Székely Tanügy, 1901 (2. évfolyam, 1-19. szám)

1901-01-01 / 1. szám

E­lőfi­zetés Egész évre 4 korona Félévre 2 korona. Szerkesztőség: Vár­ utcza­­2. hová a lap szellem részét illető közlemények kül­dendők Felelős szerkesztő : MÁTHÉ JÓZSEF Jfr Megjelenik havonként kétszer.­­5H­Kiadóh­i­vatal főtér 11. sz. hová az előfizetési és hirdetési díjak küldendők pályázati hirdetmények ára soronként 10 fillér kéziratokat nem adnak vissza. /- )­S 19­03 II. évfolyam I. szám. Marosvásárhely, 1901. január 1. HM 8 NEVELÉS-OKTATÁSÜGYI LAP. A M.-TORD A M­EGY­EI ÁLTALÁNOS TANTESTÜLET HIVATALOS LAPJA. Uj évi üdvözlet. Üdvözlöm szivem mélyéből a „Székely Tanü­gy“-et életének második évében is. Ha ott vol­tam a keresztelés szerény ün­­nepségén, legyen szabad figye­lemmel kisérnem növekedését is. Olyan tanügyi lap ez, mely híven betölti hivatását, híven szolgálja az ügyet s távol tart magától minden személyeskedést. Pedig felriadtak volt bölcsőjénél némelyek, hogy már bölcsőjé­ben meg fog fojtani valakit. Hasz­talan félelem volt s az eredmény ma már előttünk áll. Szolgálja a székely tanügyet s ezt mind­nyájunknak el kell ismernünk. De tény másfelől az is, hogy még ma is vannak, kik nem bíz­nak benne, nem ölelik keblükre a csecsemőt úgy, a­mint meg­érdemelné. A Háromszék és Brassó megyei tanítótestületek mintha ma is idegenkednének tőle. Igaz, hogy vannak Három­szék és Brassó megyékben poli­tikai lapok, melyek készséggel megnyitják hasábjaikat a tan­­ü­gynek is. De ez szerintem nem elég. Nekünk fel kellene ölelni, karolni az egész Székelyföldön és Brassó megyében az egyetlen székely tanügyi lapot. Arra kel­lene törekednünk, hogy még akkorára neveljük ezt a lapot, mint mekkora most. Arra kellene segítenünk, hogy ez valódi hű tüköre lehetne a székely tanügy­nek, a székely népnevelés ma­gasztos ügyének. Mire való szét­forgácsolni a székely tanügyet a politikai lapok hasábjain ak­kor, midőn módunkban állana saját lapunkban összehordani s igy egy tekintélyes székely tan­ügyi lappal dicsekedni. Az én uj évi kívánságom tehát, hogy, az 1901-ik évben min­den erőnkkel erre törekedjünk. Kívánom továbbá és forrón óhajtom, hogy a Székelyföld min­den egyes tani­tója komolyan fog­lalkozzék a székely kivándorlás­sal s különösen a székely leány­­cselédekével. Tartsa minden ta­nít''» és tanítónő hazafias köte­lességének tehetségéhez képest megakadályozni a Romániába való kivándorlást, szolgálat­ke­resést, de ha már most még nem lehet teljesen megakadályozni a kivándorlást, hassunk minden erőnkkel oda, hogy idehaza ma­radjanak az országban a székely cselédleányok. Szóljanak tehát így a tanítók az ilyen leányok szüleihez. Romániába ne bocsás­sák a leányukat, de ha mégis szolgálni akarnak, menjenek a hazai városokba. Hisz ez nem is Karácsonyi és 1852-ből. A nap lement. Koromsötét éj szált a térdre, hogy annál meghatóbb le­gyen az Üdvözítő születésének em­léke Benn a szobákban mindenütt, de mindenütt — kivételesen még a falu mesterénél is világosság van. Hisz most az egyszer mindenki áldoz egy kis petróleumot az Üdvözítő emlékére Künn zimankós hideg van. Csattog, ropog a cserép- és zsindelyfedél, mi­­int a szélvész, tombol a vihar, minden élőlény menhelyet keres magának, csak az ebek hallatják lételeket, egyébként a falu egészen csendes. A templom melletti kunyhóban, melyet rektramnak épített az egy­ház menhelyü­l az idő viszontagságai ellen, a rekt­ramné asszony beszél­get a családi tűzhely melegénél a „Megváltó“ születéséről. Künn zug a vihar, meg-megrezeg­­teti az amúgyis lazán álló ablaktá­nyérokat, de belül a nélkülözés ke­serű falatját is édessé teszi a szülői szív szeretete. Kilenc óra van. Megkondul az éji harang, hirdetve a hivő lelkeknek, hogy a Megváltó megszületett. De nini! — egy alak, talán nem ember mozog a sötétben. Tétova léptekkel halad a kis torony felé, jeléül, hogy meggyőzte már a kemény téli idő. Elvánszorog a templom mel­lett lévő rozoga kunyhó ajtajáig s benyit: Adjon az Isten jó estvét!... Egyszerre állnak fel az iskolames­­terné és négy gyermeke a tűz mellől s­zámulva tekintenek a jövevényre, kinek arcáról letí a szenvedés és nyomor, miközben felettük megrendü­­lz angyali ének: „Dicsőség a magas­ságban az Istennek, a földön békes­ség és az emberekhez jóakarat“. Vé­geztével csörömpölve gurul a kémé­nyen beöntött sok fényes dió, jeléül annak, hogy karácsony ünnepe van. A négy gyermek pillanatnyi elré­­mülésekből felocsúdva igyekeznek fogytáig szedni az angyal ajándékát s még e percben hallható szóval tesz­nek fogadást, hogy engedelmes és szófogadó gyermekek lesznek ezután is. A jövevény még mindig az ajtónál áll és mélyen elgondolkozva sorsa és az előtte csodálatos jelenségen, csak sir .. . csak sir ... keservesen. Végre megszólítja az iskolamesterné: Ugyan fiam hol jársz ebben a veszett időben?! csoda, hogy meg nem vett az Isten hidege. Jöjj, melegedj mel­lettünk, ha szándékod becsületes. Pista, János, Jula, Borcsa siessetek, adja­tok neki az angyal ajándékából, hi­szen ott az ő számára is van, mert ő hajléktalan, de nektek, legalább jó meleg szobátok van ... valameddig.

Next