Székely Nemzet, 1883 (1. évfolyam, 1-198. szám)
1883-04-22 / 61. szám
Április 22.SZÉKELY NEMZET szavára, hogy ő nem informálta Füzesséryt, se kijelenté ennek, hogy nincs az a kincs, amiért (Komjáthy) azon interpellácziót megtette volna A szombati ülésben a közadók kezelésére szóló javaslat került tárgyalás alá. A függetlenségi kör értekezlete a Füzesséry-Polonyi-Verhovay ügyben. Lapunk tegnapi számában csak röviden emlékezhettünk meg a függetlenségi párt azon értekezletéről, mely Verhovayval és feltűnően kihívó modorú lapjával, a Függetlenséggel behatóbban foglalkozott. A kör tiltakozását fejezte ki azon irány ellen, melyet Verhovay lapjával képviseltet s, nemcsak nem azonosította magát vele, hanem kijelentette, hogy Verhovay a körnek nem tagja , s hogy lapját a körből kizárja. Megismertetjük e gyűlés lefolyását részletesebben két okból. Először, mert szívesen veszünk minden olyan mozgalmat, mely a sajtó túlkapásainak akar gátat vetni és másodszor azért, mi- vel sok oly dolgokat mondanak el maguk a füg- getlenségiek a kulisszák mögül, a mik tanulsá-l j gosak ránk nézve, a kik a szélsőbaloldal nyilai- nak minden órán ki vagyunk téve — hazafiság szempontjából. A gyűlés lefolyása ime: Elnök Mocsáry Lajos az értekezletet megnyitván, mindenek előtt fölkéri a kör jegyzőjét, hogy a mai nap folytán érkezett levelet olvassa fel. Incze József jegyző olvassa: „Mocsáry Lajos orsz. képviselő úrnak, a függetlenségi kör elnökének. Van szerencsém jelenteni, hogy mai nap a függetlenségi körből kilépek. Fogadja mély tiszteletem kifejezését. Budapesten, 1883. ápr. 18-án, déli 12 órakor. Füzesséry Géza:“ Herman Otto: Nem boszuvágy, nem rosszindulat az, a mi felszólalásra késztet; vezet lelkem mély aggodalma, mely abban gyökerezik, hogy pártunk, mely annyi keserves küzdelem után végre valahára erősbödésnek indult, nőttön növekedő tekintélyben részesül, nyomorult botrányok által visszahanyatlik, s azok, kik megmaradnak, Sysiphus kínos munkájára lesznek kárhoztatva — a legszentebb, legnemesebb czél: a haza függetlensége nagy kárára. És hát hol van annak a botránynak a fészke ? mik czéljai ? honnan meríti létjogát? Füzesséry Géza a ház előtt vezekelve, kimondta, hogy ő „több képviselő informálása után indult“, amidőn azt a parlamentet és pártot sértő, meggyalázó ballépést elkövette. Kik azok a „képviselők“, azok a gonosz besúgók, kik a helyett, hogy férfiasan kilépnének s a parlament és párt érdekében nyíltan cselekednének, a rágalom, besúgás ezudar mesterségéhez folyamodnak ? Füzesséry megjelenik Polonyi képviselő házánál s felkért tanuk előtt bocsánatot kérve, kijelenti, hogy ama képviselők között, kik informálták, az első Verhovay Gyula !! Ugyanaz a Verhovay Gyula, aki a ház keddi ülésében felszólalva, azt állítá, hogy neki az interpelláczióról tudomása nem volt, hogy ő Füzesséryvel erről sohasem beszélt. És tovább mondja Füzesséry, hogy ugyanazokat, az immár hitvány rágalmakká törpült őt ! dolgokat elmondotta neki Hentaller Lajos és rt Komjáthy Béla, az utóbbinak pedig tudomása az volt az interpelláczióról is! 51 Az utóbbi kettővel nem foglalkozom. Itt e körben már szembeszállottam egyszer Komjáthy képviselő úrral, elmondtam, hogy megjön az idő, amidőn én vele még máskép is szembe kerülök — ez az idő még nem érkezett meg. Várok, Ie Verhovay Gyula képviselővel foglalkoznom kell, mert minden becsületes törekvés, ki-váltképen pedig pártunk hazafias, nehéz küzdelmeivel végzetes és esküdt ellenségét látom benne, ki a függetlenség szent elvét hangoztatva, mindent leránt, mindent gyanúsít, ami azoktól a kötelességtudó férfiaktól ered, akik a párt elveiért nyílt csatát vívnak azon a helyen, ahová becsületes harczosokat a választók bíró- dalma küldötte: a nemzet tanácsában. 1 . O, ki sem e párt tanácskozásaiban, sem a parlamenti viták nehéz feladataiban részt nem vesz, s egy előkelő magyar város mandátumát 1. kezében tartva, mindent lerántó, gyanúsító lapnjával mint a szú, úgy őröl a párt törzsén. 11. [ Ha valaki, úgy én vagyok feljogosítva arra, hogy ezeket elmondjam, mert a midőn évekkel ezelőtt Hoitsy Pál barátommal együtt munka- ii társa lettem, a midőn a Függetlenség megala isittatott, én a függetlenségi eszme igaz bajnokát ir kerestem benne, s a midőn Majthényi golyója leteritette, oda állottam a helyére s nem törődve rá semmivel, folytattam a harczot, áldoztam s viseltem a következményeket. És mi volt a bérem ? Betolakodott a reportere házi szentélyembe, pellengérre rakta s a midőn ez ellen tiltakoztam, gúnyolódva vetette oda, hogy nyilatkozataimmal a feltűnést hajhászom. De ez csak én vagyok — ez semmi. Más a párt, más annak missziója. Én konstatálom, hogy mindazon botrány, a mely nyíltan vagy besugás utján Verhovay Gyulától ered s minden tisztességes és komoly emberben csak undort és felháborodást kelthet, országszerte a függetlenségi párt intéző körének rovására iratik és maagyaráztatik, holott Verhovay Gyula e körnek nem tagja, az ő lapja e körnek nem közlönye, szóval, a pártkör, mint olyan, Verhovay Gyulával és lapjával semminemű szolidaritásban nem áll! Itt rejlik a veszedelem, ez ellen határozottan kell tennünk ! Én részemről itt, a pártkör színe előtt leghatározottabban kinyilatkoztatom, hogy avval a Verhovay Gyulával, aki a parlament nyílt ülésében tudva mondta azt nem igaznak, amit Füzesséry vallomása úgy a ház előtt, mint felkért tanuk jelenlétében Polonyi Géza előtt valónak és igaznak bizonyított, t. i. a rágalom besúgását, avval az emberrel én egy párton helyet nem foglalok. Indítványozom, hogy miután Verhovay Gyula működése a függetlenségi párt törekvéseivel ellenkezik, országszerte a párt tekintélyének rovására magyaráztatik ; továbbá, miután lapja, melybe rovott előéletű, a társadalomból kitaszított emberek írnak, nem képviseli s nem képiselheti a függetlenségi párt feladatait és törekvéseit: bocsásson ki a függetlenségi párthoz egy indokolt nyilatkozatot, mely konstatálja azt, hogy Verhovay Gyula nem tagja a függetlenségi párt körének. Függetlenség czímű lapja nem közlönye a pártnak, s a pártkör mint olyan leghatározottabban visszautasítja azt, hogy Verhovay Gyulának és lapjának bárminemű dolga a függetlenségi párt központi körével összeköttetésbe hozassák. Ezután hosszabb vita fejlődött, melynek során A SZÉKELY NEMZET TÁROZÁSA. Téli hajnal. Vad, csikorgó téli hajnal Szele rázza ablakom. Puha ágyon elmerülve, Elmélázva hallgatom. Lelkem a lezajlott múltak Harczai közt andalog . . . Kik idáig elvezettek — Óh ! bizony csak angyalok ! Mikor őrült szenvedélyem Lázas kínja kergetett, Eszeveszett dobzódásban Csikarni enyhületet; Mikor izzó gondolatok Gyehennáján érezéra, Hogy bor, mámor, semmi, semmi Nem fog a szív mély sebén; Vagy, mikor majd zsibbadásba’ Tört, gyötört a nyugalom, S egyedüliségem átkát Kellett nyögve hordanom; Mikor — óh! — e másik véglet Pokla tépett, . Álmodhattam-e, _ Jobb napom még szakgatott, hogy egykor fölragyog ? Hogy az elhalt láva hamván Enyhe pásztortűz gyulád, S mosolyogva szitogatja Csengő-bongó ifjú had ; Hogy könyázott fürteimel Gödrös apró kis kacsók Játszadoznak, és lelkemből Áldva hull a köny, a csók. Hogy az idő szárnyairól Rám virágok omlanak, S virágágyon, édes álom így aranyoz múltakat ? ! — Májusi nap hajnalában Nem ragyogóbb ablakom — Az enyimek pihegésit Könnyes szemmel hallgatom ! E. Kovács Gyula: A hikszószok és a zsidók Egyptomban. (Folytatás) Ábrahámnak kiköltözése Haranból Kánaánba 75 éves korában történt (Mózes I. 12. 4.). Innen nejével Sárával együtt az ínség miatt (2300 — 750) 2225 körül Egyptomba húzódott. Visszatérése után Lottól elválik, ki Sodoma vidékére telepedik le, hol azon veszélybe jut, hogy családjával, cselédjeivel és vagyonával együtt Khu d ur-Lagomer-nek, Szusziána (vagy Elam) királyának foglyává, silletőleg zsákmányává lesz, mely bajból csakis Ábrahám önfeláldozó elszántsága s 318 számra rugó szolgáinak vitézsége menté meg. (Mózes I. 14. fejezet). Ezen bibliai adat is összevág a történelemmel, mert ebből tudjuk, hogy Khudur-Nakhunt a legközelebbi utóda Khudur-La omer, történetileg L a g o m er, győzelmes hadjárata által hatalmát ez időtájt egész a Jordán folyóig terjesztette ki. Íme tehát Kr. e. 2225 körül fordult meg Ábrahám Egyptomban s igy meg van vonva a határ azon időpontra nézve, mely előtt a hikszószok betörése ezen országba végbe nem mehetett s amely idő, mint ezt mindjárt látni fogjuk, összhangzik Egyptom történetével is. Eddig a régiségbúvárok, mint pl. Lepsius, azt hitték, hogy a XII. uralkodóház kihalta után nemsokára történt a hikszószok betörése Egyptomba. Azonban a karnaki Aramon templom falán felfedezett festmény és a Mariette által felfedezett újabb abydosi tábla Séti királytól, bizonyítják, hogy létezett egy XIII. dynastia is, melynek királyai felváltva a Szevekhotep és Noverhotep neveket viselik; sőt Alsó-Egyptom Xois városában egy XIV. számú dynastia is fellépett, de mivel ennek uralkodási ideje hozzávetőleg sem állapítható meg, e körülményből azt következtetik, hogy e két dynastia (t. i. a XIII. és XIV.) egykorú. Több történeti műben tévesen M oer is nevű király van megnevezve a XII. dynastia utolsó uralkodójául, mint aki a Moeris tavát ásatta, valamint a híres labirinthoz építtette; ugyanennek halála után jöttek volna a hikszószok is 2100 körül Kr. e. Egyptomba; pedig M oer is nevű király nem is létezett, hanem III. Amenemha volt azon fáraó, aki több, mint 2500 évvel Kr. e. a Moeris tavát ásatta és a labyrint nevű nagyszerű palotát építette. A Moeris szót a görögök képezték meri, tó és hunt áradat egyptomi nevekből, valamint a „labyrinth“ nevet is a „Loperohunt“ (vagy tó partján épült templom) szavakból. III. Amenemha halála nem történt tehát 2100 körül időszámításunk előtt, hanem jóval előbb a 2500. év táján és a hikszósz uralom sem vehette kezdetét mindjárt a XII. dynastia után, mert a XIII. dynastia első királyai azon egész terület felett uralkodtak, melyet legközelebbi elődeik bírtak, hanem kezdetét vehette nemsokára azután, hogy Ábrahám Egyptomot meglátogatta, vagyis 2200 körül, a hanyatlás azon idejében, midőn az ország két uralkodóház közt megoszolva, régi hatalmát s ellenállási erejét elveszítvén, nem volt képes szembeszállni a réá zúduló féktelen elemmel. Idáig jutva, szólhatunk már arról, hogy vájjon honnan jött a hikszósz nevű nép ? Mint fennebb fejtegettük, Egyptom szomszéd országaiból nem jöhetett, mert az ottani sémi pásztortörzsek akkoron még a lónak birtokában nem voltak, következőleg lovassággal fel nem léphettek, ennélfogva igen valószínűleg a távolabb keletről jött fergeteg, Media vagy Turkesztán (Turán) síkjairól, hol e korban a turáni fajhoz tartozó lovas hadi nép tanyázott. Ugyanebben a században érezte ezen fergeteg rohamát ős Khaldea is, hol — mint fennebb említők — a belföldi vegyes fajú (khami-khusita) nép a turáni eredetű szuszai királyok hatalma alá került, kiknek egyike, Khudur-Lagomer. Ábrahám korában a Jordánvölgyig terjesztő hódításait s ekként a hikszósz nép a turáni seytha népcsaládnak egyik előretolt hullámát képezhette, midőn Egyptomra rontott. Nagy forrongásban lehettek e században Elő-Ázsia népei, mert a hikszósz királyok, hogy új hódítmányukat az utánuk nyomulható újabbi néptömegek ellen megvédjék, megerősítették kelet felől a határokat, név szerint Avars városát egy óriási erődített táborrá alakították át, melyben 240 ezer fegyveres őrizte az ország határait. Meddig tartott a hikszósz uralom? Nehéz ezt meghatározni, mivel a régi írók, ámbár mind Maneho nyomán indulnak, különböző számokat hoznak fel. A történetírók (köztük Bunsen is) általában 500 évet számítanak a hikszósz-uralomra, de a zsidó író, Flavius, azt mondja, hogy az első és második hikszósz dynastia, tehát a XV. és XVI., 511 éven át birta a hatalmat s ekkor kezdődött a harcz a hikszósz királyok és a thébaei fejedelmek közt, mely 150 évig tartott, mi mindössze CGI évi időközt foglalna magában. Azonban nemcsak ezt, hanem még az 500 évet is bajos kihozni, mert mint most már az emlékekből tudjuk, nem Thutmes (Thutmosis) hanem Ahmesz (Amosis) király, kinek uralkodása 1750-ben kezdődött, űzte ki őket a határon túl s igy 2200-tól ezen évig csak 450 év telt el. (Folyt, küvetk.) Eötvös Károly kijelenti, hogy még tovább kíván menni, mint Herman s kimondatni akarja hogy a Függetlenség modorával a pártnak árt. Nem kevesebb, mint tizenhat tagja van a függetlenségi pártnak olyan, akik ellen a Függetlenség érzékeny támadásokat intézett, sőt mondhatni, rendszeres üldöző hadjáratot viselt. Valamennyi kormány- és más párti lap, melyeknek ellenséges magatartását ha nem indokolná is, de legalább megmagyarázná pártállása, együtt éve nem állította a függetlenségi pártot pellengérre úgy, mint az úgynevezett függetlenségi lap. Mert ha ez a lap más párti lap: ugyan ki ad saját pártja ellen intézett támadásaira anynyit, mint akkor, ha mindennap azt hirdeti, hogy csak az ő kezében tiszta a függetlenségi oszló. Ha egy ily lap támad a függetlenségi párt ellen, konok következetességgel, rosszakarattal, saját párthíveinek becsületében gázolva, politikai és egyéni tisztességét gyanúsítva: mi lehet ennek a végső következése ? A kormánypártnak, még ha csonka is, materiális masszív hatalom van a kezében, melylyel sok mindenféle támadás ellen reagálhat. De egy ilyen pártot, mint a függetlenségi, csupán morális hatalma tisztessége, jó hírneve s elveinek szentsége és igaz ügye, egykor megjövendő diadalainak hite mellett csupán egyéni becsülete tarthat össze, növelhet meg és vezethet győzelemre. Aki azt támadja, azt rontja meg, azt ássa alá nap nap után, éven át: mi joggal meri állítani, hogy a függetlenségi pártnak harcosa, s hogy a függetlenségi elvek diadalát őszintén akarja, ugyanakkor, mikor a pártnak megrontására többet követ el, mint ellenfelei. Rettenetes hiba volt perfid magatartással szemben a függetlenségi párt részéről az eddigi hallgatás, íme, benne vagyunk a bajban. S aligha nem következik be az az idő, hogy a jobb sorsra érdemes párt elvégre odajut, hogy a legközelebbi választásoknál választóink ugyan lesznek, mert azok mindig lesznek, de jelöltjeink nem lesznek. — Mert a tisztességes, egyéni becsületükre sokat adó elemek el fognak vonulni az olyan párttól, melyben épen a tisztesség, a becsület állandóan fenyegetve van. Mig oly elemek vannak e pártban, a becsület sem biztos, s azok kiknek, ez a legfőbb kincse, tartózkodni fognak e párttól. Ujjal mutatnak reánk s azt fogják kérdeni: ezek akarnak bátran küzdeni, akarnak diadalt, ezek hiszik elveik zászlaját győzelemre vezethetni, kiknek saját pártjukbeliek hátulról támadó orgyilkaitól is félni kell? Elérkezett az idő, mikor ezekkel az elemekkel nem számolni, de leszámolni szükség. Legyünk félannyian, mint vagyunk, legyünk még kevesebben, de fokozza fel erőnket az egymás iránti bizalom, a kölcsönös becsülés, melynek hiányában párt nem vagyunk s nem győzelem, de bukás vár reánk és pedig nem is becsülettel, de gyalázattal teljes bukás. Még az is, a kinek kedve elment a politika küzdterétől, melynek homokján ennyi szennyet talál, akit egészségi vagy más tekintetek arra sarkalnak, hogy mandátumot ne vállaljon jövőre, de a függetlenségi pártnak azért híve akar maradni szívén viseli boldogulását, szükségkép azt kivánja, hogy a párt szabaduljon meg ez elemeitől, melyek csak nyűgözik, kompromittálják és infirziálják. Ha a párt e lépéstől vonakodnék, sokan lennének kénytelenek kijelenteni, hogy ők ily elemekkel egy párton lenni magukra nézve erkölcsi lehetetlenségnek ismerik. S épen azért helyeselni kell egy oly nyilatkozat kiadását, mely a félrevezetett közönség előtt minden félreértést eloszlasson, s világossá tegye, hogy a függetlenségi pártnak Verhovayval semmi köze, mondhatja ő magát a párt hívének, harcrosának, őt a párt magáénak el nem ismeri, lapját a magáénak nem tekinti, annyira nem, hogy azt a függetlenségi kör kitiltja kebeléből. Hiszen amióta a függetlenségi párt megerősödött, sajtója is erősödött vele. Nem egy új függetlenségi lap keletkezett, napi és heti lapok, fővárosban és vidéken, melyek nehéz időkben jó szolgálatot tettek ügyünknek, de volt-e ezek között csak egy is, hogy a Függetlenség“ ne bántotta, ne támadta, ne gyanúsította, veszett hírét ne költötte volna, soknak már keletkezése előtt. A vele egy közjogi alapon álló hírlapokat mind tönkretenni törekedett s erre látszott fektetve lenni működése legfőbb súlya. Nincs a kormánynak az a hatalma, nincs Rotschildnak az a pénze, amivel a nemzeti függetlenség ügyének annyit lehetett volna ártani, mint e perfid manőverrel. És a függetlenségi párt hallgatott, hosszú türelme odáig ment, hogy már-már lábra hagyta kapni azt a hitet, hogy egyedül csak Verhovay az igaz ember, az elvhit függetlenségi, más mindenki ámító, gaz és honáruló. Hagyták elterjedni ezt a rettenetes félreértést, melyet ha eloszlatni elmulasztunk, az meg fogja ölni, tönkre fogja tenni a pártot. Azért egy olyan értelmi nyilatkozat a párt részéről elkerülhetetlen. Ami azokat a képviselőket illeti, akikre Füzesséry, mint információra, hivatkozott, szükséges lenne szintén kiküldeni egy kisebb bizottságot, amely tőlök maguktól szerezne magának információt az ügy állásáról, arról is, ki mit mondott s mennyiben tehető fel és kinél a jóhiszeműség s erről jelentést tenne a pártnak. Madarász József Herman D. indítványára megjegyzi, hogy a függetlenségi kör igenis jelentse ki, hogy Verhovay nem tagja s lapja nem orgánuma. Erkölcsi tekintetben, modorára, hangjára nézve ő is kárhoztatja a „Függetlenséget.“ De hát más függetlenségi lapok is lehetnek, melyeknek egyik-másik czikke ellenkezik a függetlenségi párt nézetével s mégse tartják szükségesnek dezavouálni. Ez alatt megérkezett Komjáthy Béla, ama három képviselő egyike, kikre Füzesséry hivatkozott s becsületszavával erősiti, hogy neki a Bolonyi ellen szőtt kompletban része nem volt minden ilynemű állítás egyszerűen nem igaz. Eötvös Károly nem osztozik Madarász nézetében. Azt mindenki tudja, hogy Verhovay nem tagja a pártkörnek, s lapja nem pártlap. Ennek konstatálására nincs szükség, hanem azt kell kimondani manifesztumban, hogy a lap ellensége a pártnak, hogy a nemzet is tudja ezt meg. Ha mást tennénk, az gyermekes játéknál nem volna egyéb. Orbán Balázs Verhovay működésében még többet is lát, azt t. i., hogy neki a párt felbontása a czélja. Vakondokmunka folyik itt a párt ellen, mely a becsületes embereket elűzi a párttól. Herman Ottó : Verhovayt a párt emelte fel, ezt hálátlansággal fizette meg a pártnak A parlamenti tagnak komolynak kell lenni, de Verhovaynak csak a demagógiára van hivatása és tehetsége. Programmja: botránynak, botrányra való halmozása, a lap „érdekében“. Pedig botrány és botrány ő tőle, ki lapjában az „erkölcsi megbotránkozás“ külső mázával kifestve, hajszát indít azok ellen a látvány, aprócseprő, csak hiú bolondoknak kis kárt okozó „revolver-lapocskák“ ellen, a midőn saját lapját revolverként rászegezi egyesek ellen, a társadalom ellen, leginkább pedig az ellen az országgyűlési párt ellen, a mely Magyarország függetlenségéért küzd és fárad. 61. szám.