Székely Nemzet, 1883 (1. évfolyam, 1-198. szám)
1883-06-10 / 88. szám
88. szám. 1. évfolyam. Sepsi-Szentgyörgy, 1883. vasárnap, junius 10. -----------------------——(Sí^I^1 ® Szerkesztőség» iroda: ^ Sepsi-Szentgyörgy. Csiki-Ircza Matheovics-féle Láz, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kiadóhivatal: Jókai - nyomda- részvény -társulat SZÉKELY NEMZETPOLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZATI LAP. Megjelenik hetenként négyszer: vasárnap, kedden, csütörtökön és szombaton. Előfizetési ----(saJrá fite) helyben házhoz hordva vagy vidékre postán küldve . Egész évre . 10 írt — kr. Félévre . . 5 írt — kr. Negyedévre . 2 frt 50 kr. Hirdetmények dija: 4 hasábos petit-sorért, vagy annak helyéért 6 kr. Bélyegdijért külön 30 kr. hová az előfizetési pénzek és hirdetések bérmentesen küldendők. f) »K®-------------------------Nyilttér sora 15 kr. A hirdetmények s nyiltterek dija előre fizetendő. SÍIK®— ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS a „SZÉKELY NEMZET“ czimű politikai és társadalmi lapra. A „Székely Nemzet“ megjelenik hetenként négyszer: kedden, csütörtökön, szombaton és vasárnap reggel egy nagy ivén, szükség esetén melléklettel. Előfizetési ára: egész évre 10 frt. félévre ... S frt. negyedévre . 2 frt. Sft kr. Az előfizetéseket legczélszerűbb postai utalványokkal küldeni. Mutatványszám kívánatra ingyen. Gyűjtőknek 5 előfizetés után tiszteletpéldánynyal szolgálunk. Kérjük az előfizetéseket minél előbb megtenni, mivel felesleges példányokat nem nyomattathatunk. Helybeliek Mélik János úr kereskedésében fizethetnek elő. A JÓKAI-NYOMDA-RÉSZVÉNY-TÁRSULAT mint a „Székely Nemzet“ kiadótulajdonosa. A falusi iskolák. — Két czikk. — II. — június 9. (?) A falusi felekezeti iskolákról akartunk még szólni. Sok itt a hiány, kevés a rájuk fordított figyelem, soke a pretenció; kevés az eredmény. Nem húzzuk meg a határvonalat a felekezeti iskolák között, kimondhatjuk általánosságban és jó lélekismerettel, hogy a falusi felekezeti iskolák nem felelnek meg a törvényes kellékeknek, — igen sok okok miatt. Nem vesszük rendre azokat mind, mert fejtegetésünket azoknak elősorolása nagyon hosszúra nyújtaná; megelégszünk, ha a felekezeti iskolák misemáinak alapjául szolgáló egyházpolitikai felfogásra utalunk pár szóban. Ezen a téren úgyis megegyezik minden egyház egymással. Külsőleg autonómiai színe van az egyházaik ragaszkodásának iskoláik iránt; belsőleg, lényegében azonban sokkal mélyebb és erősebb kapocs fűzi őket iskoláikhoz: az egyházi életfejlődés intenzivitása. Minden vallásfelekezet iskoláiban látja letéve saját létfentartásának feltételeit a jövőre. Iskoláiban helyezi el az egyház alapeszméit, oda rakja le saját fennállásának sarkköveit; a felekezeti szellem ott ver gyökeret s hogy ez a szellem hovatovább erősbödjék, az a végczélja minden egyház belmissiójának. Ezt a czélt pedig legbiztosabban és legközvetlenebbül az iskolákban érik el. Legalább itt gondolják elérhetőknek. Az 1868-iki népoktatási törvény szívén találta az egyházakat s bár látszólag sértetlenül hagyja a felekezetek autonóm jogaikat, valójában azonban megsemmisítéssel fenyegeti azokat. Ez az oka annak, hogy az egyház érdekei és az állam czéljai között oly küzdelem fejlődött ki a népoktatási törvény életbeléptetése alkalmával. Mert az állam megszabta határait a tanulásra szánt anyagoknak, kiterjeszkedett a tanítás tárgyaira és nemcsak azok mennyiségét jelölte ki, hanem a módja felett is törvény által intézkedett. Mihelyst az állam így belenyúlt az egyház érdekeit képviselő iskolák belső életébe, csak egy kis lépés kellett már ahoz, hogy az olyan felekezeti iskolák fennállását, amelyek a törvény szellemével ellenkeznek, veszélyeseknek mondja ki s azok beszüntetéséről, illetőleg községi iskolákká leendő átalakításukról gondoskodjék. Márpedig a községi iskolák általános népoktatási, tehát állami czélok szolgálatában állanak s csak közvetve szolgálják az egyházat, míg a felekezeti iskoláknál épen az ellenkező történik. A felekezeti iskola közvetlenül az egyházat szolgálja és csak közvetve az államé, a társadalomé. És ezt rossz néven nem is lehetett venni az egyháztól. Amely egyház aztán teljes tudatában volt saját czéljainak, az mindent elkövetett és elkövet ma is, hogy iskoláit fentartsa a maga számára, így állván a dolgok, alig csodálkozhatunk, hogy a községi iskolák mellett még ma is feles számmal állanak fenn a felekezeti iskolák s — mondjuk ki — legnagyobb részben az általános népoktatás, az államkultúrai érdekek rovására. Nagyon egyoldalú lenne bírálatunk, ha itt egyik-másik felekezet iskoláit, relatíve jobbnak vagy rosszabbnak mondanék. Mindenik felekezet iskolái egy és ugyanazon fogyatkozásban szenvednek, a rendezetlenségben. Hiányzik a külső és belső rend. Tisztelet itt is a kivételeknek, de a legtöbb egyház anyagi helyzete (hogy a felügyelet hiányosságát ne is emlegessük) nincs oly kedvező lábon, hogy iskoláját az előhaladott kívánalmaknak és törvény szellemének megfelelően berendezhetné. Sem tanítókkal, sem taneszközökkel nem képes ellátni az iskolát úgy, hogy minden lépten-nyomon bele ne ütköznék fenállásával a létező törvényekbe. Aki ismeri a falusi ilynemű iskolákat, az igazat fog nekünk adni. Csak kevés felekezet mehetett még annyira is, hogy tisztességes iskolaépületben taníttathasson ; legnagyobb részök nyomorult viskókból áll, egészségtelen, szűk és homályos tantermek, melyeknek összes felszerelésük a fali olvasótábla s talán itt-ott egy-egy globus és térkép. Hogy aztán a törvény által előirt 6 osztályt felállítsák s azokat tanítóval és taneszközökkel czélszerűen berendezzék, arra nincs eset. A közigazgatási bizottságok megteszik ugyan a maguk kötelességeiket, észreveszik a hiányt s igyekeznek is azon, ahol lehet, idejében segíteni. Ámde nem megy az olyan könnyen. Itt egyházi főhatóságokkal kel konzultálnia s az ide-oda átirogatások és felterjesztések annyi időbe kerülnek s oly kevés eredményűvel végződnek, hogy nem csoda, ha maga a közigazgatás is kezdi megunni a dolgot. A felekezeti iskolák miseriáin ezen az uton segíteni nem lehet. Ide gyökeres reform kell, és szükséges mindenek felett törvényes eszközökkel, habár drasztikus is a kúra, kényszeríteni a felekezeteket az állam czéljaival való harmóniára. A felekezeti iskoláknak legnagyobb része minden kritikán alul áll. Az ilyen iskolákkal nem szolgál az egyház a maga érdekeinek és helyrehozhatatlanul árt az állam kultúrának. Ideje, hogy szakítson az egyház hagyományos egyházpolitikájával, és ideje, hogy segítsen az állam ezeken az állapotokon. A kormány keblében jelenleg mint a Bud. Corr. értesül, tanácskozások folynak, melyek a nyárra bizonyos munkaprogramja megállapítására vonatkoznak a minisztérium számára. Tisza Kálmán miniszterelnök a nyári szünidők legnagyobb részét Budapesten tölten, s csak olykor rándul ki néhány napra falura. A szeszadó reformja ügyében e legutóbb Bécsben tartott értekezleten mindkét fél érdekeit kielégítő megállapodások létesíttettek. Az erre vonatkozó törvényjavaslat, mely csak átdolgozása lesz a tavaszszal készült törvényjavaslatnak, a nyár folyamában ki fog dolgoztatni és alkotmányos tárgyalás végett az őszi ülésszakban fog a törvényhozásoknak bemutattatok A javaslat intézkedései azonban a jövő termelési campagne alatt még nem lépnek életbe, mivel a termelésnek időt kell engedni, hogy az új javaslattal teremtett helyzethez alkalmazkodhassék. Kossuth Iratai: A Pesti Napló mutatványokat kezd közölni Kossuth Iratainak 4-ik kötetéből, mely „Visszaemlékezések“ czimet fog viselni. Bemutatjuk belőle mi is a következő részletet: 1. Gyermekkoromból s ifjúságomból. Rettenetes Behemeth a hireszteltség (notorietas.) „avagy megfoghatja-e őket valaki szemtől szemben, avagy horoggal megfogván általfúrhatja-e az ő orrát?“ kérdé az Úr a forgószélből Jóbtól (ha igaz.) — Dehogy foghatja, dehogy fúrhatja. Mit nem mivel az emberrel az a fenevad! De ha már marczangol ízről izre, legalább érné be azzal, a mit talál. Kapná fel ormányára az embert, úgy a mint volt és van, s aztán ám „kommentálná“ Isten hitével olyaténképen, mint az a bizonyos vándor német kandiszekrény-mutogató, aki egy török csapatábrázolatot helyezett a nagyitóüveg mögé, aztán eképen magyarázgata: „Íme ezek itt a török zultán Dardanellák az ott jobbra a vörös nadrágban az a fő Dardanella.“ Mindez hagyján volna, csak ne csapna fel az a Behemóth meseírónak, s ne árulná meséit valóságul. Néhány év előtt a Frankfurter Zeitungra, mint kútfőre hivatkozva, körutat csinált az európai és amerikai lapokban egy látogatás leírása, melyet annak a Frankfurternek egy állítólagos utazó „reporter“-je állítólag nálam tett vala; laktam pedig vala szerinte Turin városa egy piszkos utczája egyik piszkos házának ötödik vagy hányadik emeletében egy szűk padlásszobában, melynek összes bútorzata egy ágy, két szalmaszék, egy asztal, rajta egy cseréptányéron egy darabka hideg sült s egy szelet fekete kenyér és összes könyvtárul egy deszka polczocskán pár német grammatika s egy német-olasz szótár; és én elpanasztom vala látogatómnak - mondám hogy egyedül maradtam fel családomból ; fiaim is elhaltak, s én német nyelvleczkéket adok egy frank díjért óránkint, s ekként tengetem bús életemet; kértem is, ne tartóztasson, mert várják német nyelvmesterüket 40 krajczáros tanítványaim. És e siralmas tudósítás nyomán megindult, kivált az amerikai lapokban, a siralmasnál siralmasabb vezérczikkek özöne, ily czím alatt „egy elfelejtett híresség“ (A forgotten celebrity) és Amerika leghíresebb egyházi szónokai prédikácziókat tartottak felettem az emberi dolgok múlandóságáról s az alázatosság erényéről, és kaptam százankint a rokonszenvező leveleket versben és prózában; kaptam olyat is, melyben egy urhölgy tudósított, hogy előidézte Washington szellemét s megkérdezte tőle, hogy mi szándékkal vannak irántam odafent? és azt kapta válaszul, hogy az angyalok szorgalmasan el vannak foglalva (are busily engader) palotám építésével a hetedik évben, s amint elkészül, hát elhivatom (I shall be called.) Washington mondta, hát ez bizonyos. Fiaim — Istennek hála — életben vannak, én büszke vagyok reá, hogy munkámmal kerestem egész életemben s keresem most is kenyeremet; nagyon érzem, hogy nagyon kevés az, amit a tudhatók végtelenségéből tudok, de anynyicskát mégis csak tudok, hogy valami jobbat is képes legyek tenni, mint 40 krajczárért német nyelvleczkét adni. — A Frankfurter Zeitung felszólíttatott, hogy ne meséljen ilyen bolondságokat; válaszolt, hogy ő soha , sem tette. — Végre kisült, hogy van valahol Észak-Amerika egyik ismeretlen zugában egy „Frankfurt“ nevű falucska (mint van Róma, Trója, Paris, London s egyebek közt vagy nyolcz Kossuth is,) s annak a német lakta Frankfurt falunak is (mint minden falunak Amerikában) megvan a maga „Zeitung“-ja, csak ép úgy, mint ennek itt a Majna mellett, az röpítette el azt a szenzácziós kacsát. Reklám volt, a kacsapásztor zsebre rakta pár ezer eladatott példányának árát, s markába nevetett. Akik felültek neki, restellették, de „what is writ, is writ“ (ami meg van írva — meg van írva) mint Cilide Harold zarándokságának végén Byron mondja, s én fogadni mernék, hogy a halálom alkalmából megírandó biográfiák egy némelyikében amott Amerikában az a frankfurti kacsa újra sápogni fog. De én velem az a Behemoth azt is megcselekedte, hogy nem várt annak megírásával, amit biográfiámnak nevezett el eddig, amíg meghalok. Mikor még nevem kissé divatban volt a külföldön, egész özöne áradt a világra az úgynevezett Kossuth-biográfiáknak minden lehető és lehetetlen nyelven, többen, mint amennyivel a Szentlélek az Apostolokat megajándékozta Pünkösd napján. Egyet sem olvastam, de láttam sokat s futólag rájok pillantva, oly badarságokon akadt meg szemem, hogy isten a megmondhatója. Nem bánom, saját személyemet illetőleg nem érdekel a külföldi meseművelés, hanem azt nem szeretném, ha saját hazámba oly hibás értesülés terjedne el gyermekkorom és neveltetésem módja felől, a mely összeütközik a hálás kegyelet érzelmeivel, melylyel jó szüleim emlékének tartozom. A román lapok. — jun. 9. A nagyszebeni „Telegraful roman“ 59-ik számában „A jognak és műveltségnek elszunynyadása Magyarországban“ czim alatt vezérczikket hoz a karansebesi román gymnázium kérdéséről. Rosszakarattal vádolja a kormányt, mert ezen gymnáziumi ügyre nézve még nem is felelt, habár ezen ügy már két év előtt lett a minisztériumhoz felterjesztve. Kiemeli továbbá azt, hogy az alvidéken (Bánátban) 1 millió román lakik s ezeknek egyetlen egy középiskolájuk sincsen. Azután igy fejezi be izgató czikkét: A kormány hét év előtt egy hat osztályú leányiskolát felállított. Ezen iskolában, mely egy majdnem tiszta román lakosságú vidék központjában felállíttatott, a törvény előiratainak ellenében a román nyelv elő sem adatik, úgy hogy leánygyermekeink a vallástant nem tanulhatják, miután nem tudnak románul olvasni. Mit mondanak ehez a mi román országgyűlési képviselőink, Gáli, Szerb, Antonescu stb. ? Vájjon nem volna-e czélszerű, hogy mi is feltaláljunk „egy szabadságmezőt“ (az 1848-ik évi balázsfalvi népgyűlésnek helyét érti az alatt), ahol fenhangon kiálthatnánk: „Császár, szolgáltass igazságot!“ „Mily szívvel siethetnek még a mi derék határőrvidékeink a trón és haza védelmére, midőn látják, hogy épen akkor, amidőn Boszniában és Herczegovinában kifejtett vitézségük által bámulatba ejtették az egész világot, nem teljesíttetik a legforróbb és legméltányosabb kérelmük sem, azon kérelmük, hogy engedjék meg, hogy saját pénzükön maguknak egy iskolát felállíthassanak. Vájjon zavargók vagyunk-e ? Vájjon nem vagyunk-e eléggé lejálisok?“ A brassói „GazetaTransilvaniei“ 59-ik számában elegikus hangon írt vezérczikkben tudatja olvasóival, hogy a középtanodákról szóló törvényjavaslat már szentesítést nyert, így tehát az ellen többé gyűlésekben protestálni nem lehet, de annak módosítása vagy megsemmisítése czéljából lehet még ezen törvény ellen is törvényes úton harczolni. A kormány megnyugtatása daczára a szerkesztő veszélyeztetve látja a román nemzetiséget, mert újabb „üldözésektől“ tart. Azután felemlít egy „üldözési“ esetet is. Azt írja, hogy a kőhalmi szolgabíró Csiky József úr bezáratott egy falusi bírót és esküdtet azért, mert ezek egy magyar nyelven felvett jegyzőkönyvet nem akartak aláírni. Ezen kívül az említett szolgabíró „ezen hallatlan barbár ázsiai“ tettét megkoronázta azzal, hogy azon két egyénnek hajfürtjeit levágatta. A szerkesztő kiváncsi tudni, hogy erre mit mond majd annak idejében a belügyminiszter úr, mert hiszi, hogy tudomást fog szerezni ezen „barbár tettről.“ Most már a falusi bírák hajfürtjei is tárgyát képezik a híres passivista politikának, most már ezekkel akar izgatni a jámbor szerkesztő úr. KÜLFÖLD. — jún. 9. A pápa és Németország közt hónapok óta folyt tárgyalások arra a meggyőződésre juttatták a berlini irányadó köröket, hogy egyezség a Vatikánnal ez idő szerint nem várható, azt azonban halaszthatatlannak tartják, hogy a szentségek szabad kiszolgáltatása a kath. papoknak megengedtessék. Jacobini bíbornok korábbi jegyzéke után Berlinben bizonyosra vették, hogy Bismarckig a májusi törvények említett megváltoztatásával elől fog járni; a szándékolt revízió végleges lett volna. Maga a körülmény, hogy most az ily jegyzék megjelenik, oly jelentőséggel bír, hogy a porosz kormány ismét várakozó álláspontot foglal el; mellőzi mindazon határozatokat, melyek tényleg érintik a vallást és a tisztán politikai vitát a nép alsó osztályai közé viszik ; ezzel állása a kúriával szemben újra kedvezőbbé válik. A svájczi alkotmány revíziója fölött ma fog Bern kanton népe határozni. A kérdés az, kívánja-e az alkotmány revízióját, vagy nem, és ha igen, váljon az új alkotmány a jelenlegi nagy tanács, vagy egy külön e czélra választandó tanács által dolgoztassék-e ki ? A berni alkotmány még az 1848-dik évi szövetségi alkotmányt is megelőzi, amennyiben 1846. júl. 31-én jött létre, de az említett szövetségi alkotmány és az 1874-diki alkotmány által sok tekintetben változást szenvedett; 1869-ben pedig az úgynevezett referendumtörvény által kiegészíttetett. Már néhány évvel ezelőtt, legutóbb 1878-ban, történt kísérlet egy egységes alkotmány életbeléptetésére, mely az 1846. óta változott viszonyoknak minden tekintetben megfeleljen. E kísérlet azonban, melyet a szabadelvűek egy része, az úgynevezett Grütli Verein kezdeményezett, hajótörést szenvedett; a konzervatívok ellene szavaztak, mert egyáltalában nem akartak sem-