Székely Nép, 1915 (33. évfolyam, 1-144. szám)

1915-12-25 / 141. szám

141. szám. Carp követelése: Predefil, december 23. A bukaresti russzofil lapok jelentik : Carp Péter fel fog szólalni a kamarában a válaszfelirati vita folyamán. Carp kijelentette, — Írják, — hogy támadni fogja Bratianu politikáját és követelni fogja, hogy Románia tartsa tiszteletben a kötelezettségeit és hogy lépjen akcióba a központi hatalmak mellett. Összeütközés tévedésből. Szófia, december 23. Hivatalosan jelentik : Minthogy Pogradec mezőváros környékén, ahova a Strugánál megvert szerb csapatok egy része visszavonult, bandák felbukkanását jelentették, egy bolgár csapatrészt kellett a város ellen küldeni, hogy a szerbeket Elbasszan irányában üldöző csapatok balszárnyát biztosítsák. Pogradec albán területen, az Ohrida tó déli sarkánál, ama területen kívül fekszik, amelyet a görög csapatok megszállva tartanak. Csapatunkat azonban, mikor Pogradechez közeledett, puskalövésekkel fogadták azon hitben, hogy szerbekkel van dolguk. A bolgár katonák viszonozták a tüzelést, mikor azonban észrevették, hogy rendes görög katonasággal állnak szemben, abbahagyták a harcot. Sajnos, némi veszteségről is be kell számolni, mégpedig bolgár részről egy tiszt és két katona megsebesült, görög részről egy katona meghalt, egy tiszt megsebesült. Azonkívül 33 görög katonát kapitányukkal együtt elfogtunk. A katonákat tisztjeikkel, fegyvereikkel együtt a bolgár hatóságok átadták az illetékes parancsnokságnak. E véletlen, amelyet kölcsönös kimagyarázások után gyorsan elintéztek, különböző kommentárokra adott alkalmat, melyeknek a szófiai és athéni kormányok között való jegyzékváltás vetett véget. Ezzel az ügyet elintézettnek tekintjük, lássa belőle, miként írnak levelet azok a székely apák, akiknek három fiúgyermekük és két velük harcol „a jövő közért, mert dicsőség a hazáért harcolni, szenvedni és meghalni !“ Parainezis minden Székelyföldről ideérkező levél, írta bár azt egyszerű napszámos székely vagy nemesi nevére büszke lófő. Jönnek a levelek nap-nap után és más-más szavakkal bár, de lélekben, tartalomban egyforma mind, nem felejti el egyetlen székely apa sem levelében áldását küldeni fia fegyverére és ez az áldás ti otthon levők nem tudjátok talán megérteni azt az érzést, mit az állandó harc alatt a lelkekben okoz — ez az áldás úgy járja át a testet, mint a tűzsugár. A székely nyelv sajátságaiban gazdag, tömörségében és tartalmában klasszikusan szép levél, melyet Balogh Ignác vitézségi éremmel és verdienszkreuzra beterjesztett hadnagy, századparancsnok, a kolozsvári egyetemi könyvtár tisztviselője kapott édesatyjától, egész terjedelmében a következő: Édes fiam ! Igazán el kell ismerjem, hogy nagyon gyéren és nem igény szerint örvendeztetlek szülői érzet, piasz, érdekelt ügy, háziállapot stb. félékkel töltött soraimmal, de hiszen édes fiam, habár a gond és napi fáradalom agyon is győzött házi- és közbirtokossági ügyek nehézsége alatt, tudtam és kérdeztem a leánykákat, kik elég gondosak neked és a többi érdekeiteknek irni, hogy irtak-e és irtatok-e valamennyinek ? Ezért egy kissé nyugodt voltam, igen nyugodt, de izgatott nyugodt, habár végtelen öröm leveletek érkezése és pillantása, képzelheted édes fiam, mert megvallom, eszkorom ellenére levő fenti nehéz dolgok mellett csak átragad ötötök hol és hogyléte, de ez bármi nehéz, fő a haza sorsa ! Rajta fiam, csepp vég, — dicsőség a hazáért harcolni, szenvedni s meghalni ! De semmit ér tetlen vagy gyáván élni! Ősatyáink sem bírják a verőkkel megszerzett földet s igy bebizonyult dolog, hogy a jövő közört születünk és vérzünk s vérrel szerzett drága hont vérünkkel védjük meg unokáinknak. A magyarok Istene legyen fegyveretek segítsége, segélje diadalmasan hazánk szent ügyét kidomborulni, hogy rövid idő alatt a győzelem babérja édes honotokba beérkezve, tündököljön csókolandó homlokaitokon. Édes jó drága fiam ! Édes anyádat is még Isten kegyelmében éltessük, azt mondja, nem hal meg, amíg drága fiait és vejeit meg nem látja. Én és a többi egészségesek vagyunk, dolgozunk nyakra-főre, a széna kevés, sarja sok lesz, a zabok nem gazdagok, árpa jó és az ősz sok nem gyűl, hanem jó. Most az eső gyakran esik, a munkával haladni nehéz, egyébiránt élhetünk, van mit a tejbe aprítani. Isten veled, szeretettel üdvözöl valamennyid, végül atyád: Balogh Ignác A fiúnak, mikor elolvasta apja levelét, könny gyűlt a szemébe, elolvasta hangosan: — dicsőség a hazáért harcolni, szenvedni, de semmit értetlen vagy gyáván élni — és eltette a levelet a szíve fölé, íme egy levél. Nem unikum, ezer van ugyanilyen, naponta érkeznek, kitartást, lelkesedést, bátorítást hozva a küzdő fiúnak, családapa rekrutáknak és mint Anteusnak a föld a hitregében, kiapadhatatlanul erőt adnak a küzdelmek és fáradalmak végtelen sorához. Maradjon meg nyomdafesték alatt e levelek egy példánya a késő utódoknak, történetíróknak és a ki olvassa ma és a jövőben, rainkon, sőt jóval túl azokon, kiknek karja vas, szive acél!. . . bár látjuk az itthonmaradtak gyöngéd szeretetből fakadó cselekedeteit; kellő nyugodtsággal végzett kétszeres, sőt háromszoros munkáját; nemes áldozatkészségét; látjuk sokaknál mily erős hittel, lélekkel hordozzák el a nehéz idők csalódásait, keserű megpróbálásait; bár a nagy tettek, győzelmek, dicsőség mámora fogva tartja lelkünk bizalommal, büszkeséggel tölt el, mégis vérző szívvel, könnyes szemekkel hajtjuk le fejünk, csókoljuk meg az Egek urának sajtoló kezét... és csak egyet kérünk, egyért könyörgünk: békességért !! Így éreztek, gondolkoztak Széphalmiék is! III. És táborba szállt Széphalmi Andor is- Szülői könnye, imája kisérte ! Erős volt és bátor! Az ólomkatonák megelevenedtek, a piros sapkások ... a kék sapkások isten03 sapkás lett ő is . . . Folyt a harc . . . Hangzott ajkain újra a vezényszó, mint egykor régen : Állj!... vigyázz ! . . . rohamra ! ... Egyre hullottak a kék sapkások, a piros sapkások is ... de többen azok. A győzelem, dicsőség mámora fogta el szivét, kezei önkénytelenül is összecsattantak és tapsolt, mint régen önfeledten, boldogan !... Jóságos szülői imádságos lelke ott röpköd körülötte, óva, védve őt. Egykor a gyermeknek az ólomkatonák védték nyugalmát, álmát, életét! .. . (úgy hitte akkor), most ő védi a megelevenedett ólomkatonákkal szülői nyugalmát, álmát, életét... mindnyájunkét! S míg Széphalmi Andor tovább játszotta a véres, hősi játékot szeretett ólomkatonáival, folyton együtt volt, érintkezett jó szüleivel is. Jöttek, mentek a kedves kis rózsaszín tábori lapok, jó híreket vittek, jó híreket hoztak ! Egy ütközetben aztán egy eltévedt golyó Széphalmi Andor karján, éppen a jobbon, súlyos sebet ejtett. Elesett. Ott maradt a földön vérző sebével eszméletlenül. Nem sokáig. Csakhamar a kötöző helyre, majd egy nagyobb város kórházába került. Elmaradtak a táborból menő rózsaszín lapok. Leírhatatlan volt a szülők fájdalma, kétségbeesése ! Egyetlen fiukat veszítették el, kiért életüket is szívesen odaadták volna ! Életük elveszítette jelentőségét, célját . . . kiért, miért éljenek ezután? Eltelt két hét, hárora, egy hónap... semmi biztató hir! . . . Szivük fájó sebe lassan gyógyulni kezdett, a fájdalom helyét szent büszkeség hatotta át: ők a haza oltárára legdrágább kincsüket, egyetlen gyermeküket adták ! — Bárcsak minden vesztes szív fájdalmát ez a szent büszkeség váltaná föl egykori?... Eljön az idő ! . . . IV. Széphelmi Andor ott feküdt . . . a város kórházában. Seblaz és erős fájdalmak gyötörték. Nem panaszkodott, türelmes volt. Orvosa és egy ifjú ápolónő, Imrefi Ilonka, aki egy előkelőbb polgári családnak volt egyetlen gyermeke, teljes odaadással igyekeztek enyhíteni fájdalmait. Testi fájdalmaihoz lelki fájdalom is járult. Egy gondolat kínozta, gyötörte: szülei sorsa, érettük aggódott csupán, hiszen tudta, érezte mily nagyon szerették őt! És ő nem irhat. Nincs is még miért. Gyászos hírmondó lenne még a levél... súlyos sebesült... elveszitbeli karját . . . béna lesz ! . . . Ezeket tudva, megszakadna a szülői szív ! Vart és reméli. Hátha begyógyul a karja, nem kell amputálni, akkor haza megy, szive boldogan dobbant meg . . . találkoznak . . . mily öröm, mily boldogság! Teltek, múltak a napok. Karja csak nem gyógyult. Amputálni kellett. Nehezen egyezett bele, szive majd megszakadt ... de csak így lehetett őt megmenteni az életnek. A műtét után a sebesült hős egyre bánatosabb, szomorúbb lett... Ilonka vigasztalta, erősítgette, nemcsak testét, lelkét is gyógyítgatta. Szabad óráiban ágya mellé ült, kedvesen össze-vissza csevegett mindent, miről csak gondolta, hogy örömet szerez a sebesült hősnek. Beszélt szívesen, szívből, hiszen már meleg rokonszenvet érzett az ifjú hős iránt s nagyon fájt angyali szivének, ha bánatosnak, szomorúnak látta! Piruva vallotta be Andornak, hogy beszélt róla sokat itt a városban lakó szüleinek is. Elmondotta mily nagy harcokban vett részt, mily hősiesen harcolt, hogy sebesült meg, szenvedéseit mily türelmesen hordozta . . . most csak egy hantja: szüleinek sorsa. Széphalmi Andor boldogan hallgatta a kedvesen csevegő leánykát. Az ő lelkében is élt már egy jóságos angyali arc . . . amint föléje hajolt, piciny hís kezeivel végig simította forró homlokát, megigazította feje alatt a párnát lázálmaiban . . . mint egykor régen akár csak az édes anyja ! .. . és ime lázálmainak fényes tüneménye itt van mellette, érzi szemei sugarának melegét, hallja édesen csengő hangját... itt van mellette, mint élő valóság 1 . . . szivéből elszállt a bánat, hogy helyet adjon az ébredező szerelemnek. Halvány arcára újra visszatért az élet pírja, szive boldogan dobbant meg . . . de csak egy pillanatra, aztán összeszorult az éles fájdalomtól . . . csonka karjára esett tekintete . . . . . . Mit akarsz szegény béna ifjú? . . . a tied csak a bánat, lemondás lehet! . . . Hagyd a szerelmet, boldogságot másnak!... Szüleiden kivül, ki szerethetne téged hiven, igazán? Ilonka ? Az ép üde, szép leányt? Nem ! Ne hidd ! Hiszen minden gyöngédsége, figyelme, mellyel körül vett, körül vesz , csak részvétből támadt, kötelességből ! ? Szegény béna hős tépd, ki szivedből ébredő szerelmed, üdvösség helyett kárhozatot ad ! . . . így küzködött magával, tépelődött az ifjú hős ! . . . Hova tovább jobban szenvedett . . . Ilonka tudta, érezte mi dúl az ifjú hős szivében, hiszen azt árulta el egyetlen tekintete is, hogy forrón szereli őt . . . és nem szólhatott! Pedig oly szívesen tette volna, ő is szeretett már, az ifjú hős képe szívébe lopta magát kitörölhetetlenül! . . . Szívükbe hordozták édes titkukat a remény egy halvány sugarával. Szólni nem mertek, féltek, nehogy egy puszta szó is romba döntse tündér szép világuk ! Oh, n ily fájdalmasan édes volt ebben a világban lenni, élnit S mire titkolt szerelmük önfeledt pillanataiban nem is igen gondoltak, bekövetkezett: ütött az elválás, a búcsú órája ! Széphalmi Andor teljesen felgyógyult s végleg szabadságolták. Első útja a kórházból Iionkáék házához vezetett. A leány várta, tudta, hogy el fog jőni ! Andor belépett, köszönt . . . hangja remegett, szive lázasan vert ... a válás fájdalma és a visszafojtott érzelmek miatt alig tudott egy pár köszönő szót rebegni a gondos ápolásért a piruló, majd elhalványuló leánynak, szülői jelenlétében. Egyszerre csak valami erős vágytól áthatva ép kezével megragadta Ilonka kezét s szótalan, némán, forró csókjaival halmozta el . . . Ilonka mintha csak a néma vallomásra várt volna, Andorhoz ugrott s mielőtt ő észrevehette volna csókot lehelt a megmaradt kézre, mely őket is oltalmazta, védte ! — Ilonka, az Istenért, mit csinált!?... — kiáltott föl Andor. Aztán boldogságtóli remegő hangon szólt: „Fogadja zálogul életem a csókért, hogy boldogítani fogom !“ . . . A szülők áldóan tárták ki karjaikat, mintegy imádkozva, gyermekeik fölé . . . Aztán Andor szüleire gondoltak. Elhatározták, hogy mind elkísérik Széphalomra a hazatérő ifjút. V. Egy pár nappal később gyors kocát állott meg az öreg Széphalmiék kúriája előtt. Csendes volt az, egészen kihalt, mióta elment, elveszett a szeretett gyermek !? Még egy páci pillanat, a nem várt örömnek hangos kiáltása . „. . és már ott csüngött Andor a kimondhatatlen öröm miatt szótlan, remegő szülői kebelén!.. Majd kibontakozott a szülői karokból s félkaríjával átölelve a piruló, könnyes szemű Ilonkát, s boldogan mutatta be szüleinek, mint drága, menyasszonyát, aztán szüleit és szólt: — Egyik kezemet ugyan elveszítettem, de már szereztem is helyette kettőt, két gondos, drága kis kezet (Bodola). Péter Gábor: SZÉKELY NÉP 1915. december 25. Honvédeink a Zlota-Lipánál. — Részlet egy hadinaplóból. — Hosszú, véres harcok után, csendes erdő szegélyén tért pihenőre a Zlota-Lipa partján a 21-es honvédezred. Tényleg pihenő volt, hisz egy-két ágyulövés nélkül el se tudunk egy ébresztőt gondolni; a kisebb járőrharcok csak alkalmat nyújtottak arra, hogy a személyes bátorságban itt is vetélkedjenek a kolozsvári fiúk. Nem is olyan rossz mindig ez a háború, mint otthon az anyák és feleségek elképzelik, mert hisz idefenn az oroszok közelében is vannak kedves helyek és hozzáfűződő kedves emlékek. A Zlota-Lipa partján töltött másfél hónapra úgy emlékeznek a kolozsvári honvédek, mint a kalotaszegi menyecske az utolsó leánykori farsangolására. A nyaralás — hogy ne mondjam fürdőszezon — bizony jól sikerült a 21-eseknek, mint mondani szokták, kiváltkép a vége, hisz itt is végén csattan az ostor. Szép helyet választott az orosz a megállásra, természetesen akarata ellenére. Megállott volna bizony ő még hamarább is, de honvédeink egy szuszra a Dnyeszter vize mellől a Lipáig hajszolták, miközben sokat megakasztottak, hogy ne tudjon elszaladni. Műszakilag elkészített állásba bújtak a muzsikák, hogy szusszanhassanak egyet és összeszedjék magukat. Így kerültünk abba a kellemes helyzetbe, hogy a Lipa erdős partján nyaralhattunk és előkészülhettünk egy erős állás áttörésére. Mint mikor az iskolás fiúk vakációra mennek nyaralni a komoly munka után, úgy jött ez a honvéd családnak is. Nosza rajta, volt is vetélkedés a födözék építésben, minden apróságban igyekeztek elővarázsolni az otthont. A tisztek hol Ilonka, meg Mariskáról elnevezett villákban laktak, a fiuk meg hol Csanády, hol Forster-uca vidám lakói lettek. Az ezredes úr villájának, mely a rajvonal mögött épült, Balatonfüreden se lehetne párját találni. Csak hazakerültünk, tudom nem lesz többé lakásmizéria. Megfogadtam, hogyha majd a boldog békeidőben házigazdám szemtelenkedni fog, veszek egy pár négyzetméter földet és azon olyan födözéket építek, amilyen még az ez-redes urnák sem volt. Tudom, lesz még követőm. Mozgalmas élet is volt ott. Hiába pittyegtetett a muszka lövész kukkeres puskáival, hiába gránátozta végig födözékeinket, nyara- lásunkat az csak percekig zavarta. Viszonzásul a legfrissebb hírekkel kedveskedtünk nekik. Nagy, fehér lepedőt tűzdeltünk drótsövényére, melyen a kellemesebb meglepetések voltak szánva a muzsiknak reggelenkint; pl. Varsó elesett, Iwangorod, Kowno megadta magát, Nowogiorgiewszk a mienk, Breszt- Litowszkot feladtátok. Ekkor már ők is kitűztek egy zászlót a fedezékeikre ily felirattal: ,Az orosz hadsereg nem veszti el hitét*. Másnap már az elöljáró hadosztó parancsnok-ság gyönyörködött benne, mert egy ügyes fiú a drótakadályokon átcsúszva, elemelte azt. Mire észrevette a muzsik, már a Lipa partján innen járt a hősünk, örömmel lobogtatva a zászlót. Más alkalommal naplementekor szomorú nótáikkal kedveskedtek és kértek, hogy énekelnénk mi is nekik, szeretnék a magyar nótát hallani, amelyből még csak annyit hallottak: „üsd, vágd, nem apádj. Egyszerre csak az egész honvéd család „Isten áldd meg a magyart* kezdi énekelni és a mint szállott az ének a hosszú lövészárkon végig, úgy emelkedett a kő ima az égig: „hozz reá vig esztendőt, megbünhödte már e nép a múltat s jövendőt !* Egy szép napon kivonták ezredünket az első vonalból és az áttöréshez vitték, a vitéz, híres német gárda mögé tartalék viszonyba. Szomorú szívvel váltunk meg a már megszokott kegyes helytől, de örültünk, hogy munkánkat nyomatékosabban folytathatjuk ott, ahol másfél hónappal ezelőtt elhagytuk. Csodás hatása arczszépítő és finomító A VILÁGHÍRŰ FÖLDES-féle ARGIT CREME és SZAPPAN a Hargit-créme zsírtalan, ártalmatlan, rögtön szépít. Ára 120 kor. A Földes-féle Margit-szappan pár nap alatt lemossa a szeplőket, májfoltokat s megszüntet minden bőrbajt. Ára 90 fű Kapható minden gyógyszertárban, drogueriában és illatszerkereskedésben. 6 koronás rendeléseket bérmentve küld Földes Kelemen A drágaság. A „Karácsonyi uzsora“ címmel utóbb megjelent cikkünkre a következő közleményt vettük : Becses lapja mai napon megjelent 140. számában közzétett Karácsonyi uzsora cikkben foglalt „miért nem lehet a Sepsi járásban is?” kérdésre van szerencsém értesíteni, hogy a Sepsi járásban saját initiatívámból kifolyólag egyes élelmicikkek árát már akkor maximáltam, amikor a vármegyében még sehol sem történt meg az. Az élelmi cikkek árának megállapításáról szóló vármegyei szabályrendelet életbelépteban pedig minden két hétben megállapítottam az árakat s az erről szóló hirdetmény minden egyes község elöljáróságával és az összes csendőrőrsökkel közölve lett és a községekben ki van függesztve és a szokásos módon közhírré van téve. Az egyes árak jóval alacsonyabbak a helybelinél és éppen azért állapítottam meg alacsonyabb árakat, hogy a termelő a helyben magasabb áru piacra hozhassa áruját.