Székely Hirlap, 1896 (1. évfolyam, 1-104. szám)

1896-03-22 / 24. szám

I évfolyam 24. w/.:Im. Maros-Vásárhelyt, 1896. márczius hó 22. SZÉKELY HÍRLAP TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI LAP. — Megjelen: csütörtökön és vatsárnapon. )^SZERKESZTŐSÉG: Deák Ferencz-uteza 8 ik szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők -s* Telephon szám 58.^BEDŐHÁZI JÁNOS tanár. SZERKESZTIK: DR FENYVESI SOMA ügyvéd. SZ. SZAKÁTS PÉTER ker. és ip. kam. titkár. ELŐFIZETÉS: Egy évre .... 6 frt — kr. Fél évre ... 3 frt — kr. Negyed évre . . 1 frt 50 kr. Előfizetést és hirdetményeket felvesz a „SZÉKELY, HÍRLAP“ kiadóhivatala (REICHARDSPERG JÓZSEF könyvkereskedése.) Agrártörekvések: Igaz örömmel fogadjuk a hírt,— mely immár közel ál a megvalósuláshoz — hogy a magyar agrár- és járadékbank támogatásával már a közel jövőben hatalmas pénzintézet fogja működését Marosvásárhely székhelylyel megkezdeni. Intézet, melynek czégében „Agrár Takarékpénztár“ röviden bár, de benne foglaltatik czélja és hivatása is. Hivatás, mely főleg az erdélyi részekben nemcsak közgazdaságilag bir fontossággal, czél, melynek megvalósítása nagy lendületet kell adjon főleg a kisbirtokok intensiv művelhetésének. Ha csak egyikéről lenne szó azon tetemes alkotásoknak, melyeket nap-nap után látunk létesülni; intézeteknek, melyeknek ezége takarékpénztár ugyan, de azután czélja minden egyéb, mint takarékosságot előmozdítani; ha újra egyikét látnák is létesülni azon érdekszövetkezeteknek, hol a hitelnyújtásnak nincs egyéb czélja, mint mentős magasabb kamat fedezése által minél magasabb osztalékot juttatni a részvényeseknek — nem foglalkoznánk e helyen az új alkotással. De a magyar agrár- és járadékbank egész megalakulása, annak alapszabályaiban foglalt és kifejezett czélja és működési köre már magában is biztosítékot nyújt arra nézve, hogy az ezen bank egyike alatt létesülő pénzintézetnek nem tisztán pénzügyi, kereskedelmi, hanem közgazdasági magas, de elérhető czéljai vannak. És ha végig nézünk az újonnan alakulandó takarékpénztár igazgatóságának névsorán, ha látjuk, hogy ezen igazgatóságban Enyedi Lukács a magyar agrár- és járadékbank vezérigazgatója, ez európai kiírű nemzetgazdász foglal helyet, maga mellé véve Lukács Bélát, báró Kemény Kálmánt, Sándor Jánost, báró Kemény Ákost, György Endrét, Bethlen Balázs grófot, Geréb Bélát, Mikó Árpádot, Szentkirályi Gyulát, Ugrón Jánost, Molnár Józsefet, Harmath Sándort, dr Bernády Györgyöt, Bürger Albertet igazgatósági tagokul, úgy már ezen nevek sora meggyőznek arról, hogy ezen alkotásnak nem lehet czélja az és kizárólag csak az, hogy a maga részvényeseinek dús osztalékot fizessen. Ha koncredáljuk, hogy az, ki hozzájárul a maga tőkéivel egy ily intézet létesítéséhez, igenis tarthat arra, hogy tőkére kamatoztassák — de lényeges a a különbség a között, midőn a czél — tekintet nélkül minden egyéb érdekre, csak az osztalék és a között, hogy lehetőleg olcsó, egészséges hitel nyujtassék annak a birtokosnak elsősorban, ki erre reászorult; oly hitel, mely olcsósága által módot nyújt — a kisbirtokosnak főleg — arra, hogy ezt ésszerűen befektetésekre használva, azonnal interntívebb gazdálkodást folytathasson, hogy a jövedelmi többletből ne csak a kamatot és évenként a tőkének bizonyos hányadát törleszthesse, hanem a maga gazdaságát okszerűen folytatva, nagyobb jövedelem által az általános vagyonosodáshoz hozzájáruljon. Ezen általános vagyonosodása a birtokos osztálynak az erdélyi részekben a magyar faj hegemóniájának fenntartásával azonos. Legfőbb ideje volt már, hogy az erdélyi részekben egy oly hatalmas pénzintézet alakuljon, mely elsősorban a mezőgazdasági érdekeket istápolja, mely a kölcsönöknek gyors és olcsó lebonyolítása által, okos és kíméletes eljárás által a birtokos osztályt birtoka megtartásában elősegíti. Az agrár takarékpénztár e czélokat tűzte ki. Alapszabály tervezetének 1-fő pontja is kiemeli, hogy a társaság czélja a takarékpénztári üzletkör keretébe eső ügyletek folytatása,különösen a mezőgazdasági hitelnek előmozdítása. Még részletesebb felvilágosítást nyújt e tekintetben az új társasági alapszabály tervezetének 6. §-a, melynek egyes pontjai szerint „mezőgazdasági hitelügyleteket, továbbá mezőgazdasági czélokra szövetkezeteket, társulatokat és egyesületeket alakít és mindezeknek hitelt nyújt; kötvénykölcsönöket nyújt mezőgazdáknak jelzálogra és más biztosítékra; folyószámlára hitelt nyújt mezőgazdáknak kézi zálogra, jelzálogra, vagy más biztosítékra; birtokokat szerez és elad, bérbe vesz és ad telepítés vagy feldarabolás czéljából. Ezek a főleg agrárczélokat szolgáló üzleti teendők, bizonyára módot fognak nyújtani az új intézetnek arra, hogy rövid idő alatt működését az erdélyi részekre beterjeszthesse. Városunk fejlődése szempontjából is fontosnak látjuk ez intézet létesítését, de fő fontosságát abban találjuk és erős a TÁRCZA. Aki mindig a rövidet hozza. Vannak olyan emberek, akik tapasztalatokon alapuló meggyőződésüket nem képesek más emberekkel elfogadtatni ; viszont vannak emberek, akik csupán feltevésekből, hitből, hozzávetésből kiinduló állításaikat képesek más emberekre ráerőszakolni. Az amolyanok bármit állítanak vagy vitatnak szerényen, elismerést soha sem aratnak ; ezek egy odavetett szavukkal rögtön diadalra jutnak. Az előbbi fajtából való ember volt Totyoghy Miklós, az utóbbiból Harsoghy Olivér. Történt ugyanis az, hogy Olivérnél nagy társas összejövetel volt. A bort en gros fogyasztották. — No Miklós ! — szólt egyszer Olivér, — adok én neked most valami kitűnő bort. Most hozták fel a pinczéből. Ilyent aztán az öreg apád sem ivott. Tele töltötte szinültig a Miklós poharát a most hozott palaczkból. — Kostold meg csak ! — Poharát Miklós úr fenékig kihajtotta, s épen olyan arczot vágott rá, mint a ki petróleumot ivott. A petroleum ivás után az ember ugyanis igen különös és jellemző arezot szokott csinálni. Más ember ilyen esetben azt mondta volna : itassof elét az öreg apáddal, de ne velem ! Hanem Miklós úr nem volt ilyen más ember. Egyszerűen csak keserves arezot csinált hozzá. — Mit! talán nem ízlik? —• Kérdé Olivér. — Igyál csak meg egy másik pohárral. Látod milyen gyönyörű színe van. Egy kicsit kékesbe játszik benne a szesz. Olyan kristálytiszta, mint a víz. Ez aztán a bor ! Totyoghy Miklós meg ivott még egy másik pohárral, hanem a kedve mégse jött meg hozzá. E közben Olivér a maga karafinájából sűrűn töltögette saját poharát. Miután Miklós úr ilyen formán az Olivér biztatására megivott négy pohár petróleumot, kínjában valahogy kivakkintotta, hogy ennek a bornak olyan forma ize van, mintha petróleum volna. Ugyan rosz szájad ize van, hiszen ilyen bort még a Helkopáter sem ivott, — vetette oda Olivér, — igyál csak még egy pohárral, akkor veszed észre igazán csak az aromáját. Persze az ilyen különleges boroknak mind olyan speciális ize van: egyik az égetett toll száz izére emlékeztet, a másiknak, mint a rizlingnek egér szagja van. Tudni kell ehez. Kostold meg csak, — jegyzé meg szerényen Miklós úr, — győződj meg, hogy tiszta petroleum. — Dehogy kostolom ! dehogy kostolom ! Ugyan ki tartana butelkiában petróleumot. Petroleum sem jár a pinezémben. Igyál csak az egész palaczkot, neked szántam , tudom szereted az ó bort. Én megmaradok már e mellett a karcos mellett. Miklós szép csendesen aztán megitta az egész petróleumot, és kezdette Széchenyi István eszméjét „tengerre magyarul ! megvalósítani. Nagyon beteg lett. Késő éjfél után járt az idő, a lámpák kezdtek kialudni, újra kellett tölteni. Akkor sült ki aztán, hogy a petróleumot Miklós úr mind egy cseppig megitta. — Hát mért nem szállottál! — förmedt rá Olivér, — hogy petróleumot ittál? Az az ostoba cseléd elcserélte az üveget. — Hiszen mondtam eleget, de nem akartad elhinni, — nyöszörögte keservesen Miklós úr. — Hát aztán meg kellett azt innod! Nagyszerű ! Totyoghy Miklós hosszú időn át betegen feküdt, s dicséretére legyen mondva Olivérnek, hűséges ápolásban részesült. Mikor aztán felépült, első dolga volt nagyon megeredt szakállát leborotválni, mert Miklós úr ugyanis hiú volt egy kissé külsejére. Mikor kirakta borotváit, épen akkor lépett be a szobába Olivér. — Bravó! — kiáltá, — ezt már szeretem. Hát tudsz e borotválkozni ? — Megpróbálom, valahogy csak elkallódom.