Székelyföld, 1902 (21. évfolyam, 24-81. szám)

1902-03-23 / 24. szám

2. Bizonyítani sem szükséges, annyira tisztán lát­szik az itt elmondottakból, hogy a hatóság közö­nye a szülői nombánomsággal szemben, magára a községre nézve is nagy és állandó veszélyeket fog­lal magában. A gyermekben ennélfogva nagy hiba csupán a család tagját tekintem, mert hiszen a­­ gyermek a nemzet testének atomja, a jövő embere,­­ a­kinek fejlődése, szellem és szívbeli kiművelése s valamely kenyérkereseti pályára való alapos ké­ép­­zése nagyon is fontos az egész társadalomra, sőt magára a nemzetre. Szakítani kell tehát a most divatos rendszerrel s ehhez képest a hatóság egyetlen esetet se mu­lasszon el, a­mikor segítő, kezének ki­nyújtása­ ál­tal valamely magára maradt, avagy a szülők által az iskolától rosszakaratúlag elvont gyermek javítá­sát s ennek alkalmas életpályára való előkészítését czélszerű módon, esetleg a gyám kirendelése altat előidézheti. Hogy pedig ez annál biztosabban meg­történhessék, szükség van arra, hogy a mint tör­vény őrzi ellen azt, hogy váljon a szülő gyerme­kének tanításáról s neveléséről kellőkép gondosko­dik-e; éppen úgy gondoskodjék törvény arról is, hogy egy gyermek se nőhessen fel a­nélkül, hogy szülője őt valamely tisztes kenyérkereseti szakmá­ban alaposan kinő képeztette volna. S hogy a­meny­nyiben ezt tenni a szülő gyermeke 13 éves koráig elmulasztotta volna, tenné meg a hatóság köteles­ségét a gyám kirendelése által olyan irányban,hogy az ily züllésnek kitett gyermek, neki való mester­séget tanuljon ki. Szükség van továbbá arra, hogy úgy ezen, va­lamint az 1868. évi 38. t.-cz. idevágó rendelkezése kibővítessék azzal, hogy évenként minden község költség­vetésileg gondoskodjék oly összegekről, a­melyekből ebbeli kötelmeinek teljesítése közben fel­merülő kiadásai fedezetet nyerhetnek. A­mennyiben pedig sok község van olyan, a­mely szegénységé­nél vagy túlságos megterheltetésénél fogva, e nemből a kiadásait saját erejéből fedezni nem volna képes, állami segítség mellett megyénként létesíttessenek alapok, a­melyek a kérdéses községeket nemes hi­vatásuk betöltésében támogassák. S nekem ne mondja senki azt, hogy a közsé­get, megyét és államot, a család terhét képező ki­adásokkal megróni nem lehet. Mert akkor, a­midőn a család akarva vagy akaratlanul képtelen gyerme­kei iránti kötelezettségét teljesíteni s a midőn ennél­fogva arról van szó, hogy a vallásosan erkölcsös, hazafiasan érző és gondolkodó, munkára nevelt em­berek számát mi magunk gyarapitsunk s ezzel nem­zeti megerősödésünket elősegítve a börtönök és azok lakóinak számát lehetőleg apasszuk, akkor áldoza­toktól, ha még oly nagyok is visszariadnunk nem szabad. Ne gondolja azonban senki, hogy ha a törvény­­hozás s a törvények végrehajtói a községek és a megyék a gyermekekkel szemben felforgó köteles­ségüket a fent említett módon teljesítenék, az eset­ben már nem volna aktuális többé az a kérdés,vaj­­on fennforog-e szüksége annak, hogy a társa­dalom a gyermeknevelés munkájában részt ve­­gyen-e ? De ez a kérdés ennek daczára is kell, hogy foglalkoztassa a szülőket, tanítókat s a tanügy min­den igaz barátját. Mert a­mint a község nem gondol­ja azzal, ha a gyermekek egy része műveletlenül s szívboli rom­lottsággal nő fel, azonképen tapasztalhatjuk napon­ként azt is, hogy a felnőtt emberek sem iggystsz­­rödnek a más gyermekével. S ebben én véghetetlen frigy bajt látok, mely­ből a társadalomra sok teher és kellencetlenség há­­rom­lik. Az a gyermek, nézetem szerint, csak első­sor­ban a szülőé, de nem kizárólag. Abból, ha a gyer­mek hasznos tagjává válik a társadalomnak, úgy­szólván mindnyájunknak van haszna­ a szülőknek és a társadalomnak egyaránt, viszont a csalók és sikkasztók, tolvajok és betörők veszélyes szereplése első­sorban a szülők gyásza és szégyene, de egy­­szermind édes mindnyájunk érdekét is fenyegeti. Világos tehát, hogy nem lehet közömbös előttünk a más gyermeke s annak különösen a családon kí­vüli viselete, főleg ha meggondoljuk, hogy a gyer­mek az iskolában büntetendő cselekmények legtöbb­jét az utczán s általában az otthontól és iskolától távol követi el s "hogy a Arziisferd­ában­ elbírálás alá ke­rült fegyelmi esetek legnagyobb része az utczán el­követett helytelen s olykor véli,és cselekmények kö­zül kerülnek elő. tárgra. A Magyar Remekírók első öt kötete. A remekírók műveivel éppen úgy van az em­ber, mint a nagy mesterek festményeivel és szobrai­val. Mennél gyakrabban nézzük ezek alkotásait s mennél sűrűbben olvassuk azok könyveit , annál szebbnek találjuk őket, mert minden egyes alka­lommal újabb és újabb vonást, újabb és újabb gon­dolatot fedez fel szemünk és lelkünk. Isteni ihlet szülötte minden, a mi remek. Örök életű, örök becsű, s a műveltségnek, a tökélynek kiapadhatatlan kutforrása. Ebben leli magyarázatát az életerővel biró nem­­z­­ek azon törekvése, hogy nagy mestereik festmé­nyeit és szobormüveit közszemlére teszik, képtárakba helyezik s remekíróiknak műveit összegyűjtve köz­rebocsátják, hogy mindenki számára hozzáférhe­tőkké váljanak, mert a nemzeti szellem ápolói és fentartói azok, az idők végtelenségéig. A magyar nemzetnek is vannak — hála a Gondviselésnek olyan remekírói, kiknek művei, gondolatai, költeményei, szónoklatai lángoszlopként világítottak a múltban, égi fénynyel ragyogják be a jelent s vezércsillagként szolgálnak a jövőben. S a magyar népnak minden más népnél nagyobb becs­ben kell tartania ezeket a nemzeti kincseket, mert a magyar nép elszigeteltségében s a minden oldal­ról fenyegető ellenséges áramlatok közepette csak addig él, a meddig a nyelve él s a meddig remek­íróinak a szelleme élteti. Sajnos, a magyar remekírók drága irodalmi öröksége mind a mai napig nemigen válhatott köz­kincsesé, a nagy közönség nem igen tudott hozzá­férkőzni, mert mi tagadás benne — szegények vagyunk, kevesen vagyunk s az irodalmi művek gyűjteményes kiadása sokba kerül. Végre a Frank­­lin-Társulat, a melyet évtizedeken át nem csupán az üzleti, hanem a hazafias és nemzeti szellem is irányított működésében, el­határozta, hogy remekíróink valóban remek és kiváló műveit egy gyűjteményes kiadásban s oly jutányos áron közrebocsátja, hogy azokat mindenki megszerezhesse; hogy azok min­den magyar családban otthont találhassanak. Huszonnégy remekíró ötvenöt kötetben egy csa­ládi könyvtárban: mennyi szellemi kincs, mennyi lelki gyönyör mennyi nemes élvezet. Vájjon ki ne óhajtana a birtokába jutni, ki ne igyekeznék azt megszerezni s ki ne érezné magát ezek birtokában gazdagabbnak és szabadabbnak . Odakünn a külföldön nem új dolog az eff­éle remekíró kiadás. Németországban a híres, nálunk is ismert Cotta ezég kezdte azokat kiadni. Még a múlt század ötvenes éveiben indította meg a német klasszikusok gyűjteményét. Utána Hempel berlini kiadó indított hasonló vállalatot a hetvenes évek­ben, a téglavörös fűzőjéiről nálunk is ismeretes Na­­tional-Bibliothek czíműt. Azóta pedig se szeri, se száma az e fajta könyvtáraknak. Ott, igaz, könnyű volt, mert a legnagyobb költők művei Goethe, Schil­­fer, Huné ott közkincset képeznek. Nem így nálunk, a­hol egy ily egyöntetű ro­­mokn­ógyüjteménynek útjában állott az a körülmény, hogy költészetünk legelső nagyjainak munkái több kiadónál szétszórva jelentek meg s kiadásuk joga le volt kötve. Már pedig ezek : Arany, Bajza, Czu­­j­szor, Tompa, Vörösmarty, Madách, Vajda, Eötvös, I Kemény adják meg igazi jelentőségét egy ilyen , gyűjteménynek, sőt ezek nélkül semmi létjoga az I ilyen könyvtárnak. Az a kiadó tehát, a­ki a Magyar Remekírókat I egyöntetű könyvtárban akarta kiadni, annak előbb I magához kellett váltani a kiadói jogokat.­­ Nos, a Franklin-Társulat tervrajza, melyet a Magyar Remokírókról kiadott, tanúsítja, hogy ez a­­ Társulat tényleg ezeket a jogokat magához váltotta , úgy,hogy a­ki megszerzi a Magyar Remekírókat­­ ebben a kiadásban, annak együtt lesz jóformán va­­l­­amennyi. És ez adja meg a Franklin-féle Magyar Re­mekíróknak azt a nagy értéket, azt a kiváló jelen­­tőséget, a­melyet nem bírunk eléggé hangsúlyozni. Ezt az értéket, ezt a jelentőséget tetézi, hogy , a magyar műköltészet egyik legkimagaslóbb alko­tását, Shakspore magyar fordítását, melynek létre-­­ hozásával a Kisfaludy-Társaság dicső és örök em- s­­éket emelt magának, a Franklin-Társulat mint a­­ Magyar Remekírók kiegészítését nyújtja a közön­ségnek. SZÉKELYFÖLDI IRODALOM. A Pesti Hírlap kormánytól és pártoktól függet­len, szabadelvű és demokrata újság az új évnegyed , alkalmából közli velünk­, hogy a következő évnegyed­ben a téli üdüléséből hazatért Tóth Béla folytatja vasárnapi tárczái és közkedvelt Esti levelei írását,­­ Mikszáth Kálmán pedig nagyobb történeti elbeszélést í ir. Ugyancsak az új évnegyeddel kezdődik a lapban egy új érdekfeszítő regény kö­lése. Maróczy mester, a montecarloi sakkverseny gy­őtese, ismertetni fogja vasárnaponként a legnevezetesebb játszmákat, melyek a világ legelső sakkozóival játszott. A lap — mely ma hazánk legnépszerűbb és legterjedtebb lapja—továbbra is nagy gondot fordít közkedvelt rovatainak (A t. Házból, Színház és zene, Képzőművészet, Vegyes, Márczius 23. Szerkesztői üzenetek stb.) gazdagságára és változatos­ságára, főolva­sóvén olvasóinak mulattatása. A­z esti Hírlap ma kétségtelenül legnagyobb terjedelemben jelenik meg lapjaink közt és így legtöbb olvasmányt nyújt. Melléklapja a Divat Szalon, legjobb divatujsá­­gaink egyike, igen jutányos áron rendelhető meg a Pesti Hírlappal együtt. A Pesti Hírlap előfizetési ára negyedévre 7 korona s a Divat Szalonnal együtt 9 korona; a Pesti Hírlap egy hóra is megrendelhető 2 kor. 40 fillér beküldése mellett. (A Pesti Hírlap kiadóhivatalának czim­e: Budapest V. ker., Váczi­­körut 78. sz.) NAPI HÍREK. — A honvédség köréből. A m. kir. honvé­delmi miniszter Kar­le­us­a Fülöp századost a brassói 24-ik honvéd gyalogezred kézdivásárhelyi 3 ik zászlóaljától Eszékre, Czell Sá­dor főhad­nagyot, Fogarasba helyezte át. Úgy Karleusa százados, mint Czell főhadnagy, társas köreinknek közkedveltségü, általános szeretetnek örvendő tagjai voltak s mindkettőt kedves családi kötelékek fűzték a székely földhöz s ezért szolgálati erdőkből történt áthelyezésüket társadalmunk őszinte sajnálkozással fogadta. Kisérje m­indkettőjület uj állomásukra is, melyet ápril 1­on foglalnak el, szerencse. — Uj jogtudor. Tauber József ügyvédjelölt. Balázs Márton polg. isk. igazgató sógora, f. hó 21-én írotta le Kolozsvárit jeles sikerrel a jogtudományi doktori szigorlatot. Gratulálunk. — Eljegyzés: Dr. Barabás Albert nagybo­­rosnyói volt körorvos özvegyét a napokban jegyezte el Molnár Gábor, a pipolezi áll. iskola jeles ta­nítója. Az esküvő márczius 31 én lesz. Boldogság kisérje frigyüket. — A Paedagogiai Társaságból. A m. kir. belügyminiszter a „Kézdivásárhelyi Paeda­­gogiai T­ár­saság“ alapszabályait folyó évi 20,453. szám alatt a bemutatási záradékkal ellátta. — A kézdivásárhelyi kaszinó közgyűlése múlt vasárnap Fejér Károly kir. járásbíró elnök­lete alatt élénk érdeklődés között folyt le. Az el­nöki rövid, de tartalmas rr megnyitó után az év ese­ményeiről Dr. Török Andor titkár számolt be, a pénztárról Nagy I. Lázár, a gazdai teendőkről Zayzon Sándor, az ügyésziről Dr. Balogh Ven­del, a könyvtár állapotáról Vajna Károly­ számol­tak be a közgyűlésnek, mely valamennyi jelentést elismeréssel vett tudomásul. Az alapszabályok értel­mében kisorsolt rendes választmányi tagokat újra megválasztotta a közgyűlés, póttagokká. Dr. Bayler Kálmán és Dr. Haan Béla kir. törvényszéki bírákat.

Next