Székelyföld, 1923 (25. évfolyam, 1-197. szám)

1923-03-22 / 45. szám

XI. évfolyam, 45 szám jir­a 2 teu Tg­­.Weiras— m.-vásárhely. 1923. márc 22. CSÜtÖ^tÖk \magyar po­ltikai és közgazdasági lap Előfizetési dijak: ♦ Felelfie s»«rkesztő : t s ss e­x -fee­ts « 55 16 s e ^ és kiadóh­ivatal ffr&E évre 320 Lei. Fél évre 170 Lei. negyed évre 90 Lei. Egy hóra 24 Lei- ♦ 2nC.^l.Ch­Dm‘ IST'TT'-ék-IkT ♦ Varga* Mures—­­Marosvásárhely, Hirdetéseket ♦ Kiadó tulajdonos: ♦ Piata Regele Ferdinand (Pé­ter) ?■ szám: 'Szabcs szerint fel­vesz a kiadóhivatal. Kéziratokat­ nem adunk visbük. ♦ Bolyai Irodalmi Intézet és Könyvnyomda R.T. ♦ TELEFON SZÁM: 101. Emlékezetes -n et történt egy jugoszláviai, Bán­ágban levő faluban. Állítólag zent Mihály a község neve és a legnagyobbrészt románok lak­­­ik. Történt pedig, hogy mivel­ugoszláviában választás készül, községi elöljáróság pedig a kor­­mánnyal tart, a lakosság egy­soportja megtámadta a község­­ázát és kidobálta onnan a köz­égi elöljáróság tagjait. Erre aztán felsőbb hatóság csendőrséget oldott, az alibunári főszolgabiró, neg Torontál megye főjegyzője a helyszínére utaztak. Így írja ezt meg egy belgrádi ap, a Politika, amely hozzáfűzi áradásához, hogy „a román agi­­átorok azt a hírt terjesztik a ju­goszláviai Bánság román lakosai között, hogy a határ meg fog változni és akkor Romániában flelősségre fogják vonni azokat a románokat, akik nem tartanak­­ román párttal. Ez az agitáció is az a tény, hogy a felsőbánsági ománok bukaresti utasítás alap­­ján a német pártra fognak sza­vazni, annak a jele, hogy a Nem taglaljuk tovább ezeket a a félig komoly, félig humoros lehetőségeket, hiszen nem a mi tisztünk volna a jugoszláviai ro­mán kisebbség megvédése, de ha már ezt a szót: kisebbség, ezzel az esettel kapcsolatosan leírtuk, akkor tartozunk magunknak és az egész kisebbségi ideológiának annak megállapításával, hogy min­den kisebbségi sors közös. Egy­formák mindenütt a kisebbségi törekvések és egyformák a kisebb­ségek ellen harcba küldött vádak. Ahogy a romániai magyar kisebb­ség fájdalmasan tapasztalja, hogy minden megmozdulása és legtisz­tább szándékú akarása, mely végső eredményben a közjó elő­mozdítását szolgálja, célpontja va­lamely támadásnak, ugyanígy tűrni kell a jugoszláviai román kisebbségnek is, hogy kulturális és nemzeti célzatai mögé odakép­zeljék a valóban meg nem lévő államellenes tendenciát. Nagyon könnyű szárnyú madár ez a vád, nem gátolják országhatárok, tud min­den nyelven és mindenütt fülébe vij­jogja a kisebbségeknek pár ütemű elcsépelt és valótlan dalát. Jobb érvet, hathatósabbat a magyar kisebbség nyílt célzatai ellen fel-felhangzó vádra, mely elismerjük, mind kevésbé általános és nem egyszer román részről kap leintést, jobb cáfolatot e vádra keresve sem lehet találni, mint azt, hogy ugyanazzal terhelik a jugoszláviai románságot is. Külön érdekessége pedig az esetnek az, hogy Jugoszláviában románok és németek együtt mennek a válasz­tási küzdelembe, míg Romániá­ban a németek éppen most he­lyezkedtek el ellenzéki pozícióba a kormánnyal szemben. Persze egyformán részesei a kisebbségi sorsnak. Ez a sors pedig annyira egyszintű, hogy vád és cáfolat ott ugyanaz, mint egyebütt, mint mindenütt. És ott is épp olyan megfontolatlan és igaztalan a vád és sajnálatos módon hatástalan a cáfolat. •••••••••• Mese a folyó két partjáról írta: L. Ady Mariska. II. Alant zúgott, morgott, tombolt a nagy folyó, amely a fürdőnél szeliden him­bálta az apró csolnakokat. Még egy lépés . . . Aniska hirtelen felsikoltott. Sikoltása összevegyült a füleszmélt leány félelemkiáltásával. — Hát maga még nem ment haza jó asszony ? — kérdé pár pillanattal később halvány ajakkal, de mosolyogva az ifjú, a sűrűből kilépő menyecskétől ? Most megijesztettük ugy­e ? Csak játék volt. A meséjét akartuk eljátszani. Nem térnénk vissza Olga ? Ez a jó asszony visszafelé is lesz ve­zetőnk. Ha nem szép menyecske, a nyelve el ne járjon! Aniska nem is szólott senkinek sem­mit, de az­nap éjjel kirázta a hideg s mikor betegágyából fölkelt, már üres, szomorú volt a fürdőtelep, a folyó túlsó partján. * * * Aztán eltelt egy év, még egy és még egy . . . Aniska felejteni kezdé a tündérme­séket. Szoknyájába már négy kis barna kéz kapaszkodott s ő megszokta az átelle­nes fürdőhelyet nem mesebeli tündér­városnak tekinteni, hanem piacnak, ahol pénzt, csengő tallérokat kereshet. Jugoszláviai románok a jövőben az úgynevezett államellenes ele­mekkel akarnak együtt­működni.“ Ezeket olvasva elsősorban is az jut eszünkbe, hogy míg Európá­ban a zsidóüldözés dívik, addig Kínában rendesen a keresztény­­üldözés szokta levezetni a felgyü­lemlett indulatok feszítő erejét. Tehát: Románia együtt harcolt Szerbiával, ma szövetségi viszony­ban van vele, ezer érdekszála fűzi egymáshoz a két államot, a ju­goszláv uralkodó hitvese román királyi hercegnő és mégis ama belgrádi lap szerint a jugoszláviai románok között agitáció folyik, bukaresti utasítás szerint a német jelöltekre fognak szavazni, ami azt jelenti, hogy az „államellenes“ elemekkel akarnak együttműködni. Igazán érdekes volna tudni, hogy mi szükségeltetik még a fentebb felsoroltakon kívül ahhoz, hogy a belgrádi Politika szerint valaki államhű elemnek legyen tekint­hető? Talán az, hogy feltétel nélkül helyeselje minden kormány politikáját ? A maga részére soha, semmikor semmit sem követel­jen ? Most valami havasi gyümölcsöt árul­­gatott az állomásnál. Kínálgatta vele az érkező utasokat, köztük — nagy meglepetésére — az aranyhajú szép kisasszonyt, akit amaz emlékezetes nap óta nem látott, de akire rögtön ráismert. Gömbölyűbb volt mint három év előtt s egy magas, széllesvállú, már őszülő férfi karjába kapaszkodott. Utána feketeruhás, fehérkötényes benne csinos fiúgyermeket hozott. S hogy Aniska meglepetése annál teljesebb legyen, egy másik kocsiból meg a szép, fekete fiú szállott ki, s mit sem változott. Fessen, ruga­nyosan, mosolyogva lépegetett társa, egy idős, szép arcú dáma oldalán. Aniska nem gondolt semmit. De lel­két sajátságos, szorongó érzés szállta meg s ez az érzés csak erősbödött, mikor —­ úgy egy hét múltával — kecs­kéivel az Ördögszikla tájára vetődött. Eszébe jutott az a különös, három év előtti délután. Hallotta sírni az aranyhajú tündér­kisasszonyt, remegni, kérni, könyörögni a szép fekete fiút. Fülébe csendült saját sikoltása, mely csaknem újra előtört ajkáról, amint a borzalmas hely felé tekintett. Hiszen az ő tündérkisasszonya ismét ott állott kedvesével az Ördögszikla te­tején, a mélységhez közel. Átölelve járták most is egymást és heves sűrü csókokat váltottak. Az aranyhaju tündérasszony végül kibontakozott kedvese karjából és be­szélni kezdett. Sok gúnnyal és gyűlö­lettel a férjéről, majd egy kis ellágyu­­lással és anyai büszkeséggel a fiáról. Végül — újra kedvese nyakába borult s könnyek között esküdött neki örök, változatlan szerelmet. Pedig a veszedelem oly közel volt hozzájuk. A várrom felé vezető útón — Aniska ez utat rejtekhelyéről jó látható — egész kis társaság jött. Elől a magas, őszülő férfi, a szép asszony férje, aki koronként enyelegve szólt a benne karján evickélő babának. Utánuk jött két öreg, ékszeres dáma s ezek mellett egy szintén idős, ke­mény tekinteti­ úr. Aniska orcája kipirult az izgalomtól. Emlékében régi elfeledett történetek, vé­res falusi drámák újultak fel. Gyermekkorában ... a szomszéd­jukban lakott egy szép, román lány : Maruca. Maruca Tógyert szerette, de a szülei Nikolájhoz erőszakolták. Maruca engedelmeskedett, de férje oldala mellől is ki-kiszökött az erős, ifjú Tógyerhez. Nikoláj egyszer fáért ment a havasra és Tógyer lejött Marucához. Aztán Nikolájnak útközben eltörött a szekere. Visszajött s ott kapta őket szerelmi lázuk tetőfokán. Aniska még most is összeborzadt ha a Maruca segélykiáltására gondolt. Emlékezett, hogy mindenki, az egész falu odafutott, de csak véres hullákat, egy eldobott fejszét és egy őrjöngő embert láthattak már . . . A kis társaság mind közelebb és közelebb ért az Ördög sziklához. Ha a szép asszony megfordul akár meg is láthatja férje­ ura őszülő fejét. Aniska már azon a ponton volt, hogy kiugrik és figyelmezteti őket! Ekkor azonban az őszülő férfi, aki percek óta felemelt látcsővel jött, hirte­len két-három lépést hátrált és megál­loit. A társaság többi tagja önkéntelenül ezt cselekedte. Ő pedig — tölcsért formálva kezé­vel — harsányan kiáltá: — Halló, ti lusták, merre vagytok ! — A szerelmes pár széjjelrebbent. A szép asszony egyet-kettőt simított kuszáti fürtjein, az ifjú megpödörte csinos bajuszát, aztán hallózva, mo­solyogva siettek a társaság elé. Az öreg dámák a várromot magasz­talták, ők az Ördögszikláról áradoztak s igazán egyikük sem vette észre a magas, őszülő férfi homlokán azt a kicsi, mélyebbre szántott redőt. Néhány perccel később csevegve mosolyogva, összefogózva ott haladtak el Aniska közelében, a gyalogos vényen. A szegény, együgyü menyecske pe­dig megzavarodva nézett utánuk . . . (Vége) Tíz milliárd kárt okozott a budapesti vasas-sztrájk Budapestről jelentik, hogy a vasmun­kások sztrájkja miatt a vállalatok az üzemszünetelés folytán­­tíz milliárd kárt szenvedtek. A vasmunkások munkabérek­ben eddig közel egymilliárdot veszítettek.

Next