Székely Hírmondó, 2019. november (24. évfolyam, 209-229. szám)

2019-11-08 / 214. szám

SZÉKELY Hírmondó 2019. NOVEMBER 8., PÉNTEK Napirenden© Miért menjünk el szavazni? Ha nincs esély a győzelemre, akkor mi a logika abban, hogy menjünk el minél nagyobb számban szavazni vasárnap? - merül fel nagyon sok ember­ben. Való igaz: a magyar jelölt nem győzhet a romániai elnök­­választáson. A kilencvenes évek elején még voltunk annyira nai­vak, hogy azt mondtuk, hogy akkor lesz Romániának magyar államfője, amikor Amerikának színes bőrű elnöke. Azóta az USA-ban megválasztottak, majd újraválasztottak egy néger ve­zetőt, lejárt mindkét mandátu­ma, már az azt követő elnök megbízása is a vége felé közele­dik, de nálunk még mindig a vicc kategóriája, hogy magyar elnök legyen. Sőt, statisztikailag kimutathatóan számarányunk­nál jóval kevesebben vagyunk jelen a kormánynak alárendelt intézményekben, főleg vezetői szinten, a rendőrség, csendőr­ség és hadsereg kötelékében, és teljes mértékben hiányzunk a külügyből, a nemzetvédelem­ből és egyéb, kizárólag „megbíz­ható" román embereknek fenn­tartott munkahelyekről. Gyenge vigasz az is, hogy volt olyan ro­mán miniszterelnök-jelölt, aki­­nek„bűnös módon"arab férje volt, ezért „természetesen" nem vehetett volna részt a Legfel­sőbb Védelmi Tanács ülésein.A német nevű államfő nem jó pél­da, mert ő minden szempont­ból megtagadta származását. Akkor hát miért is kellene el­menni szavazni? Azért, mert erőt kell felmutatni! Meg kell mutatnunk, hogy ugyan ará­nyunkat sikerült hat százalék körülire lenyomni, de azért hat­­százaléknyian itt vagyunk. Nem lehet bennünket füstnek nézni, több százezer szavazattal ren­delkezünk, amelyet, ha úgy adódik, akár valakinek a támo­gatására fordíthatunk, netán va­laki ellen állíthatunk csatarend­be a demokratikus harctéren, függően attól, hogy hogyan vi­szonyul a magyar közösséghez. Nem kisebbséghez, mert ebben az országban mi államalkotó társnemzet, sőt, az ország egy­­harmadában államalapító kö­zösség vagyunk, akármit han­­dabandázik a hazug román kül­politika, és akármit írtak is bele „izomból" a román alkotmány­ba. Azért, hogy lássák: itt va­gyunk, és - ha tetszik nekik, ha nem - itt is maradunk! Erdély András Good by, Family Adventure Park? Eleshetünk a beruházástól A családi kalandpark öt­letgazdái, a három üzlet­emberből álló befektetői csoport nyitottnak bizo­nyul arra, hogy alternatív helyszínt keressen az ere­detileg tervezett Honvéd­­kút melletti fás legelő he­lyett. Ámaz is előfordul­hat, hogy e helyszín nem Szentgyörgyön lesz, sőt nem is a megyében... Bodor Tünde M­int megtudtuk, a befekte­tők már több tárgyalást is folytattak ez ügyben, múlt héten a városházán például civil szakemberek bevonásával elemez­ték, mi szól a Honvéd­kúti helyszín mellett, és mi ellene (ezt korábban kérték is a civilek, s a városvezetés­nél meghallgatásra találtak). A megbeszélésen jelen volt - többek között - Adrian Apostu befektető, Sztakics Éva alpolgármester, Köllő Zsolt biológus, Csákány László, a Szemerja-Gergő Közbirtokosság elnöke, illetve a helyszín mellett fekvő Natura 2000-es természet­­védelmi terület gondnokságának képviselői. A civilek elmondták, a kaland­park építésére eredetileg kijelölt parcellán, annak határán több ér­tékes védett növény található o igáz, a Natura 2000-es területen kívül: ilyen a fekete kökörcsin, a boldog­­asszony papucsa, melyekre közvet­lenül vagy közvetetten negatív ha­tással lenne a nagy látogatottság, mint ahogy a lejjebb fakadó forrá­sok vizére is. Maga a fás legelő is génbankként szolgálhatna az Eu­rópában már leromlott fafajok új­ratelepítéséhez. Alternatív hely­színként szóba jött a Bíróné pusz­tája, a jelenlegi motokrossz-pálya, újabban pedig már az előpataki út jobb oldalán levő legelő is. A befektetői csoport másik tag­ja, Sárkány Árpád, a városlakók ál­tal nagy figyelemmel kísért terv öt­letgazdája elmondta: valóban al­ternatív helyszínt keresnek. Az ere­deti elképzelést elvetették, bár nem érti, miként lehet védeni a Hon­véd-kútnál levő értékes növénye­ket, ha attól kicsit feljebb rendsze­resen 300 juhot fürösztenek, ahogy ő látta egyik útja alkalmával. Már nem csak tanácsi területen, hanem közbirtokossági vagy magánterüle­ten is nézelődnek, de feltétlenül teljesülniük kellene olyan kritériu­moknak, hogy gyalog is megköze­líthető legyen a kalandpark, de ha lehet, autóval se kelljen a városon átvágni, továbbá legyen lehetőség nagy parkoló kialakítására. Egyébként is elvárás a készség a befogadásra és a lehetőség az inf­rastruktúra-fejlesztésre - hangsú­lyozta. Fontolgatják azt is, hogy Hargita megyében, Csíksomlyón épüljön meg a park, vagy akár Ma­ros megyében, már a finanszírozá­sa is jól alakul egy pályázatnak kö­szönhetően. Sárkány kiemelte: a rozsnyói Dinóparkhoz hasonló (annak is ő az ötletgazdája) népszerű szóra­koztató objektumot képzelt el, éppen azért, mert annak idején sok kritikát kapott, hogy elképze­lését „kivitte a megyéből”, de ez akkor üzletileg indokolt volt. A Dinópark nagyon sikeres projekt, az ország második leglátogatot­tabb szórakoztató egysége, idén eléri az 500 ezres látogatószámot, erre alapozva sok panzió, vendég­lő épült a városban. E családi ka­landpark is biztosan egyedülálló, nagy vonzerővel bíró beruházás lesz - mondta az ismert üzletem­ber. A jelekből ítélve viszont ennek a beruházásnak nem a sepsiszent­­györgyiek fogják élvezni az elő­nyeit.­­ Célba értek a menetelők, faölelők, érin­tetlen marad (legalábbis a kalandpark ál­tal) a Honvéd­­kút környéke. A juhok ma­radhatnak Elítélteknek tartottak előadást Nevelés korrupció ellen A korrupcióellenes igazgatóság (DGA), előtérbe helyezve a meg­előzést, októberben egy országos méretű kampányt indított, amelynek részeként a háromszé­ki munkatársak is interaktív elő­adást tartottak jogerősen elítélt személyeknek. Tinea Teddy Szerdán, november 6-án került sor arra az interaktív beszélgetésre, amelyen több jogerősen elítélt sze­­mély vett részt. A „lelkes” közönség amúgy nem feltétlenül önszántá­ból érkezett a háromszéki korrup­cióellenes igazgatóság egyik mun­katársa által moderált eseményre, hiszen amint azt megtudtuk, a köz­úti forgalomban veszélyt jelentő törvénysértések miatt elítélteknek előírták, hogy az ítélet után számos ilyen, a társadalomba „visszainteg­ráló” szerepű programon kell részt venniük. A szórólapok, tájékoztató jelle­gű anyagok szétosztása mellett, többek között a még 2005-ben lét­rehozott telefonközpontról, ennek működéséről is szó esett, arra bíz­tattak az illetékesek, hogy jelentsük a 0800.806.806-os telefonszámon, ha korrupciós ügyek tanúi va­gyunk, netán törvénysértő egyen­ruhások, belügyminisztériumi al­kalmazottak kapzsisága miatt érin­tettek. Kiderült, hogy a hívások haté­konyak: egy konstancai rendőr pél­dáját hozták fel az előadók, akit a riasztás után fél órával már tetten is e­­ érték, őrizetbe vették. Az egyenru­hást egy sofőr buktatta le, akit ez a forgalomban megállított, és kenő­pénzt kért tőle azzal az ígérettel, hogy az összeg ellenében nem bír­ságolja meg. A feljelentők azonos­ságát, a feljelentés tartalmát teljes mértékű bizalommal kezelik - hangsúlyozták. A kampány célja, hogy megfele­lő magatartást, törvénytiszteletet alakítsanak ki mind a belügymi­nisztériumi alkalmazottak, mind a polgárok körében.« AKTUÁLIS Folytatják a közösségi projekteket A falon zenélnek Az önerősítő szavakkal ellátott ugróiskolák felfestése után, a sepsiszentgyörgyi Waldorf-kö­­zösség folytatja a Common Sepsi­­projektek megvalósítását. Bús Ildikó Felállították a zenélő falat az Er­zsébet parki játszótéren, melyet a pedagógusok szemléltető didakti­kai eszközként használhatnak a rit­musok, dallamok, hangszínek be­mutatására, és amelyen a gyerekek is játszhatnak, gyakorolhatnak.­­ Mivel egyszerre több gyerek is játszhat a zenélő falon, megtapasz­­talhatóvá válik az együttzenélés öröme, az egymásra figyelés, han­golódás és a játékos tanulás. A ze­nélőfal különböző eszközei lehető­séget nyújtanak, hogy a gyerekek belekóstoljanak a szabad, kreatív, improvizatív zenélésbe - magya­rázták a szervezők. Ferencz Ancsa, a projektek egyik kivitelezője elmondta: több tervük van még, melyeket a város különbö­ző játszóterein, lakónegyedeiben, il­letve óvodáiban valósítanak meg. Az egyik ilyen a mászófal, amely a test­nevelés-órák hasznos kiegészítője le­het Egy másik kezdeményezés a me­zítlábas tanösvény, ahol a gyerekek különböző anyagokon mászkálhat­nak mezítláb, jótékony módon sti­mulálva a talp izomzatát és az ideg­­rendszert. « Zenélőfal. A tervek meg­valósítása ön­kéntes csapat­munkában zajlik

Next