Székely Hírmondó, 2020. május (25. évfolyam, 82-101. szám)
2020-05-04 / 82. szám
SZÉKELY HÍrmondó 2020. MÁJUS 4., HÉTFŐ A hatalom ára „Miközben mi, én, a kormány, a többi hatóság harcolunk a koronavírus-járvánnyal, harcolunk a román emberek életéért, harcolunk, hogy megszabaduljunk ettől a járványtól, a PSD (Szociáldemokrata Párt), a nagy PSD, a parlament titkos irodáiban azért harcol, hogy Erdélyt a magyaroknak adja". Ezt a meghökkentően körmönfont és döbbenetesen rosszindulatú kijelentést Románia elnöke tette március 29-én, az állami televízió egyenes adásában csúcsidőben. Az ország legfőbb közjogi méltósága felzárkózott tehát a gyűlöletkeltők, viszályszítók, felbujtók és rágalmazók soraiba. Megsértette a kölcsönös tiszteleten alapuló békés együttélés szabályait, valamint az Alkotmány és hatályos törvények előírásait, így viszont nem csak az általa betöltött magas tisztség viselésére vált méltatlanná, hanem bűncselekményt is elkövetett. A rangjához felnőni képtelen Iohannis felháborítóan aljas támadásának az oka megbízói öröknek hitt hatalmának a megingásában keresendő. Ily módon próbálják a lassan valóságra eszmélő tömegek figyelmét elterelni az egészségügy áldatlan állapotáról. Ugyanakkor a válságkezelő elképzelések híján elkerülhetetlen gazdasági viszszaesés súlyos következményeiről is. Az elnök pedig kénytelen volt alávetni magát az akaratuknak, hiszen a székének ára volt, és most törlesztenie kell. Mert nehogy azt gondolja valaki, hogy a magát megátalkodott következetességgel egységes nemzetállamnak hirdető Romániában egy kisebbség tagja felküzdhette volna magát ebbe a magasságba bizonyos hazai és külföldi körök beleegyezése és segítsége nélkül! Megalkuvásra hajlamos személye kapóra jött a Romániát immár 30 esztendeje hátérből irányító, és Erdély magyartalanításán ügyködő titkosszolgálatoknak. A születésileg szász politikus nyeregbejuttatásával ugyanis látszólag bizonyítást nyert Románia általuk hirdetett, a nemzetiségek tekintetében mintaállam volta. Az érdekeik ráadásul egybeestek az Európai Unió volt és jelenlegi vezetőit markukban tartó pénzügyi körökével. Hiszen ők szövetségesre leltek bennük a birodalmi álmaik megvalósítását akadályozó Orbán Viktor ellen folytatott nemtelen hadjárathoz. De a származását megtagadó Iohannis is jól járt, mert szerepvállalásával védettséget nyert az őt szorongató bűnüldöző szervekkel szemben. lohannis diszkvalifikálta magát elnökként Agresszív és primitív Az 1989 utáni Románia legprimitívebb, legagresszívebb, legcinikusabb beszédét tartotta a Székelyföld autonómiájáról szóló törvénykezdeményezés kapcsán Klaus Iohannis államfő - állapította meg csütörtöki online sajtóértekezletén Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint Iohannis diszkvalifikálta magát, mint európai államfő. Erdély András Antal Árpád azt mondja: Románia „a legcsúnyább arcát mutatta”, és az államfő kijelentései miatt az emberek minden bizonnyal az utcára vonulnának, ha nem volna járvány. Meglátása szerint hibás összehasonlítani Corneliu Vadim Tudor és Klaus Iohannis magatartását, ahogyan azt sokan tették. Úgy véli, nem vonható párhuzam, mert CVT egy bohóc volt, a román politikai élet marginális szereplője, aki mondott, amit mondott, de az annyit is ért. Klaus Iohannis ezzel szemben egy hivatalban lévő államfő, akinek felelőssége sokkal nagyobb, mint CVT-nek, ezért tettének súlya is egészen más, mint a Nagyrománia Párt egykori vezérének - mondta Antal. Hozzátette: ha nem vonja vissza szavait, Iohannis „megpecsételi” mandátumának hátralévő részét, semmit nem fog érni, amit mond. Bár az utóbbi időben mind több felelős politikus tesz úgy, mintha a magyarok nem léteznének, tudomásul kell venni, hogy ez a mi országunk is, itt élünk, itt maradunk, nem akarjuk Erdélyt kiszakítani az ország testéből, de tiszteletet várunk el. Románia nem lesz a civilizált világ része, amíg ilyen hangnemben beszélnek a magyarokról - szögezte le Antal Árpád. Kifejtette: a Románia és Magyarország közötti esetleges diplomáciai súrlódásokat úgy kell megoldani, hogy annak az erdélyi magyarok ne váljanak „járulékos áldozataivá”. A polgármester „csalódott”, mert arra számított, második mandátumában Klaus Iohannisnak „nem kell félnie”, hogy szavazatokat veszít esetleges kisebbségbarát megnyilvánulásai miatt, és lehetősége lenne, hogy valamennyit megvalósítson a sokat emlegetett „normális Romániából”. Ehhez képest „európai államfőhöz méltatlan” magatartást tanúsított. Érdeklődésünkre Antal Árpád elmondta: nem szakértője a témának, így nem tudja megmondani, hogy hol van a pontos határ a politikai nyilatkozat, a véleményszabadság, illetve a büntetőjogi felelősséggel járó gyűlöletbeszéd között, de az Országos Diszkriminációellenes Tanács fennállása óta „a legnagyobb feladat előtt áll”, hogy ezt megállapítsa. Helyi témáról szólva a polgármester kifejtette: befejezéshez közeledik az egészségügyi csomagok kiosztása. Ez utóbbiakkal ott adódtak kisebb gondok, ahol a lakóbizottságok képviselői nem kihordták a csomagokat, hanem behívták az embereket általában oda, ahol a közköltséget fizetni kell. „Néhol sor, sőt kisebb tömeg alakult ki, és mi azonnal jeleztük az illetékeseknek, hogy keressenek más megoldást, mert azt mindenképpen el kellene kerülni, hogy a járványt éppen a fertőtlenítőszerek kiosztásával terjesszük” - fogalmazott az elöljáró.( Fotó: Vargyasi Levente Ott volt sikeresebb és problémamentesebb az egészségügyi csomagok kiosztása, ahol házhoz vitték a fertőtlenítőszereket Gyorssegély a megyei vérközpontnak Az emberek biztonságáért Több olyan határozatot fogadott el Kovászna Megye Tanácsa csütörtöki online tanácsülésén, amely a COVID-19 vírus okozta járványhelyzettel kapcsolatos, ugyanakkor a beruházásokkal, szervezési kérdésekkel kapcsolatosan is hoztak döntéseket. Kovászna Megye Tanácsa és a megyei vérközpont együttműködési szerződést kötött annak érdekében, hogy a megyei önkormányzat 20 ezer lejre tudjon védőfelszereléseket és fertőtlenítőszert vásárolni a vérközpont számára. „Többletfeladatokat is vállalnunk kell az emberek, a munkakörnyezet biztonsága érdekében. A minisztérium feladata lett volna, hogy a vérközpontot felszerelje védőfelszerelésekkel, sajnos, nem tette meg” - indokolta a döntést Tamás Sándor megyetanácselnök a tanácsülést követően. A megyei önkormányzat további 1 millió 100 ezer lejt szavazott meg a megyei sürgősségi kórház számára, az összegből egészségügyi fogyóanyagokat, védőfelszereléseket, gyógyszereket, valamint a COVID-19-es járvány elleni védőanyagokat, teszteket vásárolnak, illetve tovább bővítik az oxigénellátást és -tárolókapacitást. A testület 209 ezer lejt irányzott elő a gyerekvédelmi rendszerben és a hídvégi öregek otthonában dolgozó 207 alkalmazott számára. Az összeget a munkahelyen kéthetes időtartamú, folyamatos szolgálatot teljesítő személyzet ellátása mellett a COVID-19-es vizsgálatok elvégzésére, valamint a védőruhák és felszerelések vásárlására fogják fordítani. A megye tanács a megyei kórház régi épületének korszerűsítését és kibővítését tervezi, a csütörtöki tanácsülésen jóváhagyták a beruházás megvalósíthatósági tanulmányát és a műszaki-gazdasági mutatóit. Mint ismert, a tüdőkórház új épületét az Országos Beruházási Társaság finanszírozza, ehhez kellett meghatározni a tervezési témakört. (sajtóiroda) AKTUÁLIS 2 88 éves néni élete ért borzalmas véget Tűzeset Vargyason Sajnálatos tűzeset történt április 29-én, szerda délelőtt Vargyason. A Patakfalva utcában történt szerencsétlenség halálos áldozattal is járt: a 88 éves, egyedül élő M. E. nem tudott a lángok elől elmenekülni, bent égett a házban. A kivonuló baróti és sepsiszentgyörgyi tűzoltók megfékezték a lángok terjedését, de az idős néni életét már nem tudták megmenteni. Információink szerint testének maradványait kivizsgálás céljából elszállították, temetésének időpontjáról még nem tudtak biztos információt közölni a szomszédjai sem. A helyszínen járva megtudtuk, a nénit szomszédasszonya, egyben sógornője gondozta - ő vette észre a tüzet, mely a ház hátsó részében kapott erőre, a nyári konyhában, ahol a néni is tartózkodott. A tűzoltókat egy másik szomszéd értesítette. M. E. férje tavaly halt meg azóta egyedül élt, de már nagyon gyenge volt, nem is látott jól, így nem tudott a lángok elől sem elmozdulni. A szomszédasszony se tudott segíteni rajta, amikor odaért, és kinyitotta a konyhaajtót, a nagy füst és a lángok szembecsaptak vele is, így semmit sem tudott tenni. A tűz erősségét mutatja, hogy a ház tetőzete is teljesen leégett. A tüzet kiváltó ok egyelőre nem ismert. A tűz a ház hátsó részében kapott erőre, a nyári konyhában