Székely Nemzet, 1904 (22. évfolyam, 1-194. szám)
1904-04-11 / 52. szám
XXII. évfolyam Sepsiszentgyörgy, hétfő, 1904. április 11. 52. szám Szerkesztőségi iroda: Sepsi-Szent-György, Látatér-utcza 6. szára, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. -a Előűntetési rtr: Helyben házhoz hordva vagy vidékre postán Idillivé . Egész évre . . 20 korona. Félévre . . 10 korona Negyedévre . 5 korona. SZÉKELY ulirdelinéiiyeli <li,jn: 4 hasábos petitsorért, vagy annak helyéért 12 fillér.A Kiadóhivatal: Jókai-nyomva-réttVény-társulat hova az ilSkietlit psBZ-k és ildskaik borraontesan küldendők. Nyiltter sora 30 fillér, hirdetmények s nyiltterek dija előre fizetendő. Bérmentetlen levelek nem fogadtatnak el. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZATI LAP. Megjelenik hetenként négyszer, hétfőn, szerdán, pénteien és szombaton Reklamácziók a lap kézbesítését illetőleg a megfelelő postahivatalhoz intézendők. Pénzküldeményeknél czélszerűbben postautalványok használhatók. A szünidő után. — április 11. (X.) A parlamenti szünidőnek vége, összeült megint a törvényhozó testület. Vajda nevének megfelelőleg, a komoly munkában vetekednének a pártok. És amikor ennek hangot adunk, nem hallgathatjuk el, az új párt vezérének a magaviseletét. Ez a férfiú üszköt akar dobni a parlament munkálkodása elébe izgató nyilatkozataival. Mily nyilatkozatot tett megint? „Az obstrukció feléled megint, mert a független párt nem ért el semmit s a választók meg nem bocsátják leszerelésüket.“ „Apponyiék szabadelvűpárti programmal vállaltak mandátumot s igy most már nem állva azon az alapon, erkölcsi kötelességük az uj választást sürgetni.“ „A vámkérdés meg nem oldható, amig a választók nyilatkozata ki nem kéretik.“ Nem folytatom azon szemelvények kiírását, amiknek erejével sürgeti az új választást Bánffy Dezső báró. Az ily eljárást magyarul személyeskedő politizálásnak nevezik. Az önzetlen politikus örvend azon, hogy megszűnt a parlamenti anarkia, Bánffyt ellenben úgy látszik, ez bántja. Holott, összecskizett új párti programmjuk semmiben sem különbözik a szabadelvűpárt prograrumjától, a különbség csak a hangzatos szóvirágokból áll és az önálló vámterület melletti állásfoglalásból. De hát Bánffy szükségét látta egy új párt alakulásának és sürgeti az új választásokat, mert attól fél, hogy ha a rendes parlamenti munka elkezdődik, az új párt felett lassan lassan napirendre tér a közvélemény. Most még remél híveket toborzani, de ha a parlament rendes kerékvár-i.-mFW.-magasba jut és e folytán az országos nyugtalanság is teljesen lecsöndesül, semmivé válik az új párt programmja, a szabadelvűpárti kormányzat sikerei azt végleg elhomályosítják. Ezért sürgeti Bánffy az új választást, s burkoltan serkenti a független pártot az obstrukció megújítására. Pedig alighanem kárba veszett fáradság ! ... Az obstrukció hosszú időre bevégezte pályafutását, a leszerelést a közvélemény nyomása idézte elő az elért katonai vívmányok után. Ezen vívmányokat kétségbevonhatja a személyeskedést űző politikus, de a Bánffy ilyféle nyilatkozatait senki komolyan nem veszi. Apponyiékkal meg felesleges bajlódni, bízza az új párt vezére azt magukra az illetőkre. Azon azonban csodálkozhatni, hogy a vámkérdés felett annyira nyugtalankodik Bánffy, holott a választók e kérdést is belevonták a választási tusába, s nagyon kevésre megy az oly szabadelvűpártiak száma, akik az önálló vámterület mellett foglaltak állást választóik előtt. Maguk a volt nemzetipártiak kilépett és sem tevék az önálló vámterületi álláspontot a magukévá. És csak most jelenték újból ki, hogy jó kiegyezést elfogadnak. Tehát szükségtelen ezért az új választás sürgetése. És különös Bánffyban ezen skrupulózuskodás, mert akkor nem volt kiváncsi a választók nézetére, amikor a híres ischli-klauzulát kieszelte. De hát úgy látszik, hogy a nemes báró azt hiszi, hogy az emberek feledékenyek sötét nemzeti hősnek tekintik — hangzatos kijelentéseiért. Nos, majd kiábrándulhat ezen hitéből. Örvendetes jelenség az, hogy a komoly sajtó a parlamenti munka mellett foglal állást, az ország érdekében elítélnek minden olyan törekvést, amelylyel megakadályoztatna a parlamenti munkálkodás. Ezen hírlapi nyilatkozatokból az tűnik ki, hogy a parlamenti rendes állapotok bevégzett ténnyé válnak. Első teendő lesz, hogy törvényhozási szankcióval ellátassék az Olaszországgal való kereskedelmi viszonyainkat szabályozó provizórium. De sürgősen meg kell adnia az országgyűlésnek a felhatalmazást a Németországgal való szerződési tárgyalásokra is. A Ház asztalára teszi a kormány az államvasúti alkalmazottak fizetésrendezéséről szóló törvényjavaslatot. Legelsősorban azonban tárgyalás alá fog kerülni az állami beruházásokról szóló törvényjavaslat, melyet a vármegyei tisztviselők, a községi és közjegyzők fizetésrendezéséről, továbbá az anyakönyvi törvény módosításáról szóló törvényjavaslatok elintézése fog követni. Az 1904-ik évi állami költségvetésre is rá kerül a sor, de előreláthatólag a polgári perrendtartás reformjának megalkotására is, amivel jogéletünk kiépítésének fontos munkája egy messze kiható lépéssel halad előre. Alkalma lesz a képviselőháznak a vasúti alkalmazottak fizetésrendezéséről szóló törvényjavaslat tárgyalására is. Ezt a munkaprogrammot a miniszterelnök beszédéből tudjuk, jóval a húsvéti szünet előtt számolt be a parlament vezetésének a tervezetéről. Lesz alkalmuk a pártoknak tárgyalási anyagra. Azt hiszszük, hogy nem veszik figyelembe az oly tanácsokat, amelyben serkentés van az obstrukció feléledésére. A jelszó ma már csak a munka hangoztatása lehet! ... Aki nem hajlandó ezen országos kívánatnak alávetnie magát, az csak arról tesz bizonylatot , hogy a személyeskedést űző politikának a híve. Ez pedig dicséretére nem válik senkinek. A közös miniszteri értekezletek Bécsből telefonálják lapunknak. A N. Fr. Presse értesülése szerint Budapesten hétfőn kezdődnek meg a közös miniszteri értekezletek. A tanácskozás elsősorban a közös költségvetés megállapítása körül forog, de a mellett az összes függőben levő kereskedelem-politikai kérdések is szóba fognak kerülni, így megbeszélik azokat a javaslatokat, melyek az olasz kereskedelmi szerződés dolgában a Miraglia gróffal való megbeszélések során felmerültek, és amelyek az olasz horvám ügyének megoldására vezethetnek. Megállapodásra akarnak jutni azt az eljárást illetőleg, melyet Olaszországgal szemben követni kell. Goluchowski gróf közös külügyminiszter be fog számolni azokról a benyomásokról, melyeket Abbáziában a Tittoni olasz külügyminiszterrel való tanácskozás alatt nyert. Ha a két kormány ezúttal Budapesten megállapodásra tud jutni egymással, akkor az olasz-magyar-osztrák kereskedelmi tárgyalások ügye aktuális lesz. Az értekezleten a Németországgal kötendő kereskedelmi szerződések dolgát is szóba hozzák. Az 1904. évi költségvetés. Lukács László pénzügyminiszter befejezte az 1904. évi költségvetés végleges lezárását és elkészült expozéjával is, melyet közvetlenül a képviselőház üléseinek megkezdése után, alkalmasint szerdán fog előterjeszteni. Az expozé, hír szerint, a következő esztendőre kedvező pénzügyi mérleget jövendől. Városi tisztviselők mozgalma. Esztergomból jelentik, hogy az ottani városi tanács az összes hazai rendezett tanácsú és törvényhatósági joggal felruházott városok tanácsaihoz emlékiratot intézett azon ezéiből, hogy a törvényhozás figyelmét együttesen hívják fel a városi tisztviselők helyzetének tarthatatlan voltára. A memorandum főképpen azt hangsúlyozza, hogy bárha a városi tisztviselők a vármegyék tisztviselőivel törvény szerinti minősítés alapján egyenlők, mégis a községi alkalmazottal esnek egyenlő elbánás alá. A memorandum a fizetések alacsony voltát is sérelmesnek találja és gyökeres orvoslást követel. A „SZÉKELY NEMZET" TÁRCZÁJA Mese a két gyerekről. A nagyasszony, a két gyermek nagynénje szomorúan állott föl karosszékéből, mely a nyílt veranda bejárójához volt tolva és még egyszer megkérdezte : — Hát el fogtok menni ? A két gyermek bátortalanul nézett egymásra. A szemüket köny lepte el s aztán, mint a bűtnősök, félénken hajtották le a fejüket — E!! — ismételték tompán. Fájdalmasan szakadt fel a sóhaj a nagy asszony kebléből. A keze reszketve simogatta a két gyermek haját és keserűen mondta: — Igazatok van . . . Mit is csinálnátok ilyen unalmas öregasszony mellett? Ti, a fiatalok! Előttetek áll az élet, tiétek a világ ! Igaz, igaz .. . — De nagynéni ! — Semmi, semmi . . . Igazatok van. Na, csókolj meg Margit és te is Sándor. A két gyermek nagyon elkeseredett. Bárhogy is igyekeztek elpalástolni, a köny csak úgy hullott a szemükből. A nagyasszony megsajnálta őket és kedélyeskedni próbált. — Na, na, hát ez mi ? Két ilyen meglett ember! Egy asszony én férfi ! Nem szégyelltek magatokat? No, gyorsan, gyorsan. Csókoljátok meg egymást, hadd lássam, hogyan szeretitek egymást! Aztán maga férj uram, jól viselje magát, mert ha panaszt hallok, jaj Istenem mi lesz! Na, csak ne tiltakozzék. A férfi mind rossz csont. A kártya és a klubi . .. ismerjük már ezeket a csábító ördögöket. Margit, tartsd kordába az uradat ! — Da nagynéni, hiszen Sándor . . — Jó, jó, csak ne bízzál benne olyan nagyon. Te az én nevelésem vagy, hanem miatta bizony nem tenném tűzbe a kezemet. Amíg jogászkodott, tudod . . . A két gyermek elnevette magát. Már elfelejtették a nagy keservüket, csintalan mosolylyal néztek össze. Lent a verenda lépcsőzete előtt dübörögve állott meg a nagy határ. János, az öreg kocsis tisztelettel szólt a bakkról: — Tán mehetnénk urfi, mert zörög már a masina! — Ej, ej, de nagy csacsi kend öreg János. Hiszen már nem urfi az urfi, hanem tekintetes úr! — szólt rá a nagyasszony. •— Persze, persze Bzaroár lesz az ember, ha már öreg, — dobogott az öreg kocsim. — Lám a Pista gyerek, az unokám is lóvá tesz, unosunjon. Mindig a nyakamon nyargalá ez az adta kölyke A nagyasszony sóhajtva fordul a gyerekek felé. — Búcsúzzunk hát gyermekeim ! Búcsúzzunk . . . A két gyerek odaborult a nagyasszony vállára. Nem tudtak egy szót sem szólani, csak a kényes szemük beszélt. És egymást támogatva, reszketve mentek le a lépcsőkön. — Lassan hajts János! János lassan hajtott s a nagyasszony nekitámaszkodva a verenda oszlopának, elborult tekintettel nézett a két gyerek után. A fasor aztán eltakarta őket s az öreg, fehérhaju asszony erőtlenül esett vissza a karosszékébe. Hát itt hagyták. Az édes szőkehaju kis leány, akit úgy nevelt fel baba korától és a vidám, derék jó fiú, akiből embert faragott. A két árva, akiknek anyjuk helyett anyjuk volt... És most itt hagyták, ők, ime, boldogok s most ő lett az árva. Hányszor mosolygott fel a gyönyörtől, amikor látta, hogy a két kis unokatestvér nagyon szereti egymást. Hogy lefestette képzeletében azt a napot, amikor egymásba teszi a két gyermek kezét és azt mondja nekik : — Szeretitek egymást? Igen? Hát lennétek férj és feleség? És azt a napot is megérte. És boldog volt. Hanem most, most . . . Ezt nem várta, nem hitte volna. Milyen balga volt. Hiszen gondolhatta volna. Hogy annak a fiúnak lesznek vágyai, álmai, amelyek elszólítják innen. Hogy ki akarja venni a részét a nemes küzdelemből, amit az élet nyújt. És az asszony követni fogja. Oh, hogy erre nem gondolt! Ezelőtt két hónappal még milyen boldog volt. Mikor itt, az oltár előtt egymás mellett állott a két piruló gyerek és a pap kimondta rájuk az áldását. Minden álmát megvalósítani látta akkor és azt hitte, nem lehet már senki boldogabb. És másnap, mikor az a piruló, édes gyermekasszony bujt előle, kerülte a tekintetét. Mintha nagy bűnt követett volna el. És mikor faggata, sírni kezdett és sirt, sirt szakadatlanul. Oh, az édes gyermek ! Délebédnél pedig úgy ült az a két gyermek az asztalnál, mint két gonosztevő. Lehajtották a fejüket és a világért egy szót nem szóltak volna. Margitnak el is égette száját a leves a nagy igyekvésben. És akkor ő odaszólt a fiúnak: — No, hamar egy még forróbb csókot neki, hogy ne fájjon. És akkor Sándor, az a nagy, délezeg fiú esetlenül, zavartan fordult el a az a kis bobó asszony megszaladt. És nem lehetett aztán se szép szóval, se komolykodással kicsalni a leányszobából. A nagyasszony elmosolyodott. Igen, a leányszoba . . . , melyet nászszobává kellett avanzsáltatni, mert Margit semmi kincsért nem akart kivonulni belőle. Az lett a hálószobájuk. Na hiszen, jól néztek ki. Ha egy kicsit kötődtek, hanezuroztak, hát mindjárt úgy fel volt forgatva, hogy Ninive sem különben. Alig is lehetett benne mozogni. Oh, az édes gyermekek . . . Köny hullott ki a nagyasszony szeméből és görcsösen szorította zsebkendőjét az ajkaihoz. Keserű zokogás fojtogatta. A park porondján lassan gördült be a nagy határ. János, az öreg szomorúan szólott fel : — Hát elmentek . . . Bizony Isten — nem hittem volna. — Én sem ... én sem . . . tördelte a nagyasszony kétségbeesve. — Majd vissza gyülnek még, a merre elmentek ! — mormogta vigasztaló hangon az öreg. — Ne tessék busulni. És mérgesen csapott közéje a lovainak. A két gyermek pedig ott állott a kis állomás bejárójánál. Megfogták az egymás kezét és szomorúan nézték a távolba vesző sínpárokat. — Sándor, — szólalt meg végre a kicsi asszony — hát mit csinálunk mi Budapesten ? — Mit? — kérdezte meghökkenve a férfi. — Hát mit! Rám ott vár az irodám. — A nagynéni szépen berendeztette. Aztán — nagy, híres ügyvéd leszek. — Igen, de én, én ... , szepegett a kicsi asszony. — A nagynéni sem lesz ott s nekem nincs egy ismerősöm sem. — Dehogy nincs. Hát a nagynéni ismerősei ? — Igen, de én azokat nem ismerem. — Oh, édas szentem, hát meg fogod ismerni őket. A kicsi asszony elhallgatott. Némán merült magába s csak nagykésőn szólalt meg : — Elment már a János? — El! A csöpp asszony elmélázva nézett vissza az országút irányába. — Sándor — mondotta bizonytalanul — szeretnék még néhány száli mezei virágot tépni emlékül. A férfi szótlanul indult az országúton. Az asszony mohón tépdeste az árokszéli virágokat s egy-egy könnye csillogó harmatként ott reszketett a virágok szirmán. A kis őrház felől élesen sivitott a vonat füttyhangja. Miután utas nem volt az őrháznál, a vonat közönyösen dübörgött tovább A gyermek-házaspár szepegve nézett egymásra és halkan, megindultan mondta: — Elkéstünk ! !" A következő pillanatban felvidult az arczuk. Az asszony vidám, boldogan kaczagni kezdett és futni kezdett abba az irányba, ahonnan az öreg udvarház fala messzire fehérlett. És mikor újra ott álltak a nagyasszony előtt, a férfi elfogódott hangon mondta : — Visszajöttünk! Az asszony pedig megtoldotta: — És nem megyünk többé el soha! — 1.