Székely Napló, 1923. január-június (53. évfolyam, 1-95. szám)

1923-05-29 / 78. szám

LIII. évfolyam Targu-Mures Marosvásárhely 1923. évi május 29. kedd 78. szám. POLITIKAI ÚJSÁG Felelős szerkesztő Benkő László Szerkesztőség és kiadóhivatal Benkő László könyvnyomdájában, (saját házában.) Telefonszám: 161 —__, Előfizetési árak: Vidékre postán küldve: Egész évre . . 160 Leu Fél évre ... 80 Leu Negyed évre . . 40 Leu Egy hóra ... 16 Leu Megjelenik hetenkint 4-szer: hétfőn, szerdán, pénteken, szombaton Egyes számára 1 Leu. Szélcsend állott be pillanatnyilag a belpolitikában és ez az időpont a legalkalmasasabb arra, hogy egy hevenyészett mérleget állítsunk föl a helyzetről: mi történt eddig és mit várhatunk ezután ? A kisebbségek szempontjából — és minket csak ez a szempont érdekel — amit eddig Bratianuék produkáltak, arról a legelfogultabb jóindulattal sem lehetne az a lelkesedés, vagy a megelégedés hangján nyilatkozni. Egy tervszerű programra következetes keresztülvitelét látjuk, melynek hatóerői a kisebbségek, elsősorban a magyarság legyengítése és Erdély gazdasági kihasználása, eredménye pedig a csatolt területek kétségbeejtő leromlása és a katasztrofális gazdasági krízis. Az egységesítés jelszava alatt zajló gyorstalpalásnak már mutatkoznak is a kártékony tünetei. Eltekintve a magyarság egyetlen kincsét, a kultúráját fenyegető rendelkezésektől, melyek a türelmetlen tanügyi és nyelvi politikában jutnak kifejezésre — az alkotmány, közigazgatási, kereskedelmi, posta, pénzügyi és az összes gazdasági reformok azt eredményezték, hogy Erdély közigazgatása, ipara, kereskedelme, igazságszolgáltatása, postája megbénult és a legteljesebb magánjogi bizonytalanság lett úrrá. A közelmúlt és a jelenlegi helyzet tapasztalatai arra mutatnak, hogy a magyarság az erdélyi pártoktól sem várhat semmi biztatót. A magyarság csak önmagában, egységes, közös fronton való szervezkedéssel érhet el eredményeket és nemcsak hiú ábránd, de szerencsétlen és végzetes ötlet lenne, bármilyen román politikai párttal is paktumot kötnie. N. rendel. Mikor fizetni akar, véletlenül földre ejti erszényét, lehajol érte, hogy fölvegye , egyszerre azonban eláll szeme szája. Ámulva látja, hogy a márványasztal hátlapján aranybetűkkel ez áll: — Itt nyugszik. Nem káprázat ez? Egy másik asztal alá hajol. Ott pedig ezt olvassa: — Élt 57 évet. A harmadikon óriási betűkkel: — Vigasztalhatatlan özvegye. A vendég elmeséli, mit látott. Forrong az olasz kisváros. Asírlapok kávéháza nemsokára híressé lesz. A törvényszék is érdeklődik a tulajdonos iránt. Ott azonban a tulajdonos önérzetesen kijelenti, s okmányokkal bizonyítja, hogy a sírlapokat nem a temetőcsősztől kapta, hanem fizetés ellenében az elhunytak hozzátartozóitól, a vigasztalhatatlan rokonoktól, kik a gyászidő leteltével mégis csak megvigasztalódtak és eladták a sirlapokat, a felírásokkal együtt. Különben a sirlapok között ott volt a vidám tulajdonos nagyapjának a sirlapja is. A törvényszék csak arra kötelezte a tulajdonost, hogy a felírásokat csiszoltassa le. Azóta tovább kávéznak és isznak a taliánok a sirlapokon. * Kedélyes kávéház. Kis eldugott talián fészek. Noventa Vicentiának egyetlen kávéházába idegen toppan be s leül egy márványasztalhoz, feketét Figyelő. * Óh nem csak Bukarestben —■ alkalomadtán Párisban is csinos kis parlamenti párbeszédeket jegyezhet fel a gyorsíró. A China bank vitájában — mindegy a végén ebből a távlatból, hogy mi fölött: a stílusgyakorlat érdekessége a fő ezen esetben és a benne nyilvánuló testvérhasonlatosság. Briand és Daudet Léon „ vannak a színen“. Utóbbi gunyoros közbeszólására — Briand: önnek bizonnyal keveset alkalmatlankodik a lelkiismerete. — Daudet: Ön pedig azért ellenzi az interpellációt, mert saját szégyenteljes kudarcától tart. — Briand: És még ilyen zsaroló fickónak van merssze, hogy olyan férfiúnak támadjon arcátlanságával, amilyen én vagyok! — Daudet: Olyan férfiúnak, mint ön? Emlékezzék csak kissé előéletére, melynek az erkölcsrendészethez is volt némi köze. — Briand: A megvetés tengere terjeszkedik köztünk. — Daudet: Igaz. Az én megvetésemé az ön piszkos dolgai fölött. — Itt kis eltérés van Bukaresttől. Briand ugyanis csak vállát vonta és nem indult meg pofozkodás. Az elnök rendre utasítja Daudet-t. Vége. De így is csinos, nem? A bukaresti „törvényhozás“ még pihenésében is reásúlyosodik a mozgási szabadságra. Az óhitű pünkösdre szerteoszló parlament számára hivatalból foglalták le a világ legideálisabb vonaljainak összes, emberileg még ugyanogy lehetséges kocsiosztályait. Aki azonkívül volt, ha tetszett neki, szintén a CFR utasának vallhatta magát drágán megfizetett jegye jogán, mondjuk , a szeneskocsi kényelmében, így részesül a törvényhozás még külön kedvezményében az ünneptájon utazó állampolgár, Európa legdemokratikusabb államában... ♦ Más! A L’Opinion leközli gróf de Saint-Aulaire nagykövet megállapítását Angliának „francia” hangulatáról. — „Sohasem volt Angolország közvéleménye annyira ellenséges Franciaország iránt, mint most, pedig sohasem keresett angol kormány élénkebben megértési lehetőséget a francia kabinettel, mint a jelenlegi.* * Angliának nemcsak „francia barátsága“ okoz azonban fejfájást — orosz viszonylata is válságok szélén egyensúlyoz. Krassin nyilatkozata szárnyal Londonban. — „Háború a nyár folyamán nem lenne épen lehetetlenség.* Nyilván — minden „fehér készülődés“ címére szól a hozzáadás: „ Az angolorosz megértés csődje sem veszélyeztetheti a Szovjet uralmát.“ A magyar színigazgatók nesztora. Krecsányi Ignác 80 éves — ötven éves jubileumát ünnepük a magyar fővárosban. Budapesti munkatársunk eredeti tudósítása. Marosvásárhely leghajdanibb színházi emlékeinek koronája?fűződik ezen névhez: Krecsányi. Ha ideális színigazgató után kutat emlékezésünk, Krecsányi nevén állapodik meg. A budai nyári színházban ötvenéves igazgatói jubileumára készülnek. Az érdemes színigazgató, aki most lesz nyolcvanéves, évek óta csendes visszavonultságban él, mióta lemondott a budai színház vezetéséről. Senki sem tudott sorsáról. Mikor Sebestyén Géza meglátogatta galambősz elődjét, hogy az évforduló részleteit megbeszélje vele, akkor tűnt ki, milyen szomorú viszonyok közé jutott a híres színigazgató. Egy dicsőséges pálya szomorú alkonya, Parányi nyugdíjából éldegélt, de a változott viszonyok között hamarosan állást kellett vállalnia a törődött öregúrnak, aki most havi 15 ezer koronáért naponta négyszer teszi meg gyalog az utat budai lakásától a Haditermény központjáig. Itt irnokoskodik Krecsányi Ignác, a legrégibb magyar színigazgató, aki büszkeségében, emberi méltóságában panasz nélkül tűri a keserű napokat. „Ha még egyszer kezdhetném...“ Tudósítónk felkereste a drága öregurat. Betegeskedő feleségét ápolja. Alig szakíthat időt, hogy elmondja — a megöregedett színészörök tragédiájára célzó néhány szomorú szavát. — Ki ne írja kérem, de nagyon szomorú a mi sorsunk. Negyvenegy év alatt negyvenegy városban jártunk, de hová lett a mi missziónk? Hol vannak a mi városaink: Pozsony, Kassa, Fiume, Temesvár, Marosvásárhely és a többiek ? A mi városaink, a mi színházaink, hová lettek ? Most is csak színházról álmodunk mindig és most itt a végén, keserű öregségünkben is csak azt mondom, ha még egyszer kezdhetném: újra csak színház táján szeretnék élni. Legrosszabbul az esik, hogy munkás életünk után odajutottunk, hogy nem kerülhetünk a saját kriptánkba, melyet magunk építettünk jobb időkben. Ha mindenünket eladják, sem kerül ki belőle első osztályú temetés. Pedig kriptába csak úgy temetnek. Krecsányi Ignác nem ejt egy könynyet. Törhetetlen férfiassággal viseli sorsát. Kipogynstéli offenzívája rendi segítséggel. Az utóbbi időben számtalan panasz érkezett hozzánk, hogy a város polgárságát különböző címeken pumpolják, így a tegnapi nap folyamán több képügynök járta be rendőri aszisztenciával a házakat és állítólagos rokkantak javára, képeket akartak borsos áron az emberek nyakába sózni. Aki pedig nem volt hajlandó a képügynökök erőszakosságainak bedülni, azzal szemben — nyomatékosan utalva a kéznél lévő rendőrre, oly agresszív és valósággal szemérmetlen módon léptek fel, hogy általános megbotránkozást keltettek. Helyes lenne, amennyiben a dolog valóban jótékony célt szolgál, ha az ilyen akciót arra hivatottak vennék a kezükbe és minden terrorisztikus magatartás nélkül járnának el. Akkor biztosabb sikere lenne az akciónak és amellett a polgárok is meg lennének óva az ügynökök fölényes szemtelenkedéseitől. Felhívjuk erre a körülményre az illetékes hatóságok figyelmét. — Ez Glattfelder! Makóról jelentik: Glattfelder Gyula megyéspüspök kétmillió koronát adományozott a csanádmegyei rokkantotthon felépítésére. A főpásztor ezzel az adományával lehetővé tette, hogy azok a hősök, akik Nagymagyarországért véreztek és nyomorékká lettek, otthont kapjanak. — Jenő főherceg lemondott a német lovagrend főmesterségéről. Bécsből jelenti tudósítónk: Jenő főherceg pünkösd vasárnapján lemondott a Hoch und Deutschmeister lovagrend főmesteri méltóságáról, a statútum értelmében azonban továbbra is tagja marad a rendnek. Utódjának a pápa Klein Norbert brünni püspököt, a rend nagykapituláriusát jelölte ki. Jenő főherceg a rendhez intézett hosszabb levelében okolja meg lemondását, hogy meg nem változtatható tények kényszerítették arra, hogy őseinek földjét elhagyja és szeretett rendjétől távol tartózkodjék. Reméli, hogy a jelent felváltó jövő méltó lesz a dicső múlthoz. Hogy a hosszú küzdelmek vívmányait személye ne veszélyeztesse, a Szentszéknek bejelentette lemondását. — Két pusztát csatoltak vissza Magyarországhoz. Pécsről jelentik: Barcs közelében két pusztát, Zokogát és Adravicát a határmegállapító bizottság Magyarországnak ítélte. Az ünnepélyes átvétel május 24 én történt meg, midőn a vármegyei hatóságokon kívül a kormány képviselői is megjelentek. — Szerencsétlenség az iparvasútnál. A Gyergyószentmiklós közelében elterülő Gyilkos tó mellett az ezen A legjobb villanykörtét | Mindenütt kapható ! 1