Székely Újság, 1940 (37. évfolyam, 1-32. szám)

1940-01-01 / 1. szám

XXXVII. (XXIV.) évfolyam. ,­­ AliA 3 LEJ înregistrat Dos. No. 959/1938 Tribunalul Treiscaune Târgnf-Săcuesc, 1940 január 1 hétfő egyesülve a SZÉKELY HIRLAP-pal ELY DJSA (GAZETA SĂCUIASCĂ) MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP REGGEL. Szerkesztőség és kiadóhivatal t KOVACS-HIRLAPIRODA, Sir. Vosvodul Mihsiu 1. *ZFID. Redactor responsabil și editor — Felelős szerkesztő, kiadó Kovács J. István 1. szám fuzionat cu ZIARUL SĂCUESC Redacția și administrația: BIROU DE ZIARE KOVACS Strada Voevodul Mihaiu 1. — Boldog Újesztendőt! Ez az újévi köszöntő ott el most egy pillanatra minden ember ajkán. Ezzel a jól­ivánsággal koccintja össze poharát boldog-boldogtalan, a sors szerencsés kiválasztottja, a farizeus, a besúgó és a nagyképű, a jótékony­­­­­ság és a hazafiság ruhájába öltözött önző közéleti vezető. Szilveszter éjszakáján a megkondul­ó harangok egy új vendég érkezését ha­rangozzák be és mi, gyarló emberek, annyira gyarlók vagyunk, hogy feledünk minden rosszat, amit egy esztendő lé­­lekzsibbasztó napjai raktak reánk sok­szor a roskadásig, sokszor pedig a békét­lenség meg-megjajduló, az életet is meg­átkozó szónak ostorával. Feledjük a sok rosszat és öröm­mel, heje­hujás vigadással búcsúzunk a távozótól. Az az emberi természet, kü­­lönösen az a keresztény hitnek a tanítása, hogy a türelemnek fájdalmakat csillapító re­mény csillogásával higyjen a holnapban,a jövőben, mely a romokon is életet tud építeni és a napnak bearanyozó suga­rával a cdiggedő szivekbe is felfrissítő vérkeringést önthet. A mi kisebbségi életünk sok viszon­tagsága között mindig élt a hitnek a szikrája, hogy el fog jönni az idő, ami megérieti az itt élő népek közötti ba­rátság szorosabb kapcso­atát s a veze­tők szivéből kiáradó szeretet elárasztja az ország minden lakóját egy boldogabb jövendő kiépítésére. A kezdeményezés lépései már nyo­mokat hagytak az országépités össz­­hangzatos nagy munkájában. Hs az el­­­­múló esztendő nem­ váltotta valóra a sok reményt, a holnap mindig előttünk van, mely meghozza a megértés számos kér­désének gyümölcsbe szökkenését. Hirdettük mindig, hogy hívőké az élet és ennek a derűlátásnak reményé­ben nem busulunk a távozó esztendő lehanyatlása miatt és boldog remény­séggel köszöntjük az 1940 ik esztendőt. A háború vérzivatarában fekszik szilveszteri ágyába a lehanyatlott esz­tendő és a felvirradó újév hajnalával milliók ajkáról száll az ima a régóta bujdosó béke visszatéréséért. Amikor a boldog ujesztendő eljö­vetelére szólalnak meg az ajkak, adjunk igazat a költő szavának is: „Jöhet az uj év és mehet a régi mi gond vele, ha béke van veled? Az év mindig a számokat cseréli, de a béke , a szeretet csak egy .," F. Őfelsége karácsony első napját katonái körében töltötte el Őfelsége II. Károly király, Mihály nagyvajda kíséretében karácsony első napján látogatást tett Kolozsváron és Nagyváradon. Őfelsége látogatásának nagy részét katonái körében töltötte. Kolozsváron a királyt nagy ünne­pélyességgel fogadták s az üdvözlések során a magyar kisebbség részéről Bar­­tha Ignác dr. köszöntötte Őfelségét. Őfelsége a következő beszéddel válaszolt az elhangzott beszédekre: — A rövid kolozsvári látogatásom alkalmával elhangzott üdvözlésekre min­denekelőtt szivem mélyéből jövő köszö­­netemet fejezem ki. Nagy örömömre szolgál, hogy mindenki szavából ugyan­azt a magas gondolatot láttam kiemel­kedni, azt a gondolatot, amely meggyő­ződésem szerint nemcsak az Úr szüle­tésének ünnepnapjával jár együtt, ha­nem mindenki szivében gyökerezik. A béke eszméjéről beszéltek s azt szeret­ném, ha ez a szó alapja lehetne az ös­­­szes emberek megértésének és békés együttélésének. — A béke eszméjében azt a gon­dolatot szeretném látni, amely mind erősebben nyilvánul meg ebben a ro­mán népben, hogy egy eszme és egy hit egyesítse őket. Katonáinknak, akik jelenleg fegyverrel a kezükben őrzik határainkat, meg kell legyen a meggyő­ződésük, hogy mögöttük egységesen áll az ország népe. Szeretném, ha ebben a történelmi teremben elhangzott sza­vak mélyen behatolnának mindenik­ szí­vébe s az ünnep még erőteljesebben áthatna mindenkit azzal a gondolattal, hogy csak az egység s a testvéri sze­retet vihet a jóra bennünket, így legyen­­ Őfelsége ezután elbeszélgetett a magasrangú katonatisztekkel, majd hat órakor a műszaki ezred kaszár­nyájába hajtatott. Őfelsége és a trón­örökös itt a katonákkal együtt étkeztek. KARÁCSONYI ÁLOM. Románból szabadon fordította : A, B, K, Holnap Urunk születése. Magas, térdig érő hófúvás terül el a sik pusztán. Csak ma reggel szűnt meg a nagy pelyhü hóvihar. A hóval befújt keresztények szénutat lapátolnak. Estefelé a nap legyőzi a tél dühét s a fehér pusztára gyöngéd tavaszi álmot sző. Mintha piros tulipánnal hintené be a hópusztát. A nagy hó miatt nehezen lehet megis­­merni a falut. Csak a füstgomoly árulja el annak, ki a távolban lak­kel, hogy itt a völgyben kará­csonyváró lelkek vannak. De elszállt a tűzhelyek mellől a múltbeli jókedv. Hiszen ennek a kis falurészeknek csak özvegy papnéja van, papja már nem él... Csak Joachim kántor, valamint Gergely pap kisfia, a jólétek gyermek ül még néha­­néha a karban. Teodort nehéz gyász ereszti Gergely pap halála óta. Még az sem izgatja, hogy a szent pap ott alszik, ott pihen valahol odafent, ahol nem havaz és már nincs hideg.. Az ol­tár közelében nőtt fel, az elhunyt pap mellett. A szertartásnál segédkezett mindig, ő gon­doskodott, hogy ne aludjék el az örök szent tűz... Hozta a füstölőt, vitte a feltámadási gyertyát a pap előtt... Majdnem hét éven át hallotta, — tanulta a szertartást és mindazt, mit a pap olvas... És ma a kis templom pap nélkül van. Néha-néha még Teodor bemegy tisztogatni nepergetni. S ilyenkor csak sóhajtoz a jámbor. Isten akaratában megnyugvó sóhajtozással, szomorúsággal. Bánat s mindennapi elérhetetlen vágya töltötte, be szegény árva lelkét, szegény kis bus szivét. Tizennégy éves. Erősebb, mint tár­sai, — de csak gyermek maradt, olyan gyer­mek, kit mindig Magához kíván az isteni Mester. Fájdalom fogja e­l nemcsak Teodort, ha­nem az egész falu apraját-nagyját, különösen nagy ünnepvárás előtt. Az öreg kántor még énekelt s a kis Todor szépen, meghatódottan olvasta fel a szent evangéliumot... De az oltár üresen maradt. Gergely, a szent pap az örökkévalóságba ment el . Ne­héz, búval teli szívvel tértek haza az emberek. Nem tudták, — pedig úgy akarták­­ hogyan jussanak paphoz. De senki sem aggódott annyit keresztény társaiért, mint Elek bácsi, a falu bírája. Ő is ott volt a szent vecsernyén. Bánatosan nézte a kialudt oltárt, nézte Joachimot, az öreg kántort. Végül pedig te­kintetét hosszasan ott feledte Tódoron, az ár-

Next