Székely Nemzet, 1889 (7. évfolyam, 1-202. szám)
1889-05-04 / 68. szám
Szerkesztőségi iroda: Sepsi-Szentgyörgyön: Olt-utcza, 326. az. a hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kiadóhivatal: Pai-nyoMa-resmiiF-tárlat hová I it illlzitiit pintik it htrditiiik H bérmentesen küldendők. ^ Előfizetési ár: helyben házhoz hordva vagy vidékre postán küldve. Egész évre . 10 frt — kr. Félévre . 5 frt — kr. Negyedévre . 2 frt 60 kr. Sepsi-Szentgyörgy, szombat, 1889. május 4. SZÉKELY NEMZET POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZATI LAP. Megjelenik hetenként négyszer: vasárnap, kedden, csütörtökön és szombaton. Hirdetmények dija: 4 hasábos petit-sorért, vagy annak helyéért 6 kr. Bélyegdijért külön 30 kr. ülire)Csikmegye részére: szerkesztőség s kiadóhivatal Csik-Szeredában T. Nagy Imre társszerkesztő lakásán (kedd-utcza, saját ház) hová Csíkmegyéből a lap szellemi részét illető közlemények, valamint előfizetési pénzek és hirdetések bérmentesen küldendők. Udvarhely megye részére: társszerkesztő Szent-Királlyi árpád Jízes---------------------Nyilttér sora 15 kr. A hirdetmények s nyiltterek dija előre fizetendő. 1819-----------------------I (Szombatfalva u. p. Sz.-UdvartL hely) hová Udvarhelymegyéből adm ^ lapot érdeklő közrem, küldendők. ^ ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS „SZÉKELY NEMZET“ czimü politikai és társadalmi lapra. A „Székely Nemzet“ megjelenik hetenkint négyszer: kedden, csütörtökön, szombaton és vasárnap reggel egy nagy ivén, szükség esetén melléklettel. It előfizetési ára: egész évre. . . 10 frt félévre .... 5 frt negyedévre 2 frt 50 fr. Az előfizetéseket legczélszerűbb postai utal- t ványokkal küldeni. Mutatványszám kívánatra ingyen. Gyűjtőknek 5 előfizetés után tiszteletpéldánynyiul szolgálunk. Kérjük az előfizetéseket minél előbb meg■ tenni, mivel felesleges példányokat nem nyomat- lÁthatunk. A JÓKAI-NYOMDA-RÉSZVÉNY-TÁRSULAT, mint a „Székely Nemzet kiadótulajdonosa Ismét milliók a koczkán. — máj. 1. Hírlapírói tisztünkhöz képest, mikor politizálni kell, politizálunk, mikor pedig társadalmi kérdéseket kell szellőztetnünk, azokat szellőztetjük. Politikai kérdéseknél mint mamelukok, a párttal szavazunk, társadalmi kérdéseknél azonban nem hagyjuk befolyásoltatni magunkat. Mikor egy időben, a földmivelési minisztérium elkülönítését sürgetve, de senki által nem támogattatva egyedül álltunk a sorompóban, eléggé kiöntöttük szívünk keservét a kormány ellen, s íme, bekövetkezett az idő, hogy a földmivelési minisztérium külön vált ; most, amidőn oly káros visszaéléseket tapasztalunk, melyekért ismét csak a kormányt tehetjük felelőssé, nem leszünk kíméletesebbek, nem pedig annál inkább, mert sokat írtunk már ez ügyről siker nélkül, hát most, mikor elég tanulságos alkalom áll rendelkezésünkre, újból megmondjuk az igazat. Méltóztattak talán már hírét hallani, hogy a „Magyar-franczia biztosító társaság“ a bukás szélén áll, s mint utolsó fűszálhoz, az általa már évek előtt megvásárolt „ Phönix “-hez kapkod, melynek összesen hatszázezer forintot képező befizetett részvénytőkéjével akarja kireperálni harmadfélmilliós veszteségét. De még ha annyi volna! Ámde a társulatnak összesen öt milliónyi vagyonában már évek óta szerepel olyan két millió és nyolczszázezer forintos tétel, amely meg is lehet, nem is, de amelyet szolid alapnak nevezni semmi szín alatt nem lehet. All pedig e 2.800,000 forint részint olyan behajthatlan követelésekből, mint például egy már megbukott svájczi társaságnál 300,000 frt, ügynököknél és más egyéb adósoknál ismét sok százezer frt, szóval nem készpénzből, hanem követelésekből, de amely követelésekkel káreseteket kifizetni nem lehet. És mert a társulat egyéb vagyonát házak és ingatlanok képezik, melyek összes értéke öt millió, amely öt millióból a társulat két és félmillió veszteséget vall be, tehát azt kell hinnünk, hogy ami készpénz volt, az mind elveszett, s ami még meg van, részint fikczió, részint oly ingatlan, melyet készpénzzel becserélni úgy hamarjában még nem is lehet. Kérdem most már, ha bekövetkezik, ami az ily eseteknél be szokott következni, hogy az életbiztosító közönség az őt törvényesen megillető összeg visszafizetését követeli, ám hol a pénz ? Pedig hátra lennének még a tűz, a jégesetek. A káreseteknél pláne úgy áll a dolog, hogy a társulat ezelőtt öt évvel egy ingyenév kikötése mellett öt évre eszközölte a biztosításokat, s az ingyenes év ez idei év lenne. Mintha csak ki lett volna kalkulálva! íme, amit mi folytonosan hirdettünk : a külföldi társulatok megbízhatlansága. Még ha a legreálisabbnak van is feltüntetve az a társulat, ámde hol a biztosíték ? És most jövünk rá ama könnyelmű koncesszionálásra, ami nálunk diszlik. A mi kormányunk ugyanis nem kíván egyéb biztosítékot, mint százezer forintnak a letéteményezését. Le van téve a százezer forint? Akkor szabad a vásár akár százmillióig. Szétrepül az ügynökök sáska hada és fogja a közönséget, amely közönség a kormány engedélyezésében tökéletesen megnyugszik, s nem kíván egyebet, mint olcsó tarifát. Az ügynökök aztán egymásra hezitálnak, már majdnem odáig mennek, hogy ők fizetnek a biztosítónak, de persze csak szóval. A magyar ember pedig még mindig abban a betegségben szenved, hogy enged a szónak. Ezen az után a 100.000 forint biztosítékot letett társulatok csakhamar milliókat forgatnak, de persze minden reális alap nélkül, s nem kell nekik csak egy kedvezőtlen év. De ha még azokat a milliókat itt nálunk forgatnák, ahonnan tarisznyára szedték. Ámde viszik a pénzt külföldi székhelyeikre melegen, s itt van a magyar kormány egy másik óriási mulasztása. Nem elég, hogy a társulatok anyagi viszonyait nem ismerve, százezer forint biztosíték mellett milliókat enged összeszedni, hanem még azt is megengedi, hogy a milliókat az illető társulatok külföldi székhelyeikre vigyék, s eme összeget a magyar pénzpiac forgalmától elvonják. Hogy a mi pénzünkkel idegen államok papírjainak az értékét emeljék, holott ha az a pénz, melyet a külföldi társulatok kivisznek, az országban maradna, papírjaink értékét emelve, hitelünket is emelnék. Ez a nemzetgazdasági oldal, a privát oldal pedig az, hogy ha a pénzt kiviszik és megbuknak, nincs mit venni rajtuk. No hát ez egy oly mulasztás a kormány részéről, melyet eléggé megróni nem lehet. Az olasz kormány is megadja a koncessziót, de nem hagy kivinni egy krajczárt sem. De hát a magyar kormány az adófizető polgárok rovására zsenorozus akart lenni, ha csak Baross Gábor nem segít majd a dolgon s a magyar állampolgárok pénzével elkövetett eme, sok tekintetben lelketlen üzérkedésnek határt nem szab. És minél többet gondolkozunk, annál inkább be kell ismernünk, hogy reális népek még nem vagyunk. Mindig azt szeretjük hinni, ami nekünk jobban esik. A komoly szót, komoly tanácsot nem veszi be a gyomrunk, habár az édesapánk mondja is, ámde ámítsanak csak tetszetős valamivel, hitegessenek csak, igérjenek csak, rávihetnek a lépre bátran. Csak olcsó díjtételeket ígérjenek az ügynökök, még a társulat nevét sem kérdjük tőlük. Az az öröm, hogy biztosítva vagyunk még pedig olcsón, elég nekünk az üdvösségre. Márpedig tény az, hogy egy bukni nem akaró szolid társulat, mely nem csak biztosítani, de fizetni is akar, nem hezitálhat a végletekig. Megvan a határa mindennek s reális ember azt a határt figyelembe szokta venni. S szeretném tudni, ki áll nekem jót azért, hogy a „Magyarfrancziát“ nem követi holnap vagy holnapután, avagy mondjuk egy év múlva egy másik olyan társulat, melyet ma szolidnak tartok, de anyagi viszonyait nem ismerem. Ezer és ezer ember van, ki a „Magyarfrancziának“ százakat, sőt ezreket fizetett már be életbiztosítási dij gyanánt s hol most a pénz ? És várjon a sajtó elnézheti-e az efféléket ? A franczia sajtó annyira óvatos a külföldi társulatokkal szemben, hogy tudunk esetet, mikor egyik komolyabb franczia lap a hozzáforduló külföldi társulattól egy czikk közléséért 150,000 frankot kivánt s a magyar lapok a társulatok mérlegeit egyremásra a rendes hirdetési árért közlik. Onnan olvassa a közönség, hogy egyik-másik társulat mily sikerrel működik. A „Magyarfranczia“ tavaly még osztalékot adott s ez idén már harmadfél millió deficitet jelentett be, ami a mérleg hiteles kezelése mellett lehetetlenség, hanem igen is az a gyanú ébred fel bennünk, hogy a mérleg már évek óta hamis kimutatásokat közöl, ami formális csalás és rendes körülmények közt fenyítő vizsgálatot vonna maga után, holott a „Magyar-franczia“ folytonosan akvirál. Ámde tehetnek erről a lapok ? A lapok oly mérleget közölnek, amilyent kapnak, a mérleg ellenőrzése a kormány kötelessége lenne, hanem a kormány annyit törődik a mérleggel mint az egész biztosítási ügygyel. A nagyközönség a társulatokkal szemben formálisan tájékozatlan. Egyéb tájékozottsága nincs, mint a díjtételek olcsósága, a 40, 50 vagy 60 percent. Mert valamennyi társulatban egyformán bízik vagy egyformán nem bízik, legalább a díjtételeknél akar nyerni, így rontják el a szédelgő társulatok a szolid társulatok hitelét is. Mert ha tény az, hogy egyik társulat csak anynyi hitelt érdemel, mint a másik, miért fizessek én akkor a másik szép szeméért magasabb díjat, míg ellenben ha a társulatok ellenőrzése megbízható lenne, a díjak aránya is jobban megközelítené egymást, mert a reális működés soha sem mehet bele nagy kockázatokba, amennyiben nemcsak a biztosítási alaptőkét, de maguknak a biztosítóknak pénzét is kockáztatja, amint azt a tények esetről esetre bizonyítják. Félünk pedig, hogy e nagy iskola daczára a közönség megint csak a többet ígérő ügynökök lépén ragad s a „Magyar-francziától“ áttelepíttetik más valamelyik rozoga társulat lajstromára. De hát persze erről mi hírlapírók nem tehetünk. A baj itt annyira akut és oly sok oldalról fenyeget, hogy csakis a kormány egy újabb rendszere segíthetne, mely korlátozná a szédelgést. A „Magyarfranczia“ további működése pedig nem egyéb, mint vakmerő merénylet a magánvagyon ellen, melyet talán mégis csak be kellene állítani. Többet nem mondhatunk. Ennyit a nagyközönség tájékozására újólag megirtunk, a kormány figyelmét felhívtuk s ezzel hírlapírói tisztünknek eleget tettünk. Tóvölgyi Titusz: Következik az 1889-ik évi állami költségvetés általános tárgyalása. Hegedűs Sándor a pénzügyi bizottság előadója : T. ház ! (Halljuk ! Halljuk !) Mióta a miniszterelnök úr, mint pénzügyminiszter, az 1889. évi állami költségvetést a ház elé terjesztette, csaknem hat és fél hó mult el s mióta a pénzügyi bizottságnak arra vonatkozó jelentése a ház előtt fekszik, azóta is öt hó mult el. Ennek következtében azt hiszem, a ház iránti tiszteletteljes kötelességem, némi tekintetben feleleveníteni s felújítani azokat a főbb adatokat és azokat az alapokat, melyeken e költségvetés nyugszik és habár csak főbb számokban és csoportokban, megvilágítani ezen alapokat, hogy a kritikának egészen eleven emlékezetébe hozzam. De egyúttal már most előre kell felhívnom a t. ház figyelmét arra, hogy időközben oly adatok és tények jutottak a t. ház tudomására és rendelkezésére, melyek e költségvetésnek megbírálásánál szintén figyelemre méltatandók. Azóta jelent meg és terjesztetett be a t. háznak a zárszámadási bizottság jelentése, az 1887-iki zárszámadásról. Azóta rendelkezésére áll a t. háznak az 1888-iki egész évi pénztári kimutatás és annak eredménye ; azóta a t. ház és a törvényhozás intézkedése folytán három nagy vasút államosíttatott és ezeknek megfelelő költségvetései, illetőleg terhei és bevételei a költségvetésnek megfelelő czímeinél és fejezeteinél lesznek beállítandók. Már ezen pontnál jelzem azt, hogy az államvasutak kiadásai 5 milliót meghaladólag szaporodni, bevételei 3 milliót meghaladólag növekedni fognak és hogy az államvasutak garanciái csaknem 2 és fél millióval fognak apadni, illetőleg ezen tételek terhei nagyobb változás alá fognak esni. Ennek kapcsán jeleznem kell azt is, hogy a törvényhozás intézkedései folytán, némely államadóssági czímletek konverziója nemcsak elhatároztatott, de már nagy mértékben folyamatban is van s ennek következtében, ha annak nem is végeredménye, de kilátásba helyezése mindenesetre egyik adatát szolgáltatja a bírálatnak. Emlékezetébe kell idéznem a t. háznak, hogy az 1889-iki államháztartásunkra, az összes kiadások 354 és egy fél millióval vannak előirányozva, hogy a bevételek 347 és egy harmad millióra vannak téve és így a szokásos formában benyújtott előterjesztés szerint, a hiány 7 és egy harmad millió. Természetes dolog, hogy a törlesztésre vonatkozó fedezet, amely az eddigi törvényeken nyugszik és amely az újabb intézkedések folytán változni fog, még a régi alapon lévén felvéve, mint ilyen 13 millióval szerepel. A kérdés tehát, mely a t. ház előtt fekszik, az, hogy egyfelől mért szerepelnek nagyobb mértékben és miért vannak többre előirányozva e költségvetésben a kiadások úgy, mint a bevételek és másodszor azon alapok, amelyekre ezek fektetve vannak helyesek-e, megtarthatók és valósíthatók-e és végül ezen az útán államháztartásunk oly alapokra van-e fektetve, hogy a kibontakozásra számíthatunk, s hogy ezen czél elérésére minő szempontokat kell szem előtt tartanunk ? Azt hiszem, hogy eltekintve a rendkívüli viszonyok esetleges bekövetkezésétől, az összes bevételeknek ilyen főcsoportokban feltüntetett előirányzata az eredmények által igazolható anynyira, hogy abban teljesen megbízzunk. És különösen örvendetesnek tekinthető az, hogy az államháztartás alapjai most már nem oly egyoldalúak, nincsenek tisztán csak egy tényező esélyeinek annyira kitéve, mint a korábbi években. Szélesebb alapon, több tényezőt vettünk igénybe, melyek természetesen mind a nemzetet terhelik, de az esélyek épen azért, mert kombinált tényezők hatásával van dolgunk, határozottan inkább ki vannak zárva, mint különben, ha átalában csak egyes tényezőkre helyeznék azt. Ami már most a kiadásokat illeti, tény — és pedig bizonyára nem örvendetes , hogy az 1889-iki állami költségvetésben a kiadások, szemben az 1888-iki előirányzattal, 9.483.000 forinttal szaporodtak és a mi fő, ebből a szaporodásból maguk a védelmi szükségletek egyrészt a közös, másrészt a honvédelmi tárczában öt és fél milliót tesznek ki és két milliót meghaladó összegre rúg az államadósság kamatainak növekedése. Tagadhatatlan, hogy a kiadásoknak ezen inkább meddő része — habár teljesen meddőnek a véderő költségeit sem tekinthetjük soha — legjelentékenyebb részét teszi az emelkedésnek , de az is bizonyos, hogy van két tényező, mely az előirányzat beterjesztése óta kedvezőbbre . Újabb főispáni felmentés. A hivatalos lap ismét egy főispán Rónay Lajos felmentését közli. Az erre vonatkozó királyi kézirat így hangzik : A belügyminisztérium ideiglenes vezetésével megbízott közmunka és közlekedésügyi miniszterem előterjesztésére . Rónay Lajos Csongrádvármegye főispánját ezen állásától, sok évi buzgó és hi szolgálatainak elismerése mellett saját kérelmére felmentem. Kelt Schöpbrunnban, 1889. évi április hó 18-án. Ferencz József, s. k. Baross Gábor, s. k. Országgyűlés. — A képviselőház ülése május 1-én. — Ülés kezdete d. e. 10 órakor. Elnök : Péchy Tamás. Jegyzők: Dárday Sándor, Tibád Antal, Nagy István. A kormány részéről jelen vannak: Tizsa Kálmán miniszterelnök, Wekerle Sándor, Csáky Albin gróf, Baross Gábor, Szapáry Gyula gr., Fejérváry Géza dr., Szilágyi Dezső. A múlt ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után az elnök bemutatja Wekerle Sándor pénzügyminiszter nagybányai kerületben megválasztott képviselő megbízó levelét. (Éljenzés jobbfelől.) Kiadatik az állandó igazolási bizottságnak.