Székely Tanügy, 1906 (8. évfolyam, 1-20. szám)
1906-01-01 / 1. szám
NEVELÉS-OKTATÁSÜGYI LAP. A M.-TORDAMEGYEI ÁLTALÁNOS TANTESTÜLET HIVATALOS LAPJA. Előfizetés % ..... . Kiadóhivatal főtér 7. sz. F.részévre 6 korona. Félévre 3 korona. Felelős szerkesztő, hová az előfizetési és hirdetési dijak küldendők. p.kettőség: Bethlen Gábor utca 0. | | g. ÁTHE JÓZSEF pályázati hirdetmények ára soronként 10 fillér, hova a lap szellemi részét illető közlemények küljdeadők. Kéziratokat nem adunk vissza. Megjelenik jávoriként kétszer. ^ 2 Az idők jele. Maholnap csak gondolatban szállhatunk vissza, ahhoz az alkonyuló szégyenteljes kultúrtörténi múlthoz, amely nemzetünk nagyságának, hatalmának legbiztosabb létalapját: a népoktatást, a népművelődés ez óriási szobor lábát ingoványos, süppedékes alapra építette. Az a lap, amely e kor kultúrtörténetét jellemezni fogja, mint egy oroszlánt szülő egér komikuma a gondolkodó fő előtt mindig illuzórius lesz, mert míg nálunk jóakaró minisztereink alatt a tudomány és művészet arany feje a fellegekben fürdött, a népoktatás, a tudomány és művészet szülője csak vegetált, mint nyomorult, szegény! A nemzettel együtt beláthatatlan időkig élő intézmények megvalósításánál bírni kell azzal a képességgel, amely a korszellem változásait mérlegelni képes. Azert én kimondom, hogy ezzel az érzékkel államférfiaink közül részben is csak nagyon kevesen bírtak. A népiskola intézménye nemcsak általános emberi, de különösen magyar nemzeti szempontból sokkal általánosabb jellegű intézmény, semhogy a közvélemény, különösen pedig a szakértők körültekintő szemlélődését a legapróbb részletekig különösen alkotmányos életünk újabb szakában fel ne költötték volna. Azok a publicisták és tegyük még hozzá, hogy paedagógusok, akik mindezek dacára tökéletes alkotásokat a népnevelés terén úgy véltek elérni, hogy az iskola belső szervezetét radikális reformok helyett félrendszabályokkal még mélyebbre sülyesztették, akik a tanítói függetlenség, a tanítói öntudat elnyomásában látták a népboldogító hivatás eredményét, azok nem nagy, hanem mint mindennapi közönséges emberek hagyták ott a bársonyszéket. Átkozottul kicsinyek! Diogenes módjára fényes nappal lámpással keresem őket, akik piócát,s cserebogarat árulni küldték a tanítót. Szinte hallom mester, a legtökéletesebb műhelynek mestere cserebogarakkal és piócákkal megrakott zsákoknak tetején amint tudtára adod mindeneknek, hogy vegyenek, vegyenek piócát vegyenek. Ez nem az idők jele! Ez egy éhes hadsereg képe, Fazakas József emlékezete. Irta : Kozma Ferenc. (Folyt.) S hogy Fazakas ez ifjak szine-javából is az elsők közül való volt, egymagára az a tény is igazolja, hogy a nagy nevű és nagy müveltségü főur, egyházának főgondnoka, néhai gróf Mikó Imre egyetlen fia mellé nevelőül választja s azt külföldi egyetemekre és utazásokra is vele küldi. Ilyen kitüntetéssel igazolt tehetsége, önerején kifejtett munkássága és műveltsége őt az említett tanügyi korszak egyik leghivatottabb munkásává tette. Főtantárgya, mint képzőintézeti tanárnak a történelem és magyar irodalom volt, melyek révén 31 éven át nyolc ifjú generativ lelkét telitette lobogó nemzeti érzéssel, s hazafias lelkesedéssel, irodalmi és esztétikai ízléssel, amit ezek az országba szerteszét vive magukkal, a népoktatás kereteit megtöltötték nemzeti tartalommal Egyéniségét, mint mindenben, úgy a tanításban is puritán egyszerűség jellemezte. A tárgyainál önként kínálkozó alkalom I előadásában nem tagadta őt a szónoki hatás keresésére, hanem többre becsülte bőséges ismereteinek logikus, szabatos formába öntését és gördülékenyen, folyékonyan áradó közlését, amelyen az okozati összefüggés vörös fonálként húzódott végig s a dolgok magva, a lényeg mindig kidomborodott. Mint gondol- skodása, úgy beszéde is világos, át-s látszó volt és tiszta áttekintést nyujtott. A nagy mesterek társalgási előadó modorát követte, amely hallgatóit nem kimért távolban tartja, hanem egészen közel hozza magához. Jól ismerjük e bizalomkeltő beszédes alakot gyűléseinkből is, melyekben felszólalással mindig irányadónk volt. És e nyugodt hangulatot tanítványainak gyarlóságai sem zavarták meg. A kikérdezésnél mutatkozó hiányok előtte természetesnek látszottak. Annyit azok még nem tudhatnak, mint ő. A rosszulás legfennebb ennyi volt: „ne látom, hogy ezt nem tudja, menjünk tovább!“ Tévedést azonban vagy felületességet helyreigazítatlanul sohasem hagyott. Tizenkilenc évi érintkezésem és megfigyelésem alatt erősebben felindulni, avagy épen ki