Székely Nemzet, 1889 (7. évfolyam, 1-202. szám)

1889-05-04 / 68. szám

Szerkesztőségi iroda: Sepsi-Szentgyörgyön: Olt-utcza, 326. az. a­ hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kiadóhivatal: Pai-nyoMa-resmiiF-tárlat hová I it illlzitiit pintik it htrditiiik H bérmentesen küldendők. ^ Előfizetési ár: helyben házhoz hordva vagy vidékre postán küldve. Egész évre . 10 frt — kr. Félévre . 5 frt — kr. Negyedévre . 2 frt 60 kr. Sepsi-Szentgyörgy, szombat, 1889. május 4. SZÉKELY NEMZET POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZ­ATI LAP. Megjelenik hetenként négyszer: vasárnap, kedden, csütörtökön és szombaton. Hirdetmények dija: 4 hasábos petit-sorért, vagy annak helyéért 6 kr. Bélyegdijért külön 30 kr. ülire)­Csikmegye részére: szerkesztőség s kiadóhivatal Csik-Szeredában T. Nagy Imre társ­­szerkesztő lakásán (kedd-utcza, saját ház) hová Csíkmegyéből a lap szellemi részét illető közlemények, vala­­mint előfizetési pénzek és hirde­­tések bérmentesen küldendők. Udvarhely me­gye részére: társszerkesztő Szent-Királlyi árpád Jízes---------------------­Nyilttér sora 15 kr. A hirdetmények s nyiltterek dija előre fizetendő. 181­9-----------------------­I (Szombatfalva u. p. Sz.-Udvar­­tL hely) hová Udvarhelymegyéből a­dm­ ^ lapot érdeklő közrem, küldendők. ^ ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS „SZÉKELY NEMZET“ czimü politikai és társadalmi lapra. A „Székely Nemzet“ megjelenik hetenkint négyszer: kedden, csütörtökön, szombaton és vasárnap reggel egy nagy ivén, szükség esetén melléklettel. It előfizetési ára: egész évre. . . 10 frt félévre .... 5 frt negyedévre 2 frt 50 fr. Az előfizetéseket legczélszerűbb postai utal- t vány­okkal küldeni. Mutatványszám kívánatra ingyen. Gyűjtőknek 5 előfizetés után tiszteletpéldány­­nyiul szolgálunk. Kérjük az előfizetéseket minél előbb meg­­■ tenni, mivel felesleges példányokat nem nyomat- l­­Áthatunk. A JÓKAI-NYOMDA-RÉSZVÉNY-TÁRSULAT, mint a „Székely Nemzet kiadótulajdonosa Ismét milliók a koczkán. — máj. 1. Hírlapírói tisztünkhöz képest, mikor po­litizálni kell, politizálunk, mikor pedig tár­sadalmi kérdéseket kell szellőztetnünk, azo­kat szellőztetjük. Politikai kérdéseknél mint mamelukok, a párttal szavazunk, társadalmi kérdéseknél azonban nem hagyjuk befolyá­­soltatni magunkat. Mikor egy időben, a föld­­mivelési minisztérium elkülönítését sürgetve, de senki által nem támogattatva egyedül áll­tunk a sorompóban, eléggé kiöntöttük szí­vünk keservét a kormány ellen, s íme, be­következett az idő, hogy a földmivelési minisz­térium külön vált ; most, a­midőn oly káros visszaéléseket tapasztalunk, melyekért ismét csak a kormányt tehetjük felelőssé, nem le­szünk kíméletesebbek, nem pedig annál in­kább, mert sokat írtunk már ez ügyről siker nélkül, hát most, mikor elég tanulságos al­kalom áll rendelkezésünkre, újból megmond­juk az igazat. Méltóztattak talán már hírét hallani, hogy a „Magyar-franczia biztosító társaság“ a bukás szélén áll, s mint utolsó fűszálhoz, az általa már évek előtt megvásárolt „ Phö­nix “-hez kapkod, melynek összesen hatszáz­ezer forintot képező befizetett részvénytőké­jével akarja kireperálni harmadfélmilliós vesz­teségét. De még ha annyi volna! Ámde a társulatnak összesen öt milliónyi vagyonában már évek óta szerepel olyan két millió és nyolczszázezer forintos tétel, a­mely meg is lehet, nem is, de a­melyet szolid alapnak nevezni semmi szín alatt nem lehet. All pe­dig e 2.800,000 forint részint olyan behajt­­hatlan követelésekből, mint például egy már megbukott svájczi társaságnál 300,000 frt, ügynököknél és más egyéb adósoknál ismét sok százezer frt, szóval nem készpénzből, hanem követelésekből, de a­mely követelések­kel káreseteket kifizetni nem lehet. És mert a társulat egyéb vagyonát házak és ingatla­nok képezik, melyek összes értéke öt millió, a­mely öt millióból a társulat két és félmillió veszteséget vall be, tehát azt kell hinnünk, hogy a­mi készpénz volt, az mind elveszett, s a­mi még meg van, részint fikczió, ré­szint oly ingatlan, melyet készpénzzel becse­rélni úgy hamarjában még nem is lehet. Kérdem most már, ha bekövetkezik, a­mi az ily eseteknél be szokott következni, hogy az életbiztosító közönség az őt törvényesen megillető összeg visszafizetését követeli, ám hol a pénz ? Pedig hátra lennének még a tűz, a jégesetek. A káreseteknél pláne úgy áll a dolog, hogy a társulat ezelőtt öt évvel egy ingyenév kikötése mellett öt évre esz­közölte a biztosításokat, s az ingyenes év ez idei év lenne. Mintha csak ki lett volna kalkulálva! íme, a­mit mi folytonosan hirdettünk : a külföldi társulatok megbízhatlansága. Még ha a legreálisabbnak van is feltüntetve az a társulat, ámde hol a biztosíték ? És most jövünk rá ama könnyelmű konc­esszionálásra, a­mi nálunk diszlik. A mi kormányunk ugyanis nem kíván egyéb biztosítékot, mint százezer forintnak a letéteményezését. Le van téve a százezer forint? Akkor szabad a vásár akár százmillióig. Szétrepül az ügy­nökök sáska hada és fogja a közönséget, a­mely közönség a kormány engedélyezésében tökéletesen megnyugszik, s nem kíván egye­bet, mint olcsó tarifát. Az ügynökök aztán egymásra hezitálnak, már majdnem odáig mennek, hogy ők fizetnek a biztosítónak, de persze csak szóval. A magyar ember pedig még mindig abban a betegségben szen­ved, hogy enged a szónak. Ezen az után a 100.000 forint biztosítékot letett társulatok csakhamar milliókat forgatnak, de persze minden reális alap nélkül, s nem kell ne­kik csak egy kedvezőtlen év. De ha még azokat a milliókat itt nálunk forgatnák, a­honnan tarisznyára szedték. Ámde viszik a pénzt külföldi székhelyeikre melegen, s itt van a magyar kormány egy másik óriási mu­lasztása. Nem elég, hogy a társulatok anyagi vi­szonyait nem ismerve, százezer forint bizto­síték mellett milliókat enged összeszedni, ha­nem még azt is megengedi, hogy a millió­kat az illető társulatok külföldi székhelye­ikre vigyék, s eme összeget a magyar pénz­­piac­ forgalmától elvonják. Hogy a mi pén­zünkkel idegen államok papírjainak az érté­két emeljék, holott ha az a pénz, melyet a külföldi társulatok kivisznek, az országban maradna, papírjaink értékét emelve, hitelün­ket is emelnék. Ez a nemzetgazdasági ol­dal, a privát oldal pedig az, hogy ha a pénzt kiviszik és megbuknak, nincs mit venni rajtuk. No hát ez egy oly mulasztás a kormány részéről, melyet eléggé megróni nem lehet. Az olasz kormány is megadja a kon­­c­essziót, de nem hagy kivinni egy kraj­­czárt sem. De hát a magyar kormány az adófizető polgárok rovására zsenorozus akart lenni, ha csak Baross Gábor nem segít majd a dolgon s a magyar állampolgárok pénzé­vel elkövetett eme, sok tekintetben lelketlen üzérkedésnek határt nem szab. És minél többet gondolkozunk, annál inkább be kell ismernünk, hogy reális né­pek még nem vagyunk. Mindig azt szeretjük hinni, a­mi nekünk jobban esik. A komoly szót, komoly tanácsot nem veszi be a gyom­runk, ha­bár az édes­apánk mondja is, ámde ámítsanak csak tetszetős valamivel, hitegessenek csak, igérjenek csak, rá­vihet­nek a lépre bátran. Csak olcsó díjtételeket ígérjenek az ügynökök, még a társulat ne­vét sem kérdjük tőlük. Az az öröm, hogy biztosítva vagyunk még pedig olcsón, elég nekünk az üdvösségre. Már­pedig tény az, hogy egy bukni nem akaró szolid társulat, mely nem csak biztosítani, de fizetni is akar, nem hezitálhat a végletekig. Megvan a ha­tára mindennek s reális ember azt a határt figyelembe szokta venni. S szeretném tudni, ki áll nekem jót azért, hogy a „Magyar­­francziát“ nem követi holnap vagy holnap­után, avagy mondjuk egy év múlva egy másik olyan társulat, melyet ma szolidnak tartok, de anyagi viszonyait nem ismerem. Ezer és ezer ember van, ki a „Magyar­­francziának“ százakat, sőt ezreket fizetett már be életbiztosítási dij gyanánt s hol most a pénz ? És várjon a sajtó elnézheti-e az effélé­ket ? A franczia sajtó annyira óvatos a kül­földi társulatokkal szemben, hogy tudunk esetet, mikor egyik komolyabb franczia lap a hozzáforduló külföldi társulattól egy czikk közléséért 150,000 frankot kivánt s a ma­gyar lapok a társulatok mérlegeit egyre­­másra a rendes hirdetési árért közlik. On­nan olvassa a közönség, hogy egyik-másik társulat mily sikerrel működik. A „Magyar­­franczia“ tavaly még osztalékot adott s ez idén már harmadfél millió defic­itet jelentett be, a­mi a mérleg hiteles kezelése mellett lehetetlenség, hanem igen is az a gyanú ébred fel bennünk, hogy a mérleg már évek óta hamis kimutatásokat közöl, a­mi formá­lis csalás és rendes körülmények közt fe­­nyítő vizsgálatot vonna maga után, holott a „Magyar-franczia“ folytonosan akvirál. Ámde tehetnek erről a lapok ? A lapok oly mér­leget közölnek, a­milyent kapnak, a mérleg ellenőrzése a kormány kötelessége lenne, ha­nem a kormány annyit törődik a mérleggel mint az egész biztosítási ügy­gyel. A nagy­közönség a társulatokkal szem­ben formálisan tájékozatlan. Egyéb tájéko­zottsága nincs, mint a díjtételek olcsósága, a 40, 50 vagy 60 perc­ent. Mert vala­mennyi társulatban egyformán bízik vagy egyformán nem bízik, legalább a díjtételek­nél akar nyerni, így rontják el a szédelgő társulatok a szolid társulatok hitelét is. Mert ha tény az, hogy egyik társulat csak any­­nyi hitelt érdemel, mint a másik, miért fizes­sek én akkor a másik szép szeméért ma­gasabb díjat, míg ellenben ha a társulatok ellenőrzése megbízható lenne, a díjak ará­nya is jobban megközelítené egymást, mert a reális működés soha sem mehet bele nagy koc­kázatokba, a­mennyiben nemcsak a biz­tosítási alaptőkét, de maguknak a biztosí­tóknak pénzét is koc­káztatja, a­mint azt a tények esetről esetre bizonyítják. Félünk pedig, hogy e nagy iskola da­czára a közönség megint csak a többet ígérő ügynökök lépén ragad s a „Magyar-fran­­cziától“ áttelepíttetik más valamelyik rozoga társulat lajstromára. De hát persze erről mi hírlapírók nem tehetünk. A baj itt annyira akut és oly sok oldalról fenyeget, hogy csakis a kormány egy újabb rendszere segíthetne, mely korlátozná a szédelgést. A „Magyar­­franczia“ további működése pedig nem egyéb, mint vakmerő merénylet a magánvagyon el­len, melyet talán még­is csak be kellene állítani. Többet nem mondhatunk. Ennyit a nagy­közönség tájékozására újólag megirtunk, a kormány figyelmét felhívtuk s ezzel hírlap­írói tisztünknek eleget tettünk. Tóvölgyi Titusz: Következik az 1889-ik évi állami költségve­tés általános tárgyalása. Hegedűs Sándor a pénzügyi bizottság elő­adója : T. ház ! (Halljuk ! Halljuk !) Mióta a mi­niszterelnök úr, mint pénzügyminiszter, az 1889. évi állami költségvetést a ház elé terjesztette, csaknem hat és fél hó mult el s mióta a pénz­ügyi bizottságnak arra vonatkozó jelentése a ház előtt fekszik, azóta is öt hó mult el. Ennek kö­vetkeztében azt hiszem, a ház iránti tisztelettel­jes kötelességem, némi tekintetben feleleveníteni s felújítani azokat a főbb adatokat és azokat az alapokat, melyeken e költségvetés nyugszik és habár csak főbb számokban és csoportokban, megvilágítani ezen alapokat, hogy a kritikának egészen eleven emlékezetébe hozzam. De egyúttal már most előre kell felhívnom a t. ház figyelmét arra, hogy időközben oly ada­tok és tények jutottak a t. ház tudomására és rendelkezésére, melyek e költségvetésnek megbí­­rálásánál szintén figyelemre méltatandók. Azóta jelent meg és terjesztetett be a t. háznak a zár­­számadási bizottság jelentése, az 1887-iki zár­számadásról. Azóta rendelkezésére áll a t. ház­nak az 1888-iki egész évi pénztári kimutatás és annak eredménye ; azóta a t. ház és a törvény­hozás intézkedése folytán három nagy vasút ál­­lamosíttatott és ezeknek megfelelő költségvetései, illetőleg terhei és bevételei a költségvetésnek megfelelő czímeinél és fejezeteinél lesznek beál­­lítandók. Már ezen pontnál jelzem azt, hogy az ál­lamvasutak kiadásai 5 milliót meghaladólag sza­porodni, bevételei 3 milliót meghaladólag növe­kedni fognak és hogy az államvasutak garan­­c­iái csaknem 2 és fél millióval fognak apadni, illetőleg ezen tételek terhei nagyobb változás alá fognak esni. Ennek kapcsán jeleznem kell azt is, hogy a törvényhozás intézkedései folytán, né­mely államadóssági czímletek konverziója nem­csak elhatároztatott, de már nagy mértékben fo­lyamatban is van s ennek következtében, ha an­nak nem is végeredménye, de kilátásba helyezése mindenesetre egyik adatát szolgáltatja a bírá­latnak. Emlékezetébe kell idéznem a t. háznak, hogy az 1889-iki államháztartásunkra, az összes kiadások 354 és egy fél millióval vannak előirá­nyozva, hogy a bevételek 347 és egy harmad millióra vannak téve és így a szokásos formában benyújtott előterjesztés szerint, a hiány 7 és egy harmad millió. Természetes dolog, hogy a törlesztésre vonatkozó fedezet, a­mely az eddigi törvényeken nyugszik és a­mely az újabb intéz­kedések folytán változni fog, még a régi alapon lévén felvéve, mint ilyen 13 millióval szerepel. A kérdés tehát, mely a t. ház előtt fekszik, az, hogy egyfelől mért szerepelnek nagyobb mér­tékben és miért vannak többre előirányozva e költségvetésben a kiadások úgy, mint a bevételek és másodszor azon alapok, a­melyekre ezek fek­tetve vannak helyesek-e, megtarthatók és valósít­­hatók-e és végül ezen az útán államháztartásunk oly alapokra van-e fektetve, hogy a kibontako­zásra számíthatunk, s hogy ezen czél elérésére minő szempontokat kell szem előtt tartanunk ? Azt hiszem, hogy eltekintve a rendkívüli vi­szonyok esetleges bekövetkezésétől, az összes be­vételeknek ilyen főcsoportokban feltüntetett elő­irányzata az eredmények által igazolható any­­nyira, hogy abban teljesen megbízzunk. És kü­lönösen örvendetesnek tekinthető az, hogy az államháztartás alapjai most már nem oly egy­oldalúak, nincsenek tisztán csak egy tényező esélyeinek annyira kitéve, mint a korábbi években. Szélesebb alapon, több tényezőt vettünk igénybe, melyek természetesen mind a nemzetet terhelik, de az esélyek épen azért, mert kom­binált tényezők hatásával van dolgunk, határo­zottan inkább ki vannak zárva, mint különben, ha átalában csak egyes tényezőkre helyez­­nék azt. A­mi már most a kiadásokat illeti, tény — és pedig bizonyára nem örvendetes , hogy az 1889-iki állami költségvetésben a kiadások, szem­ben az 1888-iki előirányzattal, 9.483.000 fo­rinttal szaporodtak és a mi fő, ebből a szapo­rodásból maguk a védelmi szükségletek egyrészt a közös, másrészt a honvédelmi tárczában öt és fél milliót tesznek ki és két milliót meghaladó összegre rúg az államadósság kamatainak nö­vekedése. Tagadhatatlan, hogy a kiadásoknak ezen inkább meddő része — habár teljesen meddő­nek a véderő költségeit sem tekinthetjük soha — legjelentékenyebb részét teszi az emelkedés­nek , de az is bizonyos, hogy van két tényező, mely az előirányzat beterjesztése óta kedvezőbbre . Újabb főispáni felmentés. A hivatalos lap ismét egy főispán Rónay Lajos fe­lmentését közli. Az erre vonatkozó királyi kézirat így hang­zik : A belügyminisztérium ideiglenes vezetésével meg­bízott közmunka és közlekedésügyi miniszterem elő­terjesztésére . Rónay Lajos Csongrádvármegye főis­pánját ezen állásától, sok évi buzgó és hi szolgála­tainak elismerése mellett saját kérelmére felmentem. Kelt Schöpbrunnban, 1889. évi április hó 18-án. Ferencz József, s. k. Baross Gábor, s. k. Országgyűlés. — A képviselőház ülése május 1-én. — Ülés kezdete d. e. 10 órakor. Elnök : Péchy Tamás. Jegyzők: Dárday Sándor, Tibád Antal, Nagy István. A kormány részéről jelen vannak: Tizsa Kálmán miniszterelnök, Wekerle Sándor, Csáky Albin gróf, Baross Gábor, Szapáry Gyula gr., Fejérváry Géza dr., Szilágyi Dezső. A múlt ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után az elnök bemutatja Wekerle Sándor pénz­ügyminiszter nagybányai kerületben megválasz­tott képviselő megbízó levelét. (Éljenzés jobb­­felől.) Kiadatik az állandó igazolási bizottságnak.

Next