Székely Hírmondó, 2013. január (18. évfolyam, 1-21. szám)

2013-01-10 / 6. szám

SZÉKELY Hírmondó 2013. JANUÁR 10., CSÜTÖRTÖK Mi, szamarak, legelöl Egy svájci bank elemzése szerint Európában a romániai munkavállalók átlagosan 451 eurót keresnek havonta, ennek 31 %-át, 130­ eurót fizetnek be különböző adók és illetékek for­májában az állami költségvetés­be. Ez a legmagasabb aránynak számít Európában, ahol a franci­ák 2500 eurós átlagkeresének 26%-a, a spanyolok 1900 eurós átlagbérének 20%-a landol a központi büdzsében. Európá­ban a legkevesebb adót az oro­szok fizetik, az 1100 eurós átlag­­fizetésből csupán 160 eurót jut­tatnak az államnak.­ Működik az iráni atomerőmű Rákapcsolódott az iráni ener­giahálózatra a busehri atom­erőmű január ötödikén - je­lentette be az iráni nukleáris program irányítója. Tájékoztatá­sa szerint az erőmű száz százalé­kos kapacitással üzemel. Irán és a térség első atomerőműve a fő­várostól, Teherántól körülbelül 1200 kilométerre délre, a Per­zsa-öböl melletti Busehrben ta­lálható. Első reaktorblokkja a nyugati és az orosz technika ke­veréke. A német Siemens cég le­ányvállalata, a Kraftwerk Union kezdte építeni még 1975-ben.­­ Kipucolják a cigányokat A hulladéktörvény ürügyén rombolják le a cigánytelepe­ket Szlovákiában - jelezte az Európai Központ a Romák Jogai­ért (ERRC), arra hívva fel a fi­gyelmet, hogy mindezt anélkül teszik, hogy a lakók további sor­sával törődnének. Eddig már több mint 400 szlovákiai község polgármestere jelezte: csatlako­zik a kezdeményezéshez. Szlo­vákiában ráadásul - több euró­pai országgal ellentétben - nincs érvényben kilakoltatási moratórium a téli hónapokra. " Walesiül ébredt fel Amikor agyvérzése után fel­eszmélt, anyanyelvén, ango­lul már nem tudott beszélni egy beteg - ám walesiül igen. A nyolcvanegy éves Alan Morgan három héten át nem volt esz­méleténél, és amikor felébredt, nem tudott többé angolul. Bár az afázia jelensége nem szokat­lan, Morgan esetében az a külö­nös, hogy ő maga azelőtt soha nem beszélt walesiül. A történ­tek magyarázata lehet azonban, hogy tíz éves koráig Walesben élt, ahol folyamatosan walesiül beszélők vettek körül. A sérülés következtében passzív ismere­tei kerültek elő az angol nyelv­tudása helyett. Depardieu és a francia elnyomás A nagy hátraarc A putyini propagandagé­pezet az elmúlt napok­ban szépen bedarálta az orosz egykulcsos adó­rendszer legújabb rajon­góját, Gerard Depardieu-t. A franciák nehezen nyelik le a vérbeli franciaságot megtestesítő színészle­genda orosz állampol­gárságát, de nem Depar­dieu az utolsó tehetős eu­rópai, aki orosz állampol­gárságot kaphat. R­ocksztárokat megszégyenítő turnét bonyolított le Gerard Depardieu Oroszországban, miközben Franciaország hetek óta nem tud napirendre térni a felett, hogy a nemzeti kincsnek számító színész nem kevés adókedvezmény reményében felvette az orosz ál­lampolgárságot. Franciaországban már azt is nehezen emésztették meg, hogy a 65 éves filmsztár a szo­cialista kormány által bevezetett, a gazdagokat kiemelten sújtó adó­rendszer elől első körben Belgium­ba menekült, igaz, csak Lille-től mindössze húsz kilométerre, a ha­tár közelében fekvő Néchinbe, amely már jó ideje a vagyonukat féltő francia milliomosok egyik kedvenc menedéke. Az orosz for­dulat aztán csak tovább szította a hangulatot Franciaországban. Hogy a szocialista kormány tervei mennyire pörgetik majd fel a gaz­dagok elvándorlását, azt még nem tudni, a 2012-es adatokra várni kell, az tény azonban, hogy már Alain Delon, Johnny Halliday és az F1-es Alain Prost is hasonló okok miatt emigrált a gallok országából. A Cyrano, Danton és Obelix bőrébe bújó Depardieu esete azon­ban mégiscsak más, hiszen ő min­denki másnál nagyobb jelképe a gall szellemnek: szenvedélyes, ér­zékeny, teátrális és grandiózus. A franciák pedig továbbra is imádják, ugyanakkor hazafias kötelességnek tartják az adófizetést. Jó tudni azonban, hogy Depar­dieu felháborodása amennyire sze­mélyes, annyira politikai is. Tudni­illik a színész a tavalyi elnökválasz­tási kampányban teljes mellszéles­séggel támogatta Nicolas Sarkozyt. Néhány hónap leforgása alatt azonban nemcsak azt kellett le­nyelnie, hogy a kedvenc jelöltje el­veszítette az elnökválasztást, ha­nem azt is, hogy a győztes Franco­is Hollande mélyen a pénztárcájá­ba nyúlna (az államháztartási hiány leszorítására 75 százalékos adót vetne ki az egymillió eurónál na­gyobb jövedelemmel rendelkezők­re). A francia adóhelyzet súlyossá­gára való tekintettel Depardieu a Le Monde-nak még karácsony előtt csak viccelődött azzal, hogy orosz állampolgárságot kér Vlagyimir Putyintól. Miután azonban az orosz elnök is rájött arra, hogy eb­ből a helyzetből jól jöhet ki, felpö­rögtek az események, annyira, hogy pár héttel később Depardieu már az új útlevelét lobogtatta a fo­tósoknak. Putyin pedig aki most Depardi­eu társaságának köszönhetően még egy kicsit csilloghat, mindent kihozott a lehetőségből, hiszen De­pardieu oroszországi vendégsze­replése nemcsak a közös fotókra adott remek alkalmat, hanem arra is, hogy reklámozza az igencsak csábító egykulcsos, 13 százalékos adót. Ettől nemcsak azt remélik, hogy a vagyonos oroszok nagyobb hajlandóságot éreznek majd jöve­delmük bevallására, hanem azt is, hogy a kedvező adófeltételek miatt sok külföldi is Oroszországot vá­lasztja majd lakóhelyéül. Kérdés, hogy Depardieu kibír­ja-e majd, hogy egy évből több mint 183 napot tölt Oroszország­ban, ugyanis csak ebben az esetben veheti igénybe a számára igen ked­vező lehetőséget.« Halállal lakolt a lottónyertes Ciánnal tették el láb alól Mint kiderült, megmérgezték azt az amerikai állampolgárt, aki mindössze egy nappal azután vesz­tette életét, hogy egymillió dollárt nyert a lottón. Az indiai származá­sú, 46 éves Urooj Khan két kapa­rós szelvényt vett, a másodikkal pedig megütötte a főnyereményt. Néhány nappal később felesége és lánya kíséretében át is vehette az egymillió dollárról szóló csekket a lottótársaság képviselőitől. Adósságaik kifizetése után Khan egy gyermekkórháznak akart adni a pénzből, illetve saját vállal­kozását szerette volna felvirágoz­tatni. Másnap bement dolgozni, majd egy korai vacsorát követően nyugovóra tért. Még aznap éjszaka Khan felriadt álmából, és irtózatos gyomortájéki fájdalmakra panasz­kodott a feleségének. Üvöltött a kíntól, mire kórházba szállították, de már nem tudtak segíteni rajta. A hatóságok először kizárták az idegenkezűséget, az egyik rokon azonban nem nyugodott bele eb­be, és toxikológiai vizsgálatot kért. Ekkor derült ki, hogy Khan szerve­zetébe tetemes mennyiségű cián került, ez okozta a halálát. A chica­gói rendőrség azóta emberölési ügyben nyomoz.­ Urooj Khan a nyertes szel­vényével PANORAMA 16 Kulturális nagyköveti tisztet ajánlottak Depardieu-nek Monteneg­róban. A filmsztár Podgoricában tagadta, hogy a francia igazságszol­gáltatás elől menekült Montenegróba - kedden ugyanis meg kellett vol­na jelennie egy francia bíróságon, mert november végén Párizsban a megengedettet háromszorosan meghaladó véralkoholszinttel ült robo­góra, megcsúszott vele és felborult. Állítólag azért érkezett oda, hogy a volt IMF-vezérről szóló új filmjének producereivel tárgyaljon. Hitelek fedezeteként is szolgálhat Divatos a bajuszbeültetés Plasztikai klinikákon csináltat­nak maguknak tökéletes bajuszt az arab férfiak. A Közel-Keleten a vastag, sűrű bajusz a férfiasság, a bölcsesség és az érettség hagyo­mányos jelképe, ráadásul a leg­több politikus, rengeteg helyi hí­resség és a tehetős, befolyásos férfiak döntő többsége is bajuszt visel. Persze arrafelé sem adatik meg minden férfinak a természetes, dús arcszőrzet, ezért egyre többen dön­tenek a bajuszbeültetés mellett. Legtöbbet a török szépészeti klini­kákon végzik, ahová a többi közel­­keleti országból is tömegével ér­keznek a tökéletes bajuszra vágyó férfiak, elsősorban a 30 és 50 év kö­zötti korosztályból. Az eljárás so­rán a páciens hajszálaiból ültetik át a szükséges mennyiséget a száj fe­letti területre. Ezután 15 napig nem borotválkozhat, a teljesen hi­bátlan bajusz pedig hat hónap el­teltével alakul ki. A bajusz tradicionálisan a ma­gas társadalmi státusz és egyben a személyes becsület jelképe az arab világban. A népmesékben és a szó­lásokban is gyakori motívum, és akár ígéretek biztosítékaként vagy hitelek fedezeteként is szolgálhat, leborotválása pedig büntetésnek számít.­ A teljesen hibátlan bajusz hat hónap elteltével alakul ki

Next