Székely Nemzet, 1888 (5. évfolyam, 1-200. szám)

1888-04-22 / 63. szám

63. szám. VI. évfolyam. Sepsi-Szentgyörgy, vasárnap, 1888. április 22. Biker­I­­istsm iroda: Szerkesztőségi Sepsi-Szentgyörgyön: Ort­utoza, 326. sz. a. hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kiadóhivatal: Jókai-Nyomda-részvény-társulat hová az előfizetési pénzek és hirdetések bérmentesen küldendők. SZÉKELY NEMZET POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZ­ATI LAP. Megjelenik hetenként négyszer: vasárnap, kedden, csütörtökön és szombaton. Előfizetési ár: helyben házhoz hordva vagy vidékre postán küldve. Egész évre . 10 frt —­kr. Félévre . 5 frt — kr. Negyedévre . 2 frt 50 kr. Hirdetmények dija­: 4 hasábos petit-sorért, vagy annak helyéért 6 kr. Bélyegdijért külön 30 kr. Csikmegye részére: szerkesztőség s kiadóhivatal Csik-Szeredában T. Nagy Imre társ­szerkesztő lakásán (kedd-utcza, saját ház) hová Csik megyéből a lap szellemi részét illető közlemények, valamint előfizetési pénzek és hirdetések bérmentesen küldendők. tíkiS­­Nyilttér sora 15 kr. A hirdetmények s nyiltterek dija előre fizetendő. K1K9------------------------------eatS -@3tS ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS „SZÉKELY NEMZET“ czímű politikai és társadalmi lapra. A „Székely Nemzet“ megjelenik hetenkint négyszer: kedden, csütörtökön, szombaton és vasárnap reggel egy nagy ivén, szükség esetén melléklettel. Előfizetési ára : egész évre... 10 frt félévre .... 5 frt negyedévre . . 2 frt 50 kr. Az előfizetéseket legczélszerűbb postai utal­ványokkal küldeni. Mutatványszám kívánatra ingyen. Gyűjtőknek 5 előfizetés után tiszteletpéldány­­nyal szolgálunk. Kérjük az előfizetéseket minél előbb meg­­tenni, mivel felesleges példányokat nem nyomat­­tathatunk. A­zÓKAI-NYOMDA-RÉSZVÉNY-TÁRSULAT, mint a „Székely Nemzet kiadótulajdonosa. A haldokló császár. — április 21. Ha a berlini hírek igazak, lehet, hogy mire e sorok napvilágot látnak, a német császár halotti ágyán fekszik, s a charlot­­tenburgi kastély termei feketére vannak be­vonva Halála nagy csapás lesz, nem annyira Németországra, mint az európai szabadelvű­­ségre nézve. Két beható tényt ismerünk, melyre ítéle­tünket alapíthatjuk: a rövid lázas programm, melyet trónraléptekor bocsátott ki és a Bat­­tenberg-féle házasság. Mindkettő­ félremagya­­rázh­atlan bizonyítéka a lelke mélyén fekvő szabadelvűségnek. A melytől a berlini kon­zervatív körök Bismarckkal egyetemben agyon ijedtek. S ezek bizony nem igen fogják bánni, ha egy ily gondolkozásu, nagyra hivatott uralkodó mielőbb elpusztul a föld színéről, s egyúttal a Battenberg-féle sógorságnak s angol politikai rokonszenvnek is vége lesz. Mert a junker trónörökös nem igen fog hall­gatni anyjára, hanem inkább Bismarck her­­czegre, ki az angolokról, a­hol csak tehette, mindig kicsinyítőleg beszélt, de annál inkább hizelgett az orosznak, a­mely hagyományos barátságtól, mint az egyeduralom felé való szitástól nem igen akar megválni. Frigyes császár rövid uralkodása egy hirtelen megjelent és egy hirtelen eltűnő üstökösnek fényével világította be a német politika egét. A melyet a Bismarck furfangja ss orosz barátsága mindez ideig félhomály­ban tartott s a mely egész Európát felül­tette, mintha az osztrák-magyar-német szö­vetség, Oroszország ellen köttetett volna, a miről a Bismarck lelkében szó sem vala. Volt igenis a mi lelkünkben, de Bis­marck csak a francziára gondolt, mig az orosz és osztrák-magyar konfliktusoknál min­dig a kétkulacsos szerepét játszotta s épp oly szövetségese volt az orosznak, mint nekünk. Hanem most, mikor a német politika Battenberg herczeggel szint akart vallani, kiütötte magát a szeg a zsákból s Bismarck uram ki tudta vinni a halasztást, hiszen a császár életének napjai számlálva voltak úgy is. Tény, hogy Bismarck, mint politikus és diplomata, így is, úgy is nagy marad, de mint ember, nagyon sokat vesztett azok előtt, kik az emberre is adnak valamit, hogy pedig a szabadelvűségnek határozott ellensége, azt bebizonyította nyiltan. Kár, bizony nagy kár, hogy Frigyes császárnak el kell menni. Egy olyan em­berre, mint ő, roppant szüksége volna Euró­pának, melyben a szabadelvűség csak jelszó és komédia, ennek a komédiának s a komé­dia fölé tűzött jelszónak elámítottja pedig az emberiség, a Bismarck-féle hatalmasoknak szol­gálatában állván. Az a rövid lázas programm, melyet Fri­gyes császár kiadott, olyan láng volt, mint a milyent a nép hite szerint a kincs szokott felvetni. Azokból a kötetekre menő nagy eszmék­ből, melyek a császár agyát betöltötték, csak mutatócska vola, de elég arra nézve, hogy egy ily uralkodó elhunytát, a­mily uralkodó a ritkaságok ritkaságai közé tarto­zik, az egész emberiség gyászolja. Az isteni gondviselés akarja-e, hogy az eféle nagy szellemek, melyek hatalmi körük és befolyásuknál fogva korszakok alkotására lennének hivatva, ne verhessenek mély gyö­keret, vagy az emberiség nincs még ott, hogy az ilyen lélek világítását a haladás út­jának kutatására használhassa! Még mindig annak a taposó malomnak a forgatására va­gyunk kárhoztatva, melyet diplomaták ve­zetnek s a politikai kuruzsolás ördög-motol­láját forgatják. Ott van Francziaország is. Mire bir az menni a politikai kuruzsolások gyógyszeré­vel ? Ma köztársaság, holnap monarchia, me­gint köztársaság, megint monarchia ! Ismer­tem egy bolondot, ki azzal töltötte az egész idejét, hogy egyet mindig előre s egyet min­dig hátralépett, nem birván kimozdulni he­lyéből. Ezt műveli Francziaország is, mert mindig a politikai formákban keresi üdvét. Ellenben a Frigyes császár programmja tár­sadalmi színezetű volt, sőt egy oly eszmét is pengetett benne, mely csakhamar forrada­lomra hívta volna a vaskalapos világ hadse­regét. Jelezte ugyanis, hogy az iskolákból az elvont tudományokat ki kell küszöbölni s helyükbe a gyakorlati élet terén elkerül­hetetlenül szükséges tudnivalókat ültetni, mint mikor kidobjuk a vén odvas fát s erőteljes, fiatal oltványnyal pótoljuk. Szóval : egy ilyen császár nagyon kel­lett volna Európának. (im.)­­ Az angol királynő s a király találkozása. Mint Innsbruckból írják, Viktória angol királynő Né­metországba való utazása alkalmával Tirolon fog kerészül utazni. Viktória királynő ekkor lép először osztrák területre. A királynő üdvözlésére Ferencz József király odaérkezését várják. A Pol. Corr. egy mai táviratában megerősíti e hírt azzal, hogy a ki­rály április 23-án az innsbrucki pályaudvaron szemé­lyesen üdvözli az átutazó királynét. E távirat sze­rint Viktória királynőt Németországba leánya Beatrix kiséri. A királynő két napot tölt Charlottenburgban s ezután hazautazik Windsorba, hol április 29-ére várják. Vásári elmélkedés. Budapest, ápr. 19. Járok kelek a nagy vásárban és látom a sok pénzt. A nagy tárczákat veres bőrből meg feketéből, összehajtogatva négyrét és duzzadva a bankótól. Látom a sok zsíros kabátot és a sok zsíros erszényt. Embereket, a­kik gulyákat, méneseket, nyájakat árulnak és a­kik veszik Alig van köztük egy avagy kettő, aki urnak néz ki. Jól megtermett és potrohosodott hazafi a legtöbb, aki minél kevesebbet ad a ruhára és csak is a cselédje tenisurazza meg, mások úgy beszélnek vele hogy : Hát Bodó uram, hogy megy a vásár ? És kérdett komolyan nézi végig a kér­dezőt, érdemes-e felelni neki, vájjon ? És oda böki nagy röviden : Sehogy biz­a ! Pedig most adott el ezer darab javított sertést egy kőbányai kereskedőnek. Tíz darab ezrest olvasott amaz le neki előlegül, még csak írást sem kért róla, csak ennyit mondott: Hát a másik ezerre nem alkuszunk meg . S mert Bodó uram vállat vont, a kereskedő odébb állt. Lehetett nála vagy száz­ezer forint, előlegnek, mert az árakat csak dél­ben fizeti a nagy vendéglőben. Egy másik zsíros kabát, Krajcsik uram vagy kétszáz darab hízott ökröt állított ki. Ke­rülgetik a pesti mészárosok, de úgy tesz, mintha nem látná őket, csak a fél szemével sandít. Tudja, hogy majd ráakadnak. És van ilyen Bodó uram meg Krajcsik uram akár­hány, úgy járnak-kel­­nek a vásárban, mint a nagy bízott túzokok a réti madarak közt. Itt-ott egy-egy nagyságos szalonka hosszú lábszárakkal vagy egy méltósá­­gos gólya. Felpántlikázott zsinóros kocsis könnyen lépeget utánuk, lovat keresnek. Többnyire csak egyet. Párját a pejnek vagy fakónak, de nem tudnak találni ötvenezer ló közt. Mert a­melyik szemre való, annak ára. Egy-egy Fecske vagy Kenéz uram csak úgy fokhegyen ejti ki a négy-öt­száz forintot, pedig a nagyságos urnak csak két­százötven van a zsebében, azt is a takarékpénz­tárban vette fel. Még csak helyét sem látni a bu­­gyellárisának, pedig szűken be van gombolkozva. És a Lány divatos ur a vásárba járkál, mind­össze se néz ki belőlük annyi, mint Nemes uram­ból egymagából. Többnyire gusztálnak vagy egy pókos lábú görhes hintós lovat akarnának be­cserélni vagy eladni, a­mi náluk esemény. Régen hányják vetik a nagyságos asszonynyal otthon, hogy nem lehet járni a Dadát, még a másik is elromlik mellette, de hát nem volt pénzmag. És a nagyságos úr tudományos em­ber, sokat tanult és tanul. Megő­szült az embe­riség javára, csak neki nem igen volt jó órája az életben. Botos uram is tud valamit, sokkal keve­sebbet ugyan, mint a törvényszéki elnök, de hasznosabbat és zsírosabbat. Mikor a sertéseket etetni és itatni hajtják, egy nagy karikással maga is odaáll a nyáj elé és suhog-pattog nekik, kiabál, hogy sebesen ne szaladjanak a kútra, mert meghibáznak. Lenézve tekint erre a mes­terségre a fináncz-direktor, de még a pénzügyi tanácsos is, holott a Botos uram karikásának minden csattanása egy ötös bankóval ér fel, de igaz, hogy titulus nincsen hozzá. És mi, a­kik törjük a fejünket és forgat­juk a tollat és neveltetjük a gyermekeinket ha­sonlóképen irodamolynak, vékony lábszárú sza­lonkának és méltóságos gólyának, nem gondol­juk-e el, hogy ennyi tanulmánnnyal, szorgalom­mal, kitartással más pályán is lehetne boldogulni, sőt annál jobban. Hogy egy kis tekintetes czimert, mert a nagyságos már ritkaság, a méltóságos annál ritkább, a jólétet, vagyont, gyarapodást áldozunk fel s hogy a világ legboldogtalanabb osztályát szaporítjuk, melynek csak czime és igénye van, de pénze, megelégedése nincs hozzá. A vállalkozás, a kereskedelem tette gazdaggá az emberiséget és a világot, még­is erre adja fejét a legkevesebb magyar ember. Megy fiskálisnak, — na már pedig ez nem éppen a humanitás mestersége — és keresi a perpatvart; megy hi­vatalnoknak és keresi az alárendeltség hajlon­­gását fölfelé és gőgjét lefelé. Megy mindennek, a mi czimmel jár és feláldozza érte boldogsá­gát, megelégedését. Vájjon nem elkelne-e egy ilyen vásári el­mélkedés minden apának, mielőtt fiával pályát választatna s nevelnének a hazának müveit, gazdag embereket a mai Bodók, Botosok és Krajcsikok helyett ? Tóvölgyi Titusz: hangosan érvelnek s a melyekből még a leg­nagyobb ellenzékieskedők is meggyőződhetnek arról, hogy honunknak, ha nem is mindenik, de nagy részében hálás talaja van a selyem­­tenyésztésnek. Igen örvendetes, nemzetgazdasági, ipari szempontból igen fontos és számbaveendő körül­mény, hogy a selyemtenyésztés hazánk legkülön­bözőbb vidékein van elterjedve, a­mi kétségkívül élénk tanújele annak, hogy a megkívántató alap­­feltételek — egy csekélyke terület leszámításá­val — sehol sem hiányoznak ; valamint az is kitűnik ebből, hogy valahára e kérdéssel ko­molyan kezdenek úgy fönt, mint alant, a nép­ben, foglalkozni. Hogy e lényeges és jövőjében kiszámíthatatlan nagy erkölcsi és anyagi siker­rel bíró iparág fellendülésére, felvirágzására drága hazánk természeti viszonyai általában és nagyon alkalmasak: azon, a­ki az országos selyemtenyésztési felügyelőség kimerítő és tanul­ságos jelentését figyelmére méltatja, egy perczig sem fog kételkedni. Belátta ezt már maga a ma­gas kormány is, mely Szegszárdon „Orszá­gos selyemtenyésztési felügyelő­­ség“-et szervezett azon czélból, hogy a tenyész­tést okszerűen irányozza, s ezáltal eleje legyen véve minden veszélynek, mely az ok- és czél­­szerűtlen s gondatlan kezelésből igen könnyen származhatnék, az iparág terjedésének természe­tes hátrányára. E felügyelőség a tenyésztőknek dij nélkül, ingyen küld egészséges, fejlődésre ké­pes, ép petéket, a táplálék előállításához szük­séges eperfa-csemetéket s nagyon csekély, mér­sékelt ár mellett ad hőmérőt s a tenyésztéshez igényelt papírt és mintákat. A felügyelőség be­váltja a termelt selyemgubókat, ellenőrzi a ke­rületi felügyelőket s közvetve a helyi felvigyá­zókat, kiknek kötelessége a 4—5 heti tenyész­tési idő alatt hetenkint több ízben felkeresni a tenyésztőket s őket a szükséges utasításokkal ellátni. S hogy a magas kormány ezen atyai gon­doskodása nem veszett kárba, azt e jelentés fé­nyesen igazolja. A felügyelőség lelkiismeretesen végzi teendőit s a hozzá fordulókat készséggel, örömmel látja el a kívánt dolgokkal, utasítások­kal. S van is ám eredménye. 1880-ban még csak 172 községben, 1059 család foglalkozott selyem­tenyésztéssel, a­kik 10,131 kilogramm 21 de­­kagr. selymet termeltek, 11,134 frt 67 krt kap­tak érte részint a bécsi, részint a lyoni (fran­­cziaországi) selyemgyárosoktól. 1886-ban már 881 községben, 17,882 család termelt 257,649 klgr. selymet, a melyet 271,877 frt 24 kraj­­czáron váltottak be ; 1887-ben pedig már 1048-ra emelkedett azon községek száma, mely­ben 28,145 család 451,511 klgr. selyem gubót termelt s érettek beváltási összeg czimén 474,650 frt 42 krajczár fizettetett. Ez pedig olyan szép haladás, a melyet kicsinyelnünk nem lehet. S ha még ezekhez tekintetbe vesszük, hogy a termelt nyers selyem legombolyitására, fonallá való fel­dolgozására Bács-Bodrog megyében, Újvidéken, s Torontál megyében Pancsován a kormány két se­lyemfonó gyárt tart fönn s hogy ezekben az 1887-ik évben 119 olasz és 264 magyar munkásnő 13,124 k­gr. 39 dgr. selyemfonalat állított elő: elismeréssel kell adóznunk egyfelől a kormány­nak gondoskodásáért, másfelől szívből kell ör­vendenünk, hogy ez ipar olyan szép fejlődésnek indult hazánkban is. Most azonban mindezek daczára is csak a kezdetén vagyunk még a selyemtenyésztésnek. De ha csak e felsorolt adatokat vesszük is te­kintetbe, lehetetlen, hogy az idők teltével álta­lános elterjedést ne nyerjen e szép jövőjű ipar­ág. Annál is inkább, mivel mondhatni s­e­m­m­i b­e­f­e­k­t­e­t­é­s­t nem igényel a selyemtermelés és olyan munkaerőket alkalmaz­hatunk, mint az öregek és a gyermekek, a­kik másféle munkát végezni úgy sem képesek s igy az általuk képviselt munkaerőket — bármily csekélynek látszanak is azok — haszonnal érté­­kesithetnék. Óhajtandó tehát nagyon, hogy úgy nemzet­­gazdasági, mint ipari szempontból, minél többen igyekezzenek selymet termelni hazánk minden részében s igy Háromszék megyében is. Miután azonban a selyemhernyók táplálásá­hoz szükséges mértékben nincsenek eperfáink, erre nézve első kellék leendőne tehát az eper­fák tenyésztése. A háromszékmegyei tanítótestü­let ügybuzgó tanfelügyelője közremunkálásával már megalakította „Székely Méhes“ czim­mel azon egyesületet, melynek czélja a méh- és selyemtenyésztés felkarolása, terjesz­tése. Az alapszabályok már fel vannak terjesztve megerősítés végett a minisztériumhoz s mihelyt azok leérkeznek, azonnal megkezdi működését. A selyemten­yésztés hazánkban. K.-V­á­s­á­r­h­e­l­y, ápr. 20. Meglepő, szép eredményeket terjeszt a nyil­vánosság elé az országos selyemtenyésztési fel­ügyelőség, most kiadott s az 1887-ik évről szóló részletes jelentésében. Megérdemli, hogy figyel­münket pár perczre azon adatokra irányozzuk, melyek ezen derék iparág életképessége mellett

Next