Székely Nemzet, 1883 (1. évfolyam, 1-198. szám)

1883-06-10 / 88. szám

88. szám. 1. évfolyam. Sepsi-Szentgyörgy, 1883. vasárnap, junius 10. -----------------------——(Sí^I^1 ® Szerkesztőség» iroda: ^ Sepsi-Szentgyörgy. Csiki-Ircza Matheovics-féle Láz, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kiadóhivatal: Jókai - nyomd­a- részvény -­társulat SZÉKELY NEMZET­POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZ­ATI LAP. Megjelenik hetenként négyszer: vasárnap, kedden, csütörtökön és szombaton.­­ Előfizetési ----(saJrá fit­­e) helyben házhoz hordva vagy vidékre postán küldve . Egész évre . 10 írt — kr. Félévre . . 5 írt — kr. Negyedévre . 2 frt 50 kr. Hirdetmények dija: 4 hasábos petit-sorért, vagy annak helyéért 6 kr. Bélyegdijért külön 30 kr. hová az előfizetési pénzek és hirdetések­­ bérmentesen küldendők. f) »K®-------------------------­Nyilttér sora 15 kr. A hirdetmények s nyiltterek dija előre fizetendő. SÍIK®— ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS a „SZÉKELY NEMZET“ czimű­ politikai és társadalmi lapra. A „Székely Nemzet“ megjelenik heten­ként négyszer: kedden, csütörtökön, szombaton és vasárnap reggel egy nagy ivén, szükség ese­tén melléklettel. Előfizetési ára: egész évre 10 frt. félévre ... S frt. negyedévre . 2 frt. Sft kr. Az elő­fizetések­et legczélszerűbb postai utal­ványokkal küldeni. Mutatványszám kívánatra ingyen. Gyűjtőknek 5 előfizetés után tiszteletpéldány­­nyal szolgálunk. Kérjük az előfizetéseket minél előbb meg­tenni, mivel felesleges példányokat nem nyomat­­tathatunk. Helybeliek Mélik János úr kereskedésében fizethetnek elő. A JÓKAI-NYOMDA-RÉSZVÉNY-TÁRSULAT mint a „Székely Nemzet“ kiadótulajdonosa. A falusi iskolák. — Két czikk. — II. — június 9. (?) A falusi felekezeti iskolák­ról akartunk még szólni. Sok itt a hiány, kevés a rájuk fordított figyelem, soke a pre­­tenció; kevés az eredmény. Nem húzzuk meg a határvonalat a felekezeti iskolák között, kimondhatjuk általánosságban és jó lélekis­­merettel, hogy a falusi felekezeti iskolák nem felelnek meg a törvényes kellékeknek, — igen sok okok miatt. Nem vesszük rendre azokat mind, mert fejtegetésünket azoknak elő­sorolása nagyon hosszúra nyújtaná; megelégszünk, ha a fele­kezeti iskolák misem­áinak alapjául szolgáló egyházpolitikai felfogásra utalunk pár szó­ban. Ezen a téren úgyis megegyezik minden egyház egymással. Külsőleg autonómiai színe van az egy­házaik ragaszkodásának iskoláik iránt; bel­sőleg, lényegében azonban sokkal mélyebb és erősebb kapocs fűzi őket iskoláikhoz: az egyházi életfej­lőd­és intenzi­vi­t­á­s­a. Minden vallásfelekezet iskoláiban látja letéve saját létfentartásának feltételeit a jövőre. Iskoláiban helyezi el az egyház alapeszméit, oda rakja le saját fennállásának sarkköveit; a felekezeti szellem ott ver gyö­keret s hogy ez a szellem hova­tovább erős­­bödjék, az a végczélja minden egyház bel­­missiójának­. Ezt a czélt pedig legbiztosabban és legközvetlenebbül az iskolákban érik el. Legalább itt gondolják elérhetőknek. Az 1868-iki népoktatási törvény szívén találta az egyházakat s bár látszólag sértet­lenül hagyja a felekezetek autonóm jogaikat, valójában azonban megsemmisítéssel fenye­geti azokat. Ez az oka annak, hogy az egyház ér­dekei és az állam czéljai között oly küzde­lem fejlődött ki a népoktatási törvény élet­­beléptetése alkalmával. Mert az állam meg­szabta határait a tanulásra szánt anyagok­nak, kiterjeszkedett a tanítás tárgyaira és nemcsak azok mennyiségét jelölte ki, hanem a módja felett is törvény által intézkedett. Mihelyst az állam így belenyúlt az egyház érdekeit képviselő iskolák belső életébe, csak egy kis lépés kellett már ahoz, hogy az olyan felekezeti iskolák fennállását, a­melyek a törvény szellemével ellenkeznek, veszélyesek­nek mondja ki s azok beszüntetésér­ől, ille­tőleg községi iskolákká leendő átalakításukról gondoskodjék. Már­pedig a községi iskolák általános népoktatási, tehát állami czélok szolgálatában állanak s csak közvetve szol­gálják az egyházat, míg a felekezeti isko­láknál épen az ellenkező történik. A feleke­zeti iskola közvetlenül az egyházat szolgálja és csak közvetve az államé, a társadalomé. És ezt rossz néven nem is lehetett venni az egyháztól. A­mely egyház aztán teljes tudatában volt saját czéljainak, az mindent elkövetett és elkövet ma is, hogy iskoláit fentartsa a maga számára, így állván a dolgok, alig csodálkozha­tunk, hogy a községi iskolák mellett még ma is feles számmal állanak fenn a feleke­zeti iskolák s — mondjuk ki — legnagyobb részben az általános népoktatás, az állam­­kultúrai érdekek rovására. Nagyon egyoldalú lenne bírálatunk, ha itt egyik-másik felekezet iskoláit, relatíve jobbnak vagy­ rosszabbnak mondanék. Min­­denik felekezet iskolái egy és ugyanazon fogyatkozásban szenvednek, a rendezetlen­­s­é­g­b­e­n. Hiányzik a külső és belső rend. Tisztelet itt is a kivételeknek, de a legtöbb egyház anyagi hely­zete (hogy a felügyelet hiányosságát ne is emlegessük) nincs oly kedvező lábon, hogy iskoláját az előhaladott kívánalmaknak és törvény szellemének meg­felelően berendezhetné. Sem tanítókkal, sem taneszközökkel nem képes ellátni az iskolát úgy, hogy minden lépten-nyomon bele ne ütköznék fenállásával a létező törvényekbe. A­ki ismeri a falusi ilynemű iskolákat, az igazat fog nekünk adni. Csak kevés feleke­zet mehetett még annyira is, hogy tisztessé­ges iskola­épületben taníttathasson ; legna­gyobb részök nyomorult viskókból áll, egész­ségtelen, szűk és homályos tantermek, me­lyeknek összes felszerelésük a fali olvasó­tábla s talán itt-ott egy-egy globus és tér­kép. Hogy aztán a törvény által előirt 6 osztályt felállítsák s azokat tanítóval és taneszközökkel czélszerűen berendezzék, arra nincs eset. A közigazgatási bizottságok megteszik ugy­an a maguk kötelességeiket, észreveszik a hiányt s igyekeznek is azon, a­hol lehet, idejében segíteni. Ámde nem megy az olyan könnyen. Itt­ egyházi főhatóságokkal kel konzultálnia s az ide-oda átirogatások és felterjesztések annyi időbe kerülnek s oly kevés eredményűvel végződnek, hogy nem csoda, ha maga a közigazgatás is kezdi megunni a dolgot. A felekezeti iskolák miseriáin ezen az uton segíteni nem lehet. Ide gyökeres refor­m kell, és szükséges mindenek felett törvényes eszközökkel, habár drasztikus is a kúra, kényszeríteni a felekezeteket az állam czél­­jaival való harmóniára. A felekezeti iskoláknak legnagyobb része minden kritikán alul áll. Az ilyen iskolákkal nem szolgál az egyház a maga érdekeinek és hely­rehozhatatlanul árt az állam kultúrá­nak. Ideje, hogy szakítson az egyház hagyo­mányos egyházpolitikájával, és ideje, hogy segítsen az állam ezeken az állapotokon.­­ A kormány keblében jelenleg mint a Bud. Corr. értesül, tanácskozások folynak, melyek a nyárra bizonyos munkaprogramja megállapítására vonatkoz­nak a minisztérium számára. Tisza Kálmán minisz­terelnök a nyári szünidők legnagyobb részét Buda­pesten tölten­, s csak olykor rándul ki néh­ány napra falura.­­ A szeszadó reformja ügyében e legutóbb Bécsben tartott értekezleten mindkét fél érdekeit kielégítő megállapodások létesíttettek. Az erre vonat­kozó törvényjavaslat, mely csak átdolgozása lesz a tavaszszal készült törvényjavaslatnak, a nyár folya­mában ki fog dolgoztatni és alkotmányos tárgyalás végett az őszi ülésszakban fog a törvényhozásoknak bemutattatok A javaslat intézkedései azonban a jövő termelési campagne alatt még nem lépnek életbe, mivel a termelésnek időt kell engedni, hogy az új javaslattal teremtett helyzethez alkalmazkodhassék. Kossuth Iratai: A Pesti Napló mutatványokat kezd közölni Kossuth Iratainak 4-ik kötetéből, mely „Vissza­emlékezések“ czimet fog viselni. Bemutatjuk be­lőle mi is a következő részletet: 1. Gyer­mekkoromból s ifjúságomból. Rette­netes Behem­eth a hireszteltség (notorietas.) „avagy megfoghatja-e őket valaki szemtől szemben, avagy horoggal megfogván általfúrhatja-e az ő orrát?“ kérdé az Úr a forgószélből Jóbtól (ha igaz.) — Dehogy foghatja, dehogy fúrhatja. Mit nem mivel az emberrel az a fenevad! De ha már marczangol ízről izre, legalább érné be azzal, a mit talál. Kapná fel ormányára az embert, úgy a mint volt és van, s aztán ám „kommen­tálná“ Isten hitével olyaténképen, mint az a bizonyos vándor német kandiszekrény-mutogató, a­ki egy török csapatábrázolatot helyezett a nagyitóüveg mögé, aztán eképen magyarázgata: „Íme ezek itt a török zultán Dardanellák az ott jobbra a vörös nadrágban az a fő Darda­­nella.“ Mindez hagyján volna, csak ne csapna fel az a Behemóth meseírónak, s ne árulná me­séit valóságul. Néhány év előtt a Frankfurter Zeitungra, mint kútfőre hivatkozva, körutat csinált az eu­rópai és amerikai lapokban egy látogatás leírása, melyet annak a Frankfurternek egy állítólagos utazó „reporter“-je állítólag nálam tett vala; laktam pedig vala szerinte Turin városa egy piszkos utczája egyik piszkos házának ötödik vagy hányadik emeletében egy szűk padlásszo­bában, melynek összes bútorzata egy ágy, két szalmaszék, egy asztal, rajta egy cseréptányéron egy darabka hideg sült s egy szelet fekete ke­nyér és összes könyvtárul egy deszka polczocs­­kán pár német grammatika s egy német-olasz szótár; és én elpanasztom vala látogatómnak - mondá­m hogy egyedül maradtam fel csalá­domból ; fiaim is elhaltak, s én német nyelv­­leczkéket adok egy frank díjért óránkint, s ek­ként tengetem bús életemet; kértem is, ne tar­tóztasson, mert várják német nyelvmesterüket 40 krajczáros tanítványaim. És e siralmas tudósítás nyomán megindult, kivált az amerikai lapokban, a siralmasnál si­ralmasabb vezérczikkek özöne, ily czím alatt „egy elfelejtett híresség“ (A forgotten celebrity) és Amerika leghíresebb egyházi szónokai prédi­­kácziókat tartottak felettem az emberi dolgok múlandóságáról s az alázatosság erényéről, és kaptam százankint a rokonszenvező leveleket versben és prózában; kaptam olyat is, melyben egy urhölgy tudósított, hogy előidézte Washing­ton szellemét s megkérdezte tőle, hogy mi szán­dékkal vannak irántam odafent? és azt kapta válaszul, hogy az angyalok szorgalmasan el van­nak foglalva (are busily engader) palotám épí­tésével a hetedik évben, s a­mint elkészül, hát elhivatom (I shall be called.) Washington mondta, hát ez bizonyos. Fiaim — Istennek hála — életben vannak, én büszke vagyok reá, hogy munkámmal keres­tem egész életemben s keresem most is kenye­remet; nagyon érzem, hogy nagyon kevés az, a­mit a tudhatók végtelenségéből tudok, de any­­nyicskát mégis csak tudok, hogy valami jobbat is képes legyek tenni, mint 40 krajczárért né­met nyelvleczkét adni. — A Frankfurter Zeitung felszólíttatott, hogy ne meséljen ilyen bolondsá­gokat; válaszolt, hogy ő soha , sem tette. — Végre kisült, hogy van valahol Észak-Amerika egyik ismeretlen zugában egy „Frankfurt“ nevű falucska (mint van Róma, Trója, Paris, London s egyebek közt vagy nyolcz Kossuth is,) s annak a német lakta Frankfurt falunak is (mint min­den falunak Amerikában) megvan a maga „Zei­tung“-ja, csak ép úgy, mint ennek itt a Majna mellett, az röpítette el azt a szenzácziós kacsát.­­ Reklám volt, a kacsapásztor zsebre rakta pár ezer eladatott példányának árát, s markába ne­vetett. A­kik felültek neki, restellették, de „what is writ, is writ“ (a­mi meg van írva — meg van írva) mint Cil­ide Harold zarándokságának végén Byron mondja, s én fogadni mernék, hogy a halálom alkalmából megírandó biográfiák egy némelyikében amott Amerikában az a frankfurti kacsa újra sápogni fog. De én velem az a Behemoth azt is meg­­cselekedte, hogy nem várt annak megírásával, a­mit biográfiámnak nevezett el eddig, a­míg meghalok. Mikor még nevem kissé divatban volt a külföldön, egész özöne áradt a világra az úgynevezett Kossuth-biográfiáknak minden lehető és lehetetlen nyelven, többen, mint a­mennyivel a Szentlélek az Apostolokat megaján­dékozta Pünkösd napján. Egyet sem olvastam, de láttam sokat s futólag rájok pillantva, oly badarságokon akadt meg szemem, hogy isten a megmondhatója. Nem bánom, saját személye­met illetőleg nem érdekel a külföldi meseműve­­lés, hanem azt nem szeretném, ha saját ha­zámba oly hibás értesülés terjedne el gyermek­korom és neveltetésem módja felől, a mely összeütközik a hálás kegyelet érzelmeivel, mely­­lyel jó szüleim emlékének tartozom. A román lapok. — jun. 9. A nagyszebeni „Telegraful roman“ 59-ik számában „A jognak és műveltségnek elszuny­­nyadása Magyarországban“ czim alatt vezér­­czikket hoz a karansebesi román gymnázium kérdéséről. Rosszakarattal vádolja a kormányt, mert ezen gymnáziumi ügyre nézve még nem is felelt, habár ezen ügy már két év előtt lett a minisztériumhoz felterjesztve. Kiemeli továbbá azt, hogy az alvidéken (Bánátban) 1 millió ro­mán lakik s ezeknek egyetlen egy középiskolá­juk sincsen. Azután igy fejezi be izgató czikkét: A kormány hét év előtt egy hat osztályú leányiskolát felállított. Ezen iskolában, mely egy majdnem tiszta román lakosságú vidék köz­pontjában felállíttatott, a törvény előiratainak ellenében a román nyelv elő sem adatik, úgy hogy leánygyermekeink a vallástant nem tanul­hatják, miután nem tudnak románul olvasni. Mit mondanak ehez a mi román országgyűlési képviselőink, Gáli, Szerb, Antonescu stb. ? Váj­jon nem volna-e czélszerű, hogy mi is feltalál­junk „egy szabadságmezőt“ (az 1848-ik évi balázsfalvi népgyűlésnek helyét érti az alatt), a­hol fenhangon kiálthatnánk: „Császár, szolgáltass igazságot!“ „Mily szívvel siethetnek még a mi derék határőrvidékeink a trón és haza védelmére, midőn látják, hogy épen akkor, a­midőn Bosz­niában és Herczegovinában kifejtett vitézségük által bámulatba ejtették az egész világot, nem teljesíttetik a legforróbb és legméltányosabb kérelmük sem, azon kérelmük, hogy engedjék meg, hogy saját pénzükön maguknak egy isko­lát felállíthassanak. Vájjon zavargók vagyunk-e ? Vájjon nem vagyunk-e eléggé lejálisok?“ A brassói „Gazeta­­Transilvaniei“ 59-ik számában elegikus hangon írt vezérczikk­­ben tudatja olvasóival, hogy a középtanodákról szóló törvényjavaslat már szentesítést nyert, így tehát az ellen többé gyűlésekben protestálni nem lehet, de annak módosítása vagy megsem­misítése czéljából lehet még ezen törvény ellen is törvényes úton harczolni. A kormány meg­nyugtatása daczára a szerkesztő veszélyeztetve látja a román nemzetiséget, mert újabb „üldö­zésektől“ tart. Azután felemlít egy „üldözési“ esetet is. Azt írja, hogy a kőhalmi szolgabíró Csiky József úr bezáratott egy falusi bírót és esküdtet azért, mert ezek egy magyar nyelven felvett jegyzőkönyvet nem akartak aláírni. Ezen kívül az említett szolgabíró „ezen hallatlan barbár ázsiai“ tettét megkoronázta azzal, hogy azon két egyénnek hajfürtjeit levágatta. A szer­kesztő kiváncsi tudni, hogy erre mit mond majd annak idejében a belügyminiszter úr, mert hi­szi, hogy tudomást fog szerezni ezen „barbár tettről.“ Most már a falusi bírák hajfürtjei is tárgyát képezik a híres passivista politikának, most már ezekkel akar izgatni a jámbor szer­kesztő úr. KÜLFÖLD. — jún. 9. A pápa és Németország közt hónapok óta folyt tárgyalások arra a meggyőződésre juttat­ták a berlini irányadó köröket, hogy egyezség a Vatikánnal ez idő szerint nem várható, azt azonban halaszthatatlannak tartják, hogy a szentségek szabad kiszolgáltatása a kath. papok­nak megengedtessék. Jacobini bíbornok korábbi jegyzéke után Berlinben bizonyosra vették, hogy Bismarck­ig a májusi törvények említett megvál­toztatásával elől fog járni; a szándékolt revízió végleges lett volna. Maga a körülmény, hogy most az ily jegyzék megjelenik, oly jelentőség­gel bír, hogy a porosz kormány ismét várakozó álláspontot foglal el; mellőzi mindazon hatá­rozatokat, melyek tényleg érintik a vallást és a tisztán politikai vitát a nép alsó osztályai közé viszik ; ezzel állása a kúriával szemben újra ked­vezőbbé válik. A svájczi alkotmány revíziója fölött ma fog Bern kanton népe határozni. A kérdés az, kí­vánja-e az alkotmány revízióját, vagy nem, és ha igen, váljon az új alkotmány a jelenlegi nagy tanács, vagy egy külön e czélra választandó ta­nács által dolgoztassék-e ki ? A berni alkotmány még az 1848-dik évi szövetségi alkotmányt is megelőzi, a­mennyiben 1846. júl. 31-én jött létre, de az említett szövetségi alkotmány és az 1874-diki alkotmány által sok tekintetben változást szenvedett; 1869-ben pedig az úgy­nevezett referendumtörvény által kiegészíttetett. Már néhány évvel ezelőtt, legutóbb 1878-ban, történt kísérlet egy egységes alkotmány élet­­beléptetésére, mely az 1846. óta változott vi­szonyoknak minden tekintetben megfeleljen. E kísérlet azonban, melyet a szabadelvűek egy része, az úgynevezett Grütli Verein kezdeményezett, hajótörést szenvedett; a konzervatívok ellene szavaztak, mert egyáltalában nem akartak sem-

Next