Székely Tanügy, 1903 (4. évfolyam, 1-19. szám)

1903-01-01 / 1. szám

Marosvásárhely, 1903 január 1. Székely Tanügy, földmiv. min. 100 koronával külön jutalmazta s úgy ő, mint a kereske­delemügyi a népkönyvtárak részére megrendelte) és most „Góbéságok“ czim alatt egy kötet székely adoma. Kéziratban van „Székely lakodalmi versek“, mellyel a Kemény Zs. tár­saság pályázatán 300 kor. díjat nyert. Ezek mellett munkatársa 11 politikai, szépirodalmi, tanügyi lapnak. Az iskoláin és íróin kivül szép szerepet vitt, mint társadalmi ember. Titkára volt a „N.-Küküllő megyei Alt. Tan. Egyletnek“ 9 évig, azután az Emke n.-Küküllő megyei választ­mányának és a „Segesvári Polgári Körnek“, melyek Segesvárról való el­távozása alkalmából átiratilag fejezték ki elismerésüket. Általában jellemzik : az erős szé­kely-magyar fajszeretet, a munka­sze­retet, lelkesültség és túlságos sze­rénység. Mennyire szereti a faját, ki­tűnik, hogy irodalmi működésének 8/16 része székely dolog, hol a ma­gyar fajért valamit tehet, azt soha el nem hagyja. Segesváron addig agi­tált, mig megteremtette a Magyar Polgári Kört az ott lévő magyar ipa­rosok, vasúti altisztek számára, mely­nek alakulásától titkára volt. Évekig agitált egy magyar lap megalapítása érdekében, míg Gyöngyössy­ig, és Déncs Bertalan tanfelügyelővel sike­rült is életre kelteni a ma is fenálló „Nagy-Küküllőt“ olyan helyen, hol soha azelőtt magyar lap nem volt, még magyar nyomda sem. Mekkora munkaerővel rendelkezik azt élénken illusztrálja, hogy mikor vezette isko­lájában az V—VI. osztályokat, hol neki volt legtöbb órája, még kapott időt rá, hogy elvégezve pontosan há­rom egylet titkári hivatalát, kielégítsen 11 lapot dolgozattal és írjon ifj. kö­teteket, nem számítva, hogy család­jának és barátainak is szentelt pár perczet és a mellett ott van az orszá­gos mozgalmakban. Az Áll. Tan. Orsz. Egyesületének főjegyzője, az Orsz. Bizottságnak vol. tagja. Ide számítva tanügyi irodalmi és társadalmi működését bátran el le­het mondani, hogy egyedül tett anyit, mint 10—20 kortárs együtt. És in­gyen, leszámítva a czikkeiért járó pár forint írói díjat, mindössze egyszer kapott 50 frtot a földmivelési, 50 frtot az Emkétől. Ma is olyan sze­gény, igénytelen tanító, mint ezelőtt 25 évvel. Legszebb oldala, hogy magában a tan­­állást soha senkitől lenézetni vagy kicsinyelni nem engedi. Fölfelé büszke a­hol kell, az arroganciát nem tűri, e miatt sok tanf. előtt ma sem grata persona, ellenben kartársai­val, le az utolsó falusi büszkelig, csupa jóság. Segesváron a vidéki kartársaknak évekig ő küldötte szét a fizetésüket. Alig került Brassóba, azonnal fő­­munkatársa lett a Brassói Szemlének, mely azóta Brassói Újság czimen napi­lappá alakult, titkára az ottani Székely­ Társaságnak, melynek ügyeit Koós Ferencz lelkes öregünkkel ketten viszik. Hogy 25 év alatt sok keserű csa­lódás is érte az természetes, olyan ember, a­ki szeret és tud a maga feje után egyenesen járni, nem kerülheti el, hogy másba ne ütközzék. Az ő ta­pintata azonban mindig megtalálta a kibontakozást. A népiskolai tanítókhoz/) Képzeljük magunkat egy virágos kertben ! Milyen elragadó, tündéries kép tárul szemeink elé, midőn a föl­kelő nap aranyos sugarai a kert vi­rágait fürösztik. A virágok bűvös szinkezetében, mint megannyi arany, ezüst drágakő és elrejtett gyöngy vakító csillogása hajol el minket s mig valami megmagyarázhatlan tit­kos erőtől elbűvölve nézzük e káp­rázatos szinfóniát, e tündéries képet, lelkünkben önkénytelenül egy gon­dolat ébred föl: miért ilyen szép? Azért, mert van egy kéz, mely gond­jukat viseli, a­mely a gyönge virá­gokat óvja az ártalmas fergetegektől, a kártékony viharoktól , mikor ezek közelednek védő szárnyával eltakarja és így oltalmazza. De jön egy másik gondolat: ha ez az atyailag gondoskodó kéz nem volna, hiányoznék, mivé lenne a gyönyörű virágos kert? Magukra ha­gyatva, a nap perzselő heve elfony­­nyasztaná szirmaik, az üde, eleven színüket elveszítve hullanának le; eltűnne a varázsló himpor, a mely a virág legpiczinyebb részét is oly ra­gyogóvá, oly tündöklővé tette, mikor az éltető nap aranyos sugarait visz­­szaverte. A hivatlan gyom­tanyát verve elfojtaná a virág életét s élősdi természetével kiszívná utolsó életere­jét is, és szemlélő lelkünk legna­gyobb fájdalmára az előbbi tündé­ries képet visszataszító, zord vadonná változtatná ! Ilyen virágos kerthez hasonlít a zsenge, ifjú nemzedék. Virul ez is, ha gondos nevelésben részesül és tiszta, nemesfényt fog szétlövetni, azt a fényt, melyet környezettől nyert, de csak úgy és akkor, ha szivében a hitnek terebélyesre nevelt fáját az erény legszebb koszorúja fogja övezni. Ám­de az ifjú, mint azt mindnyá­jan jól tudjuk olyan, mint a széltől hajtott ingó nád, hajlik ide is oda is, szive fogékony a jó és rossz iránt egyformán. S ha hitének horgonyát követi, akkor a bimbóból szép virág fejel ki, ellenben v­olt! irtózatos: a bűn átkos örvénye feltartózhatlan magával sodorja, menthetetlenül veszve van, életre keltéséről többé szó sem lehet. Tehát mindenek fölött gondos, kö­rül­tekintő nevelés ke­l a zsenge if­júnak. Tekintsetek a kertfáira! Milyen szép, sudár, szabályos alakot ölt, ha a kertész, a vad, fattyú hajtásokat pontosan levágja, lenyesi; s nemes gályát ölt bele, mily édes zamatu gyümölcse lesz; mig ha ez a szor­goskodó kéz nem ápolja , bozótos, zilált, külsőt ölt s gyümölcse vad fanyar leend, így az ifjúság is­ felnő, jól vagy rosszul, üde, kecses, deli alakot nyer avagy visszariasztó zilált ki,sőt, a természet rendje szerint mindkettő kifejlődik, itt nagy különbség nincs, de igen is lesz egy — a gyümölcs .... ez fogja megkülömböztetni, erről ismerünk rájuk. Ilyen kincs megőrzésére vállalko­zunk mi katholikus (Mások is Szerk.) néptanítók! Oh! ez a kincs ki­mondhatatlanul drága; ez a kincs a Jézus Krisztus, az Isten em­ber vérével megváltott lelkek össze­­sége, melyek közül egynek sem sza­bad elvesznie, hanem mindannyinak rügybe kell fakadni, virágzásnak in­dulni és a jövő életre gyümölcsöt hozni a tanítók buzgó, odaadó, lel­kes és önfeláldozó munkálkodása következtében. Nos, kedves tanítótársak, kérdem: lehet-e ezen a világon dicsőbb dolog, juthat-e és jutott-e valakinek e föl­dön fenségesebb, magasztosabb, ne­mesebb feladat osztályrészül, mint a tanítóknak, kiknek főhivatása az is­teni vérrel megváltott halhatatlan lel­kek idomitása, képzése és virágzás­nak indítása? Nincsen nem jutat! *) Elnöki beszéd, melylyel Fodor István a kászon-alcsiki rom. kath. tanítói járáskör Csik­­szt.­Mártonon tartott rendes őszi gyűlését meg­nyitotta. 3-ik oldal.

Next