Székely Nemzet, 1886 (4. évfolyam, 1-201. szám)
1886-05-04 / 69. szám
IV. évfolyam: ífiJPíí------------------------jeps ’ Szerkesztőségi iroda: 91 Sepsi-Szentgyörgyön: Csiki-utcza Nagy Élet-féle fái, hová a lau szellemi részét illető közlemények kíildendők Kiadóhivatal: Jókai-uFoinda-részvány-társulat hová tt tlSSntiil piánk it hlrditiik bérmentesen küldendők. Előfizetési mihelyben házhoz hordva vagy vidékre postán küldve. Egész évi . 1Ofrt—kr. Félévre . . 6 frt — kr. Negyedévre . 2 frt 60 kr. Sepsi-Szentgyörgy, kedd, 1886. május 4. SZÉKELY NEMZET POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZATI LAP. Megjelenik hetenként négyszer: vasárnap, kedden, csütörtökön és szombaton. Hirdetményeit dija: 4 hasábos petit-sorért, vagy annak helyéért 6 kr. Bélyegdijért külön 30 kr. 69. szám. Csikmegye részére: szerkesztőségi kiadóhivatal Csik-Szeredában T. Nagjy Imre társszerkesztő lakásán (kedd-utcza, saját ház) hová Csik megyéből a lap szellemi részét illető közlemények, valamint előfizetési pénzek és hirdetések bérmentesen küldendők. IttsSNyilt tér sora 15 kr. A hirdetmények s nyiltterek dija előre fizetendő. ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS „SZÉKELY NEMZET“ czímű politikai és társadalmi lapra. A „Székely Nemzet“ megjelenik hetenként négyszer: kedden, csütörtökön, szombaton és vasárnap reggel egy nagy ivén, szükség esetén melléklettel. Előfizetési ára: egész évre. . . 10 frt félévre . . . . 5 frt negyedévre . . 2 frt 50 kr. Az előfizetéseket legczélszerűbb postai utalványokkal küldeni. Mutatványszám kívánatra ingyen. Gyűjtőknek 5 előfizetés után tiszteletpéldánnyal szolgálunk. Kérjük az előfizetéseket minél előbb megtenni, mivel felesleges példányokat nem nyomattathatunk. A JÓKAI-NYOMDA-RÉSZVÉNY-TÁRSULAT mint a „Székely Nemzet“ kiadó tulajdonosa. Panner Tivadar halála. — máj. 3. A koporsónál elhallgat a kritika : a halál kiengeszteli az ellenfeleket, elsimítja az ellentéteket. A ravatal körül csak a részvét hangja szól s az a hang, ami a halottnak szól, igaz és őszinte. Jól esik följegyeznünk, hogy a magyar sajtó részvéte Pauler halála fölött a szó nemes értelmében igazságos. Az elhunyt nagy tudós halálát fájdalmas részvét kiséri minden pártkülönbség nélkül. A kegyelet mártuslombja ott zöldéi a gyászravatal borúján osztatlanul mindenkitől. Nincs aki meg ne kényezné az igazságügy elhunyt miniszterét, aki valóban ki is érdemelte ezt a nagy tiszteletet hosszú életén áttörhetetlen igazságérzetével és a közügy oltárára meghozott ernyedetlen munkakészségével. Idézzünk e helyen a lapok megemlékezéseiből néhányat. A „Nemzet“ igy ír a többek között Paulerről. „A pártszenvedélyek hullámzása őt sem kímélte meg. Volt idő, midőn a néphegy magasra emelte, volt idő, mikor ellene zúdult. Mind e változások közepette csak ő nem változott. Az volt az utolsó napig, ami az elsőn. Híven és egész odaadással teljesítette tisztét. A dicsőítések nem kábították meg, a támadások nem kedvetlenítették el. Puritán egyszerűsége és ingathatatlan kötelességérzete megvédelmezték őt minden irányban. És e tántoríthatlanságának köszönhette legszebb diadalát, azt, hogy a midőn élete alkonyán, ereje fogyatékán, önkénytelenül is előtérbe tódult a gondolat, hogy nem viselheti sokáig felelősségterhes és erőpusztító tisztét, aggodalommal néztek kikerülhetlen távozása elé még azok is, kik addig csak kicsinyléssel és gáncsolással emlékeztek meg róla. De ugyanez a tántoríthatatlan és megalkuvást nem tűrő kötelességérzet oltotta ki időnek előtte nemes és hasznos életét is. Azon hódolata után, mellyet iránta az utóbbi időben még ellenfelei is tanúsítottak, mindenki már feljogosítva érezte volna magát, csak egészségére gondolni. Ő azonban, ki mások iránt annyi gyöngédséget és engedékenységet tanúsított, kérlelhetetlen volt önmaga iránt és nem akart pihenni, idülni, mikor kötelességek vártak rá. A közszolgálatnak, mely annyi nagy tehetséget őrölt meg idő előtt, ő több áldozatot hozott, mint bárki más. Mások feláldozák hírnevüket népszerűségüket. Ő feláldozta egészségét, életét is és pedig épen akkor, midőn a népszerűség változó szeszélye is magába szállva visszatért hozzá, újból elismerni a nagy érdemeket, melyeket egy ideig meg akart tőle tagadni.“ Az „Egyetértés“ meleg hangon ír az elhunyt igazságügy erről s bár a pártállás elválasztotta őt az elhunyttól, de érdemeit jól esik elismernie. „Mert voltak — úgymond — érdemei, sokfélék és jelentékenyek. Tanári működése kivívta az ifjúság elismerését , hallgatóinak szivébe oltá a tudomány iránti szeretetet. A tanárban, a tudomány búvárában nem egyedüli érdem ez, de nagyobb és nemesebb érdeme tanárnak alig lehet. Különös lángelme, különös hivatottság s különös szerencse kell ahhoz, hogy a tanár a tudományt tovább fejlessze s az eszmék tisztázásában és az emberiség öntudatának tovább fejtésében uj vívmányokat mutasson fel. De ha valaki a tudomány egész magaslatára — úgy a mint az ma áll — el tud jutni s hallgatóit is képes magához fölemelni s a tudomány komoly szerelmét az ifjúság szivében felkelteni , az már megoldotta az emberi életnek s a szakbeli hivatásnak becsületes feladatát. Ezt Pauler Tivadar megoldotta. Mint szónok a nagyobb szabású és klasszikus irányú szónokok közé tartozott. A parlamentben alig volt már néhány párja a régiek közül , az újak közt pedig nem volt egy se. Fejtegetései mindig elvszerüek, érvei mindig a rendszer bensejéből mentettek valának. Elvei tévesek és egyoldalúak lehettek s rendszere hézagos vagy avult, de Pauler Tivadarból mindig a komoly hit és meggyőződés beszélt. Kihűlt teste lemegy a föld mélyébe, de emléke meg fog maradni azon a magaslaton. Jó ember volt, becsületes miniszter volt s elméje és érzülete a közérdek fensége mellett sohase tapadt a magánérdekekhez.“ A „Pesti Napló“ igy ir: „Pauler, élte utolsó perczéig, megmarad állásában. Még mindnyájunk élénk emlékezetében van az ő megtört, halott halvány arcza, összeesett kis termete — amint megjelent a minap a képviselőházban. Megjelenése oly benyomást tett, hogy a beteg emberrel szemben az ellenzék lemondott minden támadásról és elállótt a szótól. Azóta is folyvást aggasztólag beteg volt. Nem hagyható el a szobát, övéi már többször féltek az utolsó perez bekövetkeztétől. Az életerő azonban fel-fellobbant, míg hosszú szenvedés után ma örökre elszenderült. Az ő fényes emléke sokáig fenn fog maradni. Az egyszerű polgár-tanárból lett miniszter, ki családi összeköttetések nélkül jut a miniszteri székbe, a demokráczia egyik vívmányát jelenti a volt karok és rendek országában. Tudománya imponált és szeplőtlen becsületessége hódított. Szerény életmodora, filozófiai nyugalma közmondásos volt. Fájó szívvel gondolunk reá, hogy az ő galambősz alakja immár hiányozni fog közéletünkből s megindultan kívánjuk neki, hogy nyugodjék békével !“ A „Pesti Hirlapu rokonszenves czikkéből a következő sorokat idézzük: „Sokan rosszul ítélték meg s mások hibáit és tévedéseit is fölrótták neki. Elfeledték, hogy egy minisztériumban épen az igazságügyi tárcza vezetőjének lehet legkevésbbé nagy politikai harczokba és rendszerváltozásokba elegyednie. De azt még ellenségei sem mondották róla soha, hogy tárczáját részrehajlással vagy érdemetlenek fölsegítésével ejtette volna homályba. A polgárminiszter nem lehetett és nem is volt barátja a protekczió és barátkozás ama rendszerének, mely különben már általános. Az idő igazságot fog szolgáltatni neki s már a kiemelkedő ember ravatalánál is elnémulnak az apró igazságtalanságok. Az örökség, a melyet maga után hagy, nem lesz olyan nehéz, mint hitték. Egy jól szervezett s az állandóság minden biztosítékával biró igazságügyi rendszer az, melyet igaz, hogy nem lehetett fejleszteni az idők mostohasága miatt; de hogy ez a rendszer megmaradt állandónak s le nem sülyedt mélyre, az Paulernek s azon nagy erélynek és következetességnek érdeme, mely az ő lelkében lakott. Szerencsésebb időben jobb fordulat után az utód fogja csak igazán fölismerni az elhunyt miniszter örökségének igazi becsét. Tanár, tudós, iró, szónok és államférfiu veszett el benne. S egy régi alak, a ki részt vett a nemzet politikai és szellemi ujjáalkotásának nagy munkájában. Egy ember, a kinek nevéhez értelmiségünknek tisztelete és igaz nagyrabecsülése van kapcsolódva s a ki iránt élete alkonyán, még szenvedései közben sem volt mindenki igazságos. A halál azonban igazságszolgáltatás is egyszersmind. A ravatalt megvilágító fáklyák sok mindent megmutatnak, amit a vakító napfényben sem lát meg valóság szerint az emberi szem. Pauler Tivadarnak igazi érdemei voltak a haza sorsa körül s megérdemli az őszinte könyet, melylyel kiváló embereinek ha valaki, úgy a magyar nemzet adósa mindig.“ Az igazságügyminiszter testi erejét idült vesebaj törte meg, s mióta nejét elvesztette, csendes lelki bánat is növelte szenvedéseit. Erős akaratereje sokáig kitartóan küzdött a betegség hatalmával, míg csak bírta, nem dőlt ágyba le s talán annak is tulajdonítható a katasztrófa ily hamar bekövetkezése, hogy a férfi, kinek vállaira már az aggkor súlya is ránehezült, régóta foglalkozott a halál eszméjével és egészsége őrzésével keveset gondolt. Hat héttel ezelőtt dőlt, mint súlyos beteg, ágyba. De még a betegágy sem volt számára a nyugalomnak helye, mert mihelyt csak kissé engedtek pihenést neki a kínzó fájdalmak, hivatalának gondjaival emésztette magát. Minisztériumának fontosabb ügyeiről naponként referáltatok magának, még kedden is, midőn már betegsége válságos jelleget öltött, meghallgatta titkárának előadását és biztos kézzel írta alá az elébe terjesztett kinevezési okmányokat. Gyógykezelő orvosai dr. Kovács József és Poór Imre egyetemi tanárok és dr. Szénássy a tudomány minden eszközét felhasználták, hogy az élet kialudni készülő lángját önfeláldozó segédkezésekkel tovább táplálják. A múlt hetekben orvosai tejkúrát rendeltek számára s ez anyira jó hatással volt a betegre, hogy nemsokára levest, sőt egyéb nehezebb táplálékot is vehetett magához. De a javulás csak látszólagos volt, mert az aggminiszter ereje mindemellett napról-napra fogyott, csütörtökön már eszmélete is hosszabb-rövidebb időközökre elhagyta, s szeretteit, kik betegágya körül állottak, nem volt képes felismerni. Hajnali két órakor magához tért s a vallás vigaszaival óhajtotta lelkét megenyhíteni. Családja a belvárosi káplánt hivatta, aki a súlyos betegnek feladta a halotti szentségeket. Pénteken délelőtt is nagy szenvedései voltak, az orvosok kímélettel titkolták a családtagjai előtt a beteg reménytelen állapotát. A körülményekhez képest elég nyugodtan eltöltött éjszaka után válságos nap következett s déli háromnegyed egy órakor a halál megváltotta Pauler Tivadart emésztő szenvedéseitől. Pár percznyi agónia után gyermekei karjai között szűnt meg élni. Pauler Tivadar halála a legszélesebb körökben kelt mély részvétet. Gyászolják azzal az őszinte részvéttel, mely azokat illeti meg, kiket szeretnek és becsülnek. A mélyen sújtott családot minden oldalról elhalmozzák részvét-nyilatkozatokkal. A király Pápay udvari tanácsos által tolmácsoltatta részvétét a családnak, a délután folyamán minisztertársai, a család jó barátai és ismerősei hagyták hátra névjegyeiket. Számos országgyűlési képviselő, több egyetemi tanár, az ügyvédi kar jelesei, a magasrangú bírák szintén kifejezték részvétüket a gyászoló család előtt. Pauler Tivadar még 1882-ben kezdett foglalkozni a halál eszméjével és ekkor irt egy levelet nejének és gyermekeinek czimezve, mely halála után felbontandó. A levelet most bontották fel. Ebben meghagyta gyermekeinek és unokáinak, hogy ravatalára ne tegyenek koszorút. A magyar tudományos akadémia elhunyt másodelnökét oszlopos csarnokából óhajtotta eltemettetni, de a család megköszönve a tisztelet eme nyilvánulását, az akadémia óhaját mellőzni kérni. Az országos gyógyszerészegylet, mint egy kőnyomatos lap írja, elhatározta, hogy illetékes helyen lépéseket fog tenni, hogy a gyógyáruk eladására nem jogosított egyének ellenőrzésére nem a főorvosok vagy kerületi orvosok, hanem külön e czélra kinevezendő gyógyszerészek legyenek hivatva, kikre egyúttal a gyógyszertárak évenkinti megvizsgálása és egyéb idevágó törvényes intézkedések végrehajtása is bízva legyen. Ezek értelmében minden megyében bizonyos kerületekre az orsz. gyógyszerészegylet ottani járásigazgatója, vagy ha ez nem lakik a kerületben, annak ajánlata alapján gyógyszertár tulajdonosok volnának kinevezendők, akik szigorúan felügyelnének a gyógyáruk elárusítására, ez irányban a gyógyszerészek érdekeit megvédenék s esetleges panaszok felvételére, azok alaposságának kikutatására és orvoslás végett illő helyre való felterjesztésére jogosítva volnának. A román kereskedelmi szerződés. Az osztrák és a magyar vámhivatalok — amint a „Bud. Com.“ értesül — az illető minisztériumok részéről körrendeletileg figyelmeztettek arra, hogy a Romániával jelenleg még fennálló kereskedelmi szerződés f. évi május 31-ével le fog járni. * * . * A latin és görög nyelv középiskoláinkban. Irta: Bodlníti Zsigmond. III. Egyet azonban elfelejtenek a támadók, hogy a latin nyelv tanítása mellett harczol a nemzeti mult. Csaknem a XIX. század közepéig latin világ volt Magyarországon. Diákul ment minden. Ez volt az igazi nemzeti nyelv. A felvidéki nemes ember csak németül és tótul beszélt ugyan, de tudott diákul és szólhatott az ország házában, s ha lekerült az alföldre, megértette a jászkun és a bácskai magyar nemes. Ezen írták nemes leveleinket. Ezen szólnak okleveleink, mult századi tudományos könyveink, törvényszéki aktáink és a többi. A hires Cesinge Jánostól kezdve hány száz latin poétánk van ! ! Igen „a nemzeti nevelés, a nemzeti szellemi élet, a nemzeti nyelv megértése czéljából kell a műveit magyar embernek latinul tudnia, különben a saját maga szellemi életét sem értheti meg!“ kiált fel a tanítás egy védője. „Részünkről a reáliskolai abiturienst a latin nyelv ismeretének hiányában, műveit magyar embernek nem tarthatjuk soha !“ Valóban a nemzeti nevelés sürgeti, hogy gyermekeink latinul tudjanak, s mivel az uj paedagogia szerint a gymnasiumi latin tanítás czélja nem az, hogy latinul-görögül jól tudjanak, hanem, csak hogy összehasonlíthassák a magyarral, gondoskodnunk kell latin bonne-okról, ami ugyan kissé nehéz lesz, de nem lehetetlen. A gyakorlati kérdések védelménél és támadásánál nem csupán az éles elme, hanem az egyoldalúság is nagy szerepet szokott játszani. Azt hisszük, hogy a latin tanítás fentebbi szempontból való védelme némileg ezen maxima alá tartozik. Mert van ugyan benne egy szikra igazság : tény ugyanis, hogy történetbúvárok, jogtudósok, theologusok, szóval mindazok, kik a tudományok történetével is foglalkoznak, nemcsak nálunk, hanem mindenütt meg fognak tanulni latinul, de csakis ezek. Hogy a nemzeti nevelés szempontjából van szükségünk a latin nyelvre, ezt már csak nagyfokú egyoldalúság hiheti el, ami mindig kitűnő szolgálatot tett a reakcziónak. IV. Az emberek szeretik a kétértelmű, vagy homályos phrasisokat használni. Az ilyenekkel nagyon lehet imponálni a tömegnek. A nem gondolkodók rohannak a kibontott zászló után. Ilyen phrasis, hogy „a gymnázim feladata az elméleti belátást megteremteni.“ Elméleti belátás ! „Ezen elméleti belátást a görög irodalom révén készíthetjük a legtermészetesebben és legkönnyebben elő.“ Ez utóbbi szavakból s néhány más előbbiből kezdjük sejteni, mi az az elméleti belátás, t. i. belátás az elméletbe, megértése az elméletnek. Például az irodalmi remekekből állították össze az aesthesis elméletét. Jó tanításnál szükséges, hogy az ifjú ismerje e remekeket, hogy mintegy maga vonja le belőlük a szabályokat. Már pedig erre távolról sem elég a görög irodalom. A homéni epopoeiát kivéve, a többi műfaj mind megvan a modern irodalomban. Shakespeare, Moliére nagyobbak mint ők, vagy legalább oly nagyok. De van egy sereg nagy költő, akiket mind olvasni kell, ha a különféle műfajokról „elméleti belátást“ akarunk szerezni. S amennyiben a görögök szükségesek, forditá-