Napló, 1910 (1. évfolyam, 1-59. szám)

1910-03-23 / 1. szám

I. évfolyam Maros-Vásárhely, 1910 március 23 szerda 1. szám Megjelent hétfőn, szerdán, csütörtökön és szombaton. Kiadóhivatal: Révész-nyomda, Széchenyi-tér 35. szám, ahol előfizetések, hirdetések elfogadtatnak. Telefon 61 Felelős­ szerkesztő dr. Fekete Andor Szerkesztőségi helyiség Deák Ferenc­ u. 2. sz. alatt van, ahova a kéziratok küldendők. Kéziratokat a szerkesztő­­ség nem ad vissza. Szerkesztőségi telefonszám 300 FÖS JEGYZÉSEK. Hősök. A semmiség, a színvonal alatti nullaság szerepre vágyott és sze­repelt. Nagy, dicső, hadi cselekedetet követett el. A magyar parlamentben tettleg bántalmazták a miniszterelnö­köt,''mert az egy és két nullák nem mászhattak volna másként ki a sem­miség ismeretlen homályából. Már­pedig most, ha négy éven át semmi okos dologgal nevüket nem tudtuk ismertté tenni, most hajrá, itt az al­kalom. A mód, az itt mellékes. Eitner, Markos, Zakariás és a többi uraktól egyebet nem is várhattunk. Hogyis mondja Madács Lucziferje: „Nem ad­hatok mást, csak mi lényegem.“ Törvények látója. Hoff­maim Ottó — a legújabb szabadságharcosok egyike — a képviselőház hétfői ülésén törvény­­könyvet és tentatartót csapott a mi­niszterelnök fejéhez, mert —­ úgy­mond­­— meg kellett védelmeznie az ország törvényeit a miniszterelnök tör­­vénytipró kísérletével szemben. Hoff­mann úr nagyot változott alig két, hét alatt; két­­hét előtt még nem tisztelte ennyire a törvényeket. Akkor vizsgázott ugyanis e heves vérmérsékletű honatya a marosvásárhelyi ügyvéd-vizsgáló bizott­ság­­előtt és az egész Corpus Juris teljes negációjáról adott fényes tanú­bizonyságot a vizsgázói széken ritka csendes szavú és nyugodt vérmérsék­letű törvényhozó. Ha a bizottsági ta­gok nem elnézést és könyörületet gyakorló, fölötte humánus, hanem any­,­nyira hevülékeny­­és­ kérlelhetetlen bí­rák lettek volna, mint Hoffmann Ottó, úgy­ a saját receptjét­ alkalmazva nem ügyvédi oklevelet, de még csak nem is tintatartó.t, hanem egyenesen licit bombát dobtak volna a jelölt úrra. Ám jó, hogy nem így történt, mert ez nemcsak Hoffmann Ottóra, hanem egész. Magyarországra nézve nagy bajt, nagy veszteséget jelentene. Tenta és könyv. Mit is vághat­tak, mit is dobhattak volna a hétfői hősök egyebet, mint tentát és köny­vet a miniszterek felé ? Így többirányú gyűlöletüknek engedhettek egyszerre szabad folyást. Százszor gyűlölhetik Khuent és kormányát, de mindennél jobban gyűlölik a könyvet, a betűt, az írást, olvasást. Kis­gyerek koruk óta ellenszevvel viseltettek minden iránt, ami kultúra volt. Minek a betű, könyv és tenta? Fokost nekik! Magyar érzés. Hétfőn a képviselőházban sok mindenen esett sérelem. Parlamentarizmusunk­­nak Mohácsa volt e fékevesztett dühöngés. Méltóság, ízlés, színvo­nal mind kivert ebként távozott a dunaparti palotából. De mégis a legerősebb, a legnagyobb, a legkiáltóbb sérelmet a magyar ér­zés szenvedett. A kegyszerek ki­szolgálásától felettes hatósága ál­tal eltiltott Markos Gyula páter és társai, nemkülömben a ko­molykodó nagyképűség verse­nyen kívül álló Holló lovagja a feltörő magyar érzés, magyar vir­tus palástjába akarták bujtatni alan­­tos eljárásukat. De urak, itt meg­álljt kiáltunk. A férfias, kemény, haragjában is mindig méltóság­­teljes magyar érzés nem egy a borlegények duhajkodásával, nem egy a gyáva, alattomban előtörő orvtámadással és nem egy a pápuák harcmodorával. Ha önök már kompromittálták a magyar parlamentet, ne kompromittálják a magyar érzést, magyar virtust is. Mert magyar érzés, magyar virtus — nem kocsis érzés, kocsis virtus, j­ ó mai ellenzék. Magyarország politikai életében most szemlélhetjük először azt az érdekes­séget hogy egy — fájdalom — hosszú éveken át hatalmon volt, kormányzó párt mint ellenzék jelenjen meg a vá­lasztási küzdelem gyepén. Ez a tény valószínűleg kissé kellemetlen az illető urakra; a ringó bársonyszék puha öléből a falusi hordók tetejére kerülni tényleg nem jóleső érzés, főként nem a koalícióra nézve, mely oly rettene­tes ezergyomrasággal habzsolta arany kanállal ezüst tálból a hatalom édes­ségeit. A nosztogó ajtó mögötti pa­namázások, jól kamatozó érdekeltségek, szinekurák és kijárások meleg fészké­ből kisebb tájakra kell most repül­niük : a tömeg közé, mely felemelt öklökkel várja őket, mert tudja, hogy ide érkeznek a szélhámosok, akiknek minden cselekedete bizonyította, hogy nem csupán a látszat csal. Ám bajok vannak az ellenzékes­­kedés körül is. A választók szuggesz­­tábilitása, mely az aranjuezi szép na­pokban mindég forrponton sizergett, manapság, tudjuk, zéróra szállott alá. A koalíció szemérmetlenségei részint cinikussá, részint nyíllszeművé tették a tömeget; az ódon jelszavakat, az Ígé­ret­ politika mellette korteseszközeit kacajjal fogadnák ; kinevetnék egyfelől azért, mivel a legnaivabb lélekben is borong ma már a sejtelem, hogy ezek a derék férfiak csupán csak hazudják ez ideálokat, másfelől mivel tudnák, hogy a vidéki piacok pódiumáról év­tizedeken keresztül leordított nagy­­ célok és­­ honfiúi bánat­kitörésekkel fel­­frizírozott kívánatosságok: régi akará­sukban, régi formájukban idejüket múlták. A magyar ellenzék mikor mint rózsás ifjú gyerekcipőit koptatta vérvörös arccal követelte a vérvörös respublikát, mint aggastyánban ez emésztő tűz összezsugorodott a nem­­zetiszinti kardbojt miatti szerény kí­vánság derengő mécsévé. E lefelé irányuló görbét — a­melynek végéről lemetszettük a nemzeti küzdelem­nek nevezett kut-mérgezést — az elfoga­dott frazeológia tudvalevőleg a meddő közjogi küzdelmek időszakának hívja. Egyáltalán nem mondunk újat, csupán ismétlünk mikor megállapítjuk, hogy ez a nézőpont holttá nyilvánítható. A legsötétebb székely gránicon Nagy György és Sümegi Vilmos urak talán még ebbe a látószögbe fogják beállí­tani program­­beszédeiket, külön e célra elraktározott lángot és tüzet okádva az átkos Bécsre, a Habsur­­gokra, a sorvasztó szélű kamarillára,­­­­de a választási küzdelem nem ilyetén jegyben indul meg. Hiszen ismeretes, hogy a ketté züllött oppozíció vezérei kiadják a jelszót: a választási csata­­kiálltásoknak főleg szociálisoknak és közgazdaságiaknak kell lenniök. Ez a két vezéri napiparancs azon­ban némileg katasztrófa a két opozí­­ciós pártra nézve. A szociális kérdések közé tartozó pontok legtöbbike, a vá­lasztási jog például máris ütköző ponttá lett. Justh a főgenerális, mint magán­tudós, körútja alkalmából kijelentette, hogy híve az általános, titkos választói jognak, pártja ellenben nem; a Kos­­suth-frakció jelentékenyebb tagjai ott szerepeltek a választójog ellenes liga agitátorai között, elvtársaik viszont kortes beszédeikben még a csecsemők­nek is beígérik az általános titkost. A közgazdasági kérdéseket illetőleg pedig, párt és agitációs szempontól különleges viszonyok állanak fönn. A magyar középosztály előtt, mely vál­­lain tartja egyelőre még az ország menetét s mely hangadóként jelenik meg a szintéren, — az ökonomikus vonatkozások elméleti és gyakorlati bölcsessége egészen új keletű. A po­litika egész mostanig jóformán — el­tekintve némely kormány­ ténytől — a balga és színes honfiúi ábrándok könnyed szappanbuboréka volt. Nem­zedékek nevelkedtek föl ez iskolában, ebben a légkörben, ebben a báva hit­vallásban s úgyszólván kevés azoknak a száma, akik már régebben Magyar­­ország közgazdasági haladásának zász­lótartói voltak. Ezek az emberek, va­gyis azok, akik e kérdésben világos fejjel és éles elmével ítélkeznek, ma — neveket is sorolhatunk fel — a a hatvanhetes táborba tartoznak. Van ugyan egy fiatal, új generáció, mely egy erős és megértő községet alkot az ökonomikus kérdések körül, de ez a csoport igazán nem számítható a Kos­suth Ferenc és Justh Gyula úrék hívei közé. A dolog tehát úgy áll, hogy az ellenzék közgazdasági harcot akar ezen a választáson vívni olyan katonákkal, akik — pár tiszteletreméltó kivételtől­­ eltekintve — ezen a téren tökéletesen­­ járatlanok és értelmetlenek. Maga Justh­­ Gyula például az önálló bankról szólva igen sokszor oly naiv hozzánemértést árult el, mely sejtetni engedte, hogy ez a derék fokos-tulajdonos hiába vett magán-leckeórákat Hertzka Tivadartól a bankot illetőleg. Az oppozíció mos­­tani urait ismerjük jól; tudjuk, hogy mint komoly problémák megfejtői, vagy szószólói számba nem jöhetnek; ha pedig figyelemmel kísérjük a jelö­lési hírek nyomán azokat az elemeket, melyek hő­vágygyal kérezkednek be a parlament ellenzéki padsoraira, akkor konstatálhatjuk, hogy ezek a rokon­­szenves törtetők se állanak magasabb szinten. Nem tartjuk kizártnak, hogy az el­lenzék a választásokon mindezek da­cára — egy népszerű szólammal élve —­­még sok gimplit fog lépre ejteni. Egy azonban bizonyos: a magyar ellen­zéknek rövid idő alatt hozzá kell ko­molyodnia és művelődnie ahoz a szé­­leskeretű, belterjes reformunkához, mely most kezdődik. A jelenlegi ellen­zéktől ez nem várható, el kell tehát őket kíméletlenül seperni az útból. NEKROLÓG.­ ­ De mortuis nil, nisi bene. A halottakról vagy jót vagy semmit, parancsolja a klasszi­kus t­udás. Mi ennek eleget téve a feloszlatott képviselő­ház érdemeit a következők­ben ismertetjük: Érdekes statisztika. A marosvásárhelyi választók jegyzéke. A választások még csak hónapok múlva lesznek, de az ország azért kezd már ennek a nagy eseménynek izgalmaiba beleesni. A jelöltek ismét nyájasabbak, a voksolók megint önére­zetesebbek s a kortesek a fellépendő, kiváló férfiú nevében újra beígérik az aranyhegyeket és gyémántmezőket. A tisztes és nagyérdemű szavazópolgár­nak, úgy is mint kiváló hazafinak, reggelizés közben, a kávéja mellé a a postás kis levélkét szervíroz, mely­ben a jelölt honfiúi tisztelettel kéri szives támogatását addig is mig ezért személyesen nem fog esedezni. Nagy keletje van a választási tudnivalókat összefoglaló s eláruló, hevenyében összeütött kis füzeteknek, könyvecs­kéknek és a zászlógyárak virító rek­lámjai az ujsághasábokról hangosan ráorditanak a gyanútlan olvasóra. i­ Bocsánczy Márton divat- f­rt,ha fce« "»p-JT is ernyő es kalaguijdonsá« áruháza Maros­vásárhelyt fa­gok nagy választékban.

Next