Székelyföld, 1894 (13. évfolyam, 27-66. szám)
1894-04-01 / 27. szám
1894. * r ..'49 méltósággal dugják ki vakító fehér fejeiket az európai hegycsúcsok királyai, eget és napfényt követelve maguknak. Egész fejedelmi családja az örökhó-takarta alpesi souveraineknek! Valóságos „hegy kiállítás." Három- s négyezer méteren alul egyik sem beszél. — Kezdődik délnyugaton a Monte-Viso czukorsüvegével, aztán a Mont-Denis-nél északnak kanyarodik s egy országot beölelő, hatalmas karéjban nyúlik el kelet felé. És ez „óriási gárdából,“ mint egy-egy generális a saját csapatja élén, büszkélkedik szembe velünk a Mont-Blanc, meg a Monte- Rosa. Mintha valami mennyei legfőbb hadúr vezényelte volna őket ide egy csapatba, biztos győzelemre készen. Halványkék redős, hó- és Gleeserhermelinjökbé burkolózva, mozdulatlan, hideg fenséggel pillantanak le ránk, parányi semmiségekre, kik önhitten, „világ urainak“ nevezzük és képzeljük magunkat, hivalkodó emberi voltunknál fogva, — és megvetőleg mosolyognak fölöttünk, ..........Lábunk bazalt, fejünk az égig ér; Elértük mi a legmagasb határt, Hol napsugár s csak tiszta lég kísér. . . Vendégeink nem rozsda, sár, penész, Melyek halált okozva hintenek , De büszke sas, a mely a napba néz, S villámokat teremtő fellegek . . Ilyesmit beszélnek ők. De mi magyarok vagyunk s minket nem lehet ám ily könnyen lebeszélni, még 4600 méter magasból sem. Idegen vagy nekünk Mont-Blanc, Monte- Rosa. „Mit ér havad, mit ér hegyet nekünk? Hazát kiván, hazáért ver szivünk“ . . . És, ha mi idegenül tekintünk föl rátok, ti is idegenül néztek le ránk. Pedig valamikor, régösrégen, bámulva láttátok ti fejedelmi havasok, a mi rettegett pogány őseinket, gyorslábú magyar lovaikkal itt száguldozni, az áldott piemonti síkon i s fölharsogott hozzátok szilaj csataorditásuk, és megpirositotta hócsucsaitokat az általuk fölgyújtott helységek tüzvilága és megremegtek előttük az akkori Súria kőfalai is . . . de nagyon régen volt az, — kilencz évszázad tűnt le azóta — nem csoda hát, ha elfelejtettétek ... Ami pedig csak most történt vala, hogy a szabadság szent nevében, magyar vér festette pirosra e dús tartomány göröngyeit — honnan is tudnátok ti azt? Hiszen azok csak hazátlan legionisták, no meg osztrákok valának, s nem magyarok . . . Még egy pillantást a gyönyörű sík-völgybe — hol, nyugatra Turin mosódik el a távolban s a fölötte úszó ködpárából csak a „Ricordo nazionale a „Vitt. Emanuele“ tornyos kupolája nyúlik ki, mint valami nagyobb játékszer, — és azzal hátat fordítunk a csodás kilátásnak, hadd lássuk, mit mutat a Superga a déli oldalon ? Csak most vesszük észre, hogy micsoda ozondús, üdítő hegyi levegőt szivünk itt magunkba. Rügyet fakasztó lenge szellő ingatja meg gyöngéden a fák ágait s a tavaszi nap langyos sugarai, a puha pázsit élénk zöldjén végigrezegve, ibolyákkal játszanak. A fölébredt természet éltető friss lehe áramlik szerteszét. Egy falakkal korszet, szegényes, remete-kápolnácskára bukkanunk, mely a tetőről kissé lecsúszva, a déli oldalon húzza meg magát, mintha röstelné a fölötte pompálkodó bazilikának, hozzá nem illő, nagyúri szomszédságát. A kilátás innen — noha szintén messze téldre kitárul — sokkal szerényebb, mint az északi oldalon. Az itt még „fiatal“ Pocs mellékfolyóinak hegykoszorúba foglalt, lapályos völgye ez, Déli-Piemont. Beláthatlan, nagy kert. — A még lombtalan fák miatt halványsárgás alapszínű táj az aszályos ködben vész el, mely csak sejteti, az itt-ott kifehérlő helységeket és a körül kéklő ormokat is. Ez, amit itt látunk, egy hangulatos, szolid idill , míg amaz, a túlsó oldalon: egy megrázó, hatalmas ballada. De hiányzik valami mind a két tájképből: a víz, a nagy víz. Egy nagyobb tó, vagy egy kis tenger hiányzik belőle, ami, ha megvolna , ennél felségesebb tájat, költő és festő együtt sem gondolhatna ki. Így pedig, mintha a szeme hiányzanék , mintha vak volna, a nélkül az égre néző, mélységes villanása, kristály tükör nélkül. Amarra délre van valahol Saluzzo városka, hol Blandrata született, az -orri dók, akik összesen legfőlebb 15 kát. holdon akár mint tulajdonosok, akár mint bérlők vagy mindkét minőségben gazdálkodnak. A jutalomdíjakra a most jelzett területeken gazdálkodó azon egyének tarthatnak igényt, akik arankamentes, vagy arankától tisztított területen, holdszám szerint, aránylag a legnagyobb mennyiségben és a legjobb minőségben állítanak elő lóherevagy luezernamagot és azt az alábbi feltételek szerint bírálat alá bocsátják. 1. A kitűzött díjakra csak is azon kisgazda pályázhat, aki arankamentes vetésekből legalább 80 klgramm lóhere-vagy luczernamagot termelt. 2. A termelt magvak megbírálásával a gazdatanácsot bízom meg, hova a díjakra pályázók a termelt magot, a termelt mennyiségben tényleg bemutatni és községi elöljárósági bizonyítványnyal igazolni kötelesek, hogy a bemutatott mennyiség saját termelésük. 8. Ugyancsak a községi elöljáróság bizonyítványával igazolandó az is, hogy azon terület, melyen a bírálat alá bocsátott mag termeltetett, arankamentes volt, vagy az az arankától megtisztíttatott. 4. A díjakért való pályázatok 1. évi november végéig benyújtandók, a gazdatanácsnak szabadságában áll a pályázat végett hozzá beérkezett magvakból a legközelebbi magvizsgáló állomáshoz, az arankamentesség megvizsgálása és általában a mag minőségére nézve adandó vélemény végett, mintákat beküldeni; későbbi pályázatok figyelembe nem vétetnek. A díjak a viszonylag legnagyobb mennyiséget a legjobb és legtisztább minőségben előállított három termelőnek fognak kiadatni. Fölhívom a bizottságot, hogy ezen intézkedésemet a községekben a legelterjedtebb módon többszöri hirdetmény utján tétesse közzé. A dijakat a mennyiben azok már a f. évben odaitélhetők volnának, a f. évben is kifizetem, a mennyiben a bizottságnak ez iránti előterjesztése hozzám a f. év végéig beérkezend. Kelt Budapesten, 1884. évi márczius hó 4-én. Bethlen, s. k. Igazgatói jelentés a „Rudolf"-kórház 1891. évi működéséről. (Folytatás.) Hogy tehát a tisztelt közgyűlés mindenről tájékozva legyen e czélból kiadásainkat az ápolási napokkal összetevő, azon eredményt nyertem, hogy mult évben egy ápolási napunk 52 krba került. A megelőző évhez képest, ez is némi hanyatlást mutat a mennyiben az 1891. évben egy napunk 50 krba került, tehát annyiba, amennyit mi érte kapunk. E csekély hanyatlás oka — mint fennebb már kimutattam— az ápolási napok apadásában keresendő. Ezen körülményt különben egyszerű tudomás vétel végett említettem fel, mert amíg képesek vagyunk 4401 írt fölösleget csatolni tőkénkhöz, addig ilyen csekély különbségek minket nem aggaszthatnak és pedig annyival kevésbé nem, mivel egy pár év előtt még minden ápolási napunk 70—80 krba került. Tehát ha a múlt évi eredmény a megelőző évhez képest némi hanyatlást mutat is, de a régebbi időkhöz viszonyítva, emelkedést mutat. Kórházunk beléletéről a következőket jelenthetem : Betegeinket a mult évben is házilag élelmeztük, mely rend évek során igen jónak és gazdaságosnak bizonyult. Hogy ezen tétel se maradjon bizonyítás nélkül, a számokat hívtam segítségül, melyekből kitűnik, hogy az élelmezés múlt évben 180572 krba került. Ha ezen számmal összeshasonlítjuk a 7213 ápolási napot, valamint a két ápolónő és két cseléd után naponkint járó 4 étel adagot, azon eredményre jutunk, hogy nekünk minden egy személy egy napi élelme 24 krónkba kerül, vagyis mi 1805 írtért 8673 embert tápláltunk. E tekintetben is a megelőző évhez képest némi visszaesést tapasztalhatunk, amennyiben az 1891. évben egy ember napi élelme csak húsz kvba került. Én azt hiszem, hogy ilyen eredményt is a vállalkozás útján való élelmezéssel soha elérni nem lehetne, azért ezen rendszer, mint kipróbált jó, továbbra is fenntartandó. Tovább vizsgálva a számadatokat, kijön az is, hogy egy beteg gyógykezelése, beleértve az orvosi gyógyszert, és ápolást, naponkint 22 krba került, az irodai szükségletek, tűzifa s egyéb kiadások hol egy-egy hetegre 7 kr esik naponkint. Ezen számítások meglehet sokak előtt értéktelennek tűnnek fel, ha pusztán magát a számot tekintik, de érdekessé válnak, ha a konsequencziákat le tudjuk vonni. Mert például számokkal bizonyított igazság az, hogy nálunk minden egy betegre csupán 5 1 - kv áru orvosság jutott naponkint a mult évben s még is a betegeknek 99°°-a meggyógyult. Ezen egyszerű statisztikai adat egy nagy igazság bizonyítására szolgál, hogy t. i. betegeinket nemcsak orvossággal, hanem szakértői ápolással is kell gyógyítani. S épen ez adja meg a kórháznak előnyét a magán gyógykezelés felett. És ezt nagyon jó tudni a középosztálynak, honnan betegeink nagy részét kapjuk, mely még máig is idegenkedik a kórházban való ápolástól. (Folytatása következik.) 1 SZÉKE Y F Ö L D. _____ ___ Mezítü'ítz'lasáfi'i közlemények. 6' 0 V Őszi szántás és tavaszi boronálás. Az eddig gyakorlatilag végrehajtott kísérletek és kiválókép legutóbb a móvári gazdadakémia növénytermelési állomása által végrehajtott kísérletek mind azt bizonyítják, hogy ha a tavasziak alá őszei szántunk és tavaszai földünket szántás helyett grubberoljuk vagy boronáljuk, a termés mind minőségileg, mind mennyiségileg felette áll a tavaszai megszántott föld terméseredménye fölött. Az őszi szántás jótékony hatása felől talán felesleges is beszélni. , Nincsen gyakorlati gazda, ki tisztában ne volna ennek előnyei felől. Az egyszerű szántóvető nép is gyakorlatias észjárásával azt mondja : az őszi szántás féltrágyázás. Anélkül, hogy ennek indokát tudná, látja a termés eredményből. Pedig mint tudjuk a szó valódi értelmében igaza van. A tél fagya következtében a növény által fel nem vehető nyers tápanyagok feloldódnak felvehetőkké változnak. A tavaszi szántásnak ily hatása nincs és nem is lehet. Egyedüli czélja csak a föld megporbanyitása lehet. Ugyanezt jobban elérhetjük a grubberolással, és a munkánk is sokkal gyorsabb. Ha az őszi szántás nagy előnyeit beismerjük és a grubberolásnak egyedüli előnye csak az volna, hogy a munka sokkal gyorsabb, akkor is előnyt kell adjunk neki a tavaszi számással szemben. Mert nincs gazdaság, hol tavaszal a vetéssel ne kellene sietni és kisebb-nagyobb munkatorlódás ne állana elő. Azonban a gyakorlati kísérletek más előnyeiről is tesznek tanúbizonyságot. Ha az őszi szántás után tavaszszal grubberolunk vagy szántunk, a termés eredményben úgy minőségileg, mint mennyiségileg a grubberolás javára dönt. S ha ezen gyakorlatilag elért és bebizonyított eredmény okát kutatjuk, könnyen ráakadhatunk. Az őszei megszántott földben bár mélyen behatol a téli nedvesség, fagy, levegő és mély rétegben érleli meg a földet, de leginkább érleli a felső réteget. A tavaszi szántással bármily sekélyen szántunk is, ezt a leginkább beérett réteget alá forgatjuk. A növények gyökereik által tudják ugyan kényszeríteni még az éretlen talajt is, hogy benne a növény tápanyagok feloldódjanak és felvehetőkké váljanak, de csak a kifejlett, dús gyökerű növények és azok is csak bizonyos mértékig. A csírázó gyenge növény csak készen feloldott táplálék mellett fejlődhetik. És mi a tavaszi szántással a legérettebb talajréteget veszük el zsenge, rövid gyökerei elől. Míg a grubberolással csak megporhanyitjuk, de ott hagyjuk számára ezen réteget. Van ennél egy fontosabb körülmény is, mi a grubberolás mellett szól. A grubberolás által jobban megőriztetik a tavaszi nedvessége a talajnak ; a szántás és általa történt aláforgatás hamarább szikkasztja a talajt. Kivált ily csapadék, szegény télen, mint az idéni telünk is volt, kiváló fontosságú, hogy a talajnedvesség minél inkább megőriztessék. Mert a növénynek épen csírázása és fejlődése előkezdetén van nagy szüksége erre a nedvességre. Később inkább daczolhat a szárazsággal , de dús gyökerei később szárazabb talajból is több vizet képesek felvenni. Április 1.