. Zsedényi elismeri, hogy a miniszter segíteni igyekezett azon a roppant bajokon, melyeket épen ezen minisztérium kezelése idézett elő , de nagy sajnálattal indokolásából azt látja, hogy miután a miniszter sem az adminisztratióra terjedő reformoknak praejudikálni, sem problematikus eredményű kísérleteket ajánlani nem akart; a reformok mellett nem szólalhat föl. Ezen tárcának két, majdnem különálló központi igazgatása van 473.000 frtnyi költséggel: a miniszteri és főfelügyelői, holott nem tudni, hogy mire való az államtitkári, a minisztertanácsosi és 10 osztálytanácsosi állomás, ha ezen személyzet a főfelügyelői központi teendőit sem végezheti. Széli úgy látja, hogy a miniszter megtakarítást tett ugyan a segédfogalmazói és segédmérnöki állomások iránt, de a felsőbb rangú állomásokat azon számban hagyta meg, melyben akkor voltak, mikor a most már kész magán- és államvasutak épülőfélben voltak. Lehetlen ugyan, hogy a bizottság már most a közigazgatási rendszert önmaga eszközlésbe vegye, de azt hiszi, hogy ennek megbeszélése mégis némi irányul szolgálhat a költségvetés megbírálására és egyszersmind tisztázza a miniszteriális körök illető nézeteit. Most nem építünk új vas és államutakat, s így követelhetjük, hogy a miniszter számot vessen azon helyzettel, melyben az országot most látja. Mostani teendői nem egyebek, mint a létező kőutak, vizimunkák, vasutak kezelésének felügyelete, a függő kérdések lebonyolítása, ezeklegalább hat osztályban tárgyalhatók. A miniszter azt válaszolá, hogy a személyzet számát, amennyire lehetett leszállította, de 1875-re úgy, mint Széll kívánja, le nem szállíthatja, főleg azon tekintetből, hogy még igen sok függőben maradt ügyek lebonyolítandók, melyek épen a legjobb erők kihasználását követelik. Wahrmann nem hiszi, hogy épen ezen függő ügyek oly stádiumban legyenek, melyek a minisztreális személyzet tömeges működését igényelnék, mert most csakugyan szűkebb körben tárgyaltatnak. A megtakarítást addig halasztani, míg a rendszer gyökeresen megváltozik, annyi lenne már most, mint semmit sem tenni, miután azonban a munkakör kiszabása a minisztert illeti, a bizottság csak általános levonást indítványozhat, annak alkalmazását a miniszterre bízván. Simonyi észrevételére a függőben lévő vasúti leszámításra nézve a miniszter azt feleli, hogy a kérdések még nincsenek azon stádiumban, hogy ezeket a képviselőház elé terjeszteni lehetne. Zsedényi azt is indítványozza, hogy miután a miniszter Széll indítványát el nem fogadta, a központi igazgatás költségére irányzott 228,330 írtból 48,330 frt levonassék. Horn kéri a minisztert, hogy a levonások iránt hétfőig nyilatkozzék. A miniszter erre azt válaszolja, hogy 1875-re megtakarítást nem eszközölhetne, de ha a bizottság valamely összeg erejéig a személyes járandóságot leszállítani kívánná, akkor ezt csakis 1876-ra teheti kilátásba. Az adóügyi bizottság két heti szakadatlan ülésezés után befejezte az adókezelésről szóló törvényjavaslat részletes tárgyalását. A folyó hó 21-ei ülésben Tisza Kálmán módosított indítványa fogadtatott el, melyszerint a pénzügyminiszter felhatalmaztatott, hogy a hivatalnokokon kívül szükség esetén végrehajtókat isalkalmazhasson. Végül elfogadtatott elvileg a külön illetékszabási hivatalok felosztásának eszméje. Jogi szemle. Perújítási kereset. A gyakorlati életben — nézetem szerint — nem elég határozott álláspontot foglal el a trs. 319. §-a, főleg, ha azt a ptrs. 64. §-ável összefűzve tesszük vizsgálatunk tárgyává. A perújítás általános természete, melyet a polg. trs. szelleme is megerősít, azon viszonyból magyarázható ki, melyben az anyaperrel áll. A perújítás egy már törvényszerűleg lefolyt peresügy újabbi vitás állapotba helyezése; önmagában önállóságot kell ugyan, hogy feltüntessen, de nem tagadhatjuk meg tőle azon jelleget, hogy egy tévedésből, hibából, vagy bűnös cselekvényből származott hátrány eltávolítását czélozza. Egy biztosíték ez arra, hogy a per bevégződhetése végett szükséges alaki szabályoknak az igazság ne legyen áldozata. S ha egy ily kereset fölállítását szándékozzuk, alighanem találunk erre nézve a trs.-ban ellentétes elveket letéve.