Székely Nép, 1933 (51. évfolyam, 1-53. szám)

1933-01-08 / 2. szám

2 szám. SZÉKELY NÉP 1933 január 8 hogy Háromszéken egyidejűleg három Spangákat (ez volt a főtettes neve) fogtak el. Az egyiket Kézdivásárhelyen, a másikat Be­­reczkben és a harmadikat Bará­toson. Persze kiderült, hogy jám­bor jövevények a gyanúsítottak. A kengyelfutás egyik főszórakozása volt a város közönségének. Abból állott, hogy­­önkéntes vállalkozók megszabott időn belü­l 10 —15 perc alatt) több­ször meg kellett futva kerüljék a piacteret. Hozzátehetjük, hogy kevés vállalkozónak sikerült a feltételeket betartania, de a kö­zönség jól mulatot­t ez volt a fő. Rengeteg farkas garázdálkodott 1883. telén a me­gyében. Egyedül Papolcz község­ben 40 kutyát ettek meg. Nagy esemény volt József főherceg háromszéki láto­gatása. Ma talán nem is történ­hetnék ilyen nagy dolog, ami az­­érdeklődést ennyire fe keltené. Az egész 1883. esztendő nagyon mozgalmas volt belföldön­­és külföldön egyaránt. Az újságok telve voltak háborús rémhírekkel. A háború nem következett be. A társadalmi életben az egyén fenntartás nélkül kapcsolódott be és az alkotó munka így biztos ,alapokon nyugodott. Még­sem mondhatnánk, hogy a székely önrudit erősebb volt, mint ma. Akkor is küzdeni kel­lett a megélhetésért, a haladás­ért, de manapság sokkal nagyobb erőfeszítésre van szükségünk és nincs okunk panaszra, mert szé­­kelységünk erős nemzeti érzéssel vesz részt a közért folyó politi­kai és kulturális munkában. Az emberi életmód, kétszínű ember, rendellenes átalakulása ó­t a nyoma körü­öttünk sok mindenen a rendellenességnek. Az emberi életmód összetétele­­foglalkozásban, szórakozásban, s otthoniasságban úgy, mint kül­­sőségekb­e magán hordja kény­szerét az átalakulásnak. Átitatja ez a kényszer élet­­­­módunkat, szétbomlasztja szoká­sainkat, uralja szabadságakara­tunkat és befolyásolja cselekvé­­­sünket, amellyel önfeledten szö­vögetjük magunk köré a látható rendellenességét életmódunk át­alakulásának. És vannak az átalakulási folya­mat által felszínre dobott embe­rek közül sokan, kik tudatosan mesterkednek a rendes menetű­­átalakuás felbontásán, kik szít­ják átkos tüzét az emberi osto­­baságnak, a gyűlöletnek, mely szülő oka a bűnök sorozatának, melyekkel mind sűrűbben van felitűzdelve az ember f­etmenete. Az az élet, mely drága kincs a maga törvényszerű nyugodt fejlődésében, de rettegett borza­lom az évek óta felborult állapo­tában vonszolt rendellenes mene­tében. Ám nézzük az átalakulást. Gyilkosság gyilkosságra halmo­zódik állatias módon, csak az agyafúrtság benne a megkülön­böztető. Lopás, csalás garmadá­val nap-nap mellett világszerte. Az alattomosan dolgozó, tör­vényt kijátszó üzéreké az anyagi siker , a tisztes küzdőké a gond­­dal telített szűkös mindenn­yi. Alakoskodó barátság, a rész­vét álarca alatt lappangó kár­­örvendés és a hazugság leplébe burkolt kenyéririgység jellemzi az egy járomba fogott, iga alatt nyögő embertársaink lelki átala-­ kulását.­­ Soroljam-e tovább a képeket ? Minek, h­áz benne élünk, látja,­ érzi az emberiség nagy többsége­­ és sorvad rohamosan fokozódó súlya alatt, ami nincs rendjén, mert van más lehetősége is az emberi életmód átalakulásának, nemcsak a lezü­lesztés által való rendellenesség formája. A b­estesen módon hajszolt önös érdekek kielégítését segíti elő mindazon ember, aki képte-­­len ellentállni az átalakulás rend-­ ellenes kényszerének. A korszülte változásokat fi­gyelmen kívül hagyni nem sza­­­bad, mert magukkal hozzák az emberi életmód megújhodását, de a változásokhoz való hozzáidő-­ múlásból csak Úgy kristályodál, ki jólét és öröm, ha az isteni ha-­ talom által létrehozott természeti törvények szabta rend keretébe illesztjük az életmódunk átalaku­lására irányul minden tényke­désünket, így adva a mostani rendelle­nességből való menekvés a ter­mészetszerű újjáalakulás rendes folyamatába, hol az emberbecsü­lés világa nyílik. Trig­er Lajos. A színház művészi szenzációja 1­3. Kedden, január 10-én I. Szász Ilona Budapest országos hirű­ művésznőjének vendégfelléptével f­ MAUGHAM világhírű drámája Szent láng. • Bélyegáradat. Árucikkel versenyez az a bé­lyeg­mennyiség, mely nálunk el­­­használtatik, a legkisebb hiva­talos lépést nem tehet senki amíg kellő mennyiségű bélyeggel fel nem szerelte magát. Még csoda, hogy az adóbeva­lásokhoz is nem írtak elő bélyegkényszert. Egy egész egyszerű kérdést hozunk fel például annak bizo­nyításául, hogy mennyi ok nélküli bélyeg kényszeríttetik ki a féltől, holott éppen szociális szempont­ból kerülendő lenne. Valószínű, hogy a belügyminisz­ternek avagy a munkaügyi minisz­ternek, mely alá a kérdés tarto­zik, még fogalma sincs arról, hogy egy szegény cselédleánynak mennyi sok bélyeget kell kiizzad­jon, nagyrészben teljesen ok nél­­kül. Nem lesz érdektelen ha rész­letezzük a dolgot. A szolgálni akaró cselédleány elindul, hogy cselédkönyvet vált­son, tizenhat lei bélyeggel meg­szerzi a jegyzőtől a személyazo­nossági igazolványt s újabb 16 lei bélyeggel a születési bizonyítvá­nyát és 16 lei bélyeggel az orvosi bizonyítványt. Ezekkel a szolga­­bíróságnál vagy rendőrségnél hu­szonnyolc lei bélyeg felhaszná­lásával kiállítják a cselédkönyvet miután ennek kiállítását 12 lejes bélyegű kéréssel kérte, tehát 88 lei bé­yeget vett igénybe, nem számítva a fényképeket, cseléd­­könyv nyomtatványt, az esetleges munkadíjakat. Régebb ez összesen 30 fillérbe került. Abban a reményben, hogy már minden készen van, elindul szol­gálatot vállalni; nagy csalódás, nem lehet, kell hozzon a közsé­­gétől eltávozási bizonyítványt, az már úja­bb 16 lei bélyegbe kerül, mert ha nem, akkor 500 lejig bün­tetik. Ha ki­érik a szolgálata, haza, vagy más községbe megy, akkor a szolgálati helye hatóságától újabb távozási bizonyítványt kell hogy kiváltson újabb 16 lei bé­lyeggel. És ez így megy tovább­ tovább, újabb távozási bizonyítványok, új­ab 16—16 lei bélyegkiadás, holott az teljesen felesleges. Teljesen felesleges és indo­kolatlan költség megterhelése a szegény cselédnek, mert hisz a cselédkönyv mindezt pótolja. Ab­ban bejegyzi a nyilvántartó ható­ság a szolgálatba lépést és az abból kilépést, valamint az újabb szol­gálati helyen a szolgálatba lépést és így tovább a könyvvel igazolja a távozást is, miért tehát a fe­lesleges és költséges távozási igazolvány minden esetben. A jó és helyes igazgatás fel­adata, hogy ahol lehet apasztas­­sanak a különben is felesleges költségek. Olvassuk az 50 éves „Székely Nép”-et! Kétszínűvé neveli az embe­reket a mai szomorú és elkény­szeredett élet. Soha annyi ala­­koskodó, ravasz, másokkal szem­ben bizalmatlan ember nem ta­posta a föld hátát, mint ma. Az emberek gerince valahogy puhulni kezd. S noha ennek az alamuszi, alázatos kétszínűségnek más idők­ben is voltak felkent bajnokai, ma, elmondhatjuk, hogy fajtájuk száma megsokszorozódott. Míg azonban a békebeli két­­szinteket ily magatartásra nem a körülmények és a rendszer, hanem saját maguk állhatatlan természete késztette, addig ma a súgos gazdasági helyzet s állandó függés sok olyanra reá­erőszakolja a kétszinűeket, akinek természete különben toha sem volt változó. A mai emberek jelkiszilárd­­sági hiánya nagyrészt a gazda­sági életben talál magyarázatot. Sokaknak mentség ugyanez, de semmi esetre sem olyan, hogy feltétlenül elfogadható lenne. Ezért fel a fejjel és vigyázzunk a jellem és a gerinc szilárdságára. K. L. SZÍNHÁZ Dr Ferenczy Gyula szín­­társulata mind jobban és jobban beférkőzik a közönség kegyeibe. És méltán is, mert a társulat minden egyes tagját áthatja az a törekvés, hogy minél jobbat és tökéletesebbet nyújtson. Az elmúlt héten főképen rep­­rizt adtak. A Tűzmadarban ismét megcsodá­llt Bartók Juci első­rangú alakítását. Újdonságok vol­tak a „Fizessen nagysád“ és a „Méltóságos asszony trafikja” című legjavát nyut­ották a színészek. Felkérjük közönségünket, hogy a rövid színi szezon alatt min­denki erejéhez mérten támogassa ezt a lelkes kis c­sapatot, amit lehetővé tesz az a körülmény is, hogy a helyárak nagyon alacso­nyak. Az egész biztos, hogy a színházban mindenki jól érzi magát és igen jó előadást kap.­­ A színház jövő heti szenzációi! Kedden ünnepi est lesz a szín­házban. Maugham világhírű dráma újdonsága kerül bemutatásra F. Szász I­ona Bud­pest ünnepelt t­űvészasszon­yának vendégfel­léptével. Az igazgatóság ennek dacára nem tart bérletszünetet, csak lO°­ o kat emeli az árakat úgy, hogy a szelvények is érvé­­é­nyesek (1 só rendű 5 lei, II. rendű 4 lei ráfizetéssel) Erre a mű­vészi eseményre külön felhívja az igazgatóság a n. é. közönség szíves figyelmét. Csütörtökön az­­Iparos Egylet* szenzációs zene­karának közreműködésével fel­újítja a színház kitűnő szerep­­osztásba Szirmai Albert gyönyörű zenéjű operettjét Gróf Rinaldó­t. Szombaton ismét szenzációs bemutató lesz a színházban. Ros­tand világhírű pacifista színmű­­újdonsága .Megöltem egy em­bert­. A háborúellenes mozgal­mak egyik kiemelkedő tényezője ez a darab. Ka A rendez zenéje könyve­ji lepte : y álló B Eg­y egy ol z melyne­t Most ib sége e véletlen (| Haas) d be a t ii a film el a kis ] :c helyze­t eltűnte v Már i íj elé, mji Fröhlii ]i lezik, ni egy rá*e annyir. i renéz ti az fi­ eláruln ható né Degri A mi Sz rendes legnag a „Kát Rende­­rezte Dö­ly­­ Tibor, délután Ke németi múlt* Paul í Csí Leroux „Páris Gilbert, Jöt „Édesa A becses Vasul­ba nyitott baráta gádora m­elle sere egy á­litott zin á­lt A I

Next