Székelyföld, 1903 (22. évfolyam, 54. szám)

1903-07-05 / 54. szám

honvédelmi miniszterhe*, h°CT '"-t szokás vá­­­­laszolni.­­ Ezzel a napirend előtti felszól­alás vége ért s rátérhettek a miniszterelnök programmbeszédjének­ , a megvitatására. Először Barabás Béla szólalt fel, aki a füg­­getlenségi párt harczias elemeinek a részéről a to­vá­b­b­i harczot jelentette be mindaddig, m­í­g a miniszterelnöik a nemzeti kívánal­m­a­k­a­t nem teljesíti. S­zó­v­a­l, a­z obstru­k­­c­­­i­ó nem szerelt le, hanem­ a­z működik továbbra is az ú­j kabinet ellen. Barabást a harczerős elem zajosan megéljenezte, mire az elnök tíz percz szünetet adott a Háznak. Szünet után Tomasics Miklós horvát miniszter szólalt fel személyes kérdésben az ellenzék tegnapi támadására. A horvát miniszter kimagyarázta, hogyan értette ő azt, hogy a magyar nemzetnek akkor lesz joga a magyar hadsereghoz, ha az országban húsz millió magyar lesz. Ezzel nem akart gúnyolódni, mert ha gúnyolódik, első­sorban a horvát nemzetet gú­nyolta volna ki. Ezt pedig még az ellenzék sem teszi fel róla Azért vott miniszter, mert a miniszter­elnök meggyőződött róla, hogy ő a magyar-horvát testvériségért harczolt mindig s azért fog ezután is harczolni. a horvát miniszter felszólalása még az ellen­zékre is kellemes hatást tett. Általános derültség között hallgatta aztán a Ház Eötvös Károlyt, a vajdát, aki hatalmas jókedvében volt s ősi humorával emelte a tanácskozás hangula­tát. Eötvöst beszédje végén hatalmasan megéljenezte az ellenzék. Az ülés végén elnök megállapította a napiren­det s ezzel az ülés véget ért. Nossuth lemondása, a fü­ggetlenségi párt bomlása. A Kossuth Ferencz elnöklete alatt álló függet­lenségi párt szerdán este 6 órára értekezletre gyűlt­, össze a párt helyiségében. Már a kitűzött idő előtt majdnem teljes számban jelentek meg a tagok, úgy hogy Kossuth Ferencz pont 6 órakor meg is nyit­hatta az értekezletet. Előzőleg lehetett látni, hogy a pártnak nagy többsége által elfoglalt harczias állás­pont szakadást fog a pártban előidézni, ami tényleg be is következett. Elkeseredetten folyt a vita a körül, hogy váljon a párt vezérfiai által az új mi­niszterelnöknek a béke biztosítása érdekében adott szavukat a párt tartozik-e respektálni. A legnagyobb rész azt az elvet hirdette, hogy a politikában nincs gavallérság, másrészt pedig nem ismerték el a bán­nal folytatott tárgyalásokon részt vett „hetes bizott­­ságot" illetékesnek arra, hogy az a párt nevében megállapodást létesíthetett volna. Kifogásolják a bi­zottság alakulását, mert Kossuth Ferencz egyszerűen­­ maga mellé vette, a párt előzetes felhatalmazása nélkül, a többi hat tagot, ezek köz­ött azonban egy sem volt olyan, aki a párt harczában eddig tevékeny részt vett. A párt harczias hangulata egynémelyik felszólalót odáig ragadott el, hogy Kossuth Ferencz­­ magát­­ értve érezte és az elnökségről lemondva, a­­ béke elvét valló hat képviselőtársával egyetemben , éjjel háromnegyed 11 órakor elhagyta az értekezle­­t­­ét. Az értekezlet veztését Kossuth Ferencz távoz­­­tával Barabás B­la vette át. Majd küldöttséget menesztettek Kossuth Fe­­­­renczhez, melynek nevében Barabás Béla kérte­­ Kossuthot, hogy jöjjön vissza a pártba, vegye át a vezetést, s továbbá arra is kérte Kossuth­ot, hogy ne­­ vegye zokon, hogy a pártban erős véleményáram-­­­­atok vannak. A párttagok mind erős meggyőződésű emberek, de elvhűségük törhetetlen. A párt és az­­ elnök közt előfordult nézeteltérések nemcsak hogy elsimíthatók, de azokat elsimítani a haza és a párt iránti legfőbb kötelesség. A pártot Kossuth Ferencz I nélkül el sem tudja képzelni. Kossuth Ferenczet igen meghatotta Barabás beszéde és egészen elérzékenyülve válaszolt arra. Kiemelte, hogy a pártban két ellentétes áramlat van. Ő mint pártelnök csak egy pártot képviselhet, ellenkező áramlatokat képviselni nem képes. Szent meggyőződése, h­gy az ex-lexnek hosszas ideig való fenntartása az országra nézve felel­te káros és ve­szélyes és hogy abból kibontakozni a legnagyobb szükségszerűség volt, különösen miután azáltal elvét a párt legkevésbé sem ad­ta fel. Neki mint pártve­zérnek kötelessége volt ezt az utat és módot ke­resni. Ő megtalálta s mint látta álláspontját pártja magáévá tette. Ez értelemben a párt megbízásából nyilatkozott is a Házban és így önmagát meg nem hazudtolhatja. Bármit mondott is a miniszterelnök expozéjában, az kétségtelen, hogy ígéretét megtar­totta, mivel a rendes katonai létszámról nyújtott be javaslatot . Meggyőződése az, hogy a pártnak is állni kell szavát. A valódi alkalom, a küzdelem folytatására, majd a véderő törvényjavaslatnál úgy­i­s elérkezik, most arra nem alkalmas a pillanat, mert az ország teljesen ki van merülve az elkerül­hetetlen alkotásokra való várakozásban. Elismeri, hogy közte és a párt között elvi ok­ulások nincsenek, de a párt állásfoglalása a taktikai táron, őt nehéz helyzetbe hozzák. Ám cselekedjen a párt legjobb meggyőződése szerint, ő nem gátolja abban, de sa­ját magára nézve csakis lelkiiszaem­tétől és hazafiai felfogásától kér tanácsot. Épp ezért határozottan megmarad elhatározása m­­ellett. Barabás Béla és még számosan a kü­ldötség ti­fjai közül ismételve kifejezték, hogy vezérük nél­kül a pártot elképzelni sem tudják. Az elnöki szé­kot semmi esetre sem töltik be és kérték Kossuthot hogy végleges elhatározását öt napra halassza el. Kossuth ebbe beleegyezett, de azzal, hogy le­mondása a párt előtt addig is befejezett tényként álljon, mert nem akarja, hogy a felelősség őt terhelje. A küldöttség ebben megnyugodott és igy a párt minden megengedhető eszközzel folytatni fogja a harczot az uj kabinet ellen. Nemben kerestem. Kérestem, de hiába ! ... A jelt megadták a fölszállásra s hordárom még nem volt sehol. Képzelhetik, kérem türelmetlenségemet ! A vonat indul .... a rendezőség *............................a vár . . .s a báli ruhám a hordáromnál ! —Hosszas­­ keresés után végre ráakadtam, de már későn. A vo­nat fütyült s nem várva meg magas személyemet, elrobogott orrom előtt. „Ott hagyva, mint Szent Pál az oláhokat" kezemben a kárba veszett jegy­gyár-Ez még mind nem elég. A horhárom kétsze­res árt kívánt, azzal indokolván követelését, hogy a­mig engem várt, azalatt nemcsak kétszer, de tíz­szer annyit is keresett volna. Végre is kénytelen voltam kifizetni, mert nagyon markos embernek látszott. Azóta félek is a hordároktól. Oh ! szegény 12 koronám! Ennyibe állott ne­kem a kárba ment egy s a kifizetett hordár. S most még új jegyet kellett váltanom, még pedig gyorsvonatra, hogy kellő időben megérkezhessen). Az izgatottságnak tetőpontján voltam. Egész után egyebet sem tettem , folyton monologizálta.ji. Végre egy órai késéssel megérkeztem. Bár soha se érkeztem volna. Minek is találták fel azt az átkozott masinát. Beszóltam a „Fortuna szekerá"-hez czím­zett vendéglőbe. Én, a szerencsétlen flótás, a szerencse istenasszonyának vendéglőjébe . . . Alig, hogy átöl­tözéshez fogtam, rohan utánam a rendezőség egyik tagja, hogy siessek a­z Istenért, a közönség vár. Egy-kettőre elvégeztem toillettemet és siettem a bálterembe. S ez volt szerencsétlenségemnek okozója. Nagy sietségemben a monológot henn feledtem a szállásomon. Bízván azonban magamban, nem men­tem vissza érte, de nem is lett volna időm. Felléptem a pódiumra. A közönség meleg ová­­cziókban részesített. A mamák tapsoltak, a papák éljeneztek, a lányok­­ - ahazok az aranyos lányok ... angyali arczokkal mosolyogtak felém. Én belekezdettem a monológba, fuldokló han­gon, mint a­hogy elő van írva: „Ezerbocsánat Höl­gyeim és Uraim !“ ... S itt cserben hagyott a tu­dományom. Mintha valami láthatatlan kéz megkö­tötte volna az eszem kerekeit.... Újra kezdettem : „Ezer bocsánat Uraim és Hölgyeim I" ... . „Höl­gyeim és Uraim ezer bocsánat I“ Bocsánat ezer Höl­gyeim és Uraim !“ . . . „Bocs . . . bocs . . . bocs . . .“ Bocs ide, bocs tova, de nem ment sehogy se. Végre nagy nehezen kisütöttem, hogy a monológot otthon feledtem s azzal elrohantam. Csak ugy fél füllel hallottam a pisszegést és fütyölést. Fine-finale: belesültem, felsültem alaposan. De ez még nem minden. Isszonyuan fel voltam ingerülve. Dühös voltam magamra, dühös az egész világra. Mint egy őrült, rohantam az állomásra s a gőzparipán vágtattam vissza Kolozsvárra az intézetbe. Igen ám, de az már nem vallott engemet növendékének. A nagy készülődésben u. i.­e feledtem bejelen­teni távozásomat s mivel azt gondolták, hogy meg­szöktem, kicsaptak az intézetből. (Sírva) Igen kicsap­tak ! Úgy , bár gondolatnak is borzasztó? Most már oda vannak a szép remények.. . Nem leszek tanító, népnevelő, nemzet napszámosa, apostol . .. Oh én szegény szerencsétlen flótás . . . S Önök még nevet­nek ? No hát azért is megyek és. . . és.......... fel­akasztom . . . (nyájasan) igen felakasztom a felöl­tőm a szegre s átadom a helyemet a következő szereplőnek, mert megnyugtatásunkra kijelenthetem, hogy az egész monológ históriát csak­­ álmodtam. Hagzogott év a n­egifelü­lete történetéből. A junius 14-iki jubileumi ünnepségen felolvasta : Biró Sándor. (Folyt, és vége.) Ilyen körülmények között a nőegylet mulat­ságai nemcsak a jótékonyczélokat szolgálták, nem­csak kellemes időtöltést nyújtottak, de élvezetesek, gyönyörködtetők és tanulságosak is voltak. A jótékonyczél elérése karöltve járt ezen mu­latságokon az általános közműveltség emelésével és terjesztésével s e téren is nem kevesebb elismerés érheti az eg­yesületet, a másik a kifejezett jótékony­­ozés érdekében végzett munkásságánál. És mégis ki hinné, hogy egy ily egyesületnek is kezdetben, sok akadálylyal, előítélettel és közöny­nyel kellett megküzdenie. Ma azonban, a Csereyné által elhintett eszmék nemes gyümölcseit élvezhetjük, mert az egyesület életét ismertető adatok s a nőegylet tekintélyes száma, a legszebb bizonyítékai annak, hogy a közöny, félreértés és előszólatok megszűntek s hogy az egye­sület törekvései által nemcsak a város és vidék, de a távolabbi pontok közönségének is elismerését bírja. Az egyesület életének és működésének jellem­zésére Csereynének egyik elnöki megnyitójából veszem a következő találó szavakat : „Ha nem is mutathat föl egyesületünk vala­melyes nagy eseményt, de zajtalan és áldásos mű­ködésével sok jelét adó létjogosultságának és élet­­képességének. Élete o­yan, mint egy csendes folyamé mely mindenütt életet és áldást fakaszt, a merre megy. A kis lelkes női gárda, mindig ébren tartotta SZÉKELYFÖLD Színészei. — Polgár Béla Kézdivásárhelyen. —­­Julius­­ én Valbregnenek: „Az édes otthon" c­.ímű vígjátékot adták, kevés számú közönség előtt, mely az előadásra is látható d­eprináló hatással volt. Eltekintve a darab gyarlóságától, a szereplők sem igyekeztek valami nagy buzgóságot fejteni ki. Szép és élvezetes játékot csupán Kendi Boriska (Martha) Kemény (J. Bortant) és Szöregh (Joan) nyújtottak, míg Szász Anna egyáltalában nem volt­ örömében. Az estnek fénypontja volt Wilikov Keresz­­télynek, a budapesti m. kir. operaház fuvolaművészé­nek valóban magas nívón álló hangversenye­, mely a közöns­éit zajos elismerésre hangolta. Július 2-án a társulat kedvelt primadonnái­­nak P. Szepesi Szidi asszonynak volt a jutalomjátéka. A A fővárosi színpadok kedvelt új operettójét „Casa­novát" választotta a jutalmazandó jutalomjáté­kául. Maga az operette nem tartozik az épen sie­n­­­tek közé, sőt például a „Bob herczeg" nek és „A bajusz“­­nak jóval alatta áll erkölcsi és zenei érték tek­inte­tében sőt egy pár pikáns szituáczió határozottan hát­rányára van a darabnak. Eltekintve ezen gyarlósá­goktól, a mai előadás, elég magas színvonalon állott; a szereplők mindannyian egész erejüket vitték szín­padra, hogy a darabba életet öntsenek. Mégis vala­mennyi között magasan kiemelkedett a jutalmazandó : P. Szepesi Szidi, ki erőteljes, színes játékával, mely­ Julius 5.

Next