Székely Tanügy, 1906 (8. évfolyam, 1-20. szám)

1906-01-01 / 1. szám

NEVELÉS-OKTATÁSÜGYI LAP. A M.-TORDAMEGYEI ÁLTALÁNOS TANTESTÜLET HIVATALOS LAPJA. Előfizetés % ..... . Kiadóhivatal főtér 7. sz. F.részévre 6 korona. Félévre 3 korona. Felelős szerkesztő, hová az előfizetési és hirdetési dijak küldendők. p.ket­tőség: Bethlen Gábor­ utca 0. | | g. Á­THE JÓZSEF pályázati hirdetmények ára soronként 10 fillér, hova a lap szellemi részét illető közlemények kü­l­­j­deadők. Kéziratokat nem adunk vissza. Megjelenik jávoriként kétszer. ^ 2 Az idők jele. Maholnap csak gondolatban szállhatunk vissza, ahhoz az al­­konyuló szégyenteljes kultúrtör­­té­ni múlthoz, amely nemzetünk nagyságának, hatalmának legbiz­tosabb létalapját: a népoktatást, a népművelődés ez óriási szobor lábát ingoványos, süppedékes alapra építette. Az a lap, amely e kor kultúr­történetét jellemezni fogja, mint egy oroszlánt szülő egér komi­kuma a gondolkodó fő előtt mindig illuzórius lesz, mert míg nálunk jóakaró minisztereink alatt a tudomány és művészet arany feje a fellegekben fürdött, a nép­oktatás, a tudomány és művé­szet szülője csak vegetált, mint nyomorult, szegény! A nemzettel együtt beláthatat­lan időkig élő intézmények meg­valósításánál bírni kell azzal a képességgel, amely a korszellem változásait mérlegelni képes. Azert én kimondom, hogy ezzel az érzékkel államférfiaink közül részben is csak nagyon kevesen bírtak. A népiskola intézménye nem­csak általános emberi, de külö­nösen magyar nemzeti szempont­ból sokkal általánosabb jellegű intézmény, semhogy a közvéle­mény, különösen pedig a szak­értők körültekintő szemlélődését a legapróbb részletekig különö­sen alkotmányos életünk újabb szakában fel ne költötték volna. Azok a publicisták és tegyük még hozzá, hogy paedagógusok, akik mindezek dacára tökéletes alkotásokat a népnevelés terén úgy véltek elérni, hogy az iskola belső szervezetét radikális refor­­mok helyett félrendszabályokkal még mélyebbre süly­esztették, akik a tanítói függetlenség, a tanítói öntudat elnyomásában látták a népboldogító hivatás eredményét, azok nem nagy, hanem mint mindennapi közönséges emberek hagyták ott a bársonyszéket. Átkozottul kicsinyek! Dioge­nes módjára fényes nappal lám­pással keresem őket, akik piócát,­s cserebogarat árulni küldték a ta­nítót. Szinte hallom mester, a leg­tökéletesebb műhelynek mestere cserebogarakkal és piócákkal meg­rakott zsákoknak tetején amint tudtára adod mindeneknek, hogy vegyenek, vegyenek piócát ve­gyenek. Ez nem az idők jele! Ez egy éhes hadsereg képe, Fazakas József emlékezete. Irta : Kozma Ferenc. (Folyt.) S hogy Fazakas ez ifjak szine-ja­­vából is az elsők közül való volt, egymagára az a tény is igazolja, hogy a nagy nevű és nagy müvelt­ségü főur, egyházának főgondnoka, néhai gróf Mikó Imre egyetlen fia mellé nevelőül választja s azt külföldi egyetemekre és utazásokra is vele küldi. Ilyen kitüntetéssel igazolt tehet­sége, önerején kifejtett munkássága és műveltsége őt az említett tanügyi korszak egyik leghivatottabb munká­sává tette. Főtantárgya, mint képző­intézeti tanárnak a történelem és magyar irodalom volt, melyek révén 31 éven át nyolc ifjú generativ lel­két telitette lobogó nemzeti érzéssel, s hazafias lelkesedéssel, irodalmi és esztétikai ízléssel, amit ezek az or­­­szágba szerteszét vive magukkal, a­­ népoktatás kereteit megtöltötték nem­zeti tartalommal Egyéniségét, mint mindenben, úgy a tanításban is pu­ritán egyszerűség jellemezte. A tár­gyainál önként kínálkozó alkalom I előadásában nem tagadta őt a szó­­­­noki hatás keresésére, hanem többre becsülte bőséges ismereteinek logi­kus, szabatos formába öntését és gördülékenyen, folyékonyan áradó közlését, amelyen az okozati össze­függés vörös fonálként húzódott vé­gig s a dolgok magva, a lényeg mindig kidomborodott. Mint gondol- s­kodása, úgy beszéde is világos, át-s látszó volt és tiszta áttekintést nyuj­tott. A nagy mesterek társalgási elő­adó modorát követte, amely hallgatóit nem kimért távolban tartja, hanem egészen közel hozza magához. Jól ismerjük e bizalomkeltő beszédes alakot gyűléseinkből is, melyekben­­ felszólalással mindig irányadónk volt. És e nyugodt hangulatot tanítvá­nyainak gyarlóságai sem zavarták meg. A kikérdezésnél mutatkozó hiá­­­­nyok előtte természetesnek látszottak. Annyit azok még nem tudhatnak, mint ő. A rosszulás legfennebb ennyi volt: „ne látom, hogy ezt nem tudja, menjünk tovább!“ Tévedést azonban vagy felületességet helyreigazítatlanul sohasem hagyott. Tizenkilenc évi érintkezésem és megfigyelésem alatt erősebben felindulni, avagy épen ki

Next