Székely Lapok, 1900. november (40. évfolyam, 168-184. szám)
1900-11-08 / 172. szám
XXX. évfolyam. 172. szám. Marosvásárhely, 1900. november hó 8. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI LAP. Megjelenik: hétfő, kedd, csütörtök —4- es szombaton. -F— Szerkesztőség : 3£éeriLHaromvásár utca 1. szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. _____—Sí Telephon 58. szám, fg-Felelős szerkesztő: Segédszerkesztő: FENYVESI SOMA MÁTHÉ JÓZSEF Előfizetés : egy évre 16 kor., félévre 8 kor. negyedévre 4 korona. Előfizetést és hirdetéseket felvesz a „Székely kapok“ kiadója: Adi Árpád. —Sí Telephon 161. számi. 15— szivleljük meg. Lapunk egyik legutóbbi számában ily cím alatt egy felhívás jelent meg a törvényhatósági bizottság tagjaihoz a közspolgári fiúiskola államosítása tárgyában. Akkor komolyan felhívtuk a városi képviselőket, hogy tenni kell a városi iskolázás érdekében valamit és le kell venni végre valahára, mert most épen jó alkalom kínálkozik, a polgári iskola fenntartásával járó s folyton növekedő terheket, az amúgy is nagyon igénybe vett városi adózó polgárok vállairól. Örömmel regisztrálhatjuk, hogy szavunk nem hangzott el a pusztában. Egyes képviselők gondolkozni kezdettek a dolgok felől s amint halljuk e tárgyban indítványt fognak beterjeszteni a törvényhatósági gyűlésbe. A dolog sürgősségét az indokolja leginkább, mert az idei állami költség-vetésbe 50 ezer korona van beállítva s egy Marosvásárhelyen államosítandó polgári iskola számára s amint közös tudomásig ezen iskola a ref. polgári leányiskola volna; de mivel a jelekből arra lehet következtetni, hogy a ref. egyház nem hajlandó átadni iskoláját a kiszabott feltételek mellett, ez az összeg megmaradhatna városunkon, ha a város elég élelmes volna megragadni a jó alkalmat s államosítaná a saját polgári iskoláját. Mely körülmény által el lenne az a cél érve, hogy lenne Marosvásárhelyen egy fejlődésképes iskola, mely nem ró évről-évre nagyobb terheket a polgárság vállára. Sőt ki lehetne vinni azt is, hogy az iskola mai helyiségei helyett a város oda adná a Szatmári —Sütő-féle telket, melyre amúgyis az új polgári iskolát akarta emeltetni, hová aztán az állam építtetne polgári iskolát. Kétszeresen megfontolandó azért a mostan teendő lépés, mert naprólnapra kénytelenek vagyunk hallani, hogy csaknem ezer tanköteles nem járhat évente iskolába a város területéről s nagyon sok adófizető polgártársunk kénytelen gyermekét a közel eső falvakba iskolába járatni. Tizenkét tanítót tart a város s ezek 7—800 gyermeket oktathatnának évente s ehelyett a drága és alkalmatlan bérházakba csak 4 — 500 gyermeket tanítanak s azokat is összezsúfolva egészségtelen szobákba, pokoli levegőben. A gimnázium, polgári iskola egy-egy osztályába 50—70 tanuló jár, mig a városi elemi iskola egy-egy osztályába legfeljebb 25—60 gyermek s ezek is összezsúfolva. Ez a drága népoktatás különben rávall a város gazdálkodására, de ideje, hogy ennek a pazarlásnak vége vettessék. Jellemzi különben a mi városi közszellemünket, hogy az arra hivatottak, az évek óta tartó feljajdulásainkra, semmit sem tettek , s most is — mint halljuk — egy polgár ember kénytelen a tanügyi mozgalom élére állani. No de valószínű roncsolta a kastély összes embereinek, hogy fegyvereiket öltsék fel és a kapukat zárják be. Azután visszament a terembe és vendégeihez csatlakozott. — Tábornok — mondá határozott hangon — elfelejtő, hogy a császár szavát adta, hogy hűbéreseim nem fognak szenvedni az ön csapatai átmentétől. — Nem tudnék ellentmondani — felelé a herceg udvariasan. — Csodálom milyen tisztelettel viseltetnek eziránt a fenséges ígéret iránt, folytatá a hercegnő gúnyosan ; katonái földeimen úgy viselkednek, mint meghódított területen . . . — Fájdalom — viszontá mosolyogva a Brunswick' herceg — ezek háborús szokások , és valóban lehet-e figyelni azon rendetlenségekre, a miket a katonák véghez visznek és némely paraszt jajgatásaira. — Mindaz a mi alattvalóimat érinti, engem is érint — kiáltá akkor Katalin; vagy visszakapják a mit elvesztettek, folytatta fenyegető hangon, vagy egy herceg vére fog folyni ökreik véréért. Ezen szavak után egy jelt adott és a szoba harcosokkal telt meg, kik fegyvereikkel kezükben nagyon tekintélyesen, a vén- Egy váratlan csemege — A Székely Lapok eredeti tárcája. — Franciából fordította: Orbán Károly 1547-ben a mühlbergi csata után, midőn ötödik Károly császár svábföldi kastélyából visszatérvén, Thüringián utazott át, Katalin, Schwartzburg fiatal özvegy hercegnője, született Hennebergi hercegnő, biztosító levelet kapott tőle, melynek feladata volt jószágait megvédeni, midőn a spanyol sereg az ő birtokán utazik át. Hálából kötelezte magát, hogy a spanyol csapatoknak, melyek Rudelstadton mennek keresztül, nagymennyiségű kenyérből és sörből álló élelmiszereket szállít. De gondja volt arra, hogy gyorsan széjjel szedesse a hidat, mely a város közelében feküdt és hogy azt újból felépíttesse, a parton bizonyos távolságra abban való félelméért, hogy a város nagy közelsége ne ébressze fel vendégeinek nagy kapzsiságát. Az ország lakói máskülönben értesítve lettek, hogy a mi legértékesebbjük, azt a Rudelstadti kastélyba küldhetik. Ezalatt a spanyol tábornok, az Alvar herceg, Brunswicki hercegtől és fiaitól követve közeledett a városhoz, s kíséretét és magát egy küldönc által jelenté be, melyet a kastélyba küldött, hogy a schwartzburgi hercegnővel reggelizhessen. Egy ily kívánságot visszautasítani nem lehetett egy hadsereg fejétől. Tehát azt válaszolták, hogy boldogok lesznek őt fogadhatni és hogy fölajánlanak neki a mi jobbat a kastélyban találhatni. Azonban a hercegnő nem mulasztotta el a spanyol tábornoktól a biztonsági levelet követelni, melyet ötödik Károlytól kapott és őt megkérni, hogy abban foglalt pontokat híven betartsa. A kastélyba való megérkezésekor a herceg jól lett fogadva és egy nagyszerűen feltálalt asztalt talált. De alig ültek le, egy lihegő küldött lépett be és a hercegnővel kívánt beszélni. „Nagyságos asszony, kiáltá az ember, midőn Katalin elejébe ment, segítségéért könyörgünk. Az eskü ellenében is a spanyolok rajtunk erőszakot tesznek, kirabolják házainkat, elragadják állatainkat és ha panaszkodni merünk, rosszabb megtorlással fenyegetnek . . Nehezteléssel eltelve, de teljes lélekje- lenlétét megtartva. Katalin rögtön megpa- I