Székelyföld, 1898 (17. évfolyam, 74-75. szám)

1898-09-15 / 74. szám

Az első rém­hírek. Délután öt és hat óra közt érkezett az első hír Budapestre. Kétkedve fogadták a szörnyű hírt mindenfelé. Nem hitték, nem hihették a rémes va­lót. Csak jóval később jelent meg a távirati iroda külön kiadása és azzal legsujtó megerősítést nyer­tek az addig bizonytalan hírek. Az első sürgönyök szó szerint így hangzottak : Genf, szept. 10. (2 óra 40 percz délután.) Erzsébet királyné 2 óra 40 perczkor elhagyta a Beau- Rivage fogadót és a gőzhajó-állomásra ment. Út­közben egy ember rávetette magát ő felségére és erős szúrást ejtett rajta. A királyné összerogyott, azután ismét tapraállt és elérte a gőzöst, a­hol csakhamar elájult. A hajó kapitánya nem akarta elindítani a hajót, de később ő felsége kíséretének kérésére jelt adott az indulásra. A kikötő elhagyá­sa után a hajó megállt és visszatért az állomásra, ő felsége nem tért többé magához. Hordágyon visz­­szavitték a fogadóba. Ő felsége ruhája véres volt. A merénylőt elfogták. Kilétét még nem tudják. Genf, szept. 10. (3 óra 50 perc­.) A királyné néhány perc­c­el azután, hogy visszahozták a fo­gadóba, meghalt. Konstatálták, hogy tőrszúrást ka­pott a szivetájára. A gyilkos állítólag egy olasz anarchista. Genf, szept. 10. Erzsébet királyné gyilkosa Luccheni párisi születésű olasz anarchista. Egy szemtanú a merényletről. Genf, szept. 11. A N. Fr. Pr. ide küldött tu­dósítója ma Sztáray grófnővel beszélgetett, aki az Erzsébet királyné elleni merényletnek úgyszólván egyetlen szemtanúja volt. A grófné még mindig na­gyon meg van indulva és csak könyek és zokogás közt képes beszélni. A borzasztó esemény­t a grófné igy ecseteli: — Pénteken délben érkeztem meg a királyné­val Genfbe, hol a Beaurivage-szállodában vettünk lakást. Sétát tettünk a városban és délben a királyné gőzhajóval vissza akart térni Mont de Cauxba. A gőzhajó délután két órakor indult és mi fél kettőkor elhagyva a szállodát, gyors léptekkel a Quai Mont­­blancon levő hajóállomáshoz siettünk. Útközben észrevettem, hogy egy férfi oldalról felénk halad. Ez a férfi közeledett a királynéhoz, majd gyorsan elhaladt egy fa mellett, mely még közte és a ki­rályné közt volt és amikor már egészen közel volt a felséges asszonyhoz, megbotlani látszott, kezével gyorsan a királyné felé kapott, de ennek tisztára olyan formája volt és én azt is hittem, hogy ezt csak azért teszi, mert megbotlott és az elevéstől akarta magát megóvni. Az ismeretlen egy perezre megállt és aztán tovább futott. A királyné e pilla­natban hirtelen visszatántorodott, majdnem elesett, de én fölfogtam karjaimban a felséges asszonyt és azt kérdeztem tőle: — Talán rosszul van, felség? — Nem tudom, — felelte a királyné. — Bizonyosan csak az ijedség az oka, — je­gyeztem meg én és tovább kérdezősködtem: — Fájdalmat érez felség? — Igazán nem tudom, de mégis úgy érzem, mintha tényleg fájna valami a bal mellemben. Tovább mentünk. Kis­vártatva ismét megszó­laltam : — Jó volna tán, ha felséges asszonyom ka­romra támaszkodnék. — Nem, nem szükséges, — mondotta határo­zott hangon a királyné. Én mégis támogatni pró­báltam, de eközben azt láttam, hogy ő felsége csak­ugyan nem szorult rá erre. Odaértünk a hajóállomáshoz, beszálltunk a gő­zösre és amikor már a fedélzeten voltunk, a királyné e kérdéssel fordult hozzám : — Nagyon sápadt vagyok ? — Igen, felség, de ennek nyilván csak a nagy felindulás az oka. Alig ejtettem ki e szavakat, a felséges asszony összeesett és elájult. Sztáray grófné, amint tovább beszélte, a hajón­­ levő néhány más hölgy segítségével, akik gyorsan­­ odarohantak, a királynét élesztgetni kezdte. A grófné azt hitte, hogy a felséges asszonyt idegroham fogta el, mely csakhamar elmúlik. A segédkező hölgyek egyike fölnyitotta a királyné ruháját, hogy köny­­nyebben vehessen lélegzetet. Még ekkor sem lát­szott semmi vérnyom és Sztáray grófnő azt hitte, hogy a királynő nem sebesült meg, mert a férfinél, aki a királynénak nekiment, semmiféle gyilkos szer­számot nem látott. A királyné magához tért egy perczre, körültekintett és tisztán kivehetőleg mondta: — Mi történt tulajdonképen ? Ezek voltak utolsó szavai. A következő percz­­ben a királyné visszahanyatlott és arcza halálsápadt lett. Nehezen vett lélegzetet és hörögni kezdett. A hajó már útnak indult és meglehetős messze benn volt a tóban, Sztáray grófné azonban, aki most már komolyan aggódni kezdett, megkérte a kapitányt, hogy forduljon vissza, hogy a királynét kivitethesse és maga is kiszállhasson. Ez megtörtént. A király­nét, aki időközben teljesen eszméletét vesztette, visszavitték a hajóról a Beaurivage-szállodába, hol pár percz múlva lelkét kiadta. Sztáray grófné meg van győződve róla, hogy a királyné úgy halt meg, hogy a merényletről, amely­nek áldozatul esett, sejtelme sem volt. Maga Sztáray grófné is csak akkor tudta meg a rettentő valót, amikor a királyné már halva volt és a testéről le­vett ruhákon a vérnyomok látszottak. A királyné azonban csak nagyon kevés vért vesztett. Sztáray grófné egészen egyedül volt Genfben a királynéval. Telve fájdalommal és kétségbeeséssel, a grófné mégis összeszedve minden lelki erejét, meg­­tette a legsürgősebb intézkedéseket és megadta a hatósági közegeknek, akik nála megjelentek, a szük­séges fölvilágosításokat. Ama hely közelében, ahol a merénylet történt, bérkocsi-állomás van és az ott időző kocsisok azon­nal üldözőbe vették a merénylőt és megfogták, bár ha még ekkor ők maguk sem tudták, hogy az az ember a királyné ellen, akit fellökött, gyilkos me­rényletet intézett. Berzeviczy vezérőrnagyot, aki Mont de Caux­­ban maradt, táviratilag azonnal Genfbe hívták. Ber­zeviczy megérkezése után nyomban intézkedett és további instrukcziókért Bécsbe sürgönyözött. A királyné környezetéhez tartozók panaszkod­nak, hogy a genfi hatóságok a királyné védelmére egyáltalán semmit sem tettek és még a legáltaláno­sabb óvintézkedéseket, melyek ott minden magán­embert is megilletnek, teljesen figyelmen kívül hagy­ták. A közelben egyetlen rendőr sem mutat­kozott és csak igy történhetett meg, hogy a merénylő, aki úgyszólván teljesen észrevétlenül hajtotta végre gaz­tettét, még menekülhetett is és csakis a közelben álldogáló bérkocsisok éberségén és fürgeségén múlt, hogy ez neki tényleg nem sikerült. Genf, szept. 11. Már most minden részletét tudják a merényletnek. A királyné már pénteken érkezett Genfbe és ott aludt a Beaurivage-szállodá­­ban. Szombaton az 1 óra 50 perczkor induló Génévé hajón akart visszautazni Monte de Caux-ba. Csak Sztáray grófné volt vele. A merénylet a szállodától ötven lépésnyire történt, közvetlen a braunschweigi herczeg emlékszobránál. A merénylő, aki tisztessé­gesen volt öltözve, már várta a királynét. A királyné a szúrás után összerázkódott, hátratántorodott, de ismét fölegyenesedett. Néhány pillanat múlva azon­ban már Sztáray grófnéra kellett támaszkodni, úgy ment a hajóra, itt elájult s a hajóról kiszállítás alatt meghalt. Genf, szept. 11. Amikor a királyné környezete látta, hogy a merényletnek halálos vége lesz, gyor­san papírt küldöttek, aki azonban már csak megál-­­­dani tudta a felséges asszonyt; a vallás utolsó vi­gasztalásában nem részesíthette őt.­­ Az országgyűlés gyásza. Vasárnap délelőtt 10 órakor a képviselőház, ülést tartott.­­ A­mint Szilágyi Dezs­ő elnök az emelverfyre­­ lépett, csak ennyit mondott: — Az ülést megnyitom. A jegyzőkönyvet Mol­nár Antal fogja vezetni. E szavak után fölállott s egyszerre csen­den, hogy miként csak egy suhogás hallatszott az egész nagy testületnek a megmozdulása, fölkeltek helyei­ről a miniszterek, a képviselők, a hírlapírók s a kö-­­­zönség karzatán is mindenki. Olyan némaság lett,­­ hogy a gyorsírók czeruzájának mozgását is hallani­­ lehetett, mig Szilágyi Dezső mély megindultságtól s remegő hangon elmondta a gyászeset bejelentését­­ tartalmazó beszédét. Egy iv papírra volt irva a be­széd s mig ezt fogta, a keze reszketett. Soha ilyen komornak és bánatosnak nem láttuk a Házat, min­t a pillanatokban. Az öregebb képviselők szemébe köny gyűlt, míg hallgatták a Szilágyi Dezső be­szédét. A nagyszabású beszéd végén elnök következő előterjesztést tett: Kérem, hogy fejezze ki a ház helyeslését, hogy e rendkívüli ülést összehívtam. (Helyeslés.) Fejezze ki a ház mély fájdalmát és hódoló részvétét ő felségének, királyunknak. A mód iránt e pillanatban nem nyilatkozhatom, mert az előzetes érintkezésre, a­melyek a módozatra irányadók, időm nem volt ; határozza el a ház, hogy a boldogult királyné emléke és a nemzet hálája törvénybe iktattassék . (Élénk helyeslés.) határozza el a ház, hogy az országos gyásznak megfelelőleg üléseit felfüggeszti és az első ülést a temetést követő harmadik napra, d. e. 10 órára hívja össze az elnök, mely a ház további mun­kálkodása fölött határozni fog; (Helyeslés.) addig hatalmazza föl az elnököt, hogy oly ülé­seket összehívhasson, melyeken egyedül és kizá­rólag csak a háznak a temotásnál való részvétele és a gyászszal kapcsolatos további intézkedések fölött fog határozat hozatni. (Helyeslés.) mondja ki a ház, hogy tagjai 30 napig gyászt fognak viselni, (Helyeslés.) és rendelje el, hogy határozatai a főrendekkel közöltetni fognak szíves hozzájárulás végett. (He­lyeslés.) Miután a ház javasltaimat helyesli, kérem, méltóztassék a mai ülés jegyzőkönyvét meghallgat­ni és a hozott határozatot hitelesiteni. Molnár Antal jegyző ezután fölolvasta a mai ülés jegyzőkönyvét, melyet hitelesitettek s az elnök e szavakkal: „Az ülést bezárom“ leszállóit az emel­vényről s a képviselők csendesen eloszlottak, a hol most szünetel a politika a temetés utánig. Távozóban mindenki a Szilágyi Dezső beszé­dével foglalkozott és általán dicsérték klasszikus szépségét. A miniszterek a képviselőházban maradtak s újból tanácskoztak a kormány részéről teendő intéz­kedések felől. Mindenik miniszter 300 —300 frtot irt­­ alá a királyné szobrának költségeire. Az utczán még hosszú ideig együtt maradt a közönség s az egyetemi ifjúság gyászlobogójával há­romnegyed egy órakor vonult el. A főrendiházban is ülés volt, hol Daruváry Ala­jos alelnök tartott beszédet. A király állapota. Ma délelőtt nagyon rossz hírek voltak elter­jedve a király egészségéről, a­melyek azonban sze­rencsére nem valósultak meg. Mindenki bámulja a király hősiességét, melylyel a megrendítő hírt fo­gadta. Lelkének mély fájdalma csak később tört ki. A király sirógörcsöt kapott és közel egy óra hosz­­száig zokogott. Minduntalan a királyné nevét mond­ta és már úgy látszott, hogy közel van a kétség­beeséshez. Környezete annyira megrémült, hogy az udvari orvost Schönbrunnban akarta hagyni. A ki­ I­­ály azonban ezt nem engedte meg. Az uralkodó­­ éjjel néhány óráig aludt, de két óra tájban föléb­­­­redt és attól fogva nem tudott többé elaludni. Ma­­ reggel arra a kérdésre, hogy jobban van-e ? ezt vá­­l­­aszolta: — Elég jól, csak attól félek, hogy a vissza­esés később fog bekövetkezni. A király a legnagyobb önuralmat tanúsítja, hogy fájdalma föléje ne kerekedjék. Schönbrunn­­ból ma egész nap nem távozott. Genfbe nem utazik. Welsbe, az osztrák határra, külön vonat megy a királyné holttestéért. A temetés: Bécs, szept. 11. Az eddigi rendelkezések sze­rint a temetés e hó 17-én lesz. A svájczi vasutak külön gyorsvonatokat bocsátottak az udvar rendel­kezésére. A királyné holttestéért nagyobb udvari küldöttség megy főherczeg vezetése mellett. Hogy kit jelölnek ki erre a czélra, még bizonytalan. A holttest Bécsben két napig lesz ravatalra ki­téve, a temetés szombaton okvetlenül meglesz. Mint hírlik, Umberto olasz király és II. Vil­mos német császár jönnek el a temetésre. Gizella főherczegnő már Bécsbe érkezett. SZÉKELYFÖLD Szeptember 15.

Next